Egy kutatás azt állapította meg, hogy minél fokozottabb a menopauza első néhány évében egy nő bőrének a ráncosodása, annál alacsonyabb a csontsűrűsége. A kutatási eredményekről az Amerikai Endokrin Társaság Bostonban megtartott 93. éves találkozóján számoltak be a tudósok.
Tízből kilencen úgy gondolják, az öregséggel járó egyik legrosszabb dolgok egyike az, hogy az idős emberek gyengébbnek érzik magukat fizikailag, mint fiatalabb korukban – ezt állapította meg egy friss amerikai tanulmány, amely az Abbot cég támogatásával készült el.
A cigarettafüst ugyanazt a sejtváltozást okozza, mint a Werner szindróma, ami egy nagyon ritka genetikai betegség, ami felgyorsítja az öregedést.
A „Nővérek Egészségügyi Vizsgálata” c. nagyszabású és igen hosszú távú amerikai kutatás alanyai közül 13.894 fő nőt vizsgáltak meg a jövővel kapcsolatosan a kutatók: a téma a középkorú nők alkoholfogyasztása volt, a „sikeres öregedés”-sel összefüggésben, amelyet a kutatók úgy határoztak meg, mint a 70-es életévekig történő túlélés, komolyabb krónikus betegségek (mint pl. szívkoszorúér betegség, rák, stroke, cukorbetegség), valamint kognitív romlás, fizikai gyengülés vagy mentális egészségügyi problémák nélkül. A vizsgált nőknek mindössze 11 %-a felelt meg e kritériumoknak.
„Ha Ön egy olyan hölgy, aki már elért a posztmenopauzális életszakaszába (utolsó menstruációja óta már eltelt 1 év) és diétával fogyókúrázik, ha nem szeretne veszíteni az izomtónusából, akkor folyamatos fehérjebevitelre van szüksége.” – írták az amerikai Illinoisi Egyetem kutatói a „Gerontológia Szakfolyóirata: Orvostudomány” c. szaklapban. Azt is hozzátették, a fehérje segít az éhség leküzdésében is.
|
A „Nővérek Egészségügyi Vizsgálata” c. nagyszabású és igen hosszú távú amerikai kutatás alanyai közül 13.894 fő nőt vizsgáltak meg a jövővel kapcsolatosan a kutatók: a téma a középkorú nők alkoholfogyasztása volt, a „sikeres öregedés”-sel összefüggésben, amelyet a kutatók úgy határoztak meg, mint a 70-es életévekig történő túlélés, komolyabb krónikus betegségek (mint pl. szívkoszorúér betegség, rák, stroke, cukorbetegség), valamint kognitív romlás, fizikai gyengülés vagy mentális egészségügyi problémák nélkül. A vizsgált nőknek mindössze 11 %-a felelt meg e kritériumoknak.
Egy kutatás azt állapította meg, hogy minél fokozottabb a menopauza első néhány évében egy nő bőrének a ráncosodása, annál alacsonyabb a csontsűrűsége. A kutatási eredményekről az Amerikai Endokrin Társaság Bostonban megtartott 93. éves találkozóján számoltak be a tudósok.
Bőrgyógyászok további nemek közötti eltérést fedeztek fel: a nőknél több és mélyebb ráncok képződnek a szájuk körül, ahogyan öregszenek, mint a férfiaknál.
A kalóriabevitel csökkentése lassítja az öregedést és jelentősen kitolja az idősödéssel járó problémák jelentkezésének idejét is, mint a szív- és érrendszeri betegségek és a rák, egy új tanulmány szerint, a majmoknál.