Minden
ember élete és sorsa szoros összefüggésben
van a nemi életével. A
leghatalmasabb erejű ösztönök egyike, ha nem a
leghatalmasabb, hiszen sokszor a legerősebbnek mondott önfenntartási
ösztönt is igába hajtja.
Az
állatvilághoz hasonlóan a nemi ösztön
az embernél is alapvetően a szaporodás szolgálatában
áll, azonban az ember, mint a természetben a
legmagasabban fejlett idegrendszerű élőlény, a nemi
ösztönt tudata (nagyagykérge) ellenőrzése
alá vonta, és az emberi műveltség fejlődésével
a nemi ösztönt szerelemmé, két különnemű
ember legtökéletesebb testi és lelki
egybeolvadásává magasztosította. A
szerelemben elsődlegessé vált a legmagasabb rendű
gyönyör megszerzése, s háttérbe
szorult a nemi ösztön eredeti célja, a szaporodás.
Az
állatvilágtól azonban nemcsak ez különbözteti
meg az ember nemi ösztönét, hanem az is, hogy az
embernél a nemi ösztön állandóan
működik, míg az állatvilágban az csak
időszakosan jelentkezik. Mivel a nemi ösztön minden
élőlénnyel veleszületik, így természetes,
hogy már az újszülött csecsemő is felfedezi
saját nemi szervét és szívesen játszik
azzal. E játéknak azonban nincs határozott nemi
tartalma, mint ahogy az a serdülőkortól kezdve már
jellemzi a nemi érettség állapotába
lassan eljutó gyermekeket.
A
gyermekeknél a serdülés kora előtti nemi játék
tehát természetes jelenség, amely leggyakrabban
a papás-mamás, vagy a doktor-beteg szerepjátszás
formájában jelenik meg. E játékoknak sem
kóros jellege, sem káros következménye
nincs, sőt a kisgyermekek rendszerint a szülői magyarázat
ellenére sem értik e játékok szexuális
természetét, erotikus tartalmát. Ennek ellenére,
ha a kisgyermekek szexuális jellegű játékát
a felnőttek helytelenül ítélik meg, a
gyermekekben ez olyan gátlást építhet
fel, amely elkísérheti az ártatlan áldozatot
a felnőtt korba is, és megakadályozhatja a normális
nemi élet kialakulását. Emellett a kisgyermekek
szexuális jellegű játékaik során
szerzett kellemes és kellemetlen tapasztalatai kihathatnak a
későbbi nemi magatartásra is.
A
felnőttek, a szülők tehát a helyes felvilágosítással
vethetik meg a gyermekek és a serdülők helyes szexuális
nevelésének alapjait. A felvilágosítás
és a nevelés között azonban lényeges
különbség van. Míg a felvilágosítás
szerepe az, hogy az értelemre hasson, addig a szexuális
nevelés része az általános nevelésnek.
Célja az, hogy a nevelt gyermek a nemi élet kérdéseiben
is jól eligazodjék, ne kerüljön ellentétbe
a társadalom erkölcsi felfogásával, legyen
fogékony a szerelem iránt, találja meg
egyensúlyát és boldogságát a nemi
életben is, és általános műveltségéből
ne hiányozzék a szexuális vonatkozások
ismerete sem.
Kisgyermekkorban
felmerül a szexualitás kapcsán még egy
fontos kérdés is, mégpedig a meztelenség
kérdése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy
nincs értelme – a szülők esetében sem – a
test mindenáron való elrejtésének, a
meztelenségtől való túlzott óvakodásnak,
mert a gyermekekben az óhatatlanul felébreszti a
kíváncsiságot a meztelenség iránt,
másrészt kialakít a gyermekben egyfajta
idegenkedést saját testének lemeztelenítésétől,
amely szintén káros kihatással lehet rá
felnőtt korában a normális és egészséges
szexualitás megélésében.
