A Nők Lapja februári számában találkoztam Müller Péter a szeretetről szóló cikkével. Ebben a cikkében ír arról, hogy olvassa, sőt tanulja Bert Hellinger könyveit és egy kérdést szívesen föltenne neki.
Hol van a kollektívum határa?
Ki az, aki a múltban és a jelenben a „családomhoz tartozik?
Mint Peter Orban tanítványa, és gyakorló családállító terapeuta szeretnék hozzászólni a cikkben felvetett kérdésre.
Nem tudjuk, miért gyakorolnak ezek az ismeretlenek, vagy sohasem említett, vagy régóta elfeledett személyek ennyire erős hatást a később születettek lelkére. Azt azonban /családfelállítások ezreiből tudjuk/, hogy rendelkeznek ezzel a hatással.
Nem a kliens lelke az amiről beszélünk, hanem az a lelki egység, amelynek a kliens is része. /ha csak 25 évet számolunk egy generációra (egy házaspárra/, akkor (Kr.u.) 1500 óta több mint egymillió szülőpár áll a hátunk mögött.
2 szülő, 4 nagyszülő, 8 dédszülő, 16 ükszülő, 32 ős stb.
Hogy ez a piramis nem csak egyszerű játszadozás, az nagyon gyorsan megmutatkozik, amit mutat a családfelállításoknál egy nagyon hatékony eszköz: az ún. „ősök sora”. Itt legfeljebb tíz különböző generációt állítanak fel egy-egy képviselővel. Ezek a generációk időnként döbbenetes hatást gyakorolnak a ma élőkre.
Tehát a kérdés: ki tartozik oda?
Láttuk, hogy, a szülők, nagyszülők, dédszülők alkotják a rendszer legnagyobb részét. Így a gyermek a saját szülője, és egy mindazokkal is, akik a szülei számára fontosak, vagy fontosak voltak.
Ezzel előttünk áll minden személy, akik egy ember lelkének az alapját alkotják.
Minden más csak díszítés. Szemre szép, de nem szükséges.
A kérdés az, ki felelős az ember lelki üdvéért, illetve a tiédért és az enyémért?
Csak bizonyos személyek tartoznak a családhoz, konkrétan a testvérek, a szülők, a szülők testvérei, és azok, akik átadták a helyüket a család egyik tagjának, például a szülők és nagyszülők korábbi partnerei. A család lelke azonban gyakran több generációra is visszanyúlik, különösen, ha nehéz sorsok voltak a családban. Ilyenkor még a negyedik, ötödik vagy hatodik generáció is hatást gyakorol a család lelkére. Épp ezért teljesen világos, hogy a családban az élők és a halottak egységet alkotnak. Valamennyien összeköttetésben állnak egymással.
Ezek az embercsoportok tehát, akik teljes mértékben meghatározzák a származást, hogy milyen adottságokat kaptál: a képességeidet, az erényeidet, a gyengéidet, az intelligenciádat, a betegségeidet, röviden, mindazt, ami te vagy.
Mindezekre- bármennyire nehéz is elfogadni - annyira kevéssé gyakorolhatsz hatást, mint a testmagasságodra, vagy az orrod formájára.
Természetesen a helyzet nem ennyire reménytelen, mint a milyennek e kijelentés alapján tűnik. A magaddal hozott potenciálon valóban nem változtathatsz, de teljes egészében tőled függ, hogy valami különlegeset alakíts ki abból, amit magaddal hoztál!
Goethe fogalmazta meg ezt nagyon szépen: „Szerezd meg, amit apáidtól örököltél, hogy birtokolhasd”. Ez arra utal, hogy az őseid ajándékot nyújtottak át neked. De nem nyugodhatsz ezeken a babérokon, neked is tenned kell a saját életedben, cselekedned kell /szerezd meg”/ és akkor idővel valóban a sajátoddá válnak.
Mert mindaz, amit az életed során teszel, nyomot hagyva lélek egészében is, és ott egy második rendszert alkot, amely könnyedén ráhelyezkedik az eredeti rendszerre/ a származási rendszerre/
Ezt a második rendszert „a jelenlegi rendszernek” nevezik. Ezt a rendszert is kizárólag személyek alkotják. Azok az /eleinte/ idegen személyek, akik nem tartoznak a családodhoz, a kik tehát a világból lépnek eléd. Ezek a személyek a következő kérdés alapján nyernek felvételt az új rendszeredbe: mit okoztak neked, és mit okoztál te nekik? Vagy: mit tettek veled, és mit tettél te velük? Vagy miért bűvöltek el téged, és miért bűvölted te el őket? Természetesen ideértjük mind a jót és mind a rosszat.
Ez a jelenlegi rendszer messze nem rendelkezik akkora erővel és jelentőséggel, mint a származási rendszer, és a második rendszert alkotó személyeknek sincs meg a képességük arra, hogy jó vagy rossz irányban, gyökeresen átalakítsák az életedet, mégis elég erejük van ahhoz, hogy beteggé tegyenek, vagy meggyógyítsanak.
A második rendszer, vagy a jelenlegi rendszer: ki tartozik oda?
A legnagyobb figyelmet a mindenkori partnereknek és a velük nemzett gyermekeknek kell szentelni, legyen szó akár halott, akár élő, akár magzatkorában elvetetett gyermekekről.
Három kivétel van, amelyek már jóval a pubertás előtt erős hatást gyakorolhatnak a lélekre, még ha meglehetősen ritkán fordulnak is elő.
- az első: bizonyos állatok képezik, amelyek egy gyermek szívéhez nőttek. Ezek nagyobb állatokról./ macskákról, kutyákról, lovakról szól/
Ezek olyan állatok, amelyek lélekben közel kerülhetnek az emberhez, és amelyeknek az eltűnését vagy elpusztulását a gyermek lelke nem tudja feldolgozni. Esetenként egy ilyen gyermekkori állatnak a megjelenítése a családfelállításban csodás eredményeket hozott.
a másik kivételt a fontos gyermekkori barátok vagy barátnők jelentik. Ha ez a barát váratlanul meghal, vagy a jelenlétemben súlyos balesetet szenved, vagy súlyosan elárul engem, akkor ő is fontos szereplővé válhat a jelenlegi rendszeremnek.
A harmadik kivétel: a gyermekek megtapasztalják az erőszakot- legtöbbször áldozatként, időnként tettesként is. Még ha idegenkedünk is ettől, mind a tettesek, mind az áldozatok hozzátartoznak a saját rendszerünkhöz. El kell fogadni, hogy nem csak a sorsunknak, hanem a családrendszerünknek is a részesei.
A családfelállítás döntő kérdése nem az, hogy ki tartozik oda egyáltalán? Az igazi döntő kérdés azaz, hogy:
- Ki hiányzik?
- Ki nem kapta még meg az őt megillető helyet? A saját helyét? /a lelkemben/
Természetesen ahhoz, hogy ezt a két kérdést megválaszolhassuk, tudnunk kell, hogy ki tartozik oda egyáltalán. És az is tudnunk kell, hogy mely személyeket kell a fent feltett két kérdés kapcsán hiányzónak tekinteni.
A személyeknek azon csoportjai /akik a lelkemhez tartoznak/, akiknek a körében meg kell keresni a hiányzókat: a kiközösítettek, az észre-nem vettek, a nem méltatottak.
Ezzel a tudással felfegyverkezve kezdhetünk bele majd a következő kérdések megválaszolásába.
/Hellinger: A forrásnak nincs szüksége útbaigazításra, Heidelberg, 2001
Peter Orban: A családfelállítás tankönyve, Budapest, 2007/
Csörnyei Ida természetgyógyász, családfelállító terapeuta
www.fitrend.hu
Hol van a kollektívum határa?
Ki az, aki a múltban és a jelenben a „családomhoz tartozik?
Mint Peter Orban tanítványa, és gyakorló családállító terapeuta szeretnék hozzászólni a cikkben felvetett kérdésre.
Nem tudjuk, miért gyakorolnak ezek az ismeretlenek, vagy sohasem említett, vagy régóta elfeledett személyek ennyire erős hatást a később születettek lelkére. Azt azonban /családfelállítások ezreiből tudjuk/, hogy rendelkeznek ezzel a hatással.
Nem a kliens lelke az amiről beszélünk, hanem az a lelki egység, amelynek a kliens is része. /ha csak 25 évet számolunk egy generációra (egy házaspárra/, akkor (Kr.u.) 1500 óta több mint egymillió szülőpár áll a hátunk mögött.
2 szülő, 4 nagyszülő, 8 dédszülő, 16 ükszülő, 32 ős stb.
Hogy ez a piramis nem csak egyszerű játszadozás, az nagyon gyorsan megmutatkozik, amit mutat a családfelállításoknál egy nagyon hatékony eszköz: az ún. „ősök sora”. Itt legfeljebb tíz különböző generációt állítanak fel egy-egy képviselővel. Ezek a generációk időnként döbbenetes hatást gyakorolnak a ma élőkre.
Tehát a kérdés: ki tartozik oda?
Láttuk, hogy, a szülők, nagyszülők, dédszülők alkotják a rendszer legnagyobb részét. Így a gyermek a saját szülője, és egy mindazokkal is, akik a szülei számára fontosak, vagy fontosak voltak.
Ezzel előttünk áll minden személy, akik egy ember lelkének az alapját alkotják.
Minden más csak díszítés. Szemre szép, de nem szükséges.
A kérdés az, ki felelős az ember lelki üdvéért, illetve a tiédért és az enyémért?
Csak bizonyos személyek tartoznak a családhoz, konkrétan a testvérek, a szülők, a szülők testvérei, és azok, akik átadták a helyüket a család egyik tagjának, például a szülők és nagyszülők korábbi partnerei. A család lelke azonban gyakran több generációra is visszanyúlik, különösen, ha nehéz sorsok voltak a családban. Ilyenkor még a negyedik, ötödik vagy hatodik generáció is hatást gyakorol a család lelkére. Épp ezért teljesen világos, hogy a családban az élők és a halottak egységet alkotnak. Valamennyien összeköttetésben állnak egymással.
Ezek az embercsoportok tehát, akik teljes mértékben meghatározzák a származást, hogy milyen adottságokat kaptál: a képességeidet, az erényeidet, a gyengéidet, az intelligenciádat, a betegségeidet, röviden, mindazt, ami te vagy.
Mindezekre- bármennyire nehéz is elfogadni - annyira kevéssé gyakorolhatsz hatást, mint a testmagasságodra, vagy az orrod formájára.
Természetesen a helyzet nem ennyire reménytelen, mint a milyennek e kijelentés alapján tűnik. A magaddal hozott potenciálon valóban nem változtathatsz, de teljes egészében tőled függ, hogy valami különlegeset alakíts ki abból, amit magaddal hoztál!
Goethe fogalmazta meg ezt nagyon szépen: „Szerezd meg, amit apáidtól örököltél, hogy birtokolhasd”. Ez arra utal, hogy az őseid ajándékot nyújtottak át neked. De nem nyugodhatsz ezeken a babérokon, neked is tenned kell a saját életedben, cselekedned kell /szerezd meg”/ és akkor idővel valóban a sajátoddá válnak.
Mert mindaz, amit az életed során teszel, nyomot hagyva lélek egészében is, és ott egy második rendszert alkot, amely könnyedén ráhelyezkedik az eredeti rendszerre/ a származási rendszerre/
Ezt a második rendszert „a jelenlegi rendszernek” nevezik. Ezt a rendszert is kizárólag személyek alkotják. Azok az /eleinte/ idegen személyek, akik nem tartoznak a családodhoz, a kik tehát a világból lépnek eléd. Ezek a személyek a következő kérdés alapján nyernek felvételt az új rendszeredbe: mit okoztak neked, és mit okoztál te nekik? Vagy: mit tettek veled, és mit tettél te velük? Vagy miért bűvöltek el téged, és miért bűvölted te el őket? Természetesen ideértjük mind a jót és mind a rosszat.
Ez a jelenlegi rendszer messze nem rendelkezik akkora erővel és jelentőséggel, mint a származási rendszer, és a második rendszert alkotó személyeknek sincs meg a képességük arra, hogy jó vagy rossz irányban, gyökeresen átalakítsák az életedet, mégis elég erejük van ahhoz, hogy beteggé tegyenek, vagy meggyógyítsanak.
A második rendszer, vagy a jelenlegi rendszer: ki tartozik oda?
A legnagyobb figyelmet a mindenkori partnereknek és a velük nemzett gyermekeknek kell szentelni, legyen szó akár halott, akár élő, akár magzatkorában elvetetett gyermekekről.
Három kivétel van, amelyek már jóval a pubertás előtt erős hatást gyakorolhatnak a lélekre, még ha meglehetősen ritkán fordulnak is elő.
- az első: bizonyos állatok képezik, amelyek egy gyermek szívéhez nőttek. Ezek nagyobb állatokról./ macskákról, kutyákról, lovakról szól/
Ezek olyan állatok, amelyek lélekben közel kerülhetnek az emberhez, és amelyeknek az eltűnését vagy elpusztulását a gyermek lelke nem tudja feldolgozni. Esetenként egy ilyen gyermekkori állatnak a megjelenítése a családfelállításban csodás eredményeket hozott.
a másik kivételt a fontos gyermekkori barátok vagy barátnők jelentik. Ha ez a barát váratlanul meghal, vagy a jelenlétemben súlyos balesetet szenved, vagy súlyosan elárul engem, akkor ő is fontos szereplővé válhat a jelenlegi rendszeremnek.
A harmadik kivétel: a gyermekek megtapasztalják az erőszakot- legtöbbször áldozatként, időnként tettesként is. Még ha idegenkedünk is ettől, mind a tettesek, mind az áldozatok hozzátartoznak a saját rendszerünkhöz. El kell fogadni, hogy nem csak a sorsunknak, hanem a családrendszerünknek is a részesei.
A családfelállítás döntő kérdése nem az, hogy ki tartozik oda egyáltalán? Az igazi döntő kérdés azaz, hogy:
- Ki hiányzik?
- Ki nem kapta még meg az őt megillető helyet? A saját helyét? /a lelkemben/
Természetesen ahhoz, hogy ezt a két kérdést megválaszolhassuk, tudnunk kell, hogy ki tartozik oda egyáltalán. És az is tudnunk kell, hogy mely személyeket kell a fent feltett két kérdés kapcsán hiányzónak tekinteni.
A személyeknek azon csoportjai /akik a lelkemhez tartoznak/, akiknek a körében meg kell keresni a hiányzókat: a kiközösítettek, az észre-nem vettek, a nem méltatottak.
Ezzel a tudással felfegyverkezve kezdhetünk bele majd a következő kérdések megválaszolásába.
/Hellinger: A forrásnak nincs szüksége útbaigazításra, Heidelberg, 2001
Peter Orban: A családfelállítás tankönyve, Budapest, 2007/
Csörnyei Ida természetgyógyász, családfelállító terapeuta
www.fitrend.hu