Az alkoholmentes napok segítik a máj regenerálódását

Brit orvosok azoknak a férfiaknak és nőknek, akik rendszeresen alkoholt fogyasztanak, azt javasolják, hogy hetente legalább 2-3 alkoholmentes napot tartsanak, ezzel adva időt a májnak ahhoz, hogy visszanyerje az egészségét. Az „Orvosok Királyi Kollégiuma” (angol rövidítése: RCP) szerint a hatályos kormányzati iránymutatást módosítani kell, mivel azok a mindennapos alkoholfogyasztást biztonságosnak tartják.

Az angol parlamenti alsóház „Tudományos és Technológiai Választás Bizottság”-ának a felkérésére az RCP orális és írásos bizonyítékokkal szolgált az alkoholfogyasztással kapcsolatos tanácsai alátámasztására. A Bizottság július 18-án terjesztette elő kérelmét, amelyben – többek között – azt javasolta, hogy a Kormány számára előterjesztendő, az alkoholfogyasztásra vonatkozó jelenlegi iránymutatások tökéletesítését célzó javaslatok bizonyíték alapúak legyenek, illetve tudományos források álljanak mögötte.

A jelenleg hatályos iránymutatás – amelyet a Kormánynak dolgozó vezető tisztiorvosok fogalmaztak meg – ugyanis azt ajánlja, hogy a férfiaknak naponta 3-4 egység alkoholnál, a nőknek pedig naponta 2-3 egység alkoholnál többet nem szabad inniuk. (1 egység = 10 ml alkohol, kb. 1 pohár sörnek vagy 1 dl bornak vagy 3cl tömény szesznek felel meg.) Az iránymutatás magyarázata szerint a „rendszeres” azt jelenti, hogy valaki mindennap iszik vagy a hét legtöbb napján, illetve hogy az embereknek egy 48 órás szünetet kell tartaniuk egy „súlyos ivászat” után, hogy a szervezet regenerálódni tudjon.

Ezzel szemben az RCP azt mondja, hogy ez tulajdonképpen „OK”-t jelent, azaz megengedi a mindennapos alkoholfogyasztást. Az RCP orvosai nem értenek ezzel egyet, mondván, hogy a májnak időre van szüksége ahhoz, hogy ismét egészséges legyen, még kis mennyiségű alkohol elfogyasztása esetén is. Azok között az emberek között, akik naponta vagy csaknem naponta fogyasztanak alkoholt, magasabb a májbetegség kifejlődésének a kockázata, szemben azokkal, akik ritkábban fogyasztanak alkoholt.

Sir Ian Gilmore, az RCP speciális alkohol tanácsadója nemrég az alábbiakat írta a Daily Mirror c. napilapnak az alkoholfogyasztás gyakoriságának és mennyiségének a korlátozásával kapcsolatosan:
 
„A mennyiségen túl a biztonságos alkohol korlátoknak a gyakoriságot is figyelembe kell venniük. Növekszik a májbetegségek kialakulásának a kockázata azoknál, akik naponta vagy csaknem mindennap fogyasztanak alkoholt, szemben azokkal, akik csak periodikusan vagy szüneteket közbe iktatva isznak.”

Sir Gilmore azt mondja, hogy az RCP ajánlása - „a biztonságos limit férfiak esetében a heti 0-21 egység alkohol, míg nők esetében a 0-14 egység alkohol fogyasztása, feltéve, ha a teljes mennyiséget nem egy vagy két „menetben” isszák meg és hetente 2-3 alkoholmentes napot tartanak” – szerinti alkoholszint a legtöbb egyénnél feltehetőleg nem káros.

Az RCP a Bizottságnak benyújtott írásos anyagában azt írja, hogy ők úgy vélik, hogy a hatályos kormányzati iránymutatást tökéletesíteni kell, hogy az jobban visszatükrözze a számos területen meglévő tudományos bizonyítékokat, mint például:


  • Az alkoholfogyasztás átlagos szintjei, amelyek „biztonságosak” vagy egy „ésszerű határon” belül vannak,

  • Az alkoholfogyasztás gyakorisága,

  • Az idősödés fiziológiai hatásai és

  • Az alkoholfogyasztás szívkoszorúér betegségre gyakorolt előnyei és a szélesebb értelemben vett, alkoholhoz köthető egészségügyi ártalmak közötti egyensúly.

A Parlamentnek címzett levelében az RCP azt állítja, hogy a hatályos kormányzati irányelvek a mindennapos alkoholfogyasztást alacsony kockázatúnak ítélik, ugyanakkor ez „szembe megy azokkal a bizonyítékokkal, amelyek szerint az ivás gyakorisága az alkoholfüggőség és az alkoholos májbetegség kialakulása szempontjából szignifikáns kockázati faktornak számít.”

Az RCP szerint „bár az alkoholhoz köthető májkárosodás mechanizmusai nem teljes mértékben ismertek, további kutatások igazolták a cirrózis (májzsugor) megnövekedett kockázatát azoknál, akik naponta vagy csaknem naponta, szemben azokkal, akik csak periodikusan vagy szüneteket közbe iktatva fogyasztanak alkoholt.”

Az egyik ilyen kutatás, amire az RCP hivatkozik, Japánban készült és azt igazolta, hogy a nagyivók körében, akik a hét akár 5-7 napján is fogyasztanak alkoholt, jóval magasabb a halálozási arány mint azok között, akik csak a hét 1-4 napján isznak.

A másik hivatkozott kutatásról 2009-ben jelent meg publikáció, amely beszámolt arról, hogy az Egyesült Királyságban növekszik a májbetegség miatti elhalálozások száma és az nem másnak az eredménye, mint a mindennapos vagy a csaknem mindennapos erős alkoholfogyasztásnak, nem pedig az epizódszerű vagy az egy-egy alkalomra korlátozódó nagy ivászatoknak és hogy ez a rendszeres ivási minta gyakran már korai stádiumban is felismerhető.

Ami az alkoholfogyasztás gyakoriságát illeti, az RCP az alábbiakat írta a Parlamentnek: „A kormányzati irányelveknek fel kellene ismerniük, hogy a veszélyes ivásnak két komponense van: az egyik az ivás gyakorisága, a másik az ivás mennyisége. Tudományosan nem igazolt az, hogy hanyagolni lehet e két komponens valamelyikét. A hatályos irányelvek egy egyszerű kiegészítése már orvosolni tudná ezt a problémát, nevezetesen egy olyan ajánlás, amely szerint az alkoholfogyasztás biztonságos korlátai között úgy lehet megmaradni, ha az emberek hetente legalább három alkoholmentes napot tartanak.”


Címkék: alkohol, fogyasztás, keringés, máj, cirrózis, májzsugor
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2025 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!