A koffein véd a napfény ultraibolya sugárzása ellen?

Egy friss kutatás azt állapította meg, hogy a koffeinnek kulcsfontosságú szerepe lehet a napfény elleni védekezésben. A kutatás során ugyanis a koffein megváltoztatta annak a génnek az aktivitását, amely részt vesz a DNS károsodott sejtek destrukciójában; a DNS károsodott sejtek nagy valószínűséggel válhatnak kancerózussá, azaz rákossá.

Az amerikai Rutgers Egyetem (New Jersey állami egyeteme) kémiai biológia osztályának vezetője, Dr. Allan Conney professzor a fenti elképzelést genetikailag módosított (GM) egerek létrehozása útján tesztelte: az ilyen egerekben hiányoznak az ún. ATR gének. A kutató egészen addig tette ki a GM egereket az ultraibolya sugárzás hatásának, amíg azoknál ki nem fejlődött a bőrrák. 19 hetes UV kitettség után megvizsgálta az állatokat és azt állapíthatta meg, hogy ezeknél az egereknél 69 %-kal kevesebb tumor (rákos daganat) fejlődött ki, mint azoknál, amelyek rendelkeztek normálisan funkcionáló ATR génekkel. Továbbá, a GM egerekben a tumorok 3 héttel később fejlődtek ki, mint a normál egerekben.

34 hetes UV kitettség után az összes egérnél kifejlődött a tumor, főképpen egy nem melanoma típusú bőrrák, amelyet laphámsejtes karcinómának neveznek (angol rövidítése: SCC). A tudós az eredményekről az amerikai „Tudományok Nemzeti Akadémiája Közleményei”-ben számolt be.

New Jersey Államban a bőrrák gyakori betegség. A „Rákkutatás UK” elnevezésű jótékonysági intézmény szerint az Egyesült Királyságban (UK) 2008-ban kb. 100.000, nem melanoma típusú bőrrák esetet regisztráltak és a jóval veszélyesebb malignus melanoma esetek száma pedig 12.000 alatt maradt. Ezeket a bőrrák eseteket a napsugarakban lévő ultraibolya sugárzásnak való túlzott kitettség okozza, amely károsíthatja a bőrsejtek DNS-ét, ezáltal okozva hibákat a sejtosztódásban.

Conney professzor a kutatási eredményeket így magyarázza: „Mindez annak a lehetőségét sugallja, hogy a koffeinnek – feltehetőleg a bőrre felvíve – a napfény kiváltotta bőrrákkal szemben gátló hatása van. Azon túl, hogy hatással van az ATR jelátviteli útra, a koffeinnek fényvédő tulajdonságai is vannak.”
 
Nos, ebből az következne, hogy a napfény elleni védekezésül elég csak kávét fogyasztanunk? Jessica Harris, a „Rákkutatás UK” egészségügyi információs menedzsere azt hangsúlyozza, hogy Dr. Conney kutatása azt vizsgálta, a koffein hogyan érintette a géneket, amikor azt közvetlenül a bőrre vitték fel és nem pedig lenyelték. Emberek nagyobb csoportja körében lefolytatott vizsgálatok, ahol a résztvevők a koffeint kávé formájában elfogyasztották, már vegyes eredményeket adtak.

Ms. Harris szerint: „Conney professzor kutatása nem vizsgálta a kávéfogyasztás hatásait, így nem is tudja nekünk megmondani, vajon a kávéivás csökkentheti-e a bőrrák kifejlődésének a kockázatát vagy sem. Egyes vizsgálatok azt állapították meg, hogy a kávéfogyasztás bizonyos ráktípusok kockázatát képes enyhén csökkenteni, de a bizonyíték még nem elég erős ahhoz, hogy ez már bizonyosság is legyen; ráadásul ezeket a hatásokat leginkább azon emberek körében tapasztalták, akik nagy mennyiségben fogyasztanak kávét. A legjobb módja a bőrrák kockázata csökkentésének a napfény biztonságos élvezete, a fényvédőszerek és a testet védő könnyű ruházat használatával a leégés elkerülése.”

Mielőtt még a laboratóriumok koffeint kezdenének adagolni a fényvédőszerekhez, Dr. Dot Bennett, a Londoni Egyetem (St. George) professzora arra figyelmeztet, hogy ezzel, vagy bármilyen, a koffeinnel kapcsolatos molekula fényvédőszerekhez történő adagolásával óvatosan kell bánni:

„Először is ellenőrizni kell, hogy a koffeinnek nincs-e olyan mellékhatása, amely előidézheti más ráktípusok előfordulását, különösen a melanomáét (festékes bőrrák), amely négyszer annyi embert öl meg, mint a laphámsejtes karcinóma. Ugyanakkor a koffeint tartalmazó naptejek egy kicsit elősegíthetik a lebarnulást, mivel a molekulák ezen családja a pigmentsejteket még több pigment termelésére stimulálja.”


Címkék: melanóma, bőr, bőrrák, fény, koffein, napfény, kávé
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2019 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!