A gerincfúziós műtéten átesett betegek D-vitamin szintje gyakran alacsony

Egy friss vizsgálat rámutat arra, hogy nagyon sok, gerincműtéten átesett beteg szervezetében mennyire alacsony a D-vitamin szintje, ami késleltetheti a felépülésüket.

Egy 313 fős, olyan betegekre kiterjedő kutatásban, akik gerincfúziós műtéten estek át, az amerikai St. Louis-ban lévő Washington Orvostudományi Egyetem ortopéd sebészei azt állapították meg, hogy a műtött betegek több mint a felének a D-vitamin szintje nem volt megfelelő, beleértve azt az ¼-et is, akiknél már sokkal súlyosabb D-vitamin hiány mutatkozott.

(A gerincfúziós műtét lényege az, hogy eltávolítják a csigolyák közti porckorongot, így a csigolyák a műtét után összecsontosodnak – egyesülnek, fuzionálnak – és így stabilizálják a gerincoszlopot.)

A kutatók eredményeikről az Észak-Amerikai Gerinc Társaság 26. éves találkozóján számoltak be. A beszámoló jelentést a találkozó legjobb anyagaként értékelték.

„Eredményeink azt sugallják, hogy érdemes lenne a műtétre váró betegeket D-vitamin szempontjából is szűrni. Úgy gondoljuk, hogy akiknek a szervezetében nincs elegendő D-vitamin, azok számára hasznos lehet 8 héten keresztül heti egyszer 50.000 IU (nemzetközi egység) D-vitamin bevitele a műtét előtt, mivel ez segítené a gerincfúziós műtét utáni felépülésüket.” – mondja Dr. Jacob M. Buchowski, a vizsgálat vezető kutatója.

A D-vitamin segíti a kalcium felszívódását, amelynek hiányában problémás lehet az új csont képződése. Az ilyen emberek ki vannak téve az osteomalacia-nak (csontlágyulás) nevezett kórkép kockázatának. Szemben az osteoporosis-szal (csontritkulás) vagy az osteopenia-val (csökkent csontállomány, csonthiány), amit az alacsony csontsűrűség (ásványsűrűség) okoz, az osteomalacia interferál az új csont képződésével.

Dr. Buchowski akkor figyelt fel a D-vitamin problémára, amikor egyik, a 40-es életéveiben járó betege a gerincfúziós műtét után csak nagyon lassan épült fel.

„Megvizsgáltam a hölgyet és megpróbáltam kitalálni, hogy a csigolyái miért nem fuzionálnak. A beteg említette nekem, hogy nemrég diagnosztizáltak nála D-vitaminhiányt és számomra ez olyasmit jelentett, mint amikor egy villanykörte kiég.”

Ennek az eseménynek az eredményeképpen kezdte el Dr. Buchowski – aki ortopéd és egyben idegsebész is – a Barnes Zsidó Kórházban dolgozó egyetemi kollégáival együtt a gerincfúziós műtétekre váró betegeket D-vitaminhiányra szűrni.

Közismert, hogy idősebb korban alacsonyabb a szervezet D-vitamin szintje. Érdekes módon, az amerikai orvosok vizsgálatában ez pont ellenkezőleg volt, a fiataloknál tapasztaltak leginkább D-vitamin hiányt.

„Ritkán gondolunk arra, hogy fiatalkorban D-vitaminhiány alakulhat ki. A vizsgálatunkban részt vett idősebb betegek többsége vitaminkészítménnyel pótolta a D-vitamint és így D-vitamim hiány kockázatuk kisebb volt mint a fiatal betegeké.” – magyarázza Dr. Buchowski.

Bár egy korábbi vizsgálat az ortopéd beavatkozásokon átesett betegek 43 %-ánál már igazolt nem megfelelő D-vitamin szintet, mégis ez volt az első olyan áttekintés, amely kizárólag csak a gerincműtéten átesett betegeket vette górcső alá. A betegek átlagéletkora 55 év volt, 56 %-uk nő volt, 41 %-uk elhízott volt és 95 %-uk fehér bőrű volt. A 313 beteg ¼-e szedett D-vitamin készítményt a múltban.

A kutatók megállapították, hogy a nem megfelelő D-vitamin szint legfőbb kockázati tényezője a dohányzás, az elhízás és a műtétet megelőző rokkantság volt, valamint az, hogy a betegek soha nem szedtek D-vitamin vagy multivitamin készítményeket.

Utókövetés céljából Dr. Buchowski és munkatársai egy további vizsgálat elvégzését tervezik, hogy lássák, van-e tényleges összefüggés a D-vitamin alacsony szintje és a gerincfúziós műtét gyenge kimenetele között. Ugyanakkor a doktor már most azt ajánlja az ortopéd sebészeti beavatkozásokra váró betegeknek, hogy kezdjenek el D-vitamint szedni.

A napfénynek való kitettség az egyik legjobb módja annak, hogy az ember a szervezetét D-vitamin termelésre késztesse. Dr. Buchowski ezen kívül azt ajánlja, hogy ha valaki nem jut elég D-vitaminhoz, akkor naponta fogyasszon olyan tejterméket, amelyet D-vitaminnal erősítettek meg és kezdjen el a műtét előtt D-vitamin készítményt szedni.

„A D-vitamin készítmény nem drága és a szervezet könnyen tudja raktározni. Az a sejtésem, hogy a szervezet megfelelő D-vitamin szintje elősegíti a műtétet követő gerincfúziót is.” – mondja Dr. Buchowski, a tervezett utókövetéses vizsgálatukra gondolva.

A csont egészségének a fenntartásához és a normális kalcium anyagcseréhez az amerikai Orvostudományi Intézet hivatalosan napi 600 IU D-vitamin pótlás bevitelét javasolja. Dr. Buchowski szerint orvosnak kell megállapítania egyénileg, hogy mennyi D-vitamin pótlás tekinthető megfelelőnek a betegek számára.


Címkék: gerincfúzió, gerinc, ideg, d-vitamin, műtét, csontok, csigolya
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2021 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!