Természetesen,
nem mindegy, mekkora a vitamin dózisa. Napi 700-1000 NE
(nemzetközi egység) D-vitamin bevitel szükséges
hozzá – állítja Dr. Heike A. Bischoff-Ferrari,
a svájci Zürichi Egyetem Korosodás és
Mobilitás Központjának igazgatója.
Ezek
az ajánlások – amelyek az amerikai Gyógyszer
Intézet ajánlásainál magasabb dózisokra
vonatkoznak – 2400 fő, 65 évnél idősebb ember
körében lefolytatott 8 vizsgálat eredményein
alapulnak. A vizsgálatok mindegyike arra irányult, hogy
a D-vitamin bevitel és az időskori elesések
megakadályozása közötti kapcsolatot
tanulmányozza. A naponta kevesebb, mint 700 NE mennyiségben
elfogyasztott D-vitamin alig észrevehetően csökkentette
csak az elesések számát.
A
lefolytatott 8 vizsgálat eredményeinek elemzése
azt igazolta, hogy a naponta 700 NE mennyiség, vagy az e
felett bevitt D-vitamin mennyiség javította az idős
emberek ellenálló-képességét és
egyensúlyérzékét, valamint a csontok
egészségét.
Minden
évben a 65 éves és a 65 évnél
idősebb emberek körében háromból egy, míg
az 50 éves és az 50 évesnél idősebb
emberek körében kettőből egy ember legalább
egyszer elesik. Az így balesetet szenvedett emberek mintegy 9
%-át kell kórházba szállítani
megfigyelésre és kb. 6 %-uknál nyílt
törés keletkezik. Nagyon sok idős ember, aki elesik,
otthonba kerül, mert csak ott tudnak megfelelően gondoskodni
róluk.
„Az
elesés fontos esemény, amelynek bekövetkezését
meg kell előznünk” – közölte Dr.
Bischoff-Ferrari, majd hozzátette: „napi 700-1000 NE
D-vitamin adagolása biztonságos és nem is
költséges”. Ez a érték azonban felette
van az amerikai Gyógyszer Intézet által, az
idősebb személyeknek ajánlott napi mennyiségének.
(Az Intézet 51 és 70 év közötti
idősebb embereknek napi 400 NE mennyiség kiegészítő
bevitelét ajánlja, míg a 70 év feletti
embereknek napi 600 NE mennyiséget.)
A
jelenlegi vizsgálati eredmények Dr. Bischoff-Ferrari
szerint vitaalapot képeznek az eddigi ajánlások
felülvizsgálatához. A D-vitamin két típusát
vették górcső alá: a D3 vitamint, vagy más
néven cholecalciferolt, amelyet a szervezet nagyobb
hajlandósággal képes felszívni és
amely a másik vizsgált vitaminnál, a D2
vitaminnál, vagy ergocalciferolnál sokkal hatásosabb
– ez a két D-vitamin típus az, amely általában
megtalálható a multivitamin készítményekben.
„A
magasabb, 700-1000 NE napi mennyiségben bevitt D-vitamin
esetében az elesések megakadályozása
jelentős eredményt mutat: legalább 19 %-os csökkenést
az esések előfordulásában, míg a D3
vitamin bevitel esetében ez már eléri a 26
százalékot is” – közölte Dr.
Bischoff-Ferrari.
A
kutatók szerint miközben a D3 vitamin hatásosabbnak
mutatkozott a D2 vitaminnál, a D-vitamin „aktív”
formulái, mint például a calcitriol is, nem
tűntek sokkal hatásosabbnak, mint a standard D-vitamin
kiegészítők. Ezek az aktív formulák
sokkal drágábbak és nagyobb a kockázat
arra nézve, hogy a szervezetben a kalcium-szint kórosan
felhalmozódik, amely hormonzavaros, vagy rákbeteg
embereknél gyakran fordul elő.
„A
napi 700-1000 NE D-vitamin bevitel hatása már néhány
hónapon belül megmutatkozik és fennmarad egy évnél
tovább is, és az előnye független az idősek
korától, valamint attól, hogy az idős emberek
otthon élnek-e, vagy pedig idős-otthonokban.” – jegyezte
még meg Dr. Bischoff-Ferrari.