Napjainkban a nők szülés előtti vajúdása 2-3 órával hosszabb ideig tart, mint fél évszázaddal ezelőtt – állapították meg az USA „Nemzeti Egészségügyi Intézet”-ének (angol rövidítése: NIH) a kutatói.
A kutatók magyarázata szerint ez a többlet idő a vajúdás/szülés első, tágulási szakaszára jellemző, ez ugyanis a második, a kitolási szakaszt megelőző leghosszabb folyamat. Az először szülő édesanyák esetében a tágulási szak átlagosan 2.6 órával, míg a már többször szült nők esetében 2 órával hosszabbodott meg, szemben az 1960-as évek szüléseire jellemző adatokkal.
A vizsgálat a NIH alá tartozó, 1962-ben alapított NICHD (Gyermek Egészségügyi és Humán Fejlesztési Nemzeti Intézet) kutatóintézet keretein belül működő, a „Biztonságos Szülés Konzorciuma” elnevezésű szervezet által gyűjtött adatokon alapult: az 1959-1966. között lezajlott 39.500 szülés regisztrált adatait hasonlította össze a 2002-2008. közötti időszakban történt több, mint 98.000 szülés adatával. Az összes vizsgált szülés spontán módon történt, nem volt közöttük mesterségesen indított.
A kutatás eredményei azt is megmutatták, hogy a napjainkban születő csecsemők esetében a kihordási idő egyrészt 5 nappal lerövidült, másrészt a babák születési súlya növekedett, összehasonlítva az 1960-as éveket jellemző adatokkal. Továbbá, az először szülő nők idősebbek és a testtömegindexük (BMI) magasabb, mint az 50 évvel ezelőtt szült anyáké.
A kutatók szerint a hosszabb tágulási szakaszt magyarázhatja az a tény, hogy a mai édesanyák átlagosan 4 évvel idősebb korban szülnek először, mint azok, akik a '60-as években hozták világra a gyermekeiket.
„Az idősebb édesanyáknál megfigyelhető az a tendencia, hogy hosszabb ideig tart náluk a szülés, mint a fiatalabbaknál, de ha figyelembe is vesszük az anyai életkort, az nem ad teljes mértékben magyarázatot a tágulási szakaszt jellemző különbségre.” – magyarázza a publikáció vezető szerzője, Dr. Katherine Laughon, a NICHD kutatója, valamint a Virginiai Egyetem Gyermekgondozási Iskolájának a társprofesszora.
A kutatók megjegyezték, hogy a tágulási szakasz még hosszabbnak bizonyult, amikor az olyan tényezőket is figyelembe vették, mint az anya életkora és a testsúlya (BMI index).
A kutatók elmondása szerint a tágulási szakasz többlet idejének az oka egyelőre még ismeretlen, de részben magyarázhatja az 50 évvel ezelőttinél jóval gyakrabban alkalmazott epidurális érzéstelenítés, amelyről tudott, hogy kb. 40-90 perccel lassítja le a szülés folyamatát. Napjainkban a szülések több mint felénél alkalmazzák az epidurális érzéstelenítő injekciót, szemben a '60-as évek csoportjára jellemző, mindössze 4 %-kal.
Dr. Laughon hozzátette azt is, hogy a szülési folyamat még ennél is hosszabb idejű lenne, ha az orvosok a 2000-es évek elejétől nem kezdték volna el gyakrabban alkalmazni az oxytocin nevű hormont, amely stimulálja a méhösszehúzódásokat. Az elemzés megállapítása szerint a 2002-2008. közötti időszakban lezajlott szülések 31 %-ában kaptak az anyák oxytocint, szemben az 1960-as évekre jellemző 12 %-kal.
A kutatók javasolják az ún. „normál” szülés definíciójának a felülvizsgálatát, amely még jelenleg is az 50 évvel ezelőtt szült nők normáján alapszik. Az orvosok akkor neveznek „rendellenes”-nek egy szülést, ha a szülés első (tágulási) szakaszának az aktív részében még 2 óra elteltével sem változik a méhszáj állapota, azaz nincs aktív tágulás.
Ilyenkor kétféle módon avatkozhatnak be:
Az orvosok csak néhány éve kezdték el az epidurális érzéstelenítést és az oxytocin hormon adását jóval gyakrabban használni, így ez összefügghet azzal, hogy a császármetszések aránya az 1960-as évekre jellemző 3 %-ról 2000-re szintén növekedett, 12 %-ra.
Dr. Laughon a Reuters-nek adott nyilatkozatában ezekre a friss kutatási eredményekre alapozva arra figyelmeztet, hogy az orvosok fontolják meg az ilyen beavatkozások használatát mindaddig, amíg az édesanya és a születendő baba egészséges állapotban van.
