Bimbó Melinda

Kedves Kérdező! A levelét olvasva nagyon szembetűnő, hogy igen össze vannak folyva a határok az Önök kapcsolataiban, szerepeiben. Többek között kérdés számomra, hogy miért élnek közös háztartásban, ha már hat éve elváltak. Azt sem értem, hogy miért Önnek sírja el bánatát a volt-férje, és Ön mit vár egy olyan embertől, aki még nyakig el van merülve egy másik kapcsolat fájdalmában. Mivel van két gyermekük, az ő nevelésük, iskoláztatásuk kapcsán valóban beszélnie kell a volt párjával. Ugyanakkor ehhez képest Ön mintha az egyik szélsőségből a másikba esne: hol a volt párja szerelmi életét hallgatja, hogy azt érzi, hogy "kommunikálni" sem szeretne vele. Azt tudom javasolni, hogy próbáljon meg mértéket tartani, és tisztázni a viszonyait: ki magának az "exe"? Egy férfi, akitől még akar valamit? A volt-partnere, akitől lélekben sosem tudott elszakadni? Már csak a gyerekei apja? Egy anyagi problémák miatti társbérlő? Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Kérdező! Elnézést a késői válaszért, a leveléről nem értesültem. Ha még nem ment el személyesen szakemberhez, akkor mindenképpen tegye meg. A háziorvos tudja útba igazítani (s ha kell beutalót írni) a lakóhelye szerinti pszichiátriai szakrendelésre. Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Gábor! Sajnos nem sokat tud tenni. Arról érdemes beszélgetni, hogy vajon a feleségének mi hiányzik a kapcsolatukból, hogy miért tekinti Önt "csak" társnak. Ha mindketten elkötelezettek abban, hogy megmentsék a házasságukat, érdemes családterapeutához fordulni. Ehhez az is kell azonban, hogy csak ketten legyenek a kapcsolatban, a felesége felszámolja a kapcsolat-kezdeményét. A munkám során azt tapasztaltam, hogy nagyon különösek a serdülőkori szerelmekből alakult hosszú távú kapcsolatok. Mintha a kamaszok valamiért egymásban tudnának megkapaszkodni, azt a biztonságot, támogatást megkapni, amit más kamaszok a családjuktól kapnak meg. Ennek gyakran viszont az az ára, hogy a másik nemmel való ismerkedés, játék, keresgélés és ezzel együtt a saját férfi/ női mivoltáról való tapasztalatszerzés egy része kimarad. Később aztán búvópatakszerűen átszőheti és rombolhatja a kapcsolatot a "de hát én még nem is éltem" élménye. Nem tudni, hogy az Önök kapcsolata hogyan folytatódik. Lehet, hogy a feleségében van egy mély elköteleződés a maguk hármasa iránt, de az is lehet, hogy "kinőtte" a kapcsolatukat. Szerintem mindkettejüknek érdemes - akár egyéni pszichoterápiás kereteken belül - végiggondolni azt, hogy az életük különböző korszakaiban kijei, milyei voltak egymásnak. Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Kérdező! Sajnos nem tudok segíteni ebben a kérdésben. Valószínűleg egy olyan neurológus, aki kezelt már több ilyen betegséggel küzdő személyt többet tud arról mondani, hogy mikor jogos az aggódás, mikor nem, illetve, hogy a családtagok hogyan segíthetnek. Egy másik forrás, ahonnan még hiteles információkat lehet szerezni ez ügyben, a többi beteg. Itt találnak myasthenia gravis-os önsegítő csoportot, érdemes volna velük felvenni a kapcsolatot: http://mgob.gportal.hu/gindex.php?pg=1642139. Úgy láttam, van itt több olyan bejegyzés, ahol a betegek osztják meg saját tapasztalataikat. Ön is tud tájékozódni, illetve biztathatja a feleségét arra, hogy legyen aktív: vegye fel velük a kapcsolatot, írja meg ott kérdéseit, félelmeit, így kiderül, hogy mit tesznek ilyenkor azok, akik ezen az úton egy kicsit előrébb járnak. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Még az jutott eszembe, hogy a lakóhelyük környékén érdemes volna utána járni annak, hogy a felesége hol, kinél tudná elsajátítani a relaxációt. Ez a módszer segíthet az izmaival, fulladással kapcsolatos félelmei csökkentésében. Továbbá pszichiáter bevonása, a szorongás gyógyszerrel való csökkentése lehet még segítség ebben a helyzetben. Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Erika! Jó volna ezt kivizsgálni. Mivel a fia pici még, a Budapesti Korai Fejlesztő Központot javaslom, ide a fia gyermekorvosától beutaló szükséges. A részletekről itt tud olvasni: http://www.koraifejleszto.hu/index.php?ln=hu&p=more&id=1&m=8#4 Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Anna, elnézést, most látom csak a levelét. Úgy látom, elég sok testi problémája van. Ezek közül néhány valóban kapcsolódhat a stresszhez, szorongáshoz. A szorongásos betegségek egy csoportjára jellemző az, hogy a betegek olyan testi tüneteket produkálnak, amelyek az adott szervrendszer megbetegedésével nem magyarázhatók. pl. ilyen lehet az ön által említett szédülés, hányinger, izomgyengeség, egyensúlyzavar, ha a leletei egyébként jók. Ezeknek valószínűleg semmi köze a gerincsérvéhez és az inkontinenciájához, elképzelhető, hogy lelki okok állnak a háttérben. Fontos, hogy szedje a gyógyszereit, illetve, ha érez arra indíttatást, hogy a saját lelki problémáiról beszélgessen pszichológussal, pszichoterapeutával, akkor én a Balassai utcai Pszichiátriai Klinika Pszichoterápiás Osztályára vagy a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályra való befekvést javaslom. Üdvözlettel, Bimbó Melinda

Kedves Levélíró! Leírása nyomán azt gondolom, hogy az Ön esetében szükség volna gyógyszerre, vagy ha szed, akkor a gyógyszer fajtájának/ mennyiségének módosítására. Kérem, hogy keresse fel az Ön lakóhelyéhez tartozó pszichiátriai szakrendelést! (Ha nem tudja, hová mehet, a Lélekben Otthon portálnak van is pár táblázata a Magyarországon TB finanszírozással elérhető szolgáltatásokról, itt tud tájékozódni: http://www.lelekbenotthon.hu/tesztek/hova2.htm). . A gyógyszer ahhoz segítheti hozzá, hogy a mindennapjait kevesebb szorongással élje, és könnyebben tudjon kapcsolatot teremteni/ fenntartani más emberekkel. Ezen túl azonban szükség volna arra is, hogy pszichoterápiás kezelés keretében pszichológussal, pszichiáterrel közösen gondolkodva kibogozzák, milyen tényezők állnak a szorongása hátterében. Ma a felnőtt lakosság TB-alapon általában pszichiátriai gondozókban és családsegítő központokban tud igénybe venni pszichoterápiás kezelést vagy pszichológiai tanácsadást. A gyógyszer mellett a relaxáció a szorongás csökkentésében nagyon jó hatású és szelíd módszer. Járjon annak utána, hogy a lakókörnyezetében van-e olyan szakember, akitől ezt el tudja sajátítani. . A pszichiátriai szakrendelésen az Önnel beszélő kolléga fogja tudni felbecsülni azt, hogy kell-e más betegségek kizárásához más szakrendelésre irányítani Önt, ill., hogy egyáltalán elég-e itt az ambuláns kezelés, vagy javasol osztályra való befekvést. Ha ez utóbbira van szükség, ma Magyarországon többek között a Tündérhegy és a Balassa utcai Pszichiátriai Klinika Pszichoterápiás Osztálya az, ami pszichoterápiás szemlélettel dolgozik. Fontosnak tartom, hogy írt, mert ez azt jelenti számomra, hogy a kezébe vette az életét, és megtette az első lépés az irányba, hogy kevesebb szorongással élje a napjait, nevelje a gyerekeket. Kívánok Önnek szívós, kitartó munkát a gyógyulás felé vezető úton és jó segítőket hozzá! Üdvözlettel, Bimbó Melinda (Bocsánat, ha faltól falig kinézetű válasz lesz, sajnos nem tudok szerkeszteni ebben a "válaszolós-szövegírós" dobozban.)

Kedves Edit! Bocsánat, hogy csak most válaszolok. Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy vette a fáradságot, és az aktuális állapota „hátterét” próbálta felvázolni a levelében. Azt gondolom, hogy egy nagyon fontos szálat ragadott meg, ennek felfejtése sokat segíthet abban, hogy ne kellejen időről időre depressziós epizódokkal együtt élnie. Kérdésére az alábbiakat tudom mondani: Ami az aktuális élethelyzetét és a depressziót illeti: Nem tudom, Öntől ered-e, hogy depressziós, vagy ezt egy kivizsgálás után állapították meg Önről. Jó volna, ha most látná szakember pl. a helyi pszichiátriai szakrendelésen, hogy kiderüljön az, hogy Ön valóban depressziós-e. Az is lehet, hogy amit Ön megél, az egy - a depresszió tüneti képéhez nagyon hasonló - gyászreakció, mely a szakítás következtében állt elő. Fel kellene mérni, hogy szükséges-e gyógyszeres kezelés. E mellett vagy önállóan pszichoterápiás kezelést mindenképpen javasolok. Egyrészt azért, mert fontos volna, hogy a minél hamarabb visszatérjen a mindennapi élet a rendes kerékvágásba, tudjon figyelni a feladataira, haladjon a vizsgáival, stb. Másrészt pedig azért javaslok pszichoterápiás kezelést, mert ez sok segítségére lehet abban, hogy minél többet megértsen abból, miért kerül ilyen kiszolgáltatott helyzetbe szakításkor. A „háttér” és a jövő: A levelét olvasva nagyon szembetűnő volt, hogy az Ön jólléte nagyon nagymértékben függ attól, hogy a partnerével kapcsolatban van vagy pedig egyedül. Az ABBA egyik száma jutott eszembe: „The Winner Takes It All”. Noha egy szakításban nincsenek győztesek és vesztesek, ill. nem egyértelmű, hogy ki mit vesztett vagy épp kapott a kapcsolat befejezésével. Itt mégis, ahogyan Ön megéli a szakításaikat, úgy tűnik, „a bank mindent visz”. Ennek pedig nem volna szabad így lennie. Érdemes utánajárni annak, hogy Edit önértéke miért függ ennyire egy másik embertől. Mindezek mellett fontos volna az életének más színterein, egyéb felnőtt szerepeiben megerősíteni magát. Kutatások bizonyítják, hogy kevésbé lesz esendő krónikus testi betegségek és pszichés zavarokkal szemben az a nő, akit elhagy a párja (vagy bármilyen más erős stressz ér), ha partner szerepe mellett még számos más jól működő szerepet visz. Pl. megbecsült munkaerő a cégénél, sikerei vannak a tanulmányaiban, kézilabdacsapat tagjaként számítanak rá akkor is, ha magánéleti bajok miatt felkelni sincs kedve reggel, anya, vagy épp kutyatulajdonos, akit az állata hangos farok csóválással üdvözöl, ha van férfi, ha nincs férfi a gazdája mellett. Ezek a szerepek „pufferként” működnek, védenek, kiegyensúlyozottabbá teszik az embert: ha az egyik szerepében valami baj éri, még ott van több másik, ami jól működik, örömöt ad a nehéz élethelyzetben. Nem elfelejteni kell a párját, ill. azt, hogy mi történt ebben a kapcsolatban, hanem épp fordítva: emlékezni rá. Sőt beszélni vagy írni erről. Amennyire csak lehet megérteni, milyen mozgatórugók működtek/ működnek ebben a viszonyban. Mi vezethette a párját egy másik lány karjába? Voltak-e az Önök kapcsolatának olyan gócpontjai, feszültségforrásai, amelyeken nem sikerült jól túljutniuk? Mi lehet ezekben az Ön része, Edit? Valószínűleg nem véletlen, hogy úgy érzi, nem tud nyitni más férfiak felé, nem is most van ennek itt az ideje. El kell a párjával való kapcsolatot gyászolni, és el kell őt engedni ahhoz, hogy Ön nyitott legyen egy jó színvonalú kapcsolatra. (Fejjel beleesni egy akármilyen viszonyba bármikor könnyű, kérdés, hogy megéri-e.) Ebben a gyászmunkában érdemes azzal is foglalkozni, mit tanult meg ebben a kapcsolatában Edit saját magáról, a férfiakhoz való viszonyáról, arról, ahogyan Ön intim kapcsolatokban működik. Ezek jutottak az eszembe a levele kapcsán. Remélem, tudtam vele segíteni. Üdvözlettel, Bimbó Melinda