Takáts Ágnes Ildikó

emerson kérdése:

Ez egy belső üzenet, ezért nem jelenik meg a weboldalon, csak Ön és a partner láthatja. Jó napot kívánok! Egy 16 éves fiú vagyok.Körülbelül 4 hónapja halálfélelemmel küszködök.Sokszor jut az eszembe egy nap, de el is szoktam felejteni néha azonban erősebben gondolok rá.Az elmúlt 3,5 hónapban két egészségügyi vizsgálatom is volt.Elsőnek hererák gyanújával fordultam orvoshoz, de szerencsére kiderült nincs semmi bajom.Majd körülbelül 3 hétre rá mellkasi fájdalmaim voltak, de ezen a héten kiderült a kardiológián, hogy nincs semmi bajom.Mindkét esetnél sok negatív dolog megfordult sajnos a fejemben.Arra is gondolok, hogy akár ez is lehet e félelem okozója.De az én halálfélelmem előtt az édesapám elvesztése is ott van a fejemben. Nem tudom, hogy miért gondolok, arra, hogy elveszítem édesapámat, de mégis ezt éreztem.Ezek mellett mint mondtam a saját életem elvesztésének gondolata szállta meg az agyamat. Sok minden megfordult már a fejemben.A félelem a haláltól, a fiatal kori halál vagy amikor a mellkasom fájt akkor például a szívinfarktus és különböző más betegségek.De nagyon félek attól, hogy bevonzom a halálomat és esetleg az édesapámét is. Próbálom ezeket a rossz negatív gondolatokat kitörölni a fejemből, de eddig nem igazán ment.Olyanokat próbálok magamban magamnak mondani, hogy Sokáig élek egészségesen, nem lesz semmi bajom boldog vagyok stb . , de mégsem érzem az áttörést. Pontosan nem tudom, hogy ez most depresszió mert sokat gondolok rá egy nap de ki is tud menni a fejemből és napközbe is szoktam jól érezni magamat, illetve nincsen alvászavarom vagy más egyéb ilyen tünetem. Mostanában egy két napja nagyon sokszor gondolok rá. Ha sokat gondolok a halálra bevonzom?Remélem nem.Csak hallottam a vonzás törvényéről ami sok embernek bevált és ettől is tartok. Lehet, hogy pánikroham? Néha amikor mondogatom magamban, hogy sokéig élek vagy sokáig élni fogok akkor elhangzik az ellentettje is. Szeretnék ebből az egészből kilábalni és boldog életet élni.Mert ezekkel a negatív gondolatokkal csak ártok magamnak. Jól átgondolva az egészet szerintem elmondtam mindent ami lényeges ebben az egész dologban. Még egyszer köszönöm a segítséget.

Segítség kérés kérdése:

Jó napot kívánok! Egy 16 éves fiú vagyok.Körülbelül 4 hónapja halálfélelemmel küszködök.Sokszor jut az eszembe egy nap, de el is szoktam felejteni néha azonban erősebben gondolok rá.Az elmúlt 3,5 hónapban két egészségügyi vizsgálatom is volt.Elsőnek hererák gyanújával fordultam orvoshoz, de szerencsére kiderült nincs semmi bajom.Majd körülbelül 3 hétre rá mellkasi fájdalmaim voltak, de ezen a héten kiderült a kardiológián, hogy nincs semmi bajom.Mindkét esetnél sok negatív dolog megfordult sajnos a fejemben.Arra is gondolok, hogy akár ez is lehet e félelem okozója.De az én halálfélelmem előtt az édesapám elvesztése is ott van a fejemben. Nem tudom, hogy miért gondolok, arra, hogy elveszítem édesapámat, de mégis ezt éreztem.Ezek mellett mint mondtam a saját életem elvesztésének gondolata szállta meg az agyamat. Sok minden megfordult már a fejemben.A félelem a haláltól, a fiatal kori halál vagy amikor a mellkasom fájt akkor például a szívinfarktus és különböző más betegségek.De nagyon félek attól, hogy bevonzom a halálomat és esetleg az édesapámét is. Próbálom ezeket a rossz negatív gondolatokat kitörölni a fejemből, de eddig nem igazán ment.Olyanokat próbálok magamban magamnak mondani, hogy Sokáig élek egészségesen, nem lesz semmi bajom boldog vagyok stb . , de mégsem érzem az áttörést. Pontosan nem tudom, hogy ez most depresszió mert sokat gondolok rá egy nap de ki is tud menni a fejemből és napközbe is szoktam jól érezni magamat, illetve nincsen alvászavarom vagy más egyéb ilyen tünetem. Mostanában egy két napja nagyon sokszor gondolok rá. Ha sokat gondolok a halálra bevonzom?Remélem nem.Csak hallottam a vonzás törvényéről ami sok embernek bevált és ettől is tartok. Lehet, hogy pánikroham? Néha amikor mondogatom magamban, hogy sokéig élek vagy sokáig élni fogok akkor elhangzik az ellentettje is. Szeretnék ebből az egészből kilábalni és boldog életet élni.Mert ezekkel a negatív gondolatokkal csak ártok magamnak. Jól átgondolva az egészet szerintem elmondtam mindent ami lényeges ebben az egész dologban. Még egyszer köszönöm a segítséget.

Kötekedő gyerek? kérdése:

Tisztelt Doktor Nő! Kislányom 15 éves. 2 éves volt, amikor elváltam, azóta a nagymamával neveltük, akivel nagyon rossz volt a kapcsolatom kislány koromtól, így a gyerek is a folyamatos (napi) veszekedéseket látta. 11 éven keresztül kapcsolatom volt közben, de párommal nem költöztünk össze, csak most ősszel, 6 hónapja. A kislányomat nagyon szereti, kedvében jár, a lakás is a kislány kedvére lett berendezve, hogy majd jól érezze magát végre "családban", a nagyi veszekedései nélkül...nyugalomban. A kedvében járunk, mindene megvan. Ennek ellenére 2 hónapja elkezdett furcsán viselkedni. Mindenbe beleköt (pl.miért zárjuk be a szobáját ha tanul, miért nem puszilgatom és fogom a kezét tv-zés közben, minek akarunk mi közös gyermeket, miért nem becézgetem a nevén, miért nem hívom én tv-zni este, mert akkor ő bizony nem jön ha nem hívjuk, nem számítógépezik mert akkor ő ki van rekesztve úgy érzi) folyamatosak a veszekedéseink. Elmagyaráztam neki, hogy egy egész háztartást kell vezetnem egyedül, hogy ő nyugodtan tanulhasson (amit sajnos így sem nem tesz meg) én mindent elvégzek, és estére elfáradok, kértem, hogy jöjjön és puszilgasson ha úgy érzi elfelejtem vagy dolgozok, de ő nem jön, én menjek, ha nem megyek akkor bezárkózik, nem szól hozzánk. Az utcán vagy máshol meg szégyell megpuszilni, mert ciki, itthon meg nem 15 éveshez illően viselkedik, kisbabának állítja be magát. Ha ránézek veszekedéskor utálatot látok a szemében amikor rámnéz. Látom, hogy féltékeny a páromra, de nem értem miért? A párommal este kb.1 órát találkozunk és beszélgetünk elalvásig, olyankor ő be sem jön, hisz nem érdekli amiket beszélünk, de duzzogva ül a szobájában, szinte utálkozik. (Az apjával rossz a viszonyunk, sokat bántott, tudja a gyerek is, de szerencsére nem látta mert még kicsi volt akkor.) Azt mondta kétszer a kislányom, nem akar élni. Megijedtem, hogy pszichológushoz kellene vinnem, mert beképzel dolgokat (hogy pl.kizárjuk őt ha a szobát bezárjuk) de az iskolában, a barátaival, ha vendégünk van akkor teljesen normálisan viselkedik, aranyos. Csak velünk csinálja ezt itthon. Nagyon bánt ez, mert alig vártuk mindhárman az összeköltözést, hogy boldogan élhessünk, és ő így viselkedik 15 évesen. Ráadásul teljesen kikészít idegileg, már nem tudom mit tegyek. Jobb lenne nem törődni vele amikor kötekszik (már napi szinten)? Nem ülhetek a szobájában és puszilgathatom, amikor más dolgom van. Sokat szenvedtem a felnevelésével, harcoltam érte amikor elváltam, egyedül, minden támogatás nélkül, újra kellett kezdenem tanulni, dolgozni, mindenkinek megfeleni, a gyereknek megadni mindent. Mit tegyek még? Idegileg kikészültem az évek alatt, a páromnak köszönhetem, hogy felálltam. Édesnyámtól "megszanadultam" (veszekedésektől, idegeskedéstől) és most a lányom ugyanazt teszi velem. Más 15 éves (barátai) már fiúznak, buliznak, bandáznak, nem anya kezét szorongatják. Nem szeretném, ha bulizna, de normális ez? Kérem, segítsen nekem, mit tegyek? Ön szerint miért viselkedik így a kislányom? Előre is köszönöm a segítségét! Tisztelettel: egy aggódó anya

vajon jól teszem? kérdése:

Kedves Ágnes! Az apám alkoholista már ebbe születtem bele, így nem sok éjszakát aludtam a saját ágyamba! Az egész így történt! Álandóan menekültünk apám agressziója elöl, anyám mindig azt nézte hogy éppen kihez tudunk menni, kit nem zavarunk, kihez tudunk menni akár az éjszaka is, ha úgy alakul! A nénikém volt erre a megfelelő személy, neki volt 2 fia, nálunk talán 3-4 évvel idősebbek! Sokszor náluk aludtunk! Már nem is tudom hogy kezdődött, de egy nap az idősebbik fiú nekiállt tapogatni, és úgymond megerőszakolt! Én kis fejjel hiába próbáltam megvédeni magam, egyedül kevés voltam hozzá! A sors gyakran úgy hozta hogy ismét náluk aludtunk, így elkerülhetetlen volt hogy ismét megtörténjen! Ez több éven Keresztül így folytatódott! Ha nem mentünk fel hozzájuk akkor ő jött le hozzánk, és ismét megtörtént! Egy kis idő után már nem is tiltakoztam, úgy gondoltam, hogy ha hagyom magam, akkor előbb szabadulok! Ami így is történt, csak hogy élveztem is a dolgot, ami akkor nem is tűnt olyan nagy bajnak! 12-13 éves koromba hagyta abba, amikor úgymond nagy lány lettem! A problémák igazából akkor kezdődtek igazán, amikor tényleg felfogtam hogy mi is történt, és ez nem helyénvaló! Rossz volt rádöbbenni hogy igen én ez vagyok, akit csak úgy bármikor.... Amikor kikerültem általános iskolából teljesen más ember lettem, az előtt nagyszáju nagy dumás lányból, egy félszeg, önbizalom nélküli, emberke voltam, aki kisebbnek érezte magát mind a többi ember! Kerestem az olyan emberek társaságát akiket valamilyen szempontból nehezen fogad el a társadalom! Elkezdtem lógni a suliból, ittam, suli mellet, vagy helyette, füveztem, vagdostam a kezem... és még sorolhatnám! Ezek a dolgok közül az ivás és a vagdosás megmaradt! Érzéketlen lettem! Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani, érzelmek nélkül megyek a kapcsolataimba, ami általában nem működnek! Szexuális életem nem igazán van, az előző kapcsolatom 1 évig tartott, ez idő alatt 4 szer voltuk együtt, és akkor sem volt sikeres! Majd sok veszekedés után szakítottunk! A jelenlegi kapcsolatom 3 hónapos, vele már többször voltam együtt, de nem érzek semmit, nem élvezem az együttléteket! Neki elmondtam hogy mi történt kiskoromba, de csak látszólag fogadja el, én úgy érzem! Azt mondja hogy megérti hogy az együttlét az nekem nem jó, de neki hiányzik a szex, és próbál is közeledni felém, amit én nem akarok, de megteszem, hisz neki erre van szüksége! Vajon jól teszem? Már magam sem tudom! zsuzsi

16 évesen vonzódom az 51 éves tanáromhoz kérdése:

Üdv! 16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt. A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul. Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit.  Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését. 10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett. 14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel.  Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál. Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét. Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom? Előre is köszönöm a választ!