Az angol Leicesteri Egyetem egyik kutatói teamje felfedezte, hogy az agy mely idegsejtjei azok, amelyek felelősek a stresszel való megküzdésért.
Az idegtudósok láthatóan fontos előrehaladást értek el a stressz és az agy stresszhatások csillapításában betöltött szerepének a megértésében. A tudósok azt állítják, hogy „vékony” és „gombaszerű” idegsejteket fedeztek fel, amelyek a tanulás és a memorizálás folyamatáért felelősek. Ennél is fontosabb azonban az, hogy a kutatók azt mondják, lehetséges, hogy ezek a sejtek megváltoztassák azt, amire a tények bekövetkezése után emlékszünk, így a fájdalmas vagy a traumatikus emlékek enyhülnek.
Termelődik agyunkban ugyanis egy különleges protein, amely abban segíti az agyat, hogy igazodjon a stressz-teljes tapasztalatokhoz, csökkentse azok hatását és azt a módot is, ahogyan a memória ezeket az emlékeket tárolja. Ennek megfelelően azok az egerek, amelyekből ez a különleges fehérje hiányzik, kevésbé extrovertáltak és hajlamosak arra, hogy megpróbáljanak a sötétben elrejtőzni, amiből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy ez a kellemetlen emlékre adott sokkal óvatosabb választ jelenti.
Dr. Robert Pawlak, az Egyetem Sejt-fiziológiai és Farmakológiai Osztályának munkatársa ezzel kapcsolatosan az alábbiakat mondja:
„A stressz mindennap „újraformázza” az agyat – az idegsejtek változtatják morfológiájukat, a más sejtekkel való kapcsolódások számát és azt a módot is, ahogyan más idegsejtekkel kommunikálnak. A legtöbb esetben ezek a válaszok adaptívak (alkalmazkodóak) és hasznosak – segítik az agyat, hogy megküzdjön a stresszel és a viselkedési reakciót megfelelőképpen formálja. Ugyanakkor, mivel számos stresszes dolog kikerülhet az irányításunk alól, az agy „hárító” kapacitása és a hippokampuszban lévő idegsejtek kimerülhetnek – ez az agy azon területe, amely a tanulás és a memorizálás folyamatáért felelős -, így megkezdődik a folyamat kikapcsolása, az egyéb sejtekkel való kommunikáció veszít hatékonyságából és betegség jelei mutatkoznak.”
Dr. Pawlak tovább magyarázza a mechanizmust: „Az egyik stratégia, amelyet az agysejtek különösen szeretnek használni a stresszel való megküzdés során, az az, hogy az apró vegyi reakciók formáját – melyeket normális esetben arra használnak, hogy más idegsejtekkel információkat cseréljenek - megváltoztatják. Ezeket a vegyi reakciókat dendritikus (sejtnyúlványos) tüskéknek nevezzük. A tüskék a milliméter 1/1000-ed részének megfelelő kicsinységűek is lehetnek és számos formájuk van. Egyes tüskék (ezeket nevezik a tudósok „vékony” tüskéknek) olyanok, mint a gyermekek – rendkívül mobilak és tapintatlanul kíváncsiak, állandóan változtatják a formájukat és „beszélgető” partnereiket – ezek segítenek minket abban, hogy új dolgokat tanuljunk. Ha egyszer a tüskék tanulnak, akkor érett „dívány burgonyákká” válnak (az angol nyelv ezzel a gúnyos kifejezéssel illeti a tévékészülék előtt hosszasan a díványon gubbasztó embereket) – gomba-alakúak lesznek, kapcsolataik stabilak, nem változtatják partnereiket és nem szeretnek mozogni sem.”
A „gomba” tüskék segítenek bennünket abban, hogy emlékezzünk a dolgokra, ha egyszer azokat megtanultuk – de a rossz emlékek túlságosan gátlóak lehetnek. A nagyon stresszes tapasztalatokat jobb lenne gyorsan elfelejteni vagy kitörölni őket a memóriánkból, mivel szorongásos zavarokat okozhatnak. Az agy belsejében állandó munka folyik, amely megpróbál egyensúlyt teremteni a között, amire emlékeznünk kell és a között, amit „köddel kell bevonnunk” vagy el kell felejtenünk.
A kutatási munka eredményeiről a „Tudományok Nemzeti Akadémiájának Közleményei” (PNAS) c. amerikai kiadvány számolt be és ezek az eredmények nagy valószínűséggel fontosak a stresszhez kapcsolódó humán pszichiátriai betegségek megértéséhez. Az angol kutatók munkáját az Európai Bizottság a „Marie Curie Kiválóságok Ösztöndíjjal” támogatta.
Dr. Robert Pawlak, a Leicesteri Egyetem Idegtudományi tanszékének vezetője szerint a felfedezés azonosította, hogy az agy ezen különleges protein termelése óvhatja meg az embereket attól, hogy „túl sok szorongást” éljenek át és segíti az agyat abban, hogy jobban megküzdjön a különböző káros életeseményekkel.
Dr. Robert Pawlak így magyarázza: „Azonosítottunk egy proteint, amelyet az agy termel a stresszre adott válaszként azért, hogy csökkentse a „gomba” tüskék számát és így csökkentse a stressz-teljes eseményekkel összefüggő jövőbeli szorongást. Ez a protein, a lipocalin-2, normális esetben nem termelődik, de „gyártása” stresszválaszként drámai módon megnövekszik a hippokampuszban. Amikor laboratóriumi körülmények közepette lipocalin-2-t adtunk az idegsejt tenyészethez úgy, ahogyan ez stressz esetén a valóságban is megtörténik, a neuronok (idegsejtek) kezdték elveszíteni „memória tüskéiket” – az érett, „gomba” formájú tüskéket.”
Majd folytatja: „Éppen ezért feltettük magunknak a kérdést – mi történik, ha az agyból eltávolítjuk a lipocalin-2-t és a kísérleti egereket stresszelni kezdjük? Vajon érintené-e ez azt a módot, ahogyan reagálnak? Ahhoz, hogy ide eljussunk, olyan egereket használtunk a kísérlet során, amelyekben a lipocalin-2 géneket megszakítottuk és azt állapíthattuk meg, hogy stressz esetén ezek az állatok sokkal idegesebbek voltak, mint a normális egerek. Például, jóval kevésbé voltak extrovertáltak (társaságkedvelők, érzelmileg nyitottak) és sokkal szívesebben bújtak el a sötétben zárt helyen, ahelyett, hogy felfedezték volna a szomszédságukat, ahogyan ezt normális esetben tették volna. Azt is megállapíthattuk, hogy ezekben a génmódosított egerekben a „gomba” tüskék a stressz után jóval gyorsabban készre formálódtak és éppen ezért az állatokban sokkal erőteljesebbek maradtak a stressz-teljes esemény emlékei.”
A lipocalin-2 azonosítása, mint olyan új játékosé, amelyet az agy ahhoz használ, hogy megküzdjön a stresszel, fontos előrelépés a stressz molekuláris mechanizmusainak a dekódolásában, amely, ha nem funkcionál korrektül, stresszhez köthető pszichiátriai betegségek kialakulásához vezethet.
„A stresszhez köthető pszichológiai és mentális zavarok extrém gyakoriak és a lakosság több mint 30 %-át érintik. Nagyon szeretnénk egy olyan kutatást is elvégezni, amelyben azt vizsgáljuk meg, vajon az általunk felfedezett mechanizmusok alkalmazhatóak-e az emberre is és segíthetnek-e olyan információkkal szolgálni, amelyek hasznosak lehetnek azokhoz a klinikai kezelési stratégiákhoz, amelyekkel a szorongásos zavarokat és a depressziót kezelik.”
