Fogkefével észlelte kisbabája daganatát egy anyuka

Egy két éves angol kislánynak ki kellett operálni egyik szemét, mivel egy halálos, gyorsan terjedő szemrákot fedeztek fel nála, egy világító fogkefének köszönhetően.

Katie Lolley egy 1000 forintos fogkefét használt, ami azért világít, hogy mutassa, hogy mennyi ideig kell a gyerekeknek fogat mosnia. Anyukája, Rebecca, észrevett egy furcsa fehér foltot a retináján. Felkereste orvosait, akik megállapították, hogy a kislány egy ritka, általában halálos tumortól szenved, aminek mérete háromszorosára nőhet csupán 10 nap alatt.

„Ha nem lett volna az a világító fogkefe, soha nem láttuk volna meg a daganatot. Legalábbis addig nem, amíg túl késő nem lett volna,” mondta a 29 éves anyuka.

„Azért vettük meg a fogkefét, mert Katie-nek tetszett, ahogy kinézett. Amikor hazaértünk, leoltottuk a fürdőszobában a villanyt, hogy ki tudja próbálni. Nagyon tetszett neki, de amikor ránéztem az arcára a sötétben, láttam, hogy a világítás egy furcsa fehér foltot okoz az egyik szemén. Egyenesen a kórházba mentünk vele ezek után.”

Rebecca-t és Katie apukáját Karl-t, lesúlytotta a diagnózis, de annak ellenére, hogy szörnyűnek érzik, hogy lányuknak el kell veszítenie egyik szemét, hálásak, hogy még időben észrevették a daganatot.

Címkék: fogkefe, szem, rák, daganat, látás, műtét
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!