Figyelmeztetés a lombikbébi programra váró pároknak az alkoholfogyasztással kapcsolatosan

Azoknak a pároknak az esélyeit, akik lombik programban (IVF) történő megtermékenyítésre várnak, jelentősen ronthatja, ha mindkettőjük hetente azonos mennyiségben fogyaszt bort – figyelmeztetnek a szakértők.

Ha a pár mindkét tagja hat egység alkoholt fogyaszt hetente – ez megfelel személyenként fél liter bornak -, akkor az esély arra, hogy a kisbabájuk élve szülessen, 25 %-kal csökken – állítja egy tanulmány.

Az orvosok szerint azok a párok, akik „elővigyázatosak szeretnének lenni”, jobban teszik, ha egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, ezzel is maximálva a lombikbébi programban való részvételük sikerességét. Fenti megállapítások egy amerikai kutatás eredményein alapulnak, amelyet 2500 pár bevonásával végeztek el.

A kutatás eredményeit egy Atlantában megrendezett termékenységi konferencián ismertették. A kutatásban részt vett párok közül azoknál, akiknek mindkét tagja hat egység alkoholt fogyasztott egy héten – ez megfelel 2 korsó erős sörnek, vagy két nagy pohár bornak -, igen jelentősen csökkent a teherbeesés valószínűsége. A párok nőtagjainál a teherbeesés esélye 18 %-kal, míg a férfi tagoknál magzatuk élve születési esélye 14 %-kal csökkent.

Összességében a részt vett párok nőtagjainak fele és a férfi tagok egyharmada fogyasztott kevesebb, mint egy alkoholos italt hetente, míg a nők 4 %-a és a férfiak 5 %-a fogyasztott naponta legalább egyszer alkoholt. Azoknál a nőknél, akik egy és kilenc egység fehér bort fogyasztottak el hetente, magzatuk élve születési esélye 24 %-kal csökkent, míg az esélyük arra, hogy a lombikban megtermékenyült embriójuk méhükben sikeresen megtapadjon, 23 %-kal csökkent.

Azok a férfiak, akik naponta elfogyasztottak egy sört, magzatuk élve születési esélyeit 30 %-kal, míg a lombikban megtermékenyült embriójuk anyaméhben való megtapadásának esélyeit 38 %-kal csökkentették!

Dr. Brooke Rossi, aki Bostonban, a Harvard Orvosi Iskolában irányította a kutatást, az Amerikai Reprodukciós Orvostudományi Társaság termékenységi konferenciáján a következőket mondta az orvos résztvevőknek: „Általában a nőket arra figyelmeztettük, hogy teljes absztinenciára van szükségük, ha lombik program segítségével szeretnének kismamává válni.” Tony Rutherford, a Brit Termékenységi Társaság tagja a következőket mondja: „Ez is egy olyan további bizonyíték, ami az alkohol negatív hatását hangsúlyozza, és azoknak a nőknek, akik gyermeket szeretnének, bizony el kell gondolkozniuk azon, hogy milyen életmódot folytassanak.” „A női petesejtnek és a férfi spermának legalább három hónapra van szüksége a teljes kifejlődéshez, így a nőknek ahhoz, hogy maximalizálni tudják a fogamzás esélyeit, messze az a legfontosabb, hogy abba hagyják a dohányzást, csökkentsék alkoholfogyasztásukat és ha túlsúlyosak, fogyjanak le.” „A kutatásban részt vett pároknak termékenységi problémáik voltak, éppen ezért más okok is lehetnek, amiért az alkohol a magzatuk élve születési esélyeit befolyásolja.”



Címkék: lombik program, alkohol, lombikbébi
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!