Emelkedik az 1-es típusú cukorbetegek körében az alkoholfogyasztás miatti elhalálozás

A BMJ (British Medical Journal) szakfolyóiratban megjelent publikáció szerzői azt írják, hogy az 1980-as évek óta az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek körében az alkoholfogyasztás az elhalálozások fontos okává vált.

A tanulmány azt is napvilágra tárja, hogy a korán kezdődő 1-es típusú diabétesz (cukorbetegség) túlélési aránya a 0 és 14 év közötti fiatalok körében az idők során javult, míg azoknál a 15-29 év közötti betegeknél, akiknél később kezdődött a cukorbetegség, az 1980-as évek óta fokozatosan romlott a túlélési ráta.

Röviden és egyszerűen fogalmazva, ha csak azokat tekintjük, akiknél korán fejlődött ki az 1-es típusú cukorbetegség, napjainkban jóval tovább élnek mint 30 évvel ezelőtt, míg azok, akiknél később, nem.

Az 1-es típusú cukorbetegség még mindig összefügg a korai elhalálozással, amelyet az akut és a krónikus szövődmények okoznak, annak ellenére, hogy a diabétesz gondozásában jelentős előrehaladást ért el az orvostudomány. A cikk szerzőinek magyarázata szerint eddig nem sok olyan klinikai vizsgálat zajlott le, amely a mortalitási (elhalálozási) trendek vizsgálatával úgy foglalkozott volna, hogy a korán és a későn induló diabéteszben szenvedő betegek elhalálozási arányát hasonlította össze.

Finn kutatók elhatározták, hogy a rövid és a hosszú távú mortalitási trendeket összehasonlítják, 17.306 fő, 1-es típusú diabéteszben szenvedő beteg értékelése segítségével. A vizsgálatba bevont összes résztvevő nem volt idősebb mint 30 éves, ők az 1970 és 1999 közötti időszakban születtek. A résztvevők esetében az átlagos utókövetési időszak 21 év volt. A kutatók megvizsgálták azt is, hogy az idő múlásával milyen tényezők okozták a halál bekövetkeztét.

Megállapították, hogy az 1970-2007-ig tartó időszakban a korán kezdődött 1-es típusú diabéteszben szenvedő betegek túlélési aránya javult. A publikáció szerzői szerint ennek az az oka, hogy a betegség első 20 éve alatt kevesebb krónikus diabéteszes szövődmény fordult elő.

Ezzel szemben ugyanezen időszak alatt a rövid és a hosszabb távú mortalitási ráta azon betegek körében, akiknél később kezdődött a cukorbetegség, rosszabbodott. A szerzők ezt azzal magyarázzák, hogy elsősorban a kábítószer- és az alkoholfüggőséggel összefüggésben növekedett meg a betegek elhalálozási aránya, illetve az akut diabéteszes szövődmények miatt. A halálesetek 39 %-át a későn kezdődött 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők körében kizárólag az alkohol- és a drogfogyasztás idézte elő.

A kutatók mindebből az alábbi következtetést vonták le:

„A romló adatok az állandó és a hosszan tartó orvos-beteg kapcsolat és a szoros felügyelet fontosságára, valamint az alkoholfogyasztás 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatalokra gyakorolt hatásaival kapcsolatos iránymutatás szükségességére világítanak rá, különösen napjaink alkoholfogyasztást igencsak megengedő kultúrájában.”


Címkék: alkohol, diabétesz, cukorbetegség, elhalálozás, fiatalok, kultúra, függőség
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2021 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!