Az Országos Onkológiai Intézet és a
nevadai Whittemore Peterson Intézet amerikai kutatói
101 páciens vérét elemezték, és a
minták kétharmadában kimutatták ennek a
vírusnak a jelenlétét. Ami még nem
jelenti azt, hogy a vírus okozza a krónikus fáradtságot
–hangsúlyozzák
.
Ugyanakkor ezek a tudományos kutatók felvetik, hogy
lehetséges, hogy az XMRV vírus egy „átutazó”,
mely kihasználja a legyengült immunrendszerű betegeket
arra, hogy krónikus fáradtságot okozzon.
Ezen kívül két csoport azt tapasztalta, hogy a
teljesen egészséges személyek közel 4%-a
szintén annak a vírusnak a hordozója volt,
melyet a közelmúltban fedeztek fel, és rokon azzal
a vírussal, mely rákot okoz az egereknél. "Ez
azt sugallja, hogy több millió amerikai lehet egy olyan
retrovírussal fertőzött, melynek még nem tudjuk a
patogén hatóerejét" – vonják le a
következtetést a kutatók.
A krónikus fáradtság jellemzője többek
között legalább hat hónapon keresztül
tartó komoly fáradtság, emlékezet-problémák,
de nem létezik sem olyan teszt, mely lehetővé tenné
kimutatását – az orvosok egyebek hiányában
diagnosztizálják, miután kizárták
az egyéb lehetséges okokat –, sem speciális
kezelés.