Cikkek szakterület szerint

Táplálkozástudomány

Egészséges Táplálkozási Tányér

A Harvardi Közegészségügyi Egyetem (angol rövidítése: HSPH) tudósai által előterjesztett „Egészséges Táplálkozási Tányér”-ról köznapian fogalmazva azt mondják, könnyebb róla beszélni, mint megérteni. Ez a „tányér” sokkal jobb tanácsokkal szolgál és sokkal tudományosabb is, mint az USA kormányzatának hivatalos ajánlása, az ún. „MyPlate” (magyarul: az én tányérom).

Az édesség fogyasztása jó hatással van a gyermekekre

Azok a gyermekek és kamaszok, akik ehetnek édességet (cukorka, csokoládé és sütemény), kisebb súlyúak, mint az édességet nem fogyasztó kortársaik – állítja egy friss amerikai tanulmány, melyről az „Élelmiszer és Táplálkozási Kutatás” c. szakfolyóiratban jelent meg beszámoló.

Amit eddig nem tudtunk az agy kémiájáról

Ha már megpróbált fogyókúrázni és azt gyanította, hogy a saját szervezete a fogyás ellen dolgozik, akkor valószínűleg igaza is volt – ezt állítják az amerikai Illinois-i Egyetem kutatói, akiknek a témával kapcsolatos tanulmánya az „Elhízottság” c. amerikai szakfolyóiratban nemrég jelent meg.

A TV-nézés növeli az elhízás, a cukorbetegség és a szívelégtelenség kockázatát

Az átlag amerikai állampolgár naponta 5 órát néz TV-t, ezzel gyakorlatilag hivatalos „dívány burgonyának” minősül az ország többsége. (A dívány burgonya kifejezés amerikai szleng, az ülő életmódot folytatókra alkalmazzák.) Emellett még ott van a hálóruhában, ágyból tévézők serege is, ez a szokás pedig rossz táplálkozáshoz és alváshiányhoz vezet.

A szénhidrát bevitel mérséklésével lehet a testzsír arányát csökkenteni

A szénhidráttartalmú élelmiszerek fogyasztásának enyhe mérséklése elősegítheti a mélyen ülő hasi zsírok csökkentését, még akkor is, ha maga a testsúly kicsit, vagy semmit sem változik – állapította meg egy frissen lefolytatott kutatás. A kutatás eredményeiről az amerikai Endokrin Társaság Bostonban megtartott 93. éves találkozóján számoltak be.

Ha a gyermekek maguk választhatnak, sokkal több zöldséget esznek

A spanyol Granada Egyetem munkatársai által lefolytatott vizsgálat azt igazolta, hogy a gyermekek, ha engedik őket szabadon választani, 80 %-kal több zöldségfélét fogyasztanak, mint egyébként.

A teljes kiőrlésű termékek éppoly hatékony vérnyomáscsökkentők, mint a gyógyszerek

Ha Ön hipertenzióban, magas vérnyomásban szenved, könnyen rájöhet, hogy a teljes kiőrlésű gabonában gazdag étkezés – pl. zab-, vagy korpás lisztből készült kenyérfélék – éppoly hatékony a vérnyomás mérséklésében, mint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek – ezt állítják skót tudósok az „Amerikai Klinikai Táplálkozás Szakfolyóirata” c. kiadványban megjelent cikkükben.

Amerikai kutatók pontos eredményeket akarnak a növényi ösztrogének emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatosan

Amerikában az Illinois Egyetem keretén belül működő Botanikai Kutatóintézet 8 millió dolláros nemzeti támogatást nyert el, amelynek segítségével – együttműködve több más amerikai egyetem kutatóival - a növényi eredetű ösztrogének használatával kapcsolatos, eddig még ismeretlen összefüggéseket kívánják feltárni egy 5 éves kutatómunka keretében.

A csontok egészsége és a szója izoflavonoidok kapcsolata – 3 éves vizsgálati időszak eredményei

A tudósok már eddig is sokat tudtak arról a több, mint 200 csontról, amely az emberi testet alkotja. Ennek ellenére még mindig akadnak olyan rejtélyes kérdések, amelyekre mind a mai napig nincsen kielégítő válasza az orvostudománynak, ilyen pl. az ételek sokféle természetes összetevőjének pontos szerepe csontvázrendszerünk erősítésében.

Természetgyógyászat

Alternatív gyógyítás – EGÉSZ-SÉG

Az utóbbi időben a nyugati orvostudomány egyre inkább az alternatív gyógyítás felé fordul, hogy felülemelkedjen a saját korlátain.

© 2009 - 2022 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!