|
|
Cikkek időrendben
|
|
Ha a szülők öregedni kezdenek, hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy megfelelően tudnak-e önmagukról gondoskodni és egészségesek maradnak? Ha a külön élő gyermekek meglátogatják az idősödő szülőket, fel kell tenniük önmaguknak az alábbi néhány kérdést és amennyiben szükséges, mindent meg kell tenniük ahhoz, hogy a szüleik függetlenek tudjanak maradni. |
|
|
Azok a nők, akik életükben először várandósak és terhességük alatt szervezetük mind érzelmi, mind fizikai változásaira odafigyelnek, jobban érezhetik magukat és egészségesebb kisbabát szülhetnek, mint azok az anyák, akik ezt nem teszik meg – prezentálták az eredményeiket kutatók az Amerikai Pszichológiai Társaság 120. éves konferenciáján. |
|
|
Az emberek döntő többsége szereti a háziállatait. Sajnos azonban előfordulhat, hogy ezek a kedvencek a szó szoros értelmében megbetegítenek minket. Az állatok minden fajtájáról – beleértve a házi-, a tenyészállatokat és egyéb háztájiban tartott állatokat – kerülhet át betegség az emberre. Ezeket a fertőző, állatról emberre terjedő betegségeket zoonózis betegségnek nevezzük. Előfordulhat ennek a fordítottja is, amikor az emberről kerül át betegség az állatra. A zoonózis egyes típusai lehetnek enyhék, de előfordulhat súlyos megbetegedés, sőt, akár fatális, halálhoz vezető is. |
|
|
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (angol rövidítése: APA) 120. Éves Konferenciáján prezentálták kutatók annak az új vizsgálatnak az eredményeit, mely szerint a túlsúlyos vagy elhízott (kövér) egyének akár 10 évre szóló egészségi előnyökhöz juthatnak csupán azzal, ha egyszerűen leadnak 9 kg-ot. Továbbá a kutatók olyan adatokat is elemeztek, amelyek arra mutattak rá, hogy a magas cukor- és zsírtartalmú ételeknek addiktív (függőséget okozó) tulajdonságaik lehetnek. |
|
|
A borderline és a nárcisztikus személyiségű emberekkel létesített szerelmi kapcsolat problémái. |
|
|
Azoknál az embereknél, akiknél testedzés közben vagy azt követően következik be a szívleállás, háromszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy életben maradnak, mint azoknál, akiknél a szívleállás nem testedzéssel függött össze – áll az Európai Kardiológiai Társaság Münchenben (Németország) megtartott 2012. évi kongresszusán ismertetett holland jelentésben, amelyet Dr. Arend Mosterd, az amersfoorti Meander Orvostudományi Központ vezető kutatója prezentált. |
|
|
Az amerikai Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem Sejtmérnökségi Intézete (angol rövidítése: ICE) és a Sidney Kimmel Komprehenzív Rákközpontja (Baltimore, Maryland Állam) tudósai egy olyan megbízható módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével a vérsejtek „óráját visszaállítják”, vagyis a vérsejteket visszaállítják a primitív őssejt állapotukba, amelyből aztán a testen belül egy más típusú sejtté tudnak fejlődni. |
|
|
Az emberek mindennap választási helyzetek ezreivel néznek szembe, vannak köztük lényegtelen, de vannak nagyon is kockázatos választási lehetőségek. A tudósok régóta tisztában vannak azzal, hogy a humán agy kockázatok értékeléséért felelős területei minden egyes személy esetén ugyanazok, most azonban azt kutatják, hogy az egyes személyek mégis miért értékelik másként a kockázatokat? |
|
|
Miért van az, hogy a felnőtt emberek egész életükben „játékosak”, míg a legtöbb érett emlős beszünteti az ilyen viselkedést? Az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói szerint a játékosság a humán faj (emberek) párválasztási preferenciáiban evolúciós szerepet játszhat azáltal, hogy a potenciálisan hosszú távú társ felé pozitív tulajdonságokat jelez. |
|
|
Európában minden tízedik munkavállaló megy betegszabadságra depresszió miatt – áll az Európai Depresszió Társaság (angol rövidítése: EDA) által vezetett legújabb felmérés eredményéről szóló publikációban. |
|
|