Az USA-ban programokat hirdettek az apró gyermekek fogszuvasodása ellen

A már tipegő kisgyermekek apró fogai csak évekkel később esnének ki, ahogyan a maradó fogak elkezdenek kibújni. Sok kisgyermek esetében, különösen azok körében, akik alacsony jövedelmű családban élnek, a fogszuvasodás és a rossz orális egészség komplikált fogászati problémák kialakulásához vezet, már jóval azelőtt, hogy a kicsik kinőnék a gyermekágyat.

A Florida-i Egyetem kutatói szerint az a program, amelyet arra terveztek, hogy megelőzze a kicsik fogszuvasodását, mégpedig a gyermekek rendszeres fogorvosi látogatása részeként, hatalmas lépést jelenthet a kisbabák és a járni tanuló kisgyermekek dentális egészségének javítása felé.

A kutatók a USA Nemzeti Egészségügyi Intézetétől majdnem 300 ezer dollár ösztöndíjat kaptak, azzal a céllal, hogy vizsgálják meg, vajon Florida és Texas Államokban az ilyen programokkal lehet-e javítani a Medicaid-be bevont kisgyermekek dentális ellátását. (A Medicaid-et az USA-ban azzal a céllal hozták létre, hogy a szegénységi küszöb alatt élő egyes társadalmi csoportok – köztük a 6 év alatti gyermekek - minőségi orvosi ellátását támogassák.)

„Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia, az Amerikai Fogászati Szövetség és az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia azt javasolja a kisgyermekek szüleinek, hogy első alkalommal már 1 éves kor alatt vigyék el fogorvoshoz a gyermekeiket, ennek ellenére sajnos a gyermekek nem részesülnek preventív fogászati ellátásban, amíg idősebbek nem lesznek, ha egyáltalán részesülnek.” – foglalta össze véleményét a 2 éves ösztöndíjas program vezető kutatója, Jill Boylston Herndon Ph.D, egészségügyi közgazdász.

„Sajnos az emberekben él az az attitűd, hogy a babák tejfogai nem fontosak, mivel később úgyis kihullanak. A valóság azonban az, hogy ha egy tejfog szuvas lesz, az fertőzéshez vezethet. Tényszerűen, az elmúlt néhány év során Amerikában jó néhány kisgyermek halt meg kezeletlen dentális fertőzés következtében.” – mondja el véleményét Dr. Frank Catalanotto fogorvos, a gyermekfogászat professzora, aki Floridában a kora gyermekkori fogszuvasodás ellen egy programot indított be. Majd hozzáteszi: „A tragédia ebben az, hogy viszonylag könnyű a kora gyermekkori fogszuvasodást megelőzni, elég hozzá néhány olyan egyszerű lépés, mint a kicsik fluorid tartalmú fogkrémmel való rendszeres fogmosása, annak megakadályozása, hogy a kisgyermek cumisüveggel feküdjön le aludni, valamint egy fogorvos felkeresése azzal a céllal, hogy fluorid tartalmú bevonattal lássa el a gyermekek fogát.”

2008-ban Florida és Texas Államok jóváhagyták, hogy azoknak a gyermekorvosoknak, akik a Medicaid ellátásban részesülő kisgyermekek részére prenventív szolgáltatásokat, illetve szüleiknek dentális oktatást nyújtanak, térítést folyósítsanak. A gyermekek rendszeres orvosi ellenőrzésének részeként a gyermekorvosok a szülőket fogászati oktatásban részesíthetik, melynek keretében megtanítják nekik a helyes fogmosást, a gyermekek orális gondozását és a fluorid tartalmú fogbevonat alkalmazását. Ezt követően a gyermekorvosok a szülőket és gyermekeiket egy fogorvoshoz irányíthatják.

„A kutatás azt mondja számunkra, hogy ha a kisgyermekek megkapják ezeket a preventív szolgáltatásokat, sokkal kisebb valószínűséggel lesznek a későbbi életévek során dentális problémáik. Továbbá, azon kívül, hogy csökken az elsődleges (tej-) fogak szuvasodása, kisebb lesz a valószínűsége annak is, hogy maradó fogaik szuvasodni fognak, ha nagyobbak lesznek a gyermekek.” – fejti ki véleményét Jill B. Herndon, aki egyben az Orvostudományi Kollégium egészségpolitikai kutatási társprofesszora is, és mint jeleztük, a 2 éves kutatási program vezetője.

A fogszuvasodás a leggyakoribb betegség kisgyermekkorban, a 2 és 5 év közötti gyermekek több, mint ¼-ét érinti, állapítja meg az amerikai Betegség Kontroll és Prevenció Központ. Tinédzserkorára az alacsony jövedelmű családokban élő gyermekek 2/3-a már átesett fogszuvasodáson. „Ha az általános gyermekorvosok ellenőrzik a kisgyermekek fogazatát is, már időben észrevehetik a szuvasodás kialakulását jelző foltokat, így a fogorvosok megakadályozhatják, hogy szuvas üreg alakuljon ki ezekben a fogakban.” – véli Dr. Joel Berg fogorvos, az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia választott elnöke.

Otthon a szülőknek segíteniük kell kisgyermeküket a fogmosásban, amelyre az apróságoknak is naponta kétszer szükségük van, de legalább egyszer, lefekvés előtt. Bár gyakori tévhit a szülők körében, hogy a 2 éves kor alatti gyermekeknél nem használhatnak fluorid tartalmú fogpasztát, Dr. Catalanotto szerint ez egy olyan mítosz, amit a szakemberek megpróbálnak eloszlatni.

„Nem az a kérdés, hogy a gyermekek használhatnak-e fluorid tartalmú fogkrémet, hanem az, hogy mennyit. A flouridos fogkrémek használatánál nagyon fontos, hogy gyakrabban, de egészen kicsi mennyiséget használjanak a gyermekek.” – teszi hozzá Dr. Berg, aki nem vesz részt a 2 éves kutatómunkában.

„Természetesen, az orális gondozással kapcsolatos szülői megértés hiánya nem az egyetlen probléma, amely érinti a gyermekek fogát. Amerikában nagyon kevés az olyan fogorvos, aki elfogadja a Medicaid keretében történő ellátás nyújtását, de még kevesebb azoknak a száma, akik pácienseik között nagyon kicsi gyermekeket is látnak, különösen, ha fogászati problémákról van szó. Annak érdekében ugyanis, hogy a kicsik fogszuvasodási, vagy más fogászati problémáit ellássák, a gyermekeket gyakran szedálni kell, vagy kórházba küldeni és általános altatásban végezni a fogászati ellátást.” – mondja Dr. Catalanotto. „Ennél jóval egyszerűbb lenne, ha a kis költségű preventív procedúrák segítségével csökkentenék a dentális költségeket, hiszen adott esetekben óriási egészségügyi kiadásokat lehetne megtakarítani.”

„Beleértve Floridát is, az USA-ban 33 tagállam hozott létre olyan programokat, amelyek keretében a gyermekorvosokat is bevonják a dentális prevencióba, de azzal kapcsolatosan egyelőre még nagyon korlátozott bizonyítékok állnak csak rendelkezésre, hogy ezek a programok tulajdonképpen mennyire jól működnek, és mennyiben javítják a kisgyermekek orális egészségét.” – magyarázza Mr. Herndon.

Éppen ezért, kutatásuk részeként többi munkatársával együtt meg fogja vizsgálni, vajon azok a gyermekek, akik preventív dentális szolgáltatást kapnak gyermekorvosuktól, azt követően nagyobb valószínűséggel mennek-e el fogorvoshoz. Megvizsgálják majd a földrajzi és a populációbeli különbségeket is, annak érdekében, hogy lássák, kik azok a gyermekek, akik kapnak ilyen szolgáltatásokat, és kik azok, akik nem, bár igényük lenne rá. Mr. Herndon munkatársai között a közösségi fogászati professzor mellett a gyermekegészségügyi politikával foglalkozó igazgatónő, és az Orvostudományi Kollégium egyik részlegének elnöke is megtalálható.


Címkék: fog, fogszuvasodás, tejfog, fogmosás, higiénia, fluorid, fogkrém
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2022 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!