Az 1-es típusú cukorbetegségben (diabetes mellitus) szenvedő betegek számára az inzulinpumpa, amely szükség szerint juttat inzulint a szervezetbe, sokkal hatékonyabb eszköz, mint az inzulin injekció – legalábbis egy friss ausztrál, korábban ezzel a témával foglalkozott kutatások eredményeit áttekintő és értékelő elemzés szerint.
Ugyanakkor az elemzés nem szolgál bizonyítékkal a kétféle módszer komplikációs kockázataival és költség-haszon elemzésével kapcsolatosan.
Az 1-es típusú cukorbetegség esetén a szervezet saját immunrendszere elpusztítja a hasnyálmirigy inzulin termelő sejtjeit (a Langerhans-szigetek béta sejtjeit) és így a beteg életben maradásához feltétlenül szükséges az inzulin bejuttatása a szervezetbe. (A 2-es típusú cukorbetegség szájon át szedhető gyógyszerekkel is karban tartható.)
Az 1-es típusú cukorbetegséget nevezték régebben fiatalkori cukorbetegségnek is, mivel leggyakrabban gyermekeknél és fiatal korban jelentkezik, de bárkit, bármely korban elérhet a betegség. A betegeknek rendszeresen kell mérniük vércukorszintjüket és beadni maguknak az inzulin injekciót, amikor szükséges, mivel a rendszeres inzulin adagolás nélkül életveszélyben lennének.
Használhatnak az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek inzulinpumpát is, melyet a testen kívül kell hordani és amely a has tájékán a beteg bőre alá juttatja az inzulint. Az inzulinpumpa automatikusan adagol egy állandó mennyiségű inzulint, az ún. bázist. A bázis inzulin biztosítja a kívánatos vércukorszint fenntartását az étkezések között és az éjszaka folyamán is. A pumpa könnyen programozható, így a használója megváltoztathatja az inzulinadagolást a saját életritmusának megfelelően. A beteg nyomógombok segítségével tud többlet inzulint adagolni a vércukorszint túlzott emelkedésének megelőzésére.
Az ausztrál szakértők úgy vélik, az inzulinpumpa jobb eszköz, mint az injekciós tű, mivel megszünteti az igényt a naponta többször történő tűszúrásra, illetve a készülék sokkal jobban „utánozza” a szervezet normál inzulin elválasztását. Az intelligens pumpa ugyanis az előzőleg beadott inzulinadagok alapján figyelembe veszi a páciens szervezetében még meglévő, összes aktív inzulin mennyiségét. Az inzulinpumpa azt is lehetővé teszi a beteg számára, hogy két, vagy három programot is működtessen a vércukorértékek normalizálására.
A kutatók 23 db, korábban e témában lefolytatott kutatások eredményeit hasonlították össze – melyekben összesen 976 fő, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő beteg vett részt, akiket véletlenszerűen soroltak be inzulin injekciós, vagy inzulinpumpa terápiára.
Az inzulinpumpa használóknak a kutatók szerint átlagosan szignifikánsan alacsonyabb volt a hemoglobin A1c szintjük, mint azoknak a betegeknek, akik injekcióval adták be maguknak az inzulint, ami a hosszú távon lényegesen jobb vércukorszint kontrollt igazolja. A hemoglobin A1c, vagy HbA1c segítségével megítélhető az eltelt 6–10 hét átlagos vércukorszint értéke. A HbA1c a vörösvértesteket pirosra festő hemoglobin egy alegysége, amely a glükózt, a vércukrot kötni képes.
Az ausztrál kutatóorvosok nem találtak különbséget a nem súlyos kategóriájú alacsony vércukorszint, vagy a „hipoglikémia” előfordulásának kockázatában a két csoportnál. Ez utóbbi akkor fordul elő, ha a beteg túl sok inzulint visz be a szervezetébe, így a vércukorszintje patológiás mértékben alacsony marad, melynek különböző súlyosságú tünetei jelentkeznek a szervezetben. Az inzulinpumpát használók körében azonban a súlyos hipoglikémiás epizódok előfordulásának kockázata sokkal alacsonyabb szintű volt.
Az ausztrál elemzés eredményéről megjelent publikációhoz egy amerikai szakorvos a következő véleményt fűzte: „A hatékony vércukorszint kontroll szempontjából fontosabb, hogy a betegek és hozzátartozóik hogyan képesek menedzselni állapotukat, mint az, hogy milyen módszert használnak az inzulin szervezetbe történő bevitelére. A diabétesz menedzselése a beteggel kezdődik, és független attól, hogy az inzulinpótlás mely eszközét alkalmazzák.”
