Az édesség fogyasztása jó hatással van a gyermekekre

Azok a gyermekek és kamaszok, akik ehetnek édességet (cukorka, csokoládé és sütemény), kisebb súlyúak, mint az édességet nem fogyasztó kortársaik – állítja egy friss amerikai tanulmány, melyről az „Élelmiszer és Táplálkozási Kutatás” c. szakfolyóiratban jelent meg beszámoló.

Ez potenciálisan fontos hír, figyelembe véve az amerikai kisgyermekek körében szinte járványszerűen terjedő elhízást. A Louisiana-i Állami Egyetem vezető kutatója, Carol O'Neil PhD, kutatóorvos, azt szeretné, ha kutatásuk eredményét perspektivikusnak tekintenék.

„A tanulmány az illusztrálja, hogy a gyermekek és a kamaszok, akik fogyaszthatnak édességet, kisebb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, vagy híznak el, mint az édességet nem fogyasztó társaik. Természetesen, ezt a kutatási eredményt nem úgy kell értelmezni, mint az engedékenység előszobáját. Az édesség nem szabad, hogy a tápanyagokban gazdag ételeket helyettesítse a táplálkozás során; speciális bánásmódként kell felfogni és csak mérsékelten szabad élvezniük a gyermekeknek.” – magyarázza Ms. O'Neil.

Hasonlóan egy másik kutatáshoz, amely viszont ebben a témában a felnőttekre fókuszált, ez a tanulmány is a következőket vizsgálta:

  • Az édességfogyasztás összenergia, zsír- és hozzáadott cukor bevitelre gyakorolt hatását,

  • A táplálkozás minőségét,

  • A testsúly és a kóros elhízás paramétereit,

  • A kardiovaszkuláris betegségek rizikófaktorait.


A tanulmány során annak a 11.182 fő, 2 és 13 év közötti amerikai gyermeknek és kiskamasznak az adatait tekintették át, akik 1999-2004 között részt vettek az ún. „Nemzeti Egészségi és Táplálkozási Felmérés”-ben (angol rövidítése: NHANES).

Megtalálni az egyensúlyt: az édességek és az egészség

Míg a gyermek- és kamaszkorú édességfogyasztók a vizsgálat során enyhén több összenergiát és hozzáadott cukrot vittek be a szervezetükbe, mégis, 22, illetve 26 %-kal kevésbé voltak túlsúlyosak, vagy elhízottak, mint az édességet nem fogyasztó társaik. Ez azt sugallja, hogy hosszabb távon ezek a gyermekek sikerrel tudtak navigálni a „kalóriabevitel, kalórialeadás” egyensúlya terén.

Carol O'Neil és munkatársai a vizsgálat során az alábbi specifikus eredményeket találták:

  • Kardiovaszkuláris rizikófaktorok: Pozitív eredmény volt, hogy a C-reaktív protein (CRP), a szervezet gyulladásos állapotának egy nem specifikus markere, továbbá a kardiovaszkuláris és más krónikus betegségek kockázatának egy specifikus mérőeszköze, tulajdonképpen alacsonyabb volt az édességet rendszeresen fogyasztó gyermekek körében. Más összefüggést nem találtak a kutatók az édességfogyasztás és a kardiovaszkuláris rizikófaktorok között, beleértve azt is, hogy nem volt eltérés a két gyermekcsoport körében a vérnyomás és a vérzsírszintek (koleszterin indikátor) között.

  • A táplálkozás minősége: A táplálkozás minőségét egy 2005-ben felállított „Egészséges Étkezési Index” segítségével mérték. Ez az index egy olyan standard mérőszám, amelyet az „Egyesült Államok Mezőgazdasági Osztálya” kreált, annak érdekében, hogy mérni tudják a szövetségi étkezési iránymutatások betartását. Érdemes megjegyezni, hogy a teljes táplálkozási minőség minden csoportban nagyon gyenge volt, függetlenül attól, hogy a gyermekek fogyasztottak-e édességet, vagy sem.

  • Súly, testtömegindex (BMI) és derékkörfogat: Ezek a túlsúly és a kövérség kulcs-mérőszámai, melyek az édességet fogyasztók körében alacsonyabbak voltak, mint az édességet nem fogyasztó gyermekeknél.

„Az édesség a gyermeki lét örömei közé tartozik – mint „bánásmód”-dal, leginkább a szabadság (nyaralás) alatt és ünnepekkor kell vele a szülőknek élni. Nem arra találták fel, hogy helyettesítse a táplálkozásban a tápanyagokban gazdag élelmiszereket, de az biztos, hogy boldog perceket nyújt a gyermekek számára, de csak egy egészséges életstílus keretein belül.” – jegyezte meg Alison Bodor, az amerikai „Nemzeti Cukrász Szövetség” senior elnökhelyettese.

A kutatás fontosságát bizonyítja, hogy az eredményekről szóló publikáció megjelenését a Mezőgazdasági Osztályon kívül támogatta a „Gyermektáplálkozási Kutatási Központ” és a „Houston-i Baylor Orvostudományi Főiskola Gyermekosztálya” is. Ugyanakkor a publikáció tartalma nem szükségszerűen tükrözi az Egyesült Államok Mezőgazdasági Osztálya hivatalos nézeteit és politikáját.


Címkék: édesség, cukor, csokoládé, gyermek, kamasz, szív, kardiológia, túlsúly, hízás
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!