Az alkoholizmus és a tuberkulózis (TBC) kezelésének összekapcsolása – amerikai tudósok Oroszországban folytatnak kutatást

Amerikai kutatók vizsgálják, mi történik, ha a tuberkulózis (TBC) rutin kezelésébe beintegrálják az alkoholizmus viselkedési és farmakoterápiáját (gyógyszeres kezelését) is. Ennek az elhatározásnak az az oka, hogy igen gyakori a két betegség együttes előfordulása és az emiatt bekövetkező halálozás is.

A kutatás eredményéről 2010. februárjában számoltak be. Az elsődleges közegészségügyi vizsgálatoknál jelenleg sehol a világon nem tartozik a rutin ellenőrzések közé annak vizsgálata, hogy valaki súlyos alkoholproblémákkal küzd-e. A tüdőtuberkulózis betegséghez azonban gyakran társul az alkoholizmus is, mint társbetegség.  

Az amerikai kutatóorvosok a kutatást nem hazájukban, hanem Oroszországban, Tomsk városkában kezdték el lefolytatni, mivel ott mind az alkoholizmus, mint a TBC előfordulása igen nagyarányú. Az amerikai kutatók elmondása szerint szomorú, de az orosz Tomsk városkában a lakosság körében igen magas az alkoholizmus aránya, és az ottani TBC-s betegek mintegy felénél van jelen a gyakran egész életen át tartó alkoholfüggőség.

A Pennsylvania-i Egyetem pszichiáter professzora szerint a kutatás különösen nagyon fontos Oroszország számára, mivel ott a TBC-betegség többszörös gyógyszeres kezelésekkel szemben is rezisztens (nem reagál rá), és mert Oroszországban az egészségügyi ellátás területileg igen széttagolt, a betegeknek több orvost is fel kell keresniük olyan problémákkal, amelyek igen közel esnek egymáshoz és amelyeket jobb lenne, ha integrált módon egy kézbe összefogva kezelnének.

Az amerikai professzor szerint az alkoholfüggőség nemcsak, hogy kiteszi a betegeket számos betegség megszerzése magasabb kockázatának, de ha egyszer olyan betegséget kapnak el, mint a TBC és alkoholizmus, betegségük miatt a rosszabb gyógyulási esély és a halál vár rájuk. Ez azért is van így, mert az alkohol elnyomja az immunrendszert, az alkoholos májgyulladás a TBC-betegség kezelését komplikálja, mivel a TBC gyógyszerei közül sok potenciális májméregnek számít és az alkoholfogyasztás zavaraival küzdő emberek kisebb valószínűséggel tartják be a TBC kezelések orvosi útmutatásait.

A megkezdett kutatás részeként a kutatást vezető orvosnő és kollegái 200 beteget – akiknek alkoholfüggősége, vagy alkoholizmusa egyértelműen megerősítést nyert és akiknél a TBC-betegséget nemrégiben diagnosztizálták, majd meg is kezdődött Tomsk városkában a TBC kezelés náluk – négy csoportba osztottak:

  • 1. csoport: a betegek szájon át szedhető Naltrexone (hazánkban ópiát elvonás okozta tünetek kezelésére használják) gyógyszerterápiában, + rövid viselkedésfejlesztő + szokásos terápiában részesülnek.

  • 2. csoport: rövid tanácsadásszerű terápiában + hagyományos terápiában részesülnek csak.

  • 3. csoport: Naltrexone gyógyszeres terápiában + rövid viselkedésfejlesztő + rövid tanácsadásszerű + hagyományos terápiában részesülnek.

  • 4. csoport: Egyedül hagyományos terápiában részesülnek.

A kutatóorvosok tudomása szerint ez az első kutatás, amely arra irányul, hogy kiderítsék, a rutin TBC-kezelések részeként alkalmazható-e az alkoholizmus elleni kezelés is, illetve hogy végeredményben fel tudják majd becsülni e komplex terápia-modell mind a TBC-betegségre, mind az alkoholizmus betegségre gyakorolt hatását. Ha a kezelés alkalmazhatónak és hatásosnak bizonyul, akkor ezt az összevont kezelési modellt akár Amerikában is tudják majd alkalmazni olyan esetekben, amikor az alkoholizmus más betegségekkel is társul, illetve amikor a TBC-kezelést nehezíti az alkoholizmus, mint kísérő betegség.

Az integrált kezelések ötlete egyáltalán nem számít újdonságnak, de csak napjainkban kezdik tanulmányozni, és nemcsak Oroszországban, de más országokban, köztük Amerikában is. Az alkoholizmus, a HIV és más, igen súlyos egészségügyi problémák integrált kezelésének kifejlesztése az orvosok szerint egyetemes, gyakorlatias és nagy fontossággal bíró feladat. Nemcsak azok életét mentheti meg, akiket a betegségek közvetlenül érintenek, de azon közösségek tagjainak életét is, akik a TBC-fertőzés terjedésének ki vannak téve, mivel a TBC-betegek nem megfelelően kezeltek, mert nem tartják be az orvosi utasításokat.

Az integrált kezelés minden valószínűség szerint könnyen alkalmazható lesz, költséghatékony és hozzájárulhat azon törekvések sikerességéhez, hogy az általános orvosi kezelések költségeit csökkentsék.



Címkék: alkohol, tuberkolózis, tbc, tüdő, alkoholizmus
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2023 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!