Amit a szülőknek tudniuk kell gyermekeik szünidei sérüléseivel és a képalkotó készülékek sugárbiztonságával kapcsolatosan

New Yorkban, a Speciális Sebészeti Kórház radiológiai főosztályának vezetője, Dr. Helen Pavlov, aki gyermekek és felnőttek csont-, ízületi, izom- és ínsérüléseit kezeli, szívesen áll a szülők rendelkezésére, hogy megvitassa velük gyermekeik nyári szünidőben várható sérüléseivel és horzsolásaival kapcsolatos kérdéseiket, valamint azokat a dolgokat, amelyeket a szülőknek a röntgenfelvételek sugárbiztonságával, illetve egyéb, képalkotó készülékekkel végzett vizsgálatok biztonságával kapcsolatosan meg kell érteniük.

A nyári szünidő alatt a gyermekekből fokozottan tör elő a futás, a sportjátékok, a biciklizés és a barátokkal való önfeledt szórakozás iránti vágy. Azonban ezek a tevékenységek sokszor nemcsak örömmel, de sérülésekkel is járnak, így a gyermekek kórházi baleseti osztályokra kerülnek, ahol diagnosztikus céllal röntgenfelvételeket, CT-felvételeket készítenek róluk, vagy más, képalkotó eszközökkel végzett vizsgálatokon esnek át.

A szülőkben gyakran él a félelem, hogy a komputer tomográf (CT) túl gyakori használatával együtt járó ionizáló sugárzás magas szintje káros a gyermekeik egészségére nézve, illetve a röntgenvizsgálat és a további, képalkotó eszközökkel (PET, MRI stb.) végzett vizsgálatok is.

A New York-i osztályvezető főorvosnő szerint, ha a gyermekeknek az esetleges törések kiderítése céljából képalkotó vizsgálatokon kell részt venniük, szüleiknek az alábbi 4 fontos dolgot célszerű észben tartaniuk:

  • Minél kevesebb ionizáló sugárzás éri a gyermekek testét, annál jobb. A gyermekek szervezete folyamatos fejlődésben van, éppen ezért sokkal érzékenyebbek az ionizáló sugárzás hatásaira. Minél kevesebb ionizáló sugárzás éri tehát a gyermekek szervezetét, annál jobb.

  • A szülők mindig beszéljenek az orvossal, mielőtt beleegyeznek gyermekeik ilyesfajta vizsgálatába. Mindig meg kell kérdezni, hogy az orvos milyen problémára gyanakszik, és hogy van-e esetleg lehetőség olyan, nem-ionizáló sugárral működő képalkotó eszközzel történő vizsgálat elvégzésére, mint amilyen az MRI, vagy az ultrahang.

  • A szülők mindig győződjenek meg róla, hogy a gyermekekre a radiológiai szakemberek ráadják a védőruházatot (árnyékolás). Azt a testrészt ugyanis, amely kihagyható a vizsgálatból, mindig védőruhával kell fedni, így korlátozva le a sugárzásnak kitett terület nagyságát. Arról is meg kell bizonyosodniuk a szülőknek, hogy a technikai eszköz paramétereit valóban a gyermek testméretéhez igazították a kezelők.

  • Érdemes a szülőknek arról is meggyőződniük, hogy a vizsgálatok ismétlési aránya megfelelő-e az intézetben gyermekek vonatkozásában. Gyermekeknél ugyanis a túlzott mozgékonyságuk, a nem megfelelő pozicionálásuk, vagy a helytelen technikai eszköz alkalmazása miatt sajnos szükség lehet akár többször is a felvétel megismétlésére. Ha az intézetben túl sokszor történik meg a felvételkészítések megismétlése, akkor a szülőknek joguk van arra, hogy más intézménybe vigyék gyermeküket képalkotó vizsgálat céljából. Az is fontos, hogy a szülők tudjanak arról, az intézményben milyen sűrűn vizsgálnak gyermekeket képalkotó eszközökkel. Minél magasabb ugyanis a vizsgált gyermekek aránya, a radiológiai csoport annál gyakorlottabb abban, hogy már az első felvételkészítéskor megfelelő felvételt készítsen, és így felesleges sugárzásnak ne tegye ki a gyermekeket.


Címkék: computer tomográf, sugárzás, sérülés, baleset, röntgen, képalkotás, MRI, CT, PET
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!