Amerikai szakemberek a tejtermékek fogyasztására bíztatja az embereket laktóz-intolerancia fennállása esetén is

Bár az emberek diagnosztizált laktóz-intolerancia esetén kerülik a tej és tejtermékek fogyasztását, de ezeknek a tápanyagokban gazdag élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak, hogy szükségtelen lehet az állapot menedzseléséhez, de káros diétás és egészségi hatásai vannak – foglalta össze megállapításait az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) egyik szakértői csoportja.

(A laktóz-intolerancia világszerte gyakori betegség, amely lehet örökletes eredetű, de okozhatja a szervezetben folyamatosan alacsony laktáz enzim mennyiség (primer), vagy bélnyálkahártya-sérülések, illetve antibiotikumok szedése is (szekunder). A legtöbb felnőtt és gyermek esetében a tünetek 4-6 hónapon belül mérséklődnek, s a betegek ismét képesek kisebb mennyiségű tejtermék fogyasztására, de előfordulnak olyan esetek is, amikor a betegek állapota nem javul, s továbbra is kerülniük kell a laktóz tartalmú élelmiszereket.)

A NIH szervezésében megrendezésre került, „A laktóz-intoleranciával és az egészséggel kapcsolatos konszenzusos együttműködés fejlesztése” c. konferenciát azért hívták össze, hogy megvizsgálják a laktóz-intoleranciával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, az állapot menedzselésének stratégiai irányait, valamint azoknak a diétáknak az egészségre gyakorolt hatásait, melyek a tejtermékek fogyasztását kizárják. A tudományos bizonyítékok gondos áttekintése után az egyik bizottság összeállította azoknak a konszenzusos megállapításoknak a tervezetét, amelyekkel a laktóz-intoleranciával kapcsolatban meglévő gyakori téves felfogásokon szeretnének változtatni, beleértve azt a hiedelmet is, hogy a diétás étrendből ki kell zárni a tejtermékek fogyasztását.

Az alacsony zsírtartalmú, vagy zsírmentes tej és tejtermékek fogyasztásának kiiktatásával igen nehéz a táplálkozási igényeknek megfelelni, és a jelenleg rendelkezésre álló kutatási eredmények szerint a laktóz-intoleranciában szenvedő emberek naponta legalább 12 gramm mennyiségű laktóz bevitelét képesek tolerálni (kb. egy pohár tejben megtalálható mennyiség) minimális tünetek, vagy akár tünetek nélkül is.

Emellett a tejtermékek fokozatos visszaillesztése a diétába segíthet a tünetek kezelésében és mindazokat az előnyöket nyújtja, amelyekkel a tejtermékek egyedülálló módon rendelkeznek, beleértve a kalcium, a D-vitamin, a protein, a kálium és más tápanyagok – melyek nemcsak a csontozat, de az általános egészségi állapot szempontjából is kritikus fontosságúak – biztosítását.

Szakértők azt javasolják, hogy a laktóz-intoleranciában szenvedő betegek nyugodtan igyanak kis mennyiségben alacsony zsírtartalmú, vagy zsírmentes tejet az étkezések, vagy tízórai, uzsonna mellé, minthogy üres legyen a gyomruk, illetve vásároljanak laktóz-mentes, vagy laktóz-csökkentett tejet. Ez utóbbiak ugyanazokat a tápanyagokat tartalmazzák, mint a normál tej. A tejtermékek közül a joghurt és a kemény sajtok (cheddar, vagy mozzarella) azok, amelyek könnyen emészthetőek.

A laktóz-intolerancia egy igen gyakran félremagyarázott téma, mutatott rá a konferencián az egyik egyetemi kutató, és egyben prezentálta több olyan kutatás eredményét is, amelyek a tejtermékek kizárásán alapuló diéta egészségre gyakorolt hatásait vizsgálták.

Elsődleges megállapítása az volt, hogy a tejtermék-kizárásos diéta hosszú távon negatív hatással van az egészségre, mivel szegényes táplálkozást biztosít. A kutató szerint már kora gyermekkortól kezdve az emberi szervezetnek szüksége van azokra a tápanyagokra, amelyek a tejben megtalálhatóak, legfőképpen a kalciumra, D-vitaminra és más, csontépítő tápanyagokra. Az emberi szervezet e tápanyagoktól való megfosztása életre szóló hatással lehet a csontok egészségére. Továbbá, a kutató véleménye szerint az alacsony zsírtartalmú, vagy zsírmentes tej a D-vitamin legfőbb forrása, és a D-vitamin kutatások kapcsán egyre nő e vitamin egészségre gyakorolt jótékony hatásainak megismert köre.

A NIH bizottság ajánlásain túl, az USA-ban számos nagyobb egészségügyi hatóság is egyetért azzal, hogy a laktóz-intoleranciában szenvedő emberek számára kritikus fontosságú, hogy naponta fogyasszanak tejtermékeket, mivel olyan táplálkozási előnyökhöz jutnak általa, amely csak ezekből a termékekből származhat.

Az „Amerikai Diétás Irányelvek” is arra ösztönzi a laktóz-intoleranciában szenvedő betegeket, hogy alacsonyabb laktóz-tartalmú tejtermékeket fogyasszanak mindennap (mint pl. a laktózmentes tej, joghurt és a kemény sajtok) annak érdekében, hogy a tejtermékekben megtalálható fontos tápanyagokhoz hozzájussanak.

Az Amerikai Gyermek Tudományos Társaság a laktóz-intoleranciával küzdő gyermekeknek is azt ajánlja, fogyasszanak tejtermékeket, mert csak így tudják szervezetük kalcium, D-vitamin, protein és egyéb tápanyag igényét kielégíteni, mely tápanyagok nemcsak a csontok egészségéhez fontosak, de általában a gyermekek zavarmentes növekedéséhez is. A Társaság arra is figyelmeztet, hogy a laktóz-intolerancia csak igen ritka esetben jár együtt azzal, hogy teljesen kerülni kelljen a tejtermékek fogyasztását.


Címkék: laktóz-intolerancia, laktóz érzékenység, tej, tejtermék, allergia
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!