A zárt térben történő tüzelés milliárdok egészségét és életét fenyegeti

Becslések szerint a fejlődő világban mintegy 2 milliárd ember fűt és főz olyan biomassza tüzelővel, mint pl. a fa, ugyanakkor ez a szokás nagy dózisú, apró szemcsés légszennyeződésnek teszi ki az embereket – különösen a nőket -, és ez korai halált és tüdőbetegséget okozhat.

Egy kutatás során, melyről nemrég számoltak be az amerikai „Környezeti Egészség Perspektívák” c. szakfolyóiratban, a Wisconsin-Madison-i Egyetem (angol rövidítése: UW-Madison) kutatói a zárt téren belüli légszennyezettséget az idősebb nők körében megnövekedett vérnyomással hozták összefüggésbe.
 
Kína egy távoli területén, Yunnan Tartományban a „naxi”-nak nevezett kisebbség tagjai közül a kutatók kérésére 280 nő viselt egy olyan hordozható eszközt, amely mintákat vett abból a levegőből, amit a nők 24 órán keresztül belélegeztek.

„A naxik olyan falvakban élnek, ahol egy központi, szabadon álló konyha van, amelynek gyakran egyszerre van kályhája és nyílt tűzrakóhelye.” – mondja Jill Baumgartner, aki a vizsgálatot lefolytatta, amíg Ph.D. hallgató volt az Egyetemen. „Rengeteg időt töltöttem velük, megfigyeltem a nőket, amint főznek ezekben a szellőzőnyílás nélküli konyhákban, ahol másodperceken belül égő érzés jelentkezik a szemben és nehezebben lélegzik az ember, ha a tűz lobogni kezd. A nők maguk közt is beszélnek ezekről a dolgokról, de úgy tekintenek rá, mint a vidéki élet számos megpróbáltatásai közül az egyikre.”

„A legtöbb nő naponta néhány órán keresztül ki van téve a füstnek, és még ha a kályha szellőzőnyílással ellátott is, egy második, nyílt tűz is gyakran ég.” – mondja Baumgartner, aki jelenleg a Minnesota-i Egyetem Környezeti Intézete megújuló energia részlegének vezető munkatársa.

A 24 órás kitettséget a magas vérnyomással korrelálva, Mr. Baumgartner és munkatársai a zárt téri légszennyezettség magasabb szintjeit az 50 éves és idősebb nők körében a szignifikánsan magasabb vérnyomással társította. Az apró szemcsés légszennyeződés rövid időn belül megemeli a vérnyomást, azáltal, hogy az idegrendszert a vérerek összehúzására stimulálja. Hosszabb távon a részecskék (szennyező anyagok) oxidatív stresszt okozhatnak, amely hasonló módon emeli meg a vérnyomást.

Más vizsgálatok azt igazolták, hogy a jobb minőségű kályhák, vagy a tisztább tüzelőanyagok 50-75 %-kal képesek csökkenteni a zárt téri légszennyezettséget. Baumgartner vizsgálatában a szennyezettség szintjének csökkentése egy négy pontos szisztolés vérnyomás csökkenéssel kapcsolódott össze (a vérnyomás felső értéke).

„Már egy ilyen változás is következménnyel jár, az egyének egészségét tekintve.” – mondja L. Baustista, az UW-Madison népegészségügyi tudományok társprofesszora. „Azonban, a populáció összességére vonatkoztatva, az ilyen magnitúdójú változásoknak jelentős, hatalmas hatása lehetne a populációt érintő kardiovaszkuláris betegségek kockázatát tekintve.”

Tényszerűen, a kutatók megállapították, hogy az ilyen mértékű légszennyezettség csökkenés az 50-59 éves ázsiai nők körében átfordítható lenne egy 18 %-os csökkenésre a szívkoszorúér betegség és egy 22 %-os csökkenésre a stroke vonatkozásában. Ezek az egészségi előnyök évente 230.900 kínai nő életét mentenék meg.

Mivel a biomassza tüzelőanyag globálisan, az egész Földet vizsgálva több, mint 2 milliárd ember elsődleges energiaforrása, a tisztább tüzelőanyag és a jobb kályhák világszerte nagyobb kardiovaszkuláris előnyökkel járnának.

„Ez az első vizsgálat, amely egy egyén zárt téri légszennyeződésnek való kitettségét a vérnyomásbeli változásokkal hozza összefüggésbe. Megfontolva, hogy emberek milliárdjai vannak ennek kitéve, ez az eredmény egy extrémen fontos közegészségügyi felfedezést tükröz.” – mondja Jonathan Patz, a Környezeti Vizsgálatok Nelson Intézetének professzora.

„Már évek óta tudjuk, hogy a szellőzőnyílás nélküli, zárt térben történő főzés légzőszervi károsodást okoz, de most, hogy képesek voltunk dokumentálni is a kardiovaszkuláris hatásokat, a tisztább kályhák és a jobb tüzelőanyagok fontosságának ésszerű magyarázata sokkal erősebbé vált.” – teszi hozzá Patz professzor.

„Bár Kína már rendelkezik egy nagyobb programmal, amely az 1980-as években a tisztább kályhák használatának elősegítését célozta meg, a zárt téri légszennyezettség továbbra is probléma maradt.” – fűzi hozzá Mr. Baumgartner. „Nagyon fontos, hogy egy családnak tisztább kályhája, vagy tüzelőanyaga legyen, de ezekben a kínai falvakban teljes mértékben hiányzik az ilyesfajta tüzelési mód egészségi vonatkozásaival kapcsolatos oktatás. Hiába lesz valakinek nagyobb kályhája, de ha az továbbra is közvetlenül egy nyílt tűzrakóhely mellett fog állni, az egészségügyi előny már el is veszett.”


Címkék: fűtés, biomassza, főzés, tűz, tüdőbetegség, szív, érrendszer
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2022 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!