Az előítéletes viselkedés a bizonyos társadalmi csoportokkal kapcsolatos általánosító feltételezéseken alapszik és része lehet egy ember személyiségvonásának. A Baszkföldi Egyetem (UPV/EHU, Spanyolország, mely tudományos teljesítmény szempontjából az ország negyedik legjobb egyeteme) kutatói megerősítették a következő két diszkriminatív viselkedés, a szexizmus és a rasszizmus közötti kapcsolatot.
Maite Garaigordobil, az UPV Pszichológiai Tesztelés professzor asszonya a társszerzője annak a tanulmánynak, amely feltárja a szexizmus rasszizmussal és egyéb változókkal való összefüggéseit. Magyarázata szerint „azok az emberek, akik nagy mértékben szexisták (szexista=aki valakit a nemhez tartozás alapján lebecsül), legyen azok szexizmusa rosszindulatú (pl. a nőket a gyengébb nem tagjainak tartják) vagy jóindulatú (pl. úgy vélik, hogy a nők a gyengébb nem, akiket védelmezni kell és akikről gondoskodni kell), hajlamosak rasszistának is lenni.”
A baszk kutatók vizsgálatának eredményei azt mutatják, hogy mindegyik folyamat szorosan összetartozik és mindegyik valószínűleg a különböző társadalmi csoportok közötti viszonnyal kapcsolatos jóval általánosabb hiedelmeken alapszik. Garaigordobil professzor asszony a következőt állítja: „vizsgálati eredményeink erőteljesen sugallják, hogy az ilyen előítéletes viselkedés személyiségvonás is lehet.”
„A szexizmus a tekintélyelvűséggel függ össze és a szociális dominancia felé való elhajlással. Más szavakkal, a szexista emberek elfogadják a társadalmi hierarchiák létezését és a szociális egyenlőtlenséget, és úgy vélik, hogy a különböző társadalmi csoportok olyan státusszal rendelkeznek, amelyet megérdemelnek és úgy érzik, hogy az a társadalmi osztály, amelybe ők tartoznak, a legjobb.” – magyarázza a professzor asszony.
A vizsgálat során az is megerősítést nyert, hogy a szexizmus az alacsony interkulturális érzekenységhez kapcsolódik. A szexista emberek például kevésbé vonódnak be egy eseménybe, ha a bevándorlókkal való interakcióra kell, hogy sor kerüljön. Ugyancsak a különbözőségek iránti tisztelet, a bevándorlók iránti bizalom alacsony szintjét mutatják, illetve a vágy alacsony szintjét, hogy interakcióba lépjenek velük.
A kutatói team tanácsa szerint a társadalmi egyenlőség ösztönzése céljából szükség van oktatásra, illetve oktatáspolitikára.
Az elvégzett vizsgálatba a kutatók 802 fő, 18-65 év közötti, a Baszkföldön élő embert vontak be. A kutatás fő célja az volt, hogy meghatározzák a szexizmus és az önkép, valamint a rasszizmus és az interkulturális érzékenység közötti összefüggéseket. Ennek érdekében a professzor asszony és munkatársa, Jone Aliri, aki szintén az UPV/EHU kutatója, különböző tesztek elvégzését javasolta, melyek eredményét később korrelációs metodika használatával értelmeztek.
A szerzők kiemelték a kisgyermek- és a kamaszkori pszichoedukáció fontosságát és szükségességét, mint a nemek közötti egyenlőség és a mások iránti tisztelet ösztönző módszerét. A professzor asszony magyarázata szerint „azoknak a változóknak az egyike, amelyek előre megjósolják az illető szexizmusát, az előítélet. Ebben benne rejlik az is, hogy a pszichológiai intervenció, amely általában az előítéletek csökkentését segítené, egyben a szexizmus csökkentését is elősegítené.”
Hozzáteszi, „a szexizmus az egyike azoknak a főbb hiedelmeknek, amelyek életben tartják a nemek közötti egyenlőtlenség elvét és ha szem előtt tartjuk a szexizmus és a családon belüli erőszak közötti kapcsolatot, akkor az egyenlőség elvének az ösztönzése és az előítételek csökkentése általános pozitív hatást fog gyakorolni az erőszak prevenciójára.”
A vizsgálat jelzi, hogy alig van összefüggés az alacsony önértékelés és a szexizmus között, ami pont ellentétes eredmény a kutatók kezdeti hipotézisével szemben. „Figyelembe véve azt a fontos szerepet, amelyet az önértékelés az interperszonális kapcsolatokban játszik, azt reméltük, hogy negatív korrelációra bukkanunk vagy inkább arra, hogy minél alacsonyabb az önértékelés szintje, annál magasabb a szexizmus foka.” – mondják a kutatók.
Korábbi vizsgálatok már megerősítették, hogy az alacsony önértékelés olyan negatív interperszonális kapcsolati jellemzőkhöz vezet, mint a dominancia (uralkodás) vagy az agresszivitás. Ezzel szemben azonban Garaigordobil professzor asszony azt állítja, hogy „ezek az új adatok rámutatnak arra a tényre, hogy alig van kapcsolat e két változó között és ha van is, akkor is csak a férfiakra jellemző és a kapcsolat nem is túl erős.”
Ugyanakkor a szexizmus bizonyos befolyással van arra, hogy az emberek hogyan látják önmagukat. „A rosszindulatú szexizmus magasabb szintjével bíró férfiak úgy írják le önmagukat, hogy a férfiassággal társuló jelzőket használják, pl. fizikailag erős, bátor, magabiztos, határozott, nagyszerű stb.” – mondja a professzor asszony, majd így folytatja: „Azok a nők pedig, akik rosszindulatú szexizmusról tettek tanúbizonyságot, úgy írják le önmagukat, hogy olyan jellemzőket használnak, amelyek ellenkeznek a nőiességgel, mint pl. nem túl együttműködő, nem túlzottan toleráns, nem túl jószívű és nem túlságosan érzékeny vagy szentimentális.”
Továbbá, azok a férfiak, akik a jóindulatú szexizmus terén magas pontszámokat értek el, úgy írták le önmagukat, hogy a nőiességgel társuló jellemzőket használtak, pl. barátságos, jó, meleg személyiség...stb. Ez azoknál a nőknél is így volt, akikre jellemző volt a jóindulatú szexizmus.
„Tekintettel a szexizmusra és az önészleléssel való kapcsolatára, szem előtt kell tartanunk, hogy az a férfiakat és a nőket nem ugyanolyan módon érinti. Míg a szexizmus lehetővé teszi a férfiak számára, hogy továbbra is megmaradjanak egy fölényes pozícióban, a nőket megakadályozza abban, hogy teljes potenciáljukat kifejlesszék. Ez azt jelenti, hogy ez az összefüggés mindkét nemnél eltérő.” – állapította meg a professzor asszony.
