Egy angol projekt keretén belül a kutatók felfedezték, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a tisztulás aránya eltérő lenne a saját szemölcsüket önmaguk kezelők és az orvosi kezelést választók között.
A verruca vulgaris egy gyakori, fertőző és időnként fájdalmas szemölcs. Annak ellenére, hogy a legtöbb verruca kezelés nélkül, spontán módon is eltűnik, nagyon sok beteg keresi fel a bőrgyógyászatot annak érdekében, hogy a szemölcsét távolítsák el, mivel az fájdalmas és akadályozza őt a sportolásban.
Becslések szerint az Egyesült Királyságban (UK) évente mintegy kétmillió ember keresi fel ilyen okok miatt az orvosát, ami éves szinten több mint 40 millió GBP kiadást jelent az államkasszának.
A Yorki Egyetem munkatársa, Sarah Cockayne és munkatársai lefolytattak egy vizsgálatot, melynek során a szemölcsök kezelését tanulmányozták. Összehasonlították a klinikai költséghatékony krioterápiás eljárást és a beteg önmaga által történő kezelését, amikor is szalicilsavat használ a szemölcse eltávolítására. A krioterápia egy olyan fagyasztásos módszer, amelynek során folyékony nitrogén segítségével távolítják el a bőrgyógyászok a szemölcsöket. A kezelést jóval fájdalmasabb eljárásnak tekintik a betegek, mint a saját „akciójukat”.
Mrs. Cockayne, aki a kutatást vezette, az alábbiakat állapította meg:
„A verruca kezelésére nagyon sokféle módszer létezik, de csak nagyon kevés, jó minőségű kutatás történt eddig, amely meghatározta volna, melyik a kezelések legjobb formája. Van rá némi bizonyíték, hogy a szalicilsav hatékony és biztonságos eszköz, de azzal kapcsolatosan nem áll rendelkezésre egyértelmű bizonyíték, hogy a krioterápia sokkal hatékonyabb kezelés lenne, mint a szalicilsavas.”
Mrs. Cockayne 240 fő résztvevőt invitált meg a vizsgálatukba Anglia, Skócia és Írország 14 különböző helységéből, akiknek szemölcsük volt és két csoportba osztotta őket: 117 fő bőrgyógyász szakorvos által végzett krioterápiás kezelést kapott, míg 123 fő saját maga alkalmazta önmagán a szalicilsavas kezelést.
A krioterápia csoport előbb egy kezdeti, 10 másodpercig tartó gyengéd fagyasztást kapott, amelyet további kezelések követtek a szemölcsök szokásos kezelési gyakorlatának megfelelően, beleértve a sebtisztítást, valamint a sebhely bekötözését is. Az önkezelő csoportban lévő betegek utasításokat kaptak, hogyan alkalmazzák a szalicilsavat naponta egyszer, maximum 8 héten keresztül.
12 hét elteltével, majd 6 hónappal a vizsgálat megkezdését követően a kutatás eredményei azt igazolták, hogy nincs eltérő bizonyíték a verruca betegek tisztulási arányát tekintve egyik csoportban sem, bár a krioterápia minden egyes meggyógyult beteg esetében magasabb költségekkel járt, összehasonlítva a szalicilsavas önkezelő csoport költségeivel.
A vizsgálat eredményei akkor is változatlanok maradtak, amikor az elemzést megismételték, de további kérdésekkel kontrollálták, azaz pl. az életkorral, azzal, hogy vajon történt-e már korábban is kezelés vagy sem, illetve hogy a betegek milyen típusú szemölcs önkezelését vállalták szívesebben. A kutatók kihangsúlyozták, hogy az eredmények csak a verruca vulgaris (közönséges szemölcs) vagy a verruca vulgaris plantaris (közönséges talpi szemölcs) típusra vonatkoznak, más testfelületen megjelenő szemölcsökre nem – mint pl. a kézen, amely a krioterápiára eltérő módon reagál.
Mrs. Cockayne az alábbi következtetést vonta le:
„Meglehetősen motiváltak lettünk a vizsgálat elvégzésére, amikor a Cochrane-féle, a bőrön megjelenő szemölcsök kezelésének szisztémás áttekintése kiemelését megláttuk, miszerint nem áll rendelkezésre jó minőségű bizonyíték arra nézve, hogy az egyszerű felszíni kezelésekkel szemben érdemes előnyben részesíteni a krioterápiát. Az egészségügyi szakembereknek a jövőben a betegekről oly módon kell a kartotékokat felvezetni, amelynek alapján azoknak reális elvárásaik lehetnek a krioterápiás kezelés hatékonyságát illetően.”
