A rendszeresen kávézó nők stroke kockázata csökken

Azoknál a nőknél, akik naponta egy, vagy több csésze kávét elfogyasztanak, a stroke kifejlődésének kockázata kb. 25 %-kal csökkenhet.

Svéd kutatók felfedezték, hogy legalább naponta egy csésze kávé elfogyasztása nemcsak, hogy csökkenti a nők stroke kockázatát, de az, ha valaki nem iszik naponta rendszeresen kávét, tulajdonképpen növeli a stroke előfordulásának az esélyét. A svéd kutatók vizsgálatának eredményeit nemrég publikálták az Amerikai Szív Társaság: Stroke c. szaklapjában.

A híres stockholmi Karolinska Intézet Környezeti Orvostudomány Nemzeti Intézetének vezető kutatója, Susanna Larsson szerint: „A nőkre vonatkozó kutatásunk eredményei azt mutatták, hogy a napi 1-5 csésze kávé elfogyasztása a stroke kockázatának 22-25 %-os csökkenésével járt együtt, összehasonlítva az egy csészénél kevesebb kávé fogyasztásával. A kis mennyiségű kávé elfogyasztása is nyújt azért némi előnyt a stroke kockázat csökkentésében.”

Elemzésükhöz a kutatók 10 év átlagában 37.670 fő, 49-83 év közötti nő adatát tekintették át. Mindannyian a „Svéd Mammográfia Csapat” tagjai voltak, ez a hosszú távú kutatás a táplálkozás, az életstílus és a betegség kifejlődése közötti kapcsolatot vizsgálta. 1998 és 2008 között összesen 1.680 nő szenvedett stroke-ot, azonban a kutatók megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik rendszeres kávéfogyasztók voltak, a stroke bekövetkezésének valószínűsége 22-25 %-kal csökkent. Az előnyök hasonlóak voltak, függetlenül attól, hogy a nők 1-2 csésze, 3-4 csésze, 5 csésze, vagy még annál is több kávét fogyasztottak el naponta, összehasonlítva azokkal a nőkkel, akik naponta egy csésze kávénál is kevesebbet ittak meg. Továbbá, a kávéfogyasztás előnyei akkor is megmaradtak, ha figyelembe vették a nők súlyát, magas vérnyomását, cukorbetegségét, alkoholfogyasztását és dohányzását is.

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a vizsgálatba bevont nőket nem kérték meg arra, számoljanak be arról, hogy vajon koffeinmentes, vagy koffeintartalmú kávét fogyasztanak-e, bár Larsson kisasszony hangsúlyozta, a svédek többsége koffeint tartalmazó kávét fogyaszt.

A kutatók feltételezik, hogy a stroke kockázat kávéfogyasztáshoz kötődő mérséklődése annak köszönhető, hogy a kávé összetevői csökkentik a szervezet gyulladásos folyamatait és oxidatív stressz-szintjét, valamint javítják az inzulinrezisztenciát, mindezek csökkentik a stroke kialakulásának a kockázatát. A kutatóteam elismerte, eredményeik csak előzetesek, és a jelenlegi kávéfogyasztási szokások megváltoztatása szempontjából egyelőre nem tekinthetőek irányadónak. Azt is fontos megjegyezni, hogy az eredmények a skandináv populációra vonatkoznak, így egy diverzifikáltabb populáció tekintetében nem tekinthetők reprezentatívnak.

Múlt évben azonban a brit Cambridge-i Egyetem kutatói is kapcsolatot fedeztek fel a rendszeres kávéfogyasztás és a stroke kockázat csökkenése között, mégpedig egy olyan utókövetéses vizsgálat során, amelyben 23.000 fő férfit és nőt követtek nyomon 12 év átlagában. Ez a kutatás azt igazolta, hogy bármilyen mennyiségű kávé elfogyasztása a stroke kockázatának 27 %-os csökkenésével jár együtt. Arra nézve is rendelkezésre állnak bizonyítékok, hogy a mérsékelt kávé-, vagy teafogyasztás a szívbetegség kifejlődésének kockázatát is képes csökkenteni.

Larsson kisasszony kihangsúlyozta: „Néhány nő azért kerüli a kávéfogyasztást, mivel úgy gondolja, hogy az egy egészségtelen szokás. Valójában növekvő számú bizonyítékok támasztják alá, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás csökkentheti egyes betegségek kialakulásának kockázatát, ilyen betegség pl. a diabétesz (cukorbetegség), a májrák és a stroke (agyi érgörcs). 2008. évben Susanna Larsson férfiaknál is megvizsgálta ezt az összefüggést a kávé-, vagy teafogyasztással, és hasonló eredményeket kapott.

Az USA-ban a szívbetegség és a rák után a stroke a harmadik vezető halálok. A testsúly kordában tartása és a megfelelő mennyiségű testmozgás csökkentheti a stroke bekövetkezésének és a szívbetegség kifejlődésének a kockázatát, valamint kivédi más betegségek és kórképek jelentkezését is.


Címkék: kávé, stroke, vérnyomás, cukorbetegség, szív, keringés, érgörcs, tea, koffein
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!