Nagy-Britanniában (UK) a kövérség szakértők szerint hozzájárul a diagnosztizált veserák esetek számának a komolyabb növekedéséhez. A UK Rákkutató Központ olyan számokat publikált, amelyek azt mutatják, hogy 2009-ben már több, mint 9.000 veserákos eset volt, szemben az 1975-öt jellemző 2.300 db alatti esetszámmal.
A kövérség kb. 70 %-kal növeli a veserák kifejlődésének a kockázatát, szemben a dohányzással, amely „mindössze” 50 %-kal emeli meg. A UK Rákkutató Központ szerint csak nagyon kevés ember érti meg a túlsúlyosság rákkockázatát. A veserák az Egyesült Királyságban jelenleg a nyolcadik leggyakoribb ráktípus.
A vizeletben megjelenő vér korai előjele lehet annak, hogy valami nem stimmel a szervezetben. Ha azonban a veserákot idejekorán diagnosztizálják, akkor a beteget gyakran sebészi beavatkozás útján sikerül meggyógyítani.
A szakértők állítják, hogy a túlsúlyosság fokozza a veserák kialakulásának a kockázatát, valamint más ráktípusokét is, beleértve az emlő- és a bélrákot, mivel bizonyos hormonok magasabb szintjének a termelődését váltja ki a szervezetben (elsősorban a lerakódott hasi zsír játszik ebben szerepet), szemben az egészséges emberekre jellemző hormonszintekkel.
Az elmúlt 35 év során az Egyesült Királyságban csökkent a dohányzás mértéke, ugyanakkor a túlsúlyosság és a kövérség jelensége emelkedő tendenciát mutat – a brit férfiak közel 70 %-ának, míg a nők csaknem 60 %-ának van 25-ös BMI (testtömegindex) értéke vagy annál magasabb – ez pedig azt jelenti, hogy ezeket az embereket már a túlsúlyosak csoportjába kell sorolni.
Fontos megjegyezni azonban, hogy azoknak a betegeknek a száma, akik 5 évvel túlélték a veserákot, az 1970-es évek eleje és 2009. között 85 %-kal emelkedett.
Dr. Tim Eisen, a UK Rákkutató Központ veserák specialistája, egyben a Cambridge-i Egyetem professzora, ezzel kapcsolatosan a következőket mondja: „Az elmúlt 10 év során, a UK Rákkutató Központ olyan új gyógyszerek kifejlesztésében működött közre, amelyek a vese rosszindulatú daganatának a vérellátását pusztítják el. Ezek a gyógyszerek ugyan a legtöbb beteg esetében kontrollálják a betegséget, de nem képesek meggyógyítani a beteget.
„Első helyen az a legjobb, ha megelőzzük a problémát – ezt pedig leginkább úgy érhetjük el, ha megtartjuk az egészséges testsúlyt és nem dohányzunk.” – mondja a professzor.
A Központ információs igazgatója, Sara Hiom az alábbiakat mondja: „Csak nagyon kevés ember van tisztában azokkal a szignifikáns rákkockázatokkal, amelyek a túlsúlyossággal járnak együtt. Bár a dohányzás abbahagyása továbbra is legjobb útja a veserák kifejlődés esélye mérséklésének, az egészséges testsúly megőrzése vagy helyreállítása egyáltalán nem elhanyagolható szempont.”