A kamaszok apátiája és nemtörődömségének okai

A „nem törődöm vele” mondásnak a szokásos használaton túl van egy komoly pszichológiai következménye is, az, hogy a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy ezzel a gyermekük egyrészt az apátiáját (érdektelenség) fejezi ki, másrészt különböző jelentéseket hordozhat. Nézzünk néhány példát azzal az apátiával kapcsolatosan, amely gyakorta együtt jár a serdülőkori fejlődés folyamatával.

· Apátia, mint színlelés

„Nem érdekel, ha nektek nem tetszik az, ahogy én változom.” – fakadt ki egy 11 éves kamasz fiú, amikor szülei bírálták a durva beszédmodorát, amelyet frissen sajátított el és amelyet a csoporttársai körében férfiasságának a tesztelésére használt. A szülők azonban ragaszkodtak a viselkedési normákhoz: „Az a te dolgod, hogyan beszélsz a játszótéren a barátaiddal, de az már a miénk, hogyan beszélsz itthon. Hallani sem akarjuk ezt a nyelvezetet!”

Nehéz kiskamasznak lenni, mert ami a barátok között jó pontnak, az a szülők szemében rossz pontnak számít. A kiskamasz még vágyik a szülei dicséretére, de hogy ne érezze önmaga tekintélyének a csorbulását, azt színleli, hogy a dicséret nem jelent számára semmit. Ebben a helyzetben az érdektelenséget tükröző mondatai a beszéd igazi bravúrjának számítanak. Amit tulajdonképpen érez, az a következő: „Túlságosan is érdekel, hogy mit gondolsz az új énemről ahhoz, hogy kimutatni engedjem az érdeklődésemet.”

A szülőknek annak kell a „nem érdekel, hogy mit gondolsz” típusú mondatot tekinteni, ami, és kerülniük kell ebben a sérülékeny életszakaszban a nemtetszés túlságosan erős kifejezését. Ne értsenek egyet a kiskamasz választásával, ha ennek érzik szükségét, de ne is kritizálják a jellemét, ha hangot adnak ennek.

· Apátia, mint unalom

„Semmi nincs, ami érdekelne” – morognak a kiskamaszok (9-13 éves kor között) azzal kapcsolatosan, hogy nincs mivel elfoglalniuk magukat. Ebben a korban már nem érdeklik őket a korábbi, kisgyermekkori hobbik és a birtokolt játékok, mivel nem szeretnék, hogy továbbra is gyermekként tekintsenek rájuk és úgy is kezeljék őket. A baj azonban az, hogy ilyenkor még nem alakulnak ki olyan új érdeklődési körök és nem vesznek részt olyan új tevékenységekben, amelyek a korábbiakat tudnák pótolni. Ha felmerül az a kérdés, hogy milyen mélyen tudnak bevonódni valamibe, akkor időnként úgy tűnhet, mintha üres dolgokkal foglalkoznának csak.

A szülők gyakran hajlanak arra, hogy kamasz gyermekeik unatkozását trivializálják (elcsépelt témaként kezeljék), miközben tulajdonképpen rendkívül fájdalmas érzelemről van szó. Ez nem más, mint a magányosság kifejeződése. A kiskamaszok nem találnak megfelelő módot arra, hogy önmagukkal, más emberekkel vagy a világgal kapcsolatba kerüljenek. Elszigeteltnek érezhetik magukat, mintha a vesztes oldalon állnának. A rövid távú unatkozás lehetőséget teremt a kamaszok számára ahhoz, hogy a saját erőforrásaikat fejlesszék és önmagukat szórakoztassák, a hosszabb távon történő unatkozásuk azonban felkelti a szülők figyelmét, mivel az gyakran a hirtelen impulzusok színterévé válik.

Ez az az időszak, amikor a szülőknek a kamasz gyermekeik figyelmét megfelelően le kell kötni, így a hosszú távú unatkozással való megküzdéshez szükséges impulzív, kockázatvállaló magatartásuk nem válik uralkodóvá.

· Apátia, mint ellenszegülés

„Ki törődik az osztályzatokkal?” – tiltakozik a szülőknek a középiskolás gyermek, amikor elégtelen erőfeszítése következtében az iskolai osztályzatai romlani kezdenek. A korábban magas színvonalon teljesítő fiatal fiú elutasítja az iskolai előmenetel fontosságát, amelyhez gyermekként még ragaszkodott, de a szülők ehhez való ragaszkodását is. Az apátia ily módon történő kifejezésével meg akarja mutatni a felnőtt világnak, hogy nem akar többé a gyermekkori értékekhez ragaszkodni. Nem törődve azzal, hogy gyermekként ez még számított neki, nem törődve azzal, hogy a szülőknek mi számít, úgy érzi, hogy ezzel a kamaszkori függetlenségét fejezi ki.

Ebben az „ellenséges” időszakban is, a gyermek jövője érdekében a szülőknek ragaszkodniuk kell azonban ahhoz, hogy a kamaszok minden iskolai házi feladatot megcsináljanak és gyakorolniuk kell a felügyeletet is. „Bár megértjük, hogy az iskolai teljesítmény pillanatnyilag neked kevésbé számít, mégis elvárjuk, hogy figyelj oda a tanórákon, csinálj meg minden házi feladatot, készülj a vizsgákra és ha így sem sikerül mindez, akkor a felügyeletünk révén fogunk támogatni, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy fel kell keresnünk az osztályfőnöködet és meg kell kérnünk, hogy figyeljen rád jobban oda.”

· Apátia, mint védekezés

„Nem érdekelnek többé a komoly randik.” – jelentette ki egy középiskolás lány, miután 2 év után éppen szakított a fiújával, akiről kiderült, hogy nem akar komoly kapcsolatot. A lány most tanul meg néhány fájdalmas leckét a szerelemről: a szerelem nem egy örökre garantált érzés és az a személy is okozhatja nekünk a legnagyobb fájdalmat, akit a legjobban szeretünk. Most tanulja azt is, hogyha ő szeret, az nem biztos, hogy a legjobb mérce a tekintetben, hogy a másik is ugyanúgy érez.

„Szeretni valakit merészséget kíván.” – ez az a lecke, amit a kamaszlány megtanult a szerelemmel kapcsolatosan, vagyis hogy az érzelmi sérülés kockázata mindig fennáll. Ilyen esetben az apátia egyáltalán nem gyógyítja a szenvedést, de képes megvédeni valakit attól, hogy megint túl hamar szerelembe essen. Ezt a döntést respektálva a szülők segíthetnek a középiskolás kamasz gyermekeiknek, hogy megtanulják az utolsó szerelem jó aspektusait értékelni, melyek erősíthetik a következő szerelmi kötődést, amikor a fiatal úgy érzi, hogy már készen áll egy új kapcsolatra.

· Apátia, mint közöny

A kamaszok nagyon egocentrikusak (önzőek) és társadalmilag korlátozottak lehetnek, extrém esetben teljes mértékben hiányozhat belőlük a mások iránti empátia (beleérző képesség), mivel el vannak foglalva a saját önérdekeikkel és kapcsolatrendszerük csak a saját barátaik alkotta kis szociális körre korlátozódik. Az első esetben a másokkal való törődést feláldozzák a csak önmagukkal való törődésért és teljes mértékben képesek figyelmen kívül hagyni azoknak az igényeit is, akikkel együtt élnek.

Ez az, amikor a szülők panaszkodnak: „Csak magára gondol!” A második esetben a középiskolás diák olyannyira elkötelezetté válhat egy szociális klikk irányába és annyira ragaszkodhat az önmagához hasonlító társakhoz, hogy teljes mértékben érzéketlenné és indifferenssé válhat a közvetlen társasági közegén kívül lévők jóllétével szemben. Ez az, amikor úgy tűnik, hogy a fiatal ezt gondolja: „Ki törődik velük?”

Mivel az egészséges személyi kapcsolatoknak kétirányúnak, nem pedig egyirányúnak kell lenniük (ahogy az a kamaszokra jellemző) és mivel az iskola elhagyása (érettségi) után a fiatal személyiségnek elő kell készülnie arra, hogy egy nagyobb és jóval diverzifikáltabb világban képes legyen funkcionálni, az empátia hiánya és a személyes kapcsolatok korlátozott terjedelme hátráltathatja a felnövekvő kamasz jövőjét. Éppen ezért a szülőknek ragaszkodniuk kell a velük való érintkezésben a kölcsönösséghez és mindent meg kell tenniük, hogy szélesítsék a fiatalok tapasztalatait és növeljék a szociális hovatartozásuk érzetét, legalábbis addig, ameddig még otthon élnek.

· Apátia, mint cinizmus

Saját lábra állás és egy nagyobb, személytelen világgal és munkapiaccal való szembenézés. A kamaszkorból a felnőttkorba átlépő fiatal végül belép a munkaerőpiacra, jó esetben talál magának egy biztos munkahelyet, keres legalább annyit, hogy hasonszőrű társaival közösen – sokszor hármasban - béreljenek egy egyszobás apartmant. Micsoda lecsúszás ez a szülői ház komfortjához képest!

Mivel a felnőttkor küszöbére lépett fiatal számára az ilyen jelen elkedvetlenítő és a jövő nem tűnik túl ígéretesnek, nehéz nekik törődni az élettel, amikor az élet nem törődik velük. Ha pedig a fiatal már főiskolai vagy egyetemi diplomát szerzett és nincsenek meg azok a lehetőségek, amelyekről úgy vélte, hogy a diploma birtokában várni fogják őt, akkor nagyon igazságtalannak érezheti az életet. Az apátiához társuló pesszimizmus és cinizmus kevés reményre okot adó jövőképet alakít ki a fiatalban, továbbá rengeteg csalódottságot és haragot kelt benne.

A valódi függetlenség egy kiábrándulás, amikor a fiatal számára a világ keménynek és személytelen helynek mutatkozik. Megkezdődik a „saját út járásának” a munkája.

Mivel a cinizmus megnehezíti azt, hogy a fiatal motivált maradjon, ez az érzés az erőfeszítések valódi ellenségévé válhat, amikor akaratra van szükség a folyamatos próbálkozásokhoz vagy olyan helyzetek adódnak, amelyek még keményebb kihívást jelentenek. Bár a szülőknek nem kell megkímélni a középiskolát végzett kamaszokat vagy a fiatal felnőttkorba ért gyermekeiket az élet ilyen küzdelmeitől, de felajánlhatják a támogatásukat és már azáltal is perspektívát tudnak a számukra nyújtani, ha a fiatalok bizonyos próbálkozásait összekötik azokkal a próbálkozásokkal, amelyek az ő életkezdésüket évtizedekkel korábban jellemezték.

· Apátia, mint anyaghasználat

A kamaszkor bármely szakaszában, amikor az élet számukra túl nehézzé válik ahhoz, hogy valóban részt vegyenek benne, kísértést érezhetnek arra, hogy megszökjenek a követelmények elől – ilyenkor jöhet a képbe a rengeteg „anyag” használat. Ez a fajta menekülés a szabadságról szól – szabadulásra a gyötrő vagy fájdalmas törődés alól a korlátlan vagy gátlásoktól mentes öröm élvezetének a szabadságába. Az anyaghasználat mellékhatásaként megváltozik a kamasz pszichológiai státusza.

A dózistól és a használat gyakoriságától függően, az anyaghasználat a használóját a józan törődésből a kevésbé odafigyelésen át egészen a nemtörődöm viselkedésig, a gondtalanságig juttathatja el, sőt, egészen addig, hogy már egyáltalán nem is foglalkozik azzal, ha mérgezi magát vagy rendszeresen a teljes kimerülés lép fel nála.

A legismertebb és leggyakrabban használt káros anyagok az alábbiak:

1.) Legális drogok (pl. alkohol, kávé és nikotin, de idetartoznak az ún. szipuzáshoz használt szerves oldószerek, az „inhalánsok” is, köztük a benzin, az éter, a benzol, a toluol és a nitrohigító).

2.) Legális pszichoaktív szerek, melyeket korlátozott terápiás alkalmazásra szántak (antidepresszánsok, benzodiazepinek, barbiturátok és az ún. disszociatív drogok, pl. a ketamin és a fenciklidin, utóbbi közismert neve az angyalpor).

3.) Illegális pszichoaktív szerek (drogok vagy más néven kábítószerek):

Ø Ópiátok (a mákból készült heroin, ópium és morfium),

Ø Kannabinoidok (kender: marihuána vagy hasis formájában),

Ø Hallucinogének, pszichedelikus hatással (pl. kender származékok - LSD, meszkalin)

Ø Pszichostimulánsok (kokain, ecstasy, speed, amfetamin származékok)

Ø Egyéb illegális vegyületek (pl. gamma-hidroxibutirát, GHB – köznapi nyelvhasználatban Gina, dizájner drogok, pl. a Kati és a mefedron).

Amikor a káros anyagok használata rendszeressé válik, a normál törődés hiánya megbénítja az erőfeszítéseket. Az apátia erodálja az ambíciót, darabokra hullik a motiváció és jóval nehezebbé válik az egészséges funkcionálás fenntartása. Az anyaghasználat apátiára gyakorolt további hatása az, hogy a kamasz gyermek nem törődik többé a következményekkel és belemegy a veszélyes kockázatvállalásba. Bármely esetben a szülőknek muszáj a kamaszt orvoshoz vinni az anyaghasználat felmérése céljából és pszichológusra, kezelésre vagy támogató csoportba járásra is szükség lehet.

· Apátia, mint depresszió

„Változtat ez bármin is?” – fakadt ki egy középiskolás lány. Legjobb barátját egy végzetes kimenetelű balesetben vesztette el egy hónappal korábban. „Semmi sem számít többé!” – a szülők a pszichoterápia alkalmával lányuk ilyen kijelentéseiről számoltak be, így magyarázva azokat: „A lányunk most tényleg nagyon szomorú, de túl fog jutni rajta. Úgy gondoljuk, hogy csak időt kell neki adnunk.”

Ezzel szemben a pszichológusnak más volt a véleménye – és ez a vélemény egyéb olyan adatokon alapult, amelyeket a szülők még megosztottak vele: „Annak a jeleit mutatja, hogy segítségre van szüksége. Nem képes egyedül megküzdeni ezzel a teherrel. Nem törődik a jövőjével. Állandóan lehangolt. Megszakította a barátaival való kapcsolatát és állandóan egyedül van. Feladta a fitneszt is. Nem érdekli a másokkal folytatott kommunikáció és hamar mérgessé válik, ha valaki beszélgetni akar vele. Úgy vélem, egyre súlyosabb depresszióba esik. Bármilyen fajta súlyos veszteség mindig magában hordozza a depresszív válasz kockázatát.”

Ez ördögi körré válhat. A depresszió fokozza az apátiát és az apátia fenntarthatja a depressziós állapotot. Reményvesztettség, elhagyatottság, pesszimizmus, fatalizmus – amikor a fiatalok szemében már nem számít az, ami korábban fontos volt, akkor szükségük lehet segítségre ahhoz, hogy újra felfedezzék a pozitív életcélokat, amelyek fontosak ahhoz, hogy az egészséges funkcionálásuk helyreálljon.

Az nyilvánvaló, hogy ha a reménytelenségük a legkisebb mértékben is végzetesnek hangzik – vagyis ilyeneket mondanak: „nem éri meg élni”, „úgy érzem, hogy mindennek véget akarok vetni”, „a halál jobb, mint fájdalomban élni” -, akkor a szülőknek azonnal el kell vinni a fiatalt pszichológushoz, aki felméri az önkárosítás kockázatát és terápiában részesítheti.

Fontos!

Az apátia számtalan problémát elfedhet. A szülők számára legyen ez tanulság: mindig figyeljenek oda a kamasz gyermekük elhúzódó vagy erős apátiájára. Jelezhet valami olyan komoly folyamatot, amely feltétlenül figyelmet igényel.