A HIV Vakcina Tudatosság Napja

Az USA-ban minden év május 18.-a a HIV Vakcina Tudatosság Napja. Ez egy olyan nap, amelyen az emberek egészségügyi dolgozók, tudósok, közösségi tagok, önkéntesek és pártolók ezreire emlékeznek, akik szorosan együtt dolgoznak egy biztonságos és hatékony HIV vakcina kifejlesztésén.

Annak ellenére azonban, hogy eltelt 30 év - mely 30 év során a HIV fertőzés, és a fertőzés kiváltotta AIDS betegség több, mint félmillió amerikai életét követelte - a HIV megjelenése és felismerése óta, még mindig nem áll rendelkezésre vakcina. Számos ígéretes klinikai kutatás ellenére a HIV fertőzés még napjainkban sem előzhető meg egy oltással.

(A két rövidítés, a HIV és az AIDS az alábbiakat jelenti magyarul: HIV – humán immunhiányt okozó vírus, AIDS – szerzett immunhiányos szindróma.)

Az amerikai „Egészség Nemzeti Intézményei” (angol rövidítése: NIH) elnevezésű szervezet szakemberei ugyanakkor azt mondják, tovább kell haladni az úton a cél felé. Dr. Anthony Fauci, az Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének igazgatója optimista a HIV vakcina felfedezését illetően, és beszámol arról, hogy 2009-ben Thaiföldön, egy 16.000 ember bevonásával végzett klinikai vizsgálat azt igazolta, hogy lehetséges biztonságos és hatékony vakcinát kifejleszteni a HIV fertőzés ellen. A klinikai teszt során a kísérleti fázisban lévő vakcinát a résztvevők jól tolerálták, és 31 %-uknál a HIV fertőzés megelőzésében hatékonynak bizonyult.

„Nagyon sok kiváló tudós foglalkozik a HIV vakcina kifejlesztésével, akik vérmintákat vizsgálnak és a thaiföldi klinikai tesztre vonatkozó adatokat tekintenek át, annak érdekében, hogy pontosan meg tudják állapítani, a kísérleti vakcina jelölteknél hogyan sikerült a HIV fertőzést megelőzni, és hogy megfontolhassák a vakcina módosításának azon módját, amellyel hatékonyságát lehet növelni.” – mondja Dr. Fauci.

Dr. Fauci véleménye szerint a legnagyobb kihívás az, hogy a legtöbb, vírusfertőzés elleni vakcina – mint pl. az influenza, a rubeola és a gyermekbénulás elleni oltások – olyan antitestek megjelenését stimulálja a beoltott egyén szervezetében, amelyek kontrollálják a vírust. Ez megakadályozza a betegség kifejlődését és így véd a vírusfertőzés ellen. A HIV vírus azonban számtalan módot talál arra, hogy a gazdaszervezet immunvédekezését legyőzze.

„A HIV gyorsan mutálódik és egy, már fertőzött személy immunrendszere általában nem képes lépést tartani a vírus összes változó variánsával, amely a mutáció révén megjelenik szervezetében. Továbbá, a fertőzést követő néhány napon belül a vírus pusztítani kezdi azokat a kritikus fontosságú immunsejteket, amelyek normális esetben megvédik a humán szervezetet a vírusok ellen; ez, a test védekezőrendszerére irányuló támadás, viszonylag egyedülálló a kórokozók között. A HIV vírus képes beilleszkedni a humánsejtek DNS-ébe, és az immunrendszer számára ott felismerhetetlen marad. Ezek a kihívások tették extrém módon nehézzé egy olyan vakcina megtervezését, amely képes azt megelőzni, hogy a fertőzés maga beépüljön a szervezetbe.” – magyarázza az igazgató.

Mitchell Warren, az „AVAC-Global HIV Prevenció Képviselet” elnevezésű, a leendő AIDS vakcina világszerte való elterjesztése mellett elkötelezett szervezet ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a legújabb áttörések fontos lépéseknek bizonyultak, olyanoknak, amelyek elvezethetnek a biztonságos és hatékony vakcinához.

„A HIV vírus egyike a valaha is megjelent legkeményebb ellenségeknek, és olyan tudományos kihívást állított a tudósok elé, hogy számtalan módon próbálják meg egy „puzzle” darabjait összerakni, ahhoz, hogy le tudják győzni az ellenséget. (Megjegyzés: a puzzle-t elvileg csak egyféle módon lehet kirakni, ez érzékelteti a kihívás nagyságát. Ha viszont a Rubik-kockára gondolunk, ott többféle mód is kínálkozik.) A jó hír azonban az, hogy napjainkra már közelebb vagyunk a megoldáshoz, mint valaha is voltunk. Az RV144 vakcina 2009. évi thaiföldi klinikai teszteredményei azt igazolták, hogy lehetséges AIDS vakcinát kifejleszteni, és megerősítették azon reményeinket is, hogy legyőzzük a HIV vírust. Emellett számos más áttörést láthattunk az antiretroviralis-alapú prevenciós intervenciók terén. Harminc éve, mióta azonosították a betegséget, a tudomány újabb és újabb ismeretekkel lát minket el a HIV/AIDS természetét illetően, és ami fontosabb, egyre közelebb visz minket a védekezés lehetőségéhez is. Jelenleg a HIV fertőzés kezeléséhez új és „feltörekvő” gyógyszer kombináció áll rendelkezésre, és a 2009-ben tesztelt vakcina lehetővé teszi számunkra, hogy valóban őszintén beszélhessünk az AIDS korszak végéről.” – fejti ki véleményét Mitchell Warren.

Daniel Montoya szerint – aki a „Nemzeti Kisebbségi AIDS Tanács” ügyvezetője – a HIV vakcina teszt során a kisebbségek képviselői alul reprezentáltak voltak, és ezen változtatni kell.

„Annak érdekében, hogy bármilyen, a HIV vakcina kifejlesztésére irányuló kísérlet eredményes legyen, a kisebbségi közösségek reprezentánsainak, akik a HIV fertőzés legnagyobb vesztesei, nagyobb számban kell a klinikai teszteken magukat képviseltetni. Minden nap hatalmas lépést jelent a HIV/AIDS kutatásban, és biztosítanunk kell, hogy a vakcina tesztelések ne csak megfelelő anyagi támogatásban részesüljenek, de a fertőzésben jóval nagyobb arányban érintett kisebbség reprezentáltsága is megfelelő legyen.” – magyarázza álláspontját Daniel Montoya.


Címkék: HIV, AIDS, vakcina, oltás, védelem, kezelés, gyógyulás
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!