A GM-CSF génmódosított autológ tumor vakcina képes a kemoterápia után még fennmaradt rákos sejtek elpusztítására

Az amerikai BioSante Gyógyszergyártó Cég bejelentette, hogy humán klinikai vizsgálatok során olyan pozitív eredményeket kaptak, amelyek azt bizonyítják, hogy a cég által kifejlesztett „GVAX leukémia elleni vakcina” képes lehet arra, hogy csökkentse, vagy akár teljesen el is pusztítsa a krónikus mieloid leukémiában (CML) szenvedő betegek esetében - akik a Gleevec nevű (imatinib mesylate hatóanyagú) kemoterápiás gyógyszert szedik - az utolsó fennmaradt rákos sejteket is.

A leukémiás betegek csontvelője túl sok fehérvérsejtet termel, miközben a többi vérsejt termelése zavart szenved. A négy fő leukémia típus: a krónikus mieloid (CML), a krónikus limfoid (CLL), az akut mieloid (AML) és az akut limfoid leukémiák (ALL). Az egyes típusok lefolyása és kezelése különböző. A krónikus mieloid leukémia (CML) a granulociták (fehérvérsejt típus) rosszindulatú daganatos betegsége, leukémia esetén burjánzásuk kontrollálatlanná válik. A betegség pontos oka nem ismert, jelenleg is intenzív kutatás tárgya.

A klinikai vizsgálatokba olyan betegeket vontak be, akik már legalább egy éve a Gleevec nevű kemoterápiás gyógyszert használták és szervezetükben ennek ellenére még mindig jelen vannak rákos sejtek. A klinikai vizsgálatokat a Baltimore-i Johns Hopkins Sidney Kimmel Rák Központ kutatóorvosai folytatták le, Dr. Hyam Levitsky onkológus professzor vezetésével.

A vizsgálatok során a kutatóorvosok olyan vakcinát használtak, amely előzőleg sugárkezelt CML sejtekből készült – azzal a céllal sugárkezelték a tumorsejteket, hogy megállítsák rosszindulatú burjánzási potenciáljukat -, és amely sejteket genetikailag módosítottak, azzal a céllal, hogy GM-CSF immunrendszer stimulátort termeljenek. A kezelt CML sejtek olyan molekulákat is hordoznak magukban, amelyeket CML sejtekre specifikus antigéneknek neveznek, és amelyek beindítják az immunrendszer vérben keringő CML sejtfelismerő és -ölő képességét.

A GM-CSF angol rövidítés, jelentése: granulocita-makrofág kolónia stimuláló faktor. Az emberi szervezet vérképzését különféle növekedési faktorok, cytokinek szabályozzák, fő forrásuk maguk az érett vérsejtek. Kolónia stimuláló faktoroknak (CFS) nevezik azokat a cytokineket, amelyek a myeloid sorok – erythroid, mind a 3-féle granulocyta, monocyta és thrombocyta – érését szabályozzák és stimulálják.

A professzor magyarázata szerint el akarták kerülni, hogy a szervezetben bármilyen rákos sejt maradjon, és úgy gondolták, hogy a rák vakcinák használata a megfelelő útja annak, hogy mindenfajta visszamaradt betegségtől megszabadítsák a szervezetet. Azt is hozzátette magyarázatához, hogy szükség van kutatási eredményük további megerősítésére és kiterjesztésére.

Klinikai vizsgálatuk során a „GVAX leukémia vakcinát” – angol rövidítés, jelentése: GM-CSF génmódosított autológ tumor vakcina – 19 krónikus mieloid leukémiában szenvedő (CML) betegnek adták, akiknek szervezetében mérhető volt a rákos sejtek száma, annak ellenére, hogy Gleevec kemoterápiás gyógyszert szedtek legalább egy éve (13-53 hónap között). A kiválasztott 19 beteg közül mindegyik kapott négy vakcina sorozatot, három hetes szüneteket közbeiktatva, a többi beteg csak stabil dózisú Gleevec-et kapott továbbra is.

72 hónapos (6 éves) utókövetési időszak után a 19 betegből 13 főnél a fennmaradt rákos sejtek száma csökkent, közülük 8 főnél a vakcina-sorozat beadása előtti időszakban fokozódó betegségteher jelentkezett. 12 beteg szervezetében a vakcina-sorozat beadásától számítva a legalacsonyabb reziduális (fennmaradó) rákos sejtszintet mérték. 7 beteg esetében a CML teljesen kimutathatatlanná vált.

A „GVAX leukémia vakcinát” kapó betegek (19 fő) viszonylag kevés mellékhatást tapasztaltak, ezek között volt az injekció beadása helyén érzett fájdalom és duzzanat, alkalmanként izomfájdalom és közepes erősségű láz jelentkezett.

„Nagyon igazgatottak vagyunk a „GVAX leukémia vakcina” adatok miatt. – mondta a BioSante cég elnöke, majd így folytatta: „A Kimmel Rák Központ leukémia kutatása, amelyben a BioSante „GVAX leukémia vakcináját” használják, csak egyike a jelenleg is kutatott különböző típusú rákbetegségeknek, beleértve a hasnyálmirigyrákot, az emlőrákot és a myeloma multiplex (csontvelőrák még mindig gyógyíthatatlan fajtája) betegséget. Örömmel nézünk a Központ kutatóorvosaival történő együttműködés elé és reméljük, hogy a betegek számára minél jobb rákterápiás lehetőségekkel tudunk majd szolgálni. A „Cell Genesys” cég 2009-ben történt felvásárlása óta a BioSante tulajdonolja az összes „GVAX vakcina” kereskedelmi jogát.”

A kutatóorvosok szerint a legtöbb krónikus mieloid leukémiában (CML) szenvedő betegnek élete hátralévő részében is szednie kell a Gleevec kemoterápiás gyógyszert. A betegek több, mint 90 %-ánál jelentkezik majd átmeneti javulás, de a betegek mintegy 10-15 %-ának a szervezete képtelen lesz hosszú távon tolerálni a kemoterápiás szert. A Gleevec egyike az első célzott rákterápiáknak, és CML betegségben széles körű sikerrel jár alkalmazása, mivel a szervezet legtöbb leukémiás ráksejtjét megsemmisíti. Ennek ellenére a legtöbb betegben marad néhány életképes rákos sejt, amelyek érzékeny molekuláris tesztekkel mérhetőek is. A kutatóorvosok szerint ezek a megmaradó rákos sejtek azonban a relapszus (betegség súlyosbodása) forrásainak számítanak, különösen abban az esetben, ha a Gleevec szedését abbahagyják.

Amerikában 2010-ben megközelítőleg 5.050 új CML beteget fognak diagnosztizálni és közülük megközelítőleg 470 ember fog meghalni. (A betegek közel 10 %-a.) Az átlagember élethosszon át tartó azon kockázata, hogy krónikus mieloid leukémiás beteg lesz, egy a 645-höz (1:645). A CML diagnózis felállításakor az átlagbeteg életkora 66 év. A diagnosztizált CML esetek több, mint felében a beteg életkora 65 év és a felett van. A leukémia e típusa főleg a felnőtteket érinti, gyermekeknél ritkán jelentkezik.


Címkék: rák, rákkutatás, vakcina, leukémia, kemoterápia, rákos sejt
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2020 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!