A klinikai depresszióban szenvedő felnőtt nők 29 %-kal nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek el stroke-ot, mint az ugyanolyan korú, de depresszióban nem szenvedő társaik – jelent meg egy cikk az amerikai „Stroke” c. szakfolyóiratban.
A cikk szerzői - a híres Harvard Orvostudományi Egyetem munkatársai – azt is hozzátették, hogy az SSRI (szelektív szerotonin újrafelvételt gátló) csoportba tartozó antidepresszánsokat szedő nőknél ez a kockázat eléri a 39 %-ot is. Az SSRI csoportba tartozik például a Prozac, a Zoloft és a Celexa.
A kutatók az amerikai „Nővérek Egészségének Vizsgálata” c. tanulmány keretében, amelybe 80.574 fő, 54 és 79 év közötti nőt vontak be, egy 6 éves utókövetést folytattak. A vizsgált időszak 2000-től 2006-ig tartott. A vizsgálatba bevont nők közül senkinek sem szerepelt stroke a kórtörténetében.
Dr. Kathryn Rexrode senior szerző magyarázata szerint az antidepresszánsok használata a depresszió súlyossági fokára utal és ezt írja: „Azt nem gondolom, hogy önmagukban a gyógyszerek a stroke kockázat elsődleges felelősei lennének. Ez a vizsgálat tehát nem sugallja azt, hogy az embereknek abba kellene hagyniuk az antidepresszánsok szedését csak azért, hogy csökkenjen a stroke kockázatuk.”
A kutatók a depresszív tüneteket különböző alkalmakkor mérték fel, ehhez az Amerikában elfogadott ún. Mentális Egészség Indexet használták. 1996-tól kezdődően minden 2 évben be kellett számolniuk a betegeknek antidepresszáns használatukról, de az orvosok által diagnosztizált depresszióról szóló jelentés adás csak 2000-től kezdődött meg.
A harvardi kutatók vizsgálatukhoz magát a depresszió kórképet aszerint határozták meg, hogy a rendellenességet éppen frissen diagnosztizálták-e vagy pedig a beteg kórtörténetében már korábban előfordult. Induláskor a vizsgálatba bevont nők 22 %-ánál állt fenn depresszió. Az utókövetés 6 éves időszaka folyamán 1.033 db stroke eset történt.
A szerzők szerint a depressziós nők nagyobb valószínűséggel voltak fizikailag kevésbé aktívak, testtömegindexük (BMI) magasabb volt, egyedülállóak (szinglik), illetve fiatalabbak és rendszeresen dohányzók voltak, összehasonlítva a többi női résztvevővel, akiknél éppen nem állt fenn depresszió, vagy nem fordult elő korábban a kórtörténetükben. Ezeknek a depressziós nőknek több mint a felénél egyszerre más kórképek is fennálltak, mint pl. szívbetegség, diabétesz (cukorbetegség) és hipertenzió (magas vérnyomás).
Dr. Rexrode az alábbiakat írta: „A depresszió akadályozhatja az egyéneket abban, hogy más orvosi problémáikat kontrollálják, mint pl. a cukorbetegséget és a hipertenziót, hogy rendszeresen szedjék a gyógyszereiket vagy olyan egészséges életmódot folytassanak, amelynek része a testmozgás. Mindezen faktorok együttesen járultak hozzá a megnövekedett stroke kockázathoz.”
A publikáció másik szerzője, Mr. An Pan PhD, biokémikus véleménye szerint jó néhány mechanizmus hozzájárulhat a stroke kockázat emelkedéséhez, beleértve a meglévő agyi vaszkuláris betegséget vagy gyulladást.
Ő a következőket állapította meg: „A mechanizmustól függetlenül annak felismerése, hogy az egyén magasabb stroke kockázatnak van kitéve, segíthet az orvosoknak abban, hogy ne csak a depresszió kezelésére fókuszáljanak, de kezeljék az olyan stroke kockázati faktorokat is, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség és az emelkedett koleszterinszint, továbbá foglalkozzanak az olyan életmódbeli kockázatokkal is, mint amilyen a dohányzás és a testmozgás hiánya.
Nem következtethetünk okra, vagy nem zárhatjuk ki teljesen annak a lehetőségét sem, hogy eredményeinket egyéb, nem számba vett, ismeretlen tényezők magyarázzák. Annak ellenére, hogy a háttérben meghúzódó mechanizmusok tisztázatlanok maradtak, annak a felismerése, hogy a depressziós nők a stroke nagyobb kockázatának vannak kitéve, már önmagában további kutatásokat igényel az ebbe a csoportba tartozó betegeknél alkalmazható preventív stratégiák tekintetében.”
A harvardi kutatók véleményüket így foglalták össze: „Eredményeink azt sugallják, hogy a depresszió a rákövetkező stroke mérsékelten megnövekedett kockázatával társul.”
