Egy friss, a Gyermekfogászat Európai Akadémiája (angol rövidítése: EAPD) által publikált vizsgálat adatai szerint a cukormentes, édesgyökér (népies nevén: cukorkóró) kivonatot tartalmazó nyalókák jelentősen csökkentették azon baktériumok mennyiségét a szájban, amelyek felelősek a fogszuvasodás kifejlődéséért, különösen az iskoláskort még el nem ért kisgyermekek körében, akiknél magas a fogszuvasodás kockázata.
A vizsgálat, amelyet az USA számos államában megtalálható Delta Dental cégcsoport Kutatási és Adatbázis Intézete finanszírozott, 66 fő, iskola előkészítőbe járó, 2 és 5 év közötti kisgyermek adatait elemezte, akiket az ún. „Lansing Nagyobb Területét Átfogó 'Head Start Program'”-ba választottak be. (Lansing Michigan Állam fővárosa, a Head Start Program pedig az USA hivatalos programja, amely az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek nyújt átfogó oktatási, egészségügyi és táplálkozási szolgáltatásokat.) Minden egyes „kisdiák” három héten keresztül naponta kétszer 10 percig szopogathatta a nyalókát.
„A fogszuvasodás egyike a leggyakoribb gyermekbetegségeknek, az 5 és 17 év közötti gyermekek több mint felének már legalább egy szuvas vagy betömött foga van. Azon dolgozunk, hogy találjunk egy egyszerű, hatékony étrendet, amely elősegíti a prevenciót és képes a dentális betegségeket kontrollálni. Annak ellenére, hogy ennek a frissen lefolytatott kísérleti klinikai vizsgálatnak az eredményei bíztatóak, még több olyan vizsgálatra van szükség, amely megerősíti ezeket az eredményeket.” – mondja Dr. Jed J. Jacobson, a Delta Dental orvosa és tudományos vezető tisztségviselője.
Az eredmények azt mutatták, hogy a 3 hét alatt, amikor a gyermekek nyalókákat kaptak, a Streptococcus mutansok (rövidítve: S. mutansok), a fogszuvasodásért elsősorban felelős baktériumok mennyisége jelentős mértékben csökkent és ez még további 22 napig kitartott, mielőtt az eredeti állapot elkezdett volna visszaállni.
Az S. mutansok mennyiségét egy nyálteszt segítségével mérték a kicsiknél, mégpedig a 3 hetes, „nyalókás” időszak előtt és alatt is, illetve az azt követő további néhány héten keresztül.
„Az édesgyökér kivonatot tartalmazó nyalókák használata ideális módszernek tűnik, mivel megállítja azoknak a baktériumoknak a transzferjét és implantációját, amelyek az anyákról a csecsemőkre és a kisgyermekekre átterjedve okoznak fogszuvasodást.” – mondja a főszerkesztő, Martin Curzon, az EAPD tagja. „Megvan az az érdeme is, hogy alacsony költségű, de a fogászati közegészségügy szempontjából nagy hatással bíró eszköz.”
„Ez a vizsgálat nemcsak a dentális kariesz (szuvasodás) prevenciója szempontjából fontos, de demonstrálja egy olyan iskola előkészítő osztályos protokoll megvalósíthatóságát is, amely egy egyedülálló „szállítási rendszert” használ, amely a kisgyermekek számára alkalmas. A korai prevenció kulcsfontosságú az élethosszig tartó orális egészség szempontjából és ezért szükség van hatékony innovatív protokollokra.” – magyarázza a tanulmány vezető kutatója, Dr. Jacqueline Tallman.
A kutatómunka a „Lansing Nagyobb Területét Átfogó Head Start Program”-ban résztvevő Michigan Egyetem és az UCLA (Kalifornia Egyetem, Los Angeles) együttműködési erőfeszítéseinek az eredménye volt. „A Program személyzetének és a szülőknek a kíváncsiságát egyaránt felkeltette az a valami, ami olyan egyszerű, mint egy speciális nyalóka, mely rendelkezik azzal a képességgel, hogy a gyermekek körében csökkenti a dentális kariesz előfordulását. A vizsgálat eredménye csak megerősítette a szülők számára a projekt értékét.” – magyarázza a Head Start Program egyik menedzsere.
A speciális nyalókát az FDA (az USA Élelmiszer és Gyógyszer Felügyelete) által jóváhagyott anyagok felhasználásával Dr. Wenyuan Shi, az UCLA mikrobiológusa és a C3 Jian, kaliforniai kutató és fejlesztő cég közösen fejlesztette ki. A narancs ízesítésű, cukormentes nyalóka az édesgyökér (Glycyrrhiza uralensis) kivonatát tartalmazza, amely megcélozza és vélhetően meg is öli a fogszuvasodásért elsődlegesen felelős Streptococcus mutanst.
Az emberi szájüregben kb. 700-féle baktérium élősködik. Míg a legtöbb ártalmatlan, az S. mutans a fogszuvasodás „vezérfonalának” számít. Abban a biofilmben (plakk) élnek, amely a fogakhoz tapad, cukorral táplálkoznak és olyan savat bocsátanak ki, amely erodálja a fogzománcot, ezzel okozva fogszuvasodást. A rendszeres fogmosás és fogselyem használat, kiegészítve a szintén rendszeres fogászati ellenőrzésekkel, képes az S. mutansokat és a Lactobacillus casei baktériumokat is kordában tartani.