A
cigaretták erősen szennyezettek olyan baktériumokkal,
amelyek az emberi szervezetben betegség kialakulásáért
felelősek – foglalták össze egy nemrég végzett
nemzetközi kutatás eredményeit amerikai és
francia kutatók.
A
kutatócsoport az általuk lefolytatott kutatásról
úgy számol be, mint amelyik a világon az első,
amely rávilágít arra a tényre, hogy a
cigaretták a potenciálisan patogén mikróbák
széles körének hordozói, amelyek kiteszik
mind a dohányzók, mind a passzív dohányosok
egészségét a fertőzés kockázatának.
A
kutatóorvosok megítélése szerint, ha ezek
az organizmusok képesek túlélni a dohányzás
folyamatát – és a tudósok úgy
gondolják, hogy igen -, akkor mind a dohányosokat, mind
a passzív dohányosokat képesek megfertőzni és
akár krónikus betegség kialakulását
is előidézni náluk. Éppen ezért a
kutatók nagyon fontosnak tartják a további,
ilyen irányban történő vizsgálódásokat,
mivel világszerte több, mint egymilliárd ember
szív naponta cigarettát, és emiatt a dohányzás
a közegészségügyi kérdés.
A
korábban e témakörben lefolytatott kutatások
során eddig csak nagyon kevés fajta cigarettamintát
vizsgáltak. Akkor a mintákat az orvosok
bacilustenyészetbe helyezték, hogy lássák,
vajon a baktériumok tovább növekednek-e. Ehhez
képest a legfrissebb amerikai-francia kutatás során
DNS mikroelemzést is végeztek annak kiderítése
céljából, hogy az ún. baktérium
metagenómok, azaz a baktériumok genetikai anyagának
összessége is jelen van-e a vizsgált
cigarettamintákban. Az eredmények alapján a
kutatók a következő, legfontosabb következtetéseket
vonták le:
-
A
kereskedelmi forgalomban kapható cigaretták sokféle
baktériumot tartalmaznak, kezdve a talajban található
mikroorganizmusoktól a potenciálisan humán
patogénekig.
-
Ez
az első kutatás, amely bizonyítékkal szolgál
arra nézve, hogy az egy cigarettában található
mikroorganizmusok száma csaknem „olyan sok, mint a
cigaretta vegyi összetevőinek száma”.
-
Minden
egyes cigaretta szálban baktériumfajták százai
vannak jelen, és igen valószínű, hogy további
kutatások még ennél is nagyobb számot
fognak leírni.
-
A
négy különböző típusú közismert
cigarettában – Camel, Kool Filter Kings, Lucky Strike
Eredeti Vörös és Marlboro Vörös – a
baktériumféleségekben nem volt jelentős
eltérés.
-
Mindegyik,
tesztelt cigarettafajtában az emberre veszélyes
baktériumokat is találtak, köztük:
Acinetobacter-t, amely a tüdő- és a vérfertőzésekkel
jár együtt, Bacilust, melynek néhány
fajtája ételek okozta megbetegedésekkel és
anthrax-szal, azaz lépfenével jár együtt,
Burkholderia-t, amelynek néhány fajtája a
légzőrendszeri fertőzésekért felelős,
Clostridium-ot, amely ételek okozta megbetegedésekkel
és tüdőfertőzésekkel társul,
Klebsiella-t, amely a tüdő-, vér- és egyéb
fertőzésekkel szokott társulni, és végül
Pseudomonas Aeruginosa-t, egy olyan orgazmust, amely az USA-ban
minden, a kórházakban kialakuló fertőzés
mintegy 10 %-áért felelős.
A
kutatócsapat most, hogy bebizonyította, egy csomag
cigaretta mennyi baktériummal van tele, további
utánkövetéses vizsgálatokat akar
lefolytatni annak érdekében, hogy képesek
legyenek meghatározni ezeknek az organizmusoknak a szerepét
a dohányzáshoz kapcsolódó betegségek
kialakulásában.
Azt
is egyértelműen ki akarják deríteni, hogy a
cigaretta égési folyamatát a baktériumok
túlélik-e és úgy kerülnek-e be a
dohányzók légzőrendszerébe. Jelen
ismereteik szerint néhány erős baktériumfajta
képes erre és úgy kerül be az emberi
szervezetbe. Feltehetőleg ezek a baktériumfajták
okolhatóak azért a tényért, hogy a
dohányosok légzőtraktusait nagyszámú
baktérium patogének jelenléte jellemzi. Az is
lehetséges, hogy a dohányzás gyengíti a
természetes immunitást és a baktériumok
nem a cigarettából, hanem a környezetből jutnak
be az emberi szervezetbe, mindezek kiderítése tehát
további kutatások feladata.
Címkék:
cigaretta, dohányzás, baktérium
#1
Nancy - 2010.05.11 11:25
Te jó ég!Még ez is??!!! Már hónapok óta tervezem, hogy leszokok a dohányzásról, ez teljesen betette a kaput!!
Van még aki hasonló cipőben jár??Segíthetnénk egymásnak, hiszen együtt azért csak könnyebb!! Ha valakit érdekel a dolog, a fórumon megtalál!! Várlak!!
|
|