Új megvilágításban a gyógynövények orvostudományi előnyei

Tudósok egy csoportja hamarosan nyilvánosan is elérhetővé akarja tenni az összes, eddig rendelkezésükre álló adatot a gyógynövények genetikai térképéről és arról, hogy a beazonosított gének milyen előnyös tulajdonságokat kódolnak. Ezeknek a gyógynövény forrásoknak egy része – 6 millió USD-t fordítottak eddig arra a vizsgálatra, amely megmutatja, hogy a gyógynövények génjei hogyan járulnak hozzá a különböző kémiai összetevők előállításához – gyógyszerként is fontos.

„Fő célunk az volt, hogy a gyógynövények genetikai térképét elkészítsük azért, hogy a gyógyszeripari felfedezéseket és fejlesztéseket előrevigyük.” – nyilatkozta Dr. Joe Chappell, az amerikai Kentucky Egyetem Mezőgazdasági Főiskolájának növény biokémiai professzora és a Gyógynövény Konzorcium (MPC) koordinátora.

A kutatási projekt partnere, Dr. Sarah O'Connor, az Egyesült Királyságbeli John Innes Központ – a növénytudomány és mikrobiológia kiválóságainak nemzetközi, független tudományos központja – biológiai kémia kutatója és teamje jelenleg egy gyógynövény első, teljes genetikai szekvenciáján dolgoznak és azzal is kísérletezni fognak, hogy a különböző fajta gyógynövények előnyös tulajdonságait kombinálják azzal a céllal, hogy megalkossák a gyógynövényekből származó első, „új-természetközeli” összetevőket. A munka fókuszában a rákellenes összetevők aktivitása élvez prioritást.

„Egyre kevesebb és kevesebb sikeres gyógyszer került az elmúlt 10 év során a piacra, nagyrészt a kémiai szintézisben való hit miatt, amellyel új kemikáliákat lehet előállítani. Valahogy a mi felgyorsult életünkben elfelejtettük az Anyatermészet által adott leckék előnyeit kihasználni. Ez most mind megváltozhat annak a felismerése nyomán, hogy a jelenleg receptre felírt gyógyszerek 2/3-a természetes forrásokra vezethető vissza, illetve ezen források MCP-ben történő fejlesztése miatt, ami megkönnyíti majd az új gyógyszerek felfedezését.” – magyarázza Dr. Chappell.

Néhány jól ismert gyógyszer gyógynövényekből származik. A mindenütt jelen lévő gyűszűvirág adja a szívizmot stimuláló Digoxint. A meténg (téli zöld néven is ismert) az olyan széles körben használt kemoterápiás gyógyszerek egyik forrása, mint amilyen a Vincristin és a Vinblastin. Ezek és nagyon sok egyéb gyógynövény gyakorta megtalálható a háztartási kiskertekben és a virágládákban és olyan kiváló összetevők serege bújik meg bennük, amelyek a gyógyításban is felhasználhatók.

„Éppúgy, ahogy a gyógynövények szenzoros (érzékelési) tulajdonságai interakcióba lépnek és beindítják a szagló érzékszervünket, a gyógynövények természetes összetevői megcélozhatják és reakciót is előidézhetnek a testünkben. Ez adja az óriási gyógyszerészeti potenciáljukat.” – véli Dr. Chappell.

Ez alatt a 2 éves projektmunka alatt a kutatók azt tűzték ki célul, hogy kifejlesztenek egy olyan adatgyűjteményt, amely azt segíti majd megérteni, hogyan „készítenek” a gyógynövények vegyi anyagokat – ezt a folyamatot nevezik bioszintézisnek. Ez a tudás kétségkívül lehetővé teheti olyan növények „konstruálását”, amelyek a gyógyászatilag hasznos összetevők nagyobb mennyiségét termelik, valamint olyan különböző változatok létrehozását is, amelyek további egyéb terápiás potenciállal rendelkeznek majd.

A gyógynövény források fejlesztéséhez a kutatók 14-féle, olyan növény génjeit és kémiai profilját tanulmányozták, amelyek a gyógyászati tulajdonságaikról ismertek vagy a biológiailag aktív összetevőikről. Olyan gyógynövények voltak köztük, mint a gyűszűvirág, a ginzeng és a meténg. Ezek a kutatási eredmények abban fogják segíteni a kutatókat, hogy felfedezzék, a természet kémiai diverzitása hogyan jön létre és ez hogyan teheti számukra lehetővé új gyógyszer „jelöltek” feltárását vagy a meglévők hatékonyságának a fokozását.

„Azon molekulák és gének jelenlegi ismeretei és megértése, amelyek az előnyös összetevők képződésében érintettek, még nem igazán teljes. Ugyanakkor a modell növényfajták genom-terjedelmű vizsgálata levezénylésének a képessége tudásunk és azon kapacitásunk robbanásszerű növekedését eredményezte, hogy megértsük, a gének hogyan kontrollálják a biológiai folyamatokat és a kémiai összetételt.” – mondja Dr. O'Connor, aki kutatási munkája mellett a Kelet-Angliai Egyetem kémiai tudományok előadó tanára is.

Az MPC projektjében több neves amerikai egyetem, a massachusettsi Műszaki Intézet és az angol John Innes Központ (Norwich) kutatói vettek/vesznek részt. Ezen kutatók a növénybiológia és a rendszerezéstan szakértőinek a széles spektrumát reprezentálják az analitikus kémia, a genetika, a molekuláris biológia és a természetes anyagokból történő gyógyszerfejlesztés területén.


Címkék: növény, gyógynövény, gyógyszer, gének, kémia
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2018 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!