Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2545 kérdés, válaszra vár 8

Dr. Szemerédi Péter

belgyógyász és kardiológus szakorvos

Specializáció: kardiológia, angiológia, belgyógyászat

Munkahely: Pulzus Eü. Központ Bp. II Fillér 4-6 Boróka Egészségház Gödöllő
Telefon: +36 (1) 212 4449
Email: petidoktor54@gmail.com

Bemutatkozás:
Az Országos Kardiológiai Intézetben, majd a Szent János Kh Kardiológiai osztályán dolgoztam. Innen kerültem a jelenlegi munkahelyemre, ahol kifejezetten a cardiovasc. betegségek prevenciójával, kardiológiai és angiológiai betegek gondozásával foglalkozom. Intézetünkben /Pulzus Eü. Központ - Bp. II. kerület Fillér u. 4-6 / a szív és érrendszeri betegségek komplett non invasiv kivizsgálására, a kiszűrt betegek további gondozására illetve szükség esetén megfelelő szakintézetbe irányítására van mód és lehetőség.

2015.
07.
03.
Katalin kérdése:

Kedves Szemerédi Dr ! Másodjára fordulok önhöz,mert ismét kétségbe vagyok esve ,nem tudom,hova forduljak,vagy mi lehet a baj !meg próbálom röviden és érthetően le írni a problémámat. Kb 3 éve hogy magas a pulzus számom,120-ig ki ugrik,voltam vizsgálatokon,nincs a szívemnek baja,de ki ugrik a pulzus számom,erre a dologra kaptam a Nebibeta gyógyszert ,amelyből fél szemet vettem be mindennap,mert az egész nagyon le húzta az értékeket,még a fél szemtől sem ment feljebb a vérnyomásom 110-től és a pulzusom 64-től.Az idén már annyira el kezdett dagadni a lábaim,hogy már napi szinten szedtem a vízhajtót,de estére vissza dagadtak a lábaim,az alsó lászáram feléig pedig mindennap be is pirosodok,a mai napig is !!! majd el kezdtem az idén olyan szinten fulladni ,hogy már gyalagolni sem birtam,ha gyalogolok 500m-t meg kell állnom,mert ki vagyok fulladva.Gondoltam nagy a baj így el mentem Nyíregyházára a Jósa András Oktató kórházba a kardilologusomhoz,aki meg vizsgált,csinált szív ultra hangot és azt mondta minden rendben van,és haza köldött.Voltam Nefrologusnál,Tüdőgondozóba és hála istennek semmi baj !A házi orvosomnak tünt fel , hogy a Nebibeta csinál ilyen gondokat,és fogta le cseréte Concorra,amit el kezdtem szedni,ami ugy sztintén rendben tartotta a vérnyomásomat és a pulzus számomat,meg szünt lassan az ödéma,nem fulladtam,de nagyon fájt tőle a fejem,ekkor jöttem rá hogy a fejem már 3 éve a Nebibetától fájt,és nem migrénes vagyok.mert másképp fájt a fejem a Nebibetától és másképp a Concortól.Majd szedtem a Concort egy hónapig és már nem birtam a fejfájást majd vissza mentem a házi orvosomhoz és el mondtam neki mi a baj.Ő le cserélte a Concort Lpkren-re,amiből másnap reggel be vettem egy fél szemet és ugy ki ütött a fejfájás tőle,hogy már dolgozni sem tudtam el menni.Majd este vissza mentem az orvosomhoz és mondtam neki mi a baj.Ő erre vissza ki írta a Tallitont,amitől szintén nagyon fáj a fejem,majd vissza mentem és kaptam Betalock-t,amitől szintén nagyon fájt a fejem,és borzalmasan ideges voltam .Újra vissza mentem a háziorvosomhoz és vissza kíírta a Nebibetát,amitől fáj a fejem,dagadnak a lábaim,fulladok,puffadok,viszketek tőle,és most itt állok a nagy semmi közepén,mert a Nyíregyházi orvosom nem veszi fel a telefont,pedig már 2 napja keresem,ő mondta hogy ekkor meg ekkor keressem,de hiába,gondoltam nem akar velem foglalkozni,és rá csörögtem a lányom telefonjáról,azt meg fel vette,én meg le tettem.Kérem Dr úr segitsen,mert nem tudom mi lehet a baj,nem tudom kihez forduljak,hova menjek,mert a gyógyszrek jók,mert rendben tartják a pulzusszámomat és a vérnyomásomat,de nagyon szenvedek a mellák hatásoktól,mivel mindegyiktől fáj a fejem,csak mindegyiktől másképp fáj!És igy nagyon nehéz élni,még 47 évesen egy kicsit jobb minőségben szeretnák elni,nem pedig a gyógyszer miatt sokat ágyban feküdni !Válaszát és türelmét meg köszönöm !!! Tisztelettel : Katalin
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
07.
05.
Kedves Katalin A leírtakból úgy gondolom, nem a megfelelő gyógyszereket kapja a nem megfelelő betegségre. Valóban ugy tünik a betegsége nem kardiológiai eredetü. Ezért nem reagál a gyógyszerekre. A fejfájásának okát tisztázni kell, amihez egy részletes neurológiai - endokrinológiai - szemészeti kivizsgálás szükséges. Sem a Nebibeta, sem a béta blokkolók bármelyike nem okoz lábdagadást, fejfájást . Más oka lehet azoknak. A láb dagadást illetően vagy vénás, vagy nyirokkeringési zavar állhat a háttérben. Ezt kellene kivizsgáltatni Angiológiai ambulancián. Fontos lenne egy teljes és részletes laborvizsgálat is, hogy az esetleges egyéb belszervi eltéréseket is tisztázzuk. Én ezeket tenném.
2015.
07.
03.
Julianna 72. kérdése:

Tisztelt Doktor úr ! Szeretném megkérdezni, hogy a Lokren gyógyszert mennyi ideig szabad szedni. Hosszú évek óta szedem csak a többi vérnyomás gyógyszereimen szokott változtatni a házi orvosom ha szükséges váltani de a Lokren midig marad. Félek, hogy nagyon hozzá szokik már a szervezetem (kb. 10 éve szedem). Tisztelettel Németiné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
07.
05.
Kedves Kérdező ! A Lokren szedheti élethossziglan. A gyógyszer hatása mindig megmaradt, ha a betegség romlik, akkor több gyógyszert kell adni, de ez a szer nyugodtan maradhat, nem válik hatástalanná.
2015.
07.
02.
Mária kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Talán emlékszik rám. A férjemet szerettem volna Önhöz elvinni, de a balesetem miatt ez meghiúsult, mert a férjem többek között a nyelvi problémák miatt nem akart egyedül menni, ugyanis nem beszél magyarul. Rettenetes dolog történt Főorvos Úr! Istenem, nem tudom mi lesz, nem tudom mit csináljak! Iszonyúan félek! A férjemnek rosszullétei voltak. Nem tudok még vezetni, megpróbáltam, higgye el, megpróbáltam! Mint említettem, a férjem egykori barátja az egyetlen kardiológus itt, aki orvoshoz nem méltó módon viselkedett. Megalázkodtam. Hívtam, de nem vette fel a telefont, aztán már kis nyomta. Utána, ahogy megcsörrent, azonnal foglalt jelzés jött... A férjem és a lányom mobiljával is ugyanez történt. A lányom azt mondta, hogy ez a letiltás jele, mármint az egy csengés utáni foglalt jelzés. Írtam e-mailt, sms-t- nem válaszolt rá! Végül a rendelőbe sikerült elérnem, de úgy, hogy kitalált nevet mondtam... Kértem, könyörögtem neki, hogy nézze meg a férjemet. Azt mondta, hogy már se barátság, se orvosi kapcsolat nincs köztük, vigyem be a városba. Sem könnyeim nem hatották meg, sem a könyörgésem, erre elkezdett kiabálni és lecsapta a telefont. Sikerült időpontot szereznem 4 nappal későbbre és leszerveztem a szállítást is. 2 nap múlva megtörtént a baj. A férjem a kertben szöszmötölt, dolgozni igazából nem tudott már, és azt láttam, hogy földön fekszik. Kórház, vizsgálat, műtét. A bal pitvarban egy 4,2 cm-es véralvadék volt. Életmenő műtét, ennek az eltávolításával és a műbillentyűk cseréjével. Kómában van, már 11. napja. Az agyával is történt valami, mert elhalt területeket találtak, ezért nem ébredt fel műtét után. Talán fel fog, talán nem, de nem biztatnak. Ez rettenetes, Főorvos Úr! Ha tavaly a férjem beleegyezik a műtétbe, most nem ez lenne. Ha a barátja és az orvosa ad neki egy kevés időt a döntésre, ha megbeszéli vele és nem falhoz állítja a félelméért, akkor se ez lenne. Ha most nem utasít el az orvos, még akkor se ez lenne. Hogy tehette velünk ezt egy orvos, aki a férjem barátja volt gyerekkora óta? Hogy nem tudta megérteni, fél a műtéttől, miért nem adott lehetőséget neki, hogy 1-2 hét múlva, ha ülepednek az események, újra megbeszéljék? A főorvos úr megértette, Ő miért nem? Miért és milyen jogon utasított el engem? Kértem, könyörögtem! Szóban és írásban. Nem volt hajlandó szóba állni velem, mert haragudott a férjemre, mert nemet mondott elsőre, hamis nevet kellett mondanom, hogy egyáltalán beszélni tudjak vele! Én úgy érzem, ez az ember nem érdemli meg az orvosi címet! Hogy volt képes erre? Hogy tehetett ilyet, főleg a barátjával hogy tehette ezt meg? Mondja meg Főorvos Úr, mit csináljak? Nem akarom elveszíteni férjem. Most szállodában lakom és órákat ülök az ágya mellett. Beszélek hozzá, mesélek a megismerkedésünkről, az életünkről, a lányunkról, fogom a kezét., szeretgetem, puszilgatom. Napról-napra soványabb és semmire nem reagál. Hallja egyáltalán, amit mondok? Miközben rettegek, hogy arra megyek vissza, hogy üres lesz az ágy, iszonyatos düh van bennem, hogy elérjem mindenáron, hogy ne legyen többet köztiszteletben álló orvos, és szívből kívánom neki, hogy szenvedjen ő is úgy, ahogy mi szenvedünk. Hóhérnak, gyilkosnak nevezem! Én soha nem voltam ilyen, Főorvos Úr és megijedek magamtól, az ismeretlen érzésektől! Én tudomásom szerint nem vagyok beteg, de már zsibbadok és fáj az én szívem is, és sokszor úgy kalapál a szívem, hogy majd kiugrik.Biztos az idegessgégtől van. Azóta én is 8 kilót fogytam, pedig eleve vékony testalkatú vagyok. Enni sem tudok. Főorvos kérem, nem tudok már semmit. Minden összeomlott és én a romok alatt vagyok azzal a férfival, aki miatt elhagytam a hazámat, a családomat,a akinek szültem egy nagyszerű gyereket és aki a világ legboldogabb asszonyává tett. Kérem, ne haragudjon hosszú levélért, de kétségbe vagyok esve. Kérem, ne haragudjon rám! Nagy hálával köszönöm a kedvességét és a türelmét és kérem, ha tud, kérem most is adjon tanácsot nekem! Mária
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
07.
02.
Kedves Marika. Sajnálom a történteket. Nem tudok mit mondani. Azt tudom csak mondani maradjon higgadt és ko centráljon a férjére. Tegye azt amit eddig tett, beszéljen hozzá, mesélje neki. Tegyen ugy mintha beszélgetnének. Mondja el a napi történteket. Mással ne foglalkozzon. Ki kell jönni a bajból, higgye el az átkozodás nem hozza vissza a férje egèszségét. A férjére, arra akinek szült egy szép gyereket, akiért elhagyta az országot , arra kell figyelni!
2015.
07.
01.
Mr. Zaccmester kérdése:

Tisztelt Dr. Úr, múltkor írta, hogy a tartós szorongás nem okozhat elvileg hirtelen szívmegállásos halált. Találtam egy ilyen cikket: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/hujber-keptelen-lassitani-2321513 Különösen ez a része kiemelendő: Mint azt a Blikk elsőként megírta, az év végén került életveszélyes állapotba a tehetséges színész, sikerfilmek és Sokan aggódnak érte, nyilván a családja félti legjobban színházak sztárja. Hujbert intenzív osztályon mélyaltatásban tartották napokig, akkor felesége, Tölgyesi-Khell Chyntia megerősítette: párja keringése összeomlott, immunrendszere gyenge, a végkimerülésig hajszolta magát. Akkor ez mégis hogyan lehetséges? Köszönettel: László
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
07.
02.
Kedves Kérdező ! Azt, hogy a művész úr miért került ilyen állapotba azt nem tudom. Egyébként is az ilyesmi orvosi titok. Az emberek szoktak találgatni, bepróbálkozni dolgok összekapcsolásával mikor valami váratlan történik. Kérem higgye el a szorongás önmagában nem okozhat hirtelen szívhalált ! Gondolja végig hány ember halna meg egy évben, ha ez igy lenne ?
2015.
06.
30.
Mitol lehet? kérdése:

195 cm magas és 70 kiló vagyok, 25 éves. Az mitől lehet, hogy ha előrehajolok vagy fekszem, illetve ha éhes vagyok akkor egy-egy ütem duplára sikerül, vagy az első ütés kicsi és utána gyorsan egy nagyobb vagy előbb a nagyobb és utána egy gyors kicsi szívverés aztán visszaáll normálisra és pár 10 ütem múlva újra főleg ha nagy levegőt veszek és ha odafigyelek rá. Általában lefekvés előtt és fekvő helyzetben jelentkezik, illetve amikor éhes vagyok vagy már ettem és jól laktam. Gondoltam sokmindenre, de inkább egy hozzáértő véleményét olvasnám. Érdekes módon ezek a tünetek csak akkor jelentkeznek ha ülök vagy fekszek. Köszönöm a választ előre is!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
30.
Kedves Kérdező ! Ezek a jellegzetességek lehetnek sima soron kivüli ütések, mely egészségesekben is előfordulhatnak. Extrasystolénak hívják. Ha túl gyakoriak, zavarják a mindennapokat szoktuk kezelni. De ehhez kardiológushoz kell fordulni, vizsgálatokat kell végezni. Ezt javasolom Önnek.
2015.
06.
29.
komarno54 kérdése:

Doktor Úr,olyan problémám van,hogy a bal térdemben az erek fájnak,ultrahanggal megállapították,hogy 10 mm szélességre vannak kitágulva kb.20 cm-re lefelé és felfelé is a térdemtol...soha nem sportoltam intenzíven,tudomásom szerint nem eroltettem meg...mitol lehet,mi okozhatja?Elore is koszonom a válaszát,hatvan éves no vagyok,és nem vagyok kovér...
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
30.
Kedves Kérdező ! Lehet, hogy az említett eltérés valamilyen ér tágulata /aneurysma/ ! Ez veszélyes is lehet, ezért célszerű volna érsebész - angiológus szakrendeléshez fordulni.
2015.
06.
29.
Mr. Zaccmester kérdése:

Tisztelt Doktor Úr, az iránt szeretnék érdeklődni, hogy Frontin-ra és egyéb benzodiazepin készítményekre miért tilos akár csak mérsékelten is alkoholt inni? Hosszabb távon milyen pszichológiai, ill. milyen fizikai problémák léphetnének fel ezáltal? Legyen szíves ezt kicsit bővebben kifejteni. Köszönettel: László
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
30.
Kedves Kérdező ! Az alkohol fokozza a nyugtatók hatását - vagyis potencíroza azt. Ezáltal a "nyugtatás túl lőhet a célon és bizony központok müködésének leállítás légzés bénulást, fulladást vagy a tudati szint módosulását okozhatja /zavartság - agresszivitás, aluszékonyság, coma . Ezért a nagyobb adag nyugtatók szedése esetén a nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása kiszámíthatatlan, nem javasolt.
2015.
06.
28.
szívbaj? kérdése:

Köszönöm szépen kedves Doktor Úr! Megpróbálom, bár szerintem nem sok értelme van. Nem vagyok egy panaszkodós típus, de ez ember nem fogja meghallani amit mondok és elbeszél a fejem felett ugyanúgy, mint az előző két alkalommal. Első alkalommal ugye panaszmentesen mentem az éves kontrollvizsgálatra gyógyszeres kezelés mellett, másodjára panasszal mentem a gyógyszerek elhagyatása után kontrollvizsgálati jelzés nélkül, és semmi nem történt. Nem bízom benne. Neki csak az a beteg, aki 80 és a halál között van, én úgy érzem. Miért lenne ez most másképp? - de megpróbálom. További szép napot Önnek és köszönöm! Ági
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
28.
Örülök ha segítettem
2015.
06.
28.
szívbaj? kérdése:

Kedves Doktor Úr! Köszönöm szépen a válaszát! Hát, ha a kardiológus nem vizsgál ki, akkor én nem tudom hogyan vizsgáltathatom ki magam. Az új orvos egy EKG-t és egy vérnyomást nézett, pontosabban csináltatott az asszisztenssel. Látszólag hozzám beszélt, de igazából az asszisztensnek mondta mit írjon. Mintha egy bábu lenne előtte és nem egy élő, lélegző ember, akinek teste-lelke van. Az EKG-n előtte is csak akkor volt eltérés, ha fájt a mellkasom, egyébként nem. Ennyi volt a vizsgálat összesen!- mondván, hogy túl fiatal vagyok még ehhez, kezelést nem igénylek. Az előző orvos, aki nagyon aranyos és alapos volt, csinált ultrahangot (amin már évekkel ezelőtt is voltak kis eltérések) és meg is vizsgált rendesen, minden egyes alkalommal. A gyógyszerek mellett én tényleg jól voltam, a furcsának nevezett tünetek ellenére és szívre ható gyógyszereim voltak. A kétely az orvos viselkedése miatt jött. Ez egy ördögi kör Doktor Úr, amiből én nem tudok kilépni anyagi okok miatt. Köszönöm szépen a gyors választ Doktor Úr! -csak azt sajnálom, hogy nem tudok profitálni belőle, mert ugye ez orvosfüggő dolog, pedig sokszor olyan részletes, alapos, megnyugtató választ ad, irányt mutat az embernek. Szép napot kívánok és köszönöm a kedvességét! Ági
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
28.
Kedves Ági ! Ötletet és gyógymódot sajnos vizsgálatok nélkül nem lehet adni. Első lépésben sziv UH, 24 órás EKG és vérnyomás monitorizálás és terheléses EKG vizsgálat kll. Ha ezek negativok akkor kell ms irányban gondolkdni, mert a mellkasban több szerv is van és azok mindegyike okozhat mellkasi panaszt. Azt javasolom, keresse meg a kardiológust és mondja el neki, hogy fél, hogy szívbeteg és kérjen tőle segítségét.
2015.
06.
28.
szívbaj? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kérem, adjon nekem véleményt és tanácsot! Bocsánat, ha Ádámtól és Évától kezdem a történetet! Középkorú, picit túlsúlyos nő vagyok. Kb. 10 kg plusz súlyom van, de nem imponálok kövérnek. Nagyon masszív a csontozatom, nyilván egyrészét a plusz súlynak ez teszi ki. Már gyermekként is 150 körüli vérnyomásom volt, de ezt akkor nem kezelték. Szívzörej miatt jártam gyermekkardiológiára, ennyi volt. 16-tól kb. 23-24 éves koromig vérnyomáscsökkentőket szedtem, és akkor ki tudja miért el kellett hagyni a gyógyszert, mert elmúlt a magasvérnyomás, rosszul voltam a gyógyszerektől. Azóta is 110-130 Hgmm-es vérnyomással élek, már ha nem húznak fel. Ilyenkor bizony kiugrik 160-200/120-140-re. Szerencsére ez nagyon ritka. A 30-as éveimben jelentkeztek először mellkasi fájdalmaim., terhelésre, ill. stresszre. Az EKG alapján azt mondták, hogy szív eredetű. Nagyobb kivizsgálás nem volt, mert pici babám volt, nem tudtam kire hagyni. Az első rosszullétem terhesség alatt jelentkezett. Taxival mentem a sürgősségire, mert kocsiba se mertem ülni. Azt hittem komolyan, hogy meghalok. Lassan sikerült beállítani a gyógyszereimet úgy, hogy teljesen panaszmentes lettem. Az elmúlt évek során Nitromint tapaszt használtam, ill. Preductal MR 2x1, Talliton 2x6,25 mg-ot szedtem és jól voltam. A kardiológusom elment és aki helyette jött, azt mondta nem kellenek nekem ezek a gyógyszerek, nincs a szívemnek baja, elhagyatta velem. Hamarosan jöttek a panaszok, bár talán nem voltak annyira súlyosak, mint kezdetben. Visszamentem és azt mondta, hogy a savam csinálja, nincs semmiféle rizikó tényezőm. Nos, a savcsökkentő nem oldotta meg a problémát. A háziorvos meg a kardiológus véleményére ad, de adott nekem Nitromint sprayt, ami a mellkasi fájdalmat megszünteti, viszont szétesik a fejem tőle, annyira fáj, kivörösödik az arcom is. Ami teljesen új az, hogy néha elkezdek iszonyúan szédülni, úgy érzem, mintha remegne a szívem, de ez pár percig tart csupán. Éjszaka, álmomból is felébreszt ez az érzés, úgy havonta 3-4 alkalommal. Ez rosszabb, mert ez is hamar elmúlik ugyan, de utána sokáig heves és erős szívdobogásom van. Azt hiszem, éjszaka jobban megijedhetek, azért élem meg így. A Pannangin nem változtatott semmit, mert azt is kipróbáltam, hátha segít. Lassan egy éve kínlódom már. Visszamenni a kardiológiára nincs értelme. Én a lakóhelyem szerinti kardiológusnál voltam, máshoz nem is mehetek, csak akkor ha hivatalosan helyettesíti más, csakhogy az előjegyzés miatt ezt nem tudom megjátszani. Sajnos, arra nincs pénzem, hogy a közeli városban felkeressek egy magánorvost. Az alapvizsgálat 20 ezer, ha meg még csinál valamit, akkor azok további 15-20 ezer darabonként, de még a korábbi leletek átnézése, vagy egy recept felírása is súlyos ezresekbe kerülne, de mi örülünk ha meg tudunk élni a keresetünkből. Szeretném megkérdezni a véleményét. Már nem tudom, hogy a szívemnek van baja vagy bolond lettem. Mit tehetek, hogy jól érezzem magam ismét a bőrömben? Köszönöm a türelmet és segítséget. Ági
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
28.
Kedves Ági ! Ki kellene rendesen vizsgáltatnia magát. Furcsák a panaszok és ugyanakkor lehet, hogy nem szíveredetűek. Ezért egy alapos kivizsgálás után kellene beállítani a megfelelő kezelést. Enélkül nem tud megszabadulni sem a panaszoktól, sem a kételyektől.
2015.
06.
28.
orthopnoe kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Orthopnoe betegségem van. Fekvő helyzetben fulladás, heves szívdobogás, szorító érzés. A szívem és a tüdőm ép. Mi erre a gyógymód? Köszönöm válaszát. Tisztelettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
28.
Kedves Kérdező ! Első a kivizsgálás, azután jöhet a gyógymód ! Meg kell találni az okot vizsgálatokkal, utána jöhet a kezelés !
2015.
06.
27.
fejfájás. kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr. Tenziós típusú fejfájásom van és magasvérnyomásom is sajnos pedig csak 31-éves vagyok. ACE-gátloktól köhögők pl:Tritace volt az,nem tudom,hogy törvényszerű-e,hogy utána mindegyik ACE -gátlotól köhögök-e? Most jelenleg a háziorvosom írt fel Bisoblock 5 mg mg reggel 1 tabletát. Azt mondta,hogy rendeződni fog a fejfájásom elfog múlni. Egy baj van,hogy a Bisoblock 5 mg gyógyszertől fáradt vagyok. Segítségét szeretném kérni,hogy akkor a Bisoblock helyett mi mást szedjek? Amlodipin hatóanyag viszketést és bőrkiütést okozott. Gyógyszerész ismerősőm javasolta,hogy próbáljam ki a Coryol 6,25 mg tabletát vagy a Concor 5 mg tabletát,mivel ez eredeti készítmény így lehet,hogy nem okoz majd fáradtságot mint a generikuma. Válaszát nagyon szépen köszönöm ! Ui: Egészségügyis. Sándor.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
28.
Kedves Sándor ! Azt gondolom két dolgot kellene tenni. Egyrészt szükség lenne egy neurológiai vizsgálatra, mert a fejfájásnak lehet más oka is, nem csak a hypertonia. Másrészt a Bisoblock csökkenti a pulzusszámot, a Coryol meg nem. Mind a kettő jó vérnyomás csökkentő. Bármelyiket szedheti, de a vérnyomás beállítása is kardiológus - belgyógyász feladata . Ezt javasolom.
2015.
06.
27.
stroke kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Pár napja zsibbad enyhén a bal kezem, könyéktől lefelé, de van hogy csak a csuklótól, nem erosen, mintha hangyák futkosnának rajta, vagy a tenyerem, illetve a bal labamban is, inkább bokától lefelé. Testszerte tűszúrás szerű érzésem van.. Arcom nem zsibbad.30 éves vagyok, sajnos pánikbeteg, de nem szeretnék mindent erre fogni. Utána olvastam és mindenhol a strokra bukkantam... Ettől úgy megijedtem hogy elkezdett nyomni a mellkasom, frontint kellett bevennem. Vérkép, kardiologiai, vérnyomás rendben van. Ön szerint csak beképzelem és ez nem strokra utal? Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
27.
Kedves Kérdező. A stroke lehetőségét mindig ki kell zárni. Ezzel a kérdéskörrel az ideggyógyász foglalkozik. Javasolom menjen el a neurológiai szakrendelésre és kérjen vizsgálatot a panaszokra. Ez a helyes megoldás.
2015.
06.
26.
Gyógyszer kérdése:

Jó napot Kívánok!! Tisztelt Doktorúr 35 éves férfi vagyok, vérvételem magas Húgysavszintet állapított meg, még nem volt magas soha sem. 410-583 umol/L. Jövőhéten kell visszamennem az orvosomhoz, de érdekelne hogy mi okozhatta ezt a magas értéket, Magas vérnyomásom van, Tolura 80, és Rawelt 1,5 szedek rá. Illetve edzeni járok konditerembe, edzés után szoktam inni fehérjét, amit hivatalosan veszek boltban. Köszönöm válaszát előre is..!! Megkaptam nagyon gyors válaszát. köszönöm Doktor Úr,az lenne még a kérdésem öntől, hogy a Rawel 1,5 mg betegtájékoztatójában ki van emelve hogy szedése emelkedett Húgysavszintet okozhat!! Lehet e ez a kiváltó oka a magas értéknek?? Köszönöm válaszát!!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
27.
Kedves Kérdező ! A Rawel nem emeli meg a hugysav szintet, csak akkor, ha valamiért annak nagymértékben megnő a képződése. Ilyen lép fel, ha valaki fehérje tartalmu készítményeket fogyaszt. Ezért az javasolom sehol sem vegyen ilyen készítményt és főleg ne fogyasszon ilyet ! Ezzel meg fog szünni a magas húgysav szint.
2015.
06.
25.
magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktor úr! A problémám a következő, nyugalomban a pulzusom normális 70-74 körül van ,vérnyomásom is mindig jó volt. De két napja ha hirtelen felallok, akkor felugrik 90-100 körülire,és kb 1percen belül rendeződik is a normál értékre.Múlt héten voltam szív ultranangon, és EKG-t csináltak,minden rendeben volt. Januárban voltam éves kontrolon az extraim miatt, akkor készült uh, holter, terhelés ,vérkép, minden negatív lett, gyogyszert nem szedtem. Kb egy hónapja voltam vérvételen ott sem volt eltérés. Sajnos elég stresszes időszakot élek most, illetve naponta egy kávét iszom, dohanyzom, amit most szandekozok letenni. Sajnos edzetlen vagyok, nem sportolok.30 éves vagyok. A kérdésem az lenne hogy kell ezzel a pulzussal foglalkozni, vagy inkább a túlzott stressz nem helyes életmód váltja ezt ki. Frontint szedek, már egy hónapja, az nem okozhat magasabb pulzust mellékhatásként?Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Kérdező ! Az biztos, hogy nem lehet szívbetegsége ennyi negativ vizsgálat után. Azt gondolom ha felsoroltakat - amit amugy is tervez - megvalósítja, a stresszt mérsékli, cigit - kávét elhagyja, nekifog egy kis sportnak, minden rendben lesz és a panaszok - tünetek is megszünnek.
2015.
06.
24.
erás kérdése:

Kedves Doktor ÚR Megtaláltam önt..:) Az lenne a kérdésem..carvedilol 12.5-szedek már lassan 7-dikéve. Babát tervezünk a közel jövőben-mennyire káros ez a gyógyszer a magzatra? Terhesség előtt ezt ajánlatos elhagyni,-és másikat kérni ami nem okozhat gondot-vagy egyáltalán nem ajánlatos ezt a gyógyszert szedni sőt hasonlót sem? Mi történik akkor ha leteszem és nem szedem? Mit tanácsol Kedves Doktor úr,. Válaszát köszönöm. Üdvözlettel:Erás
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Kérdező. Bizony a babának nem szerencsés ha az első időszakban carvedilolt szed ! Azt tanácsolom keresse fel a kardiológusát és beszélje meg kell-e szednie és ha igen, a terhesség időszakában mivel lehet helyettesíteni. Addig ügyeljen, hogy ne legyen baba !
2015.
06.
23.
Aggodó Zsuzsa kérdése:

Kedves Doktor Úr! Túl vagyok kivizsgálásokon,az ok: gyakori vizelés,erről már írtam Önnek. Háziorvosom elküldött a következő kivizsgálásokra: 1.Mellkas rtg:negatív /cor és pulmo/ 2.Kardiológiai szakvizsgálat Nincs kardiológiás betegségem,életmódbeli tanácsokkal ellátva és elsődleges betegség a magas vérnyomás,megjegyezve kardiológius által,hogy a reggeli Tanydon 80mg-ból 1/2 is elég,ha 122/80-as vérnyomást mérek! Az esti Amlodipin 5mg helyett más gyógyszer:Doxazosin 4mg este. 3.Laborerdmények: GGT: 151 U/l + Koleszterin: 3,26 mmol/l - Lymphocyta /abszolut érték/: 1,24 G/L - Trr.átlagos térfogat /MPV/: 11,6 fL + Minden más és a teljes vizeletvizsgálat eredményei negatívak! Kérdés:Betegségre utalnak a + és a - -ok?? Hátra van még a vese URH,előjegyzés júl.közepe. Egyébként amióta nem szedem az Amlodipint kevesebbet kell vizeletet üríteni. Őszinte megjegyzés:A koleszterincsökkentőt nem szedtem rendszeresen, vigyázok az étrendemre és 1 hónapja szedem a Legalon 140mg 2x1tbl-át.DE a Net olyan dolgokat olvastam az alacsony koleszterinszintről,AZ ÖN VÉLEMÉNYÉRE vagyok kíváncsi! A másik kérdés: Kb.15 éve szedem a Frontin o,25mg-osat ,kisebb szünetekkel,nem káros????GGT?/.Élethelyzetek miatt szedtem. Nagyon várom a válaszát Doktor Úr!! Tisztelettel:Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Zsuzsa ! Ez jó hír volt, mert az amlodipin elhagyása után javuló panaszok lehet, hogy azt jelzi, hogy a gyakori vizelés, lábdagadás gyógyszermellékhatás következménye is lehet. Nyugodtan várjon. Ha negativ a vese kivizsgálás eredménye , akkor valószínű az amlodipin okozza a tüneteit. Más lehetőség nincs.
2015.
06.
22.
Mitrális prolapsus folyamatos stresszel okozhat végzetes ritmuszavart? kérdése:

Tisztelt Dr. Úr, a napokban olvastam, hogy a MPS és a stressz is képes önmagában végzetes kamrai ritmuszavarokat, kamrafibrillációt, hirtelen szívhalált okozni. Nekem enyhe mellső MPS a diagnózis, jelzett insuff-al. Továbbá érdeklődnék, az mit jelent az ultrahang leleten, hogy jobb kamrán moderátorköteg látható? Egy éve folyamatosan szorongok, stresszelek, és ehhez az MPS milyen eséllyel képes nálam hirtelen szívhalált okozni 29 évesen? Valamint a jobb kamrai moderátorköteg nem hajlamosíthat kamrai ritmuszavarokra? Köszönöm előre is a válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Kérdező ! Azok az információ morzsák amelyeket olvasott nem igazán felel meg a valóságnak. A malignus ritmuszavar jelentkezése kétségtelen gyakoribb mitralis prolapsus esetén, de összességében olyan kevés, hogy inkább csak figyelem felhívó arra, hogy egészséges, teljes életet éljen és kerülje azalkoholizálást, dohányzást, stresszt. Mozogjon rendszeresen és nem lesz semmi baj. Mondom, amit olvasott ugy nem igaz !
2015.
06.
20.
Aggodó Zsuzsa kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Ismét önhöz fordulok,tanácsot szeretnék kérni. Elindultam a kivizsgálások útján /Ok:gyakori vizelés!/ Háziorvosom a következőkre utalt be,mivel az éjszakai vizelés utalhat szívelégtelenségre,ezt mondta. Sőt mindkét lábamban volt víz,ezért vízhajtót és kálium tablettát is kiírt.Az Amlodipin helyett kiírt egy másik vérnyomáscsökkentőt. Túlvagyok a következő kivizsgálásokon: 1.Mellkas rtg:negatív 2.Kardiológiai szakvizsgálaton:nincs kardiológiai betegségem,sőt javasolta a doktor úr,ha reggel 120 /80 a vérnyomásom,akkor felezzem meg a Tanydon 80mg-ot, este úgy szinténa másikat,életmódbeli tanácsokkal látott még el. 3.Laboreredmények: GGT:151 U/L + Koleszterin:3,26 - /Szigorú diéta miatt+Legalon 140mg 2x1tbl. 1 hónapja!?? Lymphocyta /abszolut érték/ 1,24 G/L Thr.átlagos térfogat /MPV/ 11,6 fL + A többit és a vizelet eredményeit azért nem írom,mert jók. Előtte állok egy vese ultrahangon /!Júl.közepére jegyeztek elő!/ Kérdésem: Mire utalhatnak a - és a + -ok. Alig várom a válaszát!! Tisztelettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Kérdező ! Ezek alapján semmi olyat nem látok ami összefüggene a panaszaival. Enyhe epeut eltérésre utaló enzimemelkedése van, de semmi mást ezek az eltérések nem jeleznek. A lábdagadás, gyakori vizelés vese müködési zavar, alacsony fehérjeszint jele lehet.
2015.
06.
20.
"Aggodó" kérdése:

Kedves Doktor Úr! Ismét szeretnék Öntől kérdezni.De előbb röviden el mondanám azt,hogy Ön tanácsára elindultam a kivizsgálás útján. /Panaszom volt a gyakori vizelés,amiről Önnek korábban írtam!/ Túl vagyok : 1. Mellkas rtg-en /negatív lett:cor és a pulmo 2. Kardiológiai szakvizsgálaton / Háziorvosom elmondta,hogy a gyakori éjjeli vizelés lehet szívelégtelenség jele is,ezért küldött ide!/ Kardiológiai vélemény:Nincs kardiális eredetű betegségem,elsődleges betegség maradt a magas vérnyomás kezelése.Ami a kardiológus szerint nem is olyan magas,mert:Fekve mért 140/90Hgm-t,ülve pedig 130/80Hgm.Megnézte a szedett gyógyszereim és azt is mondta,hogy ha 120/80 -t mérek reggel,felezzem meg a Tanydon 80mg-os tablettát! Amlodipin helyett mást írt ki a háziorvosom,amit este szedek,azt is felezzem,ha nem magas este vérnyomásom./Angio.enzimes nem tudom most hirtelen a nevét! Életmódbeli tanácsokkal látott el,zsírszegény ételek,fűszerekkel is óvatosan. 3.Laboreredmény: Koleszterin:3,26 /-/ GGT:151 U/l /Legalon 140mg szedek 2x1 kb.1 hónapja!/ Lymphocyta/abszolut érték/:1,24 G/L /-/ Trh.átlagos térfogat /MPV/ :11,6fL / +/ A többinél nincs semmi megjegyzés,ezért nem írtam le. Kérdésem: mire utal a ke vés és a sok?/betegségre?/ Tisztelt Doktor úr! Még elő vagyok jegyezve júl.közepére egy hasi ultrahangra /Vese!/ Nagyon várom a válaszát!! Fontos megjegyzés:Szigorú diétával próbálkoztam a koleszterin terén,nem szedtem csak 2 napja xetert,de most kiderült a vérképből a koleszterin alacsony szintje.Mit csináljak?? Tisztelettel és köszönettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Zsuzsa ! A vese irányában indult a vizsgálat. Ezt meg kell várni. A laboreltérései nem utalnak komolyabb betegségre, vagyis nem kórjelzőek.
2015.
06.
19.
Nóra 78 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Sajnos gyermek korom óta túlsúlyos 37 éves nő vagyok(jelenleg 123 kg) és ebből adódóan magas vérnyomásom alakult ki kb. 4 éve. Folyamatos kontroll alatt állok.leleteim negatívak.(gyógyszerek: coverex -as komb 5 mg 1x1,Talliton 12,5 mg 2x1)Rendszeresen naponta többször mérem a vérnyomásom,és jegyzetelem. 2015.05.24-én 17.órakor mért érték 178/103/91 bevettem 1 tensiomint majd 20 órakor megmértem ismét akkor már 207/113 azonnal mentünk be a sűrgősségire, mire beértünk és felvettek, addigra 220/110/103, emelkedett SpO2 98% antyhypertensiv szerekkel rendeződött. 120/80- ra. Ekg :Szinusz tachykardia gyakori kamrai komplexekkel..Gyakori VES miatt kardiológia szakrendelés.Erre időpontot aug.3.-ra kaptam.A gyógyszereket továbbra is szedtem , de az értékek elég ingadozóak. Illetve a exrtázások állandóak,és ettől nagyon pánikolok, naponta halál félelmem van,ezért kaptam frontint 0,5 mg 2x1 ,de változás nincs.Házorvosom javaslatára a Coverex -as comb 5mg megduplázta 2x1,és a Tallitont lecserélte bisoblock 5 mg 1x1.Javasolta ha kevésnek látom akkor duplázzam meg a bisblock 2x1 -re. Pár napja szedem de sajnos a pulzusom alacsony az extrázások miatt 137/83/47, 135/97/43, 162/70/56, 121/74/51 ezek a ma mért adatok.Ebben szeretném a tanácsát kérn,i meg merjem e duplázni a bisoblock-ot.A Doktornő szabadságon van ezért sajnos a segítségére nem számíthatok.Nagyon félek a következményektől,hisz mérésenként 8-11 extrám van. 2015.06.08 tól SZIGORÚ diéta napi max 1500-1700 kcal bevitel ,heti 0,5 kg fogyás.Tornázni is szeretnék, de az extrázások miatt kimélnem kell a szívem. Ülőmunkát végzek. Válaszát előre is köszönöm! Nóra
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Kérdező ! Én egyenlőre nem nyulnék a gyógyszerekhez. Viszont kiegészíteném a kezelést 2x1 tbl Panangin fortéval. Ez egy kálium és magnézium tartalmú, nem recept köteles készítmény. Nagyon jó hatásu ilyen ritmuszavarokra. Javasolom próbálja ki. A vérnyomása elfogadható, azzal nem lesz gond egyenlőre.
2015.
06.
19.
Fáncsi kérdése:

Tisztelt Dr Szemerédi Péter ! Annó évek óta nyaki panaszokkal fordultam orvoshoz.és hát derék fájdalommal.szédüléssel .Eddig a szédülésem mindig hamar orvosolták. Nyaki szükületek meszesdés re. csontrikulásra szedtem gyógyszert. Ami évekig használt a szédülésre fiziterápiás kezelések masszázs.,majd Sermion 30 mg-os tabletta. Mosz 1 hónapja fekvéskor jelentkezett csak a szédülés .majd napközben is. Fej foirgatásra helyzet változtatásra. Lejeláskor feszítő érzés az orrüregnél és a hát nyaki szakszon. ,majd lehjláskor elsötétült minden. Haj mosásnál és fej forgatásnál jelentkezett. Neurólógushoz küldtek. Majd Nootropil infuzió kaptam. 5 injeciót a rendelőben nem feküdtem be korházba.Majd hogy éjjel ne zavarjon a szédülés a gyógyszereim mellé kaptam Anafranil 25 mg-os tablettát. Sokszor a szédülésem csökken .majd újra viszatér. Szedett gyógyszerek Euthyrox 100mg-os tabletta amit pajzsmirigy alulmüködésre szedek kb 15 éve.majd sermion 30 mg-os, ami idáig megoldotta a szédülésem. Rivotril 0.5 mg-os tabletta napi 2 szer sermion is napi 2 szer .Csontrikulásra Citro calcium tabletta D3 tabletta. Jelenleg ezeket szedem ezzel a szédüléssel már vittek ügyeletre is ezt elmondtam a neurólogusnak. Jelenleg fizioterápiára járok nyaki sazkaszra vákumot ,és ultra hang kezelést kapok.majd járok masszázsra is. Minden ilyen szédülés izületi fájdalom megfázás után jelentkezik hidegrázás feszítő érzés kiséretében. Többször volt arcüreg gyulladásom most nincs, picit midig ilyenkor a fülem is fáj .ezt is a nyaki panaszaimnak tudták be. kopás meszesedés. Kérem ezek ismeretében segítségét. Most lesz a héten nyaki Uh.majd 07. 27 -én nyaki Mri vizsgálat. Ami aggaszt a szédülés ami nem múlil el ill néha csökken .de van hogy ugyanugy elhatalmsodik mint eleinte. Éjjel forduláskor is fáj. Még a nyaki és derék fájdalomra szedte Sirdalud Retard tablettát 6 mg-osta .majd abba hagytak mert azt mondták a szédülésem fokozza .Köszönöm szíves válaszát :Tisztelettel :Fáncsi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
25.
Kedves Fáncsi ! Azt hiszem a vizsgálatok folyamatban vannak. Meg kell találni a panaszok okát, akkor lehet látni mi a teendő. Eddig tüneti kezelést kapott csak a szédülés mérséklésére. Ugy tünik az okokat most vizsgálják igazán. Legyen még egy kicsit türelemmel !
2015.
06.
19.
reggeli szívritmuszavar? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Azért fordulok Önhöz, mert főleg reggelente ébredés után fekvő helyzetben másképp ver a szívem. Előfordul, hogy ülő helyzetben is mikor görnyedve ülök. 195 centi magas, 70 kilós férfi vagyok, 25 éves. Kb. 5-10 normális szívütést követ egy nagyobb. A héten megfázással bajlódtam. Nem rég voltam más panaszok végett laboron és nyugalmi EKGn, ott minden lelet negatív lett. Ha érzem ezeket az ütéseket akkor megijedek és a tünet fokozódik. Mi lehet ez? Van vele tennivaló? Háziorvosom szerint kamrai extrasystole.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
21.
Kedves Kérdező. Azt gondolom ezek a kellemetlen panaszok egy kardiológiai kivizsgálást megérnek. Kérjen segítséget ehhez a családorvosától.
2015.
06.
19.
Embòlia kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 2011 oktòberében volt jobboldali tüdőembòliám, (27 eves voltam akkor)amit először félrekezeltek. Egy évig syncumart, majd tovabbi egy évig Marfarint szedtem. Jelenleg asachtalt szedek. Leiden mutaciòs vizsgálatom pozitív lett. Kontroll vizsgálatom 2014 januárjában volt utoljára, D - dimerrel összeköte, akkor mindent rendben találtak. Viszont az utòbbi időben sokszor fáj a bal lábam, jobban a vádlim szùr, ilyenkor nehezen tudom járni is. Többször futottunk már ez miatt a sürgősségire, de semmit nem találtak. Nagyon nyugtalanít, hogy az Asachtál nem a megfelelő gyògyszer számomra. Többször volt már ez miatt pánikrohamom, úgy telnek napjaim, hogy folyamatosan figyelem magam, nincs e gond. Az lenne a kérdésem, biztonságot nyújt e számomra az asachtal számomra, vagy vissza kell e térnem a syncumarra illetve marfarinra. Milyen időközönként szükséges kontroll? Sajnos kezelőorvosom sokat van külföldön, s ez miatt nagyon ritkán tudom elérni. Köszönöm a választ: Nikoletta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
21.
Kedves Kérdező ! Bizony rendszeres ellenőrzés szükséges angiológus - haematológus szintjén. El kell dönteni honnan jött az embólia a tüdőben. Ha ez megvan, tudni kell mekkora a károsodás, milyen valószínű az ismétlődés. Ha kicsi a valószinűség, akkor semmit nem kell szedni. Ha nagy a kockázat akkor bizony Syncumar vagy NOAC típusú vérhígítót kell szednie. Az Asactal erre az alvadási zavarra nem hat megfelelően.
2015.
06.
18.
pradaxa 110 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Clexane 0,6 ml-ről (napi 1x) átállítottak Pradaxa 110-re napi 2x. A Pradaxa havi csomagja 20 ezer ft körüli. Szeretném megkérdezni a véleményét, részben arról, hogy hatóanyag/hatás tekintetében a Pradaxa milyen a Clexane-hoz képest? Elsősorban a menzesz alatti vérzés mennyisége érdekelne, mert a Clexane alatt nagyon sok és hosszú volt. Másrészt tudna ajánlani egyéb alvadásgátló gyógyszert aminek az ára jóval alacsonyabb és hatása is megfelelő? Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
21.
Kedves Kérdező ! Mint minden létező véravadásgátló fokozza a menses alatti vérzés mértékét a Pradaxa is. Előnye, hogy szájon át szedhető, szövödmények gyakorisága kisebb mint a Syncumáré. Emellett nem kell rendszeresen ellenőriztetni a véravadási paramétereket. Ezért jobbnak, kényelmesebbnek gondolom a Clexánnál. Remélem mindenre válaszoltam. Ha nem kérdezzen nyugodtan.
2015.
06.
18.
fájdalom a mellkasban kérdése:

Tisztelt Doktornő! Kb. 2 hónapja nagyon fáj a fejem, szinte bárhol felbukkanhat. Ezzel egyidőben szédülök, még akár ülve is ki-kilengek. Ezzel kapcsolatban voltam CT-n, ami negatív lett. Ami most megijeszt, hogy kb. 2 hete fáj a mellkasom, bal oldalon a szívem felett, emiatt néha be is görnyedek és nagy levegőt sem tudok venni ilyenkor. Először elalvásra gyanakodtam, de az elmúlt volna. Ez azért is tölt el aggodalommal, mert bár pár éve Holter vizsgálaton vettem részt, ami szintén semmilyen negatív eredménnyel nem járt, azóta is néha előfordul, amiért eredetileg kariológushoz mentem (aki inkább beszélgetett velem, s úgy éreztem, nem vett komolyan): néha úgy érzem, hogy jobban/gyorsabban dobog a szívem, ezt fekve is szoktam érezni és a csendben hallom is a szívdobogásom, hogy minden harmadik megduplázódik. Ezen kívül tavaly tavasszal, nyáron és most is orvosi vizsgálatok alkalmával zörejt hallottak a szívem körül. Ennek ellenére semmi nem történt velem és senki nem küld tovább semerre. A vérnyomásom újabban 100/70 körül alakul, néha picit több, néha alacsonyabb. Pulzus kb. 70-80 körül mozog. (ezek mellett, ha számít a teljes kép kialakításában: hajhullás gyermek megszületése óta (4 év), fájdalmas bőrviszketés és ezek következményeként véraláfutások, memória és koncentráció lényeges romlása) Fül előtti és mögötti fájdalom,orvos látta: -; fogfájdalom: rtg -, fej,nyak, torok váll bal oldali zsibbadása, ilyenkor nehéz beszéd. 37 éves nő. Nagyon szépen köszönöm, ha bármilyen támpontot tudna nekem adni! Gy.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
21.
Kedves Kérdező . Nem igazán tudok Önnek támpontot nyújtani vizsgálatok nélkül. Azt tudom csak javasolni, hogy a mellkasi panaszai miatt történjen tüdőgyógyászati kivizsgálás, a fogfájás miatt lássa szájsebész és fül-orr-gégész és a fejfájás miatt jó lenne, ha elmenne a neurológiákon müködő fejfájás ambulanciára. A panaszai nem köthetőek egy betegséghez. Ha a panaszok hátterében szervi eltérés nem igazolódik akkor valószínű Pánik betegsége van, ami nem ritka dolog és szerencsére jól kezelhető szabályozási zavar.
2015.
06.
16.
Aspirin, Stroke és egyéb kérdések 4. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm megnyugtató és kedves sorait, a türelmét pedig külön köszönöm, hálás vagyok érte :-) Igyekszem pozitív irányba terelni az aggodalmaimat és remélem mihamarabb elmúlnak ezek a furcsa tüneteim. Minden jót kívánok, üdvözlettel.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
17.
Örülök ha segítettem.
2015.
06.
16.
Aspirin, Stroke és egyéb kérdések 3. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Ismételten nagyon köszönöm a részletes és gyors válaszát. A felsorolt rizikófaktorok közül nekem egyik sincs. Az egyetlen ami aggaszt, az utolsó, amit írt, "lezajlott, bizonyított átmeneti , vagy tartós agyi keringési zavar". Az aurás migrénem miatt ettől tartok sajnos, mert úgy hallottam, hogy az aura hajlamosít a stroke-ra. Annak idején neurológián is próbáltam felvetni ezt az aggodalmam, de aztán már nem mertem feszegetni a témát, nehogy azt gondolják, hogy pánikbeteg vagyok. Kontrasztanyagos CT és kontrasztanyag nélküli MR vizsgálatom volt (koponya), ezeken nem igazolódott eltérés, de ez már évekkel ezelőtt volt és az orvosom újra nem ad beutalót, szerinte felesleges. Ne haragudjon, hogy így Önre zúdítom a kérdéseimet, sajnos manapság nem könnyű bármilyen szakrendelésre is időben bejutni és megfelelő tájékoztatást kapni :-/ Ma pl. olyan érzésem volt délelőtt, mintha kicsit bedugulna és zúgna a fülem, közben gyengeségérzés, ájulásérzés. Ez sajnos elő szokott fordulni nálam és ilyenkor elgondolkozom, hogy beképzelem vagy tényleg van e valami bajom, de meg is szokott ijeszteni, hogy nem a stroke előjele e. Ne haragudjon a buta kérdéseimért, már leírni is kellemetlen igazából.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
16.
Kedves Kérdező !Az elmondottak alapján önnek nincs szüksége aspirinre ! A migraine és az aura egy kóros idegi tevékenység következménye. Nincs köze az érszükület semelyik tipusához ! Ezek a panaszok amiket érez bizony inkább pánik betegségre utalóak. Kóros szorongás és állandósuló indokolatlan féleleérzés következménye lehet.
2015.
06.
15.
Aspirin, Stroke és egyéb kérdések 2. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Írtam Önnek néhány napja "Aspirin, Stroke és egyéb kérdések" címszóval. Nagyon köszönöm a gyors válaszát a kérdésemre. A válaszában azt írta, hogy az Aspirin protect csakk akkor jó bizonyítottan, ha van ismert éreltérés - érszükület, vagy több kardiovasc. kozkázati tényező is ismert. Esetleg tudna nekem abban segíteni, hogy konkrétan melyek ezek a kockázati tényezők, milyen vizsgálatokra van szükségem ezeknek a rizikófaktoroknak a kizárására? Kardiológus és neurológus szakorvos tud engem ezekre a kivizsgálásokra irányítani? Szeretnék ennek rendesen utánajárni. Addig szedem tovább az Aspirint, de csak akkor folytatnám ha valóban indokolt. Esetleg Önt is felkereshetném a rendelésén, van e erre mód? Segítségét előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
16.
Kedves Kérdező ! A kardiovasc. kockázati tényezők közül a kezelt magas vérnyomás, az ismert érbetegség /kimutatott plakkok az éren belül, vagy érszűkületre utaló eltérések doppler vizsgálat során az angiológiai szakrendelésen/ cukorbetegség, magas koleszterin szint, dohányzás,lezajlott, bizonyított átmeneti , vagy tartós agyi keringési zavar számít ilyennek. Ezek esetén élethossziglan kell az Aspirin. Egészséges, panaszmentes embernek felesleges, sőt árthat. Ami a rendelést illeti bármikor és bár hol szeretettel várom. A rizikó tényező feltérképezésében a családorvos is tud segíteni, de természetesen akár kardiológus, akár neurológus is tud segíteni.
2015.
06.
15.
kóros? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Végig nézegettem a válaszadókat, és Ön bizonyult a leggyorsabbnak. Ezért kérdezném Öntől a problémámról. Nem az Ön szakterülete, de bízom benne tud tanácsot adni. 29 éves vagyok, és nőgyógyászati - pontosabban a menstruációmmal akadtak gondok az elmúlt hetekben. Nőgyógyászom szabadságon van, és csak a jövő héten tudom felkeresni. Hétvége óta olyan panaszom is lett, hogy gyakori vizelés, ill vizelési inger. Van olyan mikor érzem hogy nagyon kell, és nehezen indul meg a vizelet. Ami nem csíp, nem fájdalmas, csak maga az inger és a nehézsége kellemetlen. Azt kérdezném Öntől, hogy ez összefügghet a nőgyógyászati panaszaimmal, vagy urológiai probléma? Megemlítsem a nőgyógyásznak? Várom mielőbbi válaszát! Tisztelettel: Bianka
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
15.
Kedves Kérdező ! Azt gondolom feltétlenül szólnia kell a nőgyógyászának. Valamiféle gyulladás lehet a kismedencébe, vagy lehet egy nagyobb myoma jele.. Az szokott ilyen tüneteket okozni. Mielőbb forduljon nőgyógyászhoz mert lehet komoly oka a tüneteinek.
2015.
06.
14.
mitya kérdése:

T.Főorvos Úr ! Szeretnék tanácsot kérni a férjem visszeres lábával kapcsolatban /71 éves /.Rendszeresen sportol,edz,fut egyszerre 8-10 km-t ,hetente 3-4 alkalommal.Kb 1 hónapja a bal lábában fáj a visszere,mely csak nyugalmi helyzetben fáj,illetve ha ül, a comb középső része hátul megfájdul és olyan érzése van,hogy a vádlijában szétdurran az ér.Ha kinyújtja,vagy felpocólja akkor jó.Voltunk az Angiológián,de megmondom őszintén,olyan sokan voltak és tulajdonképpen az orvos csak ránézett,illetve azt mondta,hogy az elmondottak alapján nincs érszúkülete./Igaz,akkor elfelejtette a nagy siettségben mondani ezt a fajta comb fájdalmat /.Az asszisztensnő a lábszárát megnézte műszerrel,de a combját nem nézték. Irtak fel gumiharisnyát,meg kérdeztem az orvostól,hogy szedjen-e Detralexet,azt mondta,hogy hát szedhet.Ezt kb 2 hete szedi délben 1,este 1.Nem tudom ezt meddig lehet,illetve kell szedni.De ma is autóban ült hátul,és nagyon megfájdult a hajlitott lábában a vádlija,melyet keresztbe kinyújtván megszünt. Ezzel kapcsolatban szeretném kikérni a főorvos Úr véleményét ill.a tanácsát melyet előre is nagyon köszönök. Tisztelettel:Olga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
15.
Kedves Olga ! Nagy valószínűséggel mozgás szervi lehet a panasz, mivel angiológiai vizsgálathoz hozzá tartozik az erekben az áramlás vizsgálata. Ha ez nem mutat eltérést akkor érszűkülete ,ebből fakadó panaszai nem lehetnek a férjének. A viszerességet kezelni kell, mégpedig úgy, hogy kompressziós gumiharisnyát kell viselnie.
2015.
06.
14.
Beatrix79 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm válaszát!hó vége felé van önhöz időpontom,mert néha a gyomrom olyan mintha súrolná a szivem meg van szapora pulzusom és remélem meg lesz az ok,addig meg nem lesz bajom
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
15.
Nem lesz baja és sok szeretettel várom a rendelésen.
2015.
06.
14.
? kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Az elmúlt hetekben többször kértem ki tanácsát ,veléményét a problémámmal kapcsolatban.Elnézést hogy ismét írok, de tényleg érdekelne a véleménye,illetve így ismertlenūl is bízok Önben,megnyugtat a válasza, ritka az ennyire emberséges, kedves orvos. Többször nem szándékozom már írni, de tényleg kíváncsi vagyok a tanácsára hogy merre forduljak, vagy esetleg ne foglalkozzak a tüneteimmel. Minden egy szédüléssel kezdődött az utcán, onnantól kezdve féltem utcán, boltban.. Szorongtam.Aztan felfigyeltem különböző testi tünetekre is ami még nagyobb pánikolot idezett elő nálam.. Mostanra a szédülések,illetve hogy boltba ne mennék menni, megszüntek, viszont a testi tuneteim felerősödtek, ami teljesen kiborít. Tüneteim szegycsontomnál jobb oldalon nyomás érzet, állba apró szúrkáló érzés, bal lapockámban szúró fájdalom, ami szintén pár pillanatig tart,neha bal kézben enyhe zsibbadás ami inkább csukló, kezfej környékén jelentkezik. Decemberben teljes kardiologiai kivizsgálás /uh, terhelés, EKG, 24órás holter/-negatív Mellkas röntgen negatív Tüdő szűrő negatív, vérkép jó Gerinc röntgen :enyhe gerinc ferdülés bal irányban. Eddig ezek a vizsgalataim voltak. De nagyon aggaszt ez a lapocka, áll szúrkálás.Félek hogy infarktusom lesz, mindenhol ezt olvasom.. Ön szerint ha fél éve negatív volt a kardiologiai vizsgálatom felesleges ettől félnem illetve megismételni? Múlt héten voltam pszichiáternél is, azt mondta pánik beteg vagyok. Én ezt elfogadom, és beismerem hogy ez is benne van a dologban, de azt nem tudom elhinni hogy a psziche ilyen testi tüneteket tud produkálni...30 éves vagyok Korábban is volt hogy beállt a derekam,, de most 3-4napja elég sokszor 15-30perc alatt rendeződik, de van hogy egészen a combomig kisugárzik. Elnézést a hosszú levelemért, ön szerint van okom aggódni, merre menjek tovább, vagy inkább nyugodjak meg?! Nem a szívem okozhatja ezeket a nyilalásokat? Köszönöm válaszát Doktor úr! Üdvözlettel :Adrienn
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
15.
Kedves Adrienn . Egy dologban biztos lehet, hogy bizony a panaszai teljes mértékben pánik syndroma tünetei. Nincs szüksége kardiológusra. Viszont a derekát megmutatnám egy orthopaedus orvosnak, nincs-e olyan mozgásszervi eltérése amivel foglalkozni kellene. A beálló derék bizony nem pánikos tünet. Viszont az összes többi tünete az pánik betegség jele. Higgyen a psychiaternek !
2015.
06.
14.
Aspirin, Stroke és egyéb kérdések. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 37 éves nő vagyok. Néhány éve derült ki véletlenül egy szív UH alkalmával, hogy mitralis prolaspus-om van, panaszokat nem okoz. Kamaszkorom óta aurás migrénem van. 10 évre nagy örömömre teljesen eltűnt az életemből, kb. 8 éve tért vissza, akkoriban kezdődtek egyéb furcsa panaszaim, melyek után kb 3 éve autoimmun pajzsmirigy alulműködést és inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam. Emellett erős vashiányom is van (legutóbb a vas értékem 2 volt). Ezeket így sorban csak azért írtam le, mert megijedtem attól, hogy a mitralis prolapsus vagy az aura miatt stroke-om lehet és elkezdtem Aspirin protect-et szedni. Gyakran fájt a fejem, néha szédültem, zsibbadt a lábam, kezem stb. Többször jártam emiatt neurológusnál mert nagyon ijesztő volt, de ott nem állapítottak meg neurológiai okot, koponya MR és CT vizsgálatom is negatív volt. Vérnyomásom alacsony, koleszterinem rendben van. Tudom, hogy a pajzsmirigy és vércukor problémák is okozhatnak ilyen tüneteket és az erős vashiány is. Pánikbeteg nem vagyok. A véleményére lennék kíváncsi, hogy szedjek e rendszeresen Aspirint (tartok a hosszútávú mellékhatásaitól), esetleg elegendő lenne e E-vitamint és halolajat szednem, ezek megakadályozzák e a vérrögképződést? Vérképemen a trombocyta értékek mindig a felső határ közelében vannak, ezért is ijedtem meg. Orvosom szerint ez az erős vashiányom következménye és ha rendeződik a vasam, ez is rendeződik majd, de azért én mégis aggódom emiatt. Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
15.
Kedves Kérdező. Az Aspirin protect csakk akkor jó bizonyítottan, ha van ismert éreltérés - érszükület, vagy több kardiovasc. kozkázati tényező is ismert. Ezt kell először tisztázni. Ha ezek nincsenek nyugodtan elhagyhatja az Aspirint.
2015.
06.
14.
lakunáris infarktus oka? kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Köszönöm szépen a válaszát! Engem kontrollra se rendelt vissza a kardiológus, de megpróbálok beutalót kérni. Azt se értem, ha jó lelet mellett is lehet szívritmuszavar, amit aktuálisan nem észlelhető, akkor miért van az, hogy "akkor nézzük mi van magával"az összes kikérdezés? Én erre hogy kezdhettem el volna panaszkodni? Főleg mert szégyellem is, hogy nem tudom pontosan megfogalmazni mit is érzek! Nem nagyon éreztem bizalmat, szörnyen szorongtam az egész vizsgálat Így . könnyebb volt leírni, mint elővenni kérdezés nélkül a bizonytalan érzéseket, ami miatt megmosolyoghatnak. Sajnos én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elmenjek egy magánrendelésre. Nem fér bele a költségvetésbe. Kérem, legyen szíves mondja meg azt is, hogy mit jelent a részletes kivizsgálás. Nagyon szépen köszönöm Főorvos Úr! Erika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Erika !Nem szabad semmit sem szégyellni, mert a bajokat úgy lehet ha tudjuk milyen előzmények vannak, mit érez a rosszullétek alatt és mit mondanak az eredmények. Tervezett módon, ezek alapján lehet segíteni. A vizsgálatokat pedig az adatok feldolgozása után tervezik meg. Általában szív ultrahang, 24 órás EKGmonitorizálás, terheléses EKG végzéséből áll, minimum.
2015.
06.
12.
Beatrix79 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kivételesen nem szív jellegű most a kérdésem. 36éves,stresszes nő vagyok.Nem eszem rendszeresen,inkább este.Reggel arra ébredtem,hogy a gyomorszájnál ill,kicsit lejebb erős izomláz szerü érzés van.Nem tortáztam.Ami észrevette,mostanában aokszor olyan mintha befeszíteném.Ezek így látatlanba,leírás alapján mire utalhat?köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Bea . A családorvoshoz célszerü lenne elmenni ezekkel a panaszokkal. Meg kell vizsgálni a pocakot és azalapján lehet dönteni az esetleges további vizsgálatok irányáról. Vizsgálat és egy részletesebb "adatfelvétel" nélkül csak össze-vissza kapkodás lenne a keresés !
2015.
06.
11.
Magas vérnyomás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A napokban magas vérnyomás betegséget diagnosztizáltak nálam, erre kaptam Vidotin Komb 4mg/1,25mg, Betaloc 50 mg tablettát reggel, este pedig egy szem Vidonorm 4mg/5mg tablettát, 2 nap alatt a vérnyomáson napközben 110/60 körüli értékre esett, úgy, hogy a Betalocból csak felet mertem bevenni. Most azt gondolom sok ez, na de nem tudom melyiket felezzem esetleg, a reggeli Vidotint, vagy az esti Vidonormot...most este 128/81 a vérnyomásom, még nem vettem be az esti Vidonorm tablettát pedig. A másik kérdésem az lenne, hogy össze férnek e ezek a rég szedett gyógyszereimmel, mert erre nem igazán figyeltek. Amit eddig szedtem Xanax Sr 0,5 mg, Rexetin 20 Mg, Acilesol 20Mg - reggel, XanaxSR0,5 mg és Nolpaza 20 mg este. Válaszát előre is köszönöm. Edit
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Kérdező ! Az értékei tökéletesek, ami a gyógyszeres beállítás helyességét igazolja. Csupán a vérnyomás értékei alapján nem változtatnék a kezelésen. Ha viszont szédülés, gyengeség, fáradékonyság jelentkezik célszerűnek látom, hogy visszamenjen a kezelő doktorhoz és mondja el mit érez, mit gondol és beszéljék meg a dolgot. Ez igy helyes.
2015.
06.
11.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Sz. Doktor Úr! Ismét az Ön véleményét szeretném kérni a következőkről:Mostanában furcsa dolgokat tapasztalok magamon.(lehet hogy az is baj, hogy jobban figyelem magamat, de ha nem figyeltem, akkor is éreztem!)(gyógyszert nem szedek, concort abba hagytam még márciusban.Vérnyomásom pulzusom is jó.)Tehát gyakran érzek olyan kaparászó, nyomásos valamit a szívemnél.Sokszor csak egy pillanatra.Sajnos biciklizés közben is érzem, néha egy két extrával.Amit még furcsának gondolok,mikor leguggolok pl:takarítás közben, majd felállok, a lábaim fájnak,kicsit zsibbadnak.Majd pár másodperc múlva felgyorsul a szívverésem,majd ismét helyre áll.És ez minden guggolásnál így van.Arra gondolok, hogy nem jó a lábamba a vérkeringés.Ön szerint ez a tünet mitől van?Menjek valamilyen vér áramlási vizsgálatra?Ezenkívül az miatt is aggódóm, hogy az egyik kedves ismerősömnek kiderült, hogy lyuk van a szívén, és meg kell műteni.Már én is vélem felfedezni magamon az ő tüneteit, és sajnos azt vettem a fejembe, hogy lehet azért vannak néha ilyen extrák, mert nekem is lyuk van rajta.Állítólag azt az ultrahang nem mutatja ki.Neki csináltak nyeletéses Uh-t, azon derült ki. Persze voltak panaszai, és a doppler uh-n is látszott nagyobb mennyiségű vér átáramlás.Doktor Úr, Ön szerint kell ilyen miatt aggódnom?Vagy az már nekem is kiderült volna a doppler uh-n?Erről a vizsgálatról szeretnék ide irni egy adatot, ami az én szívemről van.Nem tudom, hogy ez mennyire kóros.Valamilyen áramlási sebesség.Szóval kiáramlási seb:itt üres a vonal, majd m/sec E/A arány 0,9/0,7.Alatta van egy ilyen adat:DT:110.Ez az adat Mitr.bill.:I MI sorában van, de a másik alatt.Erről mit tetszik gondolni?Ez a lelet 2015 márciusi.2012-ből szeretnék ide irni néhány adatot.legyenszíves megnézni, hogy azóta romlott -e.Mitrális E/A 0,78/0.70 m/s, DT 0,17 sec, elsőfokú insuff.BK kiáramlás V max 0,97 m/s .BK EF 60% .Most a BK EF:73% Fs:43%.Azt kérdezném még, hogy a vér átáramlásom miatt érezhetem a fent említett tüneteket?Vagy azt nem lehet megérezni?Köszönöm szépen a türelmét doktor Úr!További szép napot, jó egészséget!Üdv:Andrea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Andrea. Az ön által említett gugolásos panaszok élettani "panaszok" . Ugyanis gugolás közben a láb erei össze vannak nyomodva, nincs bennük csak kevés ér. Mikor feláll hirtelen ismét "beleszalad" a vér a végtagjaiba, ezért megemelkedik a pulzus szám és megszédülhet, extrázhat az ember. Ez normális. Az ön által leírt echo paraméterek teljesen rendben lévőek. Az, hogy különböző a számérték az abból fakad, hogy a normálisértékeken belül is van ingadozás. Hiszen nem vagyunk sohasem azonos helyzetben, belső használatban a vizsgálatok alatt. Mivel folyamatosan alkalmazkodunk a feladatokhoz, az értékek is változnak. Ami pedig a szív "lyukat" illeti önnél az teljeséggel kizárt.
2015.
06.
10.
lakunáris infarktus oka? kérdése:

Bocsánat Főorvos úr! Azt hiszem, elfelejtettem aláírni kérdésem. Elnézést kérek, ha ez így van! Tisztelettel és köszönettel várom válaszát! Molnár Zoltánné, Erika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Köszönöm a kiegészítést.
2015.
06.
10.
lakunáris infarktus oka? kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Szeretném a véleményét kérni. Nemrégiben féloldali zsibbadás miatt ideggyógyásznál jártam. Ez a dolog többször ismétlődött mire elmentem orvoshoz és néha furcsa érzések előzték meg, de még ennek ellenére sem gondoltam, hogy valami bajom lehet. Kiderült, hogy nagyszámú, igen apró érelzáródás lett az agyamban, amire az ideggyógyász azt mondta, hogy lakunáris infarktusok. Kardiológushoz küldött, ahol volt egy jó EKG és egy jó szív ultrahang. A véleményben annyit írt, hogy MI I, relax. zavar (ami nem tudom mit jelent, de állítólag ez nem rossz)és hogy kardiális ok nem valószínű, de nem igazán kérdezett semmit, én meg nem mertem mondani, hogy vannak furcsa érzéseim, amit alig vagyok képes megfogalmazni. Néha iszonyatosan erős szédülés jön rám, de olyan szinten, hogy le kell ülnöm. Legfeljebb 1-2 percig tart és nem olyan forgós, hanem mintha a a talaj libegne alattam, mintha elesni készülnék. Máskor (ezeket főleg nyugalomban, este észleltem) olyan, mintha kiürülne a mellkasom, nem is tudom megmondani milyen érzés. Először azt hittem extrák, de nem jött utána a nagy dobbanás, mint régen. Szoktak extráim lenni ugyanis, amit csak nyugalomban érzek meg, egyébként nem. Anyu ápolónő volt, de sajnos már nem szaladhatok hozzá, ha kínom van. Megtanított arra, hogyan tapintsam helyesen a pulzusom. Mindig azt mondta, ha ilyet érzek (tehát tudom milyen ha extra van- a szünet utána a nagy dobbanás), ne ijedjek meg, mert ilyen mindenkinek van és ha nagyon zavar, szedjek pár napig 3x2 Panangint és elmúlik - de ez nem ilyen, teljesen más. A pulzust a csuklómon ilyenkor nem lehet tapintani, amitől eleinte nagyon megijedtem, de mindig elmúlt pár perc alatt, így soha nem mentem a dolog után. A nyakamon érzem ilyenkor a pulzust, de az rendes, csak lassúbb és nagyon, de nagyon gyengén érzem, alig lehet tapintani, nem lüktet erősen, vidáman az ujjam alatt, mint máskor. Amikor elmúlik a kiürülés érzés néhány össze-visszaütés (extra jellegű érzés) , utána már rendes a pulzus, csak éppen nagyon erőteljes szívdobogásérzésem van, ami további 1-2 perc múlva elmúlik. Ami szép még, hogy szoktam érezni valami fájdalom jellegű dolgot a szegycsont felső harmadában, de a bal vállam az, ami ilyenkor mindig nagyon fáj. Olyan erősen, mint ízületi gyulladásnál, csakhogy ez legfeljebb 5 percig tart, de sokszor még addig se. Nem tudom, hogy ez jelent-e valamit. Ritkán van. Havonta legfeljebb 1-2 alkalom, de elég ijesztő. Mindig eldöntöttem, hogy elmegyek orvoshoz másnap (mire a az ügyelet kijönne vagy én bemennék, már nincs semmi), de akkor meg már semmi bajt nem éreztem a szívem körül, így nem mentem. Az ideggyógyász szerint valahonnan szórás van és szívritmuszavart említett. Ez lehet az vagy csak az idegeim éreztetik velem? - mert ugye a kardiológus szerint nincs semmi baj. Picit sok volt a stressz, én erre fogtam rá ezeket az érzéseket. Önnek mi a véleménye és mit javasol? Előre is köszönöm és nagyon, de nagyon várom a véleményét és a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Kérdező ! A panaszait átgondolva én azt gondolom, hogy egy részletesebb kardiológiai kivizsgálás indokolt lenne. A panaszo alapján, vizsgálatok nélkül nem lehet kizárni, hogy a panaszok nem ritmuszavar következményei. Vissza kell menni a kardiológiára, immáron a mellkasi panaszai kapcsán !
2015.
06.
10.
daganat kérdése:

Tisztet Doktor Úr! Sokat olvasgattam már a ritmuszavarok tüneteiről, de az Ön válaszával megnyugodnék. Egy szívritmuszavar miben nyilvánul meg? Eddig semmiféle probléma nem volt a szívemmel, de fél éve nem kerek valami az egészségemben. 30 éves nő vagyok. A leletek negatívak, mégis érzek a szívem tájékán diszkomfort érzést, nyomást és szapora szívverést. Az extrák azok ritmuszavarnak felelnek meg? Mikor gondoljak ritmuszavarra? (Olvastam több válaszában, hogy az extrák nem veszélyesek, de akkor mikor lesz súlyosabb a tünet amikor orvosoz kell fordulni?) Másik kérdésem az, hogy ha ha a laboreredményem rendben van - általános labor - attól még a szervezetben lehet daganat, vagy valamilyen komolyabb eltérés? Köszönettel várom válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
14.
Kedves Kérdező ! Ami az első kérdését illeti ha önnél teljes kardiológiai kivizsgálás történt / szív ultrahang, 24 órás EKG monitorés terheléses EKG/ és azon nem volt kóros eltérés, akkor megnyugodhat. A kellemetlensége nem szíveredetű. Ilyenkor célszerű kivizsgálni nincs -e valamilyen gyomor - bél tractusbeli eltérése. Ilyen kivizsgálást gastroenterológus végez. Másoik kérdésére válaszolva a kérdést megint két részre kell bontani. A rutin laborvizsgálatok során nem mindig lehetnek kórjelző eltérések. De ha valakit rendszeresen szűrnek és gyanús panaszok jelentkezése esetén részletes kivizsgálásban részesítenek biztosan kizárható vagy igazolható a daganat.
2015.
06.
09.
Gyógyszer. kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr. Tenziós típusú fejfájásom van és magasvérnyomásom is sajnos pedig csak 31-éves vagyok. ACE-gátloktól köhögők pl:Tritace volt az,nem tudom,hogy törvényszeű-e,hogy utána mindegyik ACE -gátlotól köhögök-e? Most jelenleg a háziorvosom írt fel Valsartan-Teva 80 mg reggel 1 és mellé írt ki Bisoblock 5 mg reggel 1 tabletát és azt mondta,hogy rendeződni fog a fejfájásom elfog múlni. Egy baj van,hogy a Valsartan tabletától fáradt vagyok és levert,ezt onnan tudom,hogy ezt már szedtem réggeben és akkor is ezek a panaszok voltak a Valsartan-tól. Segítségét szeretném kérni,hogy akkor a Valsartan helyett mi mást szedjek vagy elég lenne csak a Bisoblock-ott szednem? Vagy esetleg kombinált készítményt szedjek. Ja igen Amlodipin hatóanyag viszketést és bőrkiütést okozott. Válaszát nagyon szépen köszönöm ! Ui: Egészségügyis. Sándor.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
10.
Kedves Sándor. Nem kifejezetten Valsartan mellékhatás a fáradtság. Ezt inkább a Bisoblock szokta okozni ! Ettől függetlenül beszéljen a családorvosával és úgy lehet váltani, a kezelő orvos segítségével. Ha valaki a Tritacetől köhög, a összes többi, ebbe a gyógyszercsoportba tartozó szertől köhögni fog. Nem érdemes ezzel próbálkozni !
2015.
06.
09.
Deák Lajosné kérdése:

A válaszadásra válasz: Kedves Doktor Úr! Köszönöm a tanácsát! Tisztelettel:Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
10.
Örülök ha segítettem.
2015.
06.
09.
Értékek!! kérdése:

Jó napot Kívánok!! Tisztelt Doktorúr 35 éves férfi vagyok, vérvételem magas Húgysavszintet állapított meg, még nem volt magas soha sem. 410-583 umol/L. Jövőhéten kell visszamennem az orvosomhoz, de érdekelne hogy mi okozhatta ezt a magas értéket, Magas vérnyomásom van, Tolura 80, és Rawelt 1,5 szedek rá. Illetve edzeni járok konditerembe, edzés után szoktam inni fehérjét, amit hivatalosan veszek boltban. Köszönöm válaszát előr
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező ! A fehérje koncentrátum okozhatja a magas hugysav szintet. Említett gyógyszerei biztosan nem. Haggya el a koncentrátumokat és utána 2 héttel ismételjék meg a laborvizsgálatot. Kiderül, hogy attól van-e .
2015.
06.
09.
szorongás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szorongásos panaszokra a pszichiáter Sertralint írt fel. Az lenne a kérdésem,hogy az alábbi általam szedett gyógyszerek mellett vajon mennyire biztonságos a szedése? Gyógyszereim: concor, tanydon, amlodipin, doxazosin, propafenon,asa, milurit. Köszönöm válaszát. Oliv
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező. Az emlitett gyógyszer teljes mértékben kompatibilis az eddig szedett gyógyszereivel. Vagyis Sertalin szedhető .
2015.
06.
08.
embolia? kérdése:

Tisztelt doktor úr! Kb két hete tartó panaszom az hogy beszúr a hátam(levegő vétele nem) ,illetve szegycsontnál nyomás érzet. Korábban írtam önnek, (labor, kardiologia negatív). Házi orvosom tüdő röntgenre küldött csak el, aminek az eredménye negatív. A kérdésem az lenne hogy tüdő röntgenen meg tudták volna állapítani a tüdő embóliát? Attól félek hogy az miatt szurkál a hátam. Házi orvosom nem igazán vesz komolyan, mert fiatal vagyok,meghallgatott azt mondja kòrosat nem hall. Szedjem a frontint... Köszönöm! Adrienn
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Adrienn A kérdéseket két részre lehet bontani. Az egyik részre az a válaszom, hogy a mellkas rtg. nem elég a pulmonális embolia kizárására. A másik része a kérdésnek magában tüdőembolia diagnosztikájában van. Mellkasi panaszok mellett ugyanis van egy Wells scorénak nevezett sémarendszer, ami pontosan kijelőli azokat, akiknél valóban gondolni kell pulmonális embóliára. Azokat kell tovább vizsgálni, akiknél a score értéke alapján gyanu merül fel .Nem szokás tovább vizsgálni azokat akiknél a score érték alacsony, mert a tüdőembolia teljesen valószínűtlen.
2015.
06.
05.
hátfájdalom kérdése:

Kedves Doktorúr! 40 éves nő vagyok. Ma péntek van és ezen a héten hétfőtől kezdődően az alábbi problémáim vannak: hétfőn a nőgyógyász hólyíghurutot diagnosztizált nálam, erre kaptam por formában gyógyszert, mára el is múltak a tünetek. (lehet, hogy nincs is összefüggés a továbbiakkal). Nem szokott fájni a fejem, de kedd--szerdán többször volt fejfájásom, ezen kívül tompaság. A gyomorom nem volt az igazi, volt hogy szinte a torkomat csípte a gyomorsav. Csütörtök reggel arra ébredtem, hogy mintha késsel szúrnák a jobb oldalon a lapockám közepe-alsó rész körüli részt, időként éget de inkább szúró érzés. Ez most is megvan, a lapockámban a szúrás, amit néha a karom alatt oldalt is érzek mintha kivezetődne. A levegővétellel nincs gondom, rossz mozdulatra nem emlékszem. Ami aggaszt, hogy sokszor kell büfögnöm, nem jó a gyomrom, gyakran eszem kicsiket, hamar érzem a savat és néha előre felé is megvan a tompa szúró érzés (bár az nem olyan intenzív mint a hátba sugárzó). Ha teljesen kihúzom magam, akkor az egész hátamban olyan fáradtság szerű érzés van. Várom a véleményét a tünetekkel kapcsolatban. Az emésztéssel kapcsolatos még, hogy a napokban nagyon minimális de normális állagú székletem van. Köszönöm, ha időt tud fordítani a problémámra.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező ! Szerintem ez gastoenterológiai jellegü probléma lehet. Valószínű gyomor vékonybél kisebesedés, gyulladás okozhatja. Ezért javasolom előbb forduljon családorvosához, aki megvizsgálja és pontosan eldönti hogyan tovább és merre. Én az elmondottakra tippeelnék, de igy csak tippelek, hiszen nem vizsgálhatom meg.
2015.
06.
05.
Ágnes28 kérdése:

Kedves Dr Úr!28 éves nő vagyok ,az én problémáim 9évvel ezelőtt kezdődtek,egy halálesettel a családban.Ekkor tapasztaltam először gyors szívverést.Rám tör nyugalmi állapotban és volt hogy alvásból felkelve volt 130-140.Van hogy csak ülök és 98 a pulzusom.A tünetek megjelenésekor nem pánikoltam ( annyira ) , próbáltam megnyugodni és elmúlt.Pár évre rá elkezdtem dolgozni és szinte tünetmentes lettem 2-3 évig.Kb 4 hónapja ismét történt egy betegség a családban ami miatt ( gondolom a stressz hatására ) újra előjött ez a gyors pulzus.Csak most erősen pánikolok is!Szinte érzem ahogy elkezdődik bennem,és a végeredmény gyors pulzus lesz.Nem tudom úgy kontroll alatt tartani magam mint ahogy régebben próbáltam,nem segít ha nyugtatnak,egyedül csak a gyógyszer,és az sem eléggé.Kardiológusnál jártam,csináltak ekg,ultrahangot de semmi eltérés!Neurológusnál is jártam már,ő sem talált eltérést a szívemnél,azt mondta van egy úgyn. légzési aritmiám,de az nem veszélyes.Orvostól-orvosig járok és úgy érzem nem jutunk előrébb ebben az ügyben.Csináltak már koponya ct-t , mellkas röntgent de semmi eltérés.Szednem kell bisoblock-ot 2x1,25 ( 5mg a negyede)és frontin 0,5 felezve reggel este.A bisobloc-ot azért kezdtem ilyen kis adaggal mert a vérnyomásom elkezdett alacsony lenni, (de az orvos mondta ha kevés vegyek be nyugodtan többet)pedig mindíg a normál érték között volt,lehet nem nagy eltérések de nekem azóta vannak fura tüneteim,mióta szedem a gyógyszereket.Vérnyomásom azóta 88 és 110 körül mozog,ha bepörög a szívem akkor megy fel 136 körülire,a 140 értéket hála sosem lépte át.Gondolom az emelkedés lehet a pánik miatt is.Állandósult fejfájásom van,napi szinten,szédülök vagyis olyan bizonytalan érzésem van.Sokszor csináltak már ekg,de sosem akkor amikor felmegy 130ra.Rosszul nem érzem magam,de borzasztó az az érzés amikor a szívem szinte lüktet minden porcikámban.Ekkor bepánikolok hogy most akkor kapok egy infarktust vagy agyvérzést,szívrohamot,és rosszabb lesz minden.Az orvosok eddig azt mondták hogy a szívem egészséges,de akkor nem értem miért kell gyógyszert szednem ? Azóta életmódot váltottam ( úgy ahogy tudtam,és a lehetőségek megengedik ) oliva olaj a sima helyett,dohányzás elhagyása ( 1 hét alatt 3-4 szál)alkoholt nem iszom,étrend változtatás,és heti 4 torna(igaz hogy nem hosszú ideig,de több mint a semmi )És a tünetek nemhogy csökkennek,egyre rosszabbak!Régebben szórakoztam a barátaimmal,de most szinte 10 percet nem merek táncolni,nehogy bepörögjön a szívem,semmihez nincs kedvem,maximum úgy hogy erőt kell vennem magamon.Sosem voltam az a nagy alkohol függő(havi 2 alkalom),dohányoztam,és enni is sokkal több mindent ettem és mégsem volt ennyi panaszom.Miért van ez Dr Úr ? Ha a szívem egészséges akkor miért kell gyógyszert szednem? Valaki azt mondja vegetatív más azt mondja hogy ez nem az.Vérvételen nézték már a pajzsmirigy működésem,akkor jó értékeket kaptam.Egy jó hónapot kell várnom még hogy kapjak 24h ekg-t.A körzeti orvosom nem igazán törődik ezzel,mert ez ideges szív betegség,de nekem már ennyi év után elég kellemetlen.Szinte megromlott az életem emiatt,minden nap a tüneteket figyelem,és hogy mikor lesz valami bajom,mikor megy fel a pulzusom.Nem tudom milyen irányba tudok még ezzel a problémával fordulni,hogy valami "elfogadható" eredményt is kapjak.Elnézést a hosszú levélért,és várom mielőbbi válaszát ! Elre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Ági ! Önnek szó szerint azt tudom leírni, amit az előző kérdezőnek leírtam. Vagyis: Kedves Kérdező. Az Ön által elmondott panaszok és tünetek nem csak, hogy "pánikszerűek", hanem Pánik betegség tünetei. Ez egy olyan betegség, amikor az ember elkezd szorongani valamitől, amitől nem kellene szorongania ! A szorongás egyfelől normális jelenség, de kóros mértékűvé válhat. Ilyenkor bizony gyógyszer kell a tünetek megszüntetésére, a szorongás okozta következmények kezelésére. Én az gondolnám, hogy a megfelelő kezelés beállításához egy megbizható psychiaterre lenne szüksége. Sokat, többet tudna segíteni Önnek mint a belgyógyász, vagy a kardiológus.
2015.
06.
05.
Rengeteg tünet kérdése:

Kedves Dr Úr,28 éves nő vagyok és évek óta küzdöm gyors pulzusszámmal,orvostól-orvosig járok és senki nem tud ( számomra ) kielégítő választ adni a miértekre.Családban egy halálesettel kezdődött az egész,utána rögtön előjött ez az emelkedett pulzusszám,ami akár nyugalmi helyzetben 120-140 is lehet.Egyszerűen csak rám tör és mintha elveszteném az irányítást...2-3 éve tünetmentes lettem ahogy elkezdtem dolgozni,de történt még egy betegség a családban ami miatt egy egész éjszakás intenzív stresszes állapoton mentem végig és újra előjőtt ez az egész,de most rosszabb mint régen.Akkor sem voltam ura a helyzetnek de most bepánikolok,szinte állandó félelem lesz rajtam úrrá és újra jön a a magas pulzusszám.Változtatni próbáltam az életmódomon: munkahely váltás,egészségesebb táplálkozás,dohányzás kerülése,egy héten 4 napot tornázom is,semmi alkohol bevitel és szinte felborult az életem.Minden sokkal rosszabb!Jártam kardiológusnál,neurológusnál,csináltak mellkas ill. koponya ct-t és minden leletem értékem normális,azt mondták a szívem egészséges.De ha egészséges miért kell szednem bisoblock-ot és frontint?reggel este bosoblock-ból 2.25 mg forntin 0.5 fele.Egyszer vérvételnél nézték a pajzsmirigyem,akkor jó érték között mozgott az enyém.Hogy lehetek egészséges ha gyógyszert kell szednem????A neurológus megállapított egy légzési aritmia nevezetű dolog de azt mondta nem veszélyes.Hová tudok menni,mit tehetek az ügy érdekében hogy elmúljon?Pánik szerű "roham"-ként tudom leírni,mert ugye egész nap ez jár a fejemben,és egyszer csak rám tör,beindul a szívem,és be kell kapjam a gyógyszert,kis idő elteltével rendeződik minden.A vérnyomásom a gyógyszer szedésétől elég fura,ingadozó.Van hogy 88,többször 110,pánik és gyors szívverés esetén észrevettem hogy többször megy fel 130 vagy ritkán fölé ( 140 sosem haladta meg ).Ezeket a gyógyszereket szedem már kb 4 hónapja,és azóta állandósult fejfájást és szédülés érzetet tapasztalok,eleinte fizikailag gyengébbnek is éreztem magam,pedig jobban kellett volna lennem elvileg.Állandóan azt hiszem hogy infarktusom vagy szívrohamom lesz,sokszor érzek gyomor fájdalmat ami ki is sugárzik,kezem is zsiborog néha,lábamban is ézrek néha fura nyomó ill. zsibbadó érzést, borzasztó az egész!Ami másnak kis kellemetlenség az már nálam pánikot is kivált! Remélem Dr Úr tud valami hasznos tanácsot,segítséget írni ! Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező. Az Ön által elmondott panaszok és tünetek nem csak, hogy "pánikszerűek", hanem Pánik betegség tünetei. Ez egy olyan betegség, amikor az ember elkezd szorongani valamitől, amitől nem kellene szorongania ! A szorongás egyfelől normális jelenség, de kóros mértékűvé válhat. Ilyenkor bizony gyógyszer kell a tünetek megszüntetésére, a szorongás okozta következmények kezelésére. Én az gondolnám, hogy a megfelelő kezelés beállításához egy megbizható psychiaterre lenne szüksége. Sokat, többet tudna segíteni Önnek mint a belgyógyász, vagy a kardiológus.
2015.
06.
04.
Ritmus kérdése:

Tisztelt Doktor ur,35 eves,elegge leterhelt 2 gyerekes anyuka vagyok(6;1,5 evesek),par honapja csaladorvosom javaslatara voltam ekg vizsgalaton ahol tachicardiat illetve ritmuszavart allapitott meg az orvos,vernyomas 110/70,pulzus 101 volt.Kezelest nem kapok mert meg szopik a kisfiam,ellenben szedem a Q10 koenzimet aminek hatasara pulzusom atlag 70-80,naponta szoktam merni,de minden alkalommal meres kozben erzem a szabalytalan szivverest,par gyors utes,majd szabalyos neha kissebb szunetekkel.Ez nagyon zavar On szerint normalis ha ilyen vernyomas es pulzus mellett allando ritmuszavar van?Hozza kell tennem h csinaltattam labort is pajzsmirigy jo,cukor jo,koleszterin picit kissebb az also hatarnal de azt mondta az orvosom hogy jobb mintha nagy lenne,allitolag verszegeny sem vagyok de ezt nehez elhinnem mert terhesseg elott,alatt es utana is az voltam es az utolso vizsgalat utan nem kaptam ra kezelest akkor mitol allhatott helyre.Olvastam hogy tobb minden okozhat ritmuszavart,pl. kalium hiany,rossz fog,a kardiologus aki az ekg-t csinalta hasznalt ilyen kifejezeseket:elvaltozas,meg van nyulva az also fele(szo szerint idezem),nem tudom hogy ezt a szivemre erthette?Nagyon aggodom mert csaladunkban igen gyakori a magas vernyomas es koszoruer meszesedes,kerem adjon tanacsot on szerint milyen kivizsgalasokat erdemes csinaltatnom,es mi allhat a ritmuszavar mogott,amibol en nem erzek mast csak hogy nagyon faradok,nincs extra utes erzes,szivdobogaserezes,fajdalom sem.A szoptatast sem szeretnem abbahagyni amig a kicsi igenyli,viszont felek nehogy gond legyen ha meg par honapot varok.Valaszat elore koszonom.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező ! Nem igazán tudok adatok hiányában ehhez a kérdéséhez hozzá szólni. Azt javasolom keressen egy kardiológus szakorvost és mondja el a félelmeit, panaszait. Vigye el eddigi vizsgálati eredményeit. Vizsgálják ki alaposan, beszéljék át az eltéréseket és panaszokat. Másképpen ezen igy nem lehet segíteni.
2015.
06.
04.
Deák Lajosné kérdése:

Kedves Doktor Úr! Minden kérdésre adott válaszát elolvastam.Végre megtaláltam Önt! Ön nem csak a testet gyógyítja,hanem a lélekkel is foglalkozik!! Az Isten áldja Önt! Minden orvosnak ilyen hivatással kellene lennie!Sajnos ez nem így van a gyakorlatban! Sőt az én pályámon sem! /Pedagógus vagyok!/ Hálás köszönettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Köszönöm szépen a kedves szavakat. Örülök, ha igy érzi !
2015.
06.
04.
Deák Lajosné kérdése:

Kedves Doktor Úr! Helyesbitek! Kolesterin:6,02! A szedett,felírt gyógyszer neve:Xeter 10mg! Tisztelettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Az ugyan az ! Nyugodtan szedheti !
2015.
06.
04.
Laura kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 35 éves vagyok és 30 éves koromig alig jártam orvosnál, azóta viszont egyre több problémám jelentkezik, de az utóbbi időkben a légzési nehézségeim egyre elviselhetetlenebbek. 5 éve diagnosztizáltak nálam autóimmun pajzsmirigy alultermelést, 18 kg-ot felszedtem 3 hónap alatt, de más problémát eddig nem okozott, régebben euthyroxot az utóbbi 1 éveben combithyrexet szedek. 2 éve ERCP beavatkozás után, eltávolították az epehólyagom, előtte epevezeték kövesség miatt kétszer hasnyálmirigy gyulladást okozott. Tavaly novemberben hirtelen 186 os pulzussal kardiológiára kerültem, szívritmuszavart daignosztizáltak, concort kaptam rá, de úgy éreztem egyre többször fulladok kisebb megterhelére is többnyire esténként, főleg vízszintes helyzetben, reménykedtem hátha az okozza amiért levitte a pulzusom 50-60 ra, ezért azt abbahagytam, de sajnos ezek a nehézlégzéses "rohamaim" nem múltak el. Azóta egyszer volt egy nagyon intenzív fájdalmas rohamom is ami a szegycsontomól indult és lezsibbadt az egész felső testem a fájdalomtól, levert a hidegveríték is. A SOTE belgyógyászati ügyeletén azt mondták, hogy valószínűleg reflux lehet. Azóta esopmeprazolt szedek, de én előtte sem éreztem hogy gyomor savas lennék. Szeretném ezeket a légzési nehézségeket megszüntetni kérem adjon tanácsot, hogy milyen orvoshoz vagy intézet irányába induljak. Előre is nagyon köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező . Én azt javasolnám, hogy tüdőgyógyászhoz, gégészhez és kardiológushoz forduljon. Végig kell nézni, hogy mi az ok, utána lehet kezelni.
2015.
06.
03.
Ilonka kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Férjem 2015.04.01. én agyvérzést kapott.Mely érintette a bal karját,tüdejének bal oldalát,bal lábát,jobb arcát és a nyelőcső egy kis részét. Mivel a nyelőcsövét is érintette kissé a bénulás,többször előfordult a folyadéktól félrenyel.Ettől kettő alkalommal is kapott tüdőgyulladást. Mivel látták,hogy nem volt egyértelmű a nyelése,így vártak vele majdnem két hónapot .Mert látták mást letudott nyelni.Nem fuldoklott. Mindig csak a folyadéknál nyelt félre. Ezért a Peg beültetés mellett döntöttek az orvosai. Műtét óta nem adnak neki szájon át enni. Ha nem kap enni szájon át, akkor félő,hogy feladja nem küzd az életéért. Az a kérdésem a Peg mellett ehet-e pépes ételt szájon át? Különben hogyan erősödik meg? Én úgy olvastam:\\\"A szondatáplálás mellett nem kizárt a szájon keresztüli hagyományos táplálkozás: a két táplálási mód adott esetekben kiegészítheti egymást.\\\" Ez igaz-e? Van-e remény arra,hogy férjem szájon át etetni lehet. Nagyon szeretne enni,mindig éhes. Én úgy tudtam azért történik meg a beültetés,hogy a folyadékot itt kapja meg.Nyelése nagyon jól ment botfixszerrel össze pépesítettem azt amit szeret és letudta nyelni. Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel:Ilona
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező ! Az igazság az, hogy valóban nem vagyok járatos ilyen kérdésben, hiszen én szívés érgyógyász vagyok elsősorban. Amennyire én emlékszem, valóban lehet táplálni mkét módon a beteget, azzal nem lenne gond. Csak lehet-e azt az Ön esetében is ? Ehhez bizony szakembert kell megkérdezni, azt aki a beültetést indikálta.
2015.
06.
03.
Deák Lajosné kérdése:

Kedves Doktor Úr! A koleszterinem 6,2. Háziorvosom kiírta a Roxera 1omg-os tablettát ,hogy este 1 tbl-ot szedjek. A véleményére vagyok kíváncsi,hogy ilyen érték esetén Ön is javasolja ezt? Az az igazság,annyi rossz dolgot olvasok a koleszterincsökkentőkről!! Igazak ezek???? Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Zsuzsa. Maximálisan egyetértek a Roxerával. Szedheti nyugodtan. Sok rosszat és sok hülyeséget írnak ezekről a gyógyszerekről. Minden gyógyszernek vannak mellékhatásai, amelyek ha jelentkeznek és nem mulnak el akkor gyógyszert kell váltani ! A mellékhatások elmulnak, az eltérések megszünnek. Nincs oka a félelemre. Én is szedek ilyet !
2015.
06.
03.
Agodalom kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szapora szívverés miatt voltam kardiológiai kivizsgáláson 3 hónapja.Minden eredményem negatív lett.(szív uh,24 órás holter,ekg).A vérképem is jó volt.Azóta kicsit szorongóvá váltam,h mi bajom lehet.Voltam pszichológusnál aki nem meghatározott szorongást állapított meg.Pulzusra napi egy 5 mg nebibetát szedek és napi egy 0.25 frontint.Egy pár hete elkezdett szúródni a mellkasom,leginkább jobb oldalt de előfordul bal oldalon is minden nap egyszer kétszer.Mitől lehet ez annyira félek?Előre is köszönöm a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
06.
09.
Kedves Kérdező ! Ez a szorongás következménye lehet, mert nem szívbeteg. Egészségesen kell élni, sokat mozogni, időnként ki kell kapcsolodni. Akkor meg fog ez szünni !
2015.
05.
30.
Mitrális prolapsus kérdése:

Kedves Doktor úr! Pár évvel ezelőtt kiderült, hogy mitrális prolapsusom van. Jelenleg nebivolol sandoz gyógyszert szedek napi 1x (korábban propranololt szedtem, háziorvosom tanácsára váltottam). Az utóbbi időben (hónapokban) elkedztem aktívan mozogni, futás.. biciklizés, és olyan problémám van, hogy minden egyes alkalom után/közben elkezd fájni a fülem (mintha bedugulna, de mégsem bedugul, csak az érzésem olyan) illetve olyan mintha az agyam "lefagyna" iszonyatosan elkezd fájni, a szívem erőteljesen lüktet.. hirtelen be is pánikolok ettől és megállok..muszáj megállnom mert úgy érzem végem van.. le kell ülnöm/feküdnöm hogy elmúljon. Ez normális az esetemben? Ez mitől lehet? Van köze a szívhez? Azt hallottam ez a vér besűrűsödése miatt van, és agyvérzést okozhat...(nagypapám agyvérzésben halt meg), de nem tudom mit higyjek. Okozhat problémát az edzés? Már 3 éve nem voltam kontrollon mert nem éreztem szükségét, de lehet ez intő jel lenne.. Ön mit tanácsol? A válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Andrea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Andrea ! Ez nem a mitralis prolapsus következménye. Nem szívbetegség okozza. Kérem forduljon a családorvoshoz, lehet fül-orr-gégészeti probléma és lehet pánik betegség is. Ez nem szív panasz !
2015.
05.
29.
trombozis kérdése:

Doktor úr, én írtam magának tegnap azzal kapcsolatban hogy izomlazat érzek a jobb vadlimbam. Ma elmentem a házi orvosomhoz, megnézte, megmérte a lábam, azt mondta hogy szerinte ez nem az, mivel egyformák, nincs megduzzadva,csaladban nem volt ilyen megbetegedés,nem piros. Azért adott beutalót a kórházba doppler vizsgálatra. Ennek eredménye a következő; A jobb alsó végtag mélyvénái jól comrimálhatók, bennük légzésszinkron, compressiora fokozódó szabályos áramlás látható. A véna saphena magnában is szabályos áramlás látható. Mélyvénás trombozis nem igazolódott. Lábam nem dagadt, ha a lábfejemet magam felé húzom nem fáj. Viszont enyhe izomlaz érzés megvan ha lábújj hegyre állok... Nagyon el vagyok keseredve hogy trombozisom lesz.. Vagy ön szerint ez nem az? Teljes elkeseredés szélén állok...
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Kérdező. Thrombosisa sincs. Pánik beteg.
2015.
05.
28.
Adrienn kérdése:

Még annyi lenne a kérdésem hogy ma reggel óta a jobb vádlimbam izomlaz érzés van, de csak abban. Utána olvastam és mindenhol azt találtam hogy a trombozis jele... De nincs megdagadva, csak ez az izomlaz érzés van...reggel elmegyek a házi orvosomhoz mert ez nagyon aggaszt hogy mitől van... Nem erőltettem meg, semmi olyat nem csináltam. Ez annak a jele ,ugye doktor úr?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves kérdező. Nem hiszem. De meg kell nézetni - az ördög nem alszik.
2015.
05.
28.
Adrienn kérdése:

Tisztelt Doktor úr! 05.15-én írtam önnek "szív " jeligére. Ott leírtam az előzményeket. Akkor írtam a jelenlegi panaszaimat (hát, váll, áll szurkálás, mell/szegycsont környékén,jobb oldalon mintha ülne valaki, nyomás érzet,néha kéz zsibbadás ).Decemberben teljes kardiologiai vizsgalat(terheles,uh,holter ,vérvétel, minden eredményem negatív. Akkori leletemen ez áll :“ A terhelés során angina, pathologias tenziovalasz, EKG eltérés nem jelentkezett. A terhelés előtt látható VES-ek a terhelés alatt kioltódtak. Holter;73/min átlagfr sinus ritmus. Min fr 47/min,max fr 152/min.Major kamrai ritmuszavar nem volt. ” 30 éves vagyok ,egy gyermek édesanyja. Vasárnap sajnos rosszul lettem, elmentem az ugyeletre. Hirtelen eldöntött a forróság, ájulás érzet, nyomott a mellkasom(nem fájt), teljes pánik lett úrrá rajtam. Ott csináltak ekg-t ami jó lett, vért vettek, megvizsgaltak semmi eltérést nem találták. Magnézium infúziót kaptam, meg frontint és haza engedtek. Vérvétel eredménye :FV:8,250 Giga/l;Neut:63,2 %;Neut:5,21 Giga/l; LYM:28,6%; LYM:2,36 Giga/l, Mono:6,5%; Mono: 0,533 Giga/l; EOZ :0,5% ;EOZ :0,038 Giga/l, Bazo :1,2(H) %; Bazo: 0,102(H) giga/l ,VV:4,85 T/l, HGB :133g/l; HTK: 39,9%; MCV :82,3 fl; MCH :27,4 pg, MCHC :333 g /l; RDW: 13,6 %CV; Tromb : 291,0 giga /l; MPV : 7,58(L) fl; INR : 1,16(H); Na:139 mmol/l; K:3,99 mmol/l ,PGLU : 5,38 mmol/l ; CN: 1,96(L) mmol/l; CREA : 55 umol/l; GOT :13 U/L , GPT:11 U/L ; HCRP: 0,60 mg/l TROPT: (N) {<3,00}; Sajnos azóta is időnként nyomást érzek jobb oldalon , szurkálásokat(nyak,hát,áll)..és rettegek hogy infarktusom lesz. Ez a vérkép jó? Drága doktor úr ugye nem szívinfarktusra utaló tünetek ezek? Nagyon szorongok ettől,hogy szurkálá itt-ott ... Napi 2*0,5mg frontint írtak elő. Bár a frontin hatására a nyomás megszűnik ..de nagyon aggaszt ez az egész,felek hogy meghalok.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Kérdező ! Nincs olyan szívbetegsége amely miatt bármilyen szívelégtelenség, infarctus vagy ritmuszavar felléphetne. Csak ennyit tudok mondani. Nagyon ugy tünik, hogy pánik beteg lehet inkább.
2015.
05.
27.
vérnyomás kérdése:

Kedves Doktor Úr. Következő kérdésem lenne, Lecalpin 20mg gyógyszerből, egy nap mennyit lehet bevenni. Én napi 2 x 2 szedek. Pánikbetegségből kinduló magas vérnyomásom van. Háziorvos javasolt ennyit mert a 2 x 1 mellett továbbra is probléma volt, a belgyógyász pedig azt mondta hogy 40 mg-nál többet nem lehet naponta szedni! Szeretném kérdezni az Ön javaslatát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Kérdező ! A Lecalpin maximális adagja 1x20 mg !
2015.
05.
27.
Belgyógyászat kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A mamámnak az alábbi tünetei voltak, mit javasol erre? Két alkalommal az egész teste görcsbe rándult. Egyszer lábai összecsuklottak és nem bírta hirtelen mozgatni, be kellett csúsznia az épületbe a kinti kaputól mert nem bírt lábra állni. Éjjel fekvés közben néha görcsöl, néha zsibbad a lába vagy olyan érzése van mintha vas csizmában lenne. Hajnal tájt fekvésközben az ideg rángatja, dobálja. Mi lehet ez, minek a tünetei, mit tegyünk, milyen gyógymód van erre?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Kérdező! Azonnal neurológus és orthopaedia konzulenshez kell vinni a mamát. Valószínűleg gerinc gyöki tünetek lehetnek vagy érbetegség áll a panaszok hátterében.
2015.
05.
27.
antagonista hatás kérdése:

Tisztelt dr Úr ! Szeretném megkérdezni,hogy bevehetek-e panangint az alábbi gyógyszerek mellett?Ezeket szedem rendszeresen: Vidonorm,betarevin,apo-famotidin,concor,pretanix,meforal.Azért kérdezem,mert pár napja erős mellkasi szúrást érzek,alkalmanként,de ennél többet nem.néha vettem be panangint akkor elmúlt a fájdalom,csak akkor nem szedtem még a concort és a vidonormot. Válaszát előre is köszönöm: Éva
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Éva ! Az említett gyógyszerek mellett nyugodtan szedhet 2x1 tbl Panangin fortet.
2015.
05.
27.
Melinda kérdése:

Tanacsot szeretnek kerni, mivel mar 3 napja nagyon furcsa szivverest erzek, ami nem allando, hanem kb. minden 5-10 percben erezheto es egy furcsa remeges erzes koveti, majd elmulik, ez majdnem egesz nap igy megy mar 3.napja. okozhatja e fronerzekenyseg, vagy fokozott stressz? Elore is koszonom a valaszt, Melinda , Marosvasarhely
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
31.
Kedves Melinda . Kardiológushoz kell fordulni minél előbb. Ezek a panaszok lehetnek bizony ritmuszavarok, ami csak a rosszullétek alatt készített EKG segítségével lehet kimutatni és csak utána lehet kezelni !
2015.
05.
25.
Orsolya kérdése:

Köszönöm szèpen Doktor Ùr a gyors vàlaszàt!Mèg egy olyan kèrdèsem lenne hogy a mellkasi fàjdalomhoz 2 napja tàrsult nyaki fàjdalom mind kèt oldalon ès nèha gombòc èrzès a torokban.Nem lehet hogy szìv koszorù er szűkületem van?Vagy ha tènyleg ez a reflux tud ilyen panaszokat okozni?Előre is köszönöm vàlaszàt!Köszönettel Orsolya
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
26.
Kedves Orsi ! A reflux tud ilyet okozni, biztos vagyok benne, hogy nincs koszorúér szükülete !
2015.
05.
25.
Boszika kérdése:

Szervusz drága Péter! Nagyon régen "találkoztunk ", úgy látszik én már csak akkor jelentkezem, ha csapkodnak felettem a hullámok. Említettem Neked, hogy tavaly volt egy kettős gerincműtétem, amit idén megfejelek egy újabbal. Szétcsúszott a gerincem, kígyózó mozgásba kezdett, szélei töredezettek. Újabb sérvek alakultak ki, többszörös gyöki nyomással és a hegesedés is nyomja a gyököt. Nagyon drága nőt csinálnak belőlem :) szegecselnek és platinát tesznek be rögzítés végett. Szóval itt tartok és nem tudom hova vezet ez az út, nekem mindig bőven mérnek mindenből. Nagyon sok puszi: Ancsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
26.
Drága Ancsa ! Ahhoz képest ahonnan te jössz ez ugyan semmiség. Büszke vagyok arra, hogy itt tartasz. Platina lemezek nélkül is értékes vagy, mert talpra álltál és rendbe jöttél. Puszikállak és szorítok Neked !
2015.
05.
25.
Deák Lajosné kérdése:

Köszönöm! Megfogadom a tanácsát! Tisztelettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
25.
Örülök ha segítettem.
2015.
05.
24.
Orsolya kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Tanácsát szeretném kérni! Február óta pánikszindrómát állapították meg. 0.25 xanaxot szedek. Május közepe óta többször volt erős szívdobogás érzésem egyszer egy kiugró pulzussz haziorvos szerint 180volt.Akkor csináltak Ekgt synus tachicardia volt rajta. A mellkasi fájásom minden nap van ami a lapocka irányába is kisugárzik van hogy a gyomrom felől égö érzést tapasztalok.A labor és a tsh szint negatív.A héten szívultrahangon voltam ennek eredménye:ECHO:ao. gyök 21mm.asc:28mm,Jp :33mm,Jk:24mm,BP:30x 33mm,Bk /47/27mm,EF :75%,septum :7mm,hátsóját:6mm E\A:73\58=1.26, ao. Seb:1.6m/sec, TAPSE 21mm,VCI :11mm Vél:tachicardia miatt korlátozott értékű vizsgálat. Érdemi strukturális eltérés nem azonosítható. dekupázs:Jelenleg synus tachicardia észlelhető, esetleges szivritmuszavar miatt Holter vizsgálat javasolt. az lenne a kérdésem Doktor Úr hogy milyenek ezek az eredmények és hogy ezt a Holter vizsgálatot csak magánrendelés keretein belül lehet elvégezni vagy a háziorvosom is adhat beutalot? És még egy kérdésem.hogy nyugalmi pulzus 95-105kozott soknak számít?Előre is köszönöm szépen válaszát! Tisztelettel Gombosné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
25.
Kedves Kérdező ! A Holter vizsgálatot csak kardiológiai szakambulancia tudja elvégezni. Legyen ez magán rendelés vagy OEP finanszirozta rendelés, csak neki lehet ilyet kérni. Leletei negativok, kardiológiai szempontból semmi sem indokolja a rosszulléteit és a szapora szívmüködését. Javasolom egy teljes laborvizsgálat elvégzését Se vas és vérkép/ valamint gastroenterológus vizsgálatát. A gyomorégés és gyomorszáj tájéki kellemetlenségek ugyanis lehetnek reflux betegség jelei is, amelyek tudnak szívpanaszat szimulálni.
2015.
05.
23.
szív kérdése:

Tisztelt Doktorúr! Nekem kis telesystolés mitralis prolapsusom van! Szerdán megyek autóbuszvezetői üzemorvosi alkalmassági vizsgálatokra,ahol lesz EKG is! Ez a betegség lehet e kizáró ok? Teljesen panaszmentes vagyok,gyógyszert sem kell szednem! A biztonság kedvéért vigyek magammal egy 2009es leletet,amin rajta van,hogy minden normális? Azért gondoltam erre,mert ha továbbküldene kardiologiára,akkor kicsúsznék a munkakezdésből,ezmiatt nem tudnának felvenni! Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Attila
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
25.
Kedves Kérdező ! A mitralis prolapsus ha nem tartozik mellé jelentős billentyü elégtelenség, nem valószínű, hogy korlátozó tényező. A papirokat persze vigye magával, de azt nem tudom, hogy fognak-e kontrollt kérni. Én nem kérnék, de nem nem én vagyok az egészségügyi szolgálat orvosa.
2015.
05.
22.
Deák Lajosné kérdése:

Tiszteletem Doktor Úr! Ismét Önhöz fordulok,mert nagyon szimpatikus az,ahogy mint ember a kérdezőkhöz fordul.Elnézést,ha butaságokat írok!Továbbra is a gyakori vizeletürítés aggaszt.Ha olyan helyzetben vagyok,hogy nem tudok azonnal wc-re menni pedagógus vagyok/ a vese tájékán nyomásszerű érzést érzek.A múltkor mikor Önhöz fordultam ,nem írtam le mindent. Legutoljára 2014.nov.ben a háziorvosomtól kértem egy terheléses cukorvizsgálatot,mivel a 2-es típusú diabeteszre gyanakodtam.Eredmény:negatív. Ugyanis reggel mikor felkelek olyan szájszárazságom is van,ezért gondoltam a cukorbetegségre.A háziorvosom kérte a májfunkciós értékeket is,ugyanis 2005 óta magas a GGT érték is.Legutóbbi érték: 158 U/l Visszatérve a problémára a gyakori vizelésre,mit tanácsol még?Kérdésem még a K-szint.Ugyanis avérnyomásra kapott gyógyszerek emelhetik .Sokáig a Meramylt szedtem.Mégegyszer elnézést,ha butaságokat kérdeztem!De annyira megbízom Önben! Továbbra is maradok nagy tisztelője:Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
25.
Kedves Zsuzsa ! Ha valakinek vizelettartási nehézsége, alhasi fájdalmai és gyakori vizelési ingere van célszerű urológust és nőgyógyászt felkeresni. A panaszokat persze sok minden okozhatja, de itt érdemes kezdeni. Emellett laborvizsgálatokat is kell kérni, ami tisztázhatja a Kálium kérdését is. Ezek birtokában lehet segíteni a panaszokon.
2015.
05.
22.
étvágytalanul kérdése:

Tisztelt dr.úr! Pár nappal korábban a bal lábamon ( vádlifelső, belső) felén, "eldurrant" egy vízszerem! Voltam vele korházba, ott a sebészeten, és az érsebészeten (uh)is azt mondták, hogy semmi pánik, nincs nagy gond! Kaptam gyógyszert, detralex 500mg, faxiparine 0,6ml, szedem, és szúrnom is rendes beteg lévén! :) Sajnos azóta, 3napja, nincs étvágyam! Ez normális? Köszönöm a válaszát! Lilu.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
25.
Kedves Lilu! Miért lenne normális, ha valakinek nincs étvágya ? Egyáltalán nem normális. De ha azt kérdezi a gyógyszerektől van-e , akkor azt kell mondanom nem ! Valami mástól lehet az étvágytalanság, ezek a szerek ilyen szempontból nem jönnek szóba .
2015.
05.
22.
beültetett pacemaker kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Keresztlányomnak, aki 22 éves, múlt hónapban pacemakert ültettek be. Konkrét okát nem tudom szakszerűen leírni, de sorozatos rosszullétei és tudomásom szerint túl lassú szívműködése volt. Azt kérdezném Doktor Úrtól, hogy ez a pacemaker később eltávolítható, vagy élete végéig kell benne lennie? Milyen következményekkel járhat, és hogyan cserélik az elemet ha lemerül? Van olyan hogy eltávolítják mert gyógyult a beteg? Aggódom a keresztlányom miatt. Fiatal és kétségbe van esve. Tisztelettel: Katalin
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
22.
Kedves Kérdező ! A már beültetett pacemakert eltávolítani nem fogják. Viszont a telepeket attól függően mikor merül le / kontroll vizsgálatok során ez mérhető/ cserélni fogják. A telepet kiveszik az úgy nevezett zsebből és újat tesznek a helyébe. Az elektrodák mindig maradnak. Nem kell ettől elkeseredni, mert még országot is lehet vele vezetni ! Veszélyes sportot nem szabad üzni, de ezen kivül bármit lehet csinálni. Ne keseredjen el a csajszi, mert ettől még sok udvarlója lesz, válogathat közülük bátran. A pacemaker nem fogja gátolni !
2015.
05.
19.
szívzűr kérdése:

Kedves Doktor Úr! Magas vérnyomással kezelnek a következő gyógyszerekkel: reggel 1 tbl. Vidonorm 4mg/5mg, este 1 tbl. Vidotin 4 mg/1,25 mg, és este 1 tbl. Cardura XL 4 mg. Ezen gyógyszerek mellett a vény nélkül kapható 1 db Aspirin Protect (100 mg.) tbl. bevehető-e? Gondolok még az aszpirin tartalmú láz-,fájdalomcsillapító, valamint a gyulladáscsökkentő tablettákra is. Válaszát előre is megköszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
22.
Kedves Kérdező ! Ezek mellett a gyógyszereke mellett nyugodtan szedhet bármilyen tipusú és mennyiségű aspirin készítményt. Nincs illetve nem várható interakció a gyógyszerek között !
2015.
05.
19.
ritmuszavar kérdése:

Drága Doktor Úr, megint zavarnám. Nemrég újra beszéltünk, hogy 5,5 évvel az ablatio után, 33 évesen újra vannak panaszaim. Sajnos azóta ez csak megerősődőtt bennem, mert terhelést sem bírom úgy mint ezelőtt, nem tudok futni. Izzadok és mintha nehezebben kapnék levegőt. Pedig 5 hete még mosolyogva ment a maraton.. :( Háziorvos adott beutalót az Irgalmasrendi kórházba és írt fel Bisoblockot, ha rosszul lennék. A kórházba nem tudnak előbb fogadni, csak juni elején. Viszont tegnap az jutott eszembe hogy egy ideje mindig sósan kívánok mindent, ekkor eszembe jutott a kálium, hogy egyszer mikor elvitt a mentő káliumot néztek. Lehet hogy sima káliumhiányom van? Azért a maratoni felkészülés vége már erősebb volt, sok edzés, sok izzadás, igyekeztem mondjuk pótolni. Köszönöm szépen válaszát. Persze meg is kezdem a kálium pótlást, hiszen veszíteni valóm nincs csak érdekelne a véleménye ;)
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
19.
Kedves Kérdező ! Lehet káliumhiány mindenféle baj, tünet oka. A kérdés egyszerűen fog eldőlni. Ha ez az oka, akkor a pótlásra megszűnik a panasz és a tünet. Ha nem lesz panaszmentes, akkor nem az ok és vissza kell menni kontrollra. Ez pont tisztázható juniig !
2015.
05.
17.
Bízalom kérdése:

Kedves Doktor Úr! Gyógyszerkölcsönhatásokról szeretnék Öntől kérdezni.A kérdezés oka:gyakori vizelés és időnként szájszárazság.ujjzsibbadás. Szedett gyógyszerek: Reggel:Tanydon 80 mg tabletta,Frontin o,25 mg 1 tbl.,Apo-Famotidin 20mg, Délben: Frontin o.25mg 1 tbl. Detralex tbl. 1tbl.Calci-Trió Este: Amplopidin 1tbl.Aspirin Prodekt,1tbl.Frontin 0,25 mg 1 tbl. Vérnyomásom átlagban: 124/74 P:64-7o körül Vércukrom: 5,4 éhgyomorra! Koleszterinem:6 körül! Panangin tabletta szedését abba hagytam,a gyakori vizelés miatt! /?Kálium szint miatt-vese?/ Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Zsuzsa /59 éves!/
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
17.
Kedves Kérdező ! Az említett gyógyszerek közül az Amlodipin okozhat ilyen tüneteket. Veseértágító hatásu és ez néha okozhat bő és gyaki vizelést. A Panangint ne hagyja abba, mert az jól jön a bő vizeléssel kapcsolatos Kálium vesztés pótlásában.
2015.
05.
16.
fülzúgás kérdése:

Kedves Doktor Úr! Nagyjából két hónapja kezdődött nálam egy erős bal oldali fülzúgás, néha pulzáló jellegű, néha csak monoton zúgás, néha olyan mintha valaki ki-be kapcsolgatna egy nagyfeszültségű vezetéket a fülemben. Néha viszont egyáltalán semmi nincs. Ezek miatt kivizsgálásokon estem keresztül: -Agyi MRi és agyi MRA -nyaki erek UH vizsgálata -labor -kardiológia( EKG, szívecho, terheléses EKG, Holter ) -hasi UH -Fül-Orr Gégészet -belgyógyászat Amit találtak: epekő, reflux, magas vérnyomás, más semmilyen lényeges eltérés egyik vizsgálaton sem volt! 1.Okozhatják-e a fentiek a fülzúgást, merre kéne még menni vizsgálatra? Igazság szerint időnként rámtör émelygés, hányinger is, de erre azt mondják, hogy a refluxtól ( Egyenlőre gyógyszert nem szedek rá, csak a Salvus vizet iszom ) 2. Okozhat-e fülzúgást koszorúér -betegség?( A belgyógyász szerint nem) A terheléses vizsgálat,- aminek az eredménye teljesen negatív- nagyjából kizárja-e ezt?( 39 éves vagyok, túlsúlyos, nem dohányzom)Ha sportolok sosem jön elő semmilyen tünet, mindig csak nyugalomban. 3. Sokáig nem akartam elhinni, de hajlok rá, hogy ezt is az évek óta csak nyugtatókkal kezelt pánik és szorongásos betegségem okozza. Lehetséges ez? Nagyon szépen köszönöm a válaszát:
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
17.
Kedves Kérdező ! Bár a rendelkezésemre álló adatok alapján nem igazán tudom mi lehet a panaszok oka de ha fül-orr-gégészeti betegség biztosan kizárható és a vérnyomáskiugrások sem igazolhatóak a furcsa tünetei mögött, akkor bizony a Pánik betegség a valószínű ok. Coronária betegség nem lehet a panaszok hátterében. Az kizárható !
2015.
05.
15.
Szív kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Az én kálváriám 3éve kezdődött,egyik napról a másikra sok extrasystolet éreztem,akkor még nem tudtam mi ez,pánikba estem,és sok kardiológusnál megfordultam,sok vizsgálaton estem át.Ez sajnos pánikbetegséget szült nálam,hiába nyugtattak meg minden hol,hiába lettek negatívak a leleteim.Ekkor a kardiológusom javasolta hogy próbáljuk meg az ablációt,és katéterzték a szívemet ami sajnos nem járt sikerrel,ugyan úgy megmaradtak az extrák.Majd ezt követte egy újabb katéterezés,akkor azt mondta az orvos,hogy sajnos nem találták meg a góc pontot,több ilyen beavatkozást nem javasol,de nyugodjak meg,mert életveszélyes ritmuszavart nem tudtak kiváltani a szívemen...ekkor concort szedtem illetve nyugtatót írtak fel.Aztán szép lassan megnyugodtam,és elfogadtam ezt az állapotot,2 nyugodtabb év következett,concort elhagytam és a nyugtatót is,csak magnéziumot szedtem. Tavaly ősszel ismét elkezdtem figyelni a testem,és egyre jobban pánikba estem ismét.4hónapja teljes kardiológiai kivizsgáláson estem át,ultrahang,vérvétel,ekg,24órás holter,terhelés.Minden eredmény jó lett,extrák továbbra is voltak,de terhelés hatására teljesen megszüntek.Az orvos gyógyszert nem javasolt,csak panangint,és azt mondta ne pánikoljak,ne törődjek ezzel.Sajnos akármim fáj,mindig a szívemmel hozom összefüggésbe,ami biztos nem jó... A problémám az,hogy mostanában rámtör a semmiből,főleg utcán,boltban az ájulás érzet,teljes pánik lesz úrrá rajtam,ami pár pillanatig tart,és menekülni akarok az egészből.Néha mintha a mellkasomon ülne valaki,nyomást érzek,néha a kisújjam,tenyeremben mintha hangyák futkoznának,egyszer egyszer beszúr a mellkasom vagy a hátam,vagy a vállam,éjjel rosszul alszok...most nem tudom hogy ez mind a túlzott önmagamra figyelés miatt van,a pánik miatt ami újra talán kialakult,vagy szív infarktusom lesz...ettől rettegek,de nagyon..30 éves nő vagyok..Mennyi az esélyem a szív infarktusra ennyi idősen,teljesen negatív kardiológiai vizsgálat után,ami 5 hónapja volt?De mégis megijesztenek ezek a tünetek.. Köszönöm válaszát,és elnézést ha butaságokat írtam..
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
17.
Kedves Kérdező ! A szíve nem beteg. Egy jó psychiater kellene aki kezelné a pánik betegségét. Szerintem ugyanis ez okozza a panaszokat, nem a szíve !
2015.
05.
14.
lapinem kérdése:

Kedves doktor úr! 55 éves (változó korba lépett) nő vagyok.Mindig inkább alacsony volt a vérnyomásom de pár hete néha 155 re is felmegy.Hibiszkusz tea hatására kicsit lemegy de aztán újra vissza magasodik.Fáj a fejem és néha hányingerem is van reggel.A háziorvos Lapiden nevű vízhajtót írt nekem,azt mondja nem akar még erős vérnyomáscsökkentőt írni.A kérdésem hogy ez a vízhajtó tényleg nem tekinthető vérnyomás csökkentőnek?Mikor tól kezd hatni?Várható lesz hogy újra tartósan 120 körüli lesz a vérnyomásom?köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
17.
Kedves Kérdező ! A Lapidem kiváló vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatásu készítmény. Pár nap alatt hatni fog. Szerintem érdemes lenne megpróbálni, mert hatékony lehet a kezelésben. Ettől független részletes kivizsgálás szükséges a panaszok eredetének tisztázására !
2015.
05.
14.
magas vérnyomás és magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszolt. Már voltunk Farsang professzor úrnál is, hiába. Ő sem érti. Nálam pedig a Holter EKG, szív uh, labor sem indokolja a magas pulzust, nem tudni mi okozza. Tegnap bevettem este egy Concor 1.25 ma reggel ismét, így valamivel ugyan alacsonyabb, de azonnal jön az extrém izzadás, reggel tusolás után folyt a homlokomról a víz, majd egy fél óra múlva edzésen percek alatt totál csatakos lettem, és sokkal rosszabbul is bírtam a terhelést, mint gyógyszer nélkül. Le kellett állnom párszor, mert nem volt elég erőm, tény 135 fölé nem ment. Így tök tanácstalan vagyok, szedjem és érezzem magam rosszul, vagy ne szedjem és akkor ugyan magas de nem zavar. Ha semmi egyéb bajom nincs, csak az emelkedett pulzus, tök alacsony 80/50 vérnyomás ma reggel is, vajon mi károsít hosszú távon jobban, a gyógyszer a mellékhatásaival vagy a nem szedése. Meg ugye az is aggaszt , hogy 48 éves vagyok, akkor min.30 évig szedem majd?? Nem fogok hozzá szokni?Köszönöm a türelmét.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
17.
Kedves Kérdező ! Azt hiszem el kellene mennie a SOTE Szívgyógyászat Klinika Ambulanciájára. Kérjen segítséget Merkeli professzor úrtól. Ha valaki, akkor Ő tud csak segíteni. Ezt javasolom.
2015.
05.
14.
ritmuszavar kérdése:

Köszönöm Drága doktor úr, júni elején megyek is az Irgalmasrendi kórházba. Mit gondol addig ha már nincs ez a rosszullét futhatok, csak figyeljem magam jobban? Gondolom ha más és nagyobb baj lenne, akkor egyértelmű kell hogy gyorsan kell orvos. Nagyon köszönöm, egyből Ön jutott eszembe, mert régen is sokat segített!!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Örülök ha segítettem ! Szerintem futhat, de ne erőltesse. Csak lazán és addig amig jól esik. Ez mindenre igaz !
2015.
05.
14.
ritmuszavar kérdése:

Kedves Doktor Úr, 6 évvel ezelőtt is Ön segített nekem a tanácsaival és az ön javaslatára kerültem az Irgalmasrendi Kórházban, ahol ablatioval megszüntették a panaszaim. "Túl alacsony volt a pulzusom, néha kihagyott a szívem aztán egy nagyobbat ütött, ezt éreztem mindig, emellett gyenge és fáradékony voltam" Nincs nálam a apapír aztán nem tudom a diagnózist. 2009 óta nem volt panaszom, időnként EKG és egyszer terheléses EKG is készült. Rendszeresen futok, nagyon sok félmaratont és kétszer a maratont is lefutottam, legutóbb épp 1 hónapja. Viszont tegnap talán az idő miatt, bár 33 évesen még csak nem érzem meg, nem voltam jól és a szívem si kalimpált, amit már 6 éve nem éreztem. A mellkasom nyomott, nehezebben kaptam levegőt. Természetesen szerzek beutalót kardiólógiára, (bár ebben a háziorvosom, eddig nem volt túl segítőkész) és megnézetem magam. De szeretném kérdezni, hogy mi lehet a gond, előfordulhat hogy visszatért a ritmuszavar és a velejáró kellemetlenségek? :( Mi az a tünet amitől jobban meg kell ijednem és azonnal orvoshoz fordulni? Tegnap nagyon gyengének erőtlennek éreztem magam, de azt gondoltam ha nagy baj lenne, biztos még rosszabbul lennék. Ma sem érzem magam 100 %-san. Válaszát köszönöm előre is. Üdvözlettel: Dienes Viktória
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Viki! Lehet-e kezdetű kérdésekre meglehetősen pontatlan és gyakran rossz válaszok születnek ! Az javasolom nézesse meg magát, mert ablatio után is lehet valakinek ritmuszavara. Persze ritka, de lehet. Egy kontroll vizsgálatot már csak megér a nyugalma ?
2015.
05.
14.
Murmann László kérdése:

Tisztelt Doktor úr Röviden leirom a történetemet. 2008 hipokalemia káliumpótlás 5 kapszula egyéb kivizsgálás nem történt. 2014 junius ismeretlen roham ugyanis az ügyeletes orvos nem csinált ekg-t,se vérnyomásmérést. a tüneteim a roham alatt extra magas 200 pulzus arritmia,szédülés,izzadás fulladás,szemhomályosodás,ájulás közeli állapot,lábösszerogyás,már alig tudtam beszélni ,a kórházba 2 óramulva értünk be addigra az arritmia elmult a puzus 130 injekcio hatására állt normál állapotba.Azóta a tüneteim fáradékonyság,gyengeség,nem tudom magam terhelni,még az evés is elveszi az ugy is kevés energiám,fulladás ,szédülésolyan mintha le akarna állni a keringés.a pulzus nyugalmi 35 kisebb terhelésre is hirtelen ugrik hamar elfáradok,azóta nem tudok dolgozni.Voltam vizsgálatokon,de az itteni orvodok nem tudják,hogy mi a baj.köszönettel László
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Az Ön esetében is csak azt tudom monani kardiológiai - belgyógyászati szakambulanciához kellene fordulnia. Ki kell vizsgálni, mert másképpen nem lehet kezelni, bajt megszüntetni.
2015.
05.
13.
magas vérnyomás ami nem megy le kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Végső reményem Önben van, hátha van valami ötlete. Férjem 67 éves, és magas vérnyomással kezelik 35 éves kora óta. Akkor a válásakor kezdődtek a problémái, rengeteg munka, egyedül 3 gyerekkel stb stb. Ám mindig remekül volt, egy tabletta reggel és tökéletes volt a vérnyomása. 90 kg körül van, nyilván fogyhatna egy tíz kilót, rengeteget dolgozik, top agyilag és fizikailag, hatalmas felelőség nehezedik rá cégvezetőként. Rendszeresen jár kivizsgálásra, szerencsére mindent rendben találnak/tak nála. Régen emlékszem a nyári melegben alaposan leesett a vérnyomása, ám pár éve az orvosok tanácstalanok, mert szinte mindegy, mit írnak fel, eleinte jó, majd pár hét múlva hatástalan. SZÍV UH mindig rendben volt, csináltak terheléses CT-t is, ott is minden az életkorának megfelelő semmi különös eltérést nem találtak. Napokra befeküdni egyszer volt hajlandó, semmit nem találtak. Vizsgálták a veséjét, ok. hasi CT mellkas CT minden rendben. Ám a gyógyszerek ellenére 180-200 a vérnyomása az utóbbi egy évben. Szed nem is tudom mennyifélét, ami hazánkban forgalomban van, azt mint kipróbálták rajta. A kardiológusok teljesen tanácstalanok. A pulzusa sok gyógyszer miatt 45-50, feszült sokszor, fáj a feje és ez a vérnyomás kifárasztja. Kapott Xanaxot, mert az egyik orvos szerint túlhajtja magát , és állandóan jár az agya-tény mindketten gyakorlatilag mindennap dolgozunk, - tudom, hogy fáradt de ezt nem ismerné el semmi pénzért. Sok 20 éves a nyomában sem ér teherbírás tekintetében. Ha régen este megivott pár pohár bort, akkor totál lement a vérnyomása-talán a feszültség oldódott- már ez sem segít. Ami nagyon érdekes, hogy 2 hónapja mindketten elkaptunk egy makacs felsőlégúti megbetegedést. Én gyerekkorom óta nem voltam lázas, na most igen. Szakadt mindkettőnkről a víz, őróla valami hihetetlen módon , egy hét alatt fogyott 5 kilót, és végig 120/80-akat mért. Napi egy tablettát szedett, és minden csodás volt. Aztán meggyógyult és a vérnyomása ismét az egekben. Hiába a vízhajtó, vérhigító, ha 170 akkor az már jó:( Szóval valami abban az egy hétben más volt, de mi??? Akkor is dolgozott valamennyit, nem tudott egész nap feküdni, tény alig bírt enni. Kevés folyadékot fogyaszt, mert van némi prosztata gondja, nehéz a pisilés, ezért tudom, kevesebbet iszik az ideálisnál. Baromira aggódom érte, volt Pesten, Győrben , Szombathelyen, tanácstalan mindenki. Van Önnek bármi ötlete, mi az oka, hogy a gyógyszerekre nem reagál?? Köszönöm ha válaszol.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Én azt gondolom, hogy megfelelő Hypertonológiai kivizsgálást javasolnék Farsang Professzor Úréknál . Ő az egyik legjobb és leggyakorlottabb a szakmában. Ez a tünet az úgy nevezett secunder hypertonia jellegzetes tünetei, mely során a hypertoniát egy másik betegség okozza. Lehet még olyan ok is mikor a tulzott lelki teherr - túlhajszoltság okoz ilyen állapotot. Ilyenkor sem hatékonyak a megfelelő helyzetben eredményes gyógyszerek. Keressék meg Farsang Professzor Úrékat.
2015.
05.
13.
Magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi kérdésem van; 48 éves vagyok, 5 éve Holter szerint 88 volt a pulzus átlagom, kardiológus felírt egy nagyon drága pulzuscsökkentőt, ám irgalmatlan rosszul voltam tőle, és a pulzus sem csökkent. Így nem kaptam gyógyszert. 3 éve megismételte a vizsgálatot, mivel a pulzus átlag 97 volt ezért Concort írtak fel, reggel és este 5-5 mg. (volt 150 meg volt 52 is hajnalban) Szedtem 2 és fél évig, reggelente tusolás után szakadt rólam a víz, sokat híztam, és igazából a nyugalmi pulzusom sem volt sokkal alacsonyabb. A kerékpározás közben nagyon nehezen tudtam viszont 130 fölé vinni a pulzust. Sem a szívUH semmi nem mutatott kórosat sosem, a vérnyomásom alacsony volt mindig, labor értékek is rendben, a vasam tud lemenni nagyon, pláne véradást követően. A kardiológus szervi okot nem talált, azt mondta vegetatív idegrendszer miatt magas. Pajzsmirigy kivizsgálva, van ugyan 2 hideg göböm, de mióta jódot iszom, felére csökkentek, és a labor sem mutatott eltérést sosem. Mikor Locran?-re akartak váltani, a háziorvosom felügyelete mellett kb 2 hónap alatt leálltam teljesen a gyógyszer szedéséről. Minden héten csinált EKG-t, a pulzus ott mindig 72 átlag volt, aztán elhagytam az utolsó felet is. Vettem pulzusmérőt, és a heti 2 erős TRX edzésen figyelem, és ha 150 fölé menne, lassítok a tempón. Néha van el-el ütés, de ha szedek Magnerot-ot hamar elmúlik. Eleinte ha nagyon szapora volt, általában estére, akkor bevettem a háziorvos javaslatára 1 x 2,5 Concort, de már kb 2 hónapja nem. kellett, mert nem érzem, hogy zavaró lenne. Szedek Valeriánát ha nagyon húzós , ideges a napom, igyekszem sok folyadékot fogyasztani, és főleg nem gyakran méregetni. Általában reggel ébredés után a vérnyomásom 85-90/50, a pulzus 80-90 között van, ám ha felállok, jövök- megyek rögtön felmegy 115-125 közé, ha száguldozok le az alagsorba meg fel, akkor akár 140 is lesz. Ha vezetek olyan 90-100 között van, irodában munka közben (ülök) 95-105. Ha kis emelkedőn erős tempóban gyalogolok (minden nap megyek egy órát) bizony lihegek, és érzem, hogy igen ver, és bizony 140-150 is van. Ha lelassítok akár séta akár edzés közben, azonnal lelassul, szépen lemegy 110-120 közé. Ha lemegyünk a földre hasgyakorlatra, beáll 100-110 körüli értékre. Ha jógán sok, minden porcikát megfeszítős kitartós a gyakorlat, akkor szintén nagyon fel tud menni. Vérnyomás max. 120/80, azzal sosem volt gondom. A reggeli verejtékezés megszűnt. 5 kg lement, de még sokat kell fogynom. 108 kiló vagyok, tehát kell erő lendületben tartani a súlyom, mert ha a kerékpárt tekerem akkor nagyon emelnem kell az ellenállást, hogy felmenjen 130 fölé a pulzus. Ön szerint ez betegség, vagy mi a csuda okozhatja? Ön szerint szedjem továbbra is a Concort , vagy mit javasol esetemben? Köszönöm előre is orvosi tanácsát, szép napot!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Tudja az az igazság, hogy igy vizsgálatok, eredmények nélkül csak annyit lehet mondani, nem jó ez a pulzusszám kicsit magas és a kardiológusok nem szeretik az indokolatlanul magas pulzusszámot ! Ki kellene vizsgálni alaposan, mi állhat e panaszok és tünetek hátterében. Ez egy részletes laborvizsgálatot, kardiológiai kivizsgálást /echo, Holter és ergometria/ jelent. Ezt tanácsolom Önnek, keresse meg eddigi kezelő orvosát és beszélje meg vele. Kérjen segítséget, hiszen ezek a panaszok és tünetek zavaróak lehetnek.
2015.
05.
12.
Szalai-Kis Andrea kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Vékonybél gyulladást állapítottak meg nálam,és NORMIX 200 mg gyógyszert írtak fel.Sajnos 1 tabletta után allergiás reakciót váltott ki,viszketés,bőrpír,fémes íz a számban.Az orvos azt mondta hagyjam abba mert ez allergiás reakció.Az lenne a kérdésem ,hogy van e erre a betegségre másik antibiotikum,vagy tényleg csak ez létezik? Ha igen akkor mit tudok tenni ,hogy elmúljon a betegség? Előre is köszönöm a válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Persze, hogy van más antibiotikum is. Az a kérdés, hogy kell-e ? Sok olyan bélbetegség van, amihez nem kell antibiotikum. Ezt kell tisztázni. Szerintem keressen fel egy gastroenterológust.
2015.
05.
12.
magas koleszterin és pulzus kérdése:

Tisztelt Doktornő! 26 éves lány vagyok! körülbelül 15 évig sportoltam, de 20 éves koromban (6 éve abba hagytam). Igazából a szervezetemben semmi változás nem történt, nem is híztam, a vérnyomásom is 110 körül volt. Pár hónapja vettem észre magamon, hogy nagyon fáradt vagyok, állandóan fázom (bár ez kissé régen is jellemzett) még 24 fokban is képes vagyok reszketni, meg is híztam (fizikai munka helyett már ülőmunkát végzek, de ettől függetlenül 6 hónap után jött fel ez a 7 kg) illetve a vérnyomásom is magas lett, 130 alá szinte egyáltalán nem is megy, de felszokott menni 156-ra is és emellett állandóan (még reggel is) 110-125 a pulzusom. Még nyugalmi állapotban is 110 a pulzusom, sőt ébredés után is. Elmentem egy vérvételre, amiben eltérő eredményt mutatott a vörösvérsejt süllyedés 64 mm/h, C reaktív protein 15,19 mg/L illetve a koleszterin 7,6 mmol/L. Mostanában már egy hosszabb séta, ahogy bemegyek a munkahelyemre, vagy egy szimpla felállás a székből is fulladást eredményez. Pár napja pedig vacsora közben elkezdett szorítani a mellkasom és szédültem. 2-3 éve volt kisebb tünetem azzal kapcsolatban, hogy szintén nyugalmi állapotban voltam és a szívem elkezdett összeszorítani, engem elöntött a forróság, levegőt sem kaptam, ez eltartott 1-2 másodpercig, majd hirtelen mintha kibuggyant volna belőle a vér. Nagyjából így tudnám leírni ezt az érzést. Ennek az előfordulását nem lehet jellemezni, van hogy nem jelentkezik 1 hónapig sem, de van, hogy napi 2-szer is. Voltam már a háziorvosomnál is a problémáimmal és nem tudott igazából mit mondani, most péntekre hívott be egy újabb vérvételre. Kérem segítsen nekem, vagy adjon tanácsot, hogy orvost váltsak és mi lehet a probléma! Előre is nagyon köszönöm! Köszönettel Kiss Regina
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! A magasabb süllyedés és CRP érték gyulladásra utal. Azt hiszem azokkal függhet össze a fáradékonyság és szpora szív müködés. Ebben az irányban kellene kivizsgálni, valamilyen gyulladásos gócot keresve /fogorvos, ül-orr-gégész, nőgyógyászat, hasi UH - gastroenterológus , mrtg - tüdőgyógyász/ Ha ezen vizsgálatok nem hoznának eredményt akkor pedig lássa kardiológus. Ha minden megoldódna a továbbiakra az a tanácsom sürgősen menjen vissza sportolni !
2015.
05.
12.
szív kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Segítségét szeretném kérni. 53 éves férfi vagyok. Három hónappal ezelőtt és azóta még két alkalommal szabálytalan szívdobogás érzésem volt, amelyet a csuklón kitapintva is érzékeltem.,de ezek 18 óránál hosszabban nem tartottak. Kardiológus szakorvosnál voltam, az ekg-n pitvar fibrillációt (102/perc) állapítottak meg,egyébként a vizsgálat után 15 perccel ez elmúlt. Tovább küldtek szívultrahangra és syncumar szedését javasolták 4 héten keresztül. Az ultrahangon annyit mondtak, hogy az nem olyan rossz, enyhe eltérések tapasztalhatók. Az orvosomhoz 2 hét műlva kell visszamennem, mert, amennyiben az INR érték 2-3 közöttire beáll, akkor elektromos kardióverziót javasol végrehajtani. Egyébként vérnyomás csökkentőket (prelow és norvasc) ill. nebiletet szedek. Kérdésem az volna, hogy szüksége-e az elektromos kardióverziót végrehajtani, ha azóta a szívritmusom szabályos? Meddig kell szednem a syncumart? Válaszát előre is megköszönöm. Csaba.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Csaba ! Teljes mértékben egyetértek a kardiológus kollégámmal. Úgy kell cselekedni ahogy Ő azt elmondta ! A ritmust meg kell kisérelni helyreállítani és gyógyszeresen kivédeni az újabbakat. Ezt csak igy lehet megoldani. Én is ezt tenném !
2015.
05.
11.
nagyon magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktorúr! 20 éves egyetemista lány vagyok. Gyerekkorom óta sportolok, soha semmi problémám nem volt. Viszont kb 1 éve ha sportolok, sietek valahova vagy kicsit izgulok(pl.vizsga miatt), akkor pulzusom képes 180-ra felmenni(van pulzusmérőm). Pedig nem erőltetem meg magamat, ehhez nehézlégzés, légszomj is párosul. Miután felmegy a pulzusom, kell kb 15-20 perc mire visszamegy 80 körüli értékre. 4-5 éve szívzörejt állapítottak meg nálam, de azt mondták, hogy majd kinövöm. Emellett sokszor érzem azt, mintha erősebbet verne a szívem; ez 1-2 másodpercig tart, de elég kellemetlen érzés. Energiaitalt, kávét nem iszom, nem dohányzom, egészségesen táplálkozom, nem vagyok túlsúlyos. Viszont a családban nagymamámnak vannak szívproblémái. Mindenképp megyek kardiológushoz, de aggódom, azért inkább itt is kérdeznék. Válaszát előre is köszönöm: Anna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Anna ! Azt gondolom nem ártana egy részletesebb kardiológiai kivizsgálás és mellette természetesen - egyetemista lévén - rendszeres és normális életvitelre, mozgásra buzdítanám. Ha dohányzik hagyja azt el. Figyeljen oda a megfelelő és rendszeres, megfelelő összetételű étkezésekre is.
2015.
05.
10.
Zsuzsa kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 50 év dohányzás után 1 hónapja elhagytam a cigarettát. Kb. 10 éve vérnyomás csökkentő gyógyszereket szedek ( Chinopamil 240, illetve este 120, Ednyt 20 -reggel HCT, este sima- és 1/4 Nebilet az adagom), melyekkel normál értékeim voltak, a pulzusom viszont mindig 85 körül járt.. Sajnos pár éve II-es COPD-t is megállapítottak, Spiriva és Symbicort gyógyszereket használok. A problémám az, hogy az utóbbi 2-3 hétben többször előfordult az, hogy 100 körülire leesik a vérnyomásom, ami kellemetlen közérzetet okoz. A pulzusom 62-65 körül jár. A kérdésem az, hogy okozhatja-e a vérnyomás és pulzus ilyen mértékű változását a dohányzás elhagyása. Van-e teendőm, vagy csak szegény szervezetem próbálja elfogadni az új helyzetet. Válaszát előre is hálásan köszönöm. Tisztelettel:
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Én a Chinopamilt elhagynán és helyette 2x1/4 esetleg 2x1/2 tbl Nebiletet szednék az Ednytek mellett. Szerintem jobb lenne igy, mert a Chinopamil és a Nebilet nem jól jön ki egymással a vérnyomást illetően.
2015.
05.
10.
Konstriktív pericarditis? kérdése:

Tiszteletem, segítségét esetleges tanácsát szeretném kérni. Már lassan több, mint 1,5 éve problémák vannak a szívemmel, megjártam azóta többször a kardiológiát, de nagyon félvállról vesznek, és fokozotosan rosszabbul érzem magam. 30éves, vékony testalkatú férfi vagyok, 61kg, panaszaim óta otthon vagyok. A panaszaim, hogy nyugalomban (is) szaporább a szívverésem gyakran bétablokkoló (egilok 25mg 1/2 vagy 1 egész tabletta) ellenére is, terhelésre irreálisan hamar nagyon magas és a terhelés után még órákig magas, csak aztán megy le nagyon lassan. A terhelés során nagyon hamar mellkasi nyomás, nehézlégzés lép fel és gyengeség is. Mióta így vagyok bevallom, nagyon keveset mozgok, mert félek, hogy rosszul leszek. A nyugalmi vérnyomás a szaporább szívműködés ellenére (ami még kb tavaly nyárig normális volt) lassan, de fokozatosan csökken, s úgy érzem, a szapora pulzus az én esetemben csak kompenzáció, ezért nem jó a bétablokkoló... Terheléses EKG-t tavaly nyáron csináltak, de kb csak 4 percig bírtam, mert már nyomott a mellkasom és nem bírtam, 165 pulzusra ment fel, vérnyomás 177/83 volt. Ischémiát, ES-eket nem láttak, csak az irreális sinus tachycardiát és nagyon alacsony terhelhetőséget. Eddig 5 Echo volt csinálva melyek eredményei: normál tágasságú üregek, hypertrófia nélkül, falmozgászavar nem látható. EF 60-62%, egyszer volt látható relax. zavar. Amit kórosnak találtak: mitrális prolapszus I. fokú regurg, AI I. fokú. Az egyik tapasztalt kardiológusnő a BK mögött echodensnek látta a szívburkot (effúzió nem volt látható), szerinte ezért (is) lehet a szaporább pulzus - nos én ebből következtettem a konstr. pericarditisre, mert fokozatosan rosszabbul vagyok, a vérnyomásom csökken, az utolsó echo-n láttam, hogy a stroke volume is sokkal kevesebb volt mint a fél évvel azelőttin, ebböl gondolom, hogy a BK diasztoléban nem tud megfelelően megtelni vérrel a meszes szívburok miatt? Továbbá szabad szemmel normálisan látni, hogy pulzálnak a nyaki erek (aorta regurg. vagy jobbszívfél elégtelenség lenne? ilyenkor az egész mellkasfalon érezni az erős szívverést)... A vérkép nagyjából rendben, viszont kb fél éve már, hogy a vörösvérsejtek (és ezzel párhuzamosan a hemoglobin és a hematokrit) kissé emelkedettek (köze lehet a szívhez - pl. oxigénhiány az alacsonyabb verőtérfogat miatt)? Hematológián voltam, semmit nem mondtak rá. Emésztési problémák is vannak. Kb 2006 végén reumás láz zajlott le nálam, azóta is krónikus mandulagyulladásom van, gyakori akut gyulladással, amit ki szeretnének a nyáron venni... A reumás lázban tudom, hogy gyakran van pancarditis, és így gondolom, hogy szövődményként alakulhattak ki az említett billentyűhibák és a meszes pericardum? MRTG többször volt csinálva, rendben. S-proBNP vérben normális, nem emelkedett (10/2014). Vérnyomásom jelenleg 95-108/50-65 között mozog nyugalomban (BB nélkül), pulzus kb 80-83. Régen 125/80 vérnyomás mellett 72-74-es pulzusom volt... Bevallom, már tancstalan vagyok, ezért kérném segítségét. Állítólag sok kardiológusnak még tapasztalata sincs a konstr. pericarditisszel, annyira ritka, viszont ami megrémített, hogy a műtétjének magas a halálozása (kb 15%) :( Köszönöm tanácsát. Szép napot!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
14.
Kedves Kérdező ! Szemlátomást jól képzett kérdezővel, szerintem túlságosan is aggódó emberke lehet. Szeretném megnyugtatni abban, hogy nincs constriktiv pericarditise. Hála istennek az egy igen jellegzetes és súlyos betegség, nagyon markáns UH jelekkel, áramlási - telődési zavarokkal. Ezt az említett UH-ák mindegyikén kellett volna látni, még akkor is ha kezdő a vizsgáló. Ilyenkor ha magát az okot nem is látják, olyan nyomásváltozásokkal jár ez a betegség az üregen belül, hogy az ordít. Én az gondolom az elmondottak alapján, hogy panaszait az idült mandula gyulladás okozza és sürgősen el kellene azokat a mandulákat távolítani. Ezzel meg fognak szünni a panaszok. Ha ezek ellenére nem lenne megfelelő javulás akkor keresnék más okot, de akkor sem a szívében ! Az nem lehet beteg ennyi UH, terheléses vizsgálat után !
2015.
05.
09.
Renáta kérdése:

Jó napot Doktor Úr !! 24 éves,2 gyermekes anyuka vagyok !! kissebbik fiam 7 hónapos !! 4 hónapja 160/100 ra szaladt a vérnyomásom,pulzusom140 !! azóta vérnyomáscsökkentőt (ampril 5 mg ) és diazepánt (5mg ) irt ki az orvosom !! a vérnyomásom álltalában alacsony 90/50 és 110/60körül mozog !! ezért az orvosságokat csak szükség esetén veszem be !! (hetente egyszer 2szer ) a pulzusom álltalában magas (90-120 között mozog ),de ha a vérnyomásom eléri a normális szintet (120/70et ) már rosszul érzem magam !!a fejemet nehéznek érzem ,néha ugy érzem mindjárt elájjulok !!és van h napokig fáj a fejem !!nagyon félek,állandóan méregetem a vérnyomásom,pulzusom !! mindig az jár a fejemben h valami nagy bajom van és meg fogok halni !!az lenne a kérdésem h mi lehet ennek az oka ?vérkép,pajzsmirigy,hasi ultra,minden a lehető legjobb !! mit tegyek ? ez lehet pánik v szülés utáni valami ?? ha tud,kérem segitsen !! válaszát előre köszönöm !! üdv,Renáta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
09.
Kedves Renáta ! Először is nyugodjon meg, nincs semmi baj, csak 2 gyermek mellett sűrűek a feladatok, kevés a pihenés. Nincs ideje magára és bizony hiányzik ez ilyenkor. Elsősorba ilyenre lehet gondolni, de tudja azért nem árt egy részletes vizsgálat /neurológus, kardiológus, psychiater/ Tessék egy kicsit a stresszt mérsékelni, sportolni és hagyni időt magára is. Hiszen azért, mert anyuka, azért egy fiatal nő még ! Kellenel a kellemes érzések, nem csak a kötelesség ! Van magának párja, szülei is. Kérem, hogy általuk találjon magára egy kis időt !
2015.
05.
08.
lab kérdése:

Tisztelt doktor ur! Egy ideje azt vettem eszre, hogy a jobb labfejem mindig hidegebb a masiknal. Hol jobban, hol kevesbe, neha a vadli is hidegebb lesz. Van, hogy ejszaka takaro akatt, zokniban sem melegszik at teljesen reggelig. Erszukulet szuresen voltam par napja, az eredmeny jo lett, pulzus kezzel is nagyon konnyen tapinthato. A vizsgalo doktor nem tudta megmondani, mitol lehet igy hidegebb a labam. Onnek van esetleg valami javaslata? Mas tunetem nincs, de azt megemlitenem, hogy kb. egy hete nagyon begorcsolt a terdem mogotti resz (talan popliteus?) es meg azota is erzekeny, feszul egy kicsit, foleg gyaloglas utan. A reumatologus szerint normalis, hogy ennyi ido utan is erzem. Nem tudom, hogy a ket dolog kozt lehet-e osszefugges? Elofordulhat hogy esetleg verrog?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
09.
Nem fordulhat elő artériás vérrőg, mert akkor nem tapintható a pulzus azon a területen. Vénás rög okozhat iyet, de az folyamatos fájdalommal, lábdagadással, a végtag vöröses elszineződésével jár. Térdet, térd árkot érdemes a fájdalom miatt. A hidegséggel nincs teendő. Az egy fonák érzés lehet, melyet nem lehet mindig megmagyarázni.
2015.
05.
08.
V.Jutka kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm a gyors választ. Üdv.: V. Jutka
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
09.
Örülök ha segítettem.
2015.
05.
08.
Mary kérdése:

Kedves Szemerédi doktor úr! 2015.05.06-án adott válaszát Mary jeligére nagyon szépen köszönöm .Tisztelettel:Fazekas Sándorné.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
09.
Örülök ha segítettem.
2015.
05.
08.
V.Jutka kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát, a napokban kapott új gyógyszeremmel kapcsolatban. Annyit szeretnék még kérdezni, hogy így a gyógyszer adagolásom: Talliton 12,5 mg2x1, Betagen 16 mg 3x1, és Irabel 150 mg este 1x, szedhetők-e együtt. Köszönettel: V.Jutka
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
08.
Igen a gyógyszereket egyszerre és együtt be lehet venni !
2015.
05.
07.
Erős szívdobbanás kérdése:

Kedves Doktor úr, 2 hónappal ezelőtt 62 éves édesapámnál magas várnyomást és gyors szívbedobogást mértek. A háziorvos felírt Nebibeta 5mg és Coverex As 5 mg gyógyszert. 1-1 szemet szed be belőle naponta. A vérnyomása rendben, viszont folyamatosan érzi a szívdobogását (normál gyorsaságút) és kb 10-12 dobogás után érez jó pár másodpercig szünetet, majd dobban egy nagyon nagyot. E miatt nem tud aludni, folyamatosan erre figyel és nagyon kellemetlen neki. A háziorvosnak jeleztük, azt mondta, hogy ez előfordul, e miatt kapta a Nebibeta gyógyszert állítólag.. Na de minden nap? és eléggé félelmetes is. Kérdésem ,hogy ez ellen nem lehet valamit tenni? esetleg a gyógyszer adagot nem lehet csökkenteni? Mitől tud ez elmúlni? Illetve lehet a gyógyszertől étvágytalanság, rossz közérzet, ételundor? Várom visszajelzését. Köszönöm szépen előre is. Üdvözlettel, Mónika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Mónika. Azt gondolom kardiológushoz kell fordulni és vizsgálatok alapján kellene eldönteni mi a teendő. Ez igy biztosan nem jó ! Egyetértek azzal, hogy valamit tenni kell.
2015.
05.
07.
vérnyomás kérdése:

T. Doktor úr Szeretném megkérdezni hogy a 122/61 vérnyomás 72 pulzussal normális e? 63 éves vagyok coverexet szedtem de egyre magasabb lett a vérnyomásom. covercardot kaptam 5/5mg-t. Nem használt ezért lecserélték covercard 10/10mg-osra napi 1-et kell bevennem. 8 napja szedem, előtte 130-160-as volt a vérnyomásom. Ezért érdekelne,hogy a fentiekben említett 122/61 normális e? köszönettel Papsity Béla
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Béla ! Tökéletes a vérnyomása ! Gratulálok !
2015.
05.
07.
szívU? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Milyen esetben végeznek, mi indokolja a nyeletéses szívultrahang vizsgálatot? Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
A szívUH a szív müködésére, billentyűk zárodására ad felvilágositást. Sajnos a mellkasfalon nem mindig látni a szív egészét, lehetnek olyan területek, amelyek nem vizsgálhatóak.Ilyenkor a nyelőcsővőn keresztül ultrahangozunk, mert igy nincs akadálya a szív teljes egészének átnézésének. Akkor végezzük ha a látott kép bizonytalan,
2015.
05.
06.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Megint az Ön véleményét szeretném kérdezni.Másfél hónapja hagytam el a concor-cort, mint ahogy legutoljára irtam is Önnek.A következőket tapasztalom kb:két hete.Nagyon alacsony a pulzusom.Reggel általában 62-64, napközben volt hogy csak 61, este 8-9 órakor meg már csak 58-56, de volt ennél kevesebb is.Nagyon félek, hogy ez a kis mitralis, és min tricups insuff-tól van.Ön szerint ez lehet a billentyű elváltozástól?Vagy netán a prolapsustól?Az igaz, hogy többféle vitamint is szedek, meg lenmag olajat is iszom.Nagyon aggódok, már arra gondolok hogy talán kellene egy 24-órás holtert feltetetni.Mindennap biciklizek 1 órát, és közben megállok megnézni a pulzusom, de nem igen megy fel.Igaz csak közepes tempóban tekerek.Ez baj?Szóval nagyon aggódom, mint mondtam is az előbb.Doktor Úr Ön szerint mi lehet a baj?Várom szíves válaszát.Üdv:Andrea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Andi ! Ez a pulzusszám tökéletes ! Folytassa a gyógyszert, nem lesz semmi baj. Hozzá fog szokni ehhez, az egyébként tökéletes pulzusszámhoz !
2015.
05.
06.
Mary kérdése:

Kedves Szemerédi doktor úr! 63 éves nő vagyok kezelt magas vérnyomásos beteg. Rendszeresen mérem a vérnyomásomat otthon és az otthoni pulzusszámaim normálisnak mondhatók 62-75 között mozognak. Ergometriai vizsgálatot végeztek nálam és aznap nem vehettem be a Concor tablettámat mert befolyásolta volna az értékeket. Sajnos várni kellett a rendelőben és én elég hamar ideges tudok lenni,így az induló pulzusszámom eleve 82 volt később magasabb lett.én végig csináltam mindenféle rosszul lét nélkül a biciklizést csak annyit érzetem mint amikor hegymenetben biciklizem. A vizsgálati eredmény leírását megkaptam csak annyit mondtak nekem,hogy nem kell katéterezni,6 hónap múlva kontroll,és100 mg-os ASA szedése meg fontolandó /Aspirin protect/. Szeretném a segítségét kérni abban ,hogy ez a vizsgálati eredmény mit jelenthet :a terhelést percenként 25W-tal emelve végeztük.100 W 1 percnél a submaximális frekvencia elérése miatt szakítottuk meg./7 MET/. Terhelés alatt sem ritmuszavar sem anginát nem észleltünk.A terhelés csúcsán II,III,a VF-ben V4-6-ig 0,5mm-es ST depressiók látszanak Max.RR:160/56 Hgmm volt és 100-s,illetve 150-es pulzus számaim voltak a végén.Előre is köszönöm a válaszát, annyiszor segített nekem .Tisztelettel:Fazekas Sándorné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Kérdező. Ez igy önmagában nem kórjelző eltérés, de nem is negativ lelet. Ezért ellenőrzik majd később. Az az igazság, hogy a nők esetében lehetnek pici eltérések anélkül hogy betegség lenne mögötte. Ezért kell a nőket ellenőrizni, megfigyelni és nem mindjárt betegnek tartani. Fogadjon szót és menjen el a kontrollra, addig meg tessék teljes életet élni !
2015.
05.
06.
Mi bajom lehet? kérdése:

Kedves Doktor Úr! 36 éves nő vagyok. 2,5 évvel ezelőtt mellkasi szorítással kardiológiai kivizsgáláson voltam. Szívultrahang, EKG, terheléses EKG. Enyhe mitrális prolapsust és magas pulzust (90/perc) diagnosztizáltak, de azt mondták egyébként rendben vagyok. Meg is nyugodtam. Fél évvel ezelőtt azonban már terhelésre is éreztem a szorítást, pedig eddig a sport mindig kikapcsolt. Sőt, 22 éve versenyszerűen sportoltam. Fél évvel ezelőtt abbahagytam, mert nagyon félek, hogy valami komolyabb bajom lesz, ha sportolok, mert érzem a szorítást. Ismét elmentem egy kardiológushoz, szívultrahang, terheléses EKG, azt mondták, minden rendben. A terheléses EKG alatt is nagyon szorított, de azt mondták ez nem a szívemtől van, mert egy-két extra kivételével tökéletes az EKG-m. Most már sokszor fáj is a mellkasom, a szorítás, extrák azóta is megvannak, sőt, néha azt érzem, hogy nem is extráim vannak, hanem mintha rezonálna a szívem, hosszú másodpercekig. Nagyon kellemetlen és nagyon megijedek. 5 kardiológus látott eddig, és azt mondták nincs semmi bajom. De mégis megvannak a tüneteim, és sportolni sem tudok a félelem és a szorító érzés miatt. Ön mit tanácsol, mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Kérdező ! Ha 5 kardiológus látta és azt mondta nem beteg a szíve, akkor bizony kizárt, hogy beteg a szíve ! Rheuma- orthopaedia, gastroenterológus, tüdőgyógyász és urológus kellene még, hogy megvizsgálja, mert ezen területek betegségei sugározhatnak a mellkas felé. Ezt javasolom.
2015.
05.
05.
V.Jutka kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Pár napja voltam kardiológián és a hosszú évek óta szedett Propnalolol gyógyszer helyett új gyógyszert kaptam a Talliton 12,5 mg-ost. Sajnos arra nem kérdeztem rá, hogy az este szokásos 1 szem Irabel 150 mg-os tablettát továbbra is szedhetem-e? Kérem szíves válaszát, hogy együtt szedhetők-e ezek a gyógyszerek.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Szerintem szedje együtt a két gyógyszert. A két gyógyszer együtt adható. Ha a vérnyomás nagyon lecsökkenne csak akkor hagyja el az Irabelt.
2015.
05.
05.
Tóth Imre kérdése:

Tisztelt Szemerédi Doktor Úr! Először is hadd kezdjem azzal, hogy nagyon hálás vagyok Önnek! Korábban már egyszer kérdeztem Öntől (teljesen más témában) és NAGYON jó választ adott. Az alapján indultam el kivizsgáltatni magam és megfelelő kezelést kapni. Csak így sikerült meggyógyulnom, mert más orvos nem jött rá a probléma okára. Nagyon köszönöm tehát korábbi segítségét! Most más kérdésem lenne egy teljesen más ügyben, remélem most is tud válaszolni. 37 éves férfi vagyok. (nem iszom, nem dohányzom, nem kávézom) Fogyókúrázom. 120kg-ról már sikerült 109kg-ra lefogynom. Minden szempontból jól érzem magam. Sokkal könnyedebb, mozgékonyabb vagyok. Az egyetlen problémám: A hasamon most vettem észre, hogy 3db 1cm átmérőjű sárga folt jelent meg. Kettő a köldököm mellett bal oldalon, a harmadik a jobb oldalon kicsit feljebb. Mi lehet ennek az oka? A sárga színről a máj jutott eszembe. Lehet, hogy májam nem bírja a fogyást? Érdemes lenne csináltatnom egy májfunkciót? Egyébként a közérzetem jó, szemeim nincsenek besárgulva és máshol sem sárga a bőröm. Hasam kissé gyűrött a megereszkedett bőr miatt (mivel pocakom nagy része lement). Lehet, hogy a sárga foltok csak a bőr megereszkedésének valamilyen ideiglenes mellékhatása csak? Előre is köszönöm szíves válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
07.
Kedves Kérdező. Ahhoz bármilyen véleményt lehessen alkotni meg kellene mutatni egy bőrgyógyásznak a foltokat. Banális dologtól egészen a komolyabb betegségekig sok minden járhat bőreltérésekkel. Én azt javasolom bőrgyógyásznak mutassa meg az eltéréseket !
2015.
05.
04.
Beutalo kérdése:

Üdv Doktor Úr!!Azt szeretnem kérdezni h meddig érvényes egy haziorvosi beutalo,a kardiologiara?Köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
04.
Kedves kérdező ! 3 hónapig érvényes egy beutaló.
2015.
05.
04.
gyógyszerhatás? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szedek évek óta. Pár hónapja sokkal sürűbben kell vizeletet üríteni, ill gyakoribb az inger. Ez lehet a gyógyszerektől? Szédülésem van, szívtájéki-mellkasi fájdalmam. Pulzusom szapora. Ami a fontosabb kérdése, hogy jónéhány alkalommal, ez is inkább gyakoribb mint nem, azt észleltem, hogy székelésnél, nyomásnál, vérzést tapasztalok. Hüvelyi vérzést. Fogamzásgátlót szedek, a ciklusom egyébként rendben van, de ez a vérzés olyankor is jelentkezik, ha nincs meg a menstruáció. Nem erős, és nem folyó jellegű, de a fehérneműn nyoma van. Ezidáig ilyen nem fordult elő. Köze lehet a gyógyszereknek, vagy valamilyen belszervi probléma? Azt megírnám még, hogy 29 éves vagyok. Tisztelettel várom kedves válaszát! Lady
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
04.
Kedves Kérdező ! A nőgyógyászati vérzés az nem belszervi betegség ! A vashiány, amit okozhat, az viszont ellenőrizendő és ha kell vaspótlással kezelendő. Kérem minél előbb forduljon nőgyógyászhoz a rendellenes vérzés tisztázására.
2015.
05.
04.
Beatrix79 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kérdeztem már öntől párszir ill.pár napja írtam,hogy már egy puszta felállástól az amúgy jó pulzusom 110fölé ugrik.Igaz ön megnyugtatott,hogy edzettlenségtől van,de kicsit az orvosok rémálma vagyok,hipohonder,így sikerült önhöz időpontot kérnem.Sajnos csak június végére kaptam.Addig kell valamire figyelnem?mozdulni sem merek,vagy épp mozogjak?köszönöm szépen és további szép napot!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
04.
Kedves Kérdező ! Nyugodtan mozogjon ! Nem kell semmire sem tekintettel lenni, mert nincs szívbaja szerintem ! Várom sok szeretettel és mindent átnézünk majd.
2015.
05.
03.
Anita kérdése:

Tiszteletem. Édesapámat tegnap kellett bevinni a kórházba infarktus gyanúval. Egyenlőre nem montak semmit de odalyukadt ki a dolog hogy valami gond van a veséjével. Már kb 11éve is ezt mondták neki. Biopsziát akartak nála csinálni annó de ő nem engedte. Tudom látatlanba nemtud diagnózist adni.Attól Félek Nehogy rák legyen,nagyon aggódom. Ön szerint mi lehet? Mi a legvalószínűbb ha semmi tünete nincs emiatt? Kérem emailben is válaszoljon mert nem mindig tudok ide feljönni. Nagyon köszönöm előre is a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
04.
Kedves Anita ! Biopsiát nem rák esetén szoktak végezni, hanem belgyógyászati vesebetegség gyanúja esetén. Ennél többet mondani adatok hiányában nem tudok.
2015.
05.
03.
14kerdese kérdése:

Üdv újra doktor úr ! ismet en vagyok a 17 eves lany aki par napal ezelot irt , hat en szedtem sima probiutikimot es hozza Milgamma kapszulat orvos mondta a Milgammat de oszinten meg mondva semi javulas es ez miatt minden nap csak sirok es rosszra gondolok hogy mi lehet mar.... Probaljam meg amit ön javasolt probiutikumot? Vagy mit ? Hazi orvos nem mond semit se belgyogyasz akihez jarjak csak hogy igyak sokat es eszek de ezt csinalom es nem ertik meg hogy mivan..... Idegesito mar komolyan annyi orvosnal voltunl es semit nem tudnak mondani vagy valamit adni .....
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
04.
Kedves Kérdező Minden étkezéshez vegyen be 2 tbl Mezym fortet. Emellett 2x50 mg Dicetel és 3x2 tbl Espumisan szedését javasolom. A probiotikumot érdemes lenne szednie ! Én ezt tenném !
2015.
05.
02.
gyógyszer nélkül kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm gyors válaszát! Megpróbálom elvinni páromat kivizsgálásra. Kérem arra válaszoljon még, hogy ez a mitralis prlapszus mit okozhat ha nincs kezelve? Köszönettel: György
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
02.
Kedves Kérdező ! Az egy fejlődési rendellenesség. Kicsit laza a kéthegyü billntyű tartószerkezete. Ezért jobban kileng a vitorla és ezért a gyorsabb szívmüködést jobban megérzik azok akik ilyennel rendelkeznek. Igen gyakori és szinte semilyen következménnyel nem jár .
2015.
05.
02.
gyógyszer nélkül? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kérem segítsen, és adjon információt a következő kérdésem kapcsán! Párom aki 29 éves magasvérnyomásos és valamilyen billentyű betegsége is van azt hiszem mitralis prolapsusnak hívjak. Írtak fel neki gyógyszert az egyik a Concor a többit sajnos nem tudom. 3 éve írták fel neki, amit rendszeresen szedett, utóbbi fél évben nem veszi be őket, és nem tudom rávenni, hogy szedje és kérjen kontrollvizsgálatot is. Néha fáradtségra panaszkodik, és nyomó mellkasi fájdalomra, egyebekben jól érzi magát. Azt szeretném kérdezni, hogy ha nem szedi az előírt gyógyszereket, annak milyen szövődményei vannak, ill ez a billentyű eltérés súlyosbodhat-e? Romolhat az állapota, és ha igen mennyi idő után? Várom mielőbbi válaszát! György
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
02.
Kedves György ! Kérem karoljon bele a párjába és sürgősen jelentkezzenek be egy részletes kardiológiai kivizsgálásra a területileg illetékes kardiológián. El kell bírálni kell-e gyógyszer, milyen gyógyszer kell, mennyit kell bevenni belőle, van- e kardiovasc. kockázati tényező - károsodás . Ezeket meg kell nézni !
2015.
05.
02.
Beatrix79 kérdése:

Tisztelt Dr.Szemerédi Péter! Köszönöm gyors válaszát.Gondolom a strsszes életmód,mozgásszegénység nem tartozik az egészséges életvitelhez.Nem kávézom,nem dohányzom,de most már betegesen figyelem a pulzusom,aggaszt,hogy kicsit megmozdulok és felugrik közel 140-re.Voltam vérképen,enyhe vashiányom van.Ez is lehet ok?esetleg önhöz hogy lehetne eljutni?Nem vagyok 2.kerületi lakos.Ill ha ez valami betegség oka,gyógyszer nélkül is van kezelési mód?most kicsit pánikolok,mozogni sem merek.Köszönöm és szép hétvégét
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
02.
Kedves Kérdező ! A vashiány bizony okozhat szaporább szívmüködést, fáradékonyságot, gyengeséget és hajhullást is. Kell bizony vasat pótolni és szépen lassan el kell kezdeni mozogni. Pulzusban lehet terminust kérni. Bárki jöhet !
2015.
05.
02.
Beatrix79 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! MPS-em van a szokásos extrákkal.Amit észrevettem,hogy a nyugalmi pulzusom 72-76körüli,viszont ha felállok mosogatni,takarítani ez 136körül van.Űlő munkát végzek,nem spprtolok.36éves vékony nő vagyok,elég stresszes.Ez a mozgáshiánynak tudható,vagy komolyabb a baj?köszönöm válaszát
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
02.
Kedves Kérdező ! Igen valószínű, hogy a mozgásszegény, stresszes életvitel, elhizás, szorongás, dohányzás, túlhajszoltság kedvez az ilyen jelenségeknek. Azonban, ha az egészséges életvitel mellett nem szünik meg, akkor bizony vizsgálni kell.
2015.
04.
30.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kérem Önt még egyszer utoljára válaszoljon nekem. Ez év február 24-én ablaciót végeztek kamrai extrasystolék miatt. Utána rehabilitációra küldtek Balatonfüredre, ahol minden jó volt. Úgy tűnt 90%-ban sikeres volt a beavatkozás.Néha ugyan előjöttek időváltozásokkor a ritmuszavarok, de el is múltak. Nem kaptam csak Magnéziumot és mozgásterápiát.Első héten azt hittem meghalok a fáradtságtól, szinte járni sem tudtam. De mégis jó volt. Éreztem, hogy a mozgástól fokozatosan tér vissza az erőm. A terheléses ekg egyetlen egy ritmuszavart sem jelzett. Az utolsó napokban Holtert kaptam, ahol 65 extrasystolém volt /kamrai és 35 pitvari. Boldog voltam nagyon. Mindenkinek elkiabáltam, hogy milyen jól vagyok. Szinte álomvilágban éltem a sok félelmes nap után, amiket okoztak ezek a zavarok. Azután hazaérkeztem és jöttek a problémák, az idegesség. Egy magányosan élő korombéli nőnek elég nehéz az élete. A kertet gondoztam és sokat dolgoztam itthon. A tornát folytattam. Az utóbbi napok sok bosszúsága, valamint a pokoli erős időjárásváltozások megviseltek. Tegnap sajnos visszatértek az extrasystolék kb. olyan percenként 2-3 is. Úgy aludtam el, hogy magnéziumos, szódabikarbónás vizet kortyolgattam. A böröndöt bepakoltam és kezem ügyébe tettem a telefont. /ha jön a mentő ne kelljen a gyerekeknek utánam hozni a cókmókot. Nem mertem az ügyeletet kihívni. Valamikor a fáradtságtól elaludtam. Sokat forgolódtam és többször is leizzadtam éjjel. Reggel elindultam, de hiába. Az orvos aki műtött Nyíregyházai, éppen Svédországban, a másik folyamatosan kinyomott, Füreddel megint nem tudtam beszélni. Időpontot június 11-re kaptam az egészségházban. Egy alkalommal sikerült a műtétet végző orvossal beszélnem aki azt mondta, hogy az abláció nem 100%-os, mert visszatérhetnek a ritmuszavarok csak másik területen. Szedjek Rythmonormot vagy Verapamilt, elfújja, mint a szél. Csak éppen azt nem tudom mennyit, mert azt nem mondta. Elgondolkodtam azon, hogy vajon mi történik még addig? Jó vagy rossz? Inkább a rosszra tippelnék. Tanácstalan és végképp szomorú vagyok. Hiába volt minden? Balatonfüreden derült ki, hogy mitralis prolapszusom nem tűnt el, mint ahogyan azt megállapították, sőt, visszafolyás is van /jelzett. Valamint a háromhegyű billentyű is problémás. Félek. Már nem tudok pozitivan gondolkodni. Belefáradtam. Kérem Önt szíveskedjen nekem megírni, hogy én magam a félelemmel elő tudom-e idézni a ritmuszavart? Létezik-e az, hogy nincs háttere? Csak bevonzom? Hívjak mentőt, ha ismét rosszul leszek, vagy szedjek-e gyógyszert? Van-e valamilyen tanácsa a számomra? Annyira szégyellem, hogy a legnagyobb bajomban írok mindig Önnek, és úgy várom a válaszát, mint Jézus szavát az emberek. Ígérem mindent úgy teszek, ahogyan Ön azt leírja. Nagyon köszönöm, hogy foglalkozik velem. Szép hétvégét kívánok tisztelettel.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
05.
02.
Drága Zsuzsa ! Higgye el nincs komoly baj ! Ezek az extrák inkább kellemetlenek és ijesztőek. Bizony a szorongás és a félelem fokozza a gyakoriságot. Pici Concor / 2x1.25 mg/ vagy Betaloc Zok /2x12.5 mg / és 2x1 tbl Panangin forte szedése mellett elmulik vagy legalább is csökken. A mitralis prolapsus pedig olyan, hogy egyszer látni, egyszer meg nem ! Az extrasystole okozta kellemetlenségeket pedig fokozhatja. Ezért is adnám az említett gyógyszereket, mert azok a mitralis prolapsusra is hatnak ! Nincs baj, csak kellemetlenség. Fog ez még javulni, csak a szorongás is csökkenjen. Akkor valóban van rá jó esély !
2015.
04.
29.
szabálytalan szívverés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 38 éves és kávézó, dohányzó férfi vagyok és jelenleg nem túl edzett. Az elmúlt két évben négy alkalommal előfordult, hogy egy hirtelen nagyobb fizikai megterhelés után, az első alkalmat leszámítva, amikor egy ágynyugalomból való felkelés után történt, teljesen szabálytalan és igen gyors szívverésem lett, amihez ugyan mellkasi fájdalom nem, de halálfélelem és verejtékezés az társult. Mindhárom esetben spontán helyreállt kb. 20-30 percen belül mind a ritmus, mind a pulzusszám, miután próbáltam valahogy ösztönösen, mély levegőkkel, leülve megnyugtatni magam, de borzasztóan ijesztő volt. 11éve, pánikbetegség diagnosztizálása előtt volt echocardiographia color doppler vizsgálatom, ahol organikus card. betegségre utaló eltérést nem találtak. Az utolsó ekg vizsgálat 4éve volt, szintén negatív eredménnyel. Ön szerint el kellene mennem ismét kardiológushoz, talán éppen Önhöz, esetleg bármilyen más vizsgálatra vagy a leírtak nem utalnak szívbetegségre és nem igényelnek kivizsgálást? Köszönöm válaszát, Gábor
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Kedves Kérdező ! a következőket tenném : 1/ cigi elhagyása, kávé mérséklése max napi 2 kávés csésze félig. 2/ stressz, tunyulás mérséklése - tessék sportolni ! 3/Panangin forte 2x1 tbl 4/ ha ismétlődik hanyat-homlok ügyeletre menni - legyen EKG ! 5/ ha nem ismétlődik ajánlott időben kardiológiai kivizsgálás ritmuszavar keresése végett !
2015.
04.
28.
14 kérdése:

Jo napot ! 17 eves lany vagyok 46 kg 3honapal ezelot helicobakter bakteriumot talaltak vervetelen kertuk es ott ki mutattak viszont itt kezdotek el a bajok miutan ell kezdtem szedni az antibiutikomot klion 250mg2/2 flomirid 500mg2/1 Viszont en ezelot is szedtem flomirid 500mg es egy feher vastag 1000mg most 2 dobozal kaptam mindegyikbol...elsovel nem jartunk sikerel a masodikal igen nincs mar bennem helicobakter de nagyon gyenge vagyok sehova nem tudok menni hasam faj es a labam nem ertem mitol vervetelen is voltam 2szer hasi ultrangon is es minden jo vizelet is 2hete abba hagytam az osszes gyogyszert es semi valtozas akihez jarok orvos azt mondta hogy meg mindig gyogyszerektol vagyok ilyen meg fel borult immurrendszerem de en el vagyok keseredve hogy vajon mikor is jovok ujra helyre mikor leszek a regi.... Nem volt semmi bajom csak amiotta ezeket kezdtem el szedni.... Nagyon rossz Ön szerint mi lehet??? Pajzsmrigyem sincs ott is voltam... (Nagy nehezen hisz nem vagyok jol) Gyogyszerek kozbe szedtem multivitamint beres csepet c vitamint aszt hidtem jobb lessz de nem :/ Ez miatt voltunk korhazba is de nem tartotak bent mert vervetel ott is jo volt meg amiket el vegeztek.... Szval nem tudom mi lehet kerem mondjon valamit
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Kedves Kérdező ! A sok egyéb szer után próbáljon szedni napi 2 caps Bio - Kult nevű probiotikumot. Ez a gyulladt és nem tul jól müködő beleket újrainditja. Nem lesz semmi baj ! Ez valóban a gyógyszerek következmény. Pici turelem és figyelem az óvatos, kiméletes, fokozatosan bővitendő étrendre is !
2015.
04.
28.
érelmeszesedés kérdése:

Kedves Doktor úr!! 24 éves hölgy vagyok, és egy természetgyógyász ismerősöm megnézett, és azt mondta, hogy a bal oldali nyaki érelmeszesedést érez, de hát minden szűrésem negatív, most voltam, és a koleszterintől a tiglicerid minden jó és a laborom is negatív, nem vagyok cukros, a vérnyomásom is alacsony 106/80, vagy még alacsonyabb és hát minden szúrésem negatív és a laborom is teljesen negatív és csillagmentes, de hát ilyen fiatalon hogy lehet érelmeszesedés??? semmi panaszom nincs egészséges vagyok... köszönöm a válaszát..
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Drága, kedves Kérdező ! A nyaki érelmeszedés annyira valószínű magánál, mint - bocsánat az izléstelen hasonlatért - ha kimaradna a menstruációja és klimaxot véleményeznének a hátterében ! Nyugodjon meg és higgye el kutya baja !
2015.
04.
27.
Extrák extrái... kérdése:

Kedves Doktor Úr! 37 éves egészséges nő vagyok egy kis Mps-el megáldva.Nyolc éve megtaláltak,de van,hogy évekre eltűnik.Most viszont pár hete megint előjöttek,és mindent megteszek ellene,de nem akarnak eltűnni,pedig nincs baj a szívemmel.Gyógytea vitamin stb.Azt szeretném kérdezni,hogy mennyi az a napi mennyiség,ami miatt még ne essek pánikba?Lehet,hogy csak nehezebben viselem a kelleténél,és nem kéne vele foglalkozni,de borzasztó.Van,hogy percenként több,van hogy fél nap alatt semmi.Biztos,hogy mikor jön több már a stressz sem segít,de egyszerűen ezeket szerintem nem lehet megszokni.Hiába tudom,hogy ártalmatlan,minden alkalommal elfog a félelem,aztán el is múlik,de ha több jön,akkor nem bírok egy helyben se ülni szinte..Nem tudom mit tehetnék még...Nagyon köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Kedves Kérdező ! Először is hagyja abba a teázást és a csoda fűveket - bogyókat. Kezdjen el 2x1 tbl Panangin forte tbl-t szedni / recept nélkül kapható kálium és magnézium tartalmú készítmény/. Ha 4-5 nap múlva nincs látványos javulás, keressen fel egy kardiológust és kérjen tőle segítséget ! Én ezt javasolom, ezt tenném !
2015.
04.
27.
vérvizsgálat kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Szeretném kikérni a véleményét egyik férfi családtagom esetével kapcsolatban.A nyakán kb 1 éve van egy borsónyi csomó./Természetesen orovshoz nem lehet elvonszolni /.Többször van, hogy hőemelkedése van,köhög, de azt azzal magyaráztuk hogy nagy darab sportólóről van szó,nagyon izzadékony és hamar megfázik.Kb 1 hete mondja,hogy a hasa olyan nem jó,puffadt,néha fáj a feje,hőemelkedése van pár napja néha-néha.Az ami érdekelne engem,ha sikerülne esetleg már végre rábeszélni egy vérvételre,akkor abból kiderül-e,hogy nincs-e esetleg haemathológiai probléma,/mert megmondom öszintén,én a tünetekből kicsit félve,de arra gyanakszom /.Vannak olyan laborok,ahová nem kell orvosi beutaló,nem kell várakoznia /mert elnézést,de mint általában a férfiak,nem akar orvoshoz menni /,de a felesége agyon izgulja magát.Ezzel kapcsolatban szeretném kérni a segitségét,és ha kell,akkor milyen vérképet kérjenek ,illetve m ilyen vizsgálatot! Nagyon köszönöm előre is válaszát ! Szép napot kivánok !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Kedves Kérdező ! Az elmondottak alapján, vizsgálat nélkül nehéz jó véleményt alkotni. Én úgy gondolom igen gyorsan és igen sürgősen haematológushoz kellene fordulni. A legvalószínűbb vagy egy induló nyirokmirigy betegség, vagy valamilyen aspec. - specifikus gyulladásos betegség megléte. A diagnozis és a kezelés késik labor és kiegészítő vizsgálatok nélkül. Baj lehet belőle. A leggyorsabban orvost és terminust a magánrendeléseken találhat.
2015.
04.
27.
Élet kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Ikertestvéremnek szívbillentyű műtéte volt 2003 évben.Sajnos nem sikerült tökéletesre, a sinus csomó sérült,így kapott pacemakert is a műtétet követően. Két éve lejárt a pacemaker időközben csökkentették a teljesítményét ,hogy tovább tartson,de idén áprilisban teljesen lemerült. Előjegyzése 1 hónap múlva esedékes Akkor cserélik majd..le Kérdésem az lenne :meddig lehet életben maradni ha lemerült a pacemaker?,és mi szabályozza a szívritmust?? egyelőre vigyáz magára,kíméljük de nagyon aggódom.válaszát előre is köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
30.
Kedves Kérdező Ha az Ön testvérénél történt PM ellenőrzés és annak során a mért paraméterek alapján egy hónapos előjegyzést kapott, az azt jelenti, hogy a PM még müködik, csak a telep lemerülőben van. Ez pedig ilyenkor még minimum fél éves - csökkentett frekvenciáju - de kielégítő müködést biztosít. Másrészt nem jelenti az egy hónap azt, hogy ez kőbe vésett időpont ! Ha panaszok /szédülés, gyengeség, fulladás, mellkasi fájdalom/ jelentkeznek vissza kell menni a kardiológiára és sürgősséggel cserélnek ! Nincs itt semmi baj !
2015.
04.
26.
Angyal... kérdése:

Kedves Doktor Úr!Olyan kérdésem lenne,hogy meleg "hullámzó" érzés vándorolt át a mallkasomon a szívem környékén és olykor ég a nyelvem is.Ez ad okot aggodalomra?Vagy ártalmatlan lehet?Igazat megvalva fájni nem fájt,de nagyon rossz érzés volt.Válaszát előre is köszönöm! Sziszi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
26.
Kedves Sziszi ! Tudja a kérdésre mindig vizsgálatokat után lehet válaszolni. Ismétlődő, zavaró - kellemetlen érzések, tünetek esetén ezt el is kell végezni. A mellkasi fájdalmak - érzések lehetnek pulmonológiai, kardiológiai, gastroenterológiai és rheumatológiai - neurológiai eltérések jelei. Lehetnek banális eredetűek és lehetnek komoly bajok előhírnőkei.
2015.
04.
26.
anieri kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a vàlaszait. Üdvözlettel: Anikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
26.
Örülök ha segítettem
2015.
04.
24.
alacsony vércukor kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan problémám van, hogy gyakran lecsökken a vércukorszintem. De bármit eszem,lehet alacsony, közepes, magas glikémiás indexű étel, nem befolyásolja.Ehetek gyümölcsöt, zöldségfélét,sőt, ha csak ezt enném, ki is terítenének. Vagyis ha nem ennék mondjuk szénhidrátot, pl. egy kis tésztaféle, édesség, burgonya, na meg hús. Kenyérből a csökkentett szénhidráttartalmú TONUS kenyeret eszem, néha egy-egy zsömle. (Teljes kiőrlésűből sem mindegy melyiket eszem, hiszen tej, és rozs érzékeny vagyok, ezek meg általában megtalálhatóak benne, sőt még a szója is, szóval nekem még ez is gond.) Ezekből nagyon mértékkel szoktam enni, de muszáj, mert másképp még rosszabbul vagyok. Nekem nem jön az be, hogy étrendváltás, és csak gyümölcs, zöldség, mert akkor méginkább lecsökken a vércukrom. Nem vagyok cukorbeteg, az éhgyomri vércukrom 5,6 körül szokott lenni, de legutóbb, kb. 4 hónapja, (egy kilábaló tüdőgyulladásból) egy kis reggeli után kb. 2-3 óra múlva levett vércukrom 4,3 volt. Régebben ritkán, és nagy éhséggel kezdődött a vércukoresésem, de mostanság sokszor nem is érzem magam nagyon éhesnek, mégis jönnek a tünetek, és be kell kapnom valamit. De nem szeretnék így elhízni, szerencsére még ez nem fenyeget. Sokat stresszelek, agyalok, és ha nagyon dolgozom valamin a sz.gépen, beleélem magam, akkor érzem, hogy kezd megint leesni a vércukrom, de persze nem csak ilyenkor, és ez sem mindig mérvadó. Mostanában is voltak olyan időszakok, amikor nem esett le. Pl. mikor beteg voltam, nem sokat ettem, még sem éreztem magam rosszul. Igazándiból nem tudom, hogy vércukoresésről van-e szó konkrétan, de ha ilyenkor eszem, vagy szopogatok egy szőlőcukrot, akkor az esetek 99%-ában jobb. Szeretném megkérdezni,hogy mi a véleménye a króm tablettáról, sok jót hallottam róla? De én nem merem elkezdeni szedni, mert úgy tudom inkább csökkenti a vércukorszintet, és mivel nekem amúgy is alacsony, leesik, félek nehogy még rosszabbul legyek tőle, ha még tovább csökkenti. Még azt elfelejtettem megemlíteni, hogy van egy kis gyomorsav túltengésem, ez okozhatja-e? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Dóra
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Dóra . Én azt gondolom, hogy ezt a spontán hypoglycaemiának nevezett rosszulléte részletes belgyógyászati - endocrinológiai kivizsgálást igényelne. Tessék specialistáoz fordulni !
2015.
04.
24.
anieri kérdése:

Lemaradt: 3 évvel ezelőtti Echo/M-mode 2D color eredménye: Ao gyök: 32mm Ai.bill: sep:21 Bal pitvar:35mm JK: nem tágabb Nill-k nem vastagabbak. Bal kamra: IVS: 8mm Dd:46 DS: 29 HF:8 mm EF: 68% colorral: Jelzett foku MI: I. foku TI. JK nyomás 35hgmm Septumok mentén turbulencia nincs. Ao v.max: 1,1 m/s 2D vizsgálattal trombus, falmozgászavar, pericard foly. nem detec. E/A: 1/6 Vél: Jó balkamra funkció, Insuffok nem jelentősek. HOLTER 3 éve eredménye: 109102 db:összütés fr:78/min fr:132/min min.fr 42/min 939db SES . Több alkalommal pitvari salvék, illetve ritmusváltások. Kamrai ES -k , futamok nincsennek. Pitvarfibrillatios epizódok nincsennek. Vél: lényeges ritmuszavar nincs.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Kérdező ! Ennek fényében sem változott a véleményem !
2015.
04.
24.
anieri kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A ramiprilt abbahagytam. Sajnos az egész napos vérnyomásmérőt nem tudtam tolerálni, mert nagyon elszorította az alkaromat és fájt. 10 éve már volt ilyen mérésem de az viselhető volt 24óráig. Így mérnem kellet 24 órán át, óránként ugyanabban az időpontban a munkahelyen is.Nyugis nap volt a munkahelyen, így az eredmény reggel induláskor 126/75/75 munkahelyen összegezve :112-126/70-83/65-85 haza érve sietve gyalog 30percig: 136/79/97 utána itthon: 106-125/75-84/63-87. 1db éjszakai mérés volt: 111/75/83. Pedig 111/73/63-as pulzussal feküdtem le. A kérdésem: 1/4 nebivel is szédelgésem van vagy olyan fura érzés. Nem mindig. Ezeket figyelembe véve is szedjem még az 1/4 Nebivololt mindennap reggel? A pulzus meddig normális nyugalomban vagyis normális itthoni viszonyok közt ? (nem munkahelyen) :) Tudom, hogy 1,5 éve volt tachykardia meg sin tachycardiás epizódok ami kis szívritmus zavart jelent csak most nem volt holter. Ezek mozgással + az extraszisztolésok (beütése) gyógyítható vagy marad az 1/4 nebi? 1 nap mennyi beütés normális? Most 4 hete hogy kaptam a depo medrol szteroidos injekciót. Köszönöm válaszát előre is.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Kérdező ! Az 1/4 tbl Nebi élethossziglag maradjon meg. Ez tartja kordában tachycardiákat és extrasystolékat. Kicsit megelőzi a kóros vérnyomás ingadozásokat is. Szóval kell és kérem folytassa. Lassan kiürül a steroid, ami a vérnyomását megmozgatta. Igy más gyógyszerre szerintem egyelőre nem lesz szüksége
2015.
04.
22.
Vérnyomás. kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr. Magasvérnyomás betegségem van. A kardiológus írt ki Tritace 5 mg tabletát amitől kicsit szédültem,ő azt javasolta,hogy felezem így jó is volt az adagolás,csak köhögtem tőle.Köhögtem még a Meramyl 2,5 mg tabletától. Kaptam ekkor egy Ednyt 2,5 mg gyógyszert ,ettől nem köhögtem és jól is éreztem magam tőle. A vérnyomásom 150-160 időnként,azt szeretném kérdezni,hogy a 2,5 mg vagy az 5 mg adagolás kell-e ilyen értéknél. Régebben kaptam Amlodipin-Teva 5 mg tabletátt ettől viszkettem és kiütésem lett tőle. Válaszát köszönöm szépen ! Egy egészségügyis !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Kérdező ! Ha egy ACE gátlótól valaki köhög akkor célszerütlen másikkal folytatni, mert attól is köhögni fog elöbb - utobb . Ezért inkább ARB szedését javasolom ilyenkor. Általában én ilyenkor 1-2x40 mg Tanydont szoktam adni. Egyébként válaszolva a kérdésére 5 mg -s tablettát szedném !
2015.
04.
21.
Szívzörej kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Kisfiam aki 2 éves,szívzörellyel született.A születéskori vizsgálaton ultrahanggal megállapították,hogy a jobb és bal pitvar közti szívfalon van egy pici lyuk ami a múlt heti szokásos éves kontroll vizsgálaton sem nőtt össze vagyis se nem nött össze se nem lett nagyobb!Ott a kérdéseimre nem igazán kaptam konkrét megnyugtató választ! Kérdéseim: 1.Van-e esély rá hogy valamikor összenől az a pici lyuk? 2.ha nem nől össze teljes életet élhet-e így is a kisfiam?Miben hátráltathatja ez őt? 3.Van-e erre műtéti beavatkozás?ha igen érdemes-e? 4...és egyáltalán van-e aggódni valóm?? A múlt heti kontroll vizsgálati lelet így néz ki: ELŐZMÉNY:VSD min.grad.membr. COR:ritmusos szívműkődés,bal pst.III.-IV-ben 5/6 erősségű syst zörej ECHO:(2D color Doppler+CW)Viscero-atrialis,atrio-ventr.,ventr.-artconcordantia.Pitvari septum:ÉP.Tüdővénák nyílnak a bal pitvarba.Kamrai semptum:min.membr.defectus Separalt, A-V billentyűk. Ductus aorticus:zárt Aortaív:Norm Aortabillenytű 3 tasakos. Coronariák eredése norm.,proximalis szakasz követhető Aorta,Art.Pulm.:laminaris áramlás. Mellkasi és hasi nagyerek lefutása,áramlása norm. M-Mode:korának megfelelő fal és septumvastagság,üregátmérő és kamrafunkció. VÉLEMÉNY:VSD memr.min.gr./Q2100/ JAVASLAT:Panasz vagy tünet esetén bármikor,egyébként 1 év múlva kontroll: Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! üdvözlettel:Nagy Anett
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Anett ! Először is nem a pitvarok, hanem a kamrák közötti pici lyuk okozza az ijedelmet ! Elvileg még a gyermekkorban vn reális lehetőség a lyuk záródására. Vagyis semmi ok az izgalomra. ddig is folyamatosan és mindig normális életvitele legyen a gyereknek. Akár versenysportolhat is. Amire ügyelni kell, lázas betegség, kisebb-nagyobb mütétek és foghúzás esetén kell antibiotikumot kapni. Amennyiben akár a kontrollok kapcsán, akár panaszok jelentkeznének az eltéréssel összefüggésben többféle módon meg lehet oldani a helyzetet. Ennek szükségessége valószínütlen és jelen status mellett szükségtelen is.
2015.
04.
20.
Kamratágulat kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szív ultrahangon derült, hogy kamratágulatom van. Egészségesen élek, vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedek. 35 éves vagyok. Doktor Úrhoz az lenne a kérdésem, hogy ilyen kamratágulatot mi okozhat? Okozhat valamilyen gyógyszer? Köszönettel: Ildikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
25.
Kedves Kérdező ! A jogosan felmerülő kérdésére csak vizsgálatok után lehet választ kapni. Ugyanis csaknem minden jelentős szívbetegség okozhat kamratágulatot. Viszont a gyógyszerek között, önmagában, mellékhatásként tágulatot okozó szert, leszámítva a súlyos rákellenes készítményeket speciális immunbetegségek ellen adott szereken kivül más nem ismeretes, vagyis helyesebben, én nem ismerek. Szóval keressen egy kardiológust és kérjen vizsgálatot, véleményt.
2015.
04.
19.
Szilágyi Anikó Erika kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Mennyire alacsony vérnyomásra gondolt Doktor Úr? Ramiprilt is gondolom fokozatosan csökkenthetem 1/4-el hetente. Az estit meg a reggelit is. Mert hirtelen semmilyen vérnyomás csökkentőt nem lehet abbahagyni, ha jól tudom. Mióta felment most, így a vérnyomásom azóta vannak olyan régi szívbeütéseim ami a 1,5 -2 év ezelőtti ÉKG+ Holteren "Syn tachycardiás epizodok igazolódtak. Infussok nem jelentősek. " Ez után hagytam abba 1,5 éve az 1/4 Nebivololt. Köszönöm még egyszer!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Kedves Kérdező ! A Nebivoololt nem szabad elhagyni hirtelen. A ramipilt lehet.Ha a vérnyomása 100 hgmm körüli és szédül ezt nyugodtan megteheti. Az 1/4 nebivololt a tachycardia, sinus tachycardia kivédése, megelőzése végett folytassa !
2015.
04.
19.
vizelet kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Mit jelent a citromsárga vizelet? Azt olvastam, hogy folyadékhiány. Nálam a napi folyadékbevitel 3 liter/nap. Ez kevésnek bizonyul? 26 éves vagyok és ilyen még sohasem volt. Tegnap este sárgászöldes, de pár napja inkább a citromsárga szín dominál. Utalhat valamilyen betegségre? Köszönve várom szíves válaszát! Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Kedves Zsuzsa ! Ehhez laborvizsgálat kell, hogy el lehessen dönteni. Ha nincs panasza, jó erőben van akkor kevésbé valószínű, hogy beteg. De akkor is csak laborral lehet eldönteni biztosan a kérdést. Vizelet és vérvizsgálatok kellenek. Ezért ha biztosat akar, keresse fel a családorvosát.
2015.
04.
18.
Izomfájdalmak kérdése:

kérdés Dr. Szemerédy Péterhez ) Tisztelt Doktor Úr! Magas koleszterinszintem miatt (Koleszterin: 7,4mmol/l, Triglicerid: 1,63 mmol/liter,, HDL-koleszterin: 1,83 mmol/l, LDL-koleszterin: 5,18mmol/l, VDL-C: 0,33mmol/l, Aetherogén: Chol/HDL: 3,92) a háziorvosom 4 hónappal ezelőtt sztatin szedését javasolta, Rosuvastatin 5 mg /nap. Nagyon szépen le is vitte az értékeket, melyek 2 hónapnyi szedés után az alábbiak voltak: Koleszterin: 4,42mmol/l, Triglicerid: 1,28 mmol/liter,, HDL-koleszterin: 1,94 mmol/l, LDL-koleszterin: 2,22mmol/l, VLDL-C: 0,26mmol/l, Aetherogén: Chol/HDL: 2,28. Viszont 1 hónapnyi szedés után már picit nagyobb izomterhelés után (házimunka, takarítás) már izomfájdalom volt érezhető szimmetrikusan mindkét felkaromban. Hosszabb szünet után 3 hete egy nagyobb házimunkás nap után ismét előjöttek az izomfájdalmak, ami viszont azóta nem múlt el. Első ijedtségemben elkezdtem Q10-et és E vitamint szedni, mert olvastam,hogy ezt együtt kellett volna szednem a sztatinnal. Majd 1,5 hete abbahagytam a Rosuvastatint, mivel a betegtájékoztatóban olvastam az izomkárosító hatásáról és elmentem a háziorvoshoz. Ő elküldött laborba (ekkor már 1 hete nem szedtem a gyógyszert), viszont a CK értékek nem voltak emelkedettek: 111 U/l. A húgysav sosem volt magas, most viszont kicsit emelkedettebb lett: 353 mmol/l. ( Nem eszem sok húst!). Vérnyomásom egyébként nem magas.A koleszterin értékeim most a következők voltak: Koleszterin: 6,12mmol/l, Triglicerid: 2,06 mmol/liter,, HDL-koleszterin: 1,64 mmol/l, LDL-koleszterin: 4,07mmol/l, VLDL-C: 0,41mmol/l, Aetherogén: Chol/HDL: 3,73 A kérdésem a következő: Ön szerint lehetséges-e sztatin okozta izomfájdalom emelkedett CK érték nélkül? Ha igen, akkor a gyógyszer elhagyása után rögtön meg kellett volna szűnnie, vagy belefér,hogy 1,5hete nem szedem és a karjaim még mindig fájnak, a hüvelykujjam és a csuklóm mozgatása is fájdalmas ( 2 órás gyaloglás után a lábamban is izomfájdalmak keletkeztek), valamint mennyi idő múlva várhatom,hogy maguktól elmúlnak a panaszaim. Amennyiben a sztatin okozza, akkor ezen kívül milyen egyéb gyógyszeres kezelés lehetséges a magas koleszterin szint csökkentésére, ha nem bírom a sztatint? Ha nem a sztatin okozza a fájdalmakat, akkor valamilyen szervi daganat lehetséges-e úgy,hogy nem fogytam, jó az étvágyam, közérzetem. (milyen szakrendelésekre lenne érdemes mennem kivizsgálásra)? Kb fél éve volt negatív hasi ultrahangom, 1 éve negatív vastagbél tükrözésem, 2 éve negatív gyomor tükrözésem, fél éve negatív nőgyógyászati rákszűrésem. előre is nagyon köszönöm a válaszát. Egy aggódó 50-es hölgy.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Kedves Kérdező ! Először is ha a gyógyszer okozza a panaszokat, az addig tart, ameddig a gyógyszert szedi. Utána elmúlik. Másodszor a gyógyszer normális dózisa 20-40 mg közötti. Ha 5 mg-t szed az olyan alacsony, hogy amellett nagyon ritka ilyen mellékhatás. Harmadszor amennyiben erős fizikai munka után, a használatban lévő izmokban más okokból is kialakulhat fájdalom. A statin okozta izomfájdalmak esetén nem szükséges a laboreltérés ! Daganata pedig biztosan nem lehet. Vagyis számomra a kérdés nem egyértelműen eldönthető. Lássa egy rheumatológus nincs e egyéb oka a fájdalmaknak.
2015.
04.
18.
Nebilet kérdése:

Kedves Doktor úr! A háziorvos Nebilet tablettát írt fel vérnyomáscsökkentésre de azóta kiderült laktóz érzékeny vagyok. Sajnos a szigorú diéta ellenére is vannak panaszaim amit szerintem a Nebiletben található laktóz okoz.Tudna olyan vérnyomáscsökkentőt amiben nincs laktóz.Kérdeztem a háziorvosomat is de ő csak annyit válaszolt hogy nem ér rá 200 féle gyógyszert átnézni és különben is szerinte ennyi laktóz ami a gyógyszerben van nem okozhat problémát. Válaszát előre is köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Kedves Kérdező ! Két lehetősége van. Egyrészt elmegy a patikába és megkérdezi a gyógyszerészt melyik nebivolol készítményben nincs laktóz. A másik, hogy laktót bontó enzimet tartalmazó tablettát szed a laktóz tartalmu tabletta mellé. Sajnos valban nehéz olyan gyógyszert találni amelyik teljesen laktóz mentes, de vannak és a patikus jobban ismeri ezeket, mint az orvosok.
2015.
04.
17.
negativ eredmény kérdése:

Tisztelt Doktor ÚR!! Köszönöm az eddigi válaszait, mint már írtam, évente járunk önszorgalomból szűrésekre, és ezt az egészségünk érdekében tesszük minden évben, és mindig - negatív az eredmény, akkor ez így rendben és ez a jó??? megnyugodhatunk,???? negatív ez rendben van?? köszönöm a válaszát..
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Igen, ! Igy minden rendben van, nem lehet késöbb sem probléma.
2015.
04.
17.
anieri kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Segítséget szeretnék kérni. Pár évvel ezelőtt már kaptam választ Öntől. 50 éves nő vagyok. Elözmény: 8 évig szedtem szapora pulzusra betaloc zok (hideg láb), lokren, concor (ajak dagadás kicsit) és nebivololt váltogatva. Végül 1,5 éve 2013. szeptemberében abbahagyhattam kardiologus vizsgálat után a nebivololt, mert már a vérnyomásom is 100-110 között volt és a pulzusom is rendesen lement a napi 1/2 reggeli nebivolollal. Azóta heti 1-2 méréssel minden rendben volt. Jelenlegi problémám: 2015.04.30-án kaptam depo medrol 1adag injekciót térdembe, mert fájt nagyon. 4-5 napra 2015.04.04-én vérnyomás emelkedésem lett ami eddig még sosem volt. 160/...-185/.... Lehet a depo medroltól ez az emelkedés? Kaptam vérnyomás csökkenésre 2015.04.06-tól Ramipril-zentiva 2*2,5mg+1/4 nebivololt reggel. Szépen beállt 4-5 napra 2015.04.11-től 110/...-125/... közé a vérnyomásom. A pulzusom pedig 65-85 közé. Ma olyan szédelgősbe voltam nem nagyon. (110/78/78 ramipril esti szedése előtt 3 órával. Szeretném megkérdezni, hogy mikortól csökkenthetem és hogyan ha ezt a depo- medrol injekció okozta. Lesz még jövőhéten egy holter vizsgálat. Köszönöm előre is a válaszát! Üdvözlettel: Anikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
19.
Kedves Kérdező ! Amikor a vérnyomása ismét alacsony lesz, szédül a Ramipilt elhagyhatja. Az 1/4 tbl Nebivololt hagyja meg és szedje folyamatosan. Ez maradjon meg.
2015.
04.
17.
Kardiológiai probléma? kérdése:

Kedves Doktor Úr! Körülbelül egy hónapja a májam környékén, ha nehezet ettem, vagy csípőset, vagy bármi hasonlót, éreztem egy duzzanatot, semmiben nem gátolt, de ülni igen kényelmetlen volt. Evés után néhányszor hányingerem volt, de pár perc után elmúlt. Ezen felül böfögés és étvágytalanság még feltűnő tünet. Ami jobban aggaszt a rá pár hétre kezdődött egyfajta nehézlégzés. Olyan érzés, mintha nem telítődne teljesen oxigénnel a tüdőm. Néha javul, de néha tényleg egy jó nagyot kell sóhajtanom. Néha még (napi 2-3x) olyan, mintha a szívemet valaki megnyomná kívülről. Biciklivel járok munkába, de nem érzek fulladást, mikor leszállok, csak enyhe szívdobogást. Viszont a sóhajtozások miatt a mellkasom érzékenyebbé vált, néha nyomó érzést tapasztalok. Elmentem ultrahangra, ahol az anamnézis "sűrű sledge-t mutatott, valamint cholesterolkristályokat az epében, és mérsékelt májmegnagyobbodást". A nagylaboromban a koleszterinszint 6,0 (5,2 felsőhatár), GPT 63 (41 a felsőhatár), GGT 69 (61 a felsőhatár), Vas 10,4 (10,6 az alsóhatár), valamint Eosinophil% 0,7 (1,0 az alsó határ) A jobb vállam december óta érzékenyebb, edzéskor néha fájdalomérzet is társul hozzá. Az étkezési szokásaim megváltozásával a duzzanatot alig érzem a májamnál, csak a székletem vékonyodott el, viszont a nehézlégzés frusztrál és nem tudom mi okozhatja? Tisztelettel Kovács Gábor
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
17.
Kedves Kérdező ! Egy részletes és teljes gastroenterológiai kivizsgálás szükséges. Az UH egymagában kevés. Ez bizony valamilyen gyomor - bél betegség, esetleg vesebetegség lehet. Ilyen irányban kellene kivizsgálását elvégezni !
2015.
04.
13.
gyógyszerek együtt kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!Szeretném Öntöl megkérdezni,hogy szoktak -e többféle calcium csatorna blokkolót együtt szedni?Lecalpin-t Isoptinnal?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
14.
Kedves Kérdező ! Nem ismerem mások megfontolásait, de én ezt a két gyógyszert együtt nem adom.
2015.
04.
13.
Tanácstalan kérdése:

Tisztelt doktor úr! Pitvarfibrillációm van kb.15 éve. Rendszeresen járok kontrollra, Xarelto-t, Rythmonorm-ot, időnként vízhajtót szedek. Egy éve végeztek ablációt, majd kb. 8 hónapja pacemakert ültettek be. A ritmuszavar jelentkezésekor korábban is, de vagy fél éve erőteljesebben és ritmuszavar nélkül is haspuffadásom van. Az elmúlt 1-3 hónapban elvégzett vizsgálatok (teljes labor, postrata vizsgálat, hasi ultrahang, gyomortükrözés, vastagbél tükrözés) negatívak voltak, a puffadás, teltségérzés, feszítő érzés azonban megmaradt. Várom megtisztelő tanácsát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
14.
Kedves Kérdező ! A panaszokat, ha az bizonyíthatóan a ritmuszavarral együtt jelentkezik csak úgy tudom elképzelni, ha a ritmuszavar keringési elégtelenséget, zsigeri pangást okoz. Ilyen van, szoktuk látni krónikus keringési elégtelenségben. Másrészt lehet a gyógyszerek következménye is. Ez a két ötletem van a panaszaival kapcsolatosan.
2015.
04.
11.
daganat? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nehezen kezdek neki kérdésemnek. Szeretném megtudni, hogy a vastagbél-végbél rák mindenképpen fogyással jár, és véres széklettel? Családban több rokonom alt meg rákban. (közeli rokon pl. nagyapám, nagynéném) Bélproblémám van, és végbél fájdalom, néha vérzés. Erős nyomó szúró fájdalom, -nem tudok olyankor leülni, és elkezdek szédülni kicsit, és az erős fájdalom a hasamba torkollik, majd vissza a végbélkörnyékre. Szinte minden hónapban van ilyen, és utóbb kicsit gyakoribbá vált. Kaptam beutalót gasztroenterológushoz, de nyárra kaptam időpontot. Kérem Doktor Úr válaszoljon! 30 éves vagyok. A hasamat puffadtnak érzem, de nem fogytam, inkább érzem azt, hogy felszedtem pár kilót. Nagyon fáradékony vagyok, és nehezen kelek fel reggel, akkor is ha kialudtam magam. A székletem mostanság inkább lazább, és hasmenésszerű tünetem is van. Vérképet jövő héten nézetek. Az megmutatja, ha valami baj van? Mennyire mérvadó a laboreredmény? Nagyon várom válaszát! Köszönettel! Lynx
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
11.
Kedves Kérdező ! Sok minden lehet a panaszainak oka. Első helyen, ebben a korcsoportban a Crohn betegség és colitis ulcerosa áll. Mindenféleképpen ki kell vizsgálni és minél előbb, mert gyaníthatóan vérszegény és vashiányos is. Vérzéseket is magyarázhat mkét említett betegség. Persze nem akarom tagadni lehet bizony dganat is a háttérben. Attól sem kell azonban félni, mert ma már, nagy számban meg lehet belőle gyógyulni. Bár kardiológus vagyok, de több ilyen beteget is látok a rendelésen. Arra figyeljen és azt tanácsolom mielőbb forduljon gastroenterológushoz. Menjen el a családorvosához. Mondja el mitől fél és miért. Kérjen tőle segítséget. Segíteni fog !
2015.
04.
07.
egy aggodo fiu kérdése:

Elnezeset kerem veletlen az elkuldre nyomtam ra. 2. Kerdesem roviden annyi lenne hogy ha legkozelebb megfazasa, es hohorgogyulladasa lesz akkor szedheti -e a sumamed 250 mg os kapszulat? Meg annyi leirnek hogy mult heten mikor a pulzusa 90volt akkor meg nem szedte. Megegyszer elnezest kerek hogy 2 reszletben kuldtem el a kerdest. Varom ,es elore koszonom megtisztelo valaszat!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
10.
Kedves Kérdező ! Sumamedet önállóan, orvosi vizsgálat nélkül sohasem szedjen ! Ugyanis sok olyan torokgyulladás és megfázás van amire nem jó a Sumamed, vagy helyette jobb készítmény. Az ICD mellett viszont ha szükséges kuraszerüen alkalmazható a szer. A pulzust illetően az előbb leírtam a lényeget, válaszoltam .
2015.
04.
07.
Egy aggodo fiu kérdése:

Tisztelt Doktor ur. Edesapamnak 2012 januarjaban Icd-ultettek be, elotte par nappal,ablaciot is vegeztek. Szivelegtelensege van, dilatativ cardiomiopatiaja, ischemias szivbetegsege, es bal tawara szar blokk szerepel meg a diagnozidiagnozisok kozott. A beultetett Icd 60 /percenkenti pulzusra van bebeallitva, es ezidaig hellyel kozzel a napi ket alkalommal torteno vernyomas meresnel ezt is mutatta a vernyomasmero keszulek, (ritkan 52-55kozotti pulzusokat), De az utobbi 9 napban masdszor fordult elo hogy a pulzusa , ma este 80 volt, tobb meres utan is, es mult heten hetfon pedig szinten 3 meres utan ,88, 89, 90. Kerdesem az lenne hogy kell-e ezzel foglalkozni vagy pedig szuksegtelen? Masik kerdesem pedig az hogy meg volt fazva es az orvos sumamed 250 mg -os antibiotikumot irt fel neki, pedig ra vol irva hogy szivritmuszavarra ak7 szed gyogyszert
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
10.
Kedves Kérdező ! Aggódni nem kell. Az ICD-ben lévő pacemaker csak akkor dolgozik, ha a saját frekvencia bizonyos szint alá esik, vagy ha olyan ritmuszavar lép fel aminek a kioltása szükséges. Teljesen normális, hogy a saját frekvencia 80-90 közötti értéken van. Ilyenkor az ICD nem müködik, kikapcsol magától és figyel. Másrészt nyugodtan szedheti a Sumamedet ICD mellett. Ez csak átmeneti kezelés,ideiglenes gyógyszer.
2015.
04.
06.
Aggódó kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Az utolsó jelentkezésem óta átestem egy jobboldali Carotis műtéten. Az azt megelőző kivizsgáláson során a koponya Ct egy valamikori agyinfarktust mutatott ki. Kb. 2 éves állandó rosszullétek után jutottam el a műtétig. A következő gyógyszereket szedem: REGGEL: Lapiden 1,5 mg, Valsartan 80 mg, Nebilet 2,5 mg, Rytmonorm 150 mg, Panangin. DÉLBEN: Nootropyl 800 mg, Panangin, ESTE: Normopidien 5 mg, Roxera 20 mg, Aspirin Protect 100, Rytmonorm 150 mg, Panangin. Az a problémám, hogy ha nem fekszem nagyon csúnyán feldagad mindkét bokám. A háziorvosom az esti Normopidient ezért lecserélte, helyette Lecalpin 10 mg-t írt fel, amit 3 hete szedek, de a bokám változatlanul dagad. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen gyógyszert szedhetnék, amitől nem dagadna a bokám? Köszönöm szépen előre is a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
10.
Kedves Kérdező ! Mivel többféle lehetőség van, én azt javasolom, keresse fel a kezelő orvosát és konzultáljon ebben az ügyben. Segíteni fog a kiválasztásban, ha elmondja, hogy semmi sem változott a módosítás kapcsán. Én ezt javasolom.
2015.
04.
04.
Gyógyszer és vérnyomás. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr. Magasvérnyomásom van amire most szedek Tanydon 40 mg tabletát. Előlőtte szedtem Valsartan-t de nem jól éreztem magam tőle. A Tritace 5 mg tabletától pedig köhögtem. A Tanydon tabletta helyett szeretnék sokkal olcsóbb készítményt szedni. Azt mondták,hogy ACE-gátlót nem szedhettek mivel köhögtem tőle. A sűrgősségin ahol dolgozóm ajánlották ,hogy próbáljam meg az Amlodipin tartalmú Normodipine 5 mg tabletát. Megszeretném kérdezni,hogy tud-e valami olcsóbb készítményt ajánlani? Réggebben szedtem az Ednyt 2,5 mg tabletát,én ettől nem vettem észre köhögést,csak az orvos azt mondta,hogy nem érti,hogy mért 2,5 mg szedek belőle,mert az ,olyan mintha nem is szednék semmit a 150-160 -as vérnyomásra. Köszönöm szépen a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
10.
Kedves Kérdező. A Normodipin jó készítmény, de hatása teljesen csak hetek alatt alakul ki. 1 tbl-val érdemes kezdeni. Tudja az szokott a baj lenni a magasvérnyomás kezelésében, hogy a nem gyógyszeres kezelés nem történik meg. Anélkül pedig a gyógyszerek nem igazán hatnak ! em akarok erről kiselőadást tartani egy kollégának, ezért csak megemlítem, hogy kell egy megfelelő életvitel, sportolás - rendszeres mozgás, megfelelő étkezés, stressz mérséklése, rendszeres orvosi felügyelet.
2015.
04.
04.
testvéri szeretet kérdése:

Tisztelt Dr.ur! 29 éves testvéremnek szivelégtelensége van,ezért icd-t ültetnek be neki.Szeretném megkérdezni,hogy kiveszik ezt neki,ha kelöen megerösödött a szive?Válaszát mihamarabb várom,elöre is köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
04.
Kedves Kérdező ! Ezt eltávolítani nem lehet. Nélküle súlyos problémák jelentkezhetnek. Ez a betegség nem gyógyul meg sohasem, csak stabilizálódik., nem romlik tovább. De ehhez még a gyógyszerek folytatása is szükséges. Az ICD a betegség következtében jelentkező súlyos ritmuszavarok kivédésében játszik szerepet. Folyamatosan kell, hogy védjen !
2015.
04.
04.
aggódás kérdése:

Kedves Doktor úr! Ma voltam szívultrahangon és a lelet értelmezésében kérem a segítségét: Ao-gyök, anulus(mm): 25 aorta gyök, sinus Valsalva: 40, Ao-asc: 34 BP:59 JK:33, BK:50-27, Septum:15 Hátsófal: 12, 4.ü-ből BP:65, JP:60 BK.kiáramlási sebesség: 55m/s, E/A:100/84, DT:200msec, EF:69% Ao.Vmax: 1.9 m/s Vélemény: Normális méretű, jó szisztolés funkciójú bal kamra. Norm. diasztolés funkció.Szegmentális falmozgászavar nincs. Háromtasakos aorta billentyű, Aorta stenosis, Aorta regurgitatio:nincs, Mitralis regurgitatio: nincs. Tricuspidalis regurgitatio: jelzett. Jobb kamra norm. tágasságú. Tricuspidalis anulus átmérő:33 mm. A vizsgáló kardiológus csak annyit mondott, hogy a lelet jó. Majd bővebben a húsvéti ünnepek után tud mondani. Sajnos nagyon aggódós vagyok, legyen szíves segíteni. Van aggódni valóm? Túlsúlyos (40 kg) 39 éves ,nem dohányzó férfi vagyok. Milyen ez a lelet? Köszönöm: Attila
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
04.
Kedves Kérdező ! Én is csak csatlakozni tudok az előttem szóló orvoshoz. Nincs eltérése, nincs szívbetegségre utaló jelenség a szívében. Ahogy szoktuk mondani: negativ lelet.
2015.
04.
04.
pipacs kérdése:

Tisztel Doktor Úr! Férjem magasvérnyomásban szenved, Prítor Plus 80mg/12,5mg gyógyszert szedett, most Tanydon HCT 80mg/12,5 mg tablettát szed. Most többször van orrvérzése, okozhatja-e ezt a gyógyszer megváltoztatása? Mi a teendő ilyenkor? Tisztelettel!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
04.
Kedves Kérdező ! Ennek a gyógyszernek nincs ilyen mellékhatása. Nem hiszem, hogy attól vérzik az orra. A vérnyomást tanácsos megmérni, mert vérnyomás kiugrás okozhat orrvérzést !
2015.
04.
02.
Mary kérdése:

Tisztelt Szemerédi doktor úr! Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát. Kezelt magas vérnyomás betegségem van, és emiatt csináltak szív ultrahang vizsgálatot. 63 éves vagyok,és mivel édesapámnak 4 infarktusa volt ezért én fokozottabb ellenőrzés alatt állok. Akkor továbbra is biciklizhetek rendszeresen? mert azt hittem olyan az eltérés ami miatt nem lehet sportolni.Tisztelettel:Fazekas Sándorné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
Kedves Kérdező. Nyugodtan biciklizhet. Az ellenőrzést persze kell folytatni, de más teendő nincs. Persze a szedett gyógyszereket is kell folytatni.
2015.
04.
02.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Üdvözlöm,Andrea vagyok, nemrégiben kérdeztem Öntől.Akkor azt tetszett mondani,hogy nincs szívbetegségem, ezért szorongásom indokolatlan és káros.Most azt kérdezném,hogy amikor Ön válaszolt én már elhagytam a fél 1,25-ös Concort.Ennek már két hete.10 napig csak annyi problémám volt, hogy reggel magas volt a pulzusom, és ez kitartott úgy délig.Délután és este már általában jó volt.Viszont a 11.-dik napon már reggel kezdődtek az extrák, és egészen délutánig kitartott.A 14.-dik napon pedig délután kezdődőtt, és estig tartott.Megfigyeltem, ha már egy kicsit is izgulok valami miatt,akkor jönnek.Én gyanakszom még hormon problámára is, mert régóta fennálló egyéb más tüneteim is vannak, ami esetleg igazolná ezt.Talán a stressz hormon,nem tudom.Ön mit gondol,megnézessem a hormonokat is, vagy ezek a tünetek inkább a gyógyszer elhagyása miatt vannak?Tavaly kezdtem el szedni a concort, kb:1 évig szedtem.De az utlsó honapban már csak nagyon kicsi adagot.Gyógyszer szedés előtt is voltak extrák, de csak néha néha egy.Most viszont félek,hogy egyre gyakrabban lesznek.Sajnos a panangin sem mindig használ.Menjek még valamilyen vizsgálatra?Illetve hogy a gyógyszeer elhagyása miatti tünetek meddig állnak fenn általában?Rendeződni fog ez?Nagyon nem szeretnék újból gyógyszert szedni.Azt még elmondom, vérnyomásom rendben,most mértem:124/82,pulzus:72.Minden nap mozgok.Nagyon tanácstalan vagyok.Nagyon köszönöm válaszát, és további szép napot!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
A véleményem nem változott. Szívbetegsége nincs. Pici nyugtató szedése javasolható, de ha a Concor mellett jól volt az kellene újra elkezdeni és folytatni is.
2015.
04.
01.
Mary kérdése:

Tisztelt Szemerédi doktor úr! Szeretném megkérdezni ,hogy az alábbi szív ultrahang leletem mit jelenthet.: 1./ Septum/Ivsd/ 9mm, 2./ Bal kamra /LVdd/46mm, 3./ Hátsó fal:/PWd/9mm,4./ IVSS 16mm, 5./ Bal kamra /Lvds/ 28mm,6./Hátsó fal:/Pws/15mm,Bal /LA/ mm,Jobb kamra /RV/ 29 mm,Aorta sep 15mm,Bal pitvar hossz:38x43mm, Jobb pitvar hossz:37x48mm,Aorta gyök 27mm,Aorta asc 27 mm, EF:68%.Doppler mérések:Mitralis E/A ampl:=1.0, Mitralis DT 100,Aorta Vmax:1.0 m/sec. , A.pulm V max:0.8 m/sec. Norm.tád szívüregek.Körülírt falmozgászavar nem látszik.Jó systolés és diastolés balkamra functio. A Mitralis billentyű megvastagodott.Dopplervizsgálattal enyhe fokú TI látszik. Felírtak a Nebivolol helyett egy új készítményt Concor a neve ez mit csinál? Nagyon köszönöm előre is a válaszát .Tisztelettel:Fazekas Sándorné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
Kedves Kérdező ! Ez az ultrahang lelet egy paciens szempontjából nézve semmi olyat nem mutat, ami bajt, betegséget jelezne. Pici eltérések vannak, de ezek sem panaszt, sem pediglen betegséget nem jeleznek. Inkább korábban lezajlott történetekre, esetleg a paciens korára utaló eltérések . Higgye el nincs jelentőségük, ezért nem állok neki magyarázni. Azt lehet mondani, rendben van, szívpanasza nem lehet - szívbetegsége nincs.
2015.
04.
01.
mary poppins kérdése:

Kedves Doktor Ur! Férjem hivatásos gépkocsivezető, 57 éves, tulsulyos, dohányzik. Évekkel ezelőtt az üzemorvos 1-2 mérésből megállapitotta, hogy magas a vérnyomása. A régi háziorvosunk felirt gyógyszert (már nem emlékszem a nevére), ami potenciaproblémát okozott. Ezután irta fel az Exforget, ami nagyjából bevált, ezt szedte. Nemrég megint az üzemorvos (a munkahelyféltés okozta stressz alatt mérve) megint megállapitotta a magas vérnyomást, és levette kocsiról... Az uj háziorvos átállitotta egiramlonra és nebibetára. 2 hét táppénz után nagy nehezen lenyomták a vérnyomását (de lehet, hogy csak kipihente magát) és visszaengedték dolgozni. Mióta ezeket a gyógyszereket szedi, fokozatosan tünik el a potenciája, nem birja megtartani a merevedést. (Emiatt kapta annak idején a drágább exforget, ott ilyesmit nem tapasztaltunk.) Lehet, hogy azonos hatásu gyógyszerek ilyen mellékhatást okozzanak? Egyébként is törvényszerü, hogy minden vérnyomáscsökkentés egyenlő az impotenciával? (Nagyon elkeseritő, mert idáig harmonikus volt a kapcsolatunk) Elnézést a hosszu leirásért, előre is köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
Kedves Kérdező ! Hogy mi a helyes válasz az Ön kérdésére bizony nem tudom. De azért nem hagyom kétségek között a gyógyszereket illetően. Az Exforge összetétele kedvezőbb potencia zavar esetén, mint a Nebibeta és Egiramlon adása. Mindenféleképpen urológus - andrológus segítségét célszerü kérni, mert más okokra is kell gondolni ! A vérnyomást pedig jól be kell, be lehet állítani !
2015.
04.
01.
emberattila1 kérdése:

kösszönöm válaszát
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
Örülök ha segítettem.
2015.
04.
01.
szoszyke kérdése:

Jo napot kivanok,nekem az lenne a kerdesem,h mi okozhat savas szekletet?Szekleteleskozbe ego erzest erzek,es ilyenkor meg a huvely is bepirossodik,voltam nogyogyasznal,sebesznel s mindent rendbe talaltak,de a tunet csak megmaradt,mit tehetek?Koszonom valaszat,szep napot.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
04.
02.
Kedves Kérdező ! Át kell gondolnia mit eszik, milyen szereket - készítményeket - gyógyszereket szed. Valószínű ez lehet a magyarázata. Gondoljon csak a csipős paprika fogyasztására !
2015.
03.
31.
lázók lászlóné kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 54-éves vok! vérnyomásom felment 190/136-ra be vettem 2tensiomin 12/5 tabletátt a nyelvem alá de nagyon nehezen vitte le szedem pedig a gyógyszereimet rendesen, Azt szeretném kérdezni hogy miért megy fel mindig éjszaka alvásközben a vérnyomásom gyógyszereim concor, reggel fél co-perenina, reggel 1egész amblopid -teva, reggel és este 1egész perindropil, reggel és este1egész ezeket állandóan szedem mégis felszökik a vérnyomásom nem tom mit tegyek
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Kérdező ! Vissza kell menni a kezelő orvoshoz, mert valószínűleg állítani kell a gyógyszeres kezelésen. Ez lehet a baj !
2015.
03.
30.
embólia kérdése:

Kedves Doktor Úr! Múlt héten tüdőembóliát diagnosztizáltak nálam (egy sok évvel ezelőtti általam nem is tudott trombózis következményeként). Továbbá vérszegénységet, vashiányt. A kórházi kezelés után Clexane 6000-es injekciót írtak fel napi 2x, Sorbifert napi 1x, Detralex 500-as tablettát napi 2x, Noacid 40 mg tablettát napi 2x. Kérdéseim: a Noacidot mire kaptam? Mert tudomásom szerint gyomorsavam nincs, viszont szedése után 2 órával iszonyú gyomorgörcs és hasmenés következett minden alkalommal. Ezért ezt abbahagytam tegnap, azóta jól van a gyomrom. Lehet-e alvadásgátló mellett szedni Ginkgo-t, Ginsenget, Lecitint? Közben megjött a menzeszem is, ami borzasztó sok, erős és hosszú valószínűleg az alvadásgátló miatt. Azt hallottam, hogy az Árnika homeopátiás szer segíti az erős vérzést megszüntetni. Alvadásgátló mellett használhatnám ezt? Köszönöm szépen előre is a válaszait! Minden jót kívánok!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Kérdező ! A vérhigitó kezelés folytatása egy év után csak meghatározott esetekben szükséges. Jó lenne tisztázni, hogy ez fennál-e ? Másrészt természetes dolog, hogy a menses elnyulik, erősebb vérzéssel jár, mert ez az alvadásgátlás következménye . A Clexan mellet az említett gyógyszerek, gyógyászati készítmények szedhetőek, de kérem azért inkább hagyja gyógyszereket hatni, jöjjön rendbe és csak utána alkalmazza azokat. A Noacid a gyomorvérzés kivédését szolgálja. Akkor adjuk, ha tudunk olyan gyomoreltérésről ami vérezhet, vagy van arra alapos gyanu. Persze ha gyógyszer mga panaszt okoz el kell hagyni. Ha szükséges mást is lehet alkalmazni, de a panaszt okozó szert el kell hagyni !
2015.
03.
30.
UH mit mutat ki? kérdése:

Tisztet Doktor Úr! Gyomor-bél panaszaim vannak. A háziorvosom beutalt gasztroenterológushoz, és azt mondta nagy valószínűséggel megtükrözik a gyomromat. Kicsit sokára kaptam időpontot. A hasfájás egyre kínoz. Hasi ultrahangot is fognak csinálni hamarosan, arra néhány napon belül kaptam időpontot. Doktor Úrhoz az enne a kérdésem, a hasi ultrahangon láthatóvá válik, ha nagyobb baj lenne a belemben, gyomromban? Vérvétel is kimutatná a bajt? Családomban többnek volt gyomorrákja, és vastagbélrákja. Hasi ultrahang mit mutathat ki? 20 éves lány vagyok. Nagyon várom válaszát! Köszönettel: Viki
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Viki ! Félelemre nincs oka, mert ilyenkor valószínűbb, hogy ennél banálisabb magyarázata lehet a panaszokra. Ettől függetlenül ez nem túl jó ómen, ezért bizony kell a teljes körű részletes belgyógyászati kivizsgálás és azok időszakos ismétlései is. Ezek kimutatják a legkisebb rendellenességeket is, még akkor is, ha nincs panasza. Tehát legyen óvatos, de ne pánikoljon. Ez csak halamot jelent és nem mindjárt betegséget ! Tessék egészségesen és tudatosan élni és semmi baja nem lesz !
2015.
03.
30.
emberattila1 kérdése:

mostanában szinte mindentöl felpuffadok .AZ legyen 1 pohar viz akkár felkeléskor elfogyasztva látványosan megnö a hasam 3-5 cm is ,42 éves vagyok 15 éve volt gyomor müt-- perf duodemi nincs panasz de a puffadás megkeserit mi lehet ez kösszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves kérdező ! A fiatalkori műtét késői szövődménye állhat a panasz hátterében. Javasolom lássa gastroenterológus szakorvos. Biztosan lehet ezen segíteni !
2015.
03.
28.
TIA kérdése:

Kedves doktor úr! dg. G4590 Iszkémiás roham után magas vérnyomásom van délutánra meglódul nyilván felfelé. Ilyenkor érzem szédülök, szemeim pirosak, fáradékonyság, látászavar (Kettős) gyengeség stb. bal kezem kis ujja enyhén zsibbad stb. Félek megismétlődik a roham. Szednék rá vérnyomás csökkentőt. Tisztelt doktor úr ön melyiket ajánlaná?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Kérdező ! Ez nem így működik ! Nem javasolunk gyógyszert látatlanban, vizsgálatok nélkül, mert nagyot lehet tévedni. Sok betegségnek van azonos tünete, amit természetesen nem egyformán kezelünk. Ezért Önnek is azt javasolom kardiológus - ideggyógyász vegye Önt kezelésbe, mert valami olyan probléma lehet, ami ha nem kerül felismerésre és kezelésre bajt okozhat ! Félelme jogos. Tessék lépni !
2015.
03.
27.
marica kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 44 éves nő vagyok. Vérnyomás problémáimra 1 hónapja Coverex-AS 5 mg-ot szedek. A laboreredményem sok rossz eredményt mutat. GOT43U/L, GPT 45U/L, GammaGT 178U/L ez szörnyen magas. Kálium 5,3 mmol/L, Vas 33,7umul/L, Vörösvérsejt 5,3 Tera/L, Hemoglobin 158g/L, Hematokrit 0,46L/L. Szívultrahan eredménye:Koncentrikus bal kamra hypertrophia A kérdésem az lenne, hogy a gyógyszer a máj működését ilyen mértékben befolyásolhatja? Mitől lehetnek ilyen magas értékeim? Egy évvel ezelőtti leletem teljesen normális volt. Megtisztelő válaszát köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Kérdező ! Nekem az a véleményem, hogy bél és májbetegségekben járatos szakorvos /gastroenterológus/ kivizsgálását kellene kérnie. Ezek az adatok nem adnak felvilágosítást még arról sem, hogy egyáltalán baj van-e ? Kérem vizsgáltassa ki magát, mert csak úgy kaphat korrekt választ a kérdéseire !
2015.
03.
27.
Segitsen kérem! kérdése:

Tisztelt Dr úr! érdeklödni szeretnék én önntöl,hogy én jelenleg németországba dolgozom,és tavaly karácsonykor otthon voltam és elmentem a házi orvosomhoz azzal a panasszal hogy fáj és szurkál a mellkasom a bal oldalon.Elmondtam neki hogy én télen egy pár alkalommal biciglivel jártam dolgoznikb 10 km-t és akkor nekem lehet megfázhatott a mellkasom.Elküldött mellkas röntgenre,és az eredményem az volt hogy a sziv jobb kamrájában egy folt ábrázolodik.én az eredményemet vissza vittem a házi orvosomhoz,azt mondta nekem volt egy mellhártya gyulladásom és vissza maradt valami.Irt fel 5 napos erös gyogyszert nekem ami 5 szem volt.azota nem voltam vissza kontrollon hogy ott van e még a folt.Kint vagyok ujra külföldön és már 3 hónapja hogy ugyan ugy szurkál mindennap a bal oldalt a mell alatt érzem leginkább kifelé a honalj irányába.és néha at érzem hogy elég belülröl a mellkasom is,és lezsibbad a karom.Doktor ur szerint mi lehet a baj? nem szivodott volna még fel a folt? vagy mitöl szurhat nekem azota is? érzem néha hogy fáj a hátam is és nagyon ritkán levegö vételkor is néha néha szuro érzés van. A jövöhét folyamán minden féleképpen elmegyek egy mellkas röntgenre. Kérem válaszoljon nekem Doktornur,hogy ön mit mondd mi lehet a baj? és hogy megnyugodjak hogy nem komoly,és gyogyszeres kezeléssel kezelhetö a folt is! Köszönöm elöre is Szép napot! Üdvözlöm! Katalin
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
31.
Kedves Kérdező. Mivel akkor nem vizsgáltam, laborjait és leleteit nem láttam az elmondottak alapján nem tudom megmondani mi okozhatja a panaszait.Mivel azok régóta fennállnak egy részletes és teljes kardiológiai - tüdőgyógyászati kivizsgálás lenne szükséges. Akkor választ kaphat minden kérdésére korrekt adatok alapján !
2015.
03.
26.
email? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Erre a címére írtam, erről dobta vissza a rendszer. Ezenkívül van-e még más címe? Köszönettel: Zsuzanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
26.
Ezt a címet használom csak. Eddig nem volt probléma a levelezésemmel. Nézze meg, nem az ön készülékében van a hiba ? Napi szinten levezelek eze a címen .
2015.
03.
26.
email? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Írtam Önnek a fenti email címére, amit állandóan visszadob a rendszer. Kérdésem: van más címe is Önnek, ahova lehet írni? Köszönettel: Zsuzsanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
26.
petidoktor54@gmail.com
2015.
03.
26.
Vérnyomás. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr. A következő gyógyszereket szedem magasvérnyomásra. Telmisartan Actavis 40 mg reggel 1 tabletta és Nebibeta 5 mg reggel 1x1/2 tabletta. A következő próblémám,hogy úgy vettem észre,hogy a nebibeta tabletától,potencia zavarom lett. A doktor úgy mit tetszik javasolni a nebibeta helyett? A A telmisartan-t a kardiológián írták,de a nebibetát a háziorvosom írta ki mellé,mivel nekem tenziós típusú fejfájásom van és azt mondta,hogy így elfog múlni,Igen jobb is lett a fejem sem fáj annyit és a vérnyomásom is rendeződőtt,csk a fenti próbléma van. Válaszát köszönöm szépen !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
26.
Kedves Kérdező ! Lehet más gyógyszert találni, de azt célszerű a kezelő orvossal megbeszélni. Én javasolom, hogy a kardiológus kollégát keresse fel és mondja el ezt a problémát. Lehet, hogy vizsgálatok kellenek még a megfelelő döntéshez.
2015.
03.
25.
bandi kérdése:

T.Dr ÚrÍ! 75 éves ffi vagyok . 25 éve cukorbeteg. 88-ban infarktusom volt. Aggaszt újabban a rabszódikus vérnyomásom . Reggel 140 du 16o este 18o - 19o. Az alsó értékek normálisak. Gyógyszereim a mérés függvényében: tenaxum, tenziumin, frontin, nitromin spray + sok más. Ezen kívül rendszeresen szedek egyéb gyógyszereket is. Tudnak- e kezdeni valamit velem és milyen feltételekkel? Kiváló tisztelettel: Jávor András tel 70/2836539
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
26.
Kedves Kérdező ! Biztosan lehetne segíteni, de szakemberhez, egy jó kardiológushoz kellene fordulnia. Át kell gondolni a gyógyszereit és esetleg kiegészítő vizsgálatokat kellene végezni.
2015.
03.
24.
Gazsa kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm a válaszát! Ha nem fárasztom túl ezzel a témával, kérdeznék még. - Esetemben miért inkább Warfarin, mint Kerberan? - Amennyiben az időnkénti ritmuseltérés teljesen megszűnik az idő előrehaladtával (mivel bízom benne, hogy csak stressz alapú), a vérhígító kezelést akkor is folytatni kell? Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
24.
Kedves Kérdező ! Ez a fajta ritmuszavar nem fog megszünni, hanem előbb - utobb állandosul. Addig is mindig azzal a veszéllyel bír, hogy jelentkezése alatt a szívüregben thrombus alakul ki és mikor a sinus ritmus visszatér a vérrög elszalad az agyi erek felé. Ezt védi ki a Marfarin. Ha elhagyja ennek újra jelentkezik a veszélye.
2015.
03.
23.
vérnyomás értékek kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Szeretném megkérdezni,hogy mostanában néha a vérnyomás értékeim elég szokatlanok nekem,mert tegnap reggel 97/70 82 volt, van hogy 90/70 86,délután 116/98 68 /a mérőn sárga volt a 98,hogy magas/ de 10 perccel később már 115/76 76 volt. Ma reggel megint 103/86 83 / 86 megint sárga/ 10 perc múlva 104/79 80. A jobb karomon több mint 20 hgmm-es kevesebb szokott lenni.Volt már,hogy kisebb mandzsettával mértem,akkor magasabb volt az érték,gondolom azért,mert szűkebb volt a mandzsetta. Egyébként ISZB-vel,Angina pectorissal kezelnek.Gyógyszereim:Preductal MR 2x1,Dilzem retard 2x1/2,Aspirin protect. Ezzel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményét,melyet előre is köszönök szépen !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
23.
Kedves Kérdező ! Azt javasolom beszélje meg kezelő orvosával az esetleges gyógyszeres módosítást. Vérnyomása kicsit alacsony. Anginázó koszorúér betegnek nem jó ha a vérnyomása 90 hgmm alá kerül. Keresse meg a kezelő orvosát és beszéljék ezt meg.
2015.
03.
23.
sziv UH kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Segitségét szeretném kérni a sziv UH-al kapcsolatban,mert ott nem mondtak semmit.és szeretném tudni az eredményt./ 63 éves nő vagyok egyébként / 30 mm-es aorta gyökben 22 mm-re separálódó aorta billentyű.BP 36 mm,JK 20/30 mm.Mitrális bill.-k tük.kép mozgást végeznek.Anulusban mész. Szeptum,hátsó fal szinkron jól moozognak. Falvastagság 9 mm,Ds 34 mm,Dd 55 mm,EF 62 %,FS 32 %. Csúcs felől:Enyhe BK hypertrophia.Kis csúcsi septális hypokinesis. Mitrális E 0,5 m/sec,A 0,6 m/sec.DT 204 msec.Mitrális insuff.I.fokú sclerotikus.BK-i kiáramlási sebesség 0,8 m/sec.Cw-vel 1,8 m/sec.Aorta insuff.I.PHT 382 msec.Tricups.insuff.I.fokú,számitott pulm.nyomás 20+10 Hgmm. Pericardium ép.Pericardiális folyadék jelenleg nem látható. Vélemény:Enyhe BK hypertrophia.Kis csúcsi septális hypokinesis.Kis scler MI,AI.Jelzett TI,BK syst,funkció megtartott. Nem tudom,az a mész nem baj ?Meg az a 62 % és 32 % mit jelent ? Előre is nagyo szépen köszönöm a válaszát ! Szép napot kivánok !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
23.
Kedves Kérdező ! Ez lényegében egy kórnak megfelelő negativ lelet. 62 éves korban kis billentyü zárodási zavar és meszesedés megengedett. Szerintem lesznek még vizsgálatai, igy csak azok tükrében, összeségében szoktak véleményt adni a kardiológusok. Ezért nem mond semmit az, ha nincs az ultrahang leleten semmi kóros. Ez csak egy adat és egy vizsgálat.
2015.
03.
21.
ANDI kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát. Még annyit kérdeznék, hogy az epe és májproblémáim miatt lehet- e állandó teltségérzetem? Amikor levegőt veszek olyan, mintha jól be lennék lakva. Még reggel is érzem, amikor felébredek, sőt egész nap, nem függ attól, hogy ettem- e vagy sem.. És amikor alszom nagyon izzadok. Előtte soha sem izzadtam, csak most egy 3 hete, amióta ezek a problémáim vannak. Köszönöm szépen a válaszát előre is. Tisztelettel:ANDI
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
23.
Kedves Andi ! Bizony lehet emésztési - felszívódási zavar esetén teltségérzés. Ez lehet epebetegség következménye. Gastroenterológussal kell konzultálni !
2015.
03.
20.
gazsa kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A véleményét kérném gyógyszerszedéssel, állapotommal kapcsolatban. A problémám összetett, több területet is érint, ezért próbálok időrendben maradni. Előzmények: 48 éves vagyok és életem során néhány alkalommal jelentkezett nálam pitvarfibrilláció. Először hirtelen mozdulat, egy lehajolás után lépett fel, ennek már kb 15 éve. Akkor nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, azonban nem múlt el, így 2 nap után orvoshoz mentem, majd kórházba is kerültem, mire egyik pillanatról a másikra elmúlt. A kórházban felírták a Betalocot, amit szedni kezdtem. Ezzel párhuzamosan folytak vizsgálatok, amik nem mutattak ki szervi problémát, terheléses EKG, szív ultrahang semmi negatív. A Betaloc viszont teljesen letompított, a háziorvosom azt mondta ne hagyjam el, de pár hónap múlva lassan, fokozatosan mégis elhagytam. A kardiológus azt mondta, van ilyen, hogy nincs semmi szervi oka a dolognak, ez van. Ekkor visszagondolva az ezt megelőző évekre felfigyeltem arra, hogy időnként éreztem én plusz, vagy erősebb szívverést, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget. A fenti esemény után teltek múltak az évek, szívproblémám nem volt egészen addig, amíg egyszer csak ért egy csúnya baleset, amivel egy időben ismét beindult a fibrilláció. A baleset miatt azonnali műtét következett, az altatóorvosnak felhívtam a figyelmét arra, hogy beindult a szivem, azt mondta EKG után, hogy nem gond, bealtattak, amiből úgy ébredtem fel, hogy rendes sinus ritmusom volt. Azt mondák, hogy amikor elaludtam, abban a pillanatban helyreállt a ritmus. Ezzel tovább nem is foglalkoztam, de voltam kardiológián, ahol szívultrahang, terheléses EKG nem mutatott problémát. Második része a dolognak kb másfél éve kezdődött, amikor is visszatérő mellkasi fájdalmat, szegycsont mögötti szorító érzéseket kezdtem érezni,, volt, hogy szinte rosszul lettem, ezért elmentem háziorvoshoz. EKG-m, vérleletem negatív volt, azt mondta, nem gondolja, hogy szív eredetű a dolog, szerinte inkább emésztőrendszeri, mivel a vérlelet sem jelzett szívproblémát, de induljunk el szív irányába, kardiológia, vizsgálat negatív, a kardiológus véleménye szerint idegi eredetű is lehet, stressz, vagy szorongás miatt. A háziorvos felírt Controlocot, aztán ettől-e vagy nem, de múltak a problémáim, így komolyabb vizsgálat nem történt. Megjegyzem, közben időnként hébe-hóba a szívem néhány erősebb, vagy gyorsabb ütést produkált. Harmadik rész tavalyi év őszén következett, mert kaptam egy ischémiás stroke-ot, vagy TIA-t, ami egy másodperc alatt lezajlott, egy forgásos szédülés után nyelvem jobb oldala zsibbadni kezdett és kb 5 percenként kellett mennem pisilni többször egymás után. Mivel rögtön utána kocsit vezettem, tudtam csinálni a dolgaimat normálisan, nem akartam orvoshoz menni vele, azonban észrevettem hogy bizonyos szavakat nehezebben mondok ki, másnap észrevettem, hogy az aláírásom sem ugyanolyan, ezért elmentem az orvoshoz rá két napra. Az orvos kórházba küldött, a CT vizsgálat pár milliméteren kimutatta az elzáródást, ezért befektettek a neurológiára. Azonban nem fértem bele egy stroke-veszélyes kategóriába sem, mivel nem vagyok túlsúlyos, nem magas a vérnyomásom, nem vagyok cukorbeteg, nem magas a vérzsírszintem, nem dohányzom, nyaki artéria ultrahang negatív, szív ultrahang negatív. Maradt egyedüli dologként a stressz, és a pitvarfibrilláció, mint lehetséges kiváltó ok. Hozzátartozik, hogy, hogy apámnak volt idősebb korában szívritmusproblémája Kórházban nem kaptam és nem is írtak fel gyógyszert, csak ASA Protect-et javasoltak szedni. Miután kórházból kijöttem, ismét háziorvos, aki az ASDA továbbszedése mellett ismét kardiológiára küldött. Ekkor azonban már ismét olyan tüneteket kezdtem érezni, mint amilyet bő egy éve, tehát mellkasi szorítás, szegycsont mögötti fájdalom stb. Kardiológián ultrahang ismét negatív lett, azt mondta a doki, stresszelek és azért lehet. Megpróbálta a nyelőcsövön át a szív jobb oldalát is vizsgálni, de a gégémen nem ment le a vezeték, ezért nem kínozott sokáig vele, azt mondta, nagyon kicsinek látja a valószínűségét annak, hogy ott baj lehet, ezért nem erőlködött vele. Mondtam neki, hogy időnként érzek a szívemen egy-egy felütést, de azt mondta, hogy ilyentől stroke okozó vérrög nem keletkezhet, de azért kaptam egy 24 órás EKG-t. A holter egy esetben jelzett problémát, akkor én is nyomtam rajta a gombot, ott volt 8-10 szabálytalan ütés a kardiológus szerint azért, hogy a vérrögképződést teljesen kizárjuk, ír fel nekem valami gyenge blokkolót. Nebivololt írt fel, ami mellett szedjem tovább az ASA-t. Így is történt, de ezt követő hetekben a mellkasi problémáim rosszabbodtak, nyilalló fájdalom jelentkezett jobbra is balra is, éjszaka felébredtem, szinte pánikrohamaim lettek. Mentem ismét a kardiológiára, azt mondta az orvos, ez a gyógyszer nem okozhat ilyen tüneteket, nyugodjak meg, nincs baja a szívemnek. (akkor mire írta fel a Nebivololt?) Mivel azonban a problémáim továbbra sem szűntek, a Nebivolol szedését abbahagytam, ismét háziorvos, aki azt mondta, jól tettem, hogy abbahagytam, de hagyjam el az ASA-t is, (akkor már 5 hónapja szedtem) mert az Aspirin hosszú idő alatt gyomorfekélyt, gyomorvérzést okozhat és emiatt lehet mindenféle rossz érzésem (hozzáteszem, hogy sok esetben a szorító, puffadásszerű érzéseim felböfögés hatására szűntek, de a felböfögések nem voltak savasak) A h.orvos ASA helyett Kerberan-t írt fel és mellé Controloc-ot, ettől kezdve a szorító érzéseim szinte azonnal szűntek, a szabálytalan ütések szinte teljesen elmaradtak. Beutalt gasztroenterológiára is és ismételt vérvétel következett. Laborlelet semmi problémát nem jelzett (A szérum össz. Bilirubin volt 20 körüli) A tegnapi napon voltam ismét az orvosnál, aki azt mondta, hogy a további gyógyszerszedést javasolja, majd később a Controloc elhagyható lesz, meglátjuk, hogyan reagál a gyomrom. Nagyon köszönöm, hogy elolvasta a történetet, kérdéseim a következők: - A Kerberan további szedésére Ön szerint mennyire van szükség? - Tekintettel arra, hogy szinte teljesen megszűntek a rendetlen ütései a szivemnek, kell-e stroke okozó vérrögképződéstől tartani? - Az életem eléggé stresszes volt az utóbbi években, ez mostanra normalizálódott, így a stroke (vagy TIA) ismétlődésétől az én esetemben – ilyen negatív leletetk mellett -kell-e tartani? - Lehet azt tudni, hogy a stroke-ot okozó vérrög mennyi ideig keringhet a szervezetben, tehát egy több hónapja, vagy éve történt fibrilláció lehet-e okozója? - Hacsak lehet, nem akarom szedni a Kerberant (vérzékenységes mellékhatások), főleg nem akkor, ha nincs fibrillációm és a leleteim is jók, mi értelme van? - A folyadékfogyasztást inkább megemelném helyette, meginnék 3 liter vizet egy nap, vérhígításra ez nem jó? A végére még annyit, hogy valóban a stroke óta állandóan önmagamat figyeltem és mindenféle gyanús tüneteket kerestem, ez a hipohondria már szűnik, mint ahogy ezzel párhuzamosan a problémáim is szűnnek, így a gyógyszereket hacsak lehet, elhagynám. Mi a véleménye mindezekről? Köszönöm még egyszer, hogy elolvasta és hogy válaszol a kérdéseimre.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
23.
Kedves Kérdező ! Stroke után, ismétlődő és EKG-val igazolt pitvarfibrilláció esetén kötelező vérhígító kezelést adni élethossziglan ! Nem a Kerberan tipusu, hanem a Warfarin vagy valamelyik új tipusu véralvadásgátló adása indokolt ilyenkor. A gyomor panasza pedig jelentkezhet mellkasi fájdalom formájában. Ez reflux betegség esetén gyakori és ilyenkor bizony a panaszokat megszünteti a Controloc ! Vagyist azt is folytatni kellene. A béta blokkoló adását pitvarfibrilláció kivédésére én nem adnám.
2015.
03.
20.
olicica kérdése:

Köszönöm Doktor Úr szép napot kívánok!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Örülök ha segítettem.
2015.
03.
20.
Xareltó kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 44 éves vagyok, 3 éve tüdőembóliám, és tüdőinfarktusom volt, xareltót 20 mg-t szedek, szeretnék E vitamint szedni, ugyanis van a mellemben jóindulatú daganat, s tele van cisztával is.. Mit javasol? Köszönöm a választát, tisztelettel! Üdv, Mária
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Tudomásom szerint szedheti az E vitamint, nem várható gyógyszerinterakció.
2015.
03.
18.
olicica kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nemerégen elkezdtem edzeni használok is EKG pontosságú pulzusmérő órát. Nyugalmi helyzetben felment a pulzusom 172 -RE minden előzmény nélkül remegtem, szédültem, halálfélelmem volt, a szivem majdnem kiugrott a helyéből. Lecsenget 2-3 perc alatt. Volt terheléses EKG és ultrahang negatív. Még hátra van egy holter vizsgálat. Ezek a rohamok többször előfordultak. Aztán ma szobabiciglizés közbe 30 percig tudtam a pulzusom tartani 120-130 között és egyszer elkezdett megint felrohani kb 165 ig figyeltem aztán már nem mertem. A pszihiáterem pánik betegségre gyanakszik. Érdeklődnék, ha nem szervi eredetű problémáról van szó ,hanem pszihés problémáról pl pánikbetegség fel tud úgy menni e a pulzus, hogy infartust vagy agyvérzést kapjak? Akkor felírtak frontint kérdezném, hogy befolyásolja e a holter vizsgálat eredményét? Pl, ha szervi eredetű ritmus zavarom van, attól függetlenül, hogy beveszem a frontint ki tudják e mutatni a szív eredetű ritmus zavart? És Ön mit gondol, hogy ma bevettem a frontint és felszaladt a pulzusom 165-ig ,lehet mégis szív eredetű és akkor már lehet életveszélyes? Köszönöm Üdvözlet
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Kedves Kérdező ! Edzeni úgy kell, hogy fokozatosan és lassan emeljük a terhelést. Ezt úgy lehet csinálni, hogy amikor a frekvencia elkezd emelkedni 140 felé, a terhelést csökkenteni kell majd a mozgást levezetni, nem megállni. Akkor nem lesz probléma. Azt javasolom vegyen igénybe személyi edzőt és beszélje át vele a lehetőségeket. Ha az ergometria negativ eredményü volt, más baj nem lehet, mint az, hogy túlszaladt a terhelés ami rosszullétet okozott. Persze a Holter és szívUH eredményének is negativnak kell lenni, akkor lesz ez igaz !
2015.
03.
18.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Szemerédi Úr! Szeretnék öntől kérdezni, röviden leírom a terh.ekg eredményét:50-75 Watt 3-3 perc 100 watt 1 perc terhelés (8,1 Met) 164min sinus tachicardia ischaemiás jel nem látható.120/75-170/90.Terhelés kifáradás miatt megszakítva.Terhelés után 5 perccel a szívfrekvencia 102/min RR 130/80.Kérdezném hogy ez mennyire rossz, és hogy ezen mozgással lehet e javítani.42 éves vagyok.Színes dopplert is megpróbálom leírni:csak amit letudok:Ao.gyök 16 septum Dt 8 bal kamra 47 Ds25 bal pitvar 31 bal kamra Ef:73% Fs:43 Mitr.Bill. I Mi Tric.bill:min Ti.Véleményezés:Norm.nagyságú szívüregek. Jó Bk.funkció.Kis mitralis min tricusp.insuff.falmozgás zavar nem látszik.Prolapsus nem látszik.Azt szeretném kérdezni, hogy a későbbiekben a lelet alapján mire számíthatók, illetve hogy mikor és mennyi idő alatt romolhat nak ezek az eltérések.Itt nekem azt mondták, hogy ez csak mimimális elváltozás.Én a múltkor említettem önnek, hogy ez miatt lettem depressziós, és sokat szorongok.Ön azt javasolta, hogy menjek Pszichiáterhez.Mert ennek nincs jelentősége.Mindjért ide írom a múltkori leletet is.Mitr.bill-n durva morfol eltérés nem látszik.Kissé lazább szerkezetű.A vitorlák csúcsa enyhén prolabál, mely miatt haemodyn. nem jelentős centralis jet ábrázolodik.Dg:Myeerburg 1-2/A VES -ia Insuff.v.mitr.non szignif.Ön erre azt mondta, nincs jelentősége.A kérdésem az lenne, hogy a többi lelettel eggyütt is így tetszik gondolni?Illetve amit már az elején is kérdeztem, mi lessz ebből később?Ezenkívűl megszeretném kérdezni, hogy a tavalyi hirtelen fellépő (3-4 alkalommal) magas pulzus, illetve extrasystolék ennek a betegségnek a következményei, vagy ez lehet idegi eredetű is,mármint a hirt. fell. magas pulzus.Az természet gyógyász szerint a tüneteimet inkább idegi prblémák okozhatják.Jelenleg Concor cor-t szedek, de már annak is csak a felét.Ezt ellehetne hagyni?Illetve hogy a sportolás nem árt a billentyűknek?Bocsánat ha sokat kérdezek, de sajnos aggódó típus vagyok, és még kicsit deoressziós is ez miatt.Köszönöm megértését, és legyenkedves válaszolni.Tisztelettel és üdvözlettel:Andi.Bandi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Kedves Kérdező ! Először is az UH lelet lényegében a korábbival egyezik. Nem a számokat kell nézni, hanem azt, hogy azok a normális határon belül vannak ! A terhelés mindig arról szól, hogy valakinek lehet-e beteg a szíve. Nem azt nézzük mennyit bír, vagy mennyit nem ! Azt nézzük, hogy beteg-e. Ön nem beteg, ezt világossan jelzik az említett paraméterei. Az, hogy mi az Ön prognozisa, az az életvitelétől függ. Egészségesen kell élni, akkor hosszu életü lesz sokáig egészséges is marad. A gyógyszereket tanácsos szedni legalább addig, ameddig a szorongását uralják és el nem kezd mozogni, teljes és egészséges életet élni. Szóval nem szeretném ezt a kérdést tovább ragozni, mert nincs szívbetegsége, szorongása ezért ndokolatlan és káros !
2015.
03.
17.
MÁJ PROBLÉMÁK kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Ma voltam orvosnál, mivel decemberben éreztem először olyan fájdalmat a hát és mellkasi részemen, hogy alig birtam elviselni. Azt hittem reumás fájdalmam erősödött így meg. Azóta néhányszor előfordult, ma elmentem orvoshoz, mert már az epeköre is gyanakodtam, amely szintén van, néhány éve lett megállapítva. Apró kövek. Nos, ma elmentem egy ultrahangra, ahol megállapította a doktor, hogy az epekő létezik, viszont a májon értágulatokat látott és azt mondta, hogy lehetséges attól, hogy egy pici kő belejutott. Elküldött vérvételre, melynek az eredménye igencsak rossz. T-BILIRUBIN : 24,9 umol/L D-BILIRUBIN: 4,2 umol/L AST(SGOT): 137 U/L ALT(SGPT): 199 U/L Holnp viszem az orvoshoz az eredményt, bár a laborban nem vigasztaltak meg. Azt szeretném kérdezni, hogy mire utalhat ez a rossz véreredmény? Nem valami daganat vagy tumor? Nagyon félek! Amúgy nem vagyok beteg, csak a hát és a mellizomfájdalom nagyon sűrűn rámtör. Enni birok. Viszont most az a legnagyobb problémám, hogy félek. Valamint érzem a jobb borda alatt nyomásra érzékenységet, ami ugyan kellemetlen, de nem féj. Viszont a hátamba és a mellkasomba kisugárzó érzés az nagyon fájdalmas. Ma kaptam görcsoldót, most nem fáj-még- dehát ezzel nincs megoldva a probléma. 36 éves múltam. Nő vagyok. Válaszát előre is köszönöm szépen! Tisztelettel_ ANDREA
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Kedves Andrea Abból amit leírt igen valószínű, hogy az epekő betegség egyik szövödményével állunk szemben. Vagyis elindult a kő, részlegesen lezárja az epeutakat és nem tud rendesen elfolyni az epe. Lassan kialakulóban van egy epeut gyulladás, ami miatt minél előbb el kellene távolitani a köveket és azok forrását, az epehólyagot. Azt javasolom minél előbb menjen vissza a kezelő orvosához, hogy lehessen kezelni a gyulladást és lehessen mielőbb eltávolítani a követ és a forrását.
2015.
03.
17.
koleszterin kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Egyre több cikket olvasok a sztatinok mellékhatásairól. Az orvosom a szedését javasolta. De nem tudom eldönteni kinek higgyek. Önnek mi a véleménye a következő cikkről? Brogan, K. és Ji, S.: A koleszterin-buborék végleg kipukkad Fordította: Czárán Judit Forrás: Dr. Kelly Brogan; Sayer Ji: Cracking the Cholesterol Myth: How Statins Harm The Body and Mind. Újabb tanulmány látott napvilágot arról, hogy a koleszterin ellen vívott vegyi háborút statisztikai csalásokkal igazolják. A szakirodalom a sztatinok több mint 300 káros mellékhatásáról számol be. Eközben egyre csak terjesztik ki azon személyek körét, akiknek már egészségesen is kéne szedni megelőzésképpen a koleszterincsökkentőket. Jól ismert a hazai gyakorlatban is, hogy már önmagában kockázatnak tekintik a kicsit is megemelkedett koleszterinszintet, és a betegnek csatát kell vívnia orvosával, ha nem hajlandó szedni. Jobb félni, mint megijedni, ugye? Erre a logikára épít a gyógyszeripar, ezzel mérgezi a lelkünket. Talán az Ön édesanyjának, édesapjának, bátyjának vagy barátjának is javasolták már, hogy szedjen valamilyen koleszterincsökkentő szert, hogy bebiztosítsa magát a hirtelen szívhalál ellen. És valóban, az új irányelvek tovább bővítették a potenciális sztatin-szedők körét, egyre kevesebb az olyan ember, aki még elfogadható szintű artéria-plakkokkal él. De hogy sikerült a gyógyszergyáraknak ezt elérniük? Mivel győzték meg az orvosokat, hogy a betegeiknek koleszterincsökkentőkre van szükségük, mégpedig most azonnal? Nos, úgy tűnik, azzal keresik degeszre magukat, hogy sokan nem ismerik a legújabb kutatási eredményeket. Az orvosi szakirodalomban gyakran élnek azzal a trükkel, hogy a "relatív kockázatcsökkentést" próbálják népszerűsíteni, amely egy gyógyszer hatását jelentősnek tünteti fel akkor is, ha az abszolút kockázatcsökkenés valójában jelentéktelen. Esetünkben arról van szó, hogy ha 100 sztatinnal kezelt betegből egynél hasznosnak bizonyul a gyógyszerszedés, és 2% helyett 1% kap szívinfarktust, akkor azt 50%-os kockázat csökkenésnek tekintik, ami valójában csak 1%-os kockázatcsökkenés. És talán még ez az 1% is számítana valamit a "jobb félni, mint megijedni" elv alapján, ha ezek a szerek nem lennének a legmérgezőbb vegyületek, amiket ember valaha önként lenyelt, és amelyeknek már eddig is legalább 300 féle káros mellékhatását ismeri a szakirodalom, legalább 28 különböző típusú mérgező hatás következtében. Ilyenek például: • izomkárosodás (80 vizsgálat igazolja) • idegrendszeri károsodás (54 vizsgálat igazolja) • májkárosodás (32 vizsgálat igazolja) • endokrin zavarok (16 vizsgálat igazolja) • rákkeltő hatás (9 vizsgálat igazolja) • cukorbetegségre való hajlam fokozása (8 vizsgálat igazolja) • kardiovaszkuláris problémák (15 vizsgálat igazolja) • születési rendellenességek (11 vizsgálat igazolja) Túl azon, hogy kiürítik a szervezetből két olyan létfontosságú tápanyagot, mint a Q10 és a szelén, a sztatinok erősen izom- és idegrendszeri károsító hatásúak. Mivel a szív az emberi test egyik idegekkel és izmokkal leginkább átszőtt szerve, ez a kétféle toxicitás együtt többfrontos támadás a szív ellen, ami roppant ironikus, tekintettel arra, hogy a sztatinokat "életmentő szívvédő" szerekként szokták reklámozni. Diamond és Ravnskov átfogó tanulmányukban rámutatnak, hogy az esetek 90%-ában nincs meggyőző javallat a koleszterincsökkentő szereknek a szedésére, és teljes áttekintést adnak azok imént említett mellékhatásairól. Ezt mondják: "Tanulmányunkkal arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a koleszterin elleni háborút olyan prókátorok vívják, akik hamis statisztikai adatokkal azt a látszatot próbálják kelteni, mintha a sztatinok csodaszerek lennének, holott azok káros mellékhatásai bőven kiegyenlítik a bizonyított hasznukat." A koleszterin mém Nagyon csábító belenézni az amerikaiak egyes számú gyilkosának a szemébe, és azt kérdezni "Ki tette ezt? Ki a felelős?". Az is nagyon egybevág az amerikaiak egészséggel és jólléttel kapcsolatos elképzeléseivel, hogy démonizálnak valamit, ami testünk felépítésünk természetes része, ahelyett, hogy szembenéznének bizonyos életmódbeli tényezőkkel. És ebben a kormányzat is ludas, amely támogatja például egy sor gyulladáskeltő élelmiszer árusítását. Holott a probléma inkább az alacsony koleszterinszint, amely csökkenti az ellenálló képességünket például a vírusfertőzésekkel, a rákkal és egy sor mentális betegséggel szemben, hiszen a zsíroknak és koleszterinnek fontos szerepük van a hormontermelésben, valamint a sejtmembrán és az immunrendszer megfelelő működésében. A sztatinok, melyek kifejezetten mérgező hatású xenobiotikus vegyületek, rendkívül kevés hasznot hajtanak, minden más állítás statisztikai manipuláción alapul. Diamond és Ravnskov ezt írják: A Crestor kontra placebóval végzett JUPITER vizsgálatból az derül ki, hogy a gyógyszerrel kezelt csoportban megnőtt a végzetes szívrohamok száma, amit azzal lepleztek, hogy egybemosták a halálos és a nem halálos kimenetelű infarktusokat az ASCOT vizsgálatot a Lipitor reklámozására használták, azt állítva, hogy az 36%-kal csökkenti a szívroham kockázatát, valójában 3%-ról 2%-ra csökkent a kockázat A HPS vizsgálatban, amely szintén 1%-os javulást ért el, menetközben 26% lemorzsolódás történt a vizsgálat kezdetéhez képest, úgy, hogy azokat, akiknél szignifikáns mellékhatások jelentkeztek, eleve kizárták a vizsgálatból Az abszolút kockázatcsökkenés tekintetében eddig egyetlen vizsgálat sem számolt be arról, hogy kapcsolat lenne a koleszterinszint csökkenésének mértéke és a kockázat abszolút százalékban mért jótékony hatása közt. Ezzel szemben a káros mellékhatásokban mutatkozó különbséget mindig abszolút százalékban adják meg, és még azzal is kisebbítik az előfordulás gyakoriságát, hogy sok-sok kategóriába sorolják fel őket. (Csak egy példa: ha izomfájdalomról számolnak be, és mondjuk a gyógyszercsoportban ez 5%-os, a placebo csoportban 1%-os, akkor nem azt írják, hogy 500%-al gyakoribb az izomfájdalom -ez volna az előnyöknél alkalmazott 'relatív kockázat'-, hanem azt, hogy 4%-kal. Ha ezt tovább bontják enyhe, közepes és erős izomfájdalomra, a kis számok eljelentéktelenítik a mellékhatásokat.) Márpedig ezek a káros mellékhatások, mint amilyen "a rák, a szürke hályog, a cukorbetegség, a mozgásszervi megbetegedések kockázatának növekedése, illetve a kognitív funkciók romlása" léteznek és igen elterjedtek. Dolgozatukban Diamond és Ravnskov három elsődleges káros mellékhatásra fókuszálnak, melyek mindegyike esetén valószínűsíthető, hogy az érintett később úgy fogja érezni, hogy "tévedtem, mikor úgy gondoltam, hogy jobb félni, mint megijedni". Rák Legalább négy különböző vizsgálatban bizonyosodott be, hogy a sztatinok szedése szignifikánsan megnöveli a rák előfordulásának kockázatát, ezt mégis próbálják nem szignifikáns kockázatként bagatellizálni, azt állítva, hogy ennek "nincs ismert biológiai alapja". Ez azzal függhet össze, hogy sokan még mindig valami időzített genetikai bombaként tekintenek a rákra, amelynek semmi köze a mitokondrium működési zavaraihoz, a zsírsavak károsodásához vagy a környezeti ártalmakhoz. (Ha egy vizsgálatban olyan összefüggés derül ki, ami mai ismereteink szerint nem értelmezhető, véletlen hatásnak tekintjük. De ha volna magyarázat, csak hülyének tettetjük magunkat, akkor meggátoljuk, hogy napvilágra kerüljön a sztatinok rákkeltő hatása). Mivel a rákelőfordulás és a rákhalálozás statisztikailag szignifikáns növekedést mutat a koleszterincsökkentőket szedők körében, ez bőven kioltja a némely vizsgálatban kimutatott minimális kardiovaszkuláris előnyt, amit ezekkel a szerekkel elérhetünk. Az egyik hosszú távú követéses vizsgálat szerint a duktális (tejcsatornában) és a lobuláris (mellszövetben kialakuló) mellrák előfordulása a duplájára nőtt a több mint tíz éve sztatint szedő nők körében. Ez már önmagában elég ok arra, hogy soha egyetlen nőnek se írjunk fel ilyen szereket. Izomfájdalom A sztatinok egyik legismertebb káros mellékhatását, az izomzat leépülését és az ehhez társuló fájdalmat, más néven myopathiát, a szakirodalom ugyancsak megpróbálja bagatellizálni. Bár a kezelés első hónapjaiban majd 40% számol be ilyen tünetekről, a kutatások csak azokkal a betegekkel foglalkoznak, akiknek a vérében a creatine kinase (CK) szint két egymást követő mérés alapján legalább a tízszerese a normálisnak, és emellett még izomfájdalmakra is panaszkodnak. Egy 2006-ban a Journal of Pathology című folyóiratban megjelent tanulmányban arról olvashatunk, hogy a sztatin-terápia ultrastrukturális károsodásokat idéz elő a vázizomzatban olyan pácienseknél is, akiknek nincsenek izomfájdalmaik, ami arra utal, hogy a sztatinokhoz kapcsolódó izomkárosodás akár univerzális is lehet, még ha ez az érintett milliók előtt sokszor rejtve is marad. A központi idegrendszer működési zavarai Az alacsony koleszterinszint növeli az öngyilkossági hajlamot (főleg férfiaknál), depressziót okoz (nők esetében a gyermekágyi depressziót is beleértve), kognitív működési zavarokhoz vezet - vagyis elég kevéssé lehet elérendő cél egy átlagos pszichiátriai beteg számára, márpedig Amerika lakosságának majd a fele ebbe a kategóriába tartozik. Ma már tudjuk, hogy az emberi testben fellelhető összes koleszterin 25%-a az agyban található, nagyrészt a velőhüvelyben, amely az idegeket veszi körül és védi a külvilágtól. "Becslések szerint az agyban levő koleszterin 70%-a a velőhüvelyhez kapcsolódik. Mivel fehér agyállományunknak akár a fele is velőhüvelyből áll, nem meglepő, hogy az agyunk testünk koleszterinben leggazdagabb szerve. A koleszterin koncentrációja az agyban és különösen a velőhüvelyben, összhangban van azzal, hogy az agyban a sejtmembránoknak különösen nagy jelentősége van (ezeken keresztül folyik az idegsejtek közötti kommunikáció)." A sejtmembrán különösen érzékeny a sztatinok káros hatásaira: "A sejtmembrán egy 8 nanométer vastagságú csodálatos gyöngyszerű kapu, ahol az információ, a tápanyag és a sejtek közti hírvivő molekulák szállítása zajlik, foszfolipidek és azok többszörösen telítetlen zsírsavjai által támogatott protein kapukon keresztül. A koleszterin és a telített zsírok biztosítják azt a rigiditást, amely megteremti az egyensúlyt a membrán többi összetevőjével. Nélkülük a membrán porózus, működésképtelen lengőajtó lenne. Egyfajta önfenntartásként, a koleszterin segíti az epesav termelést, amely nélkülözhetetlen a táplálékkal elfogyasztott zsírok lebontásához és felszívódásához". Ebből kiindulva elképzelhető, hogy a viselkedésben és a kognitív funkciókban tapasztalható zavar ezzel a zsírral kapcsolatos zavarral függ össze. Diamond és Ravnskov erről a következőket állítják: "Az alacsony koleszterinszintről kiderült, hogy az a súlyos depresszió vagy az öngyilkossági hajlam biológiai jele is lehet, míg a magas koleszterinszint véd ezen zavarok ellen. Davison és Kaplan tanulmányukban rámutatnak, hogy hangulati zavarokban szenvedő felnőttek esetében 2,5-szer gyakoribbak az öngyilkossági fantáziák a sztatinnal kezeltek körében. Számos vizsgálat igazolja, hogy az alacsony koleszterinszinthez rosszabb kognitív funkcióik és az Alzheimer-kórra való fokozott hajlam társul, míg a magas koleszterint ebből a szempontból is védő hatású. Sztatinok és azok neuropszichiátriai mellékhatásai: epidemiológia, patopszcihológia, megelőzés és gyógyítás címmel jelent meg összefoglaló tanulmány, amely a mentális egészség és a koleszterinszint-szabályozás közti összefüggéseket vizsgáló szakirodalmat tekinti át. Bár a szerzők általánosságban nem értenek egyet azzal, hogy a sztatint szedőknek súlyos pszichiátriai mellékhatásokkal kellene számolniuk, a cikk mégis erre a következtetésre jut: Esettanulmányok és országos felmérések sztatinokkal kezelt személyeknél számos esetben súlyos ingerlékenységről, gyilkossági késztetésekről, fenyegetésekről, dühkitörésekről, depresszióról, erőszakról, paranoiáról, elmezavarról, antiszociális viselkedésről, a kognitív funkciók és az emlékezőtehetség leépüléséről, alvászavarokról, szexuális diszfunkciókról számolnak be. Nem olyan ez, mint egy gyorsan elhadart lista a mellékhatásokról egy gyógyszerreklám végén? Nos, tekintettel a sztatinok mindenütt jelenlevőségére, a fentieket senkinek nem célszerű figyelmen kívül hagynia, akinek valaha voltak vagy jelenleg is vannak pszichiátriai problémái. A zsírban oldodó sztatinok - simvasztatin és atorvasztatin - esetében a tünetek még erősebbek voltak, ami nem csoda, hiszen ezek a szerek behatolnak az agyba, márpedig a koleszterinhiány az agyban bipoláris zavarokat, súlyos depressziót és a skizofréniát okozhat. Persze sem ezek a tények, sem azok elhallgatása nem kellene hogy meglepjen minket, mivel a gyógyszeriparban nincs ingyen ebéd, és mivel az amerikaiak hozzá vannak szoktatva, hogy az egy betegség-egy tabletta perspektívájából szemléljék az egészségüket. Fogva tart minket egy pókháló, és úgy gondoljuk, hogy abból egyetlen szál meghúzásával ki tudunk szabadulni. Mindez kevésbé lenne zavaró, ha nem ezen alapulna az orvosi gyakorlat is, amelyhez olyan grémiumok szolgálnak útmutatással, mint az Amerikai Kardiológiai Kollégium vagy az Amerikai Szívgyógyászati Társaság, amelyek többnyire ezer szálon kötődnek a gyógyszergyárakhoz. Azokhoz a gyógyszergyárakhoz, amelyek csak az elmúlt évben 19,2 milliárd dollár büntetést fizettek különböző szabálysértések és bűncselekmények elkövetéséért. Szóval ha legközelebb Önnek az orvos koleszterincsökkentő szert akar felírni, akkor mondja meg neki nyugodtan, hogy inkább vállalja az 1% infarktus kockázatot, minthogy rákot, cukorbetegséget, myopátiát vagy valamilyen pszichiátriai betegséget kapjon. És aztán menjen haza, és készítsen magának három tojásból rántottát. A sárgájából is! Kommentár: sokan nem értik, hogy a vizsgálatokban mégis akkor miért van olykor valami minimális előnye a sztatinoknak a placebóhoz képest. Beszéltem már kardiológussal is, aki sztatint írt fel betegeinek és javulást tapasztalt. Ennek egyszerű a magyarázata. A szív- és érrendszeri betegségek alapvetően gyulladásos betegségek, és a sztatinok sok évtizedes vizsgálata során kiderült, hogy -nem tervezetten, merő véletlenségből- némileg csökkentik a szervezetben a gyulladást. Azaz, akinél valami kis előny mutatkozik, az a gyulladáscsökkentő hatásból fakad. Azonban kevés ennyire veszélyes és ennyire csekély mértékben hatásos gyulladáscsökkentőt ismerünk, mint a sztatinok. Hogy milyen hatalommal bír a gyógyszeripar az orvosszakmai szervezetek felett, azt jól jelzi a következő: az American College of Cardiology és az American Heart Association 2013-as ajánlása a korábbi ajánláshoz képest tovább növelte azoknak a számát, akiknek melegen ajánlott a koleszterincsökkentők szedése. Míg a Third Adult Treatment Panel (ATP III) of the National Cholesterol Education Program a 115.4 felnőtt amerikaiból 43.2 milliónak (37.5%) javasolta sztatinok szedését, addig a 2013-as ajánlás már 56 millió (48.6%) embernél látja szükségesnek a gyógyszeres koleszterinszint csökkentést. A kiterjesztett népességben 10 millió ember még teljesen egészséges, náluk "prevencióként" javasolt a sztatinok szedése. Pencina MJ, Navar-Boggan AM, D'Agostino RB Sr, Williams K, Neely B, Sniderman AD, Peterson ED. Application of new cholesterol guidelines to a population-based sample. N Engl J Med. 2014 Apr 10;370(15):1422-31. "
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Ne haragudjon meg kedves kérdező, de már a cikk felénél elvesztettem a türelmem. Az említett adatok annyira korlátolt és ostoba feltételezéseket magyaráz, hogy nem láttam értelmét az elolvasásának. Gondoljon bele, minden orvos abban érdekelt, hogy a betegei visszajöjjenek, mert jobban vannak, panaszmentesek, meggyógyulnak. Milyen marhaság azt feltételezni, hogy másban vagyunk érdekeltek ? Másrészről a vizsgálatok minden kontinensen, minden populációban történik és látjuk azt is, hogy hol jók és hol rosszak az eredmények. Publikálják ezt, hisz akkor honnan tudná a kedves kritizáló, a kudarcokat ? Harmadrészt nem azt kell nézni, hogy milyen közbülső paraméterek változnak, hanem azt, hogy a összhalálozás, - vagyis, hogy van-e olyan súlyos mellékhatás amire nem gondolunk - a jótékony hatás a betegséget illetően hogyan alakul. Milyen lesz a betegség kimenetele, hogyan változik. Butaság és rosszindulatuság ezt statisztikai játéknak titulálni. Harmadrészt ott vannak az USA halálozási adatai. Tessék már megnézni hogyan alakult azóta mióta szigorú követelmény a megelőzés. Szóval butaság, butaság hátán az amit ez a cikk sugal. Azért vannak orvosetikai központok minden vizsgálatba bekapcsolva, hogyha kiderül, hogy valami nem jó azonnal leállítsa a vizsgálatokat és azért van az FDA, hogy sokszor nehezen meggyőzve, hosszú vizsgálatsorok egyértelmü adatai alapján adjanak engedélyt egy gyógyszer alkalmazására. Ha arról is beszélnének hány gyógyszer bukott meg ezeken az ellenőrzéseken és hány híres farmakológiai cég jutott a bukás sorsára. Persze ez nem érdekes. Szóval ne higgye el ezt a zavaros magyarázatot. Mennél hosszabban és mélyre hatobban magyarázkodik valaki, részadatok százalékaival takarozik és süt belőle a rosszindulat annál inkább kétkedéssel kell fogadni . És végül utoljára. Senkit sem kényszeríthetnek, hogy elfogadja a kezelést. Ha nem szedik, kiderül kinek van igaza. Ennyi !
2015.
03.
17.
Bal oldalon miért? kérdése:

Tisztelt Dr Úr! Már kérdeztem Öntől tavaly emelkedett töltőnyomás címmel és Önnek is hála a kérdéseim válaszra találtak.Most ismét olyan problémám van amivel nem tudom ,hová fordulhatnék.Röviden :Falott tetralógiával születtem,1990-ben ezt megoperálták,2007-ben kiváltható kamrai tachikardia miatt ICD-t kaptam,2009-ben pulmonális billentyű cserém volt,ez a billentyű sajnos nem lett jó ,regurgáció és stenózis is van.2014-ben emelkedett balkamrai töltőnyomást mértek volt,hogy 500 m-sem tudtam menni,mert fulladtam.Tritace-t kaptam és emellet én magam is életmódott váltottam amennyire lehetett a vérnyomásom érdekében.2014 októberére megint elfogadható életminőségem lett.Viszont idén januárban kezdtem érezni,hogy délután iszonyatosan sok extraütésem van terheléstől függetlenül.Februárban voltam ICD ellenőrzésen,minden rendben találtak,semmilyen ritmuszavart nem érzékelt a készülék az elmúlt 6 hónapban.Viszont állítottak az érzékenységén telepkímélet céljából.Aznap mikor hazamentem,azt vettem észre,hogy baloldalra feküdve a szívem össze-vissza kalimpál és kis idő után légszomjam lett,baloldalon és háton sem tudok azóta feküdni,csak jobboldalamon.Visszamentem az ICD-t ellenőriztetni,de azt mondták az nem okozhat ilyet,menjek inkább UH-ra.Az Uh-n a kezelőorvosom a következőket látta:Bal kamra Dd:50mm,Ds 29mm, EF:64% E:113cm/s,A:59 cm/s,DT126ms IVC:10mm Jk kereszt :44mm TAPSE :24mm PI PHT:140 Pulm bill gradiens max:31 átlag: 17Hgmm jk syst nyomás 45+5=50 Hgmm Lényegében változatlan .Jó bal kamra syst fuctio,szegmentális mozgászavar nincs,MI nincs.normális beáramlás.jelzett AI.Jó verővolumenEnyhe PS,PIenyhe.Jobb kamra kissé tágabb ,jó jobb kamra funkció.TI enyhe.IVC nem tág. Panaszai hátterében egyértelmű okot nem találtunk,echo alapján változatlan kard státus:kp homograft diszfunkció,kp JK dilat,megtartott Jk funkció,pulm nyomás normális,EKG-elvétve KES. A kezelőorvos felírt Xanax Sr-t és a reggeli Tritace-t Tritace HCT-re cserélte.Azt mondta nem lát olyan változást ami indokolná a panaszaimat!Viszont én úgy gondolom az éjszakai légszomjat baloldalon fekve nem érezném,ha nem lenne jelentősége.Szeretném megkérdezni,hogy Dr Úr mit javasol. Kell ezzel foglalkozni?Véletlen egybeeseés,hogy pont aznaptól állítottak az ICD-n ami egyébként pacemakerként is funkcionál.Nem lehet,hogy a tünetek már megjelentek,de az elváltozás esetleg még nem látható az UH-n?Éreztem én már hasonlót a 2009-es billentyű műtétem előtt,de akkor 55% volt az EF-em és 58 mm a jobbkamra keretsztátmérője.Csináltassak esetleg még egy Uh-t?Vagy egyszerűen csak törődjek bele?Hálásan köszönöm válaszát!Ivett
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Kedves Kérdező Önnek nincs bal kamrai szívelégtelensége. A korábbi terhelésre jelentkező panaszai akis pulmonális regurgitáció illetve stenosis következménye lehetett, A jobb kamra ez a helyzetet jól kezeli, az ICD pedig védi az esetleges komolyabb ritmuszavartól, vezetési zavartól. A vizsgálatok eredményei jók, nincs kardiológiai teendő. Szerintem Ön a maradvány tüneteket érzi, nincs újabb probléma. A maradványtünetei meg fognak maradni, ehhez hozzá kell szoknia, nem szabad ennyire szorongania. Nincs rá oka.
2015.
03.
17.
Szekely Zoltan kérdése:

Attól féltem (felek) hogy a szinus csomoval van a gond és van amikor elveszíti a ritmust. Gyors pulzusom néha hamarabb, néha később ver. És ez lenne a probléma és nem az extraszisztolia . Lehetséges egyáltalán ilyen?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
20.
Kicsit furcsa amit leír, olyan talán nincs. Olyan, hogy időnként a kelleténél gyorsabban ver a sinus csomó, mert gyorsabban müködik olyan van. Ennek többnyire oka van, más oka, nem szívbetegség okozza.
2015.
03.
17.
Szekely Zoltan kérdése:

Köszönöm szépen gyors vallaszat
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Örülök ha segítettem.
2015.
03.
17.
Gyógyszer. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr. Időnként magasvérnyomás 150-160. miatt a kardiológus írt ki Valsartan-Teva 80 mg tabletát reggel fél tabletta adagolásban. A gyógyszertárba csodálkoztak,hogy fél tabletta szinte semmit sem fog érni,mivel mint ha semmit nem is szednék a therápiás adagja 80 mg-tól kezdődik ,így javasolták,hogy egészet vegyek be. Tensios típusú fejfájásaim vannak ezt neurológus is megállapitotta. Háziorvos írt ki a valsartan mellé Nebibetát 5 mg reggel fél tabletta,így elfog múlni a fejájásom azt mondta. Az lenne a kérdésem,hogy akkor most,hogy szedjem a gyógyszereket milyen adagolásban? Köszönöm szépen!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Kedves Kérdező Én reggel 5 mg Nebiletet és este 80 mg Valsartant adnék.
2015.
03.
16.
Oroszlan kérdése:

Kedves Doktor Ur! Kérdésem!1.,Prothrombin/anticoag.th./ Idő 15,l sec. INR:1,39 Syncumar tablettából napi 1,5 felet szedek Ez jó? A vérnyomásom délutántól 170-197-ig fölmegy Reggel: Tanydon HCT 8mg/12,5mg. és Rimenidin-Teva lmg 2x Kérem irja meg véleményét. Kérem segitsen! Köszönettel:Kósik Ferencné 76 éves. Ismerjük egymást. Telefonom:6 31-32-13
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Kedves Kérdező ! Az INR értéke 2-3 között van rendben. Az Öné 1.39 vagyis alacsonyabb a kelleténél. A vérnyomása sem tökéletes, ezért javasolom keresse meg családorvosát, kérjen tőle javaslatot a továbbiakat illetően. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog ! Kicsit emelni kell az alvadásgátló adagját és a vérnyomás csökkentőt is kell változtatni !
2015.
03.
16.
szívritmus kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném kikérni a véleményét. Édesapám szívbeteg, ICD-je is van. Az utóbbi időben nagyon sokszor került kórházba, szívritmuszavarai vannak. Sokmindennel próbálkoztak az orvosok, de most már szerintem ők is tanácstalanok. Mostanában is szinte minden nap rosszul van, de ami az érdekes körülbelül mindigf ugyanannab az időintervallumban, úgy este 5 és 6 között. Önnek mi a véleménye erről, és mit kellene lépnünk, hogy javuljon kicsit a helyzet? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Kedves Kérdező ! A kérdésére nem tudok válaszolni, mert arra csak alapos kivizsgálások után lehet választ adni. Kezelni még nehezebb. Csak az okok ismeretében lehet .
2015.
03.
16.
Szekely Zoltan kérdése:

Jónapot/joestet kivanok dr Úr. Zoltán a nevem 33 éves fiatal férfi. Röviden összefoglalva túl vagyok egy elég stresszes időszakon. Mst 6 éve édesanyám szívinfarktusozott. Én akkor nagyon megijedtem,szorongásos betegség alakult ki nálam .ezt kezeltem is de nem nagyon hatott a kezelés,a stressz nagyon nehezen tudtam kezelni.tavaly tavasszal volt az eskuvonk,es az nap a nagy izgalomtol szinusz tahikardiam volt sok atrialis extrasistolekkal együtt.(120 körüli pulzus),ugyanez év vegen sajnos edesanyam mar nincsen koztunk :-( eloszor a lakodalmunk napjan jelentkeztek ezek az extraszisztolek és azóta nem hagynak nyugton,szinte naponta érzem őket. Túl vagyok minden kivizsgalason (sziv ultrahang,terheleses ekg,teljes vervizsgalatokon monden ok) egy alkalommal mikor olyan sűrűn éreztem az extrákat elszaladtam és csinaltattam egy ekg t a csaladorvosnal. Eredmeny atrialis extraszistolek 110 körüli pulzus. Teszem hozza nagyon labilis a pulzusom mar nagyon sok ideje tudom ezt,mindig mikor orvosnál voltam vagy különböző izgalmakat elek meg mindig emelkedik 110-120 ra.de régebb nem voltak extrauteseim ezeken a pulzusertekeken. Ahogyan észrevettem extrasistolekkat (1-10 percenként )akkor érzek mikor felgyorsul a szivveresem 120-130 korulire kulombozo ingerek hatasara : izgalom,szex,forró zuhanyozas közben. Van amikor biciklizes, vagy munka közben is érzem őket .Kerdesem az hogy létezhet ez a 2 ritmus zavar együttesen? Sinus tahikardia extrasistolekkal? Veszélyes?bevallom sokszor pánikban vagyok mikor érzem őket és mintha egyre több lenne...egy ördögi kor szívem egyre jobban gyorsul a félelemtől és egyre több extraszisztole.....kezelest nem ajanlott a kardiologus. Szorongasom kezelem csak. Nemetorszagbol irok onnek várom válaszát. Tisztelettel Zoltán
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Kedves Zoltán Önnek Pánik betegsége lehet. A sinus tachycardia nem kóros, az emlitett tevékenységek kapcsán. Az extrasystolia pedig minden embernél előfordul. Izgalmak, terhelés kapcsán pedig halmozodik. Kérem forduljon psychiaterhez, mert ez a szorongása kóros, kezelni kell. Ehhez kell a specialista. Nincs baja, csak kóros szorongása van !
2015.
03.
16.
köszönet kérdése:

Tisztelt Doktor ÚR!! Köszönöm a válaszait, mint írtam negatív volt a hasi ultrahangom, csak az ampulláris vese miatt aggódtam, de ÖN megnyugatott, hogy csak a felfázással és a nőgyógyászati dolgoknál kell vigyázni, hála istennek , panaszom nincs és rendszeresen járunk önszorgalomból, - egészséges emberek vagyunk - de ennek ellenére rendszeresen járunk évente szűrővizsgálatokra és fél évente nőgyógyászhoz, és ezt az egészségünk érdekében tesszük, és támogatjuk az immunrendszerünket is vitaminnal, a labortól a nőgyógyászi szűrővizsgálatokig minden évben, negatív az eredményünk és ezt minden évben megtesszük, hogy így legyünk nyugodtak, hogy egészségesek vagyunk, és köszönöm a laborunk is jó negativ és ahogy írta a tartományértéken belül van, és ezért jó és nincs vele teendő, és tényleg negatív a szúrűvizsgálatok és a nőgyógyászati vizsgálat is negatív és mégis, mindig aggódom, ilyen egészségmániás vagyok, és tényleg negatív minden és mégis ezen aggódom, és marcangolom magamat, pedig semmi okom rá, mert a negatív akkor megnyugodhatunk??? sajnos ilyen félelem van rajtam, pedig nem kellene, ilyen aggódos vagyok és persze teljesen feleslegesen, mint ahogy itt olvastam a válaszok között is ahogy tetszett írni - Balázs - nevű kérdezőnek, is hogy csak feleslegesen maracangolja magát...kicsit magamra ismertem, én is sajnos ilyen aggódos vagyok és hát természetesen feleslegesen aggódom, mert negatív mindig a szűrővizsgálataink, és egészséges emberek vagyunk,,, mitől van ez?? Egészséges emberként minden évben megtesszük és eljárunk szűrővizsgálatokra, és mindig negatív, és mégis félelem van bennem, miért van ez..... majd remélem, hogy kinövöm.... mert ha negatív az eredmények, akkor rendben van és megnyugodhatok??? köszönöm a v álaszát és elnézést, hogy ezt leírtam kedves doktor úr és nem akartam ilyen zavarni, de ezt így ki kellett írni magamból és örülök viszont annak, hogy a laborunk is jó, amit tetszett írni, hogy a tartományon belül van, és éppen ezért JÓ ..!! köszönöm...... Szép napot Ditta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
17.
Kedves Ditta ! Jól teszi, ha ellenőrzi és kézben tartja az egészségét. A negativ vizsgálat azt jelzi, hogy egészséges, nem kell benne kételkedni ! Tessék kicsitsportosabban, vagányabban élni ! Ez a tanácsom.
2015.
03.
15.
magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Magasvérnyomás betegséggel kezelnek. 1 hónapja vérnyomásom hirtelen zuhanni kezdett, majd ismét felszaladt ha nem vettem be gyógyszert. Pulzusom tartósan magas. Mire utal az alacsony vérnyomás, de magas pulzus? 170 a pulzus magasság. 29 éves nő vagyok. Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Lehet ritmuszavara például. Célszerű lenne mielőbb kardiológushoz fordulnia.
2015.
03.
15.
Xarelto kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 2015. januárban műtöttek, nőgyógyászati műtét volt, a méhet és jobb oldali petefészket kellett eltávolítani. 1 hétig kaptam a vérhígítót a kórházban, itthon már nem. Pár napra rá kaptam egy tüdőembóliát,és tüdőinfarktust, mely valószínűleg a műtétből indult ki, mert az ultrahang alapján a trombózis kizárható volt, a lábaimban az erekben áramlás megfelelő volt. Természetesen az embóliával kórházban voltam a kellő kezelést megkaptam. Most fél évig, vagy 1 évig szednem kell vérhígítót. Xarelto nevezetű, sajnos amióta szedem bizonytalan eredetű izomfájdalmaim vannak pl. lapocka környéki, comb, vádli. Néha úgy fájnak a lábaim, hogy be kell járatnom a felállás után. /Nekem soha nem voltak ilyen jellegű fájdalmaim. Még akkor sem, amikor a tüdőembóliával voltam a kórházban, és injekcióban kaptam naponta kétszer a vérhígítót./ Úgy összességében nem vagyok jól, fáradékony is vagyok. Kérdésem az lenne, hogy mennyire ismerős Önnek a Xarelto nevű gyógyszer. Nagyon sokat nem tudnak rá mondani, mert állítólag még elég új. Az internetes fórumon találtam róla rosszat, is jót is. Félek , hogy valami maradandó kárt okozhat. Még egy kérdés, valóban kell ezt 1 évig szednem? Mivel ezt a műtét váltotta ki, nem elég esetleg fél évig? Válaszát előre is megköszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező. A Xarelto valóban új típusú alvadásgátló. Ilyen tipusu generalizált fájdalmakról nem tudok, hogy okozna. Viszont végig kell gondolni, hogy egyéb gyógyszerekkel nincs-e interakcióban. Másrészt jó lenne tudni, ha nem ezektől, akkor mitől vannak a panaszai. A haematológiai ambulanciát érdeme lenne felkeresnie. A véralvadásgátlást legalább egy évig tanácsos alkalmazni, főleg ha nem tudjuk mi okozta az embóliát !
2015.
03.
14.
Hatóanyag. kérdése:

Tisztelt Doktor Úr. Azzal a kérdéssel fordulok önhőz,hogy szedem a Tanydon 40 mg és a Nebibeta 5 mg gyógyszereket magasvérnyomásra. Szerencsére esszenciális hipertóniám van. De szeretném lecsökkenteni a gyógyszerkiadásra szánt összeget. Milyen olcsóbb gyógyszert vagy hatóanyagot tudna-e ajánlani? Mi a véleménye a Valsartan vagy a Portiron hatóanyagról,mert ezt is ajánlották a gyógyszertárba. ACE-gátloktól köhögők. Miluritett kell szednem 100 mg. Mi a véleménye a doktor úrnak a az olcsóbb helyettesítő készítményekről? Az tévhit vagy tényleg igaz,hogy az egyik legjobb hatóanyag reflux-ra a Pantoprazol,mivel szeretettel írják ezt ki az orvossok. Köszönöm szépen a válaszát !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Egy jól beállított kezelés esetén mindig kockázatos más kezelésre áttérni, mert az addigi jó eredményeket nem lehet garantálni az új gyógyszerekkel. Csak akkor tegye, ha nagyon muszáj ! Akkor is keresse fel a családorvosát és vele konzultáljon a gyógyszereket illetően. Ami a kérdését illeti az említett gyógyszerek nem azonosak, helyettesíthetik egymást, de kiszámíthatatlan az eredmény. Önállóan semmiképpen ne változtasson !
2015.
03.
14.
lehet rák? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 30 éves vagyok, és kicsit kétségbe estem. Néhány éve kell szednem pulzus és vérnyomáscsökkentő gyógyszereket melyek remekül karban tartják az értékeket, és ritkán van kiugró pulzus/vérnyomás. Évente nézetem meg a szívemet. 2 hónapja más jellegű panaszaim léptek fel, melyet a háziorvosom nem vesz komolyan, és nem akar további vizsgálatokra küldeni. Volt véres székletem, hasi panaszaim vannak, nem tudom lokalizálni a fájdalmat, nem tudom hogy ez nőgyógyászati jellegű, vagy bélrendszeri. Üvelyi vérzésem is volt, fogamzásgátlót szedek. Rendszeresen megjön, időben, nem túl sok a vérzés, nem túl kevés, de volt, hogy folyamatosan vérzés jelentkezett. A két gyógyszerszedés közötti időben. Pecsételések. Hol így, hol úgy fáj a hasam. De fáj. Nőgyógyászom szabadságon van, sokára kapnék időpontot. Nagyon rossz a közérzetem, sokszor van hányingerem, és étvágytalanságom, gyakran szédülök meg hirtelen. Kértem háziorvosomat adjon hasi UH beutalót, de azt mondta olyan fiatal vagyok, nem lehet komoly bajom. Családomban több rákos megbetegedés volt. Magánrendelésre nem tudok eljárni. Doktor Úrhoz az lenne a kérdésem, hogy szimpla labor mennyire tudja megmutatni, milyen súlyos a probléma? Lehet kérni tumorra kihegyezett laborvizsgálatot? Van okom az aggódásra? Segítségét megköszönve várom szíves válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Az előzmények, tünetek és panaszok alapján bizony mielőbbi nőgyógyászati és gastroenterológiai kivizsgálása szükséges. em feltétlenül kell rákra gondolni, mert nagyon sok betegség okozhat vérzést. De az biztos, hogy ezeket sem lehet elbagatelizálni ! Mikor vérzést észleli menjen el sürgősségi ambulanciára és mondja el a panaszait, kérjen segítséget. Kérjen beutalót a nőgyógyászhoz és gastroenterolgushoz és ha nincs vérzése addig akkor hozzájuk kell vizsgálatra elmenni ! Ki kell vizsgálni !
2015.
03.
14.
liliom kérdése:

Tisztelt Főorvos ur tegnap voltam kardiologia vizsgalaton ahol EKG csinaltak vernyomas 140/90 pulzus 100 nebilet 2,5mg adtak vernyomasom altalaban magas pulzus 90 100 kerdsem az lenne hogy a gyogyszer nem fogja nagyon levinni a pulzust?Köszönöm valaszat.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Úgy gondolom nem fogja nagyon csökkenteni a vérnyomást az említett gyógyszer. El kell kezdeni szedni !
2015.
03.
13.
DCM-es Szelli kérdése:

Tisztelt Dr Úr! A koronarografia az ugye a szívkatéterezést jelenti ?Mert olyat csináltak nekem !Azt mondták szép tiszták az erek ,de nagyon lassú az áramlás!Csináltak ultrahangot a 68/57 röl 54/37-re csökkent !Bal kamra a normál tágasság felső határán van !Szegmentális falmozgászavar nincs az EF normalizálódott ,megtartott!Dopplerrel enyhe MI AI TI relax zavar /ez nem tudom mit jelent/Thrombus PF nincs! EKG FR 70 min, PR 158ms, QRS 84ms, QTC 414ms, lapos T hullámok .Szeretném ha megmondaná az ekg -ém milyen lett ! A furont lecsökkentették heti 2 -re . Igy áll most a helyzet !Köszönöm hogy elolvasta !Szép napot Szelli
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Szelly ! Ez nagyon jó hír és ez jót jelent. A gyógyszerek segítenek, a keringése stabil és a károsodások mértéke jelentősen csökkent. Vagyis egy javuló és igen jól reagáló DCM-e van !
2015.
03.
12.
nagy has kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 2013 telén elmentem a gastroenterológiára azzal a panasszal hogy már vagy 4 éve megnagyobbodott a hasam és széklet se volt rendszeresen. Fönntről, lenntről megtükröztek, minden tiszta volt. Csak Helicobactert találtak és Gerdet állapitottak meg. Mindkét probléma letisztázva. A 3D ultrahang megállapitotta hogy a gyomor és a bélrendszer megvastagodott nyákos nyálkahártyájú, az epehólyagban 5 mm-és polip van. A beleknél krónikus gyulladás látható. Lassult epe és hasnyálmirigyürülés. Gyulladás most már nincs. Laktózérzékenységet állapitottak meg tehát laktózmentes ételeket eszem most már. Az ételeket most már megválogatom de továbbra is már a rekeszizomnál nyomást érzek és nagy a hasam állandóan pedig pl még nem is ettem. Nem vagyok gázos. Elmentem még vizsgálatokra: MR, glükóz, inzulin reziszt. Minden rendben van. Szeretném megkérdezni hogy milyen vizsgálatra mehetnék még el ami most már kideriti hogy mi az ok. Ha attól nagy a hasam mert a megvastagodott falú bél nagyobb helyet igényel, ez nem fog újra normál vastagságú lenni mint amilyen volt régebben? Hiszen most már megválogatom az ételeimet. Köszönettel várom válaszát Anna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Anna ! Minden betegsége tisztázva van. További vizsgálat nem szükséges. Továbbra is figyeljen az étrendre és kicsit többet mozogjon, próbáljon egészségesen élni. Megfelelő mozgással a has nagysága, feszülése csökkenthető. Nincs mit keresni tovább !
2015.
03.
12.
hasi ultrahang kérdése:

Tisztelt Doktor úr!! Voltam hasi ultrahangon az alábbi, a véleméynére lennék kíváncsi.. A máj normális nagyságú és szerkezetű. Az epehólyag vékony falu, kőmentes. Epeutak nem tágak . Pancreas, lép UH képe szabályos. A vesék normális nagyságuak, parenhymájuk és üregrendszerük ép. A jobb vese pyelonja 12x8 mm. -A húgyhólyag szabályos, környezetében kóros eltérés nincs. A belekben és az ábrázolódott gyomorszakaszokon bélfal megvastagodás nem látható. A látható pleuraűrben és a hasfali régióban kóros nem ábrázolódott. Vélemény.- a jobb vese pyelonja ampulláris tipusú. Egyebekben negatív lelet. Dr. Sándor. köszönöm a válaszát---- Edit 25 éves hölgy vagyok, de panaszom nincs és laborom is negatív..
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Edit. A hasi ultrahang egy pici - az átlagostól eltérő - nem kóros anatómiai variáció látható. Ennek most nincs jelentősége. Hajlamot jelenthet azonban vesemedence fertőződésre, ezért vigyázni kell a felfázásokkal, nőgyógyászati jellegü betegségekkel. Ennyi !
2015.
03.
12.
norci kérdése:

Üdvözlöm Doktor úr Ekg vizsgálatom eredményéről szeretném szakértő válaszát kérni. 74/min.,sinus ritmus.QRS tengelyállás:60',PQ-134,QRS-94,QTc-434msec.Mellkasi átmenetV3-4-ben ES nincs.II-III aVF-ben RS ie pos T,III-ban neg T.I-ben R ie ST pos T,aVL-ben hasadt rs ie ST pos T.V1-6ig pos T.ie ST-k. Köszönöm válaszát
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Az EKG sok dologtól függ, igy semmiféleképpen nem diagnosztikus az akut infarctust leszámítva. Az Önnek biztosan nincs ! Egyébként izgalmas dolgokat a leírásban nem látok / ez azt jelenti, hogy nagyon kóros változás/, de az EKG mindig a panaszok és egyéb vizsgálatok tükrében szabad értékelni. Összefoglalva kórjelzőt nem látok, ha nincs panasza, teendő sincs.
2015.
03.
11.
labor kérdése:

Tisztelt doktor úr!! Minden évben eljárunk szűrésekre, és most is voltunk a laborunk negatív lett, a következőre lennék kíváncsi, 55 éves hölgy vagyok hemoglobin értékem--- 137 vasértékem-- 12,5 33 éves lányomé hemoglobin értéke--- 127 , vasértéke-- 12,5 24 éves lányomé hemoglobin értéke -- 144, vasértéke 22,5 lett. azt mondta a háziorvosunk, hogy teljesen rendben van, és negatív a laborunk. A fenti értékek is jók???? tisztelettel- Edit köszönöm a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező. Mkét laborérték sor a normális tartományon belül van. Ezért jók ! Nincs teendő.
2015.
03.
10.
Mitől van? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 10 éve szedek vérnyomásra gyógyszert. 1 éve volt nagyobb rosszullétem, amikor elájultam. Egészségesen élek, a gyógyszerbeállítás jónak bizonyult. Évente ellenőrzik, rendben vannak az értékek. Áprilisban megyek újra a kontrollra. 2 hete napi szinten többször fáj a mellkasom, belenyilallások,szúrások lépnek fel. A közérzetem sem olyan jó, és sokkal fáradékonyabb is lettem, a terhelésben is jelentős csökkenés mérhető. Van okom aggódni, és kérjek előbbi vizsgálatot, vagy nyugodtan kivárhatom az áprilist? Egy este történt, hogy a szememet alig bírtam nyitva tartani, és a vérnyomásomat mérni sem lehetett a pulzusom 40 alá csökkent. Nem lehetett tapintani a csuklómon sem. Segítségét köszönöm! Ágnes
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Ágnes. Ha ez embernek panaszai, tünetei jelentkeznek orvoshoz kell fordulni. Vannak olyan esetek amikor egy ember érzi, hogy nincs baj, csak valami átmeneti "rosszaság" van, aminek tudjuk az okát. Ha ezt nem tudjuk, csak vizsgálattal lehet okot találni és a bajt megoldani. Kérem forduljon előbb a kezelő orvosához mivel tartós, nyugtalanító tüneteket és panaszokat érez !
2015.
03.
10.
SVPT kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Múlt héten a munkahelyemen borzalmas rosszullét tört rám, egy forró extrát éreztem a torkomban és utána a szívem nem vert, hanem szinte rezonált kb 10-15 percig. Nem tudtam mérni, de kb. 230-240-re saccoltam per perc. Mire az orvos odaért, addigra 100 volt a pulzusom és 170 /95 a vérnyomásom. Eddig ilyen sosem volt, extráim voltak régebben (7-8 ezer/ nap) szapora pulzusom is volt (max. 120) de szerencsére extrák mostanában nincsenek. Kardiológiai kivizsgálásra várok, addig is a neten próbálok tájékozódni.Az általam talált infók nem túl egyértelműek. Valójában ez veszélyes vagy nem? Mi okozhatja? Mivel védhető ki, ill. igényel-e bármilyen kezelést? Nagyfokú rettegés van rajtam azóta, félek a következőtől. Iszonyú volt... Most Concort szedek egy egész vagy egy fél 5 mg-ost egy nap. Úgy érzem kicsit "lefojt" de nem merem nem szedni. Éppen fogyni szeretnék, ezért azt is szeretném tudni, hogy szobakerékpározni lehet a Concor mellett, amíg tart a kivizsgálásom? (A fogyást ésszel csinálom, 2 hónap alatt kb. 6 kg ment le) Tisztelettel T.erike 45 éves
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Ami a tájékozodást illeti megértem ! De a helyes az lenne, ha minél előbb szakemberhez fordulna. Valószínűleg ritmuszavar okozhatta a panaszait. Viszont ennél többet mondani vizsgálatok után lehet csak ! A ritmuszavarnak két tipusa van . Az egyik veszélytelen, de kellemetlenséget okoz. A másik pedig okozhat komoly problémát /ventrikuláris tachycardia/. Ezt kezelni kell. Abból amit leírt, vizsgálatok nélkül elkülöníteni ezeket nem lehet !
2015.
03.
09.
Dion kérdése:

Kedves Doktor Úr! Édesapám magas vérnyomással és ritmuszavarokkal küzd évek óta, ez időnként tachycardiával és vérnyomás kiugrásokkal párosul a legkisebb stressz hatására. 76 éves, de aktiv életet él. Kezetetlenül 200hgmm feletti szisztólés értékeket mértek nála. Sokféle gyógyszerezésen volt már. Legutóbb egy nagy vérveszteséggel járó nyombélfekély vérzés miatti kórházba kerülés és vérátömlesztés után napi 2-szer fél covercard 5mg/5mg és 2-szer fél nebibeta 5mg-ot kapott. Ez egy ideig hatott. Egy hét után már újra magasabb értékei voltak és napi 2-szer egy Covercard 5mg/5mg és 2-szer egy nebibeta 5mg-ot kapott. Ez viszonylag gyorsan levitte a vérnyomását a bevételt követően 115/60 körüli értékre, de 12 óra elteltével már 165-170/90 körül voltak az értékei. Jelenleg az alábbi gyógyszereket szedi: Reggel: Tanydol HCT 40mg/12.5 meg, Nebibeta 5mg, Xanax 0,25 mg Este: Tanydol 40mg (nem vízhajtós), Nebibeta 5mg, Amlodipin 5mg, Xanax 0,25 mg Az értékei kiegyensúlyozottabbak: A bevételt követő másfél órában 135-140/65 majd beáll 155-160/85 környékére, de mint látszik magasabbak is. Ami aggasztóbb, hogy az utóbbi időben egymást követő mérések teljesen eltérő szisztolés és diasztolés értékeket mutattak (pl 150 és 170 között, illetve 82-115), pedig próbáltunk szabályosan mérni, és várni 1-2 percet, vagy másik kart használni. Illetve amíg szorít a mandzsetta borzasztó nagyon gyors és szabálytalan szívverést mutat a kijelző, majd ahogy enyhül a szorítás lassul a pulzus.. Ilyenkor a végén megjelenik a ritmuszavart jelző ikon a kijelzőn és a pulzusszámra nagyon szélsőséges értékeket ad a gép. Pl. 80 majd a következő mérésnél 120. Természetesen tudom, hogy kardiológushoz kell, hogy menjek mihamarabb és ez meg is fog történni(Nem tudunk Önhöz menni, mert vidékiek vagyunk), de szeretném, ha leírná az Ön véleményét. -Kívánatosabb-e alacsonyabb vérnyomásértéket elérni, és túlzott lenne-e dupla adag Tanydol HCT és Tanydol (160 mg/nap)? Mennyire befolyásolja drasztikusan a vérnyomást és önmagában sok-e a hidroklorotiazid vizhajtóból 25 mg adag naponta? -A szabálytalan gyors szívverés lehet-e a mérés okozta stressz hatása, vagy van-e olyan kardiológiai kórkép, amikor a mandzsetta erős szorításának hatására a szív így reagál. Van-e összefüggés a szabálytalan szivverés az egymás után mért vérnyomásértékek közt? Lehetséges, hogy ennyire ugrál minden értéke össze-vissza? -El tud-e képzelni ideálisabb β-blokkolót, mint a Nebibeta. Korábban Betalocot szedett. -Korábban nem szedett amlodipint. Ez okozhat szabálytalan szívverést? Előre is nagyon hálásan köszönöm a válaszait! Dion
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
15.
Kedves Kérdező ! Azt gondolom jó ötlet, hogy kardiológushoz fordulnak. Ezt a kezelést és gyógyszerezést bizony át kell gondolni. Ami a vérnyomás mérés értékeit illeti egy idős embernél elfogadható tartósan is egy 150/90 hgmm-s vérnyomás átlag. Két mérés sohasem azonos értéket mutat ! Ez normális. Az első mindig magas az utána következő érték mindig többé-kevésbé alacsonyabb ! A gyógyszerek adagját nem érdemes módosítani, azt a kardiológus tegye !. Ami a Nebiletet illeti a legjobb béta blokkoló idősek számára ! Nem érdemes váltani. Inkább minél előbb menjek el a szakorvoshoz. Az a jó megoldás !
2015.
03.
08.
Gabi barátja kérdése:

Köszönöm a magam, a családom és közös barátaink nevében is Főorvos Úr! Egy ilyen barát egyszer adatik az ember életében. Gabi tényleg csodálatos ember és csodálatos barát volt. Rengeteg kedvesség, szeretet, segíteni akarás volt benne. Mindenkinek adott, mert Ő ilyen volt. Volt olyan ember az életében, aki ezt nem tudta megbecsülni, bántotta őt, és most, amikor már késő, szívből siratja. Nem is tudom honnan tudta meg, de remélem megveri a bántásért a Mindenható. Nagyon fáj a szívem Főorvos Úr. Én nem gondoltam, hogy Gabi megelőz engem. Azon gondolkozom, hogy mit segíthettem volna neki, hogy ha jobban odafigyelek rá, akkor mi lenne. A nejem azt mondja, hogy az a gyulladás valamikor ősszel lehetett, meg volt fázva és utána még jó darabig nem is jött és mi sem voltunk nála, de szinte minden nap beszéltünk, és nekem nem mondta, hogy baj van a megfázáson kívül. Ha akkor elmegyünk, láthattuk volna, hogy baj van? Úgy érzem, hogy hibás vagyok, felelős vagyok, mert amikor kellett volna, nem figyeltem eléggé rá. Kérem Főorvos Úr, ne haragudjon rám. Túl nagy a veszteség és nem érzem tisztának a lelkiismeretemet. Lerendeztem, kifizettem a temetést, de ez nem mentesít engem a felelősség alól. Gabi a barátom volt, aki bármikor és bármit megtett volna értem és a családomért. Tehettem volna érte valamit? Adhattam volna többet? Ha akkor elmegyek, elcipelem orvoshoz, akkor életben lehetne? Számomra nem derült ki, hogy a roncsoló agyvérzésnek és a szívbetegségnek van-e köze egymáshoz. Az is bánt, hogy nem maradtam ott vele, hogy egyedül kellett elmennie. Bocsánatot kérek Főorvos Úr! Kérem ne haragudjon Rám! Maradok tisztelettel: Fábián Péter
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
09.
Kedves Péter ! Úgy gondolom megtette amit lehetett. Nincs oka a lelki ismeret furdalásra. Hívásra ment, segített, elment vele. A veszteség nagy, meg kell tanulni ezzel élni. A barátja a lelkében ott marad és ez a lényeg.
2015.
03.
08.
Gabi barátja kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Most láttam, hogy válaszolt. Amikor Gabiért mentem már jobban jobban volt, de hát bementünk vizsgálatra és sokat kellett várni. Akkor már nem volt megint jól. Nem panaszkodott, de nagyon sápadt lett. A vizsgálattól már gyorsan zajlottak az események és a végén már tényleg jobban volt. Még voltak vizsgálatok hátra amikor eljöttem, de nem gondoltam olyanra, hogy elveszíthetem a barátomat. Én azt hittem, hogy most már nem lehet semmi baj. Hatalmas, roncsoló agyvérzése lett, ezt mondta az orvos. Azt kérdezgette, hogy nem fájt-e sokat Gabi feje, nem panaszkodott-e. Hát, én mióta ismertem, mindig fejfájós volt. A boncolás igazolta a doktornőt. Azt mondta, ha életben maradt volna, vegetálna csak, be lett volna zárva a testébe, nem tért volna soha magához. A szívére azt mondta, hogy valószínűleg lábon kihordhatott egy súlyos gyulladást, alig-alig zárt 2 billentyű és ennek voltak következményei, és a ritmusszabályzó adott volna esélyt arra, hogy a vezetési és ritmusproblémák uralása mellett kezelni tudják a szívét, de erre sajnos nem maradt lehetőség. Ennyit tudok Főorvos Úr. Ma, a nőnapon együtt volt a család és a barátok. Tavaly még velünk volt Gabi. Holnap lenne 42 éves. Gondolatban őt is megköszöntöttük. Nagyon hiányzik nekem, nekünk. Jó éjszakát kívánok és köszönöm az érdeklődést. Fábián Péter
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Mélyen megrázott ez a történet. Sajnálom, hogy igy alakult, pedig azt hittem minden jóra fordult, amikor először írt. Kérem fogadja őszinte részvétem.
2015.
03.
07.
ritmuszavarra? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Ritmuszavarra a Panangin nevű gyógyszer hasznos lehet? Egy orvos azt mondta, hogy semmi haszna nincs erre. Igaz ez? Köszönettel várom válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Kedves Kérdező. Tévedés azt mondani, hogy nem hatásos. Aki ilyet mond az nem tudja hogyan működnek a ritmuszavarok ! Az igaz, hogy nem mindenre hasznos és az is igaz, hogy nem elégséges minden esetben. De ettől még jó és alkalmazható gyógyszer.
2015.
03.
07.
Gabi barátja kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Gabi azon az éjszakán amikor megírtam a visszajelzést, meghalt. Ne haragudjon a késői értesítésért, de nagyon megviselt. Fáj, hogy nem voltam, nem lehettem mellette az utolsó percekben, a veszteség is is fáj. Mellé Gabica egyedül állt volna a világban, ha mi nem vagyunk. Mi voltunk a családja, bár a rokonság alapja a kölcsönös és megtisztelő szeretet volt. Gyászolok, de közben büszke vagyok arra, hogy a barátja lehettem! A temetés már el van intézve. emiatt is futnom kellett néhány kört. Még egyszer kérem, ne haragudjon a kései értesítésért. Jó pihenést kívánok a hétvégére! Maradok tisztelettel: Fábián Péter
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Atya Úr isten ! Mi történt ? Hogyan lehet ez ? Hiszen jobban lett és javult ! Vagy rosszul értelmeztem ?
2015.
03.
06.
Vastagbélrák ? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr ! 50 éves elmúltam, és az elmúlt egy évben figyeltem fel a bélrendszerem sajátosságaira .Arra gondoltam hogy ha cukrot vagy tejet eszem akkor megy a hasam . Nálam rendszeres a reggeli két széklet . Ébredés után, és reggeli és tejeskávé után . Eléggé szeles vagyok és édesség elfogyasztása után rövid idővel vécéznem kell, és híg a székletem .Ne haragudjon hogy ezzel zaklatom, de az egyik ismerősöm megijesztett, hogy vastagbélrák is lehet . Az egy hónapos CleanInside programot megcsináltam, de semmi változás . Vizsgáltassam ki mindenképp, vagy kizárásos alapon valamelyik étel miatt lehet, vagy gyógynövényekkel kezeljem egyelőre ? Válaszát köszönöm !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Kedves Kérdező ! Bizony ilyen esetekben szükséges gastroenterologust felkeresni. Részletes kivizsgálást kell végezni és csak az után lehet kóreredetet meghatározni, betegségeket kizárni és kezelni. Ezt javasolom Önnek is.
2015.
03.
06.
Olga kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Szeretném a tanácsát kérni.Influenzás voltam a múlt héten,láz,köhögés,gyengeség.Kaptam Levofloxacin Sandoz 500 mg antibiotikumot,ACC long pezsgőt.Ezeket már vasárnaptól nem szedem,mert elfogyott,és 90 %-ban rendben is vagyok.Nem tudom,hogy a influenzától vagy mástól,de olyan gyengeség van rajtam főleg délben,hogy muszáj ledöldöm egy picit ,mert a karomban sincs erő.A vérnyomásom reggel felkelés után 10-15 perccel ma is 90/75 86 volt, tegnap 114/93 84.Lehetséges,hogy a sok alvástól / 9-10 órát alszom,mert este is rámtör az álmosság.Napközben és este felé 102/77 85 a vérnyomásom.ISZB-vel kezelnek a kardiológián,nem tudom,hogy esetleg ezeknek a vérnyomás értékeknek van-e köze a szivemhez./Pár napja még akkor előfordult hőemelkedés is,reggel 102/90 95 volt a vérnyomásom felkelés után,az lehetett az influenzától ?/. Köszönöm szépen előre is válaszát !Szép napot kivánok !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Kedves Kérdező ! Egy komolyabb virus betegég után bizony kell pár nap, hogy az ember reje visszatérjen. Ezt hívjuk lábadozásnak. Ilyenkor előfordulhatnak az említett tünetek és vérnyomás értékek. Ennek azonban a fokozatosan növekedő mindennapi terhelés mellett meg kell szünnie. Ha változatlanok és megmaradnak ismét fel kell keresni a családorvosát és ki kell deríteni az okát.
2015.
03.
05.
DCM-es Szelli kérdése:

Szép napot drága Dr úr ! Nem tudom emlékszik.e rám :) ÉN vagyok akinek gyorsan javult a DCM-je Csak jelezni szeretném hogy tovább javult az EF értékem most 55%-ot mértek !Voltam Harkányba rehabon ahol sokat tornáztunk vizitorna teremtorna ,bicajozás!Jól bírtam!Remélem tényleg igaza lesz megprobálom nem agyon izgulni magam :)De még mindig van bennem félelem!Maradtak a gyógyszereim Verospiron 1, procoralan 2×1, furon +kálium másnaponta egy, coverex as 2×fél, bisoprolol 1 az adagolás változott verospiron 1 procorolan csökkentve 2-szer félre, furon kálium naponta fél nem tudom ez miért jobb? Nekem jobb volt a másnaponta covarex -as emelve lett 2 szer 1 a bisoprolol szintén emelve lett 2 szer 1-re Köszönöm hogy elolvasta !Írtamég hogy lehet carditis volt !Az mit jelent ,és hogyan lehetne kideríteni vagy nem érdekes ?Ilyen javulásnál már jók a túlélési esélyeim ugye ? Maradok nagyon nagy tisztelettel Szelli
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
08.
Kedves Szelli ! Ha javul az EF akkor mindig jó, igen jó a prognózis ! Azt jelenti, hogy a kezelés hatékony a szív erőre kap. Ezért gondoltam virusos carditisre, mert annak jellegzetessége a javulás és akár a teljes tünetmentesség - gyógyulás. Ezt nagyon nehéz bizonyítani, utólag pedig egyenesen lehetetlen. Csak a gyors és csaknem teljes javulás szólhat mellette, no meg MR vizsgálattal, szívizom biopsiával, negativ koronarografiával lehet valószínűsíteni.
2015.
03.
01.
embolia kérdése:

Tisztelt Dr. Szemerédi Péter! 2015.02.03.-án tüdőemboliával kezeltek,02.10.ig. Valószínű fogamzásgátló szedése miatt. Azóta véralvadásgátlót szedek (xarelto). Az orvosom szerint, a szív ultrahang alapján, a pitvari septumon nagy amplitódójú főleg jobb felé boltosuló aneurysma szerű elváltozás látható. Még TEE vizsgálat nem volt. A kérdésem az hogy ezt az elváltozást okozhatta-e az hogy a kezdődő emboliával későn (1hónap) fordultam orvoshoz? És hogy összefügg-e a két betegség, kiválthatta-e az embolia az értágulatot? Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
03.
Kedves Kérdező ! Ez meglehetősen nehéz kérdés. Csak azt tudom Önnek mondani, hogy elvben bármilyen szívüregbe belogó képlet felszinén képződhet thrombus. De az eseték mintegy 80% -ban a vérrőg az alsóvégtagból ered pulmonális embolia esetén. Bal pitvari képződmény /ha jól érte ha a jobb pitvar felé boltosul, akkor a bal pitvarban van a bemélyedés !/ viszont nem okozhat pulmonális emboliát ! Az esetek döntő többségében a pulmonális embolia a vérrög képződés közben lép fel, gyakran ennek következtében találjuk meg az embolia forrást. Gyakran pedig az is előfordul, hogy sem a vérrög képzödést, sem az emboliát nem észleljük, csak késve, mikor utobbi ismétlődése már komolyabb komplikációt okoz. Ezért bizony nehéz diagnoziis, olykor elkésett diagnózis a pulm. embolia.
2015.
03.
01.
ultrahangon vizsgált kérdése:

Mit jelent az hogy megvastagodott bélszakasz? Utalhat rákos megbetegedésre?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
03.
01.
Elsősorban gyulladásra utal, de lehet kezdődő daganatos betegség jele is.
2015.
02.
28.
erek kérdése:

Jó napot kívánok Doktor úr! Nemrég voltam angiológiai vizsgálaton és ott azt állapították meg, hogy a lábszár mélyvénái tágabbak, trombózis nincs. Más lényeges eltérés nincs.( Ez volt a lényeg, egy kicsit összesűrítettem) Mit lehet ezzel a tágulattal tenni, hogy elkerüljem a trombózist? Javít esetleg a helyzeten valamit az, ha leadom a 45 kg súlyfeleslegemet? Netán ez is előidézhette a tágulatot? Köszönöm a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
28.
Kedves Kérdező ! A tágulat nem okoz thrombozist. A tágulatnak sok oka lehet, többek között az elhizás, keringési elégtelenség, tüdőbetegség, hasüri nyomásemelkedés. Lehet egyszerüen veleszületett. Ismétlem nincs jelentősége. Ha vizsgáló orvos nem látta okát további kivizsgálásnak, akkor ennek nincs jelentősége.
2015.
02.
27.
Kérdés kérdése:

Kedves Doktor úr! Én az szeretném kérdezni mit jelent a leletetem a vélemények között az insuff tricusp. jelzett. Kell e aggódnom e miatt vagy sem. Rólam: 27 éves egy gyermekes anyuka vagyok enyhe obesitassal. És az enyhe relax zavar? De inkább leírom a leletemen olvasható véleményt ez a következő: Insuff tricusp. jelzett, jó bk. sist. functio (EF 59%) Enyhe relax zavar. PF: nincs Előre is köszönöm a válaszát! Üdvózlettel!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
27.
Kedves kérdező ! Ez az eltérésnem okozhat bajt ! Nem kell izgulnia. Azt jelenti, hogy a jobb kamra és a jobb pitvar közötti billentyű vitorlája visszaenged egy pici vért a pitvar felé. Ez nagyon gyakran leírt, észlelt jelenség, mióta korszerű ultrahang készülékeket gyártanak. Biztosan nincs jelentősége !
2015.
02.
27.
Judit48 kérdése:

Kedves Doktor Úr! 48 éves nő vagyok. Tavaly tavasszal magas vérnyomást diagnosztizáltak nálam, 180/100 hgmm. Úgy sejtem, hogy azért általában nem volt ennyire magas, csak már az üzemorvosi vizsgálat előtt egy héttel elkezdtem szorongani a vérnyomásom miatt, mert szülés után már volt ilyen problémám. A kivizsgálás (EKG, vér, vizelet, szemfenék vizsgálat, hasi UH) semmilyen eltérést nem mutatott, még egy nyomorult koleszterinszint emelkedést sem. A háziorvosom azt mondta, hogy a legtöbb esetben nem is tudják kideríteni, hogy mi okozza ezt a magas vérnyomást (genetkia?). Szedem a gyógyszert, Nebivolol-teva 5 mg, Egiramlon 10/5 mg naponta. A Nebivolol-Teva sajnos önmagában nem volt elég, utána kaptam még valami ramipril hatóanyagú szert, nem emlékszem a nevére, de ez sem volt elég. Úgy vettem észre, hogy ha csak 2 naponta szedem be a gyógyszert (véletlenül jöttem rá, amikor elfelejtettem bevenni), akkor is teljesen rendben van a vérnyomásom (125/75). Ilyen esetben is naponta kell szedni a gyógyszert? Úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha nem szedek a szükségesnél több gyógyszert, de hogy tudom megállapítani, hogy mennyi szükséges pontosan? Válaszát nagyon köszönöm, Judit
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
27.
Kedves Judit ! A gyógyszert folyamatosan kell szedni. Ha tartja a vérnyomást az jó. Csökkenteni akkor kell, ha tulzottan alacsonnyá válna a vérnyomás. Akkor is felezni kell, de naponta tanácsos szedni. Ezek a szerek 8-10 óra alatt kiürülnek vagyis kihagyáskor feljebb, szedéskor lejebb megy a vérnyomás !
2015.
02.
26.
vérnyomás/cukor kérdése:

Tisztelt Dr. Úr! 52 éves hölgy vagyok, sajnos újra túlsúlyos ( +30 kg ), és ezidáig nem szedtem semmiféle gyógyszert sem. Az elmúlt hónap végén félelmet, pánikot keltő helyzetbe kerültem. A munkahelyem történt az első esetem. Hirtelen azt éreztem valami furcsa dolog történik velem, mintha el akarnék ájulni és remeg az egész testem. Arra gondoltam, hogy talán a cukrommal van gond, mivel az elmúlt időszakban sok trauma és stressz ért. Egy esetben a baráti körömben megmértük a cukromat és bizony 21,6 volt, de akkor én azt nem is érzékeltem. Most a rosszul létemnél egy ismerősöm éppen kéznél volt aki cukorbeteg és így megtudtuk ismét mérni, 11,4 volt. Ittam vizet kortyolgatva, szép lassan megnyugodtam és próbáltam újra dolgozni. Közben sikerült megmérni a vérnyomásomat is ami 170/94 volt. Másnap elmentem a körzeti orvoshoz, akinek elmondtam a tapasztalataimat. Megmérte a vérnyomásom, ami akkor is magas volt és a kérésemre egy vérvizsgálatra küldött. Aznap este 236/136-ra ugrott fel a vérnyomásom. Félelmetes érzés volt. Remegtem az egész testemben, kihűlt kezem lábam, azonnal w.c.-re kellett mennem és attól tartottam elvesztem az eszméletemet. Nagyfokú pánik / halálfélelem uralt el. Sétálgattam, nyugtattam magam, hogy nincs semmi baj és ismét vizet kortyolgattam aztán a testvérem levitt a kórházba. Ott kaptam a nyelvem alá egy vérnyomás csökkentő szert és egy nyugtatót is. Mivel említettem, hogy a cukrommal is gond lehet, megmérték, ekkor is 10,4 volt. A vérnyomásom a kapott szertől kezdett szépen lemenni, így örömömre haza is engedtek. Másnap elmentem újra a házi orvoshoz, elmondtam neki, hogy hogyan jártam. Meglepődve kérdezte: "nem adtam Önnek SOS gyógyszert?" "Nem. :( Ezúttal felírt vérnyomás csökkentőt is : Valsartan Sandoz 160 mg-ból 1x1 és ha mindez mellett hirtelen felugrana a vérnyomásom a Tensiomin 12,5 mg-os tablettát nyelv alá. Sajnos a gyógyszerek ellenére 4 napon át megismétlődtek minden este 22.00 óra körül a rosszul léteim. Sőt a gyógyszerek szedése után a szívem tájékán olyan nyomás érzet alakult ki, ami még szédülés, remegéssel is párosult. Közben elkészült a vérvételi leletem is és voltam egy helyettesítő orvos beutalására, cukor terhelési vizsgálaton is, amin a Glükóz, OGTT 2 órás érték 14.5 mmol/L. Az éhgyomri értékek: Glükoz 7,7 00ol/L, Hemoglobin ALC ( IFCC) 77 mmol/mol, Hemoglobin Alc (DCCT/NGSP) 9,2 %. Kedves Dr. Úr, igazából nem tudom mit tegyek, a háziorvosomnak hiába említettem meg, hogy bár a vérnyomásom most normális, de nem jól érzem magam, olyan szorongós érzetem van egész nap. Mintha nem is hallotta volna meg. Sőt pontosan akkor amikor nála voltam, látogatta meg egy orvoslátogató, aki felé irányított, az pedig azonnal az új gyógyszerekről kezdett nekem kiselőadást tartani, meg sem várva, vagy kérdezve, hogy hogyan táplálkozom, vagy egy dietetikushoz irányított volna. Pedig amióta rosszul lettem, beszereztem egy vérnyomásmérő készüléket és egy cukormérőt is. Naponta feljegyeztem az értékeket egy kis naplóba, amit a házi orvos kezébe is adtam, de szinte átsiklott rajta. Elmondtam neki,hogy újra belefogtam a tudatos szénhidrátszegény étkezésbe. Azóta a cukorértékem éhgyomorra a 4,7- 6,7-re változott és az étkezés után 1-2 órával mért pedig 6 - 10-re. Észrevettem, hogy a diétával javul a cukorértékem és ezért azt mondtam az orvosnak, hogy szeretném megpróbálni először a diétával a cukrom kezelését. Meglepődve a határozottságomon válaszolta...rendben...rendben. Így 3 hónap múlva vár vissza. A vérnyomásom most teljesen normális, néha talán túl alacsonynak is találom: 99/64/61. Én nem szeretnék gyógyszerfüggő lenni, mindig is természetes módon kezeltem a családom és magam. Megpróbáltam a Valsartan Sandoz 160 mg-os tablettából már 6. napja csak egy 1/2-et reggelente bevenni és így is teljesen normális az értékem. Vajon kell nekem szedni továbbra is ezt a gyógyszert? Abba lehet hagyni egy idő után? Ha igen, hogyan? Hamarosan elfogy az első dobozom, vajon menjek vissza felíratni vagy elhagyhatom? Régebben mindig alacsony volt a vérnyomásom, de bekerültem a változókorba és a vérnyomásom is "változó" lett. A vércukromon van esélyem, hogy diétával még helyrehozzam? Köszönöm előre is válaszát! Tisztelettel: J.Kata
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
27.
Kedves Kata ! Én igy első megközelítésre azt tudom mondani, hogy gyanusan szépen rendeződik mindn ! Ezért folytassa csak a tablettát és diétát. Nem ártana megkeresni egy belgyógyász kollégát mert azért ki kellene zárni a hirtelen kezdődő magas vérnyomás endocrinológiai / Pheocromocytoma / és a vese eredetét is. Az endocrin betegség lényege hogy tul sok adrenalin termelődik a szervezetben, ami rohamokban jelentkező vérnyomáskiugrást és említett tüneteket képes okozni. A veseeredet lehetőségét az adja, hogy időnként előforduló veseér anomália is tud vérnyomás ingadozást provokálni. Ezeket ki kellene zárni.
2015.
02.
26.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! A dolgok kedvezotlen alakulasa kedden a Goki-ben ablaciohoz vezettek. Legutobbi ekg.leletem hasonlitott egy kotesmintahoz. Egy sima egy forditott. A felterkepezes a suttyomban neha elojovo extrak mennyisege miatt egy 2 cm teruletere esett a jobb kamra falan. Itt ablaltak. Tegnap erkeztem haza. A sok erkezo uj beteg miatt kerdezni mar nem maradt ido.Vajon az a 6000/ nap extra es 500 bigemin miert bujt meg. Mar azt hittem hazakuldenek. De nem is ez a lenyeg.Tegnap este megerkezett nehany. Nem volt akkora volumenu, mint a megszokott, de extrasystole volt. A vernyomasmero is jelezte nemcsak en. Kerdesem az volna: Az ablacio azonnal eltunteti ezeket vagy meg el kell telnie egy bizonyos idonek mig beall a normalis ritmus. Belefer-e ez? En mar tobbe nem szeretnek visszamenni. A fo kerdesem pedig, hogy meddig kell pihenni egy ilyen beavatkozas utan otthon? Errol senki nem beszelt. Koszonom a segitseget. Tisztelettel.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
27.
Kedves Zsuzsa ! Az ablátio után ár hétig természetes a panaszok jelentkezése. Nem kell vele foglalkozni. De ha ezen időszak alatt nem szünik meg akkor bizony vissza kell menni. Egyelőre komoly fizikai terhelése ne legyen, de amindennapok terhelése mehet nyugodtan ! Sajnos a leletet illetően nem tudok mit mondani, mert ezt látni kellene a megitéléshez és az elmondottakon kivül többet is tudnom kéne.
2015.
02.
25.
Nehezn visszaälló pulzus kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Azért írok önnek mert, ujra elkezdtem sportolni. Gyerekkoromban 11 évig sportoltam, veresenyszerüen, majd jött egy idöszak, ahol szorongäsos pánikos ällapotom alakult ki, kb 6 éve volt, es 5 éve ez iränyu vizsgälatok is megvoltak, kardiologia enyhe mitralis prolapsus, insuff jelzett. Akkor a nem mondtaäk, hogy kell gyogyszert szedjek, a szívre, sportoljak,akkor vehetek be Nebibetat-2,5mg( haziorvos irta fel a pànikbetegség miatt) ha nagyon vészhelyzetet érzek. Szettem antidepresszenst es benzodiazepämot. Azota minden gyogyszertöl megszabadultam, es nagyon ritkan fordul elö, hogy Frontinhoz nyulok. viszont elég rég nem sportoltam mert 2 éve külföldön élek. Viszont most elkezdetm és a pulzusom kevés mozgästol is eleg magasra felmegy, a nyuglmi pulzusom is vaältoto hol 70-80 hol 90-100. kb 1honapja järok heti 2alkalommal es ma eleg jot futottam elég lendületesen és azt vettem észre, hogy nagyon lassan äll vissza a pulzusom, több mint 1 ora kell neki de meg mindig hol fel megy hol le.es meg mindig erzem hogy oxigénhiänyos ällapot lenne, a mellkasomban a megterhelést.Ön szerint ez valami probléma jele? Vagy csak edzetlenségböl fakad és tùl hamar kezdtem el növelni a terhelést? Mit lehet ilyenkor tenni? Gyogyszert nem szeretnék bevenni. Most szedek isotertinoint az arcomra, lassan 8honapja, estel ez is okozhatja a problémät?picit aggodom. Köszönöm a välaszät!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
26.
Kedves Kérdező ! Én azt gondolom, hogy ebben a kezdeti fázisban, csak az edzetlenség jele. Javulnia kell 2-3 hét alatt. Ne terhelje túl magát, a kezdés óvatos legyen és hetente emelje az adagot a régi szint felé. Soha nem szabad panaszokat okozni ! Ha 3 hét után is ugyan az tapasztalja mint most, akkor kell a Nebilet napi 1x2,5 mg. Amitől szintén nem kell félnie !
2015.
02.
25.
Ritmuszavar kérdése:

Tisztelt Doktor Úr ! A férjem szívritmus zavarral fordult orvoshoz ahol különféle vizsgálatok után szívbetegséget nem találtak . A szív ultrahang vizsgálat eredményén a következő szöveg olvasható : inferior régioban endocardium megvastagodás , foltos hyperdensitás . Az orvos Bisoblock 1x 10 mg gyógyszert írt fel és azt mondta hogy kb fél év múlva menjen controllra . Azt szeretném kérdezni hogy ez a szöveg mit jelent és megfelelő e ez a gyógyszeres kezelés . A gyógyszer mellé esetleg még szehet Aspirin protect-et ? Válaszát elöre is köszönöm : Magyar Péterné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
26.
Kedves Kérdező ! Azt gondolom a megvastagodás okát és a foltos hyperdenzitást tovább kellene vizsgálni, mert szívbetegséget - belgyógyászati betegséget egyaránt jelezhet. Igy egyebet nem tudok mondani, célszerű ilyenkor nyeletéstes szívultrahangot végeztetni vagy mellkasi MR vizsgálatot készíteni.
2015.
02.
24.
kérdés kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! Jó régen beszéltünk "szerencsére". Régebben pár évvel ezelőtt minden napos személy voltam Önnél, sokszor segített megnyugtatott. emlékezni már biztosan nem fog rám, hisz eltelt pár idő meg sok emberrel foglalkozik. Úgy kerültem Önhöz , hogy aktív sportoló voltam, 20 évesen írtam először Önnek mikor kezdötek problémák. Egy este rossz álomtól valószínúleg felment apulzusom, 110 re meg hányingerem lett egy meccs után tüző nyári nap stb. Annó voltak ezek a fiatal sportolói halálok, és nagyon megilyedtem, Azota gyötör a szorongás stb, ön javasolt pszichiátert, stb nem részletezem mert akkor regény irnék igyis hosszu lesz a levél. Kivizsgáltattam magam akkor atol zig karidollogia, vérvétel, mellkas rtg minden egyéb, de ezt anno le is irtam. elkezdtem járni pszichiátriai kezelésre xanaxot és anafranillt irtak fel, anno kb 1-2 évig jol voltam kisebb szorongásokkal néha. Ami a lényeg, hogy most ujra előjöttek bizonyos dolgok, mostanaba nem jol alszok, érzem hogy feszült ideges vagyok, vagyis szorongok, felvagyok puffadva mindig , gyomorideg, érzem , hogy a gyomrom görcsbe van, 1-2 napja érzékelek szívnpanaszokat is, bedobbanások, mintha lelassulna dobbanna egy nagyot majd ok, de ezt egyre gyakrabban érzem mindig a gyomromtol indul ki ez az egész. Reggelente arra kelek, hogy a gyomrom görcsbe van. nem tudom mi a baj ismét velem, lehet ujra visszaesek a pénikbetegségbe? vagy nem mult el rendesen? minden évben járok rutinszerüen vérvételre , tüdöszűrésre alapvető dolgokra, minden rendben volt mindig. Érdemes lenne ujra elmenni karidiologiai vizsgálatra? vagy mit javasol? anno a leletem ez volt leírom a biztonság kedvéért, de ez 2009 be készült mikor ez az egész kezdödött Ergometria: 84%os freqv. emelkedés, induló RR 120/80, max RR 180/85, max watt 200, terhelhetöség 11 met nyugalmi ekg: s.r kp tengelyállás, inkoplett jobbszár block, st-t elt. nincs. terhelés során sem malignus ritmuszavar sem vez zavarok nem volt. elért freqv -ig st-t mozgás nincs. vél: negativ ergometria. echocardiogárphia: ao gyök 34mm, bill-k 24 mmre nyilnak. Bp 30mm vékony mitr vitorlák tükörkép , jol mozognak, septum hátsofal szinkron.jol mozog. 10-10 mm. EF 69 Fs 32%. Bk 35/51 mm. szívcsúcs felöl norm arányu szivüregek. Mps nincs. norm mitr dopplerek. Ao bill fölött mért max kiáramlási sebesség 1.67m/sec. TI nem dobblerehzető. Septumok folyamatosak, falak jol mozognak. Pericard folyadék nincs. vél: hyperkinetikus keringés korának megfelelő echos kép. azóta nem sportolok már nem vagyok igazol játékos se, hiobbiszinten nagyon ritkán rugom a ladbát de már az s ejellemő. el akarok kezdeni msot kondizni,de nem merek, félek a dolgoktol, meg föleg most ezek a bedobbanások, ritsmuszavar félék nagyon aggasztanak. általában ezek sőt legtöbbször ülő helyzetben vannk, vagy fekve, mozgáskor terheléskor semmi bajom. Vérnyomásom mindig jó, nyugalmi felső érték általában 110-130 között mozog, alsó 75 -85 között, pulzus 65-75 között. Régen ez volt a fobiám , hogy ha rajtam voltak a tünetek panaszok, egyböl a vérnyomásom mértem. valamiylen szinten mikor emgnézem megnyugtat. Most ami igazán aggaszt, hogy mitöl lehetnek ezek az elöbb leirt tünetek? a dobogásérzetet pár napja érzem, meg ezeket a kellemetlen ütéseket, de a gyomorpanaszok, meg a görcsös gyomor, szorongás kb 1 honapja fennáll. még van a xanax gyogyszerböl amit estáre szedek, de már egyszer elhagytam ezeket amikor jol voltam, azota ezt visszairták emrt voltak panaszok, de most ujra vissza kell mennem és lehet ujra el kéne kezdetnem az egész rendszert előlről? Még amit tudnia kell, érdemes leirnom: jo munkahelyem van, szellemi munkát végzek, föiskolára is járok mellette, de ezek sose idegesitenek, sose szorongok, szorongtam ezek miatt, párkapcsolatom jó. Ugy érzem szorongás a baj itt, de nem vagyok benne biztos és ezek adjáka tüneteket, azárt fordulok ujra Önhöz. Háziorvoshoz be se merek menni, mert hülyének nézne.... Mit javasol a doktor ur?Mi a teendő? Nem akarok meghallni még 25 évesen. , meg semmi iylen komolyabb problémát. Úgy érzem még elég fiatal vagyok ehhez..... Válaszát előre is köszönöm és elnézést a sok szövegért, de leírtam a gondolataimat nagyjábol és megprobáltam emlékeztetni, hátha beugrik, hogy ki vagyok. ja annó az orvostudkozon beszéltünk sokat... Balazs 25
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
26.
Kedves Balázs ! Ellentétben az Ön által leírtakhoz képest rövidebben fogok válaszolni. Az elvégzett kardiológiai vizsgálatok egyértelműen kizárják a szívbetegség és bármiféle veszélyes ritmuszavar lehetőségét. Az Ön panaszait továbbra is kóros és értelmetlen szorongás okozza. Ismét fel kellene keresnie a psychiáterét. Megint ott lehet a baj !
2015.
02.
24.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Már megint én zargatom Önt,elnézését kérem.Azt hiszem kicsit hipohonder lettem,ezért pontosan szeretném tudni a következőt:Konkrétan mit jelent ez a mondat:a vitorlák csúcsa enyhén prolabál, mely miatt haemodyn.nem jelentős, centralis jet ábrázolódik.Ön már korábban értékelte a leleteimet,amit köszönök is, de sajnos ezek a szak szavak annyira beleívódtak az elmémbe, hogy nem tudok szabadulni tőlük.A mitralis prol. az biztos, de a többi mit jelent?A későbbiekben romolhat e ez az állapot?Sajnos nagyon régóta alvási gondokkal is küzdök,ezért el megyek pszichiáterhez is.Szeretném a gondolataim elterelni ezekről a dolgokról, de sajnos nem megy.Pedig lehet hogy a korábban észlelt tüneteim kapcsolatban vannak az idegeimmel is.(pl:minden ok nélkül hirtelen fellépő magas pulzus, halálfélelemmel párosulva)Ezek a tünetek decemberben meg az ősszel voltak néhány alkalommal.Azt is megírtam, hogy most megyek terh.ekg-ra.Kedves Doktor Úr,köszönöm szépen hogy ídőt szentel a kérdésem megválaszolására!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
26.
Kedves Kérdező ! A mitralis prolasus azt jelenti, hogy egy kicsit a kelleténél nagyobb mértékben mozog a billentyü vitorla. Ezért a zárodás során a szélek nem fekszenek teljesen egymáshoz. Egy pici lyukon visszfuj a kamra felől a pitvar felé az áramlás. Nincs semmi jelentősége. Irány psychiáter, mert az alvászavar és az indokolatlan szorongás az Ő asztala.
2015.
02.
24.
vese kérdése:

Tisztelt Doktor úr!! Köszönöm a válaszát, az ampuláris tipusú vese miatt, 25 éves az unokohugom a hasi ultrahang negatív, a labor negatív, a vizelet negatív, sőt voltak egy ismerős urulógusnál, és ultrahangon megnézte, de azt mondta, hogy teljesen rendben van, és ez egy anatomiai variáns, nincs jelentősége, és teendő sincs vele.. Remélem ez miatt nem kell aggódnunk?? köszönöm a válaszát-- Ditta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
24.
Kedves Ditta Igen, ez igen jó hír. Aggodni semmiféleképpen nem kell, de ha ennyire szerencsés és szépen tisztázott a kép akkor végkép nem kell ! Köszönöm, hogy megtisztelt.
2015.
02.
23.
köszönöm!! kérdése:

Kedves Főorvos úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát trombózis ügyben!! Egy kérdésem maradt,hogy hol végeznek ilyen duplex scan vizsgálatot? Hallottam,hogy a 3D Ultrahangok a legjobbak. Igaz ez? Hova menjek,hol vannak a legjobb gèpek? Köszönöm Főorvos úr! Sándor
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
23.
Kedves Kérdező ! 3 D ultrahangot nem tudom hol végeznek. Ahol viszont van ultrahang labor, vagy angiológiai ambulancia ott biztosan végeznek duplex Uh vizsgálatot
2015.
02.
23.
diagnózis kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Egy hete trombózis gyanúval kezelnek, a D-Dimerem ugyanakkor negatív lett. Az lenne az első kérdésem,hogy befolyásolhatja-e a D-Dimer értéket az, hogy közben 2 adag Fraxiparine-t már adtam be magamnak, mert az anyósomnak volt trombózisa és maradt otthon ilyen injekció? A háziorvosomhoz csak 1 nap múlva fordultam( természetesen jól leszidott a Fraxiparine-miatt,bár azt is mondta, ha tényleg trombózisom van, akkor nem tettem rosszul ). Addig két adag be lett szúrva, ez után néztek D-dimert, ami negatív lett. Nem a szuri miatt lett negatív vajon? Azóta nézték még egyszer, az is negatív, bár az injekció azóta is megy. A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy miután átnézett az orvos UH-al, azt mondta, hogy legfeljebb a lábszár vénában lehet trombózisom, máshol Ő nem lát problémát. Nem értettem miért mondja ezt, erre azt válaszolta hogy a lábszár vénás trombózisokban az UH tévedhet ( Ezt pont nem rég egy továbbképzésen mondták neki!) és inkább egy duplex scan vizsgálat kellene. Az lenne a kérdésem, hogy tényleg nem olyan jó a doppler UH a lábszárvénás trombózisokra? Illetve mi az a duplex uh, az biztosabb diagnózist ad arra is? Vagy ha az se jó, akkor mi a jó diagnózisa a lábszár vénás trombózisnak? MR? Elnézést a sok kérdésért, meg azért is hogy egyszerű ember létemre megkérdőjelezem egy orvos ( UH-s ) szavait. Önben megbízom teljesen és amit mond elfogadom, mert sok jót hallottam Önről ismerősökön keresztül. Sándor
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
23.
Kedves Sándor ! A mélyvénás thrombosis, ha a kisebb lábszárvénákat érinti, bizony nehéz diagnózis. Még a duplex UH is tévedhet, mert a kis erekben sok az anatómai variáció. Ezért néha nem vehető biztosra a negativ eredmény. A D-dimer negativitása és a duplex UH negativ eredménye együtt viszont kizárja a thrombosist. A vérhigitó kezelés nem szünteti meg a D dimer pozitivitását. A thrombusképződést megállítja a gyógyszer, de csak ez után lesz negativ a D-dimer eredménye. Kétszer negativ D dimer alapján kizárható a thrombosis, főleg ha a duplex eredménye is negativ. Én elhagynám a gyógyszert és elmennék a duplex UH vizsgálatra. Ha az is negativ, nincs thrombosisa. A duplex UH olyan vizsgálat, amely során látják is az ereket és az áramlást is egyszerre. Vagyis láthatóvá tehető a thrombus. Szóval a Fraxiparint elhagynám és a duplex vizsgálatot elvégeztetném. Ha negativ /nincs thrombus/ lesz akkor nincs és nem is volt thrombosisa. Ha thrombust mutatna a vizsgálat akkor van értelme a Fraxiparinnak és utána még fél évig vérhigitót /Marfarint/ kell szedni.
2015.
02.
22.
véres széklet kérdése:

Tisztelt Doktor úr! 20 éves srác vagyok és azzal a problémával fordulok önhöz,hogy néha nagyon ritkán mikor kicsit keményebb a székletem,vagy néha akkor is amikor nem,véres a székletem,a vér viszont a széklet végénél érzékelhető tehát a vér nem keveredik a széklettel, és nem túlzottan nagy mennyiségű vért tapasztaltam,tulajdonképpen mindaddig észre sem vetem amíg a wc pappíron nem láttam hogy véres és volt olyanra is példa amikor ment a hasam és alig jött valami csak ilyen fehéres váladék szerű,aminek mennyisége nagyon kevés volt! Kb.egy éve volt aranyerem amire kaptam kenőcsöt és el is múlt,és nem tudom hogy ennek lehet e esetleg köze a problémámhoz vagy egyszerűen csak a székletem keménysége,az ami miatt vérzés tapasztalható?! Mert volt olyan alkalom is amikor szinte éreztem hogy valami mintha hasítana miközben székeltem! Utánna néztem a z interneten a véres székletnek és nagyon megijedtem amikor azt olvastam hogy vastagbélrák tünete! És nagyon félek hogy vastagbél rákom van ilyen fiatalon! Komoly a probléma?? Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
23.
Kedves Kérdező ! A vér a székletben nem jó dolog és kóros. Nagyon sok, kevésbé veszélyes betegség okozza, mint az a köztudatban van. Ahhoz, hogy tudjuk mi okozza és, hogy ne ismétlődjön kell az orvosi kivizsgálás. Nem hiszem, hogy rákos lennél, de az biztos, tiztázni kell az okát.
2015.
02.
22.
Gabi barátja kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Gabit kért meg, hogy jelezzek vissza. Bevittem a sürgősségire. A hosszú várakozás után nagyon gyorsan felkerült a kardiológiai intenzívre. Nagyon rossz állapotban van a szíve és nem úgy működik, ahogy kellene. Egy ideiglenes ritmuszszabályzót már betettek neki. Azt mondták, csoda, hogy életben maradt. Nem igazán értettem, sok volt az idegen szó, de nekem annyi jött le, hogy minden 3. inger éri a kamrát és vált ki összehúzódást, de nem csak ez a baj, hanem az, hogy remeg a pitvar időnként, a vizsgálat is volt, amit Gabi olyan rövid volt, hogy Gabi meg se érzett. Azt hitték a férje vagyok, pedig csak hosszú és bensőséges barátság fűz össze bennünket. Ha üzen neki főorvos úr, holnap átadom, mert természetesen meg fogom látogatni. Én is köszönöm, hogy segített a barátomnak a tanácsával. Maradok tisztelettel: Fábián Péter
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
23.
Örülök ha segítettem. Köszönöm a visszajelzést !
2015.
02.
22.
Mi okozhatja? kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Nagyon köszönöm szépen a gyors választ. Már jobban vagyok, így megkérem egy kedves barátomat, hogy vigyen el, kísérjen el a sürgősségire. Nem hívok mentőt. Én egyedülálló vagyok, elváltunk, de szerencsére a barátaimra számíthatok. Nem gondoltam, hogy ekkora baj van, bár nem tudom mit fognak mondani, mert már tapintható pulzusom van és rendes a száma is. Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Tisztelettel kívánok szép napot! Gabi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Örülök ha segítettem.
2015.
02.
22.
Mi okozhatja? kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Az utóbbi kb. 1 évben nagyon sok stressz ért, amit nem tudtam, nem tudok elkerülni. Furcsa érzéseim vannak. A mellkasom nem fáj, csak azt érzem hogy van. Időnként nem tapintható a pulzusom a csuklómon, csak nyakamon, és ez olyan érzés, mintha megállt volna a szívem, de a nyakamon egy nagyon gyenge valamit tapintok az erőteljes lüktetés helyett. Iszonyú erős szédülés és ájulásérzés kíséri. Ilyenkor vérnyomást sem tudok mérni, E betűt ír ki a mérő. Utána meg nagyon alacsony pulzust és vérnyomást tudok mérni, a pulzus 40 alatt van, a vérnyomás meg 100 alatt. Soha nem gondoltam, hogy nem tudom megfogalmazni a mi a panaszom, de most megértem, és nagyon kérem, ne nevessen ezért ki engem. Szoktak kihagyásaim lenni, sokszor egymás után is, de ennek nincs jelentősége, nekem még évekkel ezelőtt ezt mondták. Sportoltam, de kb. fél éve kifulladok, nyom a mellkasom, így abbahagytam. A súlyom rendes. Valamikor cigiztem, 4-4 szál/nap, de jó 10 éve nem szívom már. Gyógyszert nem szedek. A vérnyomásom többnyire normális, de most nem az. 84/65, pulzus 39. Rosszullétem volt, még nem állt helyre és fekve írok, mert leszédültem az ágyról is, amikor felültem. Még mindig rosszul érzem magam nagyon. Mi a véleménye kedves Főorvos Úr? Ezt is a stressz okozza? Köszönöm a válaszát: Gabi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Ezek bizony súlyos tünetek. Valamilyen ingerképzési vagy ingervezetési zavara lehet a leírtak szerint. Ez nem jó jel. Sürgős vizsgálatokat, megfigyelést és haladéktalanul kezelést igényelhet. Sürgössen hívjon mentőt vagy fáradjon be - ha tud - kisérettel, a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára.
2015.
02.
21.
mellkasi fájdalom kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Mai nap folyamán rosszul éreztem magam, majd összeestem. A rosszullét: mellkasi fájdalom, szédülés, és úgy éreztem össze-vissza megy a szivem. Vérnyomásom 187/100 P: 140 volt. Évek óta szedek vérnyomásra gyógyszert. (14 éve) Az ájulás után és azóta is (délután óta) fáj a fejem, tarkótájon. A szemem előtt kisebb fekete pontok vannak, és ahogyan mozgatom a szemem sötét elhúzó "csíkok" vannak. Olyan mintha lassan mozogna a szemem, és emiatt a kép is elnyúlttá válna. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni. A mellkasi fájdalom enyhült azóta de még diszkomfort érzés van. Meddig tarthat ez, ill szükséges felkeresnem a kardiológusomat vagy ne törődjek ezzel, mert elmúlik? (Volt már korábban ájulásom de ilyen tünet utána nem volt) Tisztelettel megköszönöm válaszát! 28 éves lány
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Kérem sürgőssen forduljon orvoshoz, menjen a kh-i elvételi ügyeletre vagy hívjon mentőt. Komoly baj lehet, haladéktalanul fogadjon szót !
2015.
02.
21.
4o éves családapa kérdése:

Kedves doktornő. 4o éves családapa vagyok. Január elején heves szívveréssel, erős mellkasi fájdalommal, magas vérnyomással sürgősségre vittek. Stabil állapotú Angina pectorist állapítottak meg .Ott próbáltak helyre hozni de nem egészen, utána 3 szór voltam kardiológusnál. Aki gyógyszereket irt elő, el végzett egy terheléses tesztet. Nem mutatott ki nagyon rossz eredményt de csak nem voltam jól, nagyon fáradtam. A kardiológus el küldött érfestésre, ahol meg állapították, hogy nincs szűkület, de belül az ér falába van egy kis lágy dudor. Elég szigorú diéta van elő írva és be fogom tartani a saját egészségem érdekében.Szeretném tudni mitől van az, tud e az meszesedni vagy mi történik akkor ha ki hasad ha netán az is meg történne?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Ha megtenné, hogy leírja röviden a koszrúérfestés eredményét /véleményt/ akkor talán tudok segíteni. Sajnos igy nem igazán értem mi az az érdudor.
2015.
02.
20.
Mészáros Gyula kérdése:

Pulzus Legfrissebb cikkek a témában Jézus megfeszítésének és halálának anatómiai, fiziológiai és történelmi aspektusai Központok listája Elhunyt a lombikbébiprogram atyja, a Nobel-díjas Robert Edwards professzor Mobiltelefonos elsősegélyprogammal magyar győztes az innovációs versenyen Alkoholizmusra kokain? - 100 éves kezelési módszerek Gyakori kérdések Mi okozhat savanyú izzadság szagot? Mitől lehet magas a pulzusom? Miért nem fogyok? Miért szédül edzés közben? Kérdezzen Ön is szakértőinktől Üdv Doktor úr! Negyven éves férfi vagyok.Azt szeretném megtudni hogy mitől lehet ilyen magas a pulzusom.Szedett gyógyszer:napi 2x25 mg betaloc,próbáltam többet is de nem használt,csak a vérnyomást vitte le vészesen alacsonyra.A problémám az hogy nyugalmi helyzetben 80-90 között van,de mihelyst felállok valamiért rögtön felszalad 120-130 közé,ha így maradok egy darabig akkor is 110 körül marad folyamatosan.És folyamatosan szúr a mellkasom körben,a hátam közepe is.A vérnyomásom nem túl magas 108/70 körül van,vagy kevesebb. Elkezdtem ismét túrázgatni hátha az edzetlenség miatt van,de egy pici emelkedőnél pár tíz méter megtétele után felszalad 160 felé ami lassú séta közben van.Habár annyira nem zihálok hogy ne menjek fel,és a víz sem önt el ahogy olvasom a koszorúér betegeknél,de mégis aggódok hogy ott lehet valami baj.És ez így megy amíg véget nem ér a túra.Ami még ezután is aggaszt,hogy órák múlva is folyamatosan 115 marad a nyugalmi pulzusom.A fülzúgásról már nem is beszélve,ami nagyon erős és túra után még erősebb. Voltam szív uh vizsgálaton és I-fokú mitrális prollapsust mutatott ki,amivel elvileg nem kell foglalkozni.Csináltattam 24 órás ekt is,nem mutatott kóros eltérés,ritmuszavart sem(ezek kb.4 hónapos leletek,akkor még nem voltak ilyen magasak a pulzus értékek)Sajnos a minden napi életemet is befolyásolja,nem vagyok terhelhető,úgy néz ki hogy el fogom veszíteni a tíz éve imádott munkámat.Volt olyan is hogy egy lépcsősort nem tudtam megtenni mert valami annyira nyomott a mellkas közepén hogy minden lépésnél meg kellett állni,ájulás közelben voltam.Még tervezem a terheléses vizsgálatot,amitől viszont tartok egy kicsit. Köszönöm ha válaszol. Mészáros Gyula
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Tisztelt Mészáros Ur ! Sajnos nem tudok mást javasolni Önnek, csak azt, hogy egy részletes kardiológiai kivizsgálást kellene végezni . Ez azt jelenti, hogy ismételten kellene egy echo és egy 24 órás EKG monitor - van-e változás a korábbiakhoz képest ? - Valamint szükség lenne egy 24 órás vérnyomás monitorizálásra és egy terheléses EKG-ra. Ha komoly szívbaja lenne ezek a vizsgálatok jelzik. Ha nem, akkor további részletes belgyógyászati kivizsgálás javasolt egyébb, nem kardiális okok kizárására / a sinus tachycardia olykor belszervi betegség egyik tünete lehet/.
2015.
02.
20.
köszönet kérdése:

Tisztelt Doktor úr!! Köszönöm a válaszát, a laborunk azt írta, hogy tökéletesen rendben van, akkor megnyugodhatunk????? köszönöm a válaszát még egyszer és elnézést a zavarásért.. Ditta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Örülök ha segítettem.
2015.
02.
20.
Andi-Bandi kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Doktor Úr, az angina pectoris az hol fáj, mert nekem mostanában van pár percig tartó fájdalom érzésem, de inkább bal oldalon mell magasságában majdnem eléri a hónaaljamat.Kicsit aggódok, voltam echocardiográfiás vizsgálaton, és két hét múlva lesz terheléses Ekg is.A kérdésem az lenne, hogy az Echo kimutatja e az erek szükületét?Ilyesmi nincs a leletemre írva.Kell aggódnom addig is, mig nem lesz meg a másik vizsgálat?Az alap betegségem mitralis prolapsus.Jelenleg Concor Cor 1.25mg.-os gyógyszert szedek,mellette meg panangint 3-szor 1-et,illetve különbőző vitaminokat.Rendszeresen is mozgok.Azonban még így is mostanában gyakrabban van extrasystolém.Pl:ma halnalban is arra ébredtem, hogy ugra bugrál a szívem.Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Azok alapján amit leírt nincs oka aggodni. A panaszok jellege, valamint az, hogy tud sportolni panaszmentesen az ellen szól, hogy komolyabb baj lenne. Az echo nem mutaja a koszoruerek betegségét, csak indirekt módon. Ha falmozgási zavar, tágulat nincs igen valószínűtlen a coronária baj. A terheléses vizsgálatot várja meg türelemmel, mert nem lehet baja addig.
2015.
02.
20.
labor kérdése:

Kedves Doktor ÚR! Köszönöm a válaszát, a labor miatt, akkor teljesen megnyugodhatok?? Még annyit, hogy a z unokahugom volt hasi ultrahangon és önszorgalomból szintén, és negatív lett a lelet, de a jobb vese pyelonja ampuláris tipusu, ez miat jelent és mi vele a teendő?? köszönöm a válaszát, !! Ditta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Azt jelenti, kicsit ki van tágulva. Lehet egy régi gyulladás következménye. Ha a labor negativ nincs mitől félni. Viszont azért időnként ellenőrizni kell.
2015.
02.
20.
Tóth Sándor kérdése:

Tisztlet Doktor Úr. A következő kérdéssel fordulok önhőz. Hypertóniás beteg vagyok már több fajta vérnyomáscsökkentőtt szedtem,de vagy nem volt jó vagy mellékhatás jelentkezett. ACE- gátlók köhögés, Valsartan-teva 80 mg 1/2 tabletta reggel,ettől émelyegtem,nem volt jó a közérzettem. Tensiós fejfájásom van. 150-160-167 vérnyomásaim vannak időnként. Most a háziorvosom írt ki Valsocard 80 mg tabletát és Nebibeta 5 mg és 1/2 tabletta reggel.Azt mondta,hogy ettől így elfog múlni a fejfájásom. Kicsit észre vettem a Valsocard-tól,hogy ettől is émelyegnék.Vissza mentem aa háziorvoshoz és a Valsocard helyett írt Tanydon 40 mg reggel 1 tabletta. Mi a véleménye a két gyógyszeről,hatásos lesz.Tanydon és Nebibeta. Megszeretném kérni,hogy esetleg tudna-e mondani,olyan gyógyszert ami olcsóbb a Tanydonnál eztdrágának találom,vagy a 2 gyógyszer kombinációja együtt. A másik kérdésem az lenne ,hogy refluxos vagyok és a Pantoprazol hatóanyagról a doktor úr-nak mi a tapasztalata,a véleménye? A következő gyógyszereket kell szednem: 1, Lordestin 5 mg tabletta. Adagolás: Este 1 tabletta. 2, Rhinocort Aqua 64 qg/dózisú orrspray. Adagolás: 2x1 puff. 3, Tanydon 40 mg tabletta. Adagolás: Reggel 1 tabletta. 4, Nebibeta 5 mg tabletta. Adagolás: Reggel 1/2 tabletta. 5, Milurit 100 mg tabletta. Adagolás: Reggel 1 tabletta. 6, Mydeton 150 mg tabletta. Adagolás: Reggel 1 tabletta. Melyik,gyógyszer okozhat köhögést főleg este és gyomorégést? Köszönöm szépen a válaszát! Üdv:Sándor
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Bizony a vérnyomás beállítása időnként nehéz feladat, mert nem vagyunk egyformák. Ezért van, hogy többször neki kell futni a beállításnak. Ami a Tanydont és a Nebibétát illeti jó kombinácónak tartom. Én is sokszor alkalmazom. Érdemes szedni és ha kell még emelhető is az adag 2x40 /Tanydon/ illetve 2x2.5 mg /Nebibeta/ dózisokra. Ami a köhögését illeti azt valószínű reflux betegsége okozhatja. Ez ismert dolog, ezért kapja a pantoprazolt, ami szintén jó készítmény. Magam részéről a refluxot gastroenterológusra bizom, mert bizony vannak trükkök a kezelését illetően, amit jó szakemberre bizni. Másrészt a köhögés más okát is tanácsos tüdőgyógyásszal kivizsgáltatni.
2015.
02.
19.
bizsergés kérdése:

Kedves Doktor Úr! Korábban már "zaklattam" különböző problémákkal. A szokásos kardiológiai kivizsgálásomon estem át nemrég. Szeretem ezt félévente megcsináltatni, még akkor is, ha amúgy nem kellene. Biztos, ami biztos.:) Szóval arra lettem figyelmes, hogy a bal kamra funkcióm csökkenő tendenciát mutat. 2013. nyarán voltam először szívultrahangon, ott mitr. prolapsust, s I. fokú insuff. találtak. A kéthegyű és a háromhegyű billentyűnél. Akkor a bal kamra funkcióm 67 % volt. Fél évvel később, 2014. decemberében már csak 63,2%. Fél év elteltével, 2014. nyarán 62,3%. S most, 2015. február elején legnagyobb megrökönyödésemre már "csak" 58,45 %. Mi lehet ennek az oka? Értem, hogy ez még "nem baj", ezt mondta az orvos, de a csökkenő tendencia akkor is megfigyelhető. Mi okozza ezt? Hogyan lehet megfordítani? Visszatornászni 60% fölé? Rendben, hogy most az orvos szerint MÉG nincs probléma, de nekem gondolnom kell arra is, hogy mi lesz 10 év múlva. Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
22.
Kedves Kérdező ! Bizony nehéz kérdést tett fel. Őszintén mondva egyéb adatok nélkül nem igazán lehet a kérdésére választ adni. Ha mindig ugyan azon kardiológushoz jár, elsősorban az Ő véleményére kell hagyatkozni. Ha Ő nem lát indokot további lépésekre egy "szám" miatt nem szabad izgulni ! Összeségében kell látni a dolgokat ! Szerintem nincs oka izgalomra .
2015.
02.
19.
Mi okozhatja? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Évek óta szedek vérnyomáscsökkentőket. Utóbb egy hónapja észrevettem, hogy a mellkasi fájdalmak mellett, a kulcscsont alatti résznél jobb oldalon a 2-3-as bordaközben erősebb fájdalmak jelentkeznek. Hasonló jellegű, mint a mellkasi fájdalom. Vagyis, nem olyan mintha megütöttem volna, vagy beszorult volna a levegő. Ez jelent valamit? Mi okozhatja azt a fájdalmat? Közvetlen a szegycsont melletti rész - nem teljesen középen kicsit jobbra. Válaszát köszönöm előre is! Tisztelettel!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező. Ezek leggyakrabban mozgásszervi eredetüek illetve izomhúzódások szoktak lenni. Kicsi a lángja - nagy a füstje !
2015.
02.
19.
labor kérdése:

Tisztelt Doktor ÚR! Évente járunk szűrésekre most voltunk laborban, negatív lett, én 55 éves hölgy vagyok erre lennék kiváncsi, nekem a vasam 12,5 lett a hemoglobin érték 137, a 36 éves lányomé vas 12,5 , hemoglobin 127, a 24 éves lányomé vas 22,5 a hemoglobin érték 144 azt mondta a házi orvos, hogy rendben van és negatív a laborunk.. Ez így rendben??? megnyugodhatunk, csak ezt a vasat és a hemoglobint szerettem volna megkérdezni..?? köszönöm a válaszát-- Ditta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Ditta ! Ez igy tökéletesen rendben van.
2015.
02.
18.
aggodom kérdése:

Tisztelt doktor ur.25 eves no vagyok azt szeretnem kerdezni hogy ebben a korban lehet e barmilyen gond a szivemmel?gondjaim tavaly aprilisben kezdodtek.egy este mintha levego szorult volna a balfelembe szurt de elmult de azota fojton eloalt.majusba voltam kardiologian magas pulzus es ezekek a baloldali gondok miat (hogy gyengeb volt a balkaram)ahol echo es ekg lett keszitve amirol azt mondtak hogy minden rendben van.belgyogyaszaton epekovel diagnosztizaltak decemberbe.nagyon felek hogy valami gond lehet.kerem segitsen.koszonom valaszat
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Ha kardiológus látta, vizsgálatok történtek és azon eltérést nem talált, akkor nem lehet szívbetegség a panaszai mögött. Csak azt tudom mondani tovább kell vizsgálni, ha ismétlődik és nem mulik el.
2015.
02.
18.
Érdeklődés kérdése:

Tisztelt Doktor úr, Szeretném megtudni, én 2ker Mecset utcában lakom, a Rét utcai körzeti orvosom Dr Bonyhádi- szívpanaszommal szeretnék Önhöz vizsgálatra jelentkezni, a gödöllöi rendelő sajnos nekünk nagyon messze van. Hogy lehetséges Önhöz vizsgálatra jönnöm beutalóval-e valamint hány hetet kell várnom nagyon köszönöm a segítségét üdvözlettel, Wagner Andrea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Megtisztel a bizalmával. Kérdéseire választ kaphat, ha Kapás utcai Rendelő honlapját megnézi.
2015.
02.
17.
Hirtelen megszédülés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Már megint én:) A panaszom az lenne,hogy néha a semmiből olyan erős szédülés jön rám,hogy ha állok meg kell kapaszkodnom,ha űlök vagy fekszem,akkor megingok.Ez nem tart tovább fél percnél.Volt holter vizsgálatom,de nem ez miatt,ott kórosat nem találtak,csak pár kes,ves,de azt mondták ez "normális"van MPS em is,a holter alatt ez a szédüléses panaszom nem volt,ez nem minden napos,Lehet még is szív eredetű,hogy kihagyna és ez okozza?nagyon félek a hirtelen szívhaláltól és úgy tudom ritmuszavar okozza.Voltam nyáron neurológián,nem ezen okból.Csináltak koponya ct-t,enyhe nyaki ferdülésen kívül más kóros eltérés nem volt.Ma is épp palancsitát sütöttem,majd hirtelen megszédültem,meg is kellett kapaszkodnom,de pár pillanat volt az egész.36 éves vagyok.Köszönöm! megtisztel válaszával
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező . Fül-orr-gégészeti, neurológiai vizsgálatot javasolnék és ha ezek negativok, csak akkor javasolnék kardiológiai kivizsgálást. Én ezt javasolom.
2015.
02.
17.
AVNRT kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Három hónapja voltam AVNRT abláción amit sikeresen kezeltek. Elbocsájtás napján tájékoztattak,hogy egy hónapig lehet még egy pár bedobbanásom de nem szabad megijedni mert ez lassan megszűnik.....sajnos még naponta többször jelentkezik és van úgy,hogy öt perc alatt 3-4 is. Az abláció után a rosszullétek a hátfájás mellkasfájdalom megszűnt de az alkalmankénti 90-es pulzus az extrákkal még megmaradt.....Mivel messze lakom a Kardiológiai intézettől így egy helyi szakembert kerestem fel aki napi egy Nebiletet írt fel,mondván hogy az extrákat megfoghatjuk vele.A félelmem a következő:az átlag pulzusom55-60/perc.Mennyire csaphatja le a pulzust ez a szer?Mennyi a hozzászokás ideje,kell-e nem várt mellékhatásokkal számolnom.És ami a leginkább foglalkoztat,az az ,hogy kiújulhat-e a ritmuszavarom.... Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel :Rita
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Rita ! Én azt javasolom. hogy keresse fel a kardiológusát. Ha nagyon panaszos lenne alkalmanként vehet be egy fél Nebiletet. Azonban muszáj beszélni a kardiológusával. Addig csak tüneti kezelésre használja a gyógyszert. Lehet más okból is probléma. EKG, ellenőrzés nélkül nem jó cselekedni.
2015.
02.
13.
Tavasz kérdése:

Kedves Doktor Úr! Ergometriás-izotópos vizsgálat történt ,típusos anginás panaszaim miatt. A terhelés futószőnyegen történt,angina nem jelentkezett,de a vizsgálat végére nehézlégzés.RR:210/100Hgmm P 87% Szív Spect:A felvett adatokból rekonstruált metszeti képeken a bal kamra fal jó jel/zaj viszonnyal ábrázolódik.A bal kamra normális tágasságú.A terheléses felvételeken a bal kamra fal egyenletes aktivitáseloszlással ábrázolódik,körülirt csökkent vagy fokozott aktivitású terület nem látható. Normális terheléses és nyugalmi szívizomperfúzios szcintigram. EF:45% ( norm.:55% felett) A kérdésem az lenne,hogy lehet az ejekciós frakció ilyen alacsony?Ha igen,magyarázhatja-e a tüneteimet/mellkasi panaszok,angina érzése,szorító fájdalom,nehézlégzés,nagyfokú fáradtság/.Esetleg elírás történt csupán? Orvosom,csak annyit mondott,hogy nem tudja honnan vette a leletező orvos 45%-ot.Kezelőlapon fel sem tüntette.Ön szerint ez kezdődő szívelégtelenség ? Én ellentmondásosnak látom,nem nyugodtam meg,hiába negatív a terheléses vizsgálat.Üdvözlettel:Lyndy
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező. A probléma igen egyszerüen kideríthető. Kell egy szív ultrahang vizsgálatot kérni. Ha ott is ezt az eredményt kapják akkor bizony további vizsgálatok kellenek .
2015.
02.
13.
infarctus jele lehet? kérdése:

Tisztet Doktor Úr! A segítségét, tanácsát szeretném kikérni. Édesanyámnak 3 éve volt szívinfarctusa. Stentet kapott. Ezidáig egészen jól volt, egy-egy kifáradásos rosszullétet leszámítva. Néhány napja azonban vérnyomása kicsit magasabb mint a megengedett. 140-149/90-es pulzusa 100 körüli, de volt 109/min is. Ma egy hosszabb állás után rosszul lett. Azt mondta elsötétült minden körülötte, lesápadt, és bedugult a füle. Tegnap volt a háziorvosánál gyógyszert kiíratni, és ott megemlítette, hogy mostanában gyengébb és a vérnyomása magasabb. Az orvos megmérte a vérnyomását, ami 120/80 volt és a pulzusa is rendben. De EKG nem készült. Meghallgatta a tüdejét, szívét,azt mondta rendben van. Ma meg jött egy a rosszullét. Kérem Doktor Úr adjon tanácsot mit tegyünk, és van-e okom aggódni? Kértem Édesanyámat hogy hívja fel a kardiológusát, egy kontrollra, de olyan makacs, hogy nem akar elmenni hozzá. Magyaráztam neki, hogy ilyenkor kell orvosnak látnia, ha panasza van, és szerintem Holter sem ártana ebben az esetben. Nyugtasson meg Doktor Úr, hogy nem egy újabb infarctus előjelei ezek. 57 éves. Köszönettel veszem mielőbbi válaszát! Egy aggódó gyermek.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Azt tanácsolom hívja fel a kardiológusát és kérjen tőle azonnal vizsgálatot. Két ilyen rosszullét jelezhet problémát a stent körül. Tessék azonnal intézkedni !
2015.
02.
13.
bisoblock kérdése:

Tisztelt doktor ur bisoblock okozhat e kronikus fáradtságot 9 éve szedem lehet váltanom kellene pld nebiletre.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Elvben okozhat fáradtságot és megprobálható a csere. De előtte javasolom beszélje meg a kezelő orvosával.
2015.
02.
13.
gyomor kérdése:

Kedves Doktor Úr! A kérdés szerintem lemaradt az előző levelemből. Szóval azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint mennyire komoly a probléma, illetve, hogy mikor forduljak orvoshoz? Vagy van-e esetleg valamilyen gyógyszer, amivel tudnék enyhíteni a problémán? Köszönöm a választ! Kinga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Bizony forduljon ! Sebészhez !
2015.
02.
13.
gyomor kérdése:

Kedves Doktor Úr! Tüneteim tegnap előtt kezdődtek, akkor még csak annyit éreztem, hogy napközben egy párszor fájdogált a hasam, vagy inkább a gyomrom, mert inkább a köldököm feletti részen éreztem, estére pedig már inkább csikarósan fájt, de wc-re nem kellett mennem. Tegnap reggel még mindig fájt (inkább a gyomrom, majd néha a hasam is), és a lázam is felment 37,7-re. Voltam WC-n háromszor, utána jobb lett. Nem ment a hasam, a székletem szinte normális állagú volt. A lázam egész nap nem ment se lentebb, se fentebb és a gyomrom is egész nap fájdogált (nem folyamatosan, inkább hullámokban jött rám). Ma reggelre úgy tudnám leírni ezt a hasfájást, mintha fel lennék puffadva, feszít a gyomrom, néha csikar is, amit egy szellentés vagy székelés úgy érzem, hogy megoldana, de tegnap délután óta nem kell elmennem. Ma reggelre a lázam 36,3, bár hajnal 1órakor vettem be egy Rubophent. (A munkám miatt eddig nem tudtam orvoshoz menni.) Egyébként más tünetem nincs, étvágyam is van, de persze nem ettem sokat, hogy kíméljem a gyomrom. Köszönöm a választ előre is! Tisztelettel: Kinga (23)
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérező ! Sürgősen forduljon sebészhez, ha még nem tette !
2015.
02.
12.
Magas vérnyomás??? Vagy más? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Következő kérdéssel,problémával fordulok önhöz: Már másfél éve "kezelnek" magas vérnyomás betegséggel. Sajnos sikertelenül,mert még mindig az a problémám,hogy kiugrik nem állandó a magas vérnyomás. Azaz csak a semmiből,képes 190 körülire menni. Többször mostanában 170-180 körüli. De volt mikor 2 napig nem szedtem gyógyszert és 118 körüli volt. Kivizsgálásom rengeteg van,több magán klinikán,helyi Kórházban: szívultrahang,szív 24 órás EKG 24 órás,terheléses EKG, ultrahang hasi,pajzsmirigy vizsgálat, vese 24 órás gyűjtött vizeletből,stb... minden negatív. Ja közelmúltban voltam a Városmajori Szív Klinikán uh....stb egyéb vizsgálatok. Minden nagyon jó lett! Ott a főorvos ur megjegyezte,tényleg szükséges nekem vérnyomás csökkentőt szednem?! Akkor éppen Twinsta 80/5 gyógyszert írt ki a házi orvosom. A vérnyomásom azóta is erősen ingadozó,bármelyik pillanatban 190 is lehet a semmiből. Igaz nagyon stresszes vagyok,munkahely,életvitelembeli változás miatt is. Természetesen jeleztem a házi orvosomnak,hogy nem használnak a gyógyszerek,mint ha nem is szedném őket,de csak rám erőlteti. Most ott tartok,hogy ilyen negatív leletek mellett szedem: reggel Tanydon 80mg,este 5 mg Amlidopin,plusz, Rilmenidin Teva 1 mg gyógyszert,és mellé napi 3-szor 1 db 0.25 mg Frontint. Időközönként,meg kénytelen vagyok beszedni tensiomintet,mert annyira kiugrik a vérnyomásom. Sokat vagyok ideges,főleg olyankor van kiugrás a vérnyomásban mikor érzem hogy kezd fájni a hasam,gyomrom gyomorszájnál. Ahány Kardiológus annyi féle gyógyszer,tanács,de félek ha most egészséges a szervezetem,a szívem,min ahogy a leletek bizonyítják,előbb utóbb tönkre mennek,mert feleselgessen valóban szükséges ennyi félét egy nap beszednem? Másfél éve azt sem tudtam mi az a vérnyomás,beteg sem voltam. Soha nem ittam nem dohányoztam, 50 éves vagyok normál súllyal,sokat mozgok. Nem tudok olyan orvost találni aki végre megoldaná ezt az ördögi kört,amire lehet nem is lenne szükség,esetleg más probléma miatt elfedik a valós okot a vérnyomás csökkentőkkel. Ráadásul naponta ennyi félét szedni,míg akinek ténylegesen ez a problémája napi 1 szem és nyugodtan él,tökéletes vérnyomással! Doktor úr ,köszönöm előre is a segítségét,válaszát Maradok Tisztelettel: Nagy Sándor Székesfehérvár
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Jó nehéz kérdést adott nekem. Azt gondolom, hogy ilyenkor egyet lehet tenni. Befeküdni egy kórházba. Minden gyógyszert elhagyni és újra kellene kezdeni a vizsgálatokat. Valamit nem veszünk észre, vagy nem szervi jellegü a probléma. Én ezt gondolom.
2015.
02.
10.
Bisoblock mellé milyen lázcsillapító adható? kérdése:

Kedved doktok úr! Gyakran voltam, háziorvosnál, ügyeleten, kardiológusnál, belgyógyásznál azért ,mert mellkasi fájdalmat és gyors pulzust szoktam érezni ill tapasztalni. Ha 90 fölé megy a pulzusom akkor már el is kezd fájni, ijesztő érzés. Csináltak már sokszor EKG-t, teljes vérképet, ultrahangot is egyszer a szívemről. De mindig negatív volt az ultrahang és ekg is egyaránt. A vérképből az derült ki ,hogy kicsit magas a húgysav szintem ha jól emlékszem 400körül volt és a vas pedig kicsit alacsony volt, 1egyszéggel a normális érzék alatt. Eleinte negyed szem nebivololt szedtem, ilyen kevés is elég volt ,hogy 80alá menjen a pulzus szóval talán csak placebó hatás volt. Amikor az majdnem elfogyott egy szakorvos inkább Bisoprolol-t (Bisoblock) írt fel helyette. Ebből egy felet szedek reggel és általában jobban érzem magam tőle, néha próbálok vele leállni ,hogy ne függjek gyógyszertől de 2-3nap után újra szednem kell. Csakhogy most viszont valószínűleg influenzás lettem, 38,5 fokos láz, izomfájdalom, fáradtság, iváskor hányinger érzete, rossz közérzet. Az lenne a kérdésem ,hogy a bisoblock mellé milyen lázcsillapítót javasol ? Algopyrin és Rubophen 3-4óránként felváltva 1-1 szem megfelelő? Feltételezem az influenza alatt nem jó ha vas tablettát szedek, csak C-vitamint. Ön esetleg javasol még további vizsgálatokat a szívemmel kapcsolatban vagy jobb ha betudom a pániknak stressznek és edzetlenségnek ? Nem dohányzom nem iszok, sok zöldséget eszek, csak mentes vizet iszok, csak a sport kevés és a stressz sok sajnos.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! A bisoblockot folyamatosan kell szedni, mert csak igy biztosítható, hogy nyugalomban jó legyen a pulzusa. Nem szabad kihagyni. A gyógyszert persze lehet lázcsillapítóval együtt szedni, de azt nem tanácsolom, hogy a pulzusszám nagyon lecsökkenjen. Azért nem, mert láz emeli a pulzust és ha ezt nagyon lecsökkentik vérnyomás is lecsökken.
2015.
02.
07.
go ndok kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A vérnyomásom magas 150-170/100 körüli, viszont ha lefekszek néhány percen belül normális szintre csökken 135/80. Ha felülök, vagy felállok pár perc múlva megint felmegy. Négy császár után vagyok, jelentős túlsúlyyal, epegondokkal és kezdődő cukorpróblémával. 36 éves vagyok. Hová fordulhatnék a problémámmal és vajon mi okozhatja azt? Köszönöm, Üdv. Anita
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Anita ! A családorvost érdemes felkeresni és kérni beutalót kardiológiára egy kicsit részletesebb kivizsgálásra és gyógyszeres beállításra.
2015.
02.
07.
D.István kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A papám 76 éves,szívbeteg,évekkel ezelőtt peszméker-t ültettek be neki.A tavaly nyáron volt egy kétoldalú tüdőgyulladása,a vizet lecsapolták a tüdejéből,azóta jobban érezte magát.Igaz,időközben volt egy megfázása,ami azzal járt,hogy megfáztak a hörgői.De sikerült kikezelni a problémát. Megjegyezném,hogy a papámnak van egy jobboldali strúmája.Amikor ezzel vizsgálták,megállapították,hogy jóindulatú,és nem befele nő.(Ezeket a gyógyszereket szedte: Milurit 100mg tabl./Concor 5 filmtabl./Coverex AS 5 mg filmtabl./Medrol 16mg tabl./Asa protect Pharmavit 100mg/Ambrobene 30mg tabl./Libexin 100mg tabl.) Most egy hete (2015.01.30-án) este,semmi előjel nélkül,arra panaszkodott,hogy nem kap levegőt.Kihívtuk a mentőket,lemérték a pulzusát,levegőztető maszkot tettek rá,és helyre is jött,de mivel a maszk levétele után,újra nehezen vette a levegőt,bevitték a kórházba. Másnap reggel,átvitték egy másik kórházba,a belgyógyászatra.Mivel,időközben a levegő vétel probléma volt,bekerült az intenzív osztályra.Azóta,lélegeztető gépen tartják és altatják. Már 9 napja ez a helyzet,és minden váltózatlan. Érdeklődésünkre semmi konkrét választ nem mondanak,csak mindig azt a választ kapjuk,hogy stabilizálták,minden váltózatlan. Doktor Úr! Kérem,írja meg,hogy ez meddig tartható állapot? Mennyire árthat a papámnak ez a hosszú altatás? Milyen reményeink lehetnek? Kissé furának tartom,hogy mindig azt a választ kapjuk,hogy addig altassák amíg meggyógyul,és hogy ez hetekbe is belekerülhet.Nincs gyógymód a papám kezelésére,hogy azóta nem tudták megtalálni a megoldást,a gyógykezelést? Türelmetlenül várom szíves válaszát! Tisztelettel,D.István!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves István ! Azt javasolom keresse fel az osztályvezető főorvost és kérje meg, hogy adjon információt a papáról, mert nem értenek semmit és nagyon izgulnak érte. Mondja meg végülis mi a baja és mire lehet számítani. Az orvos, főleg a főorvos köteles információt adni a beteg állapotáról, vizsgálati eredményeiről, kezelésről és azeredményekről. Adatok nélkül én sem tudok többet mondani, mint amit Ön most elmondott
2015.
02.
07.
agnes kérdése:

Tobb mint 5 hete eros fajdalmam van a bal lapocka follott ami besugarzik a konyekig. Enyhe nyomast erzek a bal vall alatt a bal mell fele hajlasra vagy mozgasra. Ha poziciotvaltoztatok a nyomas megszunik. A fajdalom erosodik ha ulo helyzetbe vagyok.EKG-t es laborvizsgalatot csinaltam az orvos szerin rendben van.Mi lehet az oka mert csak egy hagyomanyos fajdalom szuntetot irt ki az orvos .(Nemetorszag)Elore is koszonom.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Ágnes ! Elmondása alapján ez a panasz mozgásszervi lehet. Rheumatológust kell keriteni és kivizsgálni mi okozza. Azt kell korrigálni, bár lehet az átmeneti dolog is pl. húzodás, akkor pedig a fájdalomcsillapítora megszünik 1-2 hét alatt.
2015.
02.
02.
e/a kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 21 éves nő vagyok. 19 éves koromban diagnosztizáltak nálam insuff. valv. mitr. min. grad-ot, ami akkor nagyon megrémisztett, voltam Holter EKG-n is, amely csak néhány nem számottevő mértékben SVES-eket, KES-eket rögzített. Valószínűleg a stressz miatt ekkor sokat extráztam, ezek mára szinte teljesen elmúltak. Ekkor, két éve a leleteimben: EKG: Sin. r. fr.: 90/min, PQ: 0,14 jobbra dev. R. ST-k isoel. a VR-V1 T neg. Többi elv. pos T-k. ECHO: ao. gyök: 27 mm Sep: 20mm Bal pitvar: 33 mm, jobb kamra: 26 mm, mitr. bill. jól mozog, vékony. A bal kamra Dd: 45 mm Ds: 30 mm, septum: 8 mm, Hátsó fal 8 mm, EF:61%. Doppler vizsgálattal a mitr. beáramlási görbén az E/A arány norm. 1,47 DT:155msec Ao Vmax: 1,05m/sec Color Doppler vizsgálattal enyhe mitr. insuff. Prolapsus aktuálisan nem látható. 2D vizsgálattal körülírt falmozgás zavar, pericard. folyadék gyülem nincs. Az ao. asc. ív és a desc. belátható kezdeti szakasza ép. A v. cava inf. nem tág, légzőmozgásokat jól követi. 2 évre rá, a mai napon voltam kontroll vizsgálaton. A leleteimben ezt írták: RR: 100/60 Hgmm EKG: Sin. r. fr.: 84/min PQ: 0,14. jobbra dev R ST-k ik isoel. a VR-V1 T neg. Többi elv. pos T-k. ECHO: Az ao gyök:25 mm, Sep: 19 mm. A bal pitvar 30mm, a jobb kamra:24 mm. A mitr. bill. vékony, jól mozog. A bal kamra Dd: 45mm, Ds 36 mm. Septum: 8mm, hátsó fal: 8 mm. EF:60% Doppler vizsgálattal a mitr. beáramlási görbén az E/A arány megfordult. Relax zavart jelez. Ao Vmax: 1,1 m/sec. Color doppler vizsgálattal fiziológiást nem meghaladó mértékű mitr. és tricusp insuff. 2D vizsgálattal körülírt falmozgás zavar, pericard folyadék gyülem nincs. Az ao asc ív és a desc. belátható kezdeti szakasza ép. A v. cava inf. nem tág, légzőmozgásokat jól követi. Septumok épek. DG:Insuff. valv. mitr. et valv. tricusp. min. grad. Extrasystolia supraventr. et. ventr. Azt szeretném Öntöl megkérdezni, hogy az E/A arány fordulása mit jelent? Milyen kockázattal jár, mitől lehet, illetve ez javítható-e valamilyen módon? Rosszabbodott az állapotom, hogy mostmár a tricusp is érintett? Várható ennek valamilyen következménye? Eléggé aggódom emiatt. A Doktor Úr, akinél voltam vizsgálaton, ezekről semmit nem említett, csak annyit, hogy nincsen probléma, nem kell szednem gyógyszert sem, két év múlva kontroll. Előre is köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Önnek az égadta világon semmi szívbetegsége sincs ! Az említett eltérés egyéb jelek nélkül nem értelmezhető, még az is lehet, hogy mérési hiba ! Azt jelzi, hogy mennyire tud elernyedni a szív az összehuzodás előtt. Ha ez csökken, akkor csökkenti az összehuzodás erejét. Ezt látjuk akkor, ha olyan szívbetegség van amely gyengíti a szívet. Jelentkezhet viszont ilyen akkor is ha az ember izgatott, feszült, túlhajszolt. Éljen egészségesen, sportosan. Figyeljen az étkezésre. Csökkentse, ellensúlyozza a stresszt. Nem lesz semmi baj, mert egészséges és az is marad !
2015.
02.
01.
Szívritmus kérdése:

Kedves Doktor Úr! Már régen jártam erre szerencsére,mert nem volt semmi olyan ami szóra érdemes lett volna.Eddig.Igazából nem gondolnám,hogy nagy a baj,csak azért megkérdezem.Mps-em van és néha játszanak az extrák velem,de mindig más formában.Persze ijesztő mindig.A legutóbbi olyan volt,hogy ettem egy jó nagy tányér levest,nagyon tele lett a gyomrom,és gondoltam ledőlök egy kicsit,és rögtön elkezdett össze-vissza verni a szívem.Jöttek az extrák egymás után,de még olyan kattanó érzés is volt,bár gondolom az is extra volt,csak kicsit más.Felültem járkáltam elmúlt.Aztán megint lefeküdtem,hanyatt,vagy oldalra megint jöttek sorba.Megint felültem,mászkáltam egy ideig nem feküdtem le aztán már hasra feküdtem,gondoltam egyszer muszáj lefeküdni :) Akkor már nem csinálta.Ennek mi lehet az oka?Konkrétan mikor vízszintesbe voltam akkor jöttek az akadozások.És jön a szokásos kérdés,hogy aggódjak-e.A szívem egészséges,sportolok,nem dohányzom,nem kávézom,vitamint is szedek..De mégis néha kínoznak...Köszönöm szépen válaszát,Melinda
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Melinda ! Az elmesélt eset egyértelműen a tele pocak következménye lehetett. Ilyenkor a rekesz felnyomodik és nyomja a szívet. Lehet reflux /kis visszaáramlás a gyomorból a nyelőcsőbe/ amely a nyelőcső irritálása révén extrákat okozhat. Azt javasolom vagy sokszor étkezzen, ami egészségesebb is. Vagy közvetlenül étkezés után ne feküdjön le. Legalább egy órát sétáljon lefekvés előtt ! Az extrák egyébként normális, kezelést nem igénylő eltérések.
2015.
02.
01.
Fogalmam sincs... kérdése:

Kedves Doktor úr! Előre elnézést kérek a kivételesen hosszú beszámolóért, de nézze el kérem, hiszen nagyon el vagyok keseredve. 39 éves, erősen túlsúlyos (+40kg ) értelmiségi és ezáltal ülő munkát végző ffi vagyok. Esetem akár valamelyik Dr.House epizódban is szerepelhetne a sok eltérő diagnózis és különböző tünet miatt is. Az egész egy hónappal ezelőtt kezdődött egy nagyon komoly felső-légúti megbetegedéssel ( nátha, erős torokfájás, hőemelkedés ) köhögés nélkül. Gondolván, hogy már túl vagyok rajta, 3 nap után- az akkori nagy hidegekben- elmentünk bevásárolni. Az ezt követő napon az előző megbetegedésen tüneteiben alaposan túlmutató állapot következett ( láz, erős köhögés, ismét torokfájás ). Na itt elmentem a körzetihez, aki felírt egy Prixoter nevű antibiotikumot, amit egy hétig szedtem és a tünetek az időszak végére megszűntek. Azt hittem letudtam a betegségeket erre az évre és mivel le szerettem volna fogyni, elmentem kosárlabdázni ( régebben versenyszerűen játszottam), a meccs közben egy rossz mozdulat után szokatlan fájdalmat éreztem a vádlimban, aminek nem tulajdonítottam akkor jelentőséget így még vagy fél órát tovább kosaraztam. A fájdalom másnap is megvolt ( lépés közben a vádliban jelentkezett, nem volt piros, nem volt meleg, nem volt duzzadt ) elmentem a sebészetre, ahol UH-n megállapították, hogy a bal láb tibialis posteriorjában a vénát részlegesen elzáró trombózis van. A "remek" híreket tudomásul véve megkezdtük a Clexane injekció adagolását ( 2*8000 NE), bár nem értettem, hogy a levett vér D-dimer szintje teljesen normális volt! Így feküdtem otthon 5 napig, csak a lakásban óvatosan mozogva. A kis ördög nem hagyott nyugodni, így a 6.napon egy másik helyre elmentem UH-ra, ami csodák csodájára semmilyen trombózist nem mutatott ki. Ezután kissé megnyugodtam, próbáltam óvatosan visszaállni a régi életmódomra, de másnap elkezdtem köhögni ( száraz, ingerköhögés), persze nyilván az embólia villant be, de semmiféle mellkasi fájdalom nem volt, csak a köhögés és a folyamatos délutáni hőemelkedés, így visszaváltottam "nyugi" üzemmódba. A köhögés nem szűnt, így elmentem a Tüdőgondozóba, ahol a röntgen a jobb szív rekeszben ujjbegynyi köteges infiltrátumot mutatott ki, ami a doktornő szerint tüdőgyulladás,felírt egy újabb antibiot. Aznap elmentem egy 3. helyre végtag UH-ra, ami szerint jelen van a trombózis, sőt a tibialis posterior el is van már záródva. Egy hét fekvést írt elő és időpontot mellkas CT-re februárra. Másnap úgy belázasodtam,(39) hogy este kórházi ügyeleten kötöttem ki, (vérvétel, EKG,pulzoxy), az ügyeletes orvos a friss D-Dimert látva nem küldött tovább,( konkrétan haza küldött) mert az megint negatív ( még negatívabb mint az első ) lett. Megkérdeztem tőle, hogy van-e trombózisom, azt válaszolta, hogy ha Őt kérdezem szerinte nincs, embólia viszont biztosan nincs! Azóta itthon vagyok, köhögni már gyakorlatilag nem köhögök, de az enyhe köhögési inger megvan és a stabil délután fennálló 37 fokos hőemelkedés. Teljesen tanácstalan vagyok, létezik hogy ekkora pechem van és sorban kapom el a kórságokat, vagy van valami összefüggés, amit nem látok át? Soha életemben nem dohányoztam, genetikailag nincs hajlamom trombózisra ( Leiden, thrombophilia ), egyáltalán lehet egy rossz lépéstől trombózist kapni? És az egész egy nagyon erős náhával kezdődött...
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Szerintem nem kell ehhez a doktor House ! Egyszerüen türelmetlen ember lévén nem tartotta tiszteletbe a virus betegségét és hamarabb ment ki az utcára, hamarabb kezdett el sportolni. Ennek eredménye a visszaesés, esetleg felülfertőzés. A bajok nem gyógyultak meg visszaesett. Ami a thrombosist illeti, elvben sportsérülés kapcsán jelentkezhet thrombosis, ami okozhat tüdőembolia. Azonban az, hogy a D dimer negativ kétszer is, az kizárja a thrombosist és a tüdőemboliát ! Szerintem, ha továbbra is van hőemelkedése kérjen beutalót a családorvostól a László Kh Láz ambulanciájára. De ha fokozatos javulás mellett lassan, de csökkenek a panaszok és atesthőmérséklet maradjon a fenekén és hagyja meggyógyulni a betegségét !
2015.
01.
31.
Ágota kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Hosszú évek óta szedek vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, jelenleg reggel a Valsotenst 80 mg, este az Amlodipin Teva-t 5mg. Tavaly októberben a szapora pulzusom miatt, 80-90 felírta a házi orvos a Valsotens mellé a nebivololt, negyedet, felet vettem be belőle. Nemrég újra jelentkezett a szapora pulzus, a terheléses vizsgálat is elég rossz lett. Az orvos azt mondta felejtsem el a nebivololt, és helyette vegyek be bisoprolol 5 mg-os. De az meg levitte a pulzust is a vérnyomást is nagyon. és nem is éreztem jól magam. Doktor úr szerint melyiket szedjem? Vagy felezzem a bisoprololt? A panadonról is jókat hallottam. Nem szeretek ennyi gyógyszert szedni, sajnos aszthmára és refluxra is gyógyszert szedek. Várom válaszát, köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Kérdező ! Én is a bisoprololt javasolnám magának. Felezze meg az adagot és reggel illetve este szedje be. Ha mindet kötél szakad a Valsotens -t lehetne elhagyni. A pulzusszámmal nem érdemes foglalkozni, mert ennek a gyógyszernek ilyen a hatása. Leveszi a nyugalmi pulzust. Ha terheli magát a pulzusszám emelkedik, tehát nincs baj az alacsony pulzusszámmal !
2015.
01.
31.
extrasystole? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Elképzelhető, hogy az ember hol érzi, hol nem, hol erősebben, hol gyengébben érzi az extrákat? Néha ilyen belehúzó érzés, néha kihagyás, 1-2 felületes szívverés érzés és olyan mintha "beakadna" egy pillanatra a szívbillentyű is. Volt EKG, szívultrahang (enyhe mitralis prolapsus), 72 órás Holter többször (legutóbbin kb 900 db SVES), pajzsmirigy vizsgálat. A kardiológus azt mondta, hogy csak extrák. Csak mivel a vizsgált időszakban nem volt az erősebbik fajta, így az ember kicsit bizonytalankodik. Köszönöm szépen a válaszát! Üdvözlettel: Miklós
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Kedves Miklós ! Ezek a vizsgálatok alapján - ha ezek negativok - semmiféle komoly baja nem lehet. Viszont az egészséges életvitel, rendszeres mozgás csökkentheti is a kellemetlenségeit. Figyeljen erre jobban és nem lesz annyi extrája !
2015.
01.
30.
KInga kérdése:

Kedves Doktor Úr! Az előző levelemhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy vannak időszakok, mikor rendszeresen esténként kimondott hidegrázás jön rám, nagyon elálmosodom, szédülök, le kell feküdnöm, és a pulzus 45-50-re csökken le. Vérnyomást is mértem: 95/60 általában. Gyógyszer nem szedek. Kb. 1-1,5óra múlva ébredek fel, addig se kép-se hang. Kávé-kóla-tea sem segít. 52éves nő. Köszönettel: Kinga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
19.
Ugy gondolom, hogy ki kell vizsgálni a problémát és utána lehet válaszolni a kérdésére
2015.
01.
30.
KInga kérdése:

Kedves Doktor Úr, érdeklődni szeretnék, hogy a Holter vizsgálat során a supraventrikuláris ütéseket a blokkolt sinus ritmustól egyértelműen elkülöníti az automatikus kiértékelés? Hajnalban több alkalommal regisztráltak pause-t (kritérium 2000msec) 40-42 pulzusnál, ~2300 msec ideig: blokkolt sinus ritmus. Napközben többszöri megszédülés volt, tapintásra kimaradó pulzussal (50-60). Szoftver erre az időintervallumra csak a már említett supraventrikuláris ütéseket emelte ki (10 izolált, 5 couple). VES nem volt. Lehetséges, hogy mivel a pause kritérium alatt volt az esetleges pause, így a blokkolt ütést supraventrikuláris eseményként értékelték? Válaszát előre is köszönöm! Kinga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
02.
15.
Kedves Kinga . A blokkolt pitvari extra csak a felvétel áttekintése alapján diagnosztizálható. Asystolének vagy AV blokknak jelzi a Holter.
2015.
01.
29.
Kiss Dóra kérdése:

Kedves Doktor ! 21 éves nő vagyok fogamzásgátlót szedek. 85 kg vagyok, és a családban dédimnek a testvérének a fiának volt trombózisa csak. Ez a fogamzásgátló szedésénél meghatározó lehet ? Alsó lábszáramon a jobbon egy pontban lilás elszíneződést vettem észre miután megnéztem, mert járáskor és csak akkor azon a ponton benyilall. Térfogata a két lábszárnak azonos, csak azon a ponton fáj és amikor járok nincs tészta tapintat nem vörös mindkét lábszárnak tapintat alapján azonos a hője. , ha hátrafeszítem a lábfejemet nincs fájdalom. viszont nem is emlékszem, hogy megütöttem volna-e . 3 hete napi 4x-5x edzem lehet attól fájna ? És azt szeretném kérdezni, hogy megelőzés képen a trombózisveszély kivédésére mit lehetne tenni ? Igyekszem sokat inni, hogy ezálztal is hígabb legyen a vérem.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
29.
Kedves Dóra ! Ma már genetikai vizsgálattal ki lehet zárni azt, hogy fogamzásgátló thrombosist okozzon. Ha a vizsgálat negativ nem kell félnie az ilyen tipusu thrombosistól. A rendszeres mozgás és folyadék fogyastás is helyes, ezeket érdemes csinálni. Viseljen gumigarisnyát ha hosszabb ideig nem mozog vagy több órát utazik. Más hirtelenjében nem jut az eszembe.
2015.
01.
29.
Terhelésre magas pulzus kérdése:

Tisztelt Doktorúr! Már kérdeztem öntől,köszönöm váladzát,mindig megnyugtatott,remélem most is így 36éves nő vagyok,stresszes és nem alszom túl jól.káros szenvedélyem nincs.Mozgásszegényebb az életmódom.Ami a panaszom,hogy reggel amikor felkelek még ágyban vagyok a pulzusom normális64-70között van.viszont kimegyek mosakodni,ahogy felállok a pulzusom 120-130között van.ha leülök lemegy 80köré de enyhe mozgásnál visszaugrik.ez magától egy óra múlva rendeződik,lassabb lesz.voltam uh,MPS,a holteren sinus tachikardia rövid ideig,pár ves,kes.vérnyomásom 100/60 körüli.nem kaptam rá semmit,azt mondták sportoljak és rendeződik.Tudom bízzak az orvosomba,de szetetnék megerősítést,Ön mit gondol erről?mitől emelkedig meg mozgásra ilyen nagyon?köszönöm válaszát
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
29.
Kedves Kérdező ! Teljes mértékben megerősítem, hogy rendszeres mozgással, egészséges életvitellel teljesen megszüntethetőek a panaszai és tünetei ! Nincs semmi baj ezekkel a tünetekkel, egészségtelenül élhet, sokat szoronghat, nincs önbizalma, hogy ezeken változtatni tud. Pedig higgye el tud
2015.
01.
28.
laboreredmények kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Diagnózisom: A kéthegyű billentyű elégtelensége Gyógyszereim: Kovarex As Comb reggel 1x5/1,25, este Amlodipin 1x5mg,Nebilet reggel 5 mg, este 2,5 mg Verospiron reggel 1x25mg,Zocor forte este 40 mg A labor vizsgálatnál a következő eltérések jelentkeztek: Vércukor 6,2 Kreatinin 101 Kálium 5,6 Lymphocytal % 23,9 Lymphocytal #1,32 Mi okozza ezeket az eltéréseket, milyen betegségre utal, mi a teendő? Megértő segítségét előre is köszönöm, üdvözlettel: laboreredmények
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
28.
Kedves Kérdező ! A betegségek diagnózisa, a betegségek megállapítása nem olyan egyszerű, hogy leírjuk a gépbe és már jön is korrekt válasz ! A betegségek tisztázásához kellenek előzményi adatok, leletek, zárójelentések. Szükséges az aktuális panaszok ismerete, időbeli alakulás. Szükséges egy komplett orvosi vizsgálat majd ezek után kiegészítő vizsgálatok elvégzendőek. Ha ez mind a kézben akkor lehet véleményt adni arról, hogy mi, mit okozott Önnek. Ezért javasolom, hogyha van panasza, kérdése, bizonytalanság - szorongás kíséri állapotát mielőbb konzultáljon a kezelő orvosával, mert ezekre Ő fog tudni választ adni. Én csak találgatok, az meg butaság, sőt hibás is lehet.
2015.
01.
27.
szívverés1 kérdése:

Kedves doktor úr, szeretnék érdeklődni, hogy a 130-as tachykardiát kell-e kezelni.? Továbbá hogy ha a vérnyomás orvosnál mérve 160/85, amit az orvos csak 140/85-nek írt be, mivel szerinte orvosnál mindenkinek magas rendben van-e? Otthon mérve voltak általában 160/100, 170/110 értékek is + gyors szívverés érzés+ fájdalmak és zsibbadás bal oldalon és bal kézen, hideg érzés bal felén, állkapocsfájdalmak, de az EKG késobb jó volt állítólag. 24 órát fenn volt a gép, ami vérnyomást nem mért, csak szívverést, amit picit furcsáltam. Előtte kb. 1 hónappal nemstabil angina pectoris-t diagnosztikáltak, miután próbaképp beadtak egy Chlorprothixen nevü gyógyszert, amire nem volt semmi okuk, mert lumboszakrális plexus paraparézissel kezelnek és tolószékben vagyok. Mikor a nekem nem való gyógyszert Chlorprothixen beadták reggelre nem tudtam beszélni sem és zsibbadtam, ájultan estem vissza az ágyra, nem tudtam magamról. Ezután kimosták a gyógyszert, de ekkor kaptam heves szívfájdalmakat. EKG kimutatta a nemstabil angina pectorist, és az értékek kb. 15 perccel a nitroglicerin beadása után azt mondták jók a kovetkezok voltak: S CK 1,36 , S-hscTnT 0,005 S Myoglob kevesebb mint 21.00 ug/l 0 58 -ez szerintuk már rendben volt, így hazajohettem. Sokáig nagyon eros szédulés és a fenn leírt fájdalmak és szívverés + magas vérnyomás volt jelen nálam. Nem kaptam semmifél gyógyszert. Most már jó. mind a gyógyszer hatása volt szerintem, mert addig nem volt soha hasonló problémám. Egy orvos azt mondta, ilyen diagnózissal automatikusan szívkórházba kellett volna szállítani. De mivel én beleegyeztem elengedtek, már így is eleget károsították az egészségemet. Köszönöm válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
27.
Kedves Kérdező ! Szerintem is minél előbb forduljon kardiológus szakorvoshoz, mert sürgősen ki kellene vizsgálni a panaszainak az okát. Mást nem tudok mondani ezekből az adatokból.
2015.
01.
27.
? kérdése:

Szervusz Péter! Muszáj megkérdeznem! A tüdőgondozóban az éves ellenőrzés során (asztma miatt) ráírták a papíromra: "Jelzetten aortás típusú szív". Ez jelent valamit? Nagyon érdekelte a vérnyomásom a doktornőt, de amúgy semmi érdekeset nem mondott. Köszönöm, ha válaszolsz! Minden jót! Gyöngyi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
27.
Nincs ennek igy jelentősége. A mellkas rtg nem jó a szív megítélésére , Echocardiographia kell, ha gyanu van aorta billentyü betegségre. Ha nincs gyanu /zörej, panasz, EKG eltérés/ akkor ezzel nem kell foglalkozni.
2015.
01.
27.
Aba Béla kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Köszönöm szíves tanácsát, kipróbálom a Panangin szedését. Remélem, azt a Letrox mellett lehet szedni. A mostani TSH-m 13,7 mlU/l volt és napi egy Letroxot javasolt az orvosom. Bevezetőnek most felet szedek. Üdvözlettel Aba Béla
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
27.
Nyugodtan szedheti együtt a két gyógyszert
2015.
01.
26.
unoka kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Fiú unokám 11 éves,egy este 2 óra pihenés után valami okból kifolyólag felment a vérnyomása 150/120-ra,a pulzusa is 125volt.Az ügyeletes orvos kórházba utalta .Vizeletet néztek az rendben van,EKG rendben van,szív ultrahang is rendben van .Felraktak neki egy 24 órás vérnyomásmérőt.Ma elemezte ki a doktor.Annyit mondott,hogy magas vérnyomás betegsége van,felírt Ednyt 2,5-öt.A kérdésem az lenne,nem lehet e a hirtelen vérnyomás emelkedésnek,hogy éppen akkor kapott el egy vírusos torokgyulladást?3 nap után már jó lett a vérnyomása gyógyszer nélkül,4.napon a pulzusa is 80 lett.Ma matematika felmérés volt és a kórházban is sokat kellett várni,így a pulzusa ismét 90.Elég stresszes gyermek, nagyon hajt az iskolában is,nem lehet,hogy az is közre játszik?Kicsit túlsúlyos is.Eddig foci edzésre járt 3 évig,a sport orvos sosem talált nála bajt.Doktor úr véleményére lennék kíváncsi,mert az őt vizsgáló orvos azon kívül,hogy odaadta a zárójelentést,semmit nem mondott arról,hogy mi lehet a baj oka,csak az enyhe túlsúlyt gondolja okának.Most naponta méri 2-szer a vérnyomását,kezdje e el a gyógyszert szedni akkor is ha esetleg jók az eredmények?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves érdező! 11 éves gyereknél ez nem normális jelenség. Javasolom, hogy a Heim Pál Gyermekkórház Hypertonia ambulanciáját keressék fel. Gyerekeknél azért nem mindjárt a gyógyszeres kezelés az első ilyen esetben. Kérem konzultáljanak szakorvossal.
2015.
01.
26.
Mama kérdése:

Kedves doktor Úr!Egy alkalommal már kerestem Önt kérdéssel,az nagyon megnyugtatott.Most egy vérnyomással kapcsolatos gondomat szeretném leírni,és kérni véleményét.Hat év óta nem sikerül a vérnyomásomat "rendezni",még az után sem,hogy 4 stentet kaptam egy éve.Nagyon sok gyógyszeres variáció volt már,egy rövid idő után jelentkezik a magas vérnyomás,szapora pulzus.Jelenlegi gyógyszereim:R1/2 Concor 5mg,és 1 Tritáce 5 mg.Este:1 tritáce 5mg és 1 Lercaton 10 mg. Ezek mellett előfordul,hogy Tensiomint kell bevennem,de sajnos mostanában csak rövid időre viszi le a 180/90 és sokszor 120-130 pulzusomat.Ilyenkor remegek,néha szédülök.Történt teljes vérkép is,csak a cukor értéke volt kissé magas:6,más különösebb nem.Tudom hogy látatlanban nehéz véleményt mondani,de kérem ha tud segítsen.Sajnos a bokám is ödémásodik estére.Köszönöm válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves Kérdező ! A gyógyszerek adagját vagy az gyógyszerek összetételét kellene változtatni. Keresse meg a kezelő orvost, mert ezt az ő segítségével kell megoldani !
2015.
01.
26.
koleszterin csökkentés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr ! Azt szeretném megkérdezni,hogy 5,8 koleszterin szint esetén nem lehet-e a gyógyszer helyett/sztatin / Béres Koleszterin konrollt /szterin / szedni a csökkentés végett.A vérzsirszint jó volt.Köszönettel:Miklós
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves Kérdező. Ha a chol. szint gyógyszer mellett ilyen jó akkor folytatni kell a statint. Ha anélkül ennyi akkor nem kell csak egy erős diéta.
2015.
01.
26.
Aba Béla kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Bár látom, hogy elsősorban kardiológiai kérdésekkel foglalkozik, mégis, azon az alapon, hogy minden mindennel összefügg, Önhöz fordulok. Jó egy éve fogyni kezdtem, igyekszem sok vizet inni, mégis nagyon gyakran kell vizelnem, mintha vízhajtót szednék. Emellett a szívem igen gyakran kalapál, mintha futnék. Bár tudnék, lehet, hogy az ízületeim is a vízveszteség miatt fájnak(?) Pajzsmirigy alulműködésre Letrox-ot szedek. Kérem szíves segítségét, kihez fordulhatnék? Üdvözlettel Aba Béla 0620-966-7838
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves Kérdező ! A gyakori vízivás az gyakori vizeléssel jár. A sok vizelet sok K és Mg vesztést okoz. Attól össze-vissza verhet a szív. 2x2 drg Panagint szedjen. Emellett tanácsos ellenőriztetni a pajzsmirigy működést is, ha a Panangin nem segít.
2015.
01.
25.
Köszönöm a gyors választ! kérdése:

Köszönöm Doktor Úrnak a gyors választ! Ez nagyon megnyugtató! :)
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Örülök ha segítettem
2015.
01.
24.
magas vérnyomás kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Alkalmassági vizsgálat során,180-as vérnyomást mért az orvosom. Kaptam 24 órás vérnyomásmérőt,és még várok 24 órás EKG-ra is. A vérnyomásmérés eredménye átlag 140-es vérnyomás,de volt 171 és volt 113 is. A pulzusszámom viszont alacsony,50-60 közötti. Érdeklődni szeretnék,mire utalhatnak ezek az eredmények? ahogy meglesz az EKG eredmény megyek orvoshoz,de kérem,addig is tájékoztasson,mire számíthatok! Köszönettel: Zsuzsa
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves Zsuzsi ! Várjuk meg az eredményeket. Ezek az ingadozások nem kezelendők ! Belemennek a normális vérnyomás tartományba.
2015.
01.
23.
Kriszti7 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Bocsánat, nem tudom az előbb leírtam-e az e-mail. címemet, ha nem akkor most pótlom. Várom mielőbbi szíves válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Válaszoltam, remélem segítettem vele.
2015.
01.
23.
Kriszti7 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 50 éves nő vagyok, nem elhízott 64 kg, nem dohányzó, alkoholt ritkán, mérsékletesen fogyasztó (1 pohár bor/kiemelt alkalmak) már nem is kávézom, még tettem, akkor is gyakorlatilag tejeskávét ittam. Karácsony előtt nagyon megbetegedtem, vírusos gennyes náthás betegség után fülkülthurut, gennyes középfülgyulladás csak jobb fül, volt a szövődmény, Zinnat antibiotikumot szedtem 5 napig, azóta folyamatosan cseng, búg a jobb fülem. Közben kiderült magas a vérnyomásom, amire másfél hete Diovan (80mg/nap) vérnyomáscsökkentőt szedek, . (Háziorvosom azt mondta nem okozhatta a magas vérnyomás a fülzúgást, mert nem volt annyira magas. 160/90 mindkét oldalon mérve) Sokat olvastam az elsavasodásról, néhány hete lúgosítást is folytatok. Az a kérdésem a Diovan okozhat-e savasságot, mert amióta szedem úgy érzem ég a nyelőcsövem, ha igen, akkor mit lehetne szedni helyette, ami nem savasít?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves Kérdező. Az Ön panaszait a fül gyulladásos betegsége okozza. Ez a vérnyomásérték még kezelésre sem igazán szorul, mert lehet hogy a kellemetlen fülcsengés okozta stressz következménye. Fülészetre kellene mennie. Addig is köptető, orrcsepp /Nasivin / kell. No meg a jó kis Zinnat. Meg fog gyógyulni !
2015.
01.
23.
kék száj kérdése:

Üdvözlöm! Évek óta van légszomjam, hamar fáradok, ritmuszavart érzek, időnként minden ok nélkül nagyon szapora, néha meg egy hatalmasat üt, néha összevissza, meg remegést érzek. Nem vagyok vérszegény, a pajzsmirigy értékeim is jók, sokat eszem, de ne látszik rajtam. Sajnos mostmár teljes nyugalmi helyzetben is előfordulnak ezek a panaszok, fulladáskor néha köhögnöm kell, és az alsó ajkam elkékül. alapvetően gyenge fizikum 48 kg 156 cm, 46 év nő vagyok. Voltam már magánrendelésen kardiológusnál nem tapasztalt semmit az ekg-n, igaz akkor pont nem is fulladtam, volt feltéve mérőműszer is egy napra, de nem vett fel semmit...., éppen kontakt hibás volt. Az sztk-ban ultrahanggal mitralis propalsust állapítottak meg és azt mondták ez tipikus vékony női betegség és én ilyen lakat vagyok, ez csak kellemetlen. Lehet hogy tipikus és lehet hogy számukra kellemetlen, de nekem nagyon rossz érzés arra ébredni hogy úgy vergődik a szívem össze vissza mintha veszett kutyák üldöztek volna, nem kapok levegőt és szorít a gyomrom tájékán. Fájdalmat nem érzek csak hol erősebb hol tompább nyomást szortást. A lépcsőn két emelet már sok és kivagyok mire felérek. Mozgékony, jövő menő emberke voltam eddig. Mi a csuda ez? Mert lehet hogy tényleg semmi komoly, de nagyon nagyon rossz.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Kedves kérdező ! Három nagyon fontos vizsgálat hiányzik: 1/ 24 órás EKG vizsgálat, 2/terheléses EKG vizsgálat 3/ mrtg - tüdőgondozói vizsgálat. Ezek nélkül aligha lehet előre lépni.
2015.
01.
23.
Holter EKG kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szívritmuszavar és szívzörej észlelése miatt kardiológiai kivizsgálásom folyamatban van. Tegnap reggel 24 órás Holter EKG készüléket kaptam. Az asszisztens utasítása alapján ma reggel eltávolítottam magamról az elektródákat és a készüléket. A kijelzőn ekkor azt olvastam, hogy a felvétel ideje 23 óra 59 perc, a jobb felső sarokban az elem ikon teljesen fekete volt. Mostanra az elem ikon üresen villog, a kijelzőn a következő figyelmeztetés olvasható : Olvastassa be felvételt!. Nekem jan.26-án, hétfőn reggel kell a készüléket visszavinnem. Az lenne a kérdésem, ha az elem lemerül, a felvétel el fog veszni, vagy tárolva van a készülékben? (A rendelőintézetben ma nem dolgoznak, a telefon elérhetetlen.) Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Nem veszik el a tárolt lelet. Az megmarad a memóriában akkor is ha kiveszi az elemet. Egyébként szoktuk is mondani, hogy vegyék ki ilyenkor az elemeket.
2015.
01.
23.
.. kérdése:

Kedves Doktor úr, 22 éves vagyok, panaszaim évekkel ezelőtt kezdődtek. Extrák, szabálytalan ritmus főleg stresszre, mozgásra, alváshiányra. Keményebb megterhelés (akár sport vagy főleg komolyabb vizsgák) után rendszeresen légszomjam van, a nap nagy részében, terhelhetőségem csökken, gyakoribbak az extrák is ilyenkor. (Aludni tudok rendesen.) Volt, hogy két hétig is eltartott egy-egy ilyen levegőtlen időszak. Voltam kardiológián (ősszel), azt mondták, az enyhe MPS –em nem magyarázza ezeket a panaszokat. Szeretnék teljes életet élni, és megérteni, hogy mitől van légszomjam miután jól megdolgoztatom a szívem. Légszomj közben nem magas a pulzusom. A belégzést érzem nehéznek. Egyetemen egyszer megnéztem, és az oxigénszaturációm jó volt. Mellkasröntgen negatív. Ha úgy érzem, nem hiperventillálok, nem dagadnak a végtagjaim (a MPS-emhez csak jelzett/I. MI társul), minek következtében fulladhatok még? Idegi alapon hogyan lehet légszomjam? (Egyik előadáson mondták, hogy a krokodilok teljesen kipurcannak egy-egy vadászatuk után, mert tejsavasodnak és sok oxigénre van szükségük, hogy a májuk átalakíthassa a laktátot.) Ezek után már azt hiszem a zárt osztályra küldene :) , de tényleg nagyon szeretnék pontot tenni ennek a végére, megérteni, hogy mi történik velem ilyenkor és mit tudok tenni ellene. Válaszát és türelmét köszönöm! Üdvözlettel, Viktória
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
26.
Drága Viki ! Nem küldeném sohasem zárt osztályra azt aki szeretné megérteni, hogy mi a panaszainak az oka. Mindenki azt szeretné ha beteg, vagy nem érzi jól magát mielőbb megszűnnének a panaszai. Ehhez azonban részletes kardiológiai kivizsgálás kell. Szükséges még egy 24 órás EKG monitorizálás, valamint egy terheléses EKG vizsgálat. Ha ezekkel nincs kóros akkor az lehet a baj, hogy egyszerre túlterheli magát fizikai értelemben, máskor meg nem terheli a szervezetét. Azt kellene tenni, hogy rendszeresen, óvatosan kezdve, heti adagokban emelve a terhelést naponta sportolna. Legfőképpen akkor nem kihagyni ezt, mikor jön a vizsga időszak, vagy a szabadság ! Rendszeresen, előre megtervezett életvitel a stresszt is mérsékli, valamint a mozgás pedig a stressz tűrőképességet javítja. A kivizsgálás után ezt kellene megfogadnia. Higgye el ez a hiba !
2015.
01.
23.
Andi-Bandi kérdése:

Köszönöm válaszát, megkaptam.A javasolt vizsgálatot mindenképp megcsináltatom.Jó egészséget kívánok, üdv:Andrea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
23.
Örülök ha segítettem.
2015.
01.
23.
Pálinkás Izabella kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! köszönöm válaszát. Ez a gyógyszeres kezelés már 4 éve folyik, közbe született 1 kislánya a terhesség alatt átállították Fraksziparin injekcióra,szülés után vissza sincumárra. Milyen célzott vizsgálat kell ahhoz hogy megállapítsák hogy már nincs szükség a tablettára? Válaszát előre is köszönöm. tisztelettel Pálinkás Izabella
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
23.
Haematológiai szakvizsgálat kell a thrombophilia kizárására. Ezt a szakorvos /haematológus/ végezteti el és Ő ad vélemény a vérhígitó további alkalmazásának szükségességéről !
2015.
01.
22.
Andrea kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Arra kérném, ha sikerült kiértékelni a leleteimet,legyen szíves véleményezni.Pl:szedhetem e a panangint, magneb6 helyett,kell e esetleg Ön szerint valamilyen más vizsgálat,pl:terheléses ekg?Vagy feleslegesen aggódóm?Sajnos sokat szorongok ezek miatt.A kardiólógiára február 06-ra van ídőpontom.Köszönöm szépen a segítségét, és neharagudjon.Andrea jeligére
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
23.
Kedves Andrea ! Priviben már válaszoltam. Remélem megkapta ?
2015.
01.
22.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Köszönöm nagyon, hogy ennyiszer szakított rám időt.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Örülök ha segítettem.
2015.
01.
21.
p.andrea72@freemail.hu kérdése:

Bocsánat dr úr, elfelejtettem mondani hogy rosszul alszom a szorongás miatt, ezért este egy frontint is bevszek, csak sokszor nem használ.még annyit hogy miota szedem este is a concort olyan nyomás van a mellkasomon.Andrea jeligére koszonom
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Andrea ! Szerintem el kellene mennie a kardiológusához, elmondani, hogy milyen panaszokat és tüneteket okoz a gyógyszer. Mással kellene próbálkozni !
2015.
01.
21.
Szívinfarktus? kérdése:

Tisztelt Doktorúr! Édesanyám 50 éves, vékony testalkatú, dohányzik (kb. napi 5 szál cigaretta), és mozgásszegény, stresszes életmódot folytat (nem cukorbeteg, laboreredményei rendben vannak). Pulzusa sok éve magas, 80-120/perc, de eddig nem voltak szívpanaszai. Viszont kb. 3 hónappal ezelőtt komoly rosszulléte volt, rettentően erős, görcsös, szorító fájdalom jelentkezett a mellkasában, emellett az állában is érzett erős fájdalmat, le kellett feküdnie, de nem engedte, hogy mentőt hívjunk, és kb 20 perc múlva megszűnt a fájdalma. Azóta többször jelentkezett hasonló rosszullét, de kisebb intenzitással. Ugyanúgy azt érezte, hogy görcsöl, szorít a mellkasa, a torkába sugárzik, olykor nehezen kap levegőt (amikor ivott vizet, átmenetileg enyhültek a panaszai). Hetek óta nagyon feszültnek érzi magát. A család nagyon megijedt a rosszullétek miatt, mert lábon kihordott szívinfarktusra gyanakszunk. Háziorvos azt mondta a tünetekre, hogy beutalhatja kórházba kivizsgálásra, de azzal számoljunk, hogy több hónap múlva tudnak csak időpontot adni, így elmentünk egy magánrendelésre, ahol EKG-t és szív UH-ot végeztek. Viszont itt is csak annyit mondott az orvos, hogy nem lát semmit, ami hasonló tüneteket okozna, ő mindent rendben lát. Erre Anyukám megnyugodott, én viszont egyáltalán nem. Milyen vizsgálatra lenne szükség, amiből megállapítható, hogy esetleg infarktusa volt? Ezt ki lehet egyáltalán mutatni szív UH-gal? Milyen vizsgálatok elvégzése javasolt ebben az esetben, ha nem kívánjuk megvárni a több hónapos kórházi várakozási időt? Milyen eljárás képes kimutatni, hogy van-e koszorúér szűkület vagy elzáródás, lerakódás? Addig is érdemes lenne elkezdeni valamilyen gyógyszer szedését? Előre is köszönöm a segítséget, nagyon várom a tanácsát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Én azt mondom, hogy ez bizony komoly koszorúér betegséget jelző panasz lehet. Sürgős beutalás kell, kötelező kardiológiára ! Izotopos szívizomscintigráfiát vagy coronária CT vizsálatot kellene végezni . A koszoruér betegség panaszmentesen nem okoz eltéréseket. Panasszal kapcsolatosan készülő EKG a kórjelző vagy az előbb említett vizsgálatok valamelyike szükséges azelőtt még mielőtt infarctus jelentkezik !
2015.
01.
21.
Andrea kérdése:

Tisztelt Szemerédi Doktor Úr! 42 éves nő vagyok,kérem segítsen.Helyzetem miatt nagyon elvagyok keseredve.1999-ben mitralis prolapsust állapítottak meg nálam.Azóta szinte minden évben voltam kontrollon,ahol mindig csináltak Echo vizsgálatot is.2014-ben viszont ehhez társult alkalmanként magas pulzus.Pl.egyik reggel munkába tartottam,de olyan heves szívdobogás fogott el hirtelen, hogy haza kellett mennem.Decemberben pedig több alkalommal éjszaka nem aludtam, mert a szívemnél olyan furcsa, erős égő szerű érzések jöttek bizonyos ídőkőzönként.Vissza mentem a kardiológiára, és csináltak 24 órás holtert.Az eredmény miatt az orvos azt mondta, hogy este is szednem kell a Concor 5 másik felét is.A pulzusom a papir szerint reggel volt magas, 121-es, viszont az éjjeli rohamaim nem látszódtak rajta.Concor miatt teljesen rosszul vagyok,sokszor este is csak 98-99 a vérnyomásom,a per 66 vagy 68.Pulzus 60 körül.Mikor erre beveszem az esti adagot, volt hogy 87-es lett az első érték.Akkor mennyi lehet mikor alszom?Félek hogy reggel egyszer csak nem ébredek fel.Ha viszont megpróbálnám elhagyni az esti adagot, félek hogy újból lesz valami esemény.Teljesen ki vagyok borulva,napközben is rossz a közérzetem, másodikra alig bírok felmenni,lassan már házas életem sincs a férjemmel,azonkívűl sokszor sírok.Az orvosom azt mondta, hogy biciklizzek, de nem tudom hogy a napi fél óra elég e, illetve milyen intenzitással.Ön szerint nem lenne jobb egy szoba bicikli?Azonkívűl minden nap tornázok 30 percet.De nem tudom, hogy a pulzusra mi lenne a leghatékonyabb.Concoron kívűl szedek még magneb6-ot, 375mg,c vitamin 500mg, d vitamin 2000 egység.Kérdésem az lenne,hogy nem e lenne jobb áttérnem a Pananginra,de ha áttérek, akkor ahhoz kell b6 is ugye?Sokat olvastam a pananginról, hogy nagyon jó,kiegészítő terápiaként.Nekem ugyanis tavaly még sok volt az extrasistoliám is.Főleg decemberben.És még gondoltam ezek mellé Q10 vitamint is.Ön mit gondol ezek alapján,elhagyhatnám a concor felét?S ha igen, hogyan?Nem szeretném ha baj lenne.Ja, voltam magánrendelésen is,ott azt mondták nyugodjak meg, de sajnos nem tudtam.Ott azt javasolta az orvos,hogy az egész gyógyszert reggel vegyem be.Őszintén?meg se próbáltam!Úgy érzem,hogy eddig még sehonnét nem kaptam rendes segítséget.A gyógyszer meg szerintem nekem erős,mert előtte a vérnyomásom mindig 120/80 volt.Most meg mint mondtam is, alacsony.Kérem Dr úr az Email címére elküldöm a leleteimet.Legyen szíves megnézni,várom mielőbbi válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Priviben válaszoljak ?
2015.
01.
21.
Rytmonorm kérdése:

Tisztelt Szemerédi Úr! 5.éve szedek rytmonorm tablettát napi 3x150 mg Korábban az orvos pitvar fibrillávió miatt írta fel, Azóta nics fibrillációm, csak elhanyagolható exrák. Kérdésem hogy ilyen hosszú ideig lehet e szedni a rytmonormot, illetve a mellélhatások miatt nem kellene cserélni más készítménnyel?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Ha igazolt pitvarfibrillációja volt és ráadásul vannak extrái én folytatnám a Rythmonormot, mindaddig, amig újabb pitvarfibr. nem jelentkezik. Akkor ugyanis váltani kell. A gyógyszer a megelőzést szolgálja.
2015.
01.
20.
aranyér kérdése:

Tisztelt doktorur! Nekem tizenöt éve a terhesség alatt jött elő az aranyerem és eddig nemvolt velepanaszom.most januàrban kèthétpihenőutàn elkezdtem dolgoznidélutànosban már amunkahelyemen rosszvolt a közérzetem,fát a derekam balodalt a hasamalul.itthon fürdésnél vettem észre hgy kintvan az aranyerem.két háromnapig vérzettis.detralexet ajánlottak és reparon kenőcsőt.egyszerrekezdtem el használni mind a kettőt.de elkezdett nagyon feszűlni a hasam baloldalt előszőr a detralexregondoltam hogynem jo nekem ajànlották hogy anapi 2 helyett csak1 vegyek be.de aztàn a reparon kenőcs használata útán szinténerősbal alhasi feszülést éreztem.a háziorvos csak dicsérte nekem a detralexet nem adott más tanácsot d elküldött proktologiára.kifelemenet a rendelőből meglàttam a sperti kukreklámjátarany ér is javult. még az nap esteváltottam arra a kúpra és s detralexet is elhagytam.mármásnap jobb volt a közérzetem még mellé ittam kamilla teat és aktiviat ettem.megindúltak a szelek is .kb négy napmülva 19-én bejutottam a proktOlogiàra.diagnozis 2-3fokuaranyér borsnyi felszivodàsban.kaptam colonoscopiára beutalot.addig szedjem a detralexet és új gyógyszertári kúpot.este használtam is màr a kúpot reggel is nemvolpanaszom.ebédnél bevettem egy detralexet este már nem mertéreztem a feszülést de csak baloldalt és most ittvagyok éjszaka és nem tudok elaludni annyira feszül a hasam.milehet a bajom.nemhitték el nekem hogy nembirom lehet a detralexet.vastagbéltükrözés egy honap múlva.holnap màr biztos nem veszek betablettat.kérem vàlaszoljon.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Nem kell azt szedni ami panaszt okoz és nem könnyebbséget. Az aranyér ráadásul ilyen jellegű panaszt nem szokott okozni, ugy hogy lássuk azt a kolonoszkopiát. Inkább görcsoldót szedjen és fájdalomcsillapítót.
2015.
01.
20.
Lábszárfájdalom - visszér kérdés kérdése:

Kedves Doktor Úr! 36 éves férfi vagyok. Panaszaim egy éve kezdődtek - sokszor fájt a lábam térdhajlatban, illetve lábszár külső oldalán, ez váltakozott hol a bal, hol a jobb oldalon. Nyáron a fájdalom miatt végül elkerültem Angiológiára ahol bal distalis poplitea mélyvénás trombózis gyanújával Clexane-t írtak fel nekem, de a doktor azt mondta, nem kell feküdnöm. Bevallom ez nagyon megrémített, és mivel a fájdalom továbbra se múlt el 4 nap múlva bementem az ügyeletre, ahol nagyon részletes UH-al az égvilágon semmilyen thrombust se találtak. 3 heti egyre csökkentett Clexane után mivel a fájdalmak nem múltak, sőt a jobb lábban is jelentkeztek, átküldtek az ortopédiára. Ez volt lassan 7 hónapja. Azóta már több ortopéd orvosnál jártam, akik vagy a krónikus lúdtalpamat (mindkét láb, betétet hordok) vagy kezdődő porckopást jelölték meg mint a fájdalom okát, több belgyógyász is megnyugtatott hogy nincs trombózisom. Sajnos nagyon hipochonder vagyok, ezért azóta is máris a legrosszabbat sejtem ha fáj a lábam, ami azóta folyamatosan fennáll, hol a bal, hol a jobb lábszár/térd területén. Többnyire a boka, a lábszár alsó része, vagy a lábszár térd alatti hátsó-oldalsó részén érzek szúró, "húzó" jellegű fájdalmat. A lábam ugyan sose dagadt meg vagy vörösödött be, de estére általában "nehéz" lesz mindkettő, és a lábszár külső oldalán vizesedik is. A fájdalomnál tán jobban idegesít a félelem hogy mi bajom lehet - nem tudom okozhatja-e ezt visszér, érdemes-e egy angiológiai kivizsgálásra elmennem? Köszönettel,
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Én azt hiszem Önnek nincs vénás betegsége. Ezt vagy meggyógyították vagy nem is volt. Mindegy ez a továbbiak szempontjából, mert ha már nincs eltérése nem ez áll a panaszok háterrében. Ennyit tudok hozzátenni az eddigiekhez. Ne féljen, mert biztosan nincs thrombosisa, vénabetegsége !
2015.
01.
20.
trobózis kérdése:

üdvözlöm Dr Úrkérdésem lehet-e syncumárt és acerolás C.vitamint szedni eggyütt.köszönettel Mezei Istvánné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező Lehet szedni, de pár alkalommal 2-3 naponta INR-t kell nézni, mert befolyásolhatja az értéket. Alkalmazkodni kell az együttes szedéshez.
2015.
01.
20.
koleszterin csökkentő kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Szeretném a véleményét kikérni.Évekig szedtem a Vasilip 20-at,mert 5,3 volt a koleszterin szintem,és ISZB-vel kezelnek.A májfunkciós értékeim rosszak voltak,igy az endokrinológus javaslatára abbahagytam a Vasilip szedését 3 hónapja.Most 6,00 Se koleszterin,triglicerid 1,57,se GGT 52.A többi jó.Most a háziorvos javasolta,hogy mégis szedjek Xetert,de nem tudom,hogy most akkor mewlyik orvosra hallgassak.A vasilip bevált nekem,de azt mondják a Xeter nem kárositja annyira a májat,viszont a mellékhatások miatt a bevált Vasilipet szivesebben venném be ha nagyon muszály,mert azt már ismerem.Önnek mi a véleménye a két gyógyszerrel kapcsolatban ? Kérném szépen a segitségét,melyet előre is megköszönök ! Tisztelettel: 64 éves assszony
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező. Koszorúér betegségben a koleszterinnek 4.0 mmol/l alatt kellene lennie ! Ezt valamivel jó lenne elérni. Én is megpróbálnám a Xetert. Ha nem válik be el kell menni a Lipid Ambulanciára, mert akkor is kell valamilyen koleszterin csökkentést végezni !
2015.
01.
19.
Veszélye van? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Van következménye, veszélye annak, ha valaki "indokolatlanul" szed többfajta vérnyomáscsökkentőt? Mi a következménye ennek, mi történhet? Köszönettel! Szilvia
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Az a veszélye, hogy leesik a vérnyomás és felkeni sem tud az ágyból. Más baja nem lesz a gyógyszert szedőjének !
2015.
01.
19.
Pálinkás Izabella kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Fiam barátnőjének 17 évesen volt hasi műtétje,vmilyen gyulladása volt,felnyitották a hasat ami gennyes váladékkal volt tele,közben eltávolították az egyik petevezetéket is. Ez 4 éve történt. Elmondása szerint látta mások lábát fáslizzák műtét előtt.Kérdezte is,hogy az övét nem kell, Azt mondták ő még fiatal,biztos nem lesz semmi baj. A műtét után más kapott cleksán inekciót,ő nem mert még olyan fiatal. Hazamenetele után egy héttel lába feldagadt,és fájt. Orvoshoz ment,befektették és mélyvénás trombózist állapítottak meg. 2 hét után mehetett haza. Sincumár tbl. írtak elő, melyet azóta is szed,havi rendszerességgel kell ellenőrizni. Kérdésem a következő: Fiatal, elképzelhetelennek tartom hogy más lehetőség most már nincs.Az előtte levő akár 60 évet most már havi gyakorisággal orvoshoz járással kell töltenie? Egyébként teljesen egészséges.Az ő fiatal szervezete esélyt sem kaphat már arra hogy gyógyszer nélkül éljen? Hiszen laikusan arra gondolok,ha akkor a műtét után kap vérhigítót X ideig amit ugye utána abbahagy,a szinte 100%hogy nem lett volna trombózisa. Miért nem hagyatták már abba a Sincumárt és esetleg egy nem drasztikus pl.Aspirin Protectot szedhet,ha egyáltalán szükséges. Válaszát tisztelettel várom. Pálinkás Izabella
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
22.
Kedves Kérdező ! Szomoru történet, láttam már ilyet. Azonban azok mindegyikében volt egy kis alvadási zavar is a háttérben /thrombophilia/. Ha ilyen van a háttérben, akkor bizony nem lehet elhagyni az anticoaguláns kezelést ! Nem lehet átállitani sem, mert az említett gyógyszerek nem hatékonyak ebben a betegség csoportban. Viszont ha nincs thrombosist fenntartó ok, akkor egy év után el fogják hagyni a Syncumart.Reménykedjünk ebben.
2015.
01.
18.
Era kérdése:

Koszonom szepen a gyors valaszt Foorvos ur! Lelkem melyen remeltem, hogy azt irja: csokibomba utan 5,2 vercukorral kizart a cukorbetegseg, minden mas csak veletlen. Mint írtam, itt megvaltoztak az etkezesek. Otthon nagy kiegyensulyozottan etkeztem, de az itteni kajat egyszerüen nem birom megenni, olyan rossz. Hetkozben nem tudok fozni, mert napi 12-15 orat vagyok tavol a szallasomtol. Nagyon faradt vagyok, nincs erom mar este a tuzhelyhez allni. Hetvegen fozok, igy 3, jo esetben 4 nap eszek fott etelt delben, de az alapanyagok miatt az se olyan, mint az otthoni. A tobbi napon altalaban pizza, szendvics, neha langos napkozben -es orokke ehes vagyok, neha az ajulas kerulget az ehsegtol- este meg a hizas miatt eszek mindenfele gyumolcsot, joghurtot, tejet - felvaltva. Megprobalok valtoztatni, de nem tudom sikerul-e. Tudom, mi a dieta, csak a korulmenyek okoznak gondot. Kerem, nyugtasson meg, hogy 2-3 honap alatt nem lesznek szovodmenyek! Szep estet kivanok! Era
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Era ! Nem lesz semmi baj ! De azért egy kicsit vigyázzon magára. Egy kicsit jobban törödjön magával !
2015.
01.
18.
trombózis kérdése:

Köszönöm doktor úr a gyors válaszokat! Még csak annyit kérdeznék, hogy az orvosom említette a Xarelto nevű szert a Syncumar helyett. Ön szerint érdemes ezt kipróbálni, mert a Syncumar nálam problémás lehet. Illetve mi a véleménye a Detralexről és a Lioton gélről ebben az én helyzetemben? Köszönöm
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Kérdező Nagyon jó választás a Xarelto is. Ajánlani tudom. A többi gyógyszert nem szoktam adni enyhe mélyvénás thrombosisban
2015.
01.
18.
Era kérdése:

Kedves Foorvos ur! Belgyogyaszati temaban szeretnek kerdezni Ontol és ugy latom, On belgyogyasz is. En most kulfoldon vagyok, ne tessek engem itt orvoshoz kuldeni, mert nem tudok elmenni. Husvet tajekan fogok hazamenni, hamarabb nem tudok, nincs lehetosegem ra. Mi harman vagyunk testverek, 2 testverem cukorbeteg, bar sem a szulok, sem a nagyszulok nem azok/voltak azok. Nekem eddig nem volt ilyen jel, de az utobbi idoben sokat, mondhatni rengeteget hiztam, amit azzal hoztam osszefuggesbe, hogy itt mas a kaja, nem rendszeres, es elmaradt a mindennapos sport. Nehany honapja az allamon es a bajuszvonalban a lathatatlan pihek kozott eros, ronda szorszalak jelentek meg, amit csipesszel kiteptem, de egyre tobb van. A noverem mondta, ha hazamegyek huzzak el orvoshoz, mert lehet ez inzulinrezisztencia (hizas, szorosodes) is. Par nappal ezelott szinte osszetapadt a szam, olyan szomjas volt. Masnap ismetlodott. Az utobbi 2-3 hetben viszketek ott lent, de csak ejszaka es a mind a ket labamon ronda barna fél centis foltok maradtak allergias jellegu elocomra elmulo kiutesek utan. Egyebkent nem iszok sok folyadekot, meg az 1 liter is szukosen van meg es nem szaladgalok pisilni sem. Emlekszem, a testvereim vedeltek és rohangaltak, így derült ki csaknem egyidoben a cukorbaj. A doktor meg azt mondta azert van, mert nem lehet kockacuktor pisilni... Vettem egy varcukormerot. 14-15 ora kozott pogacsat ettem. Egy 20 dekas csomagnak kb. a felet, mert n agyon ehes voltam. A reggeli kimaradt, mert elaludtam. Este 8-kor a vercukor 9 volt. Majd 2 egymast koveto reggel 7,6 és 8. A 8-as cukorra megettem egy tabla Milka csokit (nem eszek egyebkent direkt edesseget, ez proba volt) es 2 ora mulva neztem cukrot. 5,2 volt. A keszulek felszippantja a vert (nem lehet tul kicsi vagy tul nagy csepp) es masnak is megneztuk az ertekeket, es az jo volt, evas elott mindenki erteke bovan 6 alatt vol-rajtam kivul. Nem ertem, de nagyon rossz ez a helyzet nekem. Nem tudom mit csinaljak. Ez most cukorbetegseg vagy nem? Dietazzak vagy nem? Lehet oka a vercukor valtozasa annak, hogy az utobbi tobbszor kikapcsoltam, azt se hallottam, hogy beszelnek korulottem. En azzal magyaraztam, hogy sokkal kevesebbet alszom, faradt vagyok, mert messze kell menni munkaba,napi 4 orat utazok. Az osok szivbetegek, infarktus volt mind e kettonek meg fiatalon 40 par evesen és tudom mi mindent tehet a cukorbetegseg a szervezettel-ha meg ehhez hozzajon a genetika akkor nekem ennyi lesz. Kerem adjon velemenyt es tanacsot nekem! Nagyon és nagyon izgulva varom a valaszat kedves Foorvos ur! Szeretettel udvozlom es elore is nagyon koszonom: Era
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Era ! Sajnos, az, hogy a családban sok a cukorbeteg és a szülöknél ilyen korán infarctus jelentkezett nem sok jót sejtet. Azonban azt is tudni kell, hogy a hajlam nem egyenlő a betegséggel ! Tessék egészségesen élni és diétázni. Ami nem azt jelenti, hogy nem ehet, hanem azt, hogy rendesen, nromálisan kell étkezni.Minimum 3x egy nap. Reggelizni kell a legerősebben. Ebédre egy rendes kétfogásos étkezés, vacsorára csak gyümölcs vagy joghurt vagy zöldség. A szénhidrát mennyiséget akkor is csökkentenie kell, ha nem cukorbeteg, mert a hajlamot nem szabad provokálni. Mozogjon és éljen egészségesen ! Ahogy hazaért forduljon orvoshoz, mert csak vizsgálatokkal lehet kimutatni, kizárni a cukorbajt. Majd akkor meglátjuk van-e . Addig elég, ha szépen betartja a leírtakat.
2015.
01.
18.
trombózis? kérdése:

Kedves Doktor Úr! Sajnos pár napja trombózist állapítottak meg az UH-n a tibialis posteriorban ( részleges elzáródás ). Azonban másnap reggel készült egy D-dimer teszt, mely negatív lett. ( 194 lett a ref.max 500) Az UH-s orvos is csodálkozott ezen, illetve azon is, hogy nem voltak tipikus tünetek( lábdagadás, fájdalom, melegebb terület ott ahol a trombózis van ) , de azt mondta, hogy lehet hogy azért, mert "kicsi" az elzáródás. Azóta fekszem és szúrom magam a Clexane-al, bár a doktor szerint distalis trombózist nem is szoktak mindig kis mól súlyú heparinnal kezelni, azért én kikönyörögtem nála a hasbaszúrós változatot,mert így valahogy jobban biztonságban érzem magam. Ön szerint is így van ez,vagy ágyúval lőttem verébre? Mennyi ideig kell feküdnöm, illetve sportolhatok-e még intenzíven mint régen? (39 éves ffi) Válaszát köszönöm! Attila
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Attila . 2-3 napután mrögzül a thrombus és fel lehet kelni. Át kell állni Syncumárra és legaláb 3 hónapon át kell szedni a gyógyszert. Aztán el lehet hagyni. Sportolni lehet, csak viseljen kompressios gumiharisnyát.
2015.
01.
18.
fiatal házasok :-) kérdése:

Tisztelt doktor úr, a férjem 49 éves rendszeresen szedi a vérnyomás csökkentőt kb 4-éve.a neve vidotin 4mg tabletta. Ez mellet 2 naponta vizesedik a lába amire vízhajtót és káliumot szed! Szeretném a segítségét kérni abban,hogyan segíthetnék neki hogy el hagyja gyógyszereit.Én nem vagyok orvos,csak egy masszőr,de úgy gondolom megtudnám változtatni az életét hogy egészségesen éljen gyógyszermentesen.Saját tapasztalatom az,hogy férjem kb 10-12 kg több mint aminek lenni kellene. Most komoly elhatározás révén fogyókúrába kezd, amiben segítségére leszek.Abban kérem a segítségét hogy hogyan hagyhatom el a rendszeres gyógyszereket nála,anélkül hogy bajt okozhatnék.Tisztelettel Júlia.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Julia. Van ratio abban amit gondol. A dolog azonban a 12 kg leadása után lesz aktuális. Arról fogja meglátni, hogy ez lehetséges, hogy a vérnyomás nagyon leesik a gyógyszer bevétele után. Addig ameddig a vérnyomás a gyógyszer szedése mellett normális a gyógyszert nem szabad elhagyni !
2015.
01.
18.
Krisztina kérdése:

Tisztelt Főorvos úr! 18 éves, 56kg-os 175cm magas lány vagyok. Az utóbbi egy évben nagyon sokszor tapasztalom azt magamon, leginkább este felé, hogy a szívemben a két normál ütem közé egy plusz ütem kerül, ami olyan erősségű, hogy láthatóan megmozdul a mellkasom. Ezt a jelenséget erős rosszullét, nyomó, szúró érzés kíséri a mellkasomban. Percenként kb. 5-10 plusz ütem van. Érdekelne, hogy ez mitől lehet, illetve mennyire súlyos és mi lehet rá a megoldás? Válaszát várom! Köszönettel: Krisztina.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Kriszti Sajnos választ csak egy részletesebb kardiológiai vizsgálat után lehet adni a kérdésére. Legtöbbször ezek extrasystolék /ártalmatlan jelenség !/ szoktak lenni, de mondom, biztosat csak vizsgálat után ! Jelentkezzen be a családorvosához.
2015.
01.
18.
mitől lehet? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 25 éves vagyok, sportorvosi engedéllyel rendelkezem, minden nyugalmi EKG-m eddig rendben volt, azonban nagyon aggaszt egy dolog. Néhány havonta focimeccsen ha már régóta a pályán vagyok előfordul, hogy apró enyhe nyomást érzek a bal mellkasom közepén és nagyobb sprint után émelygés és gyenge látászavar fog el. Lehet-e mozgásszervi (sajnos tudom magamról, hogy rossz a testtartásom és mindig a bal oldalamon alszom, így a vállam és a nyakam rendszeresen fáj emiatt) avagy emésztőrendszeri problémáktól (mint pl. a reflux?). Nyugalmi helyzetben ritkán a fülem szokott zúgni és van, hogy ijedségemben bepörög a szívem ami pár perc után normalizálódik. Lehet pánikbetegség? Családomban nincs jellemző szív- és érrendszeri beteg és felmenőim között sem volt. Javasolták a terheléses EKG és szívultrahang vizsgálatok elvégzését, ezek negatív eredménye esetén Ön szerint mi lehet a baj nálam? Köszönöm válaszát előre is!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Kérdező ! Az ilyen panaszokat tisztázni kell. Kevés ha találgatunk, mert Ön sportol és az folyamatos terhelést jelent. A terhelés kapcsán jelentkező panaszok takarhatnak veszélyes dolgokat, amit részletesebb vizsgálatokkal egy kardiológus ki tud zárni. Azt javasolom forduljon kardiológushoz !
2015.
01.
17.
trombózis kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Édesanyamnak mélyvénás trombózisa volt, és 4 mg Warfarint kell szednie. Frontok idején szokott fájni a feje, ilyenkor fájdalomcsillapítót vesz be. Olvastuk a betegtájékoztatón, hogy nonszteroid gyulladáscsökkentőt nem szabad szedni ha véralvadásgátlót is szed. Kérdésem lenne, hogy akkor milyen gyógyszert vehet be fejfájás, esetleg láz esetén? Válaszát előre is köszönöm. Erika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
18.
Kedves Kérdező Algopyrin vagy paracetamol alkalmazása javasolt inkább a fejfájásra ilyenkor. A Syncumar és a non steroid gyulladásgátló üti egymást tartós együtt szedés eseté, de egy - egy tbl esetén nem kell tartani attól, hogy baj lesz. A továbbiakban azért inkább javasolom az Algopyrint vagy a paracetamolt.
2015.
01.
17.
Bradikardia kérdése:

Tisztelt Doktor úr azt szeretném kérdezni,hogy van-e a Bradikardia Pacemakeren kívül más megoldás? A magas vérnyomásra Tervalont szedek régebb óta lehet-e? Kardiológus javasolta a Pacemakert,én nem fogadtam el,mert panaszom nincs.ASA Protectet Adta a Kardiológus,azt abba lehet-e hagyni. Köszönettel,Tisztelettel Éva
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Éva. A súlyos veszélyeket rejtő bradycardia egyetlen biztos kezelési módja a pacemaker. Más nem segít a végzetes veszélyek megelőzésében. Az ASA protect a különböző szív és érrendszeri betegségek megelőzésében fontos szer. Szedését élethossziglan tanácsos szedni, de bármikor el is hagyható. Csak akkor számolni kell a szív és érrendszeri betegség jelentkezésének nagyobb valószínűségével.
2015.
01.
16.
Ilona 64 kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Hetek óta meglehetősen rosszul érzem magam. Vérnyomásom ugrál,pulsusom néha nagyon alacsony, aritmikus .Ma estétől visszafelé néhány napra. Csak a nagyon extrém méréseket írom le, ahol aritmiát mutat a mérőm. 131/72-47,145/80-74, 118/67-73,133/80-64,143/81-42, 153/89-49,144/80- 73,127/77-78, 136/76-70,147/48-83,127/68-46,155/84-84,125/79-45,116/65-57. Telmisartán 20mg szedek, de nem minden nap. Félek, mert borzasztó érzés, olyan mintha nem akarna tovább dolgozni a szívem. Komoly a problémám, vagy csak tényleg a stressz okozza. 92 éves elmúlt a férjem, ápolásra szorul és borzasztó gyanakvó. Előre megköszönve válaszát, szerettel üdvözlöm Ilona
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Ilona ! Sajnos vizsgálat, EKG készítése nélkül nem lehet mit mondani. Kérem sürgősen forduljon a családorvosához ez történjen meg és akkor lehet tanácsot adni.
2015.
01.
16.
Matild kérdése:

Üdvözlöm,szeretném megkérdezni, anyósom 10 éve szedi a Corinfar 10mg retard filmtablettát, 84 éves,nem fogad el mást mint a megszokott gyógyszereit,,,, szín, forma,,, :( de sajnos most hiánycikk, mit ajánlana mivel lehetne helyettesíteni, a Talliton küllemre hasonló, de a hatóanyag tekintetében teljesen tanácstalan vagyok, mit tud javasolni???Előre is köszönöm válaszát!! Üdv, Gécziné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves kérdező ! Csakis nifedipint tartalmazó készítményt alkalmazzon. A patikus segít ebben. Ne váltson gyógyszert, csak ha nem válik be a régi kezelés !
2015.
01.
15.
Pető Józsefné kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy állandó gombócot érzek a torkomba ami nem múlt el nyugtató szedésére és savlekötő szedésével sem, néha kicsit jobb de gyakran visszatér az erős szinte fojtogató érzés. Ugy érzem ,hogy a gyomorszájtól indul és furcsa böfögések is jelentkeznek ilyenkor. Nem érzem ,hogy ég a gyomrom, és nincs gyomorfájdalmam sem.Ha szilárd táplálékot eszem akkor néha jobb egy kis időre , de aztán visszatér és egésznap szinte majd megfojt. Fül orr gégészeten cystát diagnoztizáltak ami 7mm-es,műteni fognak és eltávolítják,de szerintem nekem valamilyen gyomor problémám lehet,csak nem nagyon hallgatnak meg. Azonnal írják az első gyógyszert ami semmit nem használ.Már csak a Doktor Úr válaszában reménykedem, hogy hova forduljak a problémámmal mit tud nekem javasolni. Válaszát előre is köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező A cysta okozhat ilyen panaszokat. Ahoz, hogy tisztán lássuk a helyzetet először azt kell megszüntetni. Ha azzal együtt elmúlnak a panaszok nyertünk ! Ha nem akkor tovább keresünk. Szépen, megfontoltan kell haladni, mert ha mindent egyszerre akarunk megszüntetni hibákat is elkövethetünk. Kérem legyen türelemmel, teljes mértékben egyetértek a kezelő doktorral.
2015.
01.
14.
Kojana kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Nagyon sok kérdés vár az Ön válaszára, de remélem, az enyémre is sor kerül... 39 éves vagyok, már kb. 3 éve szedem a Coverex-AS Komb vérnyomás csökkentőt. Általában 2 évente csináltatok egy szívultrahang vizsgálatot. Most nem másolom ide az összes eredményt, mert minden eredmény jónak mondható, de a Septum diast vastagsága 10 mm, a hátsó fal diast 12 mm. Ezen értékek az eddigi vizsgálatok során 8 ill 9 mm volt. A Doktor azt írta, az egyik oldalra, hogy nem látszik kórjelző eltérés, de a vélemények alá odaírta, hogy enyhe célszervkárosodás. Javasolta az Atarax szedését.. Szeretném megkérdezni, hogy meddig tekinthető normális vastagságúnak a szív, és mitől fordulhat elő a "vastagodás"?? A vérnyomásom néha mérem , általában 120-135/ 70-80. A pulzusom sem magas.. A Főorvos Úr szerint is az Ataraxal kell ezt kezelni?? Nem dohányzom, csak ritkán iszom alkoholt, de nagyon sokat dolgozom a vendéglátásban... Várom válaszát, üdvözlettel , Jana
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Jana Ez egy teljesen normális paraméter. 14 mm-ig tekinthető szabályosnak. Inkább az a fontos, hogy a hátsó fal legyen a vastagabb. Ez nem tekinthető célszerv károsodásnak, valami más miatt írhatta azt az echos doktor. Egyébként az a legfontosabb, hogy a vérnyomása stabilan jó legyen, egészségesen éljen, étkezzen,mozogjon és feleslegesen ne stresszeljen !
2015.
01.
14.
Csabi kérdése:

Üdvözlöm Doktor Úr! Most kaptam meg a Holter eredményemet,és a leletemmel kapcsolatban kérdezném,mert nem mondtak nekem semmit a kardiológián.Ritmuszavarral kapcsolatban vizsgáltatom magam,a leleteredmény a következő:átlagos szívfrekvencia:67 bpm,minimális szívfrekv.:48 bpm,fellépett 05.30-kor. max.szívfrekv.: 93 bpm. fellépett 11.07-kor.ST események: a legnagyobb st depr.értéke -0.75 mm,ami 08.34-kor jelentkezett az 1-es csatornán.A legnagyobb ST eleváció értéke 3.50 mm,ami 09.09-kor jelentkezett a 2-es csatornán. Egyéb pitvari,kamrai ritmuszavar nem volt. Várom válaszát! Csaba
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Csaba ! Ez egy teljesen szabályos szívmüködésre utaló lelet. Nincs rajta kóros eltérés.
2015.
01.
11.
Vérnyomás kérdése:

Tisztelt doktour kérdésem az lenne hogy ha valakinek vérnyomása pulzusa vércukorja rendben van akkor kizárhato komoly betegségek mit érrendszeri pld vérkeringési vagy szivritmuszavar.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező ! Ezek alapján ki nem zárható, de a valószínűsége kicsi.
2015.
01.
10.
szivritmuszavar? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy hete minden reggel ébredés után azt érzem, hogy félre ver a szívem, nagyobbat dobban és csak nehezen akar normalizálódni hosszú percek után, de nem vagyok rosszul mellette. Néha bizonyos testhelyzetben pl. ha előre hajolok állva vagy ülve is előfordul pár másodpercig. 24 éves, dohányzó, de heti rendszerességgel futballozó férfi vagyok. Mi lehet a baj és igényel e sürgős kivizsgálást?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező ! Bizony azt javasolom, hogy történjen kivizsgálás, az ott kapott eredmények határozzák meg majd a teendőket.
2015.
01.
09.
Ivy1973 kérdése:

Kedves Doktor Úr ! Boldog Új Évet kívánok Önnek. Megint jöttem egy kérdéssel bízva abban, hogy a válasszal megértem a problémát, ami csökkentheti az ezzel kapcsolatos szorongásom. Két hónapja, egy stresszesebb napon megmértem a vérnyomásom, és mivel kicsit magasabb ( 137/85) értéket mértem, rástresszeltem és megint elkezdtem sűrübben mérni a vérnyomásom. Ahogy éreztem, hogy megfájdul a fejem azonnal mértem, és néha mértem magasabb értékeket (max 140-150 / 85-95). Sajnos eljutottam odáig, hogy olyan esetekben amikor valami fokozottabb érzelem ér valami társas helyzetben ( pl.valakivel beszélgetek ami kicsit felzaklat) szinte azonnal heves fejfájásom lesz,enyhe nyomást érzek a fülemben, ég az arcom, és a szemem. Ilyenkor nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy most tuti felment a vérnyomásom, és azonnal mérni szeretném, de persze erre nincs mindig lehetőség. Ahogy van lehetőség a mérésre, addigra már jó nagy bennem a szorongás és nagyon fáj a fejem. Az első mérésnél általában magasabbat mérek, de az azonnali visszamérés már mindig 10-20 -al kevesebb. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy elötte végig magasabb volt-e, vagy csak a mérés hatására ment feljebb. (mert az már tény, hogy maga a vérnyomásmérő látványa emeli bennem az adrenalint )Egyébként nincs is összefüggésben a fejfájás és az emelkedett érték között. Egyszer fejfájás nélkül is mértem 150-et, de heves fejfájáskor is volt, hogy csak 115 volt. Vezettem vérnyomás naplót is, mert jövő héten úgyis azt kéri majd az orvos. A reggeli értékeim mindig 110-120/70-80, csak mikor ilyen "érzelmi" helyzetbe kerülök akkor van ez a vérnyomás emelkedés, és a helyzet megszünte után szinte azonnal a következő mérésnél visszaáll a vérnyomásom, tehát tartósan soha nem maradt 140 felett. Kedves Doktor Úr ! Kérem magyarázza el, hogy működk ez, mert a szorongásom oka lehet, az ezzel kapcsolatos rossz gondolataim és az információ hiányom. A félelmem az, hogy egy ilyen helyzetben annyira felmegy a vérnyomásom, hogy agyvérzést kapok, vagy nagyon sérülnek a nyomástól az ereim. Így működik ez ? Azzal tisztában vagyok, hogy ha ezt így folytatom akkor szociális fóbiás leszek, ezt nem szeretném. Pszichológusnak elmondtam ezt, próbálok relaxációs technikát alkalmazni, de szeretném tudni, hogy ezek a rossz gondolataim reálisak-e egyáltalán. A kardiológus akihez megyek a telefonban jelezte már, hogy vérnyomáscsökkentőt fog írni (jelenleg egy fél Nebiletet szedek), és tuti fogja mondani, hogy szedjek nyugtatót, de azt nagyon nem szeretnék. Ön mit javasolna ilyen esetben ? Segítő válaszát előre is megköszönöm. Üdvözlettel: Éva
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező ! Kérem felejtse el ezeket a gondolatokat, mert tévesen hiszi magasnak a vérnyomását. Ezek az értékek, adott körülmények között teljesen szabályosak. A fejfájás, rossz közérzet lehet hypertonia következménye, de csak akkor, ha az érték meghaladja a 200 hgmm-t ! Többnyire a fejfájás mozgásszervi eredetű. Ami a vérnyomás mérés során észlelt külömbségeket illeti az is normális jelenség. A vérnyomás állandóan változik, igy két nyomásmérés között is változik. Az első mérés okozta stressz a második, sőt harmadik mérésnél egy re kisebb, igy az értékek is csökkenek. Ezért az a tendencia, hogy 3 mérést követő átlagot adjuk meg elfogadott a pontos otthoni vérnyomásmérés kivitelezésében . Én inkább javasolnám az egészséges életvitelt, rendszeres mozgást stressz mérséklését . Sokkal inkább ezt tenném mint gyógyszerrel kezdeni ilyen esetben. A gyógyszer csak akkor ha muszáj.
2015.
01.
09.
Massat kérdése:

Kedves Doktor Úr! Az utóbbi időben egyre több internetes oldalon reklámoznak egy CardioVasc nevű terméket, szívbetegek számára. Szeretném megkérdezni, hogy Önnek van-e valami tapasztalata ezzel a termékkel kapcsolatban!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező ! Bevallom őszíntén nem ismerem ezt a készítményt. Sohasem alkalmaztam,igy nem tudom alkalmazását sem javasolni, sem tiltani. Mindenki tegyen belátása szerint ezzel a készítménnyel kapcsolatosan.
2015.
01.
08.
Olga kérdése:

Tisztelt Főorovs Úr ! Nagyon szépen köszönöm hyors válaszát,már csak az érdekelne,hogy a Dilzem Retardnál miért mondta a kardiológus,hogy figyelni kell a pulzust,ha növelem az adagot vérnyomás emelkedés esetén.Lejjel viszi esetleg,és ha igen meddig jó ? Másik kérdésem az lenne:D 3 vitamint 1000 NE szedek naponta 1 szemet endokrinológus javaslatára,és hogy a mellé kell-e szedni Citro Kalciumot,mert valamelyik orvos /talán reumathológus / felirta,de nincs csontritkulásom.Legalább is eddig azt irták,hogy koromnak megfelelő csonttömeg állomány. Ha nem muszály én nem szivesen szedném,mert igy láthatta Főorovs Úr a korábban megirt levelemben,szedek éppen elég gyógyszert. Válaszát megköszönve,tisztelettel:Olga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Olga ! A Dilzem retad csökkentheti a pulzus számát, amely kellemetlenséget okozhat. Nem a számokat nézzük, az a fontos, hogy jól érezze magát. Vagyis akkor kell a gyógyszer adagjának módosításán gondolkodni, ha panasza lesz. A calciumot pedig célszerú a D vitaminnal szedni, mert arra szüksége van azért, hogy ne is legyen gond a csontsűrűséggel.
2015.
01.
08.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Tisztelt Dr Ur! Tul vagyok a vizsgalatokon. A holter eleg csufos. 6000 feletti a kamrai ES. Bigemin 480. Szinte duplaja a ket hettel ezelottinek. Aztan jott a futopad. De vegigcsinaltam. Eleinte volt extra, de amint par perc eltelt s a pulzusom elerte a 100 at alig volt extra. Lenyegesen kevesebb volt. S mennyire jol esett a mozgas. Sem vernyomasom sem pulzus sem st depresszio semmi nem volt. Csak arra tudok gondolni, hogy a mozgas nagyon fontos. Megjegyzem tegnap reggel ota semmifele szivgyogyszert nem vettem be. A max vernyomasom 147/66 volt a pulzusom 126. Orulhetek?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Szerintem örülhet ! Remélem ez az öröm meg is marad később is! Éljen egészségesen és mozogjon, sportoljon rendszeresen. Lehet, hogy gyógyszerre sem lesz szüksége.
2015.
01.
08.
Zsoltika7 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Fogászatra kell mennem. Zyllt szedek és nem tudom, hogy a fogászaton milyen beavatkozás lesz. Abba kell hagyni a gyógyszer szedését 1-2 napra vagy nem. Köszönettel várom válaszát: Györgyi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Kérdező. Ezt megmondja a fogorvos,mert ez attól függ mi a baja a fogának és mit kell azzal tenni.
2015.
01.
08.
mi a magyarázat? kérdése:

Kedves Doktor Úr! Bocsánat, ha nem a szakterületébe vág teljesen kérdésem. Most bukkantam rá erre az oldalra, az ön írtak nagyon szimpatikusak. 13 éves lány vagyok, később szeretnék az orvosi egyetemre járni. Van egy osztálytársam aki nem szeret iskolába járni, és mindig megpróbál beteg lenni és nem sikerül neki. Olyanokat mondd, hogy éjjel nyitott ablaknál, vagy nyitott erkélyajtónál alszik. A szobájában éjjel leveszi a fűtést, vagy takarónélkül alszik. De sohasem lesz beteg. Én aki megteszek mindent egészségem érdekében néha mégis elkap az influenza. Doktor Úr ez mitől van? Ő mért nem betegszik meg ha nem vigyáz magára és ilyeneket csinál? Köszönettel: Sára
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Sára ! Azt gondolom, hogy a kis társad valamiért nem szeret iskolába járni, vagy fél a tanároktól - társaitól. Ezért probálkozik ilyen butaságokkal. Szerencsére egészséges és ezért nem betegszik meg.
2015.
01.
08.
Szív kérdése:

Tisztelt Doktor úr! 35 éves férfi vagyok, az a problémám, hogy időnként elég ijesztő szívdobbanásaim vannak, mintha megállna egy pillanatra, és olyankor furcsa érzés van gyomorszájnál mintha dobbanna egy nagyobbat. Ezt általában a délutáni-esti órákban szokta csinálni, van hogy hónapokig semmi, aztán a megjelenik csak úgy, és napokig csinálja. Háziorvosnál voltam vele, EKG készült, teljesen normális volt, a doktor nem küldött tovább, mert szerinte nincs semmi bajom, de én elég rosszul élem meg ezeket a szívverés kihagyásokat. Ilyenkor a pulzusomon is érzem hogy nem egyenletes amikor ezt csinálja, de nem gyorsul fel. 24 órás szolgálatokat adok ( ülő munka) de mellette sportolok, konditermi edzés és szobabicikli. 2 éve körül voltam kardiológusnál,(nem ez miatt) akkor minden rendben volt, bár azt írták hogy a mitralis ant. kissé felrostozott, de nem hajlik meg, azt mondta a doktor, hogy ezzel nem kell foglalkozni, meg hogy van egy minimális kis visszafolyásom. Ezek a bedobbanásaim már akkor is megvoltak, csak ritkábban, most egyre sűrűbben van jelen, szedem a magne b6-ot is, amúgy edzés-terhelés alatt nem szoktam érezni, nem fáradok ki hamar, jó fizikai kondiba vagyok, csak nagyon idegesít ez a dolog. Érdemes lenne esetleg holtert felrakatni, vagy más vizsgálatokat csináltatni? van okom az aggodalomra Doktor úr? válaszát előre is köszönöm! tisztelettel: Szabolcs
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Szabolcs. Valószínűleg pánik beteg lehet. A szíve nem beteg a vizsgálatok szerint. Másrészt szívkihagyás mindenkinél van, betegség nélkül is jelentkezik extrasystole. Egészségtelen életvitel, dohányzás, mozgáshiány esetén ez halmozodhat is. Ez az alapja a pánik betegségnek.
2015.
01.
07.
laborértékek kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Szeretném a labor eredményeimmel kapcsolatban a tanácsát kikérni: 64 éves vagyok,és szedtema a Vasilip 20 koleszterin csökkentőt,melytől 4,3 ra lement Se koll.értékem.Mivel a májfunkciós értékeim magasak szoktam lenni,illetve egy haemangióma van a májamon,és májtáji fájdalmaim voltak,a Vasilipet nem szdtem,igy a labor eredményem 2014.08.22:Se koleszterin 8,7,Se triglicerid 1,30, HDL 1,75, LDL kol.számitott 4,32, Se GGT 45, a többi eredmény mind negtaiv volt. 2014.09.26:/Szedtem 1 hónapig a Vasilipet/ Se koleszterin 4,3,triglicerid 0,78, HDL nem számitható / 6,2 koll.és 2,2 trigl.esetén / LDL nem számitható, Se alkalikus foszfatáz 328 / 300-ig jó / GGT 55 /32-ig jó / Itt diétáztam a máj fájdalom miatt. 2014.12.04 Megint nem szdtem a Vasilipet: Se koleszterin 6,0, Se triglicerid 1,57, HDL-LDL ugyanúgy nem számitható, Se alkalikus foszfatáz 311 / 3000-ig jó/, Se GGT 52 /32-ig jó/.A többi minden negativ. Testsúlyom 84 kg,kissé duci az 160 magassághoz,de zsirosat nem eszem,alkoholt soha,kávé is csak 1 capuccino. Azt szertném Öntől megkérdezni,hogy a Vasilipet vagy esetleg Xetert/az állitólag májkimélőbb / ha 1 hónapig szedem,1 hónapi nem, az baj lenne ? Vagy nincs más "Sztatin "mentes megoldás a kolleszterin csökkentésére ? A szivsebész Prof.előadását hallgattam,és Ő azt mondta,hogy régen 7,2 volt a koleszterin felső éértéke,és hogy ezzel még nem szabad gyógyszert szedni,mert még többet árt az ereknek a sztatinokkkal az ember.Én is szivbeteg vagyok /ISZB,/csak tanácstalan is,hogy mivel is ártanék kevésbé,mert nagyon sokszor van májtáji fájdalmam,és félek! Köszönöm szépen eéőúre is válaszát ! Szép napot,jó egészséget kivánok !!Tisztelettel:Ilona
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
17.
Kedves Ilona ! Javasolom forduljon olyan belgyógyászhoz, aki a zsíranyagcsere betegségeivel foglalkozik /Lipid ambulancia/. Sajnos a magas koleszterin szint a nagy kockázatot jelent, még ebben a értékben is. Kell valamit szednie, mert helyzete gyorsan fog romlani.
2015.
01.
07.
vérnyomás érték kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! 63 éves nő beteg vagyok.Kétszer szivkatéterezés/negativ/,autoimmun hipothyreosis,agytörzsi keringési zavar,Angina peczoris,ISZB,Degenerativ gerincbetegség problémákkal. Gyógyszereim:2x1Preductal MR,2,45 mg Dilzem Retard,Aspirin Protect,Lucetam 1200,Euthyrox 100mcg,Medazepam Q 2x1/2. Szeretném a tanácsát kérni:A vérnyomásnapló vezetésével az értékek nyáron 1x esti 16O/80 kugrás miatt/sprayt fujtak az ügyeleten a számba/ a háziorvos felirta a Coverx AS Komb 5/1,25-ből reggel 1/2 szemet.Én szedtem is ,de a vérnyomásom reggel felkelés után 102/67, 120/70, 110/62 volt .Igy én abbahagytam 2 hónap után a Coverex szedését,mert állandóan fájt a fejem,szédültem.Azért elmentem a Kardiológiára utána,és ott azt javasolta doktor Úr,hogy ne szedjem a Coverexeet,mert azok az értékek jók,inkább ha emelkedne a vérnyomás,akkor a Dilzem Retardot vegyem be úgy,hogy reggel 1 szem és este 1/2/ 90 mg.ból/,de a pulzust figyelni kell !/Ez leviszi a pulzust ?Mennyire viszi le,illetve meddig lehet ???/ Most kezdek tanácstalan lenni,mert a vérnyomás értékeim este felé/előre izgulok ahogy sötétedik/ 123/80 79, 119/85 104, 123/87 80, reggel 118/89 91 ébredés után 1/4 órával. / A mérő sárgával jelöli,hogy magas az alsó érték./ Milyen eredmény az,amitől már szednem kell növelt adagot,illetve a dyastolés érték meddig elfogadott ? Az izgalomtól az is e,melkedhet ? Már ha csak a mérésre gondolok,parázok ! Ön is egyetért mint szakember a Dilzemes megoldással,vagy vagy ha kell maradjon inkább a Coverex ?Ha esetle igen,melyeikből mennyi ?? Mi az Ön tanácsa Főorvos Úr ? Ilyen értékek mellett,milyen gyakran ajánlatos egyébként a vérnyomásmérés ?Én általában reggel-este,de van hogy délben is megmérem. Elnézést a hosszú levélért !! Köszönöm szépen előre is Főorvos Úr segiségét ! BUÉK szeretettel,és tisztelettel:Olga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
08.
Kedves Olga ! Nem kell a gyógyszereit módositani. Amig a vérnyomás nyugalomban 140/90 hgmm alatti nem kell a gyógyszerelést módosítani. Egyébként ha vérnyomás több alkalommal 160 hgmm feletti első értéket, vagy 100 hgmm feletti második értéket mutat akkor lehet az említett módon szedni a Dilzemet, de vissza lehet térni a 1/2 tbl Coverex AS-re . Egyformán jó mind a két megoldás.
2015.
01.
06.
Gerinc kérdése:

Tisztelt Dr-úr. Megszeretném kérdezni hogy mit jelent a nagyfokú hypertrophiával járó arthrosis kifejezés. Elöre is köszönöm Attila
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
07.
Túltengéssel járó izületi torzulás.
2015.
01.
06.
tomi20 kérdése:

Tisztelt foorvos Ur.A kerdesem a sportal kapcsolatos lenne.Most jottem haza egy 5 km es futasrol.A futas befejezese utan meg 300 400 metert setaltam mig haza ertem.Megertem a vernyomasom 142 90 pulz 128.A futas kozben ereztem nyomast a fejemben.Nem szoktam futni de most raaltam a futasra.A kovetkezo meresnel ami 10 perc utan tortent 128 85 pulz 110.A futas egy lassu kocogasos tempoban tortent.On szerint normalis hogy hosszabb idejig megmarad a magasabb pulzus.Lehet esetleg eddzetlenseg.Egy eve tortent echokardiografia ami negativ.Az ekg holter vizsgalat eredmenyere azt a valaszt kaptam a kardiologusnotol hogy ha 120 felett mernem a pulzust akkor vegyek be 1 negyed Rytmonormot.Koszonom valaszat.Szep napot.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
07.
Ez az edzetlenség jele is lehet. Azt gondolom, hogy kicsit óvatosabb legyen a kezdőadag a futást illetően. Figyeljen arra is, hogy erős izzadást mindig fokozott folyadék, kálium, magnézium veszteség is jelentkezhet. Ezeket rendszeres sportolás mellett pótolni kell. Az istenért, csak akkor szedjen Rythmonormot /propafenon/, ha igazolt ritmuszavara lenne ! Anélkül ezt nem szabad szedni, mert erős gyógyszer !
2015.
01.
05.
Ritmuszavar kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Megkaptam a holter eredményét,a kezelőorvos szerint semmi gond,ne foglalkozzak vele,viszont leletemen van olyan,hogy 6 kettős ingerlésű szívütés.Ez mit takar? Ill 37 pitvari 18 kamrai. A legnagyobb St depresszió 1.30mmCH3-as csatornán18:16- kor,legnagyobbST eleváció 1,00 mm CH3- s csatornán 20:24kor Kamrai esemény összesen 182 ütés,ebből. 24 kamrai bigeminia. Nem kaptam rá semmit,viszontérdklődnék,hogy milyen lehetőség pl.sport,gyümölcs,stb,van arra,hogy csökkenjen?tényleg veszélytelen?az ST depres
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
07.
Kedves Kérdező ! Ez a lelet tényleg negativ. Ezek a leírt eltérések valóban érdektelenek. Extrasystolia minden emberben előforduló jelenség, nincs jelentősége ! Nem is szabad szívgyógyszert kapni ezekre ! Egészségesen kell élni, sportolni kell, keveset stresszelni. Vigyázni kell kávéval, colával, alkohollal, cigivel . Ennyit tudnék hozzátenni a leletéhez.
2015.
01.
05.
lentffyfáni kérdése:

A következő hosszu hétvégén tessék szórakozni, lazítani, sokat nevetni. Kedves Doktor Úr. Ezt tanácsolta nekem. Hát kissé módosult a program. Társaság a Kútvölgyi SB. volt egy monitorral. Nevetni pedig nem volt min. Pedig olyan jó lett volna. Rosszul lettem a temetőből jövet és az ügyelet ahol r5égen dolgoztam azonnali mentőszállítást kért. Autómat ott hagytam és egy szál kabátban elvittek. Vérnyomásom 158/109 volt. Tele volt az ekg bigeminekkel.Nem engedtek már hazamenni. Másnap reggel a kardiológus ujabb uh-t végzett. Csak a billentyűt találta hibásnak /nem zár megfelelően/. Hazaküldött. Gyógyszert váltott, de az egyiket sajnos ha jól olvastam Floxettel együtt nem jó szedni. Hogy mondom ezt el nem is tudom. Holnap reggel be kell feküdnöm a kórházba újabb holter és kerékpár terhelés. Megkértem a pszichiátria főorvosnőjét engedje meg, hogy ott feküdhessek, mert most már egyedül aludni sem merek. Na ez a PÁNIK élesben. Olyan félelem van bennem szombat délután óta, hogy még egy nyugodt percem nem volt. Ha most sem jutnak diagnózisra akkor kérem engedje meg, hogy személyesen kérjek vizsgálatot Öntől. Ez a távgyógyászat nekem nem jó, Önnek pedig nem segít, sőt. Ha kijöttem a kórházból írok Önnek. Addig kívánok további jó munkát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
07.
Sajnálom kedves kérdező, hogy igy alakult az ünnepe ! Persze, ha tudok segíteni bármikor szívesen látom személyesen, betegként is ! Magának is boldog, betegségmentes Új Évet !
2015.
01.
04.
mama kérdése:

Nagyon köszönöm gyors válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
05.
Örülök ha segítettem
2015.
01.
04.
mama kérdése:

Tisztelt doktor Úr!Egy év leteltével kardiológusom leállította a Zylltet,és csak az Aspirin protektet kell szednem.Kicsit félek,mivel úgy tudom a vérhigítókat nem lehet abbahagyni.Önnek mi a véleménye?Egy évvel ezelőtt 4 stentet ültettek a koszorúsereimbe.Vérnyomásom magas,gyógyszereket szedek rá.Válaszát tisztelettel megköszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
04.
A stentek beültetés ét követően egy évvel az egyik véralvadásgátlót - többnyire a clopidogrelt /Zyllt/ le szokták állítani. Igy szokás, mert további szedése több kellemetlenséggel /vérzés !/ jár, miint haszonnal. Igy szokás valóban.
2015.
01.
03.
tomi20 kérdése:

Tisztelt foorvos ur.Eloszor is boldog u evet kivanok.Azt szeretnem kerdezni hogy 2.5 bisoprorol tartalmu gyogyszernek meddig van hatasa .Egyaltalan szedjek e a nehai 148 90 pulz.90 vernyomasra.Napkozben ha elvegzek tobb merest 136 85 szokott lenni tobbszor ilynkor rosszabb a kozerzetem.Ennek a gyogyszernek van e stresszoldo szorongascsokkento hatasa.Szedtem ilyen gyogyszet 2 honapig.Termeszetesen jo ertekeket mertem.Mikor abbahagytam 1 honapig teljesen normalis ertekeket mertem majd ezt kovetoen ismet voltak ezek az emelkedettebb ertekek.Letezik hogy az abbahagyas utan ilyen sokaig hatasa van.Azt vettem eszre magamon hogyha mennem kell valahova akkor is erzek szorongast mintha valamilyen kozossegi zavarom lenne.Koszonom valaszat.Szep napot.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
04.
Kedves Tomi ! Ha valakinek kissé emelkedett értékei vannak nem szokás azonnal gyógyszert adni. Először az életmódon kell változtatni és az egészségtelen dolgokon javasolt a módosítás. Másrészt rendszeres mozgás - sportolás is szükséges a napi stressz ellensúlyozására. Ha ezek a lépések nem válnak be és magasabb lesz a vérnyomás vagy egy kardiológiai felmérés során olyan panaszt nem okozó eltéréseket találnak ami kezelést igényel, csak akkor adunk gyógyszert. A fél tbl Bisoprolol 24 órán belül távozik a szervezetből. Ezt követően hatása már nincs. Vagyis nem hogy két hét, két nap mulva már nem lehet semilyen hatása sem
2015.
01.
02.
Rozál kérdése:

Kedves Doktor Úr! Először is Eredményekben gazdag boldog új esztendőt szeretnék kívánni! Szeretném a segítségét kérni, mivel pár éve vérnyomás problémával küszködök! Irabel vérnyomáscsökkentőt szedek este egyet és nem régen kaptam a Bisoprolol 5 mg tablettát melyből fél szemet szedek, de ha a pulzusom 6o alá megy, akkor reggelente egy negyed szemet kell bekapnom! Rendesen szedem a gyógyszereket, de mégis hol 110/70/65, hol pedig 15o/90/70 a vérnyomásom. Néha frontin gyógyszert is beszedek, mivel amikor 14o-15o a vérnyomásom, nagyon rosszul érzem magam! A háziorvosom azt mondja, hogy 14o-ig nem csökkentünk, de én akkor már alig látok, szédelgek! Elég sűrűn van hogy este beveszem a vérnyomáscsökkentőt és egész éjjel fáj a fejem, reggel mégis magas a vérnyomásom! Kérem, legyen szíves megírni, hogy hova fordulhatnék ezzel az ingadozó vérnyomásommal, mivel a fejem is nagyon gyakran fáj, gyengének érzem magam és néha már úgy érzem, mintha nem is én lennék!!!! Munkájához további sok sikert!!!!!!! Szívességéért előre is köszönettel Rozál
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
04.
Kedves Rozál ! Ettől a vérnyomástól és gyógyszeres kezeléstől nem lehet látászavara és fejfájása ! Én azt gondolom ennek jobban utána kellene mennie, mert lehet, hogy ezek a panaszai függetlenek a vérnyomásától és mozgásszeri pl nyaki gerincsérv vagy meszesedés következményei lehetnek.
2015.
01.
01.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Nagyon köszönöm szíves válaszát. Igyekszem a tanácsokat betartani.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
01.
Örülök ha segítettem.
2014.
12.
31.
Papnikolau Mária kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Először szeretnék örömökben, sikerekben gazdag, csodás Új Évet kívánni! Nem tudtunk hazamenni és férjem egyedül nem is akart, tekintve, hogy Ő nem nagyon beszél magyarul. Legalábbis ezt mondta indoknak. Baleset ért, de szerencsés ember vagyok. Életben maradtam és a kislány is, aki kifutott elém. Az autónk totálkáros lett és mindkét lábam eltört, meg néhány bordám, a szegycsontom, és a baleset után tüdőemboliám lett. Eddig súlyokkal húzatták a lábaimat, még most is fixatör van mindkettőben. Tegnap engedtek ki, pontosabban hoztak haza a kórházból. Én már egyenesben vagyok, de férjem miatt nagyom aggódom. Nagyon nagy bajnak érzem, hogy ellenőrzés nélkül szedi a korábbi gyógyszereit, és állandóan előttem van rémkép, hogy mi lesz ha a műbillentyűi tényleg feladják a működést. Azon imádkozom, hogy addig ne legyen baj, amíg valamennyire járóképes leszek. Fogok jelentkezni. Nagyon köszönök mindent és nagyon várom, hogy eljussunk a megnyugtató és segítő személyéhez. BUÉK Főorvos Úrnak és a családjának! Üdvözlettel: Mária
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2015.
01.
01.
Kedves Marika ! Önnek szerencsésebb, boldog és sikeres Új Évet kívánok. Jönnek amikor tudnak, várom Önöket sok szeretettel.
2014.
12.
30.
Vörös Zsuzsánna kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! December elején többször jártam az ügyeleten, ahol már a jöttömre is állt a haja az ott lévő asszisztensnek. Pánikrohamokkal hazaküldtek. Hiába mondtam, hogy rosszul vagyok nem hittek nekem. Az orvos sokszor csak a papirt irta meg és aláirtam. Most viszont egy rosszullét alkalmával az autóból szedtek ki a mentősök. Természetesen a pszichiátriára vittek, ahol jól megtömtek Rivotrillal. Azonban nem lettem jobban és december utolsó hetében többszöri éjszakai rosszulléteimet megúnták, mert volt néhány s végre lekerültem egy kardiológushoz. UH és Holter. Az uh. mitralis prolapszust mutatott amiről már tudtam, de egy orvos szerint KINŐTTEM. Illetve mégsem. Viccesnek tűnik, de számomra nem az. A Holter 3400 kamrai extrasystolét 17 pitvarit és 312 bigemin szívverést igazolt. A biciklizés sajnos elmaradt, mert nemhogy tekerni, de járni is alig tudok több, mint 3 heti PIHENÉS és szedálás után. Kérdésem a következő lenne: mi a további teendőm? Elszomorodtam. Nagyon. Boldog Új Évet kivánok.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
30.
Kedves Zsuzsa ! Ne szomorodjon el ! Inkább gondolja végig mitől lehet elege a doktorokon kivül ? Tessék egy kicsit többet mozogni és egészséges életre törekedni. A mozgás mellett legyenek benne olyan dolgok amit szívesen csinál. A következő hosszu hétvégén tessék szórakozni, lazítani, sokat nevetni. Szomorkodni majd jövöre kell. De akkor sajnos meg lesz rá az okunk ! A terheléses vizsgálatot pedig el kell végeztetni a mihez tartás végett . Egyenlőre ezeken kivül egyebet ne tegyen és főleg ne szomorkodjon ! BUÉK magának is !
2014.
12.
29.
Talliton kérdése:

Kedves Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát nagyon megnyugtatott! Mégegyszer köszönöm szépen, szeretnék Nagyon Boldog Új Évet Kívánni Önnek és családjának! Tisztelettel Zoltán
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
29.
Kedves Zoltán ! Örülök ha segítettem. Önnek és szeretteinek szintén sikeres Boldog Új Évet Kívánok én is.
2014.
12.
29.
Talliton kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A páromat magasvérnyomással kezelik. Gyógyszerei: Diovan 80/12.5 htc napi 1x, talliton 12,5 mg napi 2x, és tenaxum 1 mg napi 2x. Az utolsó havi receptre viszont 25 mg-os tallitont írtak fel neki valószínűleg tévedésből, ebből beszedett 48 szemet, ma vettük észre, hogy nem stimmel a gyógyszer. kérdésem, hogy vissza lehet-e állni a 12,5 mg-os tablettára, és, hogy milyen bajt okozhatott ez az egy hónap magas dózis?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
29.
Kedves Kérdező ! Ha jól érzi magát a kedves neje és a vérnyomása is jó, akkor felesleges visszatérni az alaphelyzetre. Ha alacsonyabb a vérnyomás, szédül, nem érzi jól magát akkorakár mától vissza lehet térni az alapgyógyszerelésre.
2014.
12.
27.
Gabriel kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 53 éves férfi, 80 és 20% nyaki ér elzáródássál, sajnos a jobb szeme látását elveszítette. Stempt javasolt amit januárban készülnek megcsinálni. Repülő útra készül, szabad most ebben az állapotában repülőre ülnie? Köszönöm szépen a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
29.
Kedves Kérdező ! Én nem javasolok semilyen repülő utat, de még nagyobb autóutat sem, még a szükületet meg nem tágítják ! Baja lehet belőle !
2014.
12.
26.
extrasystole kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! 44 eves, ket gyermekes csaladapa vagyok.Felesegemet 12 eve sulyos depresszioval kezelik. Egy eve jelentkeztek nalam extra systole tunetek. Altalaban emelkedett pulzus szamnal jelentkeztek, vagy nagyobb fizikai terheles kozben. Termeszetesen kardiologus szakorvoshoz fordultam, aki szivultrahang vizsgalatot vegzett, melynek negativ lett az eredmenye. Ősszel panaszaim surusodtek.Heti vagy napi rendszeresseggel vannak extraim terheles nelkul is. Ket harom oran keresztul tart. Eloszor surubb, percenkent 8-10, kesobb ez 5 vagy 10 percre normalizalodik, mig elnem marad. Felhivtam az orvosomat, aki azt a tanacsot adta, hogy vegezzuk el a 24 oras Holder vizsgalatot, az en megnyugtatasom vegett. Szeretnem ontol megkerdezni, okozhatja-e kizarolag psziches problema? Meg annyit hozza tennek,80 mg telmisartan es 2,5 mg concort szedek magas vernyomasra.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
26.
Kedves Kérdező ! Én ugy gondolom ilyenkor ildomos elvégezni egy Holter,t egy ergometriát mindenképpen . Ha ez negativ akkor lehet idegi eredetünek gondolni, a panaszokat, ha UH valóban negativ volt.
2014.
12.
25.
gyusz kérdése:

Elnézést előbbi kérdésemhez csak annyit még hogy nagyon sokan szedik a coverexet az jobb mint a nebibeta ?Sajnos nekem csak úgy pár éve kivizsgálás nélkűl írták fel a nebibetet azóta voltam kivizsgáláson de a zanidip 10mg ártól ment fel a vérnyomásom 24 órás mérésen volt pár kiugrás de a műszer ami rajtam volt nem volt rendesen felrakva ezt szóvá tettem de azt kaptam örvendjek hogy időpontot kaptam.Vérnyomás néha magas de be szokott állni a 140/90alá.Válaszát köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
26.
Kedves Gyusz ! Nincs olyan, hogy egyik gyógyszer jöbb mind a másik ! Csak az eredmény a fontos ! Azt pedig eldönti a vérnyomás mérés. Meg kell beszélni, időnként le kell ellenőrizni a vérnyomás beállítást. Eszerint kell dönteni a kezelés összetételét illetően.
2014.
12.
25.
gyusz kérdése:

Tisztelt doktor úr Először is kívánok Kellemes Ünnepeket és egy Boldog Új Évet. Kérdésem az lenne hogy az aspirin protect 100 és a astrix 100mg között mi a külömbség megelőzés célból szedhető vérnyomást csökkentő gyógyszert szedek nebibeta 5 mg-ből felet nagy ritkán magasabb pulzusnál betalocot 50mg felet.A nebibet helyet van esetleg más ami használ. Válaszát köszönöm és még egyszer Boldog Új Évet.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
26.
Kedves Gyusz ! Ez a két gyógyszer /Aspirin protect és Astrix/ azonos. Teljesen mindegy melyiket szedi, csak szedje. A Betaloc és Nebibeta közül is az egyiket kell szedni. Vagy 2x50 mg Betaloc Zokot vagy 2x2,5 mg /2x1/2 tbl / Nebibetát ! BUÉK Önnek is.
2014.
12.
25.
Monori Erzsébet kérdése:

Tisztelt Főorvos úr! Nagyon szépen köszönöm a választ. Boldog ünnepeket és újévet kivánok Erzsébet
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Köszönöm szépen és viszont kívánom Önnek és szeretteinek !
2014.
12.
25.
Anikó kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm a válaszát. Nem bizonytalanított el. Köszönöm a megnyugtató válaszát. Anikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Örülök ha segítettem.
2014.
12.
25.
Anikó kérdése:

Tisztelt Doktor Úr( Köszönöm a válaszát. Bisoprolol 1.25 -t szedek a 3x075 propaphenon mellé. A Xareltót azért hagytam abb, mert sokszor indult el az orrom vére és a székletem is véres volt. Mióta aspirint szedek ez elmúlt, És nem vérzek sehol és nem is vagyok tele kék foltokkal. A kardiológusnak mondtam. Azt mondta Holter kell és ha nem lesz ritmuszavar, maradhat az aspirin. ha lesz kisebb xareltot ír fel. De mindig mindenki mosolyog ha azt mondom: ha elfelejtem bevenni a propafenont kevesebb a panaszom. És már valóban nem tudom mi a jó. Anikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Minimum 2x150 mg Propafenon és 2x 1.25 mg Bisoprolol kell. A Xareltoból pedig napi 1x20 mg kell. Amennyiben a széklet véres, bizony ki kel vizsgálni mitől és meg kell a vérzésforrást szüntetni. Addig nem szabad a gyógyszert szedni ! Nekem ez a véleményem, de nem én vagyok a kezelő orvos ! Én a véleményemet irom csak le. Azért, mert nem érzi jól magát és azért mert kérdezte. Nem szeretném elbizonytalanítani sem, mert ahány orvos annyi féle kezelés. Az, hogy mi a jó azt pedig az eredmények bizonyítják.
2014.
12.
23.
Anikó kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Anikó vagyok, és már írtam Önnek a panaszaimról. (Pitvarfibrilláció cardioversio eddig egy alkalommal és azóta is folyamatos gyógyszerszedés) A gyógyszereket csökkentettem, és a vérhígítót aspirinre cseréltem, mert a mellékhatásokat nem jól viseltem. A márciusban elkezdett gyógyszercsökkentéstől sem lett eddig ritmuszavarom? A legnagyobb nyugalomban jönnek az extrák. Nem is egy. Főleg lefekvéskor. És ha nagyon fáradt vagyok, vagy front van, vagy ha stresszesebb napom volt. De mindig csak nyugalomban. A propaphenonról olvastam. Azt olvastam, az is okozhat ritmuszavart. Néha ha elfelejtem és nem ugyanabban az időben szedem be a gyógyszert..... őszintén? Akkor érzem magam a legjobban. A kardiológus azt mondja szedjem folyamatosan. De reggel ébredéskor érzem magam a legjobban, mikor nincs bennem semmi. Ezért is csökkentettem mindent a felére. Sport közben sem jönnek az összekapcsolt extrák. Nyugalomban egyik nap mikor hirtelen lehajoltam akkor is volt. Utána meg azonnal szapora pulzus, halálfélelem mintha pánikrohamom is lenne. Akkor bevettem még egy fél gyógyszert, és egy 0.25 xanax felét is, és szép lassan visszaállt minden.Az a fél óra volt maga a pokol. Nagyon ijesztő. Nagyon félek ezektől a melléütésektől. És az EKG Holter nem mutat semmi kórosat. A szívultrahang sem. Szedek de nem minden nap Panangint Q10 és Szelént Van mikor lehet nem iszom elég folyadékot sem Már arra is gondoltam, lehet a folyadékhiány az oka az egésznek. Eléd szorongásos is vagyok a klimax óta. És mikor minden oké akkor jön a kalimpálás. A stressz vagy a klimax is tud ilyeneket csinálni? A tanácsát megfogadtam, és étkezéssel lejjebb tudtam vinni a koleszterin szintemet is. Csak ezek a melléütések ne lennének, mert nagyon átélem őket. Nem szeretném figyelni magam, de nem lehet nem észrevenni, mert a torkomban érzem meg. Az Ön eddigi javaslatait követve sokkal jobban lettem. Táplálkozás, sok mozgás...lehet ezért is elég a kevesebb gyógyszer. Köszönöm Önnek amit a válaszaival eddig is értem tett. Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván: Anikó
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Anikó ! Önnek is BUÉK és Kellemes Ünnepeket is kívánok ! Azonban nem helyeslem a gyógyszerek cseréjét illetve csökkentését ! Valószínű a gyógyszerek csökkentése okozza az extrák halmozodását. A Propafenon mellé kis adagban béta blokkolót is kell szedni, remélem azt is szedi. Ha nem, az bizony magyarázhatja a rosszabb közérzetet. Aspirin pedig a ritmuszavar következményei ellen nem védenek. Vagyis vagy szedi a megfelelő vérhígítót vagy ne szedjen semmit ! Kérem beszéljék ezt át a kardiológus kollégával alaposan ! Utána meg tartsa magát a megbeszéltekhez. A klimax. önmagában nem okoz ritmuszavart, de sok kellemetlenséggel járhat. Puszilom és ne haragudjon, ha egy kicsit keménykedtem !
2014.
12.
23.
Enikő kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Azt szeretném kérdezni, hogy a folyamatosan szedett Aspirin Protect 100 mellett szedhetek-e tőzegáfonya kapszulát. Magas a koleszterinem és sokat olvastam az érrendszerre ható jótékony hatásáról is. Koleszterincsökkentőt viszont nem szeretnék még szedni ha le tudnám vinni így az értéket. Köszönöm válaszát
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező . Szedheti az Aspirinnel együtt az említett készítményt. De a chol. csökkentésre jobb volna megfelelő gyógyszert szedni, mint ilyen középkori dolgokkal kisérletezni. Első lépcsőben azonban tisztázni kell, hogy mennyi is az a Se chol., milye, a Se triglicerid szint, mennyi a HDL és mennyi az LDLchol. Aztán ezek tükrében dönteni a gyógyszer tipusát, adagját illetően. Én ezeket tenném !
2014.
12.
22.
érthetetlen tünet kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 25 éves fiatalember vagyok, a problémám múlt hét hétfőn kezdődött. Korábban magasvérnyomást állapítottak meg és napi 1/2 Lavestra és 2x1 10 mg-os betaloc az előírt adagom. Főiskolás hallgató vagyok, ezért az agyamat intenzíven használom és úgy éreztem a fejemnek már pihenésre lenne szüksége, de a szorgalmi időszak végéig folytattam a megszokott tempót. Ez mellett sokat aggódtam, stresszeltem magam magánéleti dolgokon. Azért, hogy a koncentrációt bírjam napi 2-3 adag kávét fogyasztottam. Sajnos az előző 1 hónapban nem szedtem a gyógyszeremet, mert fizikailag jól éreztem magam, úgy voltam vele, hogy majd a szorgalmi időszak végén elmegyek kontrollra. Múlt hétfő óta a jobb fülemnél folyamatos csengő, illetve sziszegő hangot hallok. A fülemmel hallom, mintha belülről a fejemből szólna, főként csendben észlelem és éjszaka, társaságban nem feltűnő, csak ha nagyon csend van. A vérnyomás is 155/85 -ig felment, mert a fülcsengés miatt pánikba estem, nehogy komoly betegség álljon a tünetek mögött. Azonnal folytattam a Lavestra és Betaloc szedését az előírtnak megfelelő mennyiségben. Elmentem a háziorvosomhoz, aki beutalt laborvizsgálatra és elküldött fül-orr-gégészetre. A labor értékei jók, a három kiemelkedő érték a következők: EO % 8,1 % Se Magnézium 0,79 mmol / L EGFR - EPI 90 felett A fülorgégész kimosta a fülemet, de ennek ellenére továbbra is hallom a csengést, a külső környezet hangjait pedig normálisan hallom, tehát nem a fülemmel van gond. Most a bizonytalanság áldozata lettem, mert nem tudom milyen betegségem lehet. Mindenképpen akarok EKG-t is csináltatni, de ez már csak az ünnepek után kivitelezhető. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen betegségem lehet, illetve mit tanácsol milyen vizsgálatok szükségesek? Elnézést a hosszú leírásért, de azért írtam le az előzményeket, mert nem tudom, hogy kapcsolatban áll a fent nevezett tünetekkel. Válaszát előre is nagyon köszönöm. Üdvözlettel: Tomi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves fiatal barátom ! Ön mindent megtett annak érdekében, hogy panaszai legyenek. Tessék azokat a dolgokat beszüntetni, amit eddig felsorolt kiváltó tényezőként. Vagyis oldja meg a problémáit mielőbb és hatékonyan, kezdjen el mozogni a stressz ellensulyozására, kávét elhagyni, gyógyszereket szedni, megfelelően pihenni ! Meg fognak szünni a panaszai, nem kell aggodnia. Ez csak egy jelzés volt belülről !
2014.
12.
21.
Bernadett kérdése:

Kedves Doktor Úr! Megpróbálom röviden leírni a "kórtörténetemet". 2006-ban terhességem alatt derült ki a mitrális billentyű prolapsus problémám. Rendszeresen járok ellenőrzésre, gyógyszeres kezelést csak eseti alkalommal kaptam(Betaloc 10mg, Frontin 0,25), amikor rosszul lettem. Az utolsó kontroll ez év májusában történt (echo, terheléses EKG), minden eredmény negatív. A panaszaim 2 hónappal ezelőtt kezdődtek, gyengeség,,szédülés, mellkasi szorítás ezt kimerültségre fogtam és igyekeztem többet pihenni és vitamint szedni. De a tünetek megmaradtak, sőt 1 hónappal ezelőtt sajnos mentőt kellett hívni mert elájultam. Minden rendben találtak, még kórházba sem vittek, a diagnózis funkcionális rosszullét. Orvosi kivizsgálás kezdődött, de a kardiológusom nem készített sem echot sem holtert, csak egy EKG-t, ami nem mutatott eltérést. A laborom jó, csak a TSH alacsony de az UH nem mutat eltérést, endokrinológushoz csak jövőre kaptam időpontot. A panaszaim még mindig fennállnak, gyengeség, szédülés és mellkasi diszkomfort érzés és most már a félelem is. Amit még szeretnék megemlíteni édesapám 20 éve 50 évesen infarktusban elhunyt, tavaly pedig a férjem kapott infarktust 45 évesen ő szerencsére jól van. Családomban apai ágon sajnos majd nem mindenki igen fiatalon 40- 50 év között érrendszeri probléma miatt halt meg. Kérdésem, drága doktor úr van okom a félelemre mit tehetek még magamért. Nincs káros szenvedélyem, nem vagyok elhízott (sőt) és igyekszem egészségesen élni, 41 éves vagyok. Egy vágyam van szeretném a kisfiamat felnevelni. Válaszát előre is köszönöm. Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok:Bernadett
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Berni ! Azt hiszem, hogy fel fogja nevelni a fiatal urat és még az unoka is magára vár majd ! Első legfontosabb lépés a pajzsmirigy betegség kizárása. A pajzsmirigy túlmüködés okozhat ilyen tüneteket, ezért ez lenne most a legfontosabb. A mitralis prolapsusos sajnos a szapora szívmüködést nehezen visli, ezért lehet egy kicsit színesebb a pajzsmirigy túlmüködés tünettára ! Ne izguljon, mert a korábbi szívvizsgálatai alapján nem lehet komolyabb szívproblémája. Másrészt bizony a családi előzményekre tekintettel rendszere ellenőrzés javasolt, főleg ha már a női hormonok nem védenek /menopausa/ . De azt sem szabad elfelejteni, hogy a kockázat csak egy tényező a betegség kialakulásában. Az életvitel, a stressz, a rossz szokások legalább annyit nyomnak a latba ! Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy magásak is infarctusa lesz ! Tessék egészségesen, szorongásmentesen, fiatalosan élni ! Hiszen még 41 éves csak ! Még azért egy fiatal nő ! Ne felejtse már ezt el !
2014.
12.
21.
Massat kérdése:

Kedves Doktor Úr! Pár nappal ezelőtt mindkét szemhéjam sarkában megjelent egy-egy sárgás színű apró folt. Azt olvastam, hogy ez egy szívroham előjele is lehet. Márciusban szívritmuszavar miatt már volt ablációm. A koleszterin és triglicerid értékeim egy kicsivel magasabbak. Szeretném megkérdezni, hogy valójában mitől lehetnek ezek a foltok? Eddigi válaszait nagyon köszönöm, sokat segítettek! Szeretnék Önnek Békés Boldog Karácsony Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Massat Magának és szeretteinek is Boldog Karácsonyt !Azt hogy a sárgás folt szív infarctus jelezne így nem igaz ! Az csak egy olyan jel lehet ami a magasabb vérzsír értékekre utalhat, ami egy fontos kockázati tényező. Azonban a kockázat nem azonos az infarctussal, vagyis ha észleljük el kell menni a kezelő orvoshoz, meg kell határozni az aktuális szintet és annak megfelelően kell lépni. Ez a feladat ilyenkor. Most nem lesz infarctusa emiatt, kérem nyugodjon meg !
2014.
12.
21.
èrdeklődès kérdése:

Tiszteletem doktorùr. Èrdeklődni szeretnek az allapotommal kapcsolatban. Kb 3 honapja beteg voltam,lazas es folyt az orrom. Kaptam azota 2 doboz antibiotikumot amit be is szedtem. A helyzet annyiban valtozott hogy mar lazaz nem vagyok de 2honapja folyamatosan folyik az orrom valamint napi minimum 2x bedugul az orrom. A 3.adag orrsprayt hasznalom de ugyelek hogy minnel kevesebbet es szükseg eseten hasznaljam. Az utobbi par napban viszont arra lettem figyelmes hogy a sziv helyetol bal oldalra a bal tudocsucs teruleten elvetve gyenge de zavaro fajdalmat ereztem,majd a hati oldalon is megjelent. A bal bordaiv alatt is jelentkezett valamint jobb oldalon is,de a bal oldal a jellemzobb a mellbimbo vonalaban. Mi lehet az oka? Esetleg tudogyulladas vagy mellhartya gyulladas? Valaszat varom,tisztelettel J. Norbert
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Norbi ! Az ilyen elhúzódó panaszok esetén a családorvoshoz kell fordulni. Kell, hogy lássa Fül-Orr-Gégész és tüdőgyógyász, mert bizony idült gyulladás lehetősége felmerül, azt pedig csak kivizgálással lehet tisztázni.
2014.
12.
18.
Valcsi kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Tablettás cukorbeteg, glaukómás beteg vagyok, 61 éves. Hévízre járok 3 hete deréktáji, csípőfájdalmaim miatt. Többféle kezelést kaptam és kapok (gyógytorna, elektromos kezelés, ultrahang, elektromos kádfürdő, gyógyvizes medencefürdő), de egyre gyakrabban érzek szívritmus zavart, ami már órákig is eltart. Van, hogy éjszaka ébredek fel rá, van, hogy napközben jön hirtelen. (Ilyenkor próbálom lefoglalni magam.) Hétfőn a reumatológus főorvosommal beszéltem, aki nem javasolta a továbbiakban az elektromos kádfürdőt és az iszapos kezelést sem. Tanácsára jelentkeztem a háziorvosomnál kedden, az EKG rendben, vérnyomásom 140/80 volt, tény, hogy pont akkor nem volt érezhető a ritmuszavar, egy félre ütés sem. Vélemény: nem szervi eredetű. Régebben, ha időjárás változáskor éreztem hasonlót, egy szem Frontin segíteni szokott. Most hiába veszem be a tablettát, nem múlik. Nyugtalanít ez az állapot. Tisztelettel várom válaszát: Valcsi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Valcsi ! Ezt bizony kardiológussal tisztázni kell egy részletes kivizsgálás keretében. Bizony lehet ez a panasz ritmuszavar eredménye ! Forduljanak kardiológushoz a panaszok tisztázása végett.
2014.
12.
18.
laborértékek tüdőgyulladásnál kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy félig gyógyulásban lévő tüdőgyulladás labor értékei, mennyire jók, az alábbiak szerint Segítene az értékelésben, mert az orvosom szabadságon van, és izgat, hogy mire számíthatok? Vörösvérsejt süllyedés 27/mm/h 0 - 25 C reaktív protein 1,83 mg/L 0,00 -5,00 Fehérvérsejt 7,6 Giga/L 4,5 - 11,0 Neutrofil 4,56 Giga/L 1,80 - 7,70 Limfocita 2,53 Giga/L 1,00 - 5,00 Monocita 0,41 Giga/L 0,00 - 0,80 Eozinofil 0.10 Giga/L 0,00 - 0,45 Bazofil 0, 02 Giga/L 0,00 - 0,2 Neutrofil 58,80% 45,00 - 70,00 Limfocita 33,20% 20,00 - 45,00 Monocita 5,40% 0,00 - 10,00 Eozinofil 1,30 % 0,00 - 4,00 Bazofil 0,30 % 0,00 - 1,00 Vörösvérsejt 4,3 Tera/L 4,0 - 5,2 Hemoglobin 131 g/L 120 - 150 Hemotokrit 0,37 L/L 0,36 - 0,45 MCV 84,9 fl 81,0 - 100,0 MCH 30,5 pg 26,0 - 34,0 MCHC 359 g/L 310 - 360 Trombocita 395 Giga/L 150 - 400 MPV 9,5 fl 9,0 - 13,0 RDW - SD 35,9 fl 37,0 - 54,0 A süllyedés az biztosan természetes, hogy egy kicsit magasabb, de az Eozinofilt, a Bazofilt, a Hematokrit, az MCV, az MCHC, a Trombocita, és az RDW-SD vannak határ körül, illetve nagyon a határon. Jelentenek ezek valami súlyosabbat? Főleg a Trombocita értéke az, ami nagyon határon van. Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Zsuzsanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Zsuzsanna. A gyógyuló tüdőgyulladásban a labor paraméterek csökkenő - javuló tendenciát szoktak mutatni. Vagyis kórosak, de az előzőekhöz képest jobbak. Vannak diszkrét változások is abban az értelemben, hogy a gyulladás heveny vagy idült - gyógyuló formáan van-e. De nem ez a lényeg ! Hanem az, hogyan érzi magát ! Csökkenek-e panaszai, javul-e láza, fájdalma, erönléte. Ezek a fontosak ! Ha javul nem kell izgulni bármit is mutat a labor, mert az nekünk szól, arra szolgál hogy a zajló, gyógyuló gyulladás hol tart, meddig kell még feküdni, pihenni ! Mint azt többször leirtam, a labor is csak egy lelet, melyet az összes adat tükrében szabad csak megítélni !
2014.
12.
16.
Vérnyomás kiugrás kérdése:

Kedves Doktor Úr! Nagymamám 80 éves és 10 éve szenved magas vérnyomástól. Reggel egy szem Coverexet szed, de sajnos az utóbbi időben többször előfordult, hogy kiugrott a vérnyomása és orvost kellett hozzá hívni. Az ügyeletes orvos írta fel neki a 25mg Tensiomint, amiből szükség esetén 1X1-et kell vele szétrágatni, és ismételhető. Egyik nap rosszul érezte magát, fájt a tarkója, nyomást érzett a mellkasában és nehezen kapott levegőt. Megmértem a vérnyomását, ami 210/110 volt. Szétrágattam vele egy 25 mg Tensiomin tablettát délben. Fél óra múlva, délután fél egy körül megmértem újra a vérnyomását, akkor 170/100-ra lement. Délután három órakor újra megmértem és ismét felment 220/110-re. Ismételten szétrágattam vele egy 25 mg Tensiomint. 1 óra múlva 170/100 lett a vérnyomása, de már nem mertem több Tensiomint adni neki ,és végül este fél 7 körül csökkent le 137/90 -re. Akkor azt mondta, hogy már jobban érzi magát. Hányszor lehet ismételni a Tensiomin 25 mg szétrágását és mennyi idő múlva, vagyis ebben az esetben jól cselekedtem? Válaszát előre is köszönöm: Mónika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Mónika ! Mindenképpen kellene beszélni emiatt a kezelő orvossal. Ki kellene egészíteni a gyógyszereket, mert úgy tünik a jelenlegi th nem elégséges. Amig az ünnepek tartanak ha a Coverex AS 5 mg-t szed a mamika, akkor legyen 2x5 mg az adag. Ha Coverex 4 mg-t szed akkor legyen 2x4 mg az adag. Ha a mamika 10 vagy 8 mg Coverexet szed akkor este kapjon 5 mg vagy 4 mg plusz adag gyógyszert /10 mg illet 8 mg tbl-ból 1/2 tbl-t /.
2014.
12.
16.
Segítség! kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Fél éve már, hogy az egyik lovastúrán leestem a lóról vágtázás közben, mert megbotlott és hat hétig csak mankóval tudtam járni. Az esés után viszont különböző problémáim adódtak. Az egyik, hogy azóta késve jön meg a menzeszem minden hónapban. A másik, hogy a fekvés miatt felszedtem 10kg-t, ami alapvetően nem ártott, mert túlzottan is vékony voltam, viszont ezzel együtt előjött a fáradékonyság, rossz közérzet és néha a hasamba szúr baloldalon, ahol a beleim vannak. Sok orvosnál jártam már köztük nőgyógyásznál, belgyógyásznál, de senki nem tudta megmondani, hogy mi lehet a baj. Persze arra fogták, hogy egészségtelenül étkezem és nem mozgok eleget. Annak ellenére, hogy egészségesen étkezem, mert lovasedző és lovastúra vezető vagyok és az étkezéssel kapcsolatos dolgokat ismerem, a mozgás pedig egyértelműen megvan. Ön szerint mi lehet a bajom? És kihez kellene fordulnom? Segítségét előre is köszönöm.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező ! Ha belszervi és nőgyógyászati eltérése nincs, akkor az eltérés mozgásszervi jellegü lehet csak. Gerinc probléma állhat a panaszok nagy részének hátterében. A vérzészavart azonban nem tudom magyarázni azzal. Azt talán mégis a nőgyógyásznak kellene tisztáznia. Továbbá jó lenne tisztázni a történteket egy psychiaterrel is, mert esetleg ez a baleset hagyhatott lelki nyomokat is ami szintén sok problémát magyarázhat !
2014.
12.
15.
hasi keringesi problema kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! Fekve normalis138/79 pulzus:89 ,allo helyzetbe165/90.pulzus 90magas a vernyomasom.Mi okozza.!,,,
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező ! Ennyi adatból ez nem eldönthető. Kérem forduljon orvoshoz, aki megvizsgálja és azt követően, ha ez kórosnak bizonyul, kivizsgálja. Igy erről nem tudok többet mondani !
2014.
12.
13.
Monori Erzsébet kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Tegnap volt echo-vizsgálatom. Idemásolom a vizsgálati adatokat, mert nem tudom mit jelentenek. Bal kamra Dd:54 mm, Ds 35 mm, EF:55%, BP hossz: 50 mm, Hátsó fal: 12mm, Ivs:13 mm, Kiáramlási seb: 1m/s, E: 84cm/s, A: 84 cm/s, IVC: 5 mm. Norm. tág balkamra, megtartott sytolés functio. A septum distalis harmada és a csúcs egy része heges, akinetikus. Jelzett mitralis- aorta és tricuspidalis insuff. Norm.tág jobb kamra. JK syst. nyomás 29+5=34 Hgmm, PF nincs A septum distalis mit jelenthet? és ez az echo-eredmény? Véleményét előre is köszönöm. Üdvözlettel Erzsébet
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Erzsébet ! Ebből csak annyi derül ki, hogy vagy infarcusa, vagy komolyabb szívizom gyulladása lehetett korábban. Ez a jelenlegi müködésben nem okoz zavart, de a jelek amit leírtak erre utalhatnak. Kedves Erzsébet, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy vizsgálat, aminek az értékelése csak is egyéb vizsgálatok, a klinikum és az előzményi adatok tükrében értékelhető ! Ezt ne feledje, mert ezek nélkül óriási nagyot lehet tévedni ! Vagyis a kezelő orvossal szabad csak ezt a leletet értékelni. Valószínű ezért nem mondott semmit a vizsgáló orvos.
2014.
12.
13.
ICD kérdése:

Mélyen Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy ha valakit kiüt a pacemaker, akkor az kihathat más személyre is? Úgy értem ha üt és akkor valaki éppen fogja annak a személynek valamelyik testrészét, akkor az ütés érheti őt is?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező. Az ICD csak a szívre és meglehetősen korlátozott mértékben okoz elektromos sokkot. Ha ilyenkor valaki éppen érinti a beteget esetleg érezhet valamit, de az ő szívmüködését nem befolyásolja a sokk.
2014.
12.
12.
cordarone kérdése:

Tisztelelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jódérzékeny beteg szedheti a Cordarone tablettát? Okozhat az valamilyen gondot, és milyet esetleg?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező ! Jódérzékenység alatt, ha azt érti, hogy a jód hatására felgyorsul a pajzsmirigy müködése, akkor nem szedhet Cordaront. Ha bőrjelenség alapján, allergiás bőreltérést érzékelnek jód alkalmazása kapcsán, az nem jód érzékenység. Ugyanis az életünkhöz a jód jelenlétére szükség van, vagyis ha valóban érzékenyek lennék rá - allergiás értelemben - akkor nem volna lehetséges élni. Vagyis ha bőrjelenség miatt mondják a jód érzékenységet akkor a Cordaronét lehet szedni !
2014.
12.
11.
Kiugró kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Időszakonként kiugró vérnyomásom van 150/99 ezek akár hetekig is eltarthatnak! Amúgy normális a vérnyomásom! Kivizsgáláson voltam és szervi elváltozást nem találtak. Egy darabig gyógyszereztek is, de akkor nagyon lement pár hónap után. Viszont ha felmegy nehéz tensiominnel is levinnem. Sokszor mondták, hogy ez nem magas és én sem foglalkoznék már vele, de megérzem, ha 135 felé megy főleg ha a diasztolés érték is kiugrik. Feszült leszek és nyom a tarkóm is. Van amivel tudok ezeken az állapotokon segíteni, mert nem igazán tudom mit tehetnék még. Nem vagyok túlsúlyos, tavasztól őszig futok, nap 5-10 szál cigarettát elszívok (tudom, hogy ezt letehetném) és már pszichológusnál is voltam biztos ami biztos, de azt mondta hogy kicsit érzékenyebb (széplelkű) vagyok! Nem tudom tudok e még valamit tenni? Köszönöm előre is! :)
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező ! Az első lépés mindenképpen az legyen, hogy tegyen rendben mindent maga körül ! Kevesebb és korlátozott mértékü és idejű legyen a stressz, rendszeres napi mozgással - sportal ellensúlyozza azt. Figyeljen az étkezésére napi többszöri, megfelelő minőségü- összetételü legyen. Hagyja el a dohányzást. Figyeljen arra mennyi kávét, Colát, alkoholt fogyaszt. Ha stressz mértéke átmenetileg fokozodna pici feszültség oldó készítményt alkalmazzon ezen időszakra. Ha ezen lépések mellett trtósan magas vérnyomás alakul ki, vagy más kockázati tényezői is vannak, vagy a részleges kardiológiai vizsgálat eltéréseket mutatna ki, csak akkor és szakorvosi javaslatra szedjen gyógyszert. Első lépcső mindig a megfelelő életvitel kialakitása és ellenőrzés. Csak ezután, ha kell, szedjünk gyógyszert !
2014.
12.
10.
MikkaMakka kérdése:

Kedves Doktor Úr! 47 éves férfi vagyok.Magas vérnyomásra szedek napi 1x reggel 1-1 szem Valsartan 160mg-os,és Bisoprolol 5mg-os gyógyszereket. Mióta szedem ezeket, az érték 120/70 és 140/90 között mozog. Előtte 160-170/100 volt. Ezek itthoni mérések.Sajnos nálam is van ez a fehér köpeny dolog. Most úgy néz ki egyre többször éri el itthon is megint a 150-et. Így hogy megint emelkedik már lassan félek magamnak is megmérni. Elképzelhető,hogy ez idegi alapon változik? Sajnos elég szorongós tipus vagyok erős megfelelési kényszerrel.Próbáltam én ezt anno vázolni a házi orvosnak is,de nehéz erről beszélni.Főleg úgy,hogy meghallgatott,rám nézett és megkérdezte:miért van ez? De ugye én akartam tőle segítséget.Saját kérésemre írt fel Frontin 0,25-öst. Nem nagyon érzem a hatását. Bocsánat,egy kicsit elkanyarodtam. Csak annyit akartam kérdezni,hogy lehetséges,hogy hozzászokik a szervezet a vérnyomás csökkentőhöz,vagy a feszültség, szorongás miatt emelkedhet? Előre is köszönöm a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Kérdező Én azt javasolom, forduljon a szorongás kapcsán psychiaterhez. Azért lenne erre szükség, mert a szorongás ellen, ha szükséges megfelelő gyógyszeres kezelés kell. Szorongás bizony nehezíti a hypertonia beállítását. Addig is az eddigi gyógyszereit felezze meg és reggel és este, két részletben vegye be. Ha a psychiater csökkenti a szorongást és nem áll be a gyógyszere én csak akkor emelnék !
2014.
12.
10.
Magas vérnyomás kérdése:

Tisztelt Dr. Szemerédi Péter! Szeretném a tanácsát kérni - magas vérnyomásra eddig Coverex As 5 tablettát szedtem napi 1-et és Betaloc Zok 25 mg-os tablettát 1-et. Kiszűrték egy rutin mérésnél, hogy magas a vérnyomásom. Ha a Coverex As 5 tablettából kettőt vennék be reggel, az megoldást jelentene számomra vagy esetleg reggel és este 1-1 tablettát belőle? Válaszát köszönve tisztelettel üdvözlöm, Méhész Éva
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Éva ! Ha jól érzi magát és vérnyomása jól beállt nem kisérleteznék ! Ha nem állt be két dolgot tehet 25 mg-ról a Betalocot 50 mg-ra emeli vagy a 25 mg Betaloc mellé szedje a 2x5 mg Coverex AS-t. Nem érdemes kisérletezni, ha valami rendben van !
2014.
12.
09.
DCM-es Szelli kérdése:

Drága Doktor úr!Pedig biztos,hogy DCM a diagnózis!Rajta van a papíromon !!! 12400 Dilatativ cardiomyopathia Ez van a papiron amit most kaptam! Anamnézis 2014 augusztusában ef 33%!Coronarographia klinikánkon ép ereket ,meglassult áromlást igazolt !Októberben ef 43% a papiron március van a következő vizsgálatra megjelölve ,addig szedjem a gyógyszereket !Gyógyszereim most ezeket kell szednem ! Verospiron 1, procoralan 2×1, furon +kálium másnaponta egy, coverex as 2×fél, bisoprolol 1 ,Kár,hogy olyan nagyon messze lakom ahol ön lakik :( 310 km megnéztem.Nem gondolkodnák egy percig sem hogy felkeresem ! Üdvözlettel Szelli
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Sally ! Lehet DCM a leírtak alapján, de lehet carditis is. Minden esetre szedje a gyógyszereit és kérem ne izguljon, mert nagyon szépen és gyorsan javult. Ez nagyon jó jel ! Vigyázzon magára, de azért éljen teljes életet. Szépen javul ! Minden arra utal, hogy ezek a jelek elmulhatnak !
2014.
12.
09.
vitaminok kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Gyógyszeer és tápl.kieg.-el kapcsolatos kérdéseim lennének,kölcsönhatások végett : 1, Szabad-e Omega 3-at/1000 mg /szedni Aspirin Protect mellett,mert azt olvastam,hogy vérhigitó hatása van a halolajnak,és a kettő együtt belső vérzést okozhat,ha nagyon felhigul a vér./beszélje meg orvosával azt irták./.Én a gyógyszereim mellett szedem ezeket,valamint Preductal MR,Dilzem retard,Lucetam 1200,D3 vit 1000 NE,Citro kalcium,Medazepam Q,és Magnézium 170 mg/nap,Euthyrox 100.valamint Béres Selén vitalt.Ezeket lehet együtt szedni ?A vitamin és a gyógyszer bevétel között 1-2 óra eltérést alaklamzok. 2.Kérdés:A fiam a téli időszakban Sertralint szed /gondolom stresszoldás végett adta az ideggyógyász,reggel 1/2 szemet/ emellett Omega 3-at 1000 mg,Fagyöngy-fokhagyma-galagonya kapszulát,mivel gondolom a stressz miatt néha kiugrott kicsit a vérnyomása./145-150 systolés érték/. Mióta szedi ezt a Sertralint nincs vérnyomás gondja sem,nem stresszel,csak én izgulok,nehogy hozzá szokjon nagyon a szervezete.Vele kapcsolatban szeretném szintén lérdezni,hogy szabad-e szedni ezeket a vitaminokat is melette,és milyen formában Magamról még annyit,hogy a koleszterin csökkentőt abbahagytam az endokrinológus javaslatára /6 volt Se kol.szint/mert a májamat tönkre teszi,mivel a májenzim értékek magasak voltak.Igy most Omega 3-at szedek,de lehetne még fokhagyma kapszulát szednem a többi gyógyszerrel együtt ? Nagyon szépen köszönöm Önnek előre is válaszát ! /Ön egy igazi orvos,élvezet olvasni a többi betegnek adott válaszait is,annyira megnyugtató tud lenni !!Kivánok jó egészséget Önnek,hogy minél tovább tudjon az ilyen tanácstalan betegeknek segiteni,mint amilyen én is vagyok !!Természetesen,nem csak azért kivánom !!!/ Tisztelettel:Olgi
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
25.
Kedves Olgi. Először is köszönöm a kedves szavakat. Másodszor ezeket a táplálék kiegészítőket, vitaminokat nyugodtan lehet szedni mind az Ön által említett gyógyszerek, mind a fia által alkalmazott Sertalin mellett. Nem vésznek össze. A cholesterin csökkentő elhagyásával nem teljesen értek egyett. Annak nem csak vérzsir csökkentő hatása van, hanem bizony az érfalak képlékenységét is javítja. Ez bizony egyéb kockázati tényezők / magas vérnyomás, cukorbaj, érbetegség / mellett fontos a vérzsír csökkentésén kivül is. A máj károsító hatás igaz lehet, de ha figyelünk rá nem okozhat problémát. Ugyanis visszafordítható, elmulik és egyáltalán nem gyakori !
2014.
12.
09.
Extraszisztolék, mi a megoldás kérdése:

Üdvözlöm! Előre is elnézést a hosszú levélért! Korábban is éreztem félévente egy-egy extraszisztolét de nem foglalkoztam vele, 2012 decemberében halmozott extráim voltak , melyek evés után fekvő helyzetben jöttek elő, mozgásra megszűntek, jellemzően este jöttek elő. Két egymást követő napon is jelentkeztek így mindkét napon bementem az ügyeletre ahol mindent rendben találtak. Ezek a "rohamok" több órán át is eltartottak és egymás után többszöri kapcsolt formában jelentkeztek. A 3-ik napon elmentem egy magánrendelésre ahol mindent rendben találtak (ekg, szív uh, enyhe mp-ém van).Nos ezek tudatában igyekeztem nem foglalkozni velük...volt amikor volt és volt amikor nem, aztán pár hónap eltltével megintcsak előjött szinte minden este. Már mindenki kezdett hülyének nézni a környezetemben amikor is megmutattam a szüleimnek a pulzusom akik szintén megijedtek így bementünk a kórházi ügyeletre ahol látták is az extrákat be is fektettek a belgyógyászati osztályra , (akkor is vérvizsgálat, szív uh. stb) másnap reggel kiengedtek, hogy szedjek magne b6-ot, ez volt a 2013-as évem. Idén áprilisban jöttek elő azóta egy-egy kivétellel szinte minden evés után megintcsak este van, és nem egy-egy hanem több kapcsolt és akár 1 órán át is...előfordul, hogy kifejezetten figyelem, van , hogy nem, de most már álló helyzetben is előfordul és az extrákon felül 1-2 percre be is lassul a pulzusom 40 körülire... Ősszel kora este megint ügyelet ahol most végre észlelték majd be kellett mennem az Imre Kórházba (ott EKG, vér ion stb) megintcsak semmi,ezután elmentem egy jó nevű kardiológushoz aki megintcsak elvégezte a szív uh-ot,ekg-ét de nem tudott mit kezdeni a helyzetemmel. Rengeteg mindent kipróbáltam galagonya tabletta, magneb6, magneroton, q10, b6,xanax, calcium, sport persze egyik sem használt. Ez így borzasztó mert egy-egy beütéssel nem foglalkoznék na de ez egyszer számoltam egy óra alatt több mint 100 volt, 16 éve szedek napi 1 sandonormot, és refluxra lancasidot. Ez a doki azt mondta hozzam vacsi elé a sandot, de ez sem segít aztán javasolta, hogy hagyjam el...ez sem segített, majd azt mondta Pánikbeteg vagyok. Így elmentem egy neves Pszichiáterhez aki viszont több hetes kezelés után azt mondta, hogy nem vagyok pánikbeteg, de járok hozzá éppen az autogén tréninget tanulom. Ő elküldött terheléses ekg-ra ami teljesen rendben volt és javasolta a dr-nő a további inntenzív mozgást mivel heti rendszerességgel több órát focizok. A terheléses vizsgálat után Holtert kaptam, és szándékosan úgy tettem vettem ahogyan szoktam, lefeküdtem a jobb oldalamra és egyből jöttek a halmozott extrák átfordultam a másik felemre és elmúltak...de ennek örülök mert legalább látszódtak a holteren ami sajnos hajnalban leesett és reggel tettem vissza:) A Dr-nő azt mondta, hogy nem vészes az eredmény és sportoljak tovább de ha nem múlik el az írt gyógyszer hatására akkor el kell mennem egy ritmusspecialistához, erre nagyon megijedtem...szóval már nagyon ki vagyok. De azt mondta a Dr-nő ha jobban el kezdjük vizsgálni a szerinte nem szervi eredetű okot akkor a vizsgálatok veszélyesebbek mint maga a tünet...ettől sem lettem nyugottabb:) Beírom az eredményeimet, hátha tud valami tanácsot adni utolsó mentsvárként fordulok Önhöz, mert ez már nekem is sok így ideileg is a környezetemről pedig nem is beszélve, szeretném visszakapni az életemet. Boldog vagyok, nincsenek mindennapi problémáim, sikeres vagyok nem értem ezt az egészet,nem vagyok túlhajszolva persze ér stressz mint mindenki mást...nade akkor is ez azért már túlzás:) Tehát a leleteim: -szív uh rendben (enyhe mp.) -vérkép rendben , tökéletes -terheléses ekg rendben tökéletes (ide úgy mentem , hogy nem vettem be a sandonormot aznap) -rekszizomsérvem nincsen, -pajzsmirigyeim rendben, -nem vagyok pánikbeteg. Viszont a Holter: " A felvételen sinus ritmus mellett gyakori SA blokk, 1 kamrai revolúció tartamára max RR120 msec, söaradikus KES, néhány alkalommal nSVT max 11 tagú, néhány alkalommal bigeminia supraventicularis ES-kből. Kóros pausa, 30 sec-t meghaladó proxysmusa nem volt." Vélemény : gyógyszeres kezelés mellett kontroll javasolt. Kaptam Nebibeta 5mg-ot napi 2 szer felet kell szednem kevesebb van és van, hogy nincsen napokig az új gyógyszerrel de ma és tegnap is volt jópár darab. Mit tanácsol? Ez súlyos, hogy további vizsgálatokra küldenek? Éljem nyugodtan tovább az életemet és ne foglalkozzak vele? Kérem javasoljon valami megoldást ha tud mert ezt már elég nehezen viselem:) Köszönöm. (35 éves férfi, 181 cm, 82 kg)
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
09.
Én azt gondolom, hogy megérett a helyzett arra, hogy arrhythmológushoz /ritmuszavarral foglalkozó doktorhoz/ forduljon. Én a magam részéről a Budai Irgalmasrendi Kórház /BIK/ Kardiológiai ambulanciáját javasolom. Biztos vagyok benne, hogy meghallgatják és rendesen kivizsgálják. A kórháznak van honlapja, ahol tud tájékozodni és kapcsolatot felvenni !
2014.
12.
08.
KInga kérdése:

Kedves Doktor Úr! Novemberben írtam önnek mellkasi diszkomfort, fáradékonyság (MI jelzettről I-II-re módosult -mhelyi szűrés során) miatt...Ön azt tanácsolta, forduljak kardiológushoz. Így is tettem, kaptam időpontot január 15-re. Viszont időközben szomorúan veszem észre, hogy egyre jobban romlik a terhelhetőségem, lépcsőzés-torna során, nincs annyi erőm, mint kb. 2 hónappal ezelőtt. Háziorvostól kaptam labor beutalót, az eredményeim szinte tankönyvi tökéletesek , a 6,5 koleszterintől eltekintve. Vérnyomást is normális értéket (120/80), így EKG nem készült. Kaptam Concor 1x 1/4-t és 1x1 ASA Protectet, viszont ezek mellett ugyanúgy jelentkeznek a tüneteim. 52 éves nő. Ha emelek a Concoron, pl. 1x1/2-re ez elegendő lehet, vagy Panangin segíthet? Magamtól nem akarok gyógyszeren módosítani... Válaszát előre is köszönöm! Kinga
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
09.
Kedves Kinga ! A panaszainak okát kell kideríteni. Ehhez egy alaposabb kardiológiai kivizsgálással kellene kezdeni ! Ha az nem hoz eredményt akkor gastroenterológiai - nőgyógyászati - belgyógyászati kivizsgálás kell. Azonban még mielőtt nagyon nekiindulunk bajt keresni, javasolom, hogy egy kicsit gondolja azt is végig egészségesen él ? nincs az átlagosnál nagyobb tehernek, stressznek, szorongásnak kitéve ? A kimerültség, örömök hiánya is okozhat ilyet !
2014.
12.
08.
tenaxum kérdése:

tisztelt doktor úr levelemmel azért zavarom mert olyan problémám van hogy két éve tenaxumot szedek ès a kipufogom kőrül olyan mintha szemölcsők lennènek tudna javasolni valami gyógymodot nagyon zavar ez az állapot elöre is köszönöm válaszát.Róbert
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
09.
Kedves Róbert ! Ezzel proctológushoz /sebész, aki a végbél tájék kezelését végzi / kellene fordulni.
2014.
12.
08.
Antibiotikum? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Doxycyclin 100 mg, első nap 2 szem, második nap, azaz tegnap 1 szem, ahogy a leírásban van, ma még nem mertem bevenni, mert eléggé gyengének érzem tőle magam, és hasmenésem van. Vagyis szombat óta szedem. Mint írtam erős köhögés, éjszaka is, torkom fájt kicsit, és hőemelkedés, rossz közérzet. Most már nem köhögök annyit, hőemelkedést sem tapasztaltam, torkom nem fáj. Nem tudom ez a 3 szem antibiotikum hozzájárulhatott-e ilyen rövid idő alatt a változáshoz? Nem tudom szedjem-e tovább? Előre is köszönöm! Tisztelettel: Zsuzsanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
09.
Imént válaszoltam. Továbbra is ugy gondolom.
2014.
12.
08.
Antibiotikum? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Doxycyclin 100 mg, első nap 2 szemet vettem be, tegnap 1 szemet, ahogy az utasításban írva van, ma még nem mertem bevenni, mert elég rossz a közérzetem is, gyengének érzem magam, amit ennek tudok be, hiszen tegnap már nagyon jól voltam. Régebben is szedtem ezt az antibiotikumot, de akkor semmi problémát nem okozott. A szedése előtt fájt a torkom a manduláim, nagyon erősen, egyfolytában köhögtem, még éjszaka is, két este megmértem a lázam, és egy kis hőemelkedésem volt. Bár a hőmérő mintha ugrándozott volna, mert 37 után nem sokkal 36,8, 36,2 lett. A köhögésem javult, éjszaka már azért tudtam aludni, és napközben sem köhögök annyit. Hőemelkedésem már nem volt. A torkom nem fáj. Bár nem tudom, hogy ez a kis javulás ennek a 3 szem antibiotikumnak tudható-e be? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Zsuzsanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
09.
Kedves Kérdező ! Való igaz nem tudható mi okozza a panaszait. Ugyanis az lehet egy virus fertőzés bél hatása és lehet a bakterium flóra eltolódásának eredménye is. Azért 3 szem gyógyszer után ez utobbi kevésbé valószínű. Én azt tenném, hogy még folytatnám agyógyszert 2 teljes napi láztalanságig. Utána hagynám csak abba. A hasmenéssel nem kell foglakozni, hagyni kell a szervezet végezze a dolgát. Ha a hasi panaszai, egyéb tünetei fokozódnak akkor viszont mielőbb fel kell keresni a kezelő orvosát és felmerülő szempotok alapján kell dönteni !
2014.
12.
08.
Mit tegyek, ha az antibiotikumtól hasmenésem lett? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Nem tudom mitévő legyek. Antibiotikumot szedek, mert nagyon erősen és sokat köhögtem, éjszaka nem tudtam aludni, esténként volt egy is hőemelkedésem is, torkom fájt kicsit. Most az a helyzet, hogy az antibiotikumtól hasmenésem lett, pedig még csak a harmadik napnál tartok. Tegnap már 2x, ma is voltam már 2x, de már most érzem nem ez volt az utolsó, a hasam kicsit fáj is. Ezen kívül kicsit rossz a közérzetem is, gyengébbnek érzem magam. Pedig probiotikumot is szedek az antibiotikum mellé. Nem tudom mit tegyek, félek, ha abbahagyom megint súlyosbodnak, illetve visszatérnek a panaszok. Mert most már nem köhögök azért annyira, hőemelkedésem sem volt. Ha pedig tovább szedem, félek attól leszek rosszabbul. Mikortól számít az antibiotikumtól való hasmenés kórosnak, pl. hányszor kell menni hozzá egy nap az illemhelyre? Gyomorsav túltengésem is van, lehet ez is hozzájárul? Mit tanácsol, eléggé megvagyok ijedve? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Zsuzsanna
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
08.
Kedves Zsuzsa ! Megértem az aggodalmát, de kérem írja meg milyen antibiotikumot szed, milyen adagban és mióta ? Milyen tünetei voltak a gyógyszer kezdése előtt és mennyit javult ?
2014.
12.
07.
Massat kérdése:

Kedves Doktor Úr! A kardiológiáról elküldtek nyaki és pajzsmirigy ultrahangra. A leletem: Az intima jobb oldalon ép, plakk nem látható. Bal bifurcatioban egy igen apró meszes plakk látható. Stenosisra utaló áramlásbeli eltérés nem mutatható ki. A vertebralisok és a subclaviak keringése szabályos. Vélemény: Status idem.Bal oldali kezdődő atherosclerosis. A pajzsmirigy lebenyei norm. nagyságúak, jobb lebenyben egy 6 mm-s inhomogen, mérs. echoszegény göb látható, széli részén apró meszesedéssel. Bal lebenyben egy 6 mm-s echoszegény göb mutatható ki. A nyaki lágyrészekben kórosan megnagyobbodott nyirokcsomó nem volt kimutatható. Szívritmuszavar miatt márciusban volt ablációm. Azóta nem voltak panaszaim. Szeretném kikérni az Ön véleményét is, hogy göbök és a plakk miatt szükség van további vizsgálatokra. Esetleg összefüggésben lehetnek-e a ritmuszavarral.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
08.
Igen ! Kedves Massat, mert lehet, hogy pajzsmirigy túlmüködés - alulmüködés játszik szerepet a panaszaiban. Lehet akár ezzel kapcsolatos ritmuszavara is, bár ez kevésbé valószínű.
2014.
12.
07.
sűrű vér kérdése:

Köszönöm szépen megnyugtató válaszát. Tisztelettel Katka
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Örülök ha segítettem.
2014.
12.
07.
Furcsa fejfájás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Néhány hete vettem észre kizárólag háton földön fekvéskor, azon a ponton ahol a fejem érintkezik a földdel, fáj, nyom, és amikor onnan felkelek egy még furcsább szétáradó fájdalom jelentkezik a fejemben. Olyan érzés, mintha ott egy lágyabb rész lenne, ami benyomódik, és nyomja az egész fejemet. A fájdalom kizárólag a fenti eseményre korlátozódik, tehát ha nem feküdnék a földre, sosem érezném. Az még esetleg érdekes lehet, hogy a nyakam és a nyaki csigolyáim nagyon be vannak állva, sokszor "beakad" teljesen a nyakam, és ez a fájdalom az egész gerincembe kisugárzik. Nem tudom, lehet-e összefüggés. Egyébként rendszeresen sportolok, nincs túlsúlyom, 33 éves vagyok. Előre is köszönöm válaszát! Müller Mónika
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Mónika ! Ezek a panaszok igen nagy valószínűséggel mozgásszervi - gerinceredetüek lehetnek. Ezért javasolom forduljon rheumatológushoz - orthopaedushoz !
2014.
12.
07.
tavasz kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném véleményét kérni,terheléses vizsgálattal kapcsolatban.A terhelést ISZB kizárása miatt kérte az Orvosom.Anginás panaszok terhelésre,mellkasi szorítás,nehézlégzés,palpitáció:ami concor bevételére szűnik.Vérnyomásom magas volt már a terhelés megkezdése előtt,Tensiomin 50mg kaptam ami levitte 160/100-ra.erről az értékről kezdtem a terhelést.A pulzus végig 81 volt és nem emelkedett ,a vérnyomás pedig 210/110 lett .Nagyon szédültem.az eredmény MET 8 néhány VES jelentkezett,más egyéb eltérést nem mutatott az EKG.A terhelést elfáradás miatt szakította meg a doktornő.A menopausás tünetek ugy érzem felerősitik ezeket a panaszokat.Nem vagyok tulsulyos165/52kg,Ön szerint szükséges ujra kontrollálni a terh.vizsgálatot győgyszer nélkül? Üdvözlettel Lyndy
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Kérdező ! Az ergometria nem zárja ki a koszorúér betegséget, főleg nem a nőknél. Ezért vagy myocardiális scintigraphiát vagy coronária CT vizsgálatot kell végezni. Csak azok után lehet kizárni a panaszt okozó coronária betegséget !
2014.
12.
06.
szúrás... kérdése:

Kedves Doktor Úr! Először is szeretnék köszönetet mondani mindenki nevében a válaszokért.:-) Az én kérdésem ugyan nem kardiológiai természetű, de bízom benne, hogy tud segíteni. A panaszaim kb. 2hónapja kezdődtek azzal, hogy tompán fájt ( szúró, nyilamló jelleggel ) a jobb oldalam hátul vesetájékon elől oldalt. A panaszok a törzs ellentétes irányú elfordításával fokozódtak, sőt van, hogy csak akkor fájt ha elfordítottam a törzsem, vagy előre dőltem. Elmentem UH-ra és ott kiderült, hogy van egy 20mm-es epekövem. Görcsöket nem éreztem soha, csak 8 évvel ezelőtt, akkor viszont még egyáltalán nem volt epekő:-) A fájdalom sem kimondottan az epehólyag környékén jelentkezik, hanem tényleg oldalt, illetve vesetájékon inkább. ( Szúró, nyilaló, "húzódó" jellegű, bal törzsfordításra erősödő ) Az UH-n más eltérés nem volt, az epehólyagban volt folyadék és nem volt gyulladás, más eltérés. Ön szerint mi okozhatja ezt a fájdalmat akkor? Köszönettel: Attila
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Kérdező . Csináltatnék egy urológiai vizsgálatot, hogy nincs-e uretherben egy kis mozgó vesekő. Ha ez kizárható célszerü az epekövet eltávolítatni. Ahol egy nagy kő van, több kicsi is lehet és az komoly veszélyt jelenthet, főleg, ha panaszt okoz.
2014.
12.
06.
sűrű vér kérdése:

Kedves dr Úr! Régebben is segített,most is erre kérem..köszönöm Párom 66 éves,ezért véradással már a vérsűrűségét nem tudjuk "rendezni"Tegnapi labor:VVt szám:5,5(ref:4-5,2) vvt sülly:2 mm/óra(ref:1-20)segm:56,2 %(ref:65-75) Eo:4,5 %( ref:0-4) Kérdésem:mi aza vérhígító, ami a lehető legtermészetesebben, tartósan,a legkisebb mellékhatások nélkül szinten tartja a normál vérsűrűséget.Napi 2-2,5 l vizet elfogyaszt. Tisztelettel: Katka
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Katka ! Ez a labor lelet nem vészes, Semilyen kezelést nem igényel. Ha esetleg vizhajtót szed, azt el kell hagyni. Egyebet én nem tennék.
2014.
12.
04.
Livia kérdése:

Tisztelt Dr.Úr! A kérdésem a következő lenne: Naponta 2x 1,25 os talliton és 2x5 mg-os tritace tablettát szedek.Légszomj panaszomra a körzeti orvosnő helyettesitőnek a tritace helyett Tanidon tablettát írt fel,mivel még nem tudtam a kardiológussal konzultálni,kérdésem lenne,hogy valóban kiváltja e a tritace tablettát és naponta milyen dózisban kellene szednem? Még azt sem tudtam megkérdezni a kardiológustól,hogy a tritace okozhat e időnként légszomjat? A légzésfunkcióm,mellkasröntgenem negativ. Válszát köszönöm: Livia
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Livia ! Elvben lehetséges, hogy a Tritace /ramipril/ köhögést, nehézlégzést okozzon. A tanydon más tipusu gyógyszer és szintén vérnyomás csökkentő. Ha vérnyomása jó és a nehézlégzés megszünik mellette, nyertünk ! Az volt az ok.Ha nem szünik meg tovább kell gondolni a dolgokat.
2014.
12.
02.
szív uh lelet kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Értelmezné az uh leletemet? 2hónappal egy vírusfertőzés után. ao.-asc:26mm. Aorta gyök /kitérés :24/16mm BP:35x43mm JP:45 mm JK:27mm BK:46/26mm. Szeptum :9/16mm. Hátsó fal:8/14mm Aorta bill:ép. Mitrál bill:ép EF:74% Tapse:27mm Szegmentális falmozgászavar:nincs Pericardialis fluidum :körkörös 2-4mm Intrakardiális emb.forrás shunt :nincs E/A:82/56. DT :188 Aorta v.max :1,45m/s. Jelzett tricisp.regurg becsült jkny :13+10hgmm. IVC :14mm Vélemény ;lezajlott pericarditisnek esetleg enyhe myocarditis az echo szerint. Kérdésem az lenne reggel mindig felpörög 130ra a szivem kb 1óra múlva helyreáll.Ez a gyulladás miatt vagy esetleg pszichésen?Minden más lelet negativ vér,mellkasrongen Ez a folyadék mennyire teszi vagy tette tönkre a szívemet?köszönöm előre is a válaszát.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves kérdező ! A pericarditis szinte mindig kisebb - nagyobb mértékben együtt jár myocarditisszel is. Főleg, ha e betegséget fertőzés okozza. Ilyenkor nem terhelheti magát az ember, ki kell pihenni ezt az állapotot. Többnyire pár hetes időtartam után teljesen meggyógyul. Néhány esetben átmehet idült pericarditisbe, vagy idült carditisbe. Ezért teljes gyógyulásáig többzör kardiológusnak kell ellenőrizni .
2014.
12.
02.
DCM-es Szelli kérdése:

Szép napot kedves Doktor Úr !Megjöttem a vizsgálatról,ahol mégsem csináltak ultrahangot ,csak ekg-t!Úgyhogy nem is tudom, ezért miért utaztam 60 km -t A kérdéseimre szintén nem kaptam választ !A gyógyszerek maradtak ahogy voltak!Ez van a papíromon: EKG sr. fr 67/min pr:164ms QRS:88 ms QTC: 418ms norm.repol . Március végén kell majd mennem ,addig szedjem a gyógyszereket !Azon gondolkodom ,hogy a sok vízhajtó mellé ,nem kellene-e vitaminokat szednem ?Mennyit dolgozhatok ,illetve kb mennyi az az idő amit pihenem kéne ,hogy nehogy rosszabodjon az állapotom?Illetve milyen esélyeim vannak az életre ?A netten azt olvastam ,hogy az ilyen betegségben szenvedőknek kb 5 év !Tényleg ilyen keveset élhetek már csak ?Üdvözlettel Szelli !
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Saly ! Ha Ön valóban DCM-es és panaszos nem értem, hogy miért nem csinálnak UH vizsgálatot. Csak arra tudok gondolni, valamit félreérthetett. A DCM komoly diagnózis és ezeket a betegeket gondozni szokták, gyógyszereiket az aktuális állapotoknak megfelelően alakítják. A betegség maga nem olyan egyértelműen rossz kimenetelű mint azt olvasta. Jó kezeléssel, stabil állapot mellett évtizedeket lehet élni panaszmentesen. De még egyszer mondom valami nem stimmel a diagnózisa körül.
2014.
12.
02.
Kérés kérdése:

Egy nagyon idös embernek,lehetséges az hogy 17 napig nincs széklete ? Es enni meg tud,regel,délbe,este.De megjegyzem fekvö beteg !Köszönöm tisztelettel.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Hát ez egy kicsit furcsa kérdés. Én ugy gondolom 17 nap széklet nélkül nagyon nem normális. Meg kell vizsgálni a beteget és erre csak úgy lehet válaszolni.
2014.
12.
01.
tomi20 kérdése:

Tisztelt Dr ur.A problemam az ejjszakai rossz kozerzet ami miatt fel kell kellnem egyszeruen nem tudok fekudve maradni.Megmertem a vernyomasom 148 85.Szoktam erezni a hatgerincem ugy kozeptajban mintha nyomna es ojan hirtelen vegigfuto szurast ami mondjuk nem okoz nagy problemat .Szoktam tapasztalni kisebb nyomaserzest a fejben.A vernyomasom ezek ertekek kozt valtozik 115 148-75 90.On szerint ez lehet idegi eredetu vagy ezek az emelkedettebb vernyomasertekek okozzak .Amugy napkozben is szoktam erezni.Meg a fejteton szoktam erezni a nyomaserzessel egyutt kissebb szuro jelensegeket .Elegge szorongos is vagyok.Koszonom turelmet.Minden jot.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Kérdező ! Az ilyen sokirányu panaszokat valószínűsíthetően nem szervi panasz,inkább a szorongás * pánik okozhat. Én azt gondolom a családorvost fel kellene keresni és tőle kellene segítséget kérnie.
2014.
11.
30.
mit tegyek? kérdése:

Kedves Főorvos Úr! Kérem segítsen! Megijedtem, egyre jobban félek! 3 napja tompa mellkasi fájdalmam van, de nem ott ahol a szívem van, hanem kicsit az oldalam széle felé. Voltam a háziorvosnál, de azt mondta tiszta a tüdőm, biztos ídegbecsípődés, de nagyon rossz a közérzetem, a fájdalomcsillapító gyógyszer nem hat. Csepeg a homlokomról a víz, sápadt vagyok és gyenge, szédülök. Ez ilyen súlyosságban csak ma hajnalban jelentkezett, azóta tart. Arra gondoltam, hogy talán alacsony a vérnyomásom. A férjem miatt van vérnyomásmérőnk, néha én is megmérem az enyémet. Néha lemegy 100 körülire, akkor szoktam szédülni, Most 86/54/136 volt az első mérés, és szívritmust jelző hang nagyon gyors volt és teljesen egyenetlen. Megismételtem még kétszer, de hasonló értékek voltak. Nem érzem, hogy gyorsan dobog a szívem, meg azt se, hogy egyenetlenül, csak rosszul, egyre rosszabbul vagyok. Nem tudom mit tegyek. Az ügyeletet egy 30-35 perces autózással elérném, de nem szeretném, ha az ügyeletes orvos is is mosolyogna a bajusza alatt, hogy én azt gondolom, a szívem fáj, és megjegyezze, hogy ebben a korban nem kell még a szívinfarktustustól félni. Egyedül vagyunk a 9,5 hónapos kislányommal. A nagyszülők 311 km-re laknak, a férjem meg Kölnben dolgozik. Én nem szoktam beteg lenni. Néha fáj a torkom, meg náthás vagyok, na meg alacsony a vérnyomásom időnként, de más nincs. A háziorvosunk 6-7 éve már biztosan itt, de terhesség idején kívül most látott először. Kérem Főorvos úr! Mondja meg mi történik velem és mit tegyek? Nagyon várom a válaszát és köszönöm, hogy vasárnap tiszteletére foglalkozik a félelmeimmel! Renáta
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Kérdező ! Sajnálom, de csak most olvastam el a kérédését. Bizony ezzel haladéktalanul kórházi ügyeletre kell menni. A fájdalom, a tachycrdia és az alacsony vérnyomás komoly betegségeket jelezhet. Irány a kórház, de remélem már ott is van !
2014.
11.
29.
Tanácsadás kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Három és fél hete ültettek be egy stentet az RDA-ban r. diagonális magasságában hosszú bifurcaitos szűkület volt, amely 1 DES impl. után megszűnt. Gyógyszerkibocsátó stentet ültettek be. Kérdésem, az lenne, hogy milyen életmódot folytassak és a terhelés elindítása, fokozása, mikortól és milyen mértékben és fokozatokban történhet. Köszönöm segítségét. Üdvözlettel. Nagyiványi Géza
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Kérdező ! Ellenőrző vizsgálatokat kell végezni a kardiológiai ambulancián és onnan kell kérni rehabilitációs kezelésre beutalót. Ezt követően, rehabilitáció után teljes életet lehet élni. Ez kb 2-3 hét még !
2014.
11.
29.
bisoblock - laza szerk. billentyű kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 30 éves nő vagyok, még gyermekvállalás előtt állok. 2007 óta szedek magas pulzusszámra (nyugalmi 95/min) béta-blokkolót (bisoblock). Az adagot folyamatosan csökkentettem 5mg-ról 1,25 mg-ra. Emellett 75/min a pulzusom. 2014. februári kardiológiai vizsgálatom eredményei: (a vizsgálat napján béta-blokkolót nem vettem be) fr. 92/min, RR: 162/82 Hgmm. Echocardiographia: balkamra EDD: 42 mm, EF: 66%, IVS: 9,4mm, PW: 9,0 mm, mitralis billentyűk mozgása szabad, szerkezetük laza, jelzett instuff, E/A: 0,97/0,79m/s, bal pitvar: 33mm, aortagyök: 26mm, aorta billentyűk mozgása szabad, aortagyökben áramlási csúcssebesség: 1,4 m/s, jobb pitvar 33 mm, pulm nyomás: 20+5hgmm, falmozgászavar nincs. Vél: jó systoles balkamra funkció, laza szerkezetű mitralis billentyű, 2x1 Magnerot, 2,5 mg bisoprolol, dinamikus tréning javasolt. Az 1,25 mg adagot nem növeltem 2,5 mg-ra, ugyanannyit szedtem reggelente és a Magnerotot nem váltottam ki. Vettem egy szobabiciklit és minden este tekertem. Azonban izületi fájdalmak miatt a tréninget abbahagytam. A gyógyszert (1,25 mg-ot) továbbra is szedem. Néha elfelejtem, de nem tudom nem észrevenni, mert akkor délelőtt remeg a kezem, 95/min környékén van a pulzusom és gyengének érzem magam, akkor pótolom a bevételét. Mandulaműtétem lesz. Előtte elküldtek a laza szerkezetű mitralis billentyű véleményt látva kardiológiára az aneszteziológiai vizsgálat előtt. 2014. novemberi, műtét előtti kardiológiai vizsgálat eredménye: (a vizsgálat napján a béta-blokkolót bevettem) EKG: SR, fr: 78/min, PQ: 0,14, QRS: 0,08, V1 kis neg. T hullám, Echocardiographia: aortagyök 24 mm, BK EDD 41 mm, ESD 21 mm, EF 80%, Septum 9 mm, HF 9 mm, BP 42x40 mm, bill. épek, jól nyitnak. Falmozgászavar nincs. Jó BK funkció. A februári vizsgálat után azt mondta a vizsgáló doktor úr, hogy a gyógyszert csak dinamikus tréning mellett fokozatosan 3-6 hó alatt hagyhatom el. A jelenlegi novemberi vizsgálaton a vizsgáló hölgy azt mondta, minden rendben a szívbillenytűkkel. Teljesen indokolatlan a béta-blokkoló, nyugodtan abbahagyhatom a szedését. És a 95-ös pulzus is normális. EKG többször készült a 7 év alatt, rendben volt. A vérnyomásom is rendben. Nem vagyok pánikbeteg, nem ijedek meg a tünetektől, csupán úgymond kellemetlen a magas pulzusszám amit különösen megérzek, és az enyhe kézremegés. Nem dohányzom, alkoholt, energiaitalt és kávét, erős teákat nem iszom. Kérdésem az lenne, hogy szedjem, vagy sem a gyógyszert? Ha nem szedem elhagyhatom-e egyik napról a másikra vagy tényleg csak 3-6 hó alatt? Mandulatműtét előtt abbahagyhatom? Létezik olyan, hogy "helyrejön" a szívbillentyű lazaság? Köszönöm:Szabina
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
12.
07.
Kedves Szabina. A billentyű eltérés nem jön helyre. Az megmarad.Egy diszkrét fejlődési rendellenesség okozhatja, melynek eredménye ez a billentyű.. Nincs ennek semmi jelentősége, problémát ez nem okozhat. A gyógyszer fokozatos elhagyását lehetségesnek tartom, de én is csak sportolás, sportos életvitel elkezdése után javasolnám
2014.
11.
28.
szív kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz hogy mi okozhatja a sok szívrirmuszavart? Utóbbi két hónapban édesapám sokszor volt rosszul, két napot otthon volt és már vitte is a mentő. Szívritmus zavarai vannak és az ICD sokszor kiüti volt olyan hogy 19 alkalommal is sokkolta. Többször katéterezték már de nem jobb. Általában itthon van rosszul. Az lenne a kérdésem hogy esetleg itthon zavarhatja-e valami pl wifire vagy ilyesmire gondolok, vagy mi lehet az oka? Válaszát előre is köszönöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
29.
Kedves Kérdező ! A ritmuszavart biztos nem a wifi, hanem az alapbetegsége okozza. Az ICD csak arra szolgál, hogy kiüsse a ritmuszavart. A ritmuszavar gyakorisága, jelentkezése betegségtől van. Azt pedig a kezelő orvosától kellene megkérdezni! Sajnos az Ön által leírtakból nem derül ki az ok, csak a súlyossága !
2014.
11.
27.
Emilia kérdése:

Tisztelt Főorvos úr! Kérem szíveskedjen válaszolni kérdésemre, mert kicsit nyugtalannak érzem magam. 2014. augusztus végén szívbillentyű és baypass műtétem volt. /59 éves vagyok/ A sebészem egy csodálatos orvos volt mindegyik kollegájával, asszisztensekkel együtt. A rehabon is túl vagyok. Igazság szerint még lábadozom. Ami aggaszt, múlt hét végén a rossz időben sajnos séta közben beszélgettem és a hideg, nyirkos levegőt leszívtam. Elkezdtem köhögni, lázam nincs. A házi orvos nagyon kedves volt, meglátogatott adott antibiotikumat és köptetőt. Sajnos a váladék nehezen oldódik és ez nagyon köhögtet, ami a mellkasomnak nem jó. Szeretném tudni, hogy okozhat-e valamilyen kárt nekem a köhögés erőlködés. Igaz, hogy ma már egy kicsit könnyebb - mert harmadik napja szedem a gyógyszert - de még nem tökéletes. /Két hét múlva esedékes a Kardiológiai kontroll./ Az éjszakai alvásomat is neheziti a köhögés. Kérem szíves válaszát, melyet nagyon köszönök. Üdvözlettel: Emilia
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
28.
Kedves Emilia ! Inkább a tüdőben jelenlévő kórokozó jelent veszélyt ilyenkor, hiszen a szívbe jutva tönkre teheti a billentyüt. Viszont, mivel antibiotikumot szed, ez a bakterium odakerülését akadályozza, vagyis szinte biztos, ez nem fog bekövetkezni ! Másrészt a köhögés inkább kellemetlen semmit veszélyes. A fájdalmakat úgy tudja enyhiteni, ha köhögés közben a mellkasához szorít egy párnát a köhögés alatt. Ezáltal megtámasztja a szegycsontját és nem engedi az operáció során megsérült és gyógyuló szegycsontvégek elmozdulását. A fájdalmakat ugyanis ez okozza. A köhögéstől baja nem lesz !
2014.
11.
27.
BTSZB kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A múlt heti szívultrahang leletemmel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményét. Voltam kardiológián kontrollon, de a doktornő lényegében semmit nem mondott, így nem tudom, hogy mekkora a baj. Főként a lenti szárblokk nyugtalanít, 37 éves nő vagyok, eddig aktív életet éltem, most pedig nem tudom, hogyan tovább, mit jelent ez, lehet ezzel például edzeni menni, terhelni magam? Magas vérnyomással és fejfájással mentem el az orvoshoz, nem volt sosem szívpanaszom, bármennyit tudok futni , biciklizni, stb. Mellé még annyi, hogy voltam pajzsmirigy szűrésen és a TSH a normál értéken túl van: 5,51 magas, az FT3, FT4 rendben voltak. A szívultrahang lelet a következő: Aorta asc.: 27mm, Aortabillentyű: vékony, hártyás, Bal pitvar: 35 mm, 2D hossz: BP:48mm Vol.: ml Bal kamra diast/syst: mm/mm EF:% Septum diast: mm mozgás: paradox Inferior fal diast: mm mozgás: jó Mitralis mellső vitorla: vékony, hártyás. Hátsó vitorla: vékony, hártyás. 2 DIMENZIÓS FELVÉTEL: ép billenytyűk LVVS: 82 ml LVVS:44 ml EF: 46% DOPPLER: Aorta Vmax: 1,7 m/s gradiens: Hgmm regurgitatio: nincs Bal kamra kiáramlási seb: 1,0 m/s E/A: 1,1/1,03 m/s DT: 161ms Ea: cm/s Mitralis regurgitatio: jelzett Tricuspidalis regurgitatio: nincs Vélemény: Septum mozgása paradox. A systoles functio enyhén csökkent. Thrombus, nem látható. Diagnózis: Magasvérnyomás- betegség (elsődleges) Bal Tawara-szár-block, k.m.n. Elküldtek még ABPM holterre, amelynek a kiértékelése (napi 2*40mg Valsotenst szedtem közben): Status: ABPM vizsgálat: Max.RR: 160/107 Hgmm, min: 94/50 Hgmm, átlag: RR:134/79 Hgmm. P: 59-105/min, átlag: 72/min. H. időindex: 50/19 %. Non-dipper. Dipper. A circadian ritmus nem értékelhető. RR: 140/80 Hgmm P:64/min SpO2: 99% Előre is köszönöm a válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
28.
Kedves Kérdező. A BTSZB nem jelent betegséget csak egy ingerület vezetési modosulást. Vagyis nyugodtan éljen úgy ahogy eddig ! Mindent szabad, hiszen az említett vizsgálatai pont azt mutatták, hogy nincs baj a vezetési zavar mögött.A leírt UH lelet az eltérő ingerület vezetést tükrözi ! Nem betegség ! Nincs baja !
2014.
11.
25.
gyulupapa kérdése:

Tegnap voltam terheléses vizsgálaton A vizsgálat leírta Halmozott Ves időnként bigeminia és coupletek. Terhelés közben ischaemiára utaló jel a Coron, Terhelés közben elszórtan VES arrythmia időnként bigemínia ill. coupletek jelentkeztek. Holter vizsgálat javasolt. Mi van velem.?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
27.
Kedves Kérdező ! Ebből csak annyi derül ki, hogy a helyzet megítéléséhez egy újabb vizsgálat szükséges. Ettől függően lehet majd válaszolni a kérdésére !
2014.
11.
24.
Holter eredmény kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Holter eredményemről szeretnék véleményt kérni, hogy ön lát-e valamit, szükséges-e valamit tennem? átlag pulzusszám: 79, max. HR 161, min.HR 50, Ves:0, Sves:0, Run:0 HRV-T: SDNN: 135ms SDANN: 108ms pNN50: 18% rMSSD: 50ms HRV-F: Power 1691ms2 VLF 565ms2 LF 576ms2 HF 481ms2 St max:depr1: -307uV elev1: 255uV depr2: - elev2: 235uV Diagnózis: I4560 Pre-excitatiós syndroma I3410 A kéthegyű billentyű propalsusa I3400 A kéthegyű billentyű elégtelensége I4790 Paroxysmalis tachycardia
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
24.
Kedves Kérdező ! A pre-excitációs syndr., ha együtt jár paroxysmalis tachycardiával és panaszokat is okoz /szédülés, gyors szív müködés, esetleg ájulás/ akkor van teendő. Elektrofisiológiai vizsgálatot és ablatiót kell végezni. Panaszmentesség, ritmuszavar nélkül nincs teendő
2014.
11.
24.
Nitroderm kérdése:

Kedves Doktor Úr, Nagyon köszönöm a válaszát, már nagyon vártam, izgultam. Azt hittem a szív kamrájában emelkedett a nyomás. Üdvözlöm!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
24.
A szív kamrájában is emelkedett a nyomás, de azért, mert a tüdőben emelkedett ! Azt csak passzívan követi a kamra ! Örülök ha segítettem.
2014.
11.
24.
3 gyerkőc kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Én egy 29éves 3 gyerkőcös anyuka vagyok.Évek óta vannak (azt hiszem)extráim.Úgy érzem kihagy a szivem majd egy nagyot dobban van hogy többször is egymás után.Egyszer az is előfordult hogy úgy éreztem remeg a szivem és közben olyan érzés volt mintha elakadozott volna a lélegzetem pont mint az extráknál csak ez sok kicsi apró volt.Miután ez abba maradt rögtön fölhívtam a házi dokimat és lementem EKG-ra(már sokadszor).Akkor sem mutatott ki semmit.Elküldött vérvételre ott is rendben volt majdnem minden(koleszterin és húgysav magasabb kol:6,34 Húgys:414umol/L Süllyedés:2mm/h Absz.baso:0,00 10^9/L MPV:10,9 fL) Ezek voltak eltérőek de a Dokim azt mondta ez nem olyan vészes.Írt gyógyszereket.Betaloc50mg 2xfél Milurit100mg napi1 Roxera15mg napi1 meg Frontin0,25 szoktam szedni napi 2-őt.Egy ideig ritkábbak voltak a bedobbanások de mostanában megint sűrűsödik.EKG-ra szerintem fölösleges lemennem mert mindig rendben van és biztos dilisnek néz már a házi orvosom,de beutalót nemnagyon akar adni sehova, már próbáltunk kérni tőle mert nyáron lett volna lehetőségem egy szanatóriumba vizsgálatokra de azt mondta fölöslegesen nem ad. Nincs semmi bajom.Az a gond két közeli ismerősöm is meghalt hirtelen szívmegállásban és azóta rettegek tőle hogy egyszer csak az én ketyegőm is megáll és hát van 3 gyerekem,kellemetlen napi szinten ezen agyalni hogy mi lesz ha...Szóval érdeklődi is szeretnék hogy esetleg Önnél/Önöknél van-e valami lehetőség valamilyen vizsgálatra ami biztosabb eredményt ad mint egy sima EKG és lehetséges-e beutaló nélkül.Vagy esetleg tényleg túl aggódom a dolgot?Válaszát előre is köszönöm!Reni Ui:sajnos dohányzom,kávézok és hát van rajtam fölösleg is.Igen tudom hogy ezek is közre játszanak ebben a dologban.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
24.
Kedves Kérdező ! Ha a hirtelen szívhaláltól nem is tartanék, de a kellemetlenségre tekintettel azért javasolt lenne további kardilógiai vizsgálata és esetleg annak eredményétől függően óvatos kezelés is szóba jön. Sajnos beutaló nélkül szakrendeléshez nem fordulhat, csak magán úton lehet kardiológust kezelni. Ott viszont sajnás a vizsgálatok nem ingyenesek. Javasolom, menjen el családorvosához és kérjen szépen tőle segítséget, azzal, hogy a panaszok halmozottak, kellemetlenek és szeretne tenni valamit ellene, mert 3 gyereke is van, akiket igy nem tud ellátni.
2014.
11.
23.
aggodó kérdése:

labor leleteimnél a HCT 0,471 értéket mutat 0.36-0,47 a ref.ért. Triglicerid 2,2 0.55-1,6 ref.ért. GGT 38 u/l 7-32A hasi UH leletem diagnózis Diffuse májlaesió, leginkább steaosis. Két éve kivették az epehólyagomat. Sajnos azóta rendszeresen megy a hasam, ezért fordultam a háziorvosomhoz de sajnos ó nem találta vészesnek az értékeket. Én szeretném tudni, hogy fordítható vissza a folyamat előre is köszönöm válaszát Én egy 64 éves nő vagyok .
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
24.
Kedves Kérdező. Javasolom forduljon gastroenterológushoz. Mondja el panaszait és kérjen segítséget tőle !
2014.
11.
23.
Nitroderm kérdése:

Tisztelt Doktor Úr, Ezt a leletet szeretném, ha elmagyarázná nekem: Progrediáló, nyugalomban is jelentkező dyspnoe. Bár az aktuális elvégzett mellkas rtg. során fibrosisra utaló eltérést nem találtunk, echocardiográfiával igen magas jobb kamrai nyomás mutatkozott, ami a beteg panaszait magyarázza. A fentiekkel ellentétben ugyanakkor spirometria obstruktív jellegű ventillációs zavart igazolt. Javasolt 5 mg Nitroderm TTS tapasz. Mit jelent ez pontosan? Mi a magas jobb kamrai nyomás? ÉS a ventillációs zavar? Mire való a Nitroderm tapasz? Nagyon súlyosak a tünetek? A tüdővel vagy a szívvel van a baj? Sajnos nem értem. Nagyon köszönöm a segítségét!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
24.
Kedves Kérdező. A vizsgálat alapján arra a következtetésre jutott a doktora, hogy fulladását az emelkedett tüdőnyomások okozzák. Ennek okát nem nevezi, meg. Mivel a Nitroderm tapasz értágító hatásu, az emelkedett tüdőnyomás és a panaszok kezelésére ezt javasolja.
2014.
11.
23.
Mary kérdése:

Kedves Doktor úr! Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát, megnyugtató volt számomra, mert egyéb egészségügyi gondjaim is vannak. Sajnos magas a vérnyomásom amire gyógyszert szedek/Telmisartan+ Nebibeta/ és voltak kiugrásaim ,de jelenleg az átlag 139/75/65 erről korábban írtam Önnek. Szív UH-t is végeztek ott azt mondták a szívem rendben van. A Koleszterinszintem gyógyszeresen kezelve van /ezetrolt kapok rá/ + szigorú diétát tartok, és rendszeresen biciklizem ,sétálok így az össz.koleszterin :4.9 volt ezt 6 havonta ellenőrzik eddig rendben volt. De 3 hónapja epehólyag műtétem volt,és ezután emelkedett koleszterinszintet mértek:7.2. Meg szeretném kérdezni,ha szedem az ezetrol nevű gyógyszert,és szigorúan diétázom és mozgok továbbra is a koleszterin szintemet le tudom csökkenteni?,nem szeretnék statint szedni rá ha lehetséges. Félek attól a , plakk miatt ,hogyha magas a vérnyomásom leválik egy kis rész , és infarktust kapok. Előre is köszönöm válaszát és elnézést hogy újra írtam . Tisztelettel Fazekas Sándorné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! Azt gondolom egyelőre ezt kell csinálni és diétázni. Fél év után látjuk, hogy kell-e statin. 6,0 mmol/l összchol. felett biztosan kelleni fog. Most még van idő. Nem kell kapkodni !
2014.
11.
23.
nem vagyok jól kérdése:

Tisztelt Doktor úr. Egy olyan problémám van, ami valószínűleg nem az ön szakterülete/szakterületei, de a válaszaiból úgy veszem ki, öntől korrekt választ kaphatok. Nagyjából augusztus óta indokolatlanul fogyok, kb 20 kilót adtam le idáig. Kimerült vagyok, bármennyit alszom, hamar leszek ideges, a kezeim sokszor remegni kezdenek ok nélkül, a lábaim ránganak. Erős vashiányos vérszegény vagyok, szinte minden vitamin és nyomelem mennyisége alacsony a szervezetemben, és már izomból is fogyni kezdtem. A hajam marék számra hullik, pedig még csak 24 éves vagyok. A bőröm egyre sápadtabb, a szemem fényérzékennyé vált az elmúlt pár évben. Állandóan fázok, a végtagjaim hidegek, az arcom beesett, a gyomrom gyenge, és a munkám során általában a koffein és a cukorpótlás segít a kisebb rosszulléteken. 18 éves koromban rejtett tüdőgyulladásom volt, erős tüdővérzéssel párosult, a kórházba úgy kerültem be, hogy a véroxigén szintem 10% volt. Naponta kaptam tiszta vas injekciókat, de a szervezetembe már akkor sem épült be. A menstruációm mindig rendszertelen volt, egy évben jó, ha 6-7 alkalommal megjön a havi vérzésem, de idén tavasszal két hónapig egyfolytában megvolt. Az első hónap után az ágyból nem tudtam felkelni. Azóta az étvágyam csökkent, és hangulattól függ (ha nem érzem jól magam, van, hogy négy napig nem bírok egy falatot sem enni). Ezáltal a vércukorszintem és a vérnyomásom szinte állandóan leesik. Szintén év eleje óta időnként éles, szúró fájdalmat érzek a petefészkem magasságában, rögtön a csípőlapát mellett. Hirtelen jelentkezik, és olyan, mintha egy kést szúrtak volna a hasamba. Tavasszal PCOS gyanú merült fel, de megerősíteni nem tudták. Emellett nagyjából három éves korom óta erősen ropognak az ízületeim. Ropog jelenleg a gerincem 80%-a, a kulcscsontom, a szegycsontom, a vállam, a könyököm, a csuklóm két irányban, az ujjaim, a csípőm, a térdem szintén két irányban, a bokám, és a kis lábujjam. Nem tudták megállapítani, hogy miért alakult ki, de hangosan és nagyot roppan az egyszerű mozdulatoknál is (pl a szegycsontom és a gerincem, ha nagy levegőt veszek, vagy kiegyenesedek). Egy évvel ez előtt az ORFI-ban voltam kivizsgáláson, Marfan szindrómával kerültem be, de biztosat nem tudtak mondani, hogy miért van. A Marfan szindróma tünetei jelen vannak, egyedül szívritmus zavarról nem tudok. Orvoshoz nagyon ritkán járok, általában, ha nagy baj van, mert egyrészt nehéz olyan orvost találni, aki meg is mondja, hogy mi bajom van (aki rendesen megvizsgál), valamint időm, pénzem sincs rá. Fizikai munkát végzek napi 11 órában (gépi hímző üzemben), és ha időt is tudnék szakítani rá, nem tudnám, hogy milyen orvoshoz menjek. Ön szerint mit tehetnék?
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! Ez a történet egy nagyon hosszú és szomorú történet. Sajnos bármit is mondani csak akkor lehet ha az okok meglesznek. Valamilyen komplex genetikai baj lehet, ezért belgyógyászati klinika genetikával foglakozó osztályára vagy a ritka betegségekkel foglalkozó osztályához fordulnék. Sajnos ennél többet mondani én sem tudok.
2014.
11.
23.
DCM-es beteg kérdése:

Nagyon szépen köszönöm a válaszát!A colát már elhagytam,azért gyanakszanak arra ,hogy lehet valami köze hozzá!Mert amióta ez megtörtént nem ittam mást csak vizet !Nem dohányzom ,és alkoholt egyáltalán nem fogyasztok!Probálok nyugodt stresszmentes életet élni !Megnyugtatott ,hogy maga is egyetért a gyógyszereléssel !December 2 -án kell újra mennem szivultrahangra !Lenne még egy kérdésem ,maga szerint a jó pulzusszám ennél a betegségnél?Mert nekem van ,hogy most az új gyógyszerezés óta lemegy 50-52 re pihenéskor,a vérnyomásom olyan 107/65 átlagban !Maradok nagyon-nagy tisztelettel,és ha nem baj ,beszámolnák majd az új ultrahangos leletről!Köszönöm mégegyszer Szelli
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Sally ! Ez a pulzus szám és vérnyomás jó ! A gyógyszerek okozzák és a szívének pedig könnyebbséget jelent. Jó ez is !
2014.
11.
22.
timea kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! 27 eves lany vagyok, szorongos tipus es az utobbi idoben sok volt a stressz es faradsag. Kb. 2 hete elojottek a kovetkezo tunetek: szapora szivveres inkabb este lefekveskor, eros utesek, legszomj, neha extrak, sziv tajeki szuras es neha egy fura szivremeges erzese. Regebb is voltak ezek a tunetek, de nem jott elo egybol az osszes. Panikolok, mert nem tudom lehet-e a stresszre es faradtsagra fogni a tuneteket vagy komolyabb betegseg allhat hatterben? 1 eve voltam kardiologusnal (volt 1 nap mikor 3 vagy 4 egymas utani extra jelentkezett) ahol EKG-t es ultrahangot csinaltak. Mindent rendben talaltak. Lehetseges az, hogy 1 ev alatt kialakul egy sulyos betegseg? Elore is koszonom valaszat! Timea
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Timi ! Nem valószínű, szívbeteg ! Próbálja meg, változtasson az életvitelén. Tegyen rendet a dolgaiban. Szedjen 2x2 drg Panangint és kezdjen el rendszeresen mozogni, sportolni. Kerüljön magával, életével gondjaival egyensulyba és tartsa is azt meg. El fognak mulni a panaszai !
2014.
11.
22.
Katalin kérdése:

Kedves Doktor Úr ! Évek óta magas pulzusszámmal küszködöm.bár többször is sor került már vizsgálatokra,pl. EKG , UH-ra , de hála istennek mindig minden negatív volt,Vérnyomásom,koromnak meg felelő,én 46 éves nő vagyok és a vérnyomásom 120/80,viszont a pulzusszámom ki ugrik 110-re is,A helyi Kardiológián vérnyomás csökkentővel láttak el,amitől nagyon rosszul voltam,majd a házi orvosom próbálkozott be állitani gyógyszert ,de mindegyiktől nagyon rosszul lettem.Így el mentem magán rendelésre,ahol megint csak meg bizonyosodhattunk arról,hogy minden negatív,nem beteg a szívem,nem kell gyógyszert szednem,viszont a pulzusszámom folyamatosan kiugrik akár 110-re is amitől nagyon rosszul vagyok.Igy a háziorvosom ki írta a Nebibeta gyógyszert ,amiből csak fél szemet veszek be reggel,viszont ez a gyógyszer le viszi a vérnyomásomat 100-110/60-ra és a pulzusszámom 60 és 70 között mozog.Szeretném meg kérdezni öntől drága doktor úr,hogy ezek az értékek igy már nem e alacsonyak??? Hogy lehet az hogy nem beteg a szívem és még sem ver jól? Ha keresem,vagy orvos keresi a pulzusomat alig lehet érezni,meg találni.Van vagy 3 hónapja ,hogy fejfájással küszködöm,nem e az alacsony értékektől van?Válaszát előre is köszönöm ! Katalin
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kata ! Az önmagától indokolatlatul magas pulzusszám szinte sohasem szívbetegség következménye. Általában más betegségek kisérő tünete. Ezért ezeket a betegségeket kell keresni /pajzsmirigy betegség, mellékvese betegség, vérszegénység, vashiány, bal - jobb shunt betegség, túlhajszoltság - pánik betegség/. Ezekre lehet illetve lehet gondolni. Mindenesetre tudni kellene, hogy mi a baj ahhoz, hogy kezelhessük,
2014.
11.
22.
mit tegyek kérdése:

Tisztelt Doktorúr! 25 éves lány vagyok. 3 napja magasabb a pulzusom (99-105) es rosszulléteim is vannak, ugy érzem hogy szédelgek és az egész felyem bizsereg, kezeim és lábaim nagyon remegnek. A vérnyomásom 135/80 a puzus 99 és kb 30 perc mulva 153/90 a pulzus 105. Voltam a háziorvosnál, ő mondta valószínű, hogy a fogamzás gátló okozza., de nem küldött el vizsgálatokra. mit kellene tennem? okozhatja e a tüneteket, hogy 4 éve cypromix fogamzásgátlót szedek? tüneteimmel hová forduljak? Kérem segítsen.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! A panaszok okát csak vizsgálatokkal lehet eldönteni Én azt tanácsolom, hogy menjen be a legközelebbi kh sürgősségi osztályára. Mondja el több napja fennálló panaszait. Feltehetőleg történik egy labor vizsgálat, EKG, fizikális vizsgálat és ezek eredményétől előbbre lehetünk. Enélkül fogalmam sincs mi lehet a baj ezek nélkül állítom másnak selehet fogalma, hogy mi lehet a baja. Tessék lépni, panaszkodni és kérni !
2014.
11.
21.
hajam kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Következő probléma miatt kérem a válaszát: 2001-ben majd 2013-ban mélyvénás trombózissal kezeltek. Idén nyáron diagnosztizáltak egy antifoszfolipid syndromát. Kezdetben Syncumar mitét szedtem, majd jött egy váltás Marfarinra ez ez túl erős menzeszt okozott, majd idén augusztus végétől újra Syncumar mitet szedek. A problémám: pár hete igen erős hajhullásom lett. az amúgyis kevés hajam szinte elveszett. A vas értékem jelenleg pont 6,00. A haematológus is nehéz helyzetbe kerül, én pedig nő létemre rettegek a kopaszságtól ... nagy merészség ha nem szedem a véralvadásgátlót? Sajnos az összes ilyen szernél látom ezt mint mellékhatást, na de kopaszon nem kívánom ezt az életet... Önnek van valami tippje? Köszönettel, Cili
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Drága Cili ! Megértem az aggodalmát, azonban eszébe ne jusson elhagyni a vérhígítót ! Javasolom, hogy az Országos Haematológiai és Vértransfusios Intézetben kérjen egy konzultálást. Vannak új véralvadásgátló szerek, melyek szóba jönnek ennek a thrombophiliának a kezelésében is. Azonban ezzel kapcsolatosan nincs tapasztalatom, ilyen betegeknek a kezelése esetén jobb ilyen konzultációt nagy tapasztalatu centrumtól kérni !
2014.
11.
21.
Extra kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Már kérdeztem öntől,és köszönöm megtisztelő válaszát.35 éves vagyok,elég stresszes,káros szenvedélyektől mentes.MPS-om van ill,kapcsokt svesek vesek.néha érzem,kicsit ijesztő,de ennyi.Azt tanácsolta a kardiológus,szedjek enyhe nyugtatót vagymagnéziumot,más tehendő nincs vele.Ami kérdésem lenne,hogy a sorozatos extra étkezés után ha többet eszem,ill,inkább ha fekszem és felállok akkor jelentkezik.ilyenkor úgy érzem,minden 2. Kihagy.ilyenkor vagy legugolok vagy előrehajlok és rendeződik,de egy perc után magától is.Az orvosom szerint ne foglalkozzak vele,de én aggódom,fékek,hogy ne legyen késő.Ön szerint is ártalmatlan?köszönöm és szép napot
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező. Abszolut ártalmatlan jelenség. 2x2 drg Panangint próbáljon meg szedni. Egészségesen, sportosan kell élni és nem szabad vele túl sokat foglalkozni. Nem lesz baja, higgye el !
2014.
11.
19.
izzadás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A túlzott izzadást hogyan lehet megszüntetni? 1 hónapja folyamatosan izzadok és a nap végére néha érzem is, ami nagyon kellemetlen, és nem merek másokhoz közel menni, mert félek Ők is megérzik a kellemetlen szagot. A laboromon semmi eltérés nincsen. Utóbb gyakoribbak a szapora és kellemetlen szívjelenségek. Nap 1 szem Concort szedek. (reggel este fél-fél szemet és fogamzásgátlót) 26 éves vagyok. Csak a hónaljnál jelentkezik máshol nem. Se a tenyeremen, se máshol. Mit tanácsol, mit tehetek? Amikor tehetem naponta többször is kell tisztálkodni. Kérem segítsen!Nagyon kellemetlen és szégyellnivaló ez a panasz. Köszönöm egy aggódó 26 éves lány.
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! Én azt gondolom kellene egy jó bőrgyógyászt keresni. Ezen felül lehet hormonzavar következménye is ez a panasz. Mindenképpen előbb bőrgyógyászhoz, majd utána endocrinológushoz kellene fordulnia.
2014.
11.
19.
Icu kérdése:

Tisztelt doktor úr! 50 éves nö vagyok és kb 2 hete ugy érzem mintha a szivem kihagyna vagy nagyot "rúgna" és belulrol mintha valami szét akarna feszíteni. a torkomban is ugy érzem hogy állandoan dobog éa hullámokba a szivem mintha ki akarna "fordulni"és olyankor mintha szédulnék is. ez az állapot már állandoan tart, szinte nincs 10 perc hogy ne érezzem. a bal vállamba és a kulcscsontomba is kisugárzik valami fájdalom és a nyaki csigolyám is fáj. voltam EKG-én ami negatív, szedek xanaxot és dorsiflexet, de a panaszok maradtak és elég félelmetesek és a munkámba is gátolnak. az orvos azt mondta idegi alapon lehet, viszont ezek az állando "lökések" a mellkasba mitol vannak? Elöre is köszönöm válaszát, üdvözlettel Bálintné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! Nem tudok mást mondani és tanácsolni, csak azt, hogy forduljon szívspecialistához. Ki kell vizsgálni a panaszok okát, főleg ha az folyamatosan erősődik. Nem tudok igy mást tanácsolni Önnek.
2014.
11.
18.
gyomor kérdése:

Tisztelt doktorúr! 18 èves vagyok jelenleg a panaszaim kb 16èves korom óta vannak jelen ! Már hónapok óta sőt inkább körül belül kèt ève kissebb nagyobb kihagyásokkal fáj a gyomrom de van hogy az egèsz bal oldalam ,tompa fájdalom van benne ha megnyomom pedig szúr van hogy az alhasam is elkezd zsibogni de előfordul hogy mèg a csípőmtöl a talpamig vagy èppen a vállam zsibbog a bal oldalam de csakis a bal oldalam de a köszpont a gyomrom ! Anyag cserèm szörnyen lassú a szeleim intenzívek ! Gyomor gyogyteával probálkoztam de nem segít orvosoknál jártam nem igazán jutottam vele eredmènyre atáplálkozásom bevallom nem a legjobb ès általában folyamatos megszokott fájdalom nem tudom ssmmihez kapcsolni már rèsze az èletemnek de nagyon kellemetlen ! Köszönöm válaszát!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező ! Bizony el kellene menni egy gastroenterológus szakorvoshoz és részletesen ki kellene vizsgálni. Utáni kellene bármit is szedni, fogyasztani. A tea bajt csinálhat ha nem megfelelő mennyiségben, összetételben fogyasztjuk. Kérem forduljon specialistához, mert igy komoly bajokat okozhat a "türelme" !
2014.
11.
18.
Mary kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Nemrég nyaki UH vizsgálatot végeztek, az eredményt odaadták,de én nem tudom,hogy mit jelent,ebben kérném a segítségét mivel csak jóval később tudok orvoshoz menni mert volt közben egy műtétem. Mennyire rossz az eredmény? Az eredmény:Mindkét oldali arteria vertebralisban normális irányú az áramlás. A carotis rendszer extracranialis szakaszán az intimális réteg minimálisan megvastagodott/ IMT kb:0.9mm/ a bal bifucartioban egy lapos ,a jobb bifucartiobna néhány apró , a jobb ACI eredésénél egy kb 2.8x1.5 mm-es, meszes plakk látható.A vizsgált érszakaszokon significans stenosisra utaló áramlási eltérés nem detectálható. Köszönöm válaszát előre is Tisztelettel:Fazekas Sándorné
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Kedves Kérdező . Ha nagyon röviden és érthetően akarok válaszolni az kell mondanom: kornak megfelelő negativ lelet. Ez azt jelenti sem több, sem kevesebb nem észlelhető, mint a korának megfelelő egészséges embernél. Nyugodtan várhat a családorvosi konzultációig
2014.
11.
18.
korai klímax? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Visszaolvasva válaszait, nagyon megnyugtatóak és bizalmat árasztanak, ezért fordulok Önhöz egy furcsa kérdésemmel. Nem igazán az Ön szakterülete, amiért elnézését kérem, de bízom tudásában és abban, hogy tud nekem valamilyen támpontot, segítséget adni. 29 éves lány vagyok. Több éve betablokkoló szükséges a szapora pulzus miatt. Ezen kívül csak fogamzásgátlót szedek. Egyik kérdésem, hogy ezek a gyógyszerek nem gyengítik-e egymás hatását? Másik: Nyár közepe óta, különösen az utóbbi időben, a következő tünetekre lettem figyelmes, ami eddig nem volt tapasztalható: Száraz a bőröm, a kezem néha úgy néz ki mint egy öregebb emberé, szájszárazság is van (most a hidegnek tudom be), gyakoriak az álmatlanságok, sűrűn van, hogy vizelési ingerem van, és többször járok wc-re is, és úgy érzem mintha nehézérzete lenne a hólyagnak, de keveset vagy egyáltalán nincs vizelet olyankor. A nemi vágyam is egy nagyot csökkent, ami pedig nagyon meglep az a hőhullámok. Éjszakai izzadás. A fogamzásgátló miatt a menstruáció rendszeres és normális. Ön szerint mitől lehet? Eddig nem mertem a háziorvosomhoz fordulni ezzel, mert elég sokmindent elbagatelizált, akkor ezt főképp. Olvastam olyanról, hogy létezik korai klímax. Ami hasonló tünetekkel jár. Lehetséges, hogy 29 évesen beleessek? Mit tanácsol? Tisztelettel, jó egészséget és további szép munkát kívánok!
Szemerédi Péter belgyógyász és kardiológus szakorvos
2014.
11.
23.
Jajj drága kedves kérdező ! 29 éves fiatal nőnél szóba sem jön a korai klimax ! Ez bizony valamilyen betegség lehet, leginkább pajzsmirigy alul működésre vagy valamilyen egyéb belgyógyászati betegségre - pl cukorbaj, vagy húgyúti betegségre gondolnék. Igenis tessék a családorvoshoz fordulni, vagy keressen egy hozzáértő belgyógyász kollégát magánúton. Ezek a tünetek kezelhetőek, nem szabad egy fiatal nőnek beletörödnie. Az okát meg lehet és meg kell találni !
2014.
11.
17.
DCM kérdése:

Kedves Doktor úr !Olvastam a válaszait,és nagyon tets