Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
82 kérdés, válaszra vár 1

Dr. Kunsági Elemér Tamás

fogszakorvos főorvos

Specializáció: esztétikus fogpótlások,

Munkahely: SEVEN DENTISTS Kft. 6100 Kiskunfélegyháza Deák F.u.5.sz.
Mobil: +36209703683

Bemutatkozás:
Kiskunfélegyházán a Seven Dentists Kft-nél vagyok főorvos és a Kft. ügyvezetője. A Szegedi Egyetem rezidens képzésében veszek részt. Két szakvizsgával rendelkezem.

2018.
12.
07.
Ági48 kérdése:

Üdvözlöm! A fiamnak 5 napja kihúztak 2 fogat,ami bele volt nőve az állkapocsba,a 4.ik napon belázasodott,alig bírja kinyitni a száját,és a nyaka is duzzadt ,vörös,mi lehet a baj? Előre is köszönöm!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
12.
10.
Kedves Ági! Irány a fogorvoshoz! Antibiotikum, Rtg. lázcsillapítás! Üdv: Dr. Kunsági
2018.
11.
10.
Halmágyi Adrienn kérdése:

Tisztelt Dr. Úr! Szeretnék érdeklődni, hogy Ön az adott esetben ajánlaná-e gyökérkezelést Párom reggelizés közben egy csontszilánkra ráharapott, amely következtében az akkor már meglevő tömése beszakadt! Újratömték neki, azonban arra panaszkodott, hogy érzékeny neki, csak akkor ha keményet rág azon az oldalon. Pár napja egy másik fogorvos újratömte, elmondta neki, hogy az előző töméssel nem volt semmi baj, viszont van a fogás egy repedés is! Az új tömés egy próba tömés, azonban mostmár a melegre is érzékeny, viszont fájni nem fáj neki, ínye azon a részen gyulladt! Egy hátsó őrlőfog a szóban forgó "probléma" Dr. Úr mit javasolna az adott esetben? Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
11.
13.
Kedves Beteg! Felesége foga valószínűleg "haldoklik". Fogorvosa egyszerű vizsgálattal meg tudja állapítani, hogy él-vagy nem a foga. A továbbiakról Ő fog tudni dönteni az eredmény alapján! Üdv.: Dr. Kunsági
2018.
10.
31.
Papagaj11 kérdése:

Tisztelt Doktor Ùr! 1 hete eltávolítàsra került a jobb felső 7-es, gócos fogam. Azóta a nyelvemen sàrgàs-fehères lepedèk van, ami keserű szájízt ad. A fog helye nem fáj. Meglátogattam ezzel a problèmával a körzeti fogorvosomat, illetve a szájsebèszetre is visszamentem, ahol kihùzták a fogat. Azt mondták mindkét helyen, hogy nincs gyulladásban a fog helye, mert akkor fájna. Ön szerint mi okozhatja a problémámat? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Orsolya
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
10.
31.
Kedves Beteg! A legnagyobb valószínűséggel a nyelvén a lepedék a fogmosás hiánya miatt (valószínűleg féltette a foghúzás helyét) alakult ki. Fogkefével a nyelvét is intenzíven mossa meg naponta háromszor. Ha négy-öt napon belül nem rendeződik panasza, ismételten keresse meg fogorvosát! Üdv: Dr.Kunsági Elemér
2018.
10.
01.
Takács Linda kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan problémám lenne, hogy a nyelvem alatt 1 db átlátszós hólyag,1 db pirosas hólyag van valamint mikor a nyelvem felfele húzom, akkor látok 3,4 db ilyen börnyúlánk szerűséget mintha fityegne. A mai napon a gyogyszertárba kaptam sprayt de viszont eddig nem fajt a nyelvem de most a spray hatására érzékeny. Milyen betegség lehet ez? Mit tanácsol? Hogyan kezeljem? ÜDV:Linda
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
10.
02.
Kedves beteg! Sürgősen keresse fel fogorvosát! Ne próbálja gyógyszerelni magát! Üdv: Dr. Kunsági
2018.
09.
29.
sarkani998 kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Jobb alsó 6-os fogamat nagyjából fél éve kezdték el gyökérkezelni, ugyanis a tömés nem segített az érzékenységi problémámon. Ezután egy hónapra rá a másik oldalon az alsó hatosomat szintén el kellett kezdeni gyökérkezelni ugyan ezen okok miatt. A problémám hogy ennyi idő után is érzékenyek a fogaim, nagyon kellemetlenek az átöblítéses kezelések is. ☹ Be kell vallanom kezdek aggódni. A fogorvosom azt mondja minden rendbe lesz, de kezd elfogyni a türelmem és a bizalmam feléje. Ezen kívül pedig igen korlátozottak a rágási viszonyaim is az IT miatt. Azt szeretném kérdezni öntől, mit javasol, mit tudnék tenni ezzel a problémával? Keressek fel másik orvost vagy maradjak a mostaninál? Milyen lehetőségeim vannak így látatlanban is? Köszönettel és üdv: Sárközi Anita
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
10.
01.
Javaslom keressen fel másik orvost! Üdv: Dr. Kunsági
2018.
07.
26.
dorka20 kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Körül belül 2-3 hónapja küzdök fogínygyulladással. Jártam 2 fogorvosnál is, leszedték a fogkövem, Lacalut fogkrémet használok, használtam Clorhexamed illetve Corsodyl szájöblögetőt, illetve cserszömörcés szájvizet is. A tüneteim viszont egy cseppet sem javulnak. A kérdésem az volna, hogy C-vitamin hiány állhat a háttérben? Más már nemigen jutna eszembe...Kérem segítsen.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
10.
01.
C-vitamin hiánya kizárt! Keressen fel másik fogorvost! Üdv: Dr.Kunsági
2018.
07.
23.
Kiss Tamás kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Évekkel ezelőtt pszichiátriai betegséget diagnosztizáltak nálam, amire azóta folyamatosan gyógyszert szedek. Ettől kezdve folyamatosan romlottak,romlanak a fogaim ennek ellenére- bár folyamatosan ápolom a fogaim- tovább romlanak. Kérdésem az lenne, van -e összefüggés a pszichés gyógyszerek szedése és folyamatos fogromlás között. Közben megváltozott munkaképességű lettem, és a neten olvasom, hogy ezen betegek térítésmentesen csináltathatnak kivehető protézist. Az Ön információi szerint igaz-e ez a hír? Tisztelettel kérem szíves válaszát. Üdvözlettel: Kiss Tamás
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
10.
01.
Az Ön által szedett gyógyszerek használati utasításában valószínűleg szerepelnek a gyógyszer esetleges mellékhatásai is. Keresse fel panaszával háziorvosát, és fogorvosát! Üdv:Dr.Kunsági
2018.
07.
03.
Kalmár Gábor kérdése:

Tisztelt Doktor úr ! Egy egyfogas implantációról lenne szó ,ahol úgy tudom hogy a szomszédos fogaknak teljesen egészségesnek kell lenniük Nálam a beültetendő implantátum melletti egyik fog az tömött. Lehetséges-e így is az implantáció? Üdvözlettel Kalmár Gábor
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
07.
04.
Elvileg lehetséges! Dr. Kunsági
2018.
05.
21.
Nagy Anna kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Fogazatom nagyon rossz állapotban van, de egyelőre nincs lehetőségem foglalkozni vele. Egészen pontosan 7 esetben már csak a foggyökér van meg, illetve a még megmaradt - 4 fogból álló - pótlás alatt nem tudom, mi lehet. A letört / leromlott fogmaradványokban rendszeresek a gyulladások, bal alsó fogaimnál "utat tört" a gyulladás az államon, kis seben keresztül időnként kifakadva. Internetes mende-mondákat kikerülve Doktor Úrtól szeretnék korrekt választ kapni, mi lehet a legrosszabb kimenetele ennek a helyzetnek? Köszönöm megtisztelő válaszát.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
05.
23.
Kedves Beteg! Javaslom fogorvosának mielőbbi felkeresését! Amit Ön leírt, annak nagyon de nagyon rossz következményei lesznek! (már valószínűleg vannak) Az állkapcsában a csont nagy területen felszívódott, ciszta alakult ki, gennyes váladék ürül. A szervezetében góc alakult ki. Üdv: Dr.Kunsági Elemér
2018.
05.
20.
Szalai orsolya kérdése:

Kedves Doktorur ! Elég pánikolos vagyok voltam két fül orr gegesznel február óta mindegyik azt mondta h nem tud megijeszteni nem lát semmi elváltozást ! Volt bakteriológiai minta vétel negatív gége tükrözés is negativ ! A garatom vérbő ennyi volt csak enyhe reflux jel ! Mindig belenézek a szamba és most azt vettem észre h a nyelven alsó részen vannak két vonalban ilyen lelógó vékony rugalmas valamik! Az mi lehet ? Ugye nem rák! Nem vérzik nem faj de nem tudom mik ezek ! Köszönöm előre is ! Üdv orsi
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
05.
23.
Kedves Beteg! Önnek nincs semmi baja! Nyugodjon meg! Üdv: Dr.Kunsági Elemér
2018.
03.
31.
Szabó Nikoletta kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Egy furcsa problémával fordulnék önhöz. Már egy ideje észrevettem hogy a felül bal oldalt a foggyökerem érzékeny a nyomásra. Tudom, hogy furcsán hangzik, de olyan mintha minimálisan meg lenne dagadva, de ezt látni nem lehet, csak érzem. És csak felül jobb oldalt, és alul középtájt nyomásérzékeny. Mi lehet a probléma? Esetleg valami komoly? Kell aggódni miatta?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
04.
03.
Kedves Beteg! Panaszával keresse fel fogorvosát! Valószínűleg egy Rtg. felvétel kideríti, hogy mi a panaszának oka. (gennyzacskó,granulóma). Üdv: Dr. Kunsági Elemér
2018.
02.
25.
Horváth Anita kérdése:

Tisztelt Dr Úr! 30éves nő vagyok. Tavaly estem át egy tályogos mandulaműtéten, ill. egy 4cm átmérőjű jóindulatú fültőmirigy daganatot távolítottak el. Nemrégiben a nyelvem bal oldalan egy "kinövés" keletkezett, amelyet 9én operálnak le. De a mai nap folyamán észrevettem, hogy a nyelvem hátsó részén több ilyen van. Abban kérném a segítségét, hogy mi ilyenkor a teendő? És mi lehet a baj? Válaszát előre is köazönöm. Tisztelettel:Horváth Anita
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
02.
26.
Kedves Anita! A tünetek alapján látatlanban nem lehet diagnózist felállítani. Mivel rövidesen műtétre kerül a sor, az orvosa látni fogja és dönteni fog a továbbiakról! Űdv: Dr. Kunsági
2018.
02.
18.
illetmeny kérdése:

Kedves doktor úr! A nyelvem hátsó részén majdnem a toroknál érzek több kiálló dudort ami nyelv színű!Fáj a torkom is mandulám már kivették régen!Vajon mik lehetnek ezek a csomók? Köszönettel
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2018.
02.
21.
Nyálmirigyek. (papillák) ne idegeskedjen, nincs vele teendő!
2017.
12.
03.
peter91 kérdése:

Kedves Doktor Úr! Az a problémám hogy kb. 2hete a számban enyhe sós ízt érzek ami néha elmúlik néha újra előjön. Olyan mintha a nyelvem lenne sós. Szedek vérnyomáscsökkentőket Nebibeta covercard plus tenaxum doxazosin Idáig semmi bajom nem volt tőlük ,de én a gyógyszerekre gyanakszom. Azt hozzátenném hogy új Zink-es fogkrémre váltottam,lehet ez a gond okozója mint allergia. A tisztelt doktor úr mit gondol? Kérném, szíves véleményét. Üdv Péter
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
12.
04.
Kedves Beteg! Próbálja ki másik fogkrém használatát. Ha ezek után is panaszai vannak keressen problémájára bőrgyógyászaton választ. (esetleges allergia ) Üdv: Dr. Kunsági
2017.
10.
10.
Barna Alexandra kérdése:

2017.május végén kezdődött nálam egy jobb oldali fülzúgás, tarkótáji fejzsibbadás, állandó fáradtság és enyhe szédülés. A sürgősségi történt vérvétel, EKG, hasi ultrahang, de mivel semmit nem találtak tovább küldtek a neurológiára, ahol csináltak koponya CT-t és megnézték a pajzsmirigy hormonomat, ezeknél sem találtak eltérést. Azóta látott kb. 5 fül orr gégész a fülemben semmit nem látnak. Készült koponya mri, nyaki gerinc rtg, nyaki doppler, sehol nem találnak eltérést. A tüneteim azonban fokozódnak és egyre szerteágazóbbak: romlott a látásom emellett folyton vérben van, izomgyengeség a jobb oldalamon, memóriazavarok, hajhullás, fogyás, jobb bordaív alatti fájdalom... A jobb fülem alatt az állkapcsom mellett érzek egy kis gócot, amire az egyik orvos azt mondja, hogy izomkinövés a másik pedig azt hogy nyirokcsomó. 980-as AST számom miatt a napokban kivették a mandulámat, azonban a műtét óta a tüneteim csak még erősebbek lettek, én pedig egyre gyengébb pedig már 8 napja, hogy műtöttek. Voltam fogászati röntgenen is, ahol jobb oldalt felül találtak egy bölcsességfogat, ami rossz irányba nő. Az orvosok nem tudnak mit mondani, én pedig már kezdem feladni, hogy nem találnak semmit a tüneteim mégis egyre rosszabbak.. Kérdésem az lenne, hogy egy bölcsességfog okozhatja e a fülzúgást és a fejfájást? (Mert úgy gondolom a többi panaszt én szültem a folytonos stresszel, hogy mi lehet a bajom) Csatolnám a fogászati röntgenemet, de itt nem tudom.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
10.
11.
Kedves Alexandra! Panaszával (az összes zárójelentését vigye magával), keresse fel a szájsebészetet. Üdv: Dr.Kunsági
2017.
08.
17.
Plakk kérdése:

Tisztelt Doktor ur ! A nyelvemen néha megjelenö fehér plakk kapcsán érdeklödnék, hogy az táplálkozási probléma lehet vagy betegség , illetve, hogy fertözö e, pl nö orális kényeztetése során ? Válaszát elöre is köszönöm Esetlegesen képet is tudok csatolni
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
09.
04.
Kedves beteg! Nagyon sok oka lehet panaszának. Igy látatlanban eldönteni nem lehet. Keresse fel fogorvosát, vagy bőrgyógyászati szakrendelést! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
07.
30.
Kemenczeimaria kérdése:

Az also inyem es az ajkamnal erzem mar 3 honapja egy babszemnyi csomot az felett az inyemen 2nagyonpici hofeher kemeny csomo es egy sebb azis kicsi de mindig valadek jon mikor megnyomom,es a felso szsmba 1 hete vetem eszre egy borsonyi csomot,es az ajkam olyan mintha erzestelenitve lenne es neha baloldara ferdul a szam.Mi lehet ez?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
07.
31.
Sürgőssen keresse fel fogorvosát!
2017.
07.
13.
fogprobléma? kérdése:

Jó napot kívánok! Olyan problémám lenne, hogy kb. 3 hete, bal oldalon, halántéktájon elkezdett fájni a fejen, ami nem volt erős, nyomó érzés. Azon az oldalon van felül egy letört fogam, ami pár napra rá kicsit érzékeny lett. Gondoltam várok, volt már hasonló korábban, hátha elmúlik, de nem. A halántéktáji fájdalom egy hete elmúlt, ma kezdődött újra, de a három hét alatt fájdalomcsillapítót talán 5 alkalommal vettem be éjszakára, mert a fájdalom elviselhető. A fogam konkrétan nem fáj, csak nyomásra, vagy öblítésnél érzékeny. Viszont ami egy hete új, a tarkómnál nyomásérzés, a halántékomtól hátra le kicsit zsibbadt érzés, néha szédülés. Az arcüregem a bal oldalon és a fülem is néha fájdogál. Lehet mindez a fogamtól van, vagy valami más lehet a háttérben? Válaszát elöre is köszönöm. Tisztelettel: Bartáné Krisztina.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
07.
18.
Kedves Beteg! Nagy valószínűséggel arcüreg gyulladása alakult ki a rossz foga miatt. Keresse fel fogorvosát, Ő eldönti a további feladatokat.
2017.
06.
16.
Fogsor fájdalom kérdése:

Üdvözlöm Doktor úr! Lesti Liliána vagyok. Egy olyan gonddal kűzdöm hetek óta, hogy fájnak a fogaim, de az inyem sehol sem semmilyen mértékben nem érzek fájdalmat. Ha hideget vagy édeset eszem vagy iszom akkor jobban fáj a fogsorom felül és alul is egyaránt. Körülbelül két hónapja egy másik fogkrémet alkalmaztam a Lacalut fogkrémet, ezután rá egy hónap múlva jelentkezett a fogfájás. Egy másfél héttel ezelött váltottam vissza a fogrémet amit a Lacalut elött használtam a Colgate fogrémet és amióta vissza váltottam azóta javul, de még mindig fájnak a fogaim. Mit javasol és mit gondol? Előre is köszönöm válaszát.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
06.
19.
Kedves Beteg! A bevált fogkrémet használja! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
04.
28.
Gyökérkezelés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy gyökérkezelésre mentem a fogászatra és az eddigiektől eltérő módon zajlott.Volt olyan gyökérkezelésem,hogy nyitva hagyták a fogat had tisztuljon,viszont volt olyan is,hogy gyógyszert tettek bele és lezárták.Most viszont nyitva hagyta,de belerakott egy gyógyszeres csíkot,nemtudom mi lehetett pontosan.Nem zárta le a fogat és ez a gyógyszer szét csípte a számat és a torkom.Lehet ettől valami bajom?Válaszát előre is köszönöm.Jocó
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
05.
15.
Az Ön fogorvosa a fogának (állapotának) megfelelően járt el. Panaszával Őt keresse meg, Üdv: Dr.Kunsági
2017.
04.
19.
Fonfon kérdése:

Tisztelt Dr.úr! 2éve sugárkezelést is kaptam alsó állra.Rötgen felv.mutatta ki hogy alsó fogsoromban több fogat gyökérkezelni kell . Ezt vállalhatom e vagy várjak 5 évet ? Melyik a jó megoldás ? Kell e antibiotikum a kezelés miatt ?köszönettel üdv.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
05.
15.
A kezelésekkel nem szabad várni. Fogorvosa a Rtg. alapján dönt mit csináljon Önnel. Üdv Dr.Kunsági
2017.
04.
16.
segitség kérdése:

Tiszteletem.Foghuzásom volt csütörtök este.. a barátom viszont nállam volt szombat este és kicsit belmelegedtünk az eggyütlétbe és orálissá alakult a dolog.. Közvetlenül eggyütlét elött megmosakodott.nekem már akkor aludt vér volt a fogam helyén..Most azon pánikoltam be,hogy kaphattam e az orális eggyütlétkor valami fertőzést ha már nem vérzett a fog helye csak meg volt aludva a vér? ??A barátom teljessen egésséges, egésségesen él.. Ma vasárnap este kiöblögedtem egy kis pálinkával.. Tanácsot,segitséget kérek
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
05.
15.
Ne izguljon valószínűleg nem kapott el semmit! Üdv: Dr:kunsági
2017.
04.
05.
vadrózsa kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!Pár napja betömték az egyik fogamat,nem magas,de oldalt viszont annak érzem.Igaz érdemes visszamennem vele az orvoshoz?Ez idővel okozhatna fájdalmat?Az artikulációs papír jó a fogtömés magasságának a beméréséhez?Köszönöm válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
04.
07.
Kedves Beteg! Menjen vissza panaszával fogorvosához! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
03.
09.
manó kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!A fogam amalgám töméssel volt betömve,de át kellett tömni.Azóta tompa fájdalmat érzek ott.Vettem be ma egy Flektort.Kérdésem,hogy mivel a Flektor levitte a gyulladást,így mikor mehetek el Ön szerint röntgenre,hogy kiderüljön mi lehet a baj?Nagyon köszönöm válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
03.
16.
Kedves beteg! Az Ön által érzett panaszt több dolog is okozhatja. 1. magas a tömés (hamarabb ér össze, mint kellene) 2. A tömés készítésekor a szuvas rész eltávolításakor nagyon megközelítették az ideget 3. a tömés alá nem tettek alábélelést Javaslom keresse fel fogorvosát! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
03.
07.
mákos kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!Betömettem az egyik őrlő fogamat,s úgy érzem,hogy amit betömtek kicsit magas.Az orvosom azt mondta,hogy jó, valamilyen papírcsíkra is rá kellett többször harapnom.Esetleg idő kell annak,hogy az újonnan betömött fogam a többihez igazodjon illetve alakulhat még a tömés?A tömés tegnap történt,esztétikai volt.Az amalgám tömött fogaim felett az ínyem sötétpiros,Ön szerint ez mitől lehetséges?Köszönöm válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
03.
16.
Tisztelt beteg! Az, hogy az orvos mit mond, és Ön mit érez az két dolog. Mindig a beteg érzi jól a dolgokat. Keresse fel fogorvosát, kérje a tömésének korrekcióját!
2017.
03.
01.
Márna kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!Nagyon köszönöm a válaszát.Megnéztem és az áttömött fogamban a tömésem tényleg"magas" lett.Lenne még egy másik kérdésem is Önhöz.Az áttömött fogam mellett közvetlen januárban gyökérkezeltek egy fogamat.Egyből nem lett jó a kezelés,mert egy csatorna el volt záródva.Másodjára már jó lett és január elején be is lett tömve.Kérdésem,hogy ezt a tompa érzés átsugározódhat a gyökérkezet fogamra?Azért is kérdezem ezt Öntől,mert felmerült bennem,hogy akár ezzel a fogammal is lehet a baj,bár az áttömött fogamban a tömés tényleg"magas"!Köszönöm válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
03.
03.
Kedves Beteg! Az Ön kérdésére egy Rtg. felvétel a kérdéses fogakról a szakember számára azonnal választ fog adni. Keresse fel fogorvosát! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
02.
28.
Márna kérdése:

Tisztelt Doktor Úr!Két hete áttömettem az egyik amalgámos fogamat.Rá kb.10 napra tompa fájdalmat éreztem.Kérdésem,hogy mitől érezhettem ezt a fájdalma érdemes gyökérkezelni a fogamat?Vettem be aznap egy Flecktor,s azóta igaz nem jött elő a fájdalom,de tudom ez nem megoldás.Köszönöm válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
03.
01.
Kedves beteg! Lehetséges, hogy a tömése "magas" az-az hamarabb érintkezik az átellenes fogakkal, így túlterhelődik. Mindenképpen menjen vissza fogorvosához! Üdv: Dr.Kunsági
2017.
02.
11.
Implantátum kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A kérdésem a következő lenne. Ön végez mini implantátumos beültetést? Alsó és felső protézisem van de már cserélni kellene, több helyen letört belőle, valamint az a gyanúm h a fogaim is eléggé tönkrementek alatta, ki szeretném minden fogam huzatni ( kb 4-6 db ), szóval, mennyi idő lenne az egész procedúra valamint kb. Mennyibe kerülne. Köszönöm előre is válaszát. Tisztelettel: Tünde
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
02.
15.
Kedves beteg! Én nem foglalkozom implantátum beültetéssel! Így a kérdésére nem tudok érdemben válaszolni. Üdv: Dr. Kunsági
2017.
01.
26.
Zsibbadás kérdése:

Tisztelt Főorvos úr! Fogtömésre mentem a körzeti fogorvoshoz.Mikor az érzéstelenítőt beadta olyan érzésem volt mintha a nyelvemet átszúrta volna.Jeleztem is neki,azt mondta,biztos eltalált egy ideget.Lassan két hete történt,de azóta ha ételt veszek a számba elkezd zsibbadni a nyelvem,az ízeket pedig egyáltalán nem érzem.Ezt is jeleztem neki 4 nap után,azt mondta majd elmúlik.Az lenne a kérdésem,hogy idővel tényleg elfog múlni,vagy így marad örökre?Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel:József
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
01.
26.
Kedves Beteg! Érzéstelenítés közben a tű megsértette az idegszálat. Ez általában visszafordítható állapotot idéz elő, az-az a zsibbadás egy idő után megszűnik. Üdv:Dr. Kunsági Elemér
2017.
01.
19.
Ivett kérdése:

Tisztelt dr úr!33 éves vagyok azal a broblémáva fordulok ön hőz hogy bal oldalonfelső sorban látszik a bölcsesség fogam ami két napja vízket szúr és néha mindha feszülne is ám fájni nem fáj ugy néha érzem de csak picit inkább vízket!ilyenkor beveszek egy advil ultrát!de én néztem magamnak a tükörben és látom hogy nem egyenesen bujik a másik mögé hanen picit oldalt az azcom felé!:(a kérésem az volna hogy baj e hogy görbén bujik a fogam ??meg hogy vizket huzodikés néha fáj???:(várom mielőbbi válaszát köszönöm szépen
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2017.
01.
23.
Keresse fel fogorvosát! Panoráma Rtg. segítségével Ő dönt a foga további sorsáról.
2016.
12.
19.
korona alatti fájdalom kérdése:

Tisztelt Dr. Úr! A felső fogsoromon korona van. Sajnos a bal és a jobb négyes fogamban enyhe fájdalmat érzek kb. 4. hónapja. Még gyógyszert nagyon ritkán kell bevennem. Voltam röntgen felvételt készíteni, de az nem mutatott semmit. A kérdésem az lenne, hogy gyökérkezelés szempontjából van-e jelentősége annak, hogy megvárom míg jobban fáj. Lehet-e szövődménye annak, hogy még várok míg jobban fáj. Nem félek a gyökérkezeléstől, csak attól hogy nem sikerül jól gyökérkezelni és még jobban fog fájni. Egy éve lett a felső koronám elkészítve még nem szeretném ha egy foghúzás miatt le kellene venni. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Krisztina
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
12.
20.
Kedves Beteg! Attól, hogy az orvos az Rtg. felvételen nem látott elváltozást, a foga kezdődő pulpitiszes lehet. (fogbélggyulladás). A hídpótlására a kezelő orvosa garanciát vállalt. (ez általában egy év). A garancia a pillér fogakra is vonatkozik. A gyökérkezeléssel nem kellene sokat várni. Ne várja meg, amíg a gyulladás a csontra is átterjed. Üdv: Dr.Kunsági Kellemes Ünnepeket kívánok
2016.
11.
06.
FOG kérdése:

Érdekelne, hogy egy ki nem nőtt bölcsességfog okozhatja-e a tüneteim. Már lassan két éve, hogy rosszul vagyok, levert, a bal szemem fényérzékeny, és olyan irritáló érzetem van, mint mikor az ember szemét először éri napfény reggel, és ez hátrasugárzik a fejem bal felébe. Volt sokféle vizsgálatom, vérkép, szemészet, fülészet, MR, és fogászaton is voltam, ahol készült panoráma RTG, és a fogorvosom azt mondta, hogy nem okozhat szemfájdalmat egy bölcsességfog, és nem is látszódik a RTG-en, hogy bármi gond lenne vele. Egy rossz fogam volt akkor, azt betömte. Tehát elképzelhető, hogy az egykori nagy kimerültségből visszamaradott pszichoszomatikus tünet, de van egy elképzelésem, és szeretném megtudni, hogy helytálló lehetne-e? Bal felső bölcsességfogról van szó, ez az egyetlen, ami még nem bújt elő, és a RTG és MR felvétel alapján is távol áll attól, hogy előjöjjön. Nyomhatja az a fog a nervus alveolaris superiorom, és ez okozhat ilyen kellemetlen érzetet, ami visszasugárzik a nervus maxillarison, és kihat a nervus opthalmicus valamely ágán keresztül a szememre, illetve a nervus mandibularisnak az auriculotemporalis-án keresztül a belső fül környékére? Csak azért gondolkodtam el most ezen, mert eszembe jutott, hogy mikor fogorvosnál voltam, akkor kicsit jobban éreztem utána magam, és nem-e a lidokain spray okozta. De nem tudom, hogy az milyen mélységig tud hatni. Ha tényleg ez okozná a tüneteim, akkor tudnám valahogy bizonyítani anélkül, hogy kivetetném a fogam (ami nyilván nem egy egyszerű mulatság)? Például gondolok itt valamilyen fájdalomcsillapítóra mint Cataflam Dolo. Viszont azt meg kell jegyezzem, hogy az állkapcsomban és állcsontomban nem érzek fájdalmat, és amit érzek azt se egy klasszikus fájdalomérzet. Nem tudom szolgál-e még bármilyen információval, de mielőtt tavaly februárban elkezdődött ez a problémám, januárban is fennállt kb 2-3 napig, és előtte novemberben is, de egy alvás után rendbejöttem. Köszönöm előre is válaszát!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
11.
30.
Panaszával keresse fel szemorvosát, Ő továbbküldi a megfelelő szakrendelésekre. Üdv: Dr. Kunsági
2016.
09.
07.
Viola kérdése:

Jó napot az lenne a kérdésem hogy lehet e nagy baj ha napok óta megint fáj a kislányomnak bal oldalon "foga"leghátsót tömték,mellette gyökérdarabok fájhat.Nem a tömött,fáj azon oldalon nyaka feje is.Délután meddig van rendelés,esetleg vissza vinném.Köszönöm válaszát.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
09.
08.
Vigye vissza!
2016.
09.
06.
Szájpadlás kérdése:

Jónapot. Az lenne a kérdésem hogy voltam a szájsebészeten és meg mutattam a szájpadlásomat ami fehéres színű és van rajt egy kis kiálló fehér borsónyi kemény pup és nekem azt mondták hogy nem baj . Azt szeretném megkérdezni ilyen esetben kinek lehet megmutatni és mekkora a baj ?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
09.
08.
Látatlanban nem lehet diagnosztizálni. Amennyiben szakorvos látta, valószínűleg tényleg nem kell izgulnia. Mivel nem tudom az országban Ön hol lakik, nem tudok mást mondani. Üdv: Dr. Kunsági
2016.
08.
23.
ircsi kérdése:

Tisztelt Föorvos Ur! Tanácsot szeretnék kérni,39 éves nö vagyok,az a problémám,hogy az állkapcsom fáj,amit Panoráma RTG-n igazolt,hogy be van szükülve,és a doktörnö csináltatott Rtg.-t különbözö fogakról,azt mondta pótolni kell és utoljára mikor voltam,csak a letört fogamat csinálta meg,csapolta és felépitette.Annyit szeretnék tudni,hogy okozhat ez fejfájást,szédülést és a hátam is szokott fájni.Mennyi idö elteltével várható javulás? Diclofenac tablettát szokott kiirni a doktornö,de nem igazán hatásos.Köszönöm megtisztelö válaszát.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
08.
25.
Kedves Beteg! Javaslom keressen másik fogorvost is a panaszával, kérjen a fogászati klinikára beutalót. Állkapocsizületi panaszait ott tudják kezelni.
2016.
08.
02.
Nyálelválasztás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! 27 éves nő vagyok. A panaszom a következő: kb. fél éve szájszárazság gyötör. Vannak viszont napok, amikor pedig túl soknak találom a nyálam, és olyankor ingert érzek rá, hogy kiköpjem. 10-12 éve dohányzom, de ilyen jellegű panaszaim azelőtt sosem voltak. Ahhoz tudnám az érzést hasonlítani, mintha homok lenne a számban. A nyelvemen piros foltok vannak, körülötte pedig fehér lepedékes (legfőképp hátul), és a szájpadlásomon egészen apró pöttyök vannak, amit folyamatosan érzek a nyelvemmel. Gyógyszert nem szedek, a gyomrom nem szokott fájni, és az emésztésemmel sincs gondom. A torkom sem szokott fájni, megvannak még a manduláim, valamint tudtommal allergiás sem vagyok semmire. Voltam háziorvosnál, csinált egy teljeskörű vérképet, nem volt egyetlen eltérésem sem. Javasolta, hogy nézessem meg fogorvossal (mert egyébként is sűrűn fáj az állkapcsom). A fogorvos azt mondta, a nyálmirigyek jól működnek, nem lát semmilyen elváltozást. Ön szerint mi lehet a panaszom oka? Mivel érdemes próbálkoznom vagy milyen orvoshoz érdemes mennem? Olvastam már azt is, hogy szájüregi gomba is okozhat ilyen problémákat, de nem tudom, nem ártok-e esetleg többet, ha elkezdem ecsetelni valamilyen szerrel. Válaszát előre is köszönöm!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
08.
03.
Kedves Beteg! Látatlanban igen nehéz diagnózist felállítani. Próbálja meg NEOMAGNOL tablettával (2 dl vízben 1 tbl. feloldva) öblögetni a száját. Az oldat minél tovább maradjon bent. Nem kell lenyelni. Naponta három alkalommal. legalább egy hétig. A dohányzást ezen időszak alatt abba kellene hagyni. Remélem ez segíteni fog az Ön panaszain. Üdv: Dr. Kunsági
2016.
07.
17.
Kiss Ramóna kérdése:

Rendbenm.Nem foglalkozok ezzel többet.Mèg csak annyi kèrdèsem lenne hogy ezek a nyakamon lèvő csomôk amik èvek óta ott vannak hogy hogy nem lehetnek kihatàssal a babára ès a terhesègemre?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
08.
01.
Keresse fel háziorvosát és vizsgáltassa meg vele magát. Ő ha kell továbbküldi a megfelelő szakrendelésre! Üdv: Dr.Kunsági
2016.
05.
29.
Norbi kérdése:

Tisztelt Doktor úr! Lenne egy kérdésem! Tegnap délután a semmiből él kezdett fájni a fogam,ma már csak akkor fáj ha eszek,vagy össze koccan egy másik foggal!Nincs tömés! Enni a bal felemen egyáltalán nem tudok a fájdalom miatt.. Meg koszonnem ha tanácsot tudna adni és még mondani hogy mitől van ez?!esetleg alatta bújik egy másik és ezt nyomja ki?!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
05.
30.
Kedves Norbi! Keresse fel fogorvosát! Egy Röntgen felvétel mindenről felvilágosítást ad majd kezelőjének. Üdv: Dr. Kunsági
2016.
05.
12.
Hid kérdése:

Kedves Doktorúr! Megszeretném kérdezni,hogy az alsó innyemen van 2 dudor a fog töve alatt.. ....felette hid van.Mi lehet ez a dudor?A hid rosszul fekszik fel?vagy esetleg daganat?Fogröntgen kimutatja?A felsö fogsor egy része hidból van ..hid alatt lehet tömni a fogat...van rá megoldás vagy lekell venni a hidat?Köszönöm.Krisztina
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
05.
13.
Kedves Krisztina! Az első kérdésére látatlanban nem lehet választ adni /keresse fel fogorvosát/. Ha a híd alatti pillérfogak szuvasodnak, a pótlását le kell venni és a fogak tömése után a fogorvosa elmondja Önnek a további lehetőségeket. Üdv: Dr. Kunsági
2016.
05.
02.
milehet kérdése:

Köszönöm a vàlaszàt kicsit megnyugodtam és holnap megyek orvoshoz.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
05.
02.
Sok szerencsét, mielőbbi gyógyulást!
2016.
05.
02.
mi lehet kérdése:

Előző kérdéshez kapcsolodva meg annyi hogy ha valami rosstindulatu folyamat lenne enyi ev alatt valtozott volna?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
05.
02.
Igen!!!
2016.
05.
01.
lehet kérdése:

Tisztelt Dr.ur. panaszom az lenne hogy 16 eves korom ota van egy csomo a nyelvem alatt a szajfeneken ami nem mol nem is faj. Vannak rosz fogaim lehet attol? Most 22eves vagyok.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
05.
02.
Kedves Beteg! Keresse fel fogorvosát! Ő megvizsgálja és ha kell továbbküldi a megfelelő szakrendelés felé! Üdv: Dr Kunsági
2016.
04.
26.
Bal oldali arc mélyedés: kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Segítségét szeretném kérni! Bal oldali arc mélyedés: 3 éve kezdődött, észre vettem a telefonon is a tükrön is vala hogy a bal oldali részén kialakult egy mélyedés arcon nem tudom hogy.Voltam fogorvosnál szájsebészeten azt mondták olyan mintha ha ütés kapott volna arcon,pedig soha nem történ velem ilyesmi,aztán elmentem állkapocs klinikára és megnézték baloldali rész és mondták hogy valami izom vagy ideg probléma lehet az oka kaptam harapásemelő sín kezelést is mert kicsit kattan egyet az állkapocs,de mondták hogy ez nem biztosan fogja megoldani a problémát valahol más hol kell keresni az okát, pontosabb okát nem tudni mi okozza mélyedést a baloldali arcomon,ez a mai napig tart kép: http://www.kephost.com/image/c6AA http://www.kephost.com/image/c6Ac http://www.kephost.com/image/c6Aw Kérem segítségét, hova és kihez forduljak hogy megoldódjanak a problémám. Üdvözlettel: Liczenciás Zoltán
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
04.
27.
Kedves Beteg! Erre a kérdésre így látatlanban nem tudok érdemben választ adni. Fogászati Klinika felkeresését javaslom! Üdv: Dr. Kunsági
2016.
03.
04.
Fogkő eltávolítás utáni fájdalom? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy fogtömés, és fogkő eltávolítás után őrült fájdalmat érzek még egy hét után is, de csak a jobb oldalon, ahol a tömés is történt. Már akkor nap, mikor az injekció hatása kezdett kimenni, éreztem, hogy valami nincs rendben, mert egy-két helyen hasogatott a fogamba, és ez még így volt pár napig. Majd úgy a 4. napon őrült módon elkezdett fájni a fogam vagy az ínyem, nem is tudom. Azt látom, hogy egy helyen elől, nagyon gyulladt az ínyem, meg is van duzzadva, és mintha sérült is lenne, vagy talán az injekció helye? De mintha érezném több helyen is a fájdalmat, csak kevésbé. Alul is, ahol már gyökérkezelve volt egy fogam, illetve a tömött fogamná, is úgy érzem valami nem stimmel, ott is mintha fájna az ínyem, illetve néha, ha ráharapok belenyilal. Szóval igazándiból nem tudom, melyik fáj, hol fáj pontosan, vagy csak a gyulladt ínyből sugárzik több helyre. Az arcom is megvan duzzadva, ami nem látható, de ha megtapogatom, akkor érezhető, hogy nem olyan, mint a másik oldal, mintha meg lenne telve, és érzékeny is. Nyilalásokat is érzek néha, melyek teljesen a halántékomig hatolnak. A fogorvosomat felhívtam, aki azt mondta ez természetes, majd elmúlik, de úgy érzem itt más gond lehet, mert nagyon nagy fájdalmaim vannak, már aludni sem tudok miatta. Már mindent kipróbáltam, az ínyemet már kimarta a sós víz, a szájvíz, pálinka, de kénytelen vagyok használni, mert legalább néhány percig zsibbasztanak, meg fájdalomcsillapító, de hát így nem lehet élni. A fogkő eltávolítás után most nem lett átpolírozva a fogam, az jelent-e valamit? Mitől lehet ez, vagy talán gyökérkezelni kell valamelyik fogamat? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Katalin
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
03.
08.
Kedves beteg! Keresse meg ismét fogorvosát! Rtg. felvétel kiértékelése után el lehet dönteni mi okozza panaszait! Üdv: Dr.Kunsági
2016.
02.
08.
jojo kérdése:

Tisztel dr ur! A bolcsesseg fogam lehet hogy ki jon de nagyon faj nem tudok mit tenni.Mit csinaljak vele mert a fulembe sugarzik at?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
02.
09.
Fogkefével ne csak a fogait mossa, hanem az ínyét masszírozza. Panoráma Rtg. készüljön a fogairól. Avval kimutatható, hogy a bölcsesség foga egyáltalán ki tud e férni. Erre beutalót a fogorvosától tud kérni. Keresse fel és Ő meg fogja oldani a problémáját. Üdv:Dr.Kunsági
2016.
02.
07.
jojo kérdése:

Tisztelt Dr. Úr! Mièrt büdös a szám? Akármit teszek büdös. Ha eszek fogat mosok akor is. Mit tehetek azert mert mar csufolnak az iskolában. Válaszát előre is köszönöm jojo.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
02.
08.
A rossz "szagot" sok minden okozhatja. Elsősorban a fogmosás hiánya illetve a nem kielégítően elvégzett,(rossz fogmosási technika) foglepedék eltávolítása. A szuvas fogak, gyökerek is okozhatnak panaszokat. Lehet belgyógyászati probléma is, a gyomorból étel kerülhet vissza a nyelőcsőbe. Esetleg lehet cukorbetegség jele is a jellegzetes szag. Keresse fel panaszával fogorvosát! Üdv:Dr.Kunsági
2016.
01.
22.
Garancia kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Pontosan ez volt a probléma hogy minden a papírforma szerint történt és a panoráma röntgent elkészítettem és a Doktornő a felvételen nem vette észre a gyulladást csak utolagosan amikor már egy másik orvos felhívta a figyelmem a problémára mivel akkora az arcom körülbelül háromszorosára dagadt fel. Pontosan ezért nem tudom, hogy jogomban áll-e emiatt felelőségre vonni a Doktornőt orvosi hiba végett.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
01.
25.
Próbálja meg orvosával lerendezni problémáját veszekedés, pereskedés nélkül!
2016.
01.
14.
garancia kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdésemmel fordulok önhöz, hogy egy fogászati kezelésnél mi számít garanciálisnak. Az én esetemben a doktornő aki a tavalyi évben a pótlást felhelyezte véleményem és más fogorvos, szájsebész szerint is hibát vétett, mivel ezt a röntgen világosan felfedte, mivel a két tartó fogam közül az egyikben gyulladás volt, amit a doktornő figyelmen kívül hagyott és így helyezte fel a pótlást, ami miatt később sok problémám volt de ő erre antibiotikumot írt fel ami sajnos nem oldotta meg a problémát. Nos a kérdésem a következő. Ebben az esetben a doktornőnek kell a garancia miatt a további felmerülő költségeket fedeznie például az új pótlást vagy adott esetben nekem kell mélyen a zsebembe nyúlnom? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel Árik Gábor
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
01.
15.
Válaszom a következő. Minden nagyobb pótlás előtt célszerű és ajánlott Rtg fölvételt készíteni a fogakról. (Panoráma felvétel) Ha ezt elkészítették volna, nagy valószínűséggel látta volna orvosa a fogain az esetleges gyulladás (Elhalt fog) jeleit. Ha a fogpótlás ez miatt lett használhatatlan, másikat kell készíteni, akkor kérje meg fogorvosát, hogy adjon Önnek árengedményt, és csak a fogtechnikai árat számolja fel Önnek. Üdv:Dr.Kunsági
2016.
01.
13.
Szajszarazsag kérdése:

Tisztelt Doktor Ur! Ket honapja huztak ki a bal felso otos fogamat. Ami az arcuregembe ert , az arcureg nem nyilt meg . Azota arcidegzsabat allapitottk meg ami elegge kinoz de a leginkabb a szajszarazsag kinoz. Az lenne a kerdesem hogy a lepedekes nyelv , roppant szajszarazsag(ha iszok ugyanolyan szaraz a szam) az edes iz a szamban az osszefugghet a foghuzassal ? Elore is koszonom ! Horvath erzsebet
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2016.
01.
14.
Panaszával keresse fel háziorvosát! Vizsgálják ki cukorbetegség gyanújával!
2015.
12.
14.
Érdeklődő1998 kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Lehet, hogy kicsit furcsa kérdés ez, de valószínűleg van ismerete ilyen dolgokkal kapcsolatban is. A kérdésem az lenne, hogy egy picit piros a torkom és találtam a mandulámhoz közel egy apró fekete pontot. Ön szerint mi lehet ez, adhat okot az aggodalomra? Előre is köszönöm válaszát, tisztelettel: egy 17 éves fiú
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
12.
15.
Irány a háziorvos!
2015.
11.
05.
Marika kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr ! Sajnos protézist kellett készíttetnem,kb egy hete hordom, nem nyom nem tör sehol sem. De sajnos az állkapcsom ha rendesen kinyitom a számat fáj. Amikor tisztításhoz kiveszem mintha megkönnyebbülnék mert nehéznek tűnik. Ez ha hozzászoktam a hordáshoz akkor elmúlik, vagy menjek vissza a fogorvosomhoz mert valami nem stimmel a protkóval. Válaszát és megértését köszönöm, hogy ilyen témában zavartam. Üdvözlettel: Marika
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
11.
09.
Kedves Beteg! Az Ön fogsoránál az úgynevezett harapási magasságot határozták meg valószínűleg rosszul. Ezért az állkapocs izülete úgynevezett kényszer pályán mozog, állandó feszültség alatt áll. Ezt meg kell szüntetni, mert az izület károsodhat! Menjen vissza panaszával fogorvosához! Üdv: Dr.Kunsági
2015.
10.
16.
nyirokcsomó gyulladás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Most voltam a fogorvosomnál. Készített egy röntgent a tömött fogamról, mert valószínű, hogy az okozza az állam alatti nyirokcsomó duzzanatot. Ön szerint, mikor húzódik vissza a duzzanat? Hány nap elteltével? A másik kérdésem, hogy gyökérkezelte a fogamat, de nem tett bele ideiglenes tömést. Miért nem tett bele? Úgy tudom, hogy gyökérkezelésnél mindig tesznek bele ideiglenes tömést. Egy hét múlva kell visszamennem, hogy betömje. A harmadik kérdésem, hogy most a férjemmel szeretnénk babát, de ugye ma voltam röntgenen, és mennyi ideig hat a sugárveszély? Mikor lehet elkezdeni a "babaprojektet"? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel Anita
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
10.
19.
Kedves Beteg! Miután Ön még nem terhes, így az Rtg. még nem okozhatott Önnek problémát. Gyökérkezelése menetét a fog állapota határozza meg. /a fogorvosa dönti el, hogy mit és hogyan csinál!/ Amennyiben antibiotikumot írtak fel Önnek, a duzzanat és a gyulladás kb. egy hét alatt fog megszűnni. Mielőbbi gyógyulást kívánok Önnek! Üdv:Dr.Kunsági
2015.
03.
14.
fogpotlás kérdése:

Kedves doktor! Most értesültem rola hogy Petöfiszállást fogászatilag önök látják el az lenne a kérdésem hogy nekem teljes fogpotlás kellene az az alsó felső és ez kőrülbelül menyi időalat van kész .És még az lenne a kérdésem hogy közgyogyos vagyok erre lehet-e csináltatni.az az valami kedvezmény van e közgyogyra
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
03.
16.
Amennyiben érvényes a közgyógy igazolványa és az elmúlt négy évben nem készült Önnek kivehető fogpótlása természetesen elkészítjük Önnek. Ez a fogtechnika terhelésétől függően kb. három hét alatt készül el. Kivehető fogpótlásra van kedvezmény. Üdv: Dr. Kunsági Elemér
2015.
02.
21.
Foggyökér-felszívódás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Fogszabályozás miatt elkezdtek felszívódni a front fogaim gyökerei, főleg az egyik érzékeny. Rágni tudok vele, a felülete inkább, ami érzékeny. Tud Ön esetleg erre valamilyen gyógykezelést, vagy bármit ami ezen segít? Válaszát előre is köszönöm: Márti
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
02.
23.
A fogak gyökerei valószínűleg nem "szívódnak". Sokkal valószínűbb, hogy fognyaki érzékenysége van. Ennek a megszüntetésére javaslom a Sensodyne fogkrém használatát, illetve Elmex fogkrém használatát. Fogmosási tecnikáján (Fogköz tisztító kefe, szájvíz,) kell javítani. Egyébként ha nem szűnik panasza keresse fel fogorvosát! Üdv: Dr.Kunsági
2015.
02.
02.
Kiss Dóra kérdése:

Kedves Doktor úr ! 21 éves nő vagyok . Még nincsen kint egyetlen egy bölcsesség fogam sem, de az orvosom szerint tavaly, már készülödött. Most jártam nemrég 2015,01,19-én nála 2 fogat tömött bal felső 5,6-ot. Olyan 3 napja elkezdett fájni az állkapcsom vagy már szinte nem is tudom az a rész ahol az izületnek kéne lennie, a bal oldalon. Tompa nem elviselhetetlen fájdalom tegnap vettem be egy nurofent meg se érezte. Van amikor nyugalmi állapotban is érzem főként evég után, de főként akkor rossz ha ásítok vagy nagyra nyitom. Máshol fül nyak ilyesmi nem fáj egyáltalán. Mi okozhatja ezt ? A növekvő bölcsesség fog tudna ilyesmit csinálni? Vagy esetleg a magas tömések de nem érzem kényelmetlennek őket. Köszönöm! Üdv Dóra
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2015.
02.
02.
Kedves Dóra! Az Ön panaszát több minden okozhatja. A legvalószínűbb ok, a baloldali fogak rágófelszínének nem megfelelő kialakítása, az átellenes fogakkal érintkezési pontok rossz kialakítása. Valószínűleg a fogait és az állkapocs ízületét túlterheli. Ez egy valószínűsíthető magyarázat panaszára. A fogak érintkezését, érintkezési pontjait fogorvosának be kell állítani a tömései korrekciójával. Ha panaszai nem javulnak, Panorama RTG. felvételt, és célzott állkapocs ízületi felvételt kell Önről készíteni. Ezek segítségével fogorvosa segíteni tud Önnek. Amennyiben nem javul állapota Szájsebészeti szakrendelésen jelenjen meg. Üdv: Dr.Kunsági Elemér
2014.
11.
28.
Nyàlkö? kérdése:

Kedves Doktorùr, Tisztelettel kérdezem a következö a problèmàm, a nyelvem alatt a foginnyemen (az alsò metszöfogak alatt )megjelent egy picike köszerü valami a bör alatt Amit a nyelvemmel ide oda tologathatok, nem fáj Habàr néha érzem.. Egyszer kicsit nagyobb majd ujra kissebb, de inkább nöl.. A kérdésem az lenne mi lehet ez, hogy lehet e nyàlkö vagy hasonlò és ha igen mi ezzel a teendö? Vàlaszàt elöre is köszönöm! Üdvözlettel Pema
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
12.
01.
Kedves Beteg! Az Ön panaszát valószínűleg a nyálmirigy kivezető csövének időszakos elzáródása okozza, amit a összesűrűsödő nyál okoz. Ez krónikus gyulladáshoz vezetett. A legegyszerűbb megoldása a problémájának a következő: Szeleteljen föl citromot, vegyen be No-Spa tablettát és szopogassa minél tovább a citrom levét. Ez fokozott nyálelválasztást fog eredményezni. A gyógyszer elernyeszti a a nyálmirigy kivezető csövének záróizmát, így a besűrűsödött nyál ki tud ürülni. Amennyiben panaszai nem szűnnek meg keresse fel fogorvosát.
2014.
09.
25.
állkapocs feszülés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Egy héttel ezelőtt kattogni kezdett az állkapcsom, evés közben. Majd pár nap múlva elmúlt. A napokban viszont elkezdett feszülni. Nincs se bölcsességfog, sem egyéb fog gondom, de az tény hogy az utóbbi hetekben meg lett erőltetve az állkapcsom, valószínűleg ennek tudható be. Az lenne a kérdésem, hogy tudna e esetleg vény nélkül kapható izomlazítót vagy bármi mást ajánlani rá? Most ez lenne a leggyorsabb megoldás, mert orvoshoz nem tudom mikor sikerül eljutnom, de tulajdonképpen nem fáj semmim, csak mindössze zavar evés közben hogy csak bizonyos szinten bírom kinyitni a szám. Előre is köszönöm!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
09.
26.
Önnek az állkapocs izületével van problémája. Ennek megoldását erre szakosodott rendelések/Fogászati és Szájsebészeti Klinikák szakrendelései) orvosai tudják Önnek nyújtani. Speciális RTG. elvégzése és kiértékelése után (éjszakai harapásemelő, fogak érintkezési pontjainak becsiszolása, rossz tömések pótlások kicserélése,stb). Addig is No-spa gyógyszer 3x1 tabl/nap szedése jav. Üdv:Dr.Kunsági
2014.
07.
28.
kérdés kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Másfél hete rögzített fogszabályzó készüléket kaptam (zafír kristály) de a két hátsó fogamon fém tubus van, valamint a fémdrót. Most kiderült, hogy sajnos koponya ct-re kell mennem. Mi a teendő ilyenkor? Ez az egészségemre lehet káros hatással? A másik dolog ami aggaszt, hogy a ct után vagy előtt (de mostanában) tüdőszűrőre kell mennem, a munkaalkalmassági miatt. Lehet ezt a kettőt egymás után? A sok sugárzásra gondolok! :( Válaszát előre is köszönöm!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
07.
29.
Menjen nyugodtan/az egészségére káros hatással nem lesz/, de a leképezést lehetséges hogy egy kicsit zavarja. 2. kettőt lehet egymás után. Valószínűleg, már digitális a rendszerük, így lényegesen alacsonyabb a megterhelés amit a szervezete kapni fog.
2014.
06.
11.
Dalicin 2 kérdése:

Tisztelt Dr.Úr! Hát akkor már teljesen tanácstalan vagyok mert a kardiológus meg ezt válaszolta: "Sebgyógyulásig szedje folyamatosan a Dalacint ! A gyulladásból folyamatosan kerülhet kórokozó a billentyűre, az pedig begyulladhat tőle. Ezt védi ki ilyenkor az antibiotikum. " Most akkor nekem meddig áll fent gyulladás, ezt hogy lehet megállapitani? A gyökércsatorna meg van nyitva, ma lesz gyökérkezelés... Tényleg nem tudom mit tegyek... Tisztelettel: Dóra
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
06.
11.
A további teendőket kardiológusa és fogorvosa egyeztesse! Üdv:Dr.Kunsági
2014.
06.
11.
Bölcsességfog eltávolítása? kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja gyökérkezelést végeztek a bal alsó 7-nél, és azt tanácsolta a fogorvos az utána jövő bölcsességfogamra, hogy el kell távolítani. Ugyanis fekve nőtt ki a rtg-en egyértelműen látszik, hogy fekvő helyzetben van, és csak egy ici-picit törte át a ínyemet a felszínre. Viszont nem érinti az előtte levő fogamat. Sohasem volt vele problémám. Teljesen panaszmentes a mai napig. Az lenne a kérdésem, hogy valóban muszáj-e eltávolítani? Ami még miatt kicsit félek az a beavatkozás, műtét. A fekvő helyzete miatt. Azt meg kell még említenem, hogy amikor a gyökérkezelésnél (elhalt fogat kezelt) de adott érzéstelenítőt, semmilyen zsibbadás nem jelentkezett. Egyszer kezelt egy sima töméssel az egyik jobb oldalon levő fogamat, akkor az egész arcom úgy lezsibbadt, hogy semmit sem éreztem belőle (még az arcomat sem), de bal oldalon semmi hatása nincs az injekciónak. Ami érdekes még, hogy bal oldalon nem tudok kacsintani. Nevetségesen hangozhat, de ez van. Valami arcideg probléma lehet de ezzel még senki sem foglalkozott. Ha műteni kell a bölcsességfogamat akkor az hogyan lehet, ha nem hat az érzéstelenítő? Szájsebészeten lehet kérni altatásos formába, és esetleg azt a tb. támogatja? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Gabriella
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
06.
11.
A fekvő bölcsesség fogát amennyiben nem okoz Önnek semmi panaszt, nem kell eltávolítani. Az érzéstelenítéssel kapcsolatban: Az orvosa nem jó irányban szúrta be a tűt, ezért nem zsibbadt el. Üdv:dr.Kunsági
2014.
06.
11.
Dalacin kérdése:

Tisztelt Dr. úr! Köszönöm előző válaszát. Bal alsó 5-ös fogam. Végig szedtem a Dalacint ma egy hete már, még van holnapra az újabb beavatkozás napjára 2 szem. Mitévő legyek? Most hogy meg van nyitva, de még nem történt meg maga a gyökérkezelés, azt sem tudom mennyi olyan beavatkozás várható, amihez kell, és így hogy egy dobozt végig szedtem, ha lesz beavatkozás még, akkor szedjem akkor is? Köszönöm szépen válaszát, üdvözlettel: Dóra
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
06.
11.
Amennyiben panaszmentessé vált, fogorvosa fogja eldönteni, hogy végleges gyökértömést mikor fog végezni a fogán. Ezen múlik minden. Dalacin szedését abba kellene hagyni minél hamarabb. Üdv: Dr.Kunsági
2014.
06.
06.
Gyökérkezelés kérdése:

Tisztelt Dr.Úr! Közepesen súlyos ll-lll-as fokú mitrális billentyű prolapsusom van. És a napokban begyulladt egy fogam, amire Dalacint 300-at kezdtem szedni, következő nap pedig megnyitották a gyökércsatornát . Egy hét múlva folytatják a "gyökérkezelést" . Ez esetben hogyan folytatódjon az antibiotikus védelem? A Dalacinból a 2 nap alatt eddig 6 szemet vettem be, egy hét múlva már mire menni kell, pont elfog fogyni. Hagyjam abba ezzel a 6 szemmel? Vagy szedjem végig és írassak még hozzá? De ha abba hagyom fog hatni még 1 hét múlva, nem lesz rezisztencia? Igazából a billentyűm védelme miatt aggódom meglehetősen, hogy hogyan járok el a legszakszerübben? Mert hát a kezelő orvos is mást mond, a kardiológus is... És hát ami meg a lényeg, hogy gyökérkezelni is csak antibotikus védelem mellett lehet... Köszönöm előre is válaszát, üdvözlettel: Dóra
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
06.
10.
Az antibiotikumot megelőzés céljából kellett szednie. (azért, hogy a szervezetébe bejutó baktériumokat megsemmisítse). A beavatkozást megelőzően 1 db-ot. a többit eddig feleslegesen szedte. Minden egyes beavatkozás 1 db Dalacin. Ezt sem lehet a végtelenségig, mert tényleg rezisztencia alakulhat ki. Nem írta meg, hogy gennyes volt-e a foga? Metsző vagy örlő? A már elkezdett gyógyszert szedje be! Üdv: Dr.Kunsági
2014.
05.
26.
fodraszno kérdése:

Tisztelt Doktor ur ...a panaszom a kovetkezo ,ket hete kihuztak a bolcsesegfogamat ami egy hid alatt begyulladt ,2008 ban csinaltattam a hidat ,a fog nagyobb meretu volt a tobbinel es a fogorvos lecsiszolta tobb mint felet es igy most darabkent szedte ki a fogorvos ,kiveste egy reszet ...masnapra felarcom feldagadt,megkekult es tompa fajdalom kinzott ...a felorrombol azota buzos ,sargas valadek urul ki allando folyassal,nehezen lelegzem ..antibiotikumos kezelest csinaltam amoxicilin es ibuprofen tablettaval ,,,kozben rontgen felvetelt csinaltattam es egy darabka bennt maradt ..nagyon kozel az arcureghez ...ujra probalkozott a fogorvosom vesovel ,de mivel nem zsibbadt el es nagyon fajt,nem tudta kivenni a darabkat .,de ereztem hogy nagy mennyisegu geny folit a garatban..az orrom tovabbra is folyik a jobb felen,nehezen lelegzem,foleg ha lehajolok,mikor alszom ..ujabb beavatkozasra vagyok programalva most a heten csutortokon de ezuttal egy szajsebesszel egyutt probalkozna a fogorvosom..meg faj az utolso beavatkozas nyoma ..,nagyon felek ,mert nem fog elzsibbadni,es nem latszik hol van a darabka csak a filmen ...mit tegyek,hogy kiduguljon az orrom?orrcseppet vegyek?tanacsos lenne egy hetet varni ,mert erzekeny a foghus meg?hazilag mivel kezelhetem a gyulladast?..varom valaszat .elore koszonom
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
05.
27.
Tisztelt Hölgyem! Az Ön által leírtak alapján a legvalószínűbb diagnózisom, hogy az arcürege befertőződött. Ennek ellátása nem egyszerű fogászati feladat. Szájsebészeti (esetleg fül-orr-gégészeti szakellátást) igényel. Üdv: Dr.Kunsági
2014.
04.
30.
vokica kérdése:

Tisztelt Főorvos Ur! Köszönöm vokica jeligére küldött válaszát, müfogsor fogkövesedése témában. Kérdésem, hogy mitől lesz szép fehér a müfogsoeom. Ugyanis minden este correga fehéritő tablettát használok, előirás szerint, mégis krémszinünek látszik a fogsorom. Elnézést kérek, ha a kérdésem mégsem Önre tartozik. Kérem szives válaszát: Tisztelettel: Mária-.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
05.
05.
Tisztelt Mária! A műfogsor eredeti gyári színén (amit a fogorvossal Önök együtt választottak ki valamikor) nem lehet változtatni. Egy másik fogsort kell csináltatnia (más színnel). Üdv:Dr.Kunsági
2014.
04.
19.
kékmadár kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Olyan problémám van, hogy több hónapja a nyelvem hegyén és oldalán piros foltok találhatók ami csak bizonyos időközönként jelentkeznek és bármivel próbálkoztam eltüntetni (természetesen gyógyszertári készítményekről beszélek) nem hatottak, sőt nagyon csípnek is. Ezzel egy időben a nyelv alatt is bepirosodik a felső réteg és ezért nagyon érzékennyé válik. A szájvíz, a fogkrém is irritálja. Aztán pedig eltűnik és nem találom az okát. Lehet esetleg valamire allergia, vagy valami más okozza? Mit tehetek, hová forduljak? Tisztelettel: Gyurcsóné
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
04.
22.
Panaszait valószínűleg vírusos ill. gombás fertőzés okozhatja. Patikában recept nélkül kapható Neomagnol tablettával /1 tabletta 2 dl vízben oldva/ naponta 3 alkalommal történő öblögetéssel valószínűleg meg tudja oldani. Amennyiben nem, keresse fel fogorvosát! Üdv:Dr.Kunsági
2013.
09.
27.
vokica kérdése:

T. Főorvos Ur! Alsó-felső pritézisem van, szeretném Öntől megkérdezni, hogy fogkövesedhet-e a protézis, s ha igen, milyen módon távolittatható el róla? Feltételezem, hogy csak fogorvos teheti ezt.?!! Szives válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Mária.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2014.
04.
22.
A fogsoron, ha azt nem tisztítják rendszeresen és szakszerűen természetesen lepedék, fogkő felszaporodhat. Ezt megelőzendő, rendszeresen tisztítani, fogsor tisztító tablettával fertőtleníteni(gomba, víruslepedék, ételmaradék) eltávolítása. Ha mindezek ellenére fogkő rakodik le a fogsoron, azt fogtechnikai laborban Önnek eltávolítják, a fogsort polírozzák.(Természetesen ez fizetős szolgáltatás) Üdv:Dr.Kunsági
2013.
09.
13.
Góc kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Több, mint egy éve szenvedek különböző ízületekre kiterjedő fájdalmakkal. Ez olyan mértékű, hogy 30 évesen már egyáltalán nem tudok futni, de a hosszabb gyalogláskor is egyre fokozódnak a fájdalmak. Felmerült, hogy góc okozhatja a tüneteket. Két alkalommal is voltam fogászati ellenőrzésen, ahol mindkét esetben panoráma röntgent csináltak. Azt mondták, hogy van két gyanús fogam, de csak akkor kezeltessem, ha nem találnak más kiváltó okot. Lehetséges, hogy ilyen erős tüneteket produkál egy olyan fog, amire nem is tudják egyértelműen azt mondani, hogy gócos, gyulladt? Nem szeretném potyára kihúzatni a fogaimat. Köszönettel! Sebestyén
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2013.
09.
16.
A "góc" kérdés nagyon bonyolult. A szervezet válasza a testben található krónikus gyulladásra nagyon változatos lehet. /Hajhullás, psoriázis (bőrbetegség), izületi gyulladás, szív belhártya megbetegedése, vese megbetegedése, stb/. Kérje meg háziorvosát, hogy adjon Önnek beutalót szakirányú vizsgálatokra. /sebészet, fül-orr-gége, belgyógyászat, vérvétel, (nőknél nőgyógyászat), bőrgyógyászat/. Az összes vizsgálat eredménye után döl el, hogy mit és hogyan kell Önt kezelni. A fogait viszont mindenféleképpen hozassa rendbe! Üdv:Dr.kunsági
2013.
08.
20.
Mónika kérdése:

Jó napot doktor úr! szeretném kérdezni , hogy mi tévő legyek ha esténként csikorgatom a fogaim és ezért minden nap fáj az állkapcsom.? Valamint eléggé el vannk vékonyodva a fogaim.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2013.
08.
21.
Keresse fel fogorvosát! Az állkapocs izülete is tönkremehet. Harapás emelő készülékre és a fogai érintkezési pontjainak becsiszolására lesz szüksége.
2013.
08.
13.
fogszabályzás kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! Szeptemberben kezdem közép isk.tanulmányaimat Félegyházán,a kérdésem az lenne,hogy fogszabályzással foglalkozik-e?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2013.
08.
21.
Én nem foglalkozom fogszabályozással, de ha eljön hozzám segítek szakemberhez kerülni Önnek!
2013.
06.
01.
képalkotók kérdése:

Tisztelt Doktor Úr! A következő kérdésekkel fordulok Önhöz: 1. A röntgen, vagy a Cone-Beam CT az informatívabb, jobb eszköz a fog kívülről nem látható részeinek vizsgálatára? 2. Ultrahangos vizsgálat létezik-e erre (ha igen mennyire hatékony, akár az előzőekhez képest)? 3. Lehetséges olyan, hogy a foggyökér egy arcüregi fertőzéstől megbetegszik (ha átér a gyökér az üregbe), és panaszt okoz, ugyanakkor a felszínen minden rendben látszik? Köszönettel: Róbert
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2013.
06.
03.
T.Róbert! A CT. jóval több információt tud adni! Ultrahang erre nem hatékony eszköz. Az arcüregi fertőzés miatt az érintett fogak a gyökércsatorna felől fertőződhetnek, elhalhatnak, "gócossá" válhatnak.
2013.
05.
16.
kállai jános kérdése:

T. DOKTORUR azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy kb 4 -éve felül egy fogamat huztak akkor fájt tölle a fejem meg szédültem most ugyannnak a fognak a helye klsö inyén ilyen kis dudor van és megint elöjött az a szédelgös fejfájás kérdésem lehetséges e a foghelytöl és ha igen mit tegyek?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2013.
05.
17.
Feltétlenül menjen el fogorvoshoz. Rtg felvétel mindent megmutat fogorvosának, aki dönt a továbbiakról!
2012.
11.
12.
szivecske kérdése:

Tisztelt Főorvos Úr! Azt szeretném megkérdezni,okozhat-e rossz fog( rosszul gyökérkezelt, rothadó fog,ami miatt nagyon-nagyon bűzös szájszagom is van), szívritmuszavarokat,vérmérgezést, vagy izomrángásokat a testben?
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2012.
11.
12.
A gócos fog nagyon sok mindent okozhat. Pl: szív belhártya gyulladást, a szív billentyűin gócos bakteriális lerakódást, a vese gyulladását, ennek következtében magas vérnyomást, hajhullást, különböző bőrkiütéseket stb. Javaslatom: a rossz, gócos fogát antibiotikus védelem mellett mielőbb távolíttassa el fogorvosával!
2012.
06.
21.
góc kérdése:

Tisztelt Doktor Úr. Elég rossz állapotban vannak a fogaim.A szájsebészeten azt mondták többet ki kell húzni góc gyanú miatt.Pár letört fogam is van amire ránőtt az íny és fogóval nem valószínű hogy eltávolítható.Azt szeretném kérdezni ,bár így látatlanba nehéz lesz rá válaszolni hogy egy altatásos operációra számíthatok ahol egyben megoldják a problémát vagy több "kisebb" kezelésre.Egyenlőre még pár belgyógyászati vizsgálatom van hátra és azt mondták a szájsebészeten ha ezek negatívak akkor elkezdik a kezelést.Amúgy a Szegedi szájsebészeten voltam és nagyon rendesek segítőkészek voltak az orvosok és a nővérek. További sikeres munkát kívánok.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2012.
06.
25.
Altatásos "operációra" valószínűleg nem kerül sor. Valószínűleg antibiotikumos védelem mellett kerül sor a gócosnak minősülő fogak eltávolítására. Azt, hogy egy ülésben, vagy több alkalommal végzik el, azt az Ön egészségi állapota, az eltávolítandó fogak száma, stb. fogja eldönteni. Köszönöm kérdését, remélem válaszom kielégíti.
2012.
01.
31.
sos kérdése:

Néhány éve a fogamon megjelent egy zománchiba, ami kicsit hasonlít egy lyukra, a fogorvos azt mondta, hogy be lehet tömni, de nem muszáj, nem tudom mit kéne vele tenni... az elő fogam, tehát így látszik is. A válaszát előre is köszönöm.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2012.
02.
01.
Hallgasson a fogorvosára. Szép esztétikus töméssel megoldhatja az Ön problémáját.
2012.
01.
31.
esztétika kérdése:

Üdvözlöm Doktor Úr! Hogyan tehetném esztétikailag a lehető legszebbé a fogaim fogszabályozás nélkül? -Az első két fogam tömött, ami nem szép látvány, ezt ki lehet cserélni fogszínű tömésre? -Illetve a szemfogam kiáll egy kicsit és hegyes is. Valóban le lehet reszelni őket,hogy szebben nézzenek ki? Ez mennyire gyengíti a fogakat? A személyes konzultáció mennyibe kerülne Önöknél,hogy tudjam mennyi pénzből tudhatnék magamnak szebb mosolyt? 22éves vagyok,de nincs TB támogatottságom. Köszönöm!
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2012.
02.
01.
A legpraktikusabb megoldás a fogszabályozás (egyben a leghosszabb is). A fogak lereszelése nem megoldás!! Esetleg porcelán koronákkal megoldható az Ön problémája. Az árak nem olcsók és csak magánrendelésen lehet megoldani.
2012.
01.
11.
Egy fog elszíneződése!!! kérdése:

Kedves Dr. Úr! Szeretném megkérdezni, hogy mitől lehet az hogy elől a két fogam között be lett tömve mert kezdett lyukadni, ennek már 10 éve és most kezd elszíneződni. A többi szép fehér ez az egy fogam pedig olyan mintha kezdene belülről feketedni, szűrkülni. Nem sárgul hanem inkább szűrkül. Mit lehetne vele csinálni vagy ez a töméstől lenne, azt hallottam hogy amiért be lett tömve és talán rosszul lett megcsinálva azért kezd színeződni. Kérem segítsen nekem mi lehet a gond an-e rá megoldás vagy előbb utóbb ki kell cseréltetnem majd olyan csúnya lesz. Eredeti fogszor. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Éva
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2012.
01.
11.
Kedves Beteg! A legnagyobb valószínűséggel a foga elhalt. Ezért színeződött el. Fogát gyökérkezeléssel ki lehet kezelni. Az eredeti színét valószínűleg nem fogja soha visszanyerni. Fogfehérítéssel meg lehet kísérelni.
2011.
08.
16.
jajjjjjjj a fogam kérdése:

Tisztelt doktor ur! A kérdésem az lenne hogy most elöször fogják kiveni a fogamat edig még sohasem voltam fogorvosnál és szóval.... félek!!! Félek atol hogy az injekció amit kapok bajom lesz töle mivel ugy tudom lidocain adnak be és én leszokás más gyógyszeröl miat szedek bromazepan gyógyszert egy negyedet regel, délben, este. De ezt montam a fogorvosnak is mert kérdezte de ezen kivül más gyógyszert nem szedek! Ez aféle ha jól tudom nyugtató ez a bromazepam. Szóval... nemtudom elmerjek-e menni a fogorvoshoz? válaszát elöre is köszönöm.Arnold.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2011.
08.
16.
Mennyen el!
2011.
07.
17.
lia kérdése:

tisytelt doktorur az utobbi idökben az innyem bedagad és fáj de 2 nap mulva elmulik egyszer elöl a szemfogam mellett , most pedig hátul az egyik zápfogam mellett, nagyon fáj és volt igy máskor is . 19 éves vagyok szép rendezett fehér ápolt fogaim vannak max 3 honaponta nézetem fogorvosommal. de félek hogy esetleg innysorvadás lehet belöle vagy ilyesmi, bár a fogorvosom szerint ez nem lehet, emelett 3, 5 éve dohányzok, és ha jol tudom az innysorvadás örökletes, apukámnak is van. ön szerint mitöl lehet
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2011.
08.
16.
Iny gyulladása van. Fogorvosa a fogköveit eltávolítja, megszűnik.
2011.
07.
07.
fogak kérdése:

tisztelt doktorúr!a fogaim elöl nagyon átlátszóak,és (csikossak)!az lenne a kérdésem,megelőzhetem e hogy letörjenek,és a sensodyne pronamel használatával,ténylegessen e erősödhet e a fogzománcom!mikor látható az eredmény,és visszaállithatom e az eredeti erősségét,ha rendszeressen használom?köszönöm válaszát!tisztelettel:dittis
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2011.
07.
08.
A fogak "Csíkossága" valószínüleg fejlődési rendellenesség, ami még a magzati élet alatt bekövetkezett táplálék beviteli hiányosságnak lehet a következménye. /ez lehet pl.orvosság amit az anyukája szedett terhessége alatt, / esetleg antibiotikum okozta gyermekkorban, de lehet túlzott fluór bevitelének is következménye. A fogkrém hatása az Ön esetében 50 % .
2011.
01.
31.
bogi kérdése:

Kedves doktorúr! Szép fehérek a fogaim csak az a gond hogy az első fogaimnak az éle átlátszóak és már egy nagyon pici darab le is tört! Milyen fogkrémet vagy valamilyen terméket ajánl rá?? Köszönöm
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2011.
02.
01.
Javaslatom a következő: Sensodyne pro namel vagy colgate Sensitive pro-relief fogkrémet használjon rendszeresen. Üdvözlette, Dr.Kunságil
2011.
01.
10.
vadász timea kérdése:

kedves doktorur aszt szeretném öntöl megkérdezni hogy kis mamáknak lehet e fogat huzatni?Én 2 honapos terhes vagyok és nagyon fáj a fogam ki huzathatom nem lesz semi baja a kis babámnak? elöre is köszönöm.
Kunsági Elemér Tamás fogszakorvos főorvos
2011.
01.
26.
Természetesen lehet. A magzatnak nem okoz problémát. Csak Rtg. felvételt nem szabad készíteni! Üdvözlettel: Dr.Kunsági
© 2009 - 2019 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!