A magányosság „ragályos” érzés és állapot

Egy friss amerikai kutatás szerint a magányos emberek magányos embereket vonzanak és úgy hatnak másokra, hogy ők is magányosnak érezzék magukat.

A magányosság érzése személyről-személyre terjedhet, egészen az elszigeteltség érzéséig. A kutatás azt állapította meg, hogy nem egyedül a magányosság „ragályos”, de a magányos emberek hajlamosakká válnak kis csoportokban magukat elszigetelni, mely csoportok valami módon tovább fokozzák a magányosság érzését.

A kutatók szerint a kutatásba bevont személyek adatai azt mutatták, hogy az átlagos ember évente 48 napon keresztül érzi magát magányosnak, míg a magányos ember ilyen érzése örökké jelen van az életében. Továbbá, a kutatás arra is rávilágított, hogy azok az emberek, akik magányosnak érezték magukat, azok nem rendelkeztek baráti kapcsolatokkal, vagy állandóan elveszítették a barátaikat. Amikor a kutatás résztvevőit négy éven át figyelemmel kísérték, az derült ki, hogy összehasonlítva azokkal, akik soha nem érezték magukat magányosnak, a magányos emberek baráti kapcsolataik 8 %-át elveszítették.

A kutatásban több, mint 5.100 fő vett részt, mégpedig olyan emberek, akik a korábbi „korszakalkotónak” tartott Framingham Szívkutatás résztvevőinek a leszármazottai. A kutatást végző orvosok között megtalálható volt mind a Chicago-i Egyetem, mind a Harvard Orvostudományi Egyetem egy-egy professzora is.

A kutatócsoport a résztvevők meglévő baráti kapcsolat-mintáit követve kettőtől-négy évig terjedő időszakot átfogva grafikus ábrákat készítettek. Megállapították, hogy a szomszédok között akár már heti egy nap magányosság is megnövelte a szomszédok barátai közötti magányosságot is, továbbá a magányosság annak arányában terjedt tovább a közösségben, amennyi ideig az érintett szomszédok nem találkoztak egymással, vagy nem látták egymást.

A kutatásba bevont személyek közül a nők a férfiaknál sokkal sérülékenyebbnek bizonyultak a magányosság „ragályossága” szempontjából.

Egy szociálpszichológiai professzor a kutatásról közölt véleményében azt is megfogalmazta, hogy a magányosság „ragályossága” egy bizonyos fokig olyan emberek állapota, akik a körülöttük lévők stílusát másolják. Ha a nem-magányos emberek magányos emberekkel érintkeznek, az a nem-magányosok közösségi hálózatának tagjait is egy kicsit magányosabbá teszi, mivel a nem-magányosok is kevésbé megerősítő módon kezdenek el viselkedni.

„Mit lehet tenni azért, hogy segítsük a magányosokat mások társaságába jobban beintegrálni?” – tette fel a kérdést a szociálpszichológiai professzor, majd válaszában azt javasolta, hogy azok, akik magányos emberekkel kerülnek kapcsolatba, ismerjék fel, hogy a magányos emberek érzelmi befelé fordulása és kevésbé társaságkedvelő viselkedése nem más, mint a magányosság jellegzetes magatartása, és ne gondoljanak semmi rosszra. Ez a fajta viselkedés inkább csak magányosságot tükröz és a társas kapcsolatok hiányát, sem mint modorosságot, ellenszenvet és elutasítást. A professzor szerint a nem-magányos embereknek mindezt felismerve inkább közeledőnek kell lenniük magányos szeretteik irányába, semmint hogy visszavonuljanak.

A kutatást végző egyik professzor - a San Diego-i Kalifornia Egyetem politikai tudományok professzora - teljesen egyetértett a fenti megállapításokkal, hangsúlyozva, azoknak a szakembereknek, akik az emberek mentális egészségével foglalkoznak, ez nem csupán azt jelenti, hogy a beteget kell kezelniük, de beteg barátait is. A professzor véleménye szerint a munkaadók számára a kutatás eredménye jelzésértékű arra nézve, hogy nagy hangsúlyt kell helyezniük az olyan tevékenységekre, amelyek az alkalmazottaikat társadalmilag is összekapcsolják. A családtagok számára pedig az a kutatás üzenete, hogy miközben a saját közösségi hálózatukkal való kapcsolattartást is ápolniuk kell, aközben tartsanak kapcsolatot rokonaikkal is, hogy azok érezhessék az összetartozás érzését.


Címkék: magány, magányosság, társadalom, érzések, kapcsolatok, társ
A hír kommentálásához jelentkezzen be!
© 2009 - 2018 diagnozis.hu - Minden jog fenntartva!